Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-17 / 46. szám
Vannak emberei«, akik azért nem ékesszőlök. mert szivük túlságosan hangosan beszél, és meggátolja őket abban, hogy hallják, amit mondanak. Chateaubriand A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR FIATALOK LAPJA XVIII. évf. 1969 November 17. ÄRA 1.— Kés t b iwiimw um miiim"“"*"Lapunk más helyén közöljük munkatársunk cikkét korunk diákmozgalmairól, melyben azt a megállapítást teszi, hogy diáknak lenni átmeneti állapot. Lehet. De csak térben és időben. És ha már átmeneti állapot, akkor is nagyon idült állapot. Persze nem kóros tünet. Jóllehet, napjainkban a diákmozgalmak végig kísértik az egész világot, és alkalmakként bizony nem is a baladás ügyét szolgálják. Annak idején azt tanultam, hogy Földünk eleinte egy izzó massza volt, mely fokozatosan kihűlt. Viszont, ha jobban körültekintek jó öreg bolygónkon, az az érzésem, hogy most forr csak igazán valami ezen a planétán. És a diákmozgalmak ezt az erjedést szimbolizálják. Eltekintve a hebehurgya extrémista kilengésektől, felelősségem teljes tudatában merném állítani, hogy a diákmozgalmak világszerte a béke és a haladás ügyét szolgálják. És ezt csak azért merem ilyen felelősségteljesen nyilvánosságra hozni, mert jómagam is túljutottam ezen az átmeneti állapoton, és közbe-közbe alkalmam volt. elbeszélgetni holland, svéd, angol, francia, amerikai és ki tudja még milyen országbeli egyetemistákkal. Azt már nem állítom, hogy egy-kettőre és fenntartás nélkül szót értettünk. De nem mentünk egymás torkának a meggyőződésünk miatt. Előfordult, hogy külföldről jött vitapartneremnek kerekre nyílt a szája, mikor elárultam neki, hogy szüleim három holdjából az egyetemre kerültem. Nem tápláltam hiú reményeket, hogy beszélgetésünk után hazatérve szétosztja a papája gyárát a munkások között. De láttam őszinte csodálkozását és tudtam, hogy ezentúl Marx vagy Lenin müveit nem divathóbortból olvassa majd, hanem ugyanolyan őszinte rácsodálko- zással, mint ahogy engem hallgatott. Nem átmeneti állapot Mindezt csak azért mondtam el, mert éppen ma emlékezik meg a világ haladó diáksága az Egyetemisták és Főiskolások Nemzetközi Napjáról. Szomorú előzmények után nyilvánították azzá huszonnyolc esztendővel ezelőtt. Egy lengyel folyóirat közölte a közelmúltban — nem tudom mennyiben hitelesek az adatok —, hogy Földünkön az utóbbi öt és félezer év alatt közel tizenötezer háború dúlt, túlnyomórészt Európában. Az utolsó volt a legszörnyűbb, és ha erre gondolok, időnként sajnálom, hogy Európa szívében születtem. Néhány hónapos lehettem akkor, amikor 1941-ben Londonban összegyűlt több ország fiataljainak számos képviselője, hogy létrehozza az összes ország különböző nézeteket valló fiataljainak egysegét, a fasizmus elleni harc megerősítésének érdekében. Megalapították az International Youth Coun- ci!-t a Nemzetközi Ifjúsági Tanácsot. Szóval, hogy visszatérjek azokhoz a szomorú előzményekhez, melyek a londoni International Youth Council-t tulajdonképpen kiváltották, jóllehet legszívesebben örökre elfeledkeznék róluk. Pontosan harminc évvel ezelőtt furcsa hirdetmény jelent meg Prága utcáin. Neurath német birodalmi helytartó a lakosság tudomására hozta, hogy az ellenállási akciók miatt — IM «tMMIftB WHgM melyeknek fő részesei elsősorban az egyetemisták és főiskolások voltak — három évre bezárják az egyetemeket és főiskolákat. November 17-én nyolc egyetemistát és egy egyetemi tanárt főbelőttek, további „tetteseket" (a hirdetmény szövegét idézem) fogságba vetettek. A pontosság kedvéért; 1850 egyetemista és főiskolás került a ruzynei rögtönzött kínzó- kamrákba. Később további 1300 diákot vettek őrizetbe, közülük 1185 fiatal hazafit a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcoltak. Hogy hányán tértek vissza...???!!! Persze ennek a vérengzésnek volt még egy — lassan legendába szövődő — előzménye. Október 28-án a köztársaság megalakulásának évfordulóján (mily paradox) hatalmas, főleg fiatalokból álló nemzeti trikolórt és gyászszalagot viselő tömeg tüntetett a Vencel-téren. A Gestapo és az SS berezelt legényei skrupulus nélkül tüzet nyitottak a tömegre... Ján Ople- tál egyetemi hallgató golyótól találva esett össze tűntető társai között. November 11-én a kórházban az orvosok legnagyobb igyekezete ellenére is kilehelte fiatal lelkét... Ma, harminc évvel később, előfordul, hogy egyesek széles általánosságban pálcát törnek az egyetemisták és főiskolások felett. Mintha egyes csoportok pillanatnyi tévelygése vagy túlbuzgósága ürügyet szolgáltatna arra, hogy tarkón sújtsuk leendő műszaki és társadalomtudományi élgárdánkat. Ismételten hangsúlyozom hogy diákjaink túlnyomó része nem feledkezett meg Ján Opletal hagyatékáról. Hát ezért állítom, hogy diáknak lenni nem átmeneti állapot, hanem elkötelezettség. PALÄGYI LAJOS
