Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-03 / 44. szám
8 U| ifjúság MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia ideqenléqió történetéből így szervezte meg a parancsnokság ezt az egységet, a gyakorlatban azonban sokszor megváltozott az eredeti elképzelés. A légióban ugyanis mindig jó valuta volt az alkohol. Egy liter vörös borért mindig fel lehetett ülni egy órára valamelyik öszvér hátára. Az őrmesterek úgy viselkedtek, mintha nem vették volna észre az ilyen üzleteket, viszont este a kantinban, természetesnek találták, hogy a katona, aki a gyakorlaton így jutott hozzá négy-öt liter borhoz, meghívja asztalához szakaszának altisztjeit is. — Menetelj vagy dögölj meg, ez a jelszó nálunk — mondták Szidi bel Abbeszben az őrmesterek. — Csak eljusson az alakulat a parancsban meghatározott pontra, az már magánügy, hogy ki ül a nyeregben és ki koptatja a csizmája talpát. Az ezredes úr is, ha megszemléli a századot, csak azt figyeli, egymás mellett halad-e egy gyalogos és egy lovas katona. Nem ismer benneteket. Nem kívánhatja senki sem az ezredes úrtól, hogy a csúf pofátokat megjegyezze. így is elég baja van a szedett-vedett bandátokkal. Minden menetgyakorlatot nagy ivászat követett, aki nem esett össze a kimerültségtől, nem kapott hőgutát, az mind a kantinban gyűlt össze. A kiképzés első heteiben az újoncok csak itt feledkezhettek meg az alkohol bódulatában arról, hogy hová is kerültek. Még több bor fogyott a lő- gyakorlatok után. Ezek a napok éppen úgy kezdődtek, mint a többiek. Hajnali kürtszó, szemle és parancshirdetés. Aztán harminc-negyven kilométeres menetelés a sivatagban. Az újoncok vállán a nehéz, hosszúcsövú fegyver, a lőszer- táskák azonban az első hetekben üresek voltak. Mintha a parancsnokság mindig lázadástól félt volna. A légiósok a kiképzés alatt csak a lőtéren kaptak fegyvert. Előzőleg azonban gondosan megépített fedezékekben altisztek bújtak el, készen arra, hogy egyetlen gyanús mozdulatra sortüzet zúdítsanak az újoncokra. A katonák a lőgyakorlat kezdetén öt töltényt kaptak. Szemben az Atlasz-hegység szikla tömbjei, rajtuk piros és fehér körök. Ezek voltak az első célpontok. Az altisztek felsorakoztatták a katonákat. Huszonöt lépésre a sziklától. — Cél, túz! — hangzott a parancs. A sziklák százszorosán verték vissza a fegyverdörejt. Azután az őrmesterek újabb huszonöt lépéssel vezényelték hátrább az újoncokat, akiknek most kúszva kellett megközelíteniük a célt. Csak nehezen jutottak előre a laza, forró homoktengerben. Kínlódva, káromkodva. Köhögve és fulladozva. Váratlanul . fegyver dörren. Senki sem tudja megállapítani, hogy egy vigyázatlan, vagy pedig egy dühödt mozdulat sütötte el. Az őrmestert ez pem érdekelte. — Ki volt ez az állat? — kiáltottta. — Én — szólt egy lihegő újonc és felegyenesedett a homokbuckák közül. — Fegyvert eldobni — adta ki a parancsot az őrmester. Az újonc gyanútlanul eng'edelmes- kedett, mert sejtelme sem volt, hogy mi következik. — Képes lenne megsebesíteni valamelyik társát? Nem tudja, hogy menynyibe kerül egy újonc kiképzése a francia kincstárnak? Fogdába akar kerülni? Most még megússza. Álljon oda a két szikla közé. A katona először nem értette a parancsot, vagy talán nem akart hinni a fülének. — Gyerünk — mondta az őrmester — ha megtagadja a .parancsot, keresztül lövöm. A tétova katona megindult. Lassan, mint az álomkóros. Az őrmester revolvere csövével követte az újonc minden mozdulatát, aki végre odaért a sziklához. — Állj a két célpont közé! — kiáltotta az altiszt. A többiek némán figyeltek. Olyan csend volt, amilyen 'csak a világ legnagyobb sivatagjában lehet. Azután a magasból egy keselyű szárnyai csattogtak. Az újonc ott állt a két hatalmas szikla között. — Megtanulod, majd a saját bőrödön, milyen fontos, hogy a katona bánni tudjon a fegyverével «- mondta az őrmester A katona még mindig nem értette, hogy miről van szó. Szemben állt a tűző nappal. Szemét ösztönösen lehunyta. Csak akkor nyitotta ki,, a- mikor az őrmester újabb parancsát hallotta. — Kúszás, előre! Újra ott kígyóztak, vonag- lottak, vergődtek a tarka egyenruhás testek a homokban. Gyorsabb ritmusban mozogtak, mint az elöhb. mégis lassabban jutottak közelebb a sziklákhoz. Húzni akarták az időt. Mintha valami csodára •számítanának, Az őrmester érzéketlen arccal állt és várt. Már mindkét kezében revolvert tartott. LÖVÉSZET ÉLŐ CÉLPONTRA Harminc lépésre lehettek már az újoncok a szikláktól. Senki sem tudta érzékeltetni, hogy mennyi idő telt el, amikor eljutottak a parancs szerinti távolságig, egy perc — vagy harminc?! A katona most döbbent rá, hogy mi fenyegeti. Mintha egy fejjel alacsonyabb lett volna. mint amikor oda állt a sziklák közé. Pedig csak az életösztön dolgozott benne, összehúzta magát, hogy minél kisebb találati felületet mutasson. Huszonöt lépésre a piros és fehér köröktől. Lihegve, fulladozva nyomulnak előre a katonák. — Tűz! — ordította az őrmester. A fegyverek závárja még a sivatagi forróságban is a fém hidegségével csörrent. Azután csend. Sokáig semmi sem történt. Végre egy katona kínosan pontos célzás után lőni mert. Ez felbátorította a többieket. Sorozatosan dörögtek a fegyverek. A sziklákat leborotválták a golyók, szerteszét repültek a szilánkok. Né- hányan viszont biztosabbnak látták, ha a homokbuckákat célozzák meg. A két szikla között álló katona úgy állt a repülő ólomdarabok között mint a tölgy a viharban. Idegei akkor mondták fel a szolgálatot, amikor a fegyverek elhallgattak. Ekkor eszméletlenül ösz- szecsuklott. — Dobják fel ezt a gyáva kutyát az egyik kocsira — mondta az. őrmester. Időnként rendeztek olyan lő»- gyakorlatokat is, amikor a célpontok a foglyul ejtett afrikai törzsek harcosai voltak. A légió parancsnoksága ezzel a kegyetlen módszerrel is meg a- karta felemlíteni Észak-Afrika lakosságát. Akit halálos lövés éi*t, azt ott hagyták a keselyük és a sakálok martalékául, aki élve maradt, azt a franciák elengedték, hogy mondják el otthon a törzsüknek, hogy milyen eszközöket használ az alakulat az ellenségeivel szemben. A kiképzésben fontos szerepet játszott a közelharc oktatása. Hogyan kell megküzdeni az ellenséggel, a puskatussal, s szuronnyal, vagy ha nincs más, puszta kézzel. Az altisztek szemlátomást szívesen irányították ezeket a gyakorlatokat. Két részre osztották az újoncok szakaszát. Az egyik csoportba kerültek a gyengébb testalkatú katonák, a másikba az erősebbek. Szembe állították őket az őrmesterrel, húsz lépés távolságra. A gyengébbek fegyvert kaptak, természetesen lőszer nélkül, csak a puskatust volt szabad használniok. A fizikailag erősebbek puszta kézzel nézték velük farkasszemet a gyakorlótéren. Egy őrmester parancsot adott, hogy a szakasz vízhordó öszvérét vezessék elő és a tömlőket töltsék meg. Az állatot az újoncok két csoportja közé vezették. — Ha jelt adok. akkor megkezdődik a küzdelem — szólt az őrmester és két unatkozó tiszt is megjelent az udvaron. — Birtokba kell venni az öszvért. Amelyik csoport megszerzi, annak a jutalma este egy liter pinard... Aki veszít, az egy hétig takarítja a szakasz körletét és tisztítja minden újonc csizmáját Az emberek morogtak. Az már nem érte őket váratlanul, ha kiképzés közben ,egy rúgást, vagy ütést kaptak feletteseiktől. Ez azonban újabb megpróbáltatás volt. Egvmást kell verniök, hacsak nem akarnak egy hétig takarítani és csizmát tisztítani. A tisztek közelebb léptek.- Tetszett nekik ez a közelharcjáték. Alkalmas arra, hogy a legénységet egymás ellen hangolja, akiket jól helybenhagynak, mohón várnak majd a törlesztés pillanatára. Kisebb tehát az esetleges szervezett. együttes lázadás, vagy szökés veszélye. Az őrmester jelt adott. A két csoport csak kémlelte egymást, de senki sem mozdult. Az öszvér hátracsapott füllel, gyanakodva állt a gyakorlótéren. — Aki megtagadja £ parancsot, a fogdába kerül — kiáltotta az altiszt. Ez hatott. A katonák megindultak egymás {elé és csakhamar kavargó tömegként toloúgtak az áthatolhatatlan porfelhőben álló öszvér körül. Tompán csattantak az öklök és a puskatusok. Káromkodások és jajkiáltások keveredtek. Fokozta a zűrzavart, hogy az állat harapott, rúgott, amikor a katonák a közelébe értek. Már többen hevertek a földön. A küzdelem gyorsan eldőlt, a fizikailag erősebb csoport újoncai kicsavarták a gyengébbek kezéből a fegyvert és irgalmatlanul elverték őket. A tisztek elégedetten szemlélték a jelentet. A gyengébbek futásnak eredtek, menekülni akartak az ütések elől. Az egyik őrmester elgáncsolta az egyik rémülten rohanó katonát, majd elvette az üldözőjétől a fegyvert és kíméletlenül ütötte a gyakorlótér homokjában fekvő újoncot. A gyengékre tehát különösen jc sors nem várt a légióban. (Folytatjuk 1 A gyilkos II. rész — Maradt az ismeretlen kerékpáros. Következtetésünk arra mutatott, hogy a gyilkos ő is lehetett. Azért mondom, hogy ő is, mert semmilyen bizonyítékunk nem volt. Az úton ugyanis rajta kívül, még sokan Járhattak, akik a mulatságból igyekeztek hazafelé. Hogy közvetlenül a gyilkosság előtt a kerékpáros az áldozat mellett is elhajtott, ezt csak Mária tudta, de ő már nem beszélt. Mi ezt csak évek múlva, a gyilkos vallomásából tudtuk meg. Következtetésünk ilyen volt: A gyilkos magányos nót keres. Először meglátja Elenát, alkalmas helyen megvárja és két lövéssel megkíséreli eltenni láb alól. De nem találja el. Hogy nem lőtt harmadszor is, csak azzal magyarázható, hogy revolvere .csütörtököt mond. Erre utal Elena vallomása Is, aki azt mondta' mielőtt a gyilkos ellökte, két kattanást hallott. Gondolatmenetünk Idáig logikus volt. Itt kezdődtek azonban feltevésünk gyenge láncszemei. Ha a revolver csütörtököt mondott, miért nem kísérelte meg más módon elvégezni tettét. Hiszen nem tudhatta, hogy Elena nem szól az esetről senkinek. Sőt, Inkább arra kellett számítania, hogy Jelenti a biztonsági szerveknek. De ő futni hagyja áldozatát, sőt még fel is szólítja rá. És ezután nem menekül, ott marad. Elepa megtámadása és Mária meggyilkolása között körülbelül egy óra telik el. Mindkettő azonos helyen történt. Tehát a gyilkos ott vár, amíg Jön a következő áldozat. Ezalatt emberek mennek el az úton, akik őt megláthatnák. Mindez olyan mozzanat, amely kétessé teszi a gyilkos és a kerékpáros azonosságát. És még egy érdekes dolog. A gyilkos elvitte az áldozat szoknyáját. Mi fetlsizmusra gyanakodtunk. De másnap megtaláltuk a szoknyát egy árokban, néhány méternyire a tett színhelyétől. Ezt nem értettük. A fetisiszta nem dobja el „zsákmányát“. Akkor még nem sejtettük, hogy a magyarázatot csak öt év múlva kapjuk meg. BRONISLAVA „Már az ts nagyon felizgatott, amikor délután fiatal nőkkel találoztam az utcán. Es amikor láttam szembe fönnl velem, az Izgalom még fokozódott. Abban a pillanatban nem tudtam megállni, hogy ne bitek. Azt sem tudom, hogyan lőttem ki az első golyót. Csak a további lövéseknél tudatosítottam, miért teszem ezt. Egyszerűen ez volt az a gondolat, pisztollyal szerezni nőt magamnak. A lövöldözés még lobban felizgatott, dg főleg a nő zuhanása...“ A kórszobába benéz a fehérköpenyes ápolónő és barátságtalan hangon bejelenti a látogatási Idő végét. Az ablak alatti ágynál ülő nő emelkedik fel elsőnek. — Már mennem kell, nem érném el az autóbuszt. — Az ötössel mész? Bronislava bólint, — Beáztattam a ruhát — tepyerével le- slmitja a szoknyáját. Szép, sudár termetű, körülbelül harminc-, kétéves nő. Lehajol, megcsókolja a férjét — szerdán majd megint eljövök. A kórházból a város felé megy. De nem az autóbusz megállóhoz. Egy vendéglőbe tér be, ahol néhány férfivel van találkája. Bronislava szereti a férfiakat és a férfiak szeretnek a társaságában lenni. — Talán csak nem testi hiba a házasság? — mondja mosolyogva és lehajt egy pohár vermutot. Azután még egyet és még egyet. Fél hétkor eszébe Jut a beáztatott ruha. Hiába marasztalják, elmegy. Még a haza kísérési ajánlatot is visszautasítja. Cho- mutovból Jtrchovig autóbusszal megy. Innen csak két óra múlva van csatlakozása Ervenlce felé, ezért kimegy a főútra — autóstoppra számítva. Néhány nap múlva egy mentőautó sofőrje visszaemlékezik, hogy nem messze Jirchov után egy nő próbálta leállítani. De beteget vitt, és így nem állt meg. Háromszáz méterre egy malomtól, a patakbán találják meg — holtan. Agyonlőtték. A nyomozók először szexuális gyilkosságot gyanítanak. De amikor kiderülnek gyakori kapcsolatai a férfiakkal, féltékenységre gondolnak. Erre utal a lőfegyver Is. Eddig ezzel szexuális gyilkosságnál még nem találkoztak. Bronislavától elrabolták az óráját, monogramos jegygyűrűjét és kisebb pénzösszeget. Majdnem egy évig tart a nyomozás — eredménytelenül. Egyetlen nyom ami maradt, az a megállapítás, hogy a gyilkos gqlyót egy 7,65-ös kaliberű Walther típusú revolverből lőtték ki. Mindez körülbelül egy évvel Mária meggyilkolása előtt történt. „Csak öt elemim van. A tanulás sosem érdekelt. Az Iskola után egy épületre mentem dolgozni, mint segédmunkás. Elvlttünk onnan valami anyagot, de csak egy hónapot kaptam feltételesen, mert még nem voltam tizennyolc éves. Barátaim nem voltak, mindig magam tártam...“ — A meglepetés akkor Jött, amikor a mechanoszkópiai vizsgálat bebizonyította, hogy Máriát ugyanazzal a fegyverrel ölték meg mint Bronislavát. Nyomozó csoportunk egyik része azonnal felállította az egyenletet: egy fegyver, egy indítóok, tehát egy tettes. Csoportunk másik része szerint az első gyilkos félelmében eldobta a fegyvert, ezt valaki megtalálta, aki azután ezzel követte el a másik gyilkosságot. Tehát két tettes. Természetesen bizonyíték sem az egyik, sem a másik verzióra nem volt. Az események később az első csoportot igazolták. A KORONATANÚ „Mielőtt hazajöttem a fegyházból Juliskának fia született. Az én fiam volt. De nem ts nagyon láthattam, mert fultska szülei a közelébe se engedtek. Megint egyedül éltem, csak egy év múlva Ismertem meg Guszttnát. Ez abban az időben volt, amtkor már megvolt a revolverem és klfárogattam nőkre vadászni. Gusztinával 1954- ben váltunk szét...“ Elena egy pohár vizet kér, sápadt és nagyon fáradt. A főhadnagy már sajnálja. Jó volna már békében hagyni szegény lányt, de mit lehet csinálni. Elena az egyetlen nő, aki túlélte a találkozást a gyilkossal. Csak ő egyedül tudna... — Kisasszony, mondja, meg, hol hagyta el magát a kerék-’ páros, amikor hazafelé ment? Seník előtt, vagy után? — Senlk előtt volt. A főhadnagy maga elé képzeli a Hofenecből Poőábleba vezető utat. Éjszaka volt. Elég, ha 200-300 métert előre hajtott, letette a kerékpárt az árokba és elébe futott. — Amikor közeledett, látta, hiszen közvetlen maga előtt állt. Meg tudná mondani, milyen magas volt? — Körülbelül olyan magas mint maga — mondja Elena — de fiatal és sovány. — Biztosan nem volt magasabb mint én? — Nem (a főhadnagy 160 cm magas). — Megismerné? — Nem tudom. — És milyen volt az arca, hiszen két méterrel állt maga előtt? — Nem tudom... ngm figyeltem meg... sötét volt... kérem, hagyjanak már, mindent megmondtam. Nem tudok már semmit. — De az Istenért, miért nem szólt valakinek a támadásról? — Nem tudom... hagyjanak... nagyon kérem, hagyjanak. „Azután még volt néhány ismerősöm, de akkor a nők már nem sokat Jelentettek nekem. Amikor a csőgyárban dolgoztam mint elömunkás, megismerkedtem élettársammal, Annával. Két gyereke volt, azután született egy harmadik. Letartóztatásomig együtt éltünk. Előbb Chomu- tovban...“ (Folytatjuk)
