Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-11-03 / 44. szám

Bizonyára akadnak szebb te­rek a világon, de híresebbek aligha. A nevet természetesen nem a kommunisták adt'ák a tér­nek. Vaianiikor a Velikij Torg, azaz Nagykereskedelem és a Pozsar, azaz Tűzvész nevet vi­selte. Később azután ráragadt a Krasznaja Ploscsagy név, s ez a régi orosz nyelven egy­aránt jelentett Vörös teret és Szép teret. A hosszúkezű legendája A legenda úgy szól, hogy Ju- rij Dolgorukij (azaz hosszúke­zű) herceg alapította 1147-ben a várost. Lovasszobra, a Gor­kij utcában áll, tölgyfavára, az első Kreml azonban csak húsz évig állt, mert felgyújtotta Gieb, rjazani herceg. Két nemzedékkel később kis, bozontos mongol lovak táncol­tak a moszkvai piactéren: Ba- tu kán 1238-ban kifosztotta és felgyújtotta a várost. Orosz­ország két és fél évszázadon ét nyögte az Arany Horda jár­mát. Rettegett Ivón győzelmi emlékműve Miután Oroszország lerázta a tatár igát, három évtized le­forgása alatt — 1475 és 1508 között — felépült az a Kreml, amelyet mi is ismerünk: elő­ször az Uszpenszkij székesegy­ház, ahol a cárokat koronáz­ták, azután a Blagovesesensz- kij székesegyház, majd az Ar- hangelszkij székesegyház, aho­vá a cárokat temették, az Ivan Velikij, a nagy harangtorony — ez különben csak száz év múlva épült fel teljesen — s mindezt körülvette a vörös fal, a nagy és kicsi-tornyokkal — a - leghíresebb tornyot, a Szpasszkijt akkor még Frolov- szkij-toronynak nevezték. Ret­tegett Iván a tatárok feletti győzelem emlékére, építette fel a Kreml előtti téren Moszk­va legcsodálatosabb templo­mát, az amatőr fotósok gyö­nyörűségét: a Vaszilij Blazse- nyij székesegyházat. Ar ái-Dimitrij tündöklése és bukása Szemben a Szpasszkij-to- ronnyal ma is áil egy különös, kerek emelvény, amelyet az idegenek többnyire nem is vesznek észre. Ez a Lobnoje Meszto, más néven a vesztő­hely, a cárok és szónokok szó­székei Erről az emelvényről jelen­tette ki 1591 májusában az ud­var egyik képviselője az oda- sereglett moszkvaiaknak, hogy Dimitrij eárevics egy epilepti­kus roham közben agyonszúrta saját magát. Szárnyra kapott a hir: Borisz Godunov, a cár sógora maga akar uralkodó lenni! ö a cár öccsének gyil­kosa! Hét évvel később meg­halt Fjodor cár, és az emel­vényről hirül adták a népnek, hogy Borisz Godunov az új uralkodó. Most már széleseb­ben szállt a hír: Dimitrij él! És nemsokára egy nagyon is élő Dimitrij vonult egy lengyel hadsereg élén Moszkva ellen. A népharag által feltüzelt bo­járok, Sujszkij vezetésével ösz- szeesküvést szőnek, Dimitrij azonban felfedi terveiket s ha­lálra ítéli Sujszkijt. A Lobno­je Mesztón áll a tőke, Sujszkij ráfekteti a fejét, a bakó fel­emeli a bárdot, mikor az ái- Dimitrij „Allj“-t kiált: megkí­méli v Sujszkij életét abban a reményben, hogy ezzel elnyeri a nép szeretetét. De hiába: 1606. május 17-nek reggelén rohamra hívnak a harangok, s a rtép a térre özönlik, legyűri A Moszkvába látogatók nem mulasztják el, hogy leróják ke­gyeletüket a Lenin-mauzóleumban, a nagy forradalmár előtt. Hosszú sorokban várják, míg rájuk kerül a sor az őröket, megostromolja a Kremlt, agyonveri a hamis cárt, pojáramaszkot nyom a halott -arcára, közszemlére ki­teszi a holttestet a Lobnoje Mesztórá', ahol az három napig fekszik, majd a negyedik na­pon elégetik, s a hamut ágyú­ból kilövik .Nyugat felé, ahon­nan a csaló jött... Napóleon moszkvai köhögő rohama Már évtizedek óta minden negyedórában felcsendült a Szpasszkij-torony órájának har- rang játéka a; Vörös tér fölött, amikor ütött Moszkvának, mint fővárosnak az órája. Nagy Pé­ter saját fővárost épített ma­gának a Néva folyó partján (mai Leningrád). Amikor Pé­ter megünnepelte a nystadi békét, még utoljára végigvo­nult a Vörös téren — matróz­nak öltözve, a vidám maszka­bál közepette. A Kreml kihalt, de Napóle­ont mégis ellenállhatatlan erő vonzotta a Vörös térhez, nem pedig Pétervárhoz. Az influ­enzától megkínzott, alacsony termetű nagy császár 1812. szeptember 14-én, 14 óra kö­rül ért a Veréb-hegyekre — valahol az egyetem és a Mosz- film-stúdió táján — és lete­kintett a híres városra, amely­nek kupolái békésen csillogtak a bágyadt őszi napfényben. A tábornokoknak, akik lelkesen gratuláltak, csak ennyit mon­dott: „Már nagyon is ideje volt!“ Valójában már nagyon késő is volt: A Grande Armee, a Nagy Hadsereg bekerült az orosz egérfogóba. Napóleon az első éjszakát egy üres házban töltötte, a Dorogomilov-kapu közelében. Közvetlenül elalvás. előtt kapta a jelentést ‘a.gyűj- togatásokról. A császár másnap este átköltözött a Kremlbe, ek­kor már lángban álk a Vörös tér környéke. Napóleont éjsza­ka felébresztette a tűzvész fé­nye, egyik ablaktól a másikig szaladt, de mindenütt csak lán­gokat látott. Mortier marsall sürgette a menekülést. A Vö­rös teret tűzfüggöny zárta el. A császár végül marsalljai kí­séretében kimenekült egy kes­keny folyosón, amely levezetett a folyóhoz. Néhány fosztogató katona abbahagyta tevékeny­ségét és megmentette a köhö­géstől fuldokló császárt-. Ar utolsó vér Az 1917-es év egy komor no­vemberi estéjén a Moszkva fo­lyó felől százötven forradalmár katona menetel a bolsevik Jev- genyij Szapunov vezetésévela Vörös tér felé. Céljuk a váro­si szovjet épülete, a mai Gor­kij utcában. A Vaszilij Blazsen- nij székesegyháznál tisztiisko­lásokba ütköznek — a „junke­rek" elzárják a két kijáratot, jobbra és balra a Történelmi Múzeumtól Parancsnokuk, egy ezredes, így kiált: „Hová men­tek? Egy lépést se tovább!“. Szapunov néhányt lépést előre megy, hogy tárgyaljon az ez­redessel. Az előrántja revolve­rét és lelövi Szapunovot. Pilla­natok alatt kirobban az elke­seredett harc, a vöröskatonák sprtűzzel és szuronyrohammal törnek utat maguknak. így folyt a moszkvai októberi for­radalom első vére a Vörös té­ren, & ez volt egyben az utol­só vér a tér hosszú történel­mében. A november 15-ről 16- ra virradó éjszaka egy futár, a következő hirt hozta a forr radalomí vezérkarának: „Egy óra huszonöt perc. Be­vettük a Történelmi Múzeu­mot. Kezünkben van a Vörös tér. A Kremlből és a Sándor- kertből tüzérség lövi a Vörös teret. A mieink tüzérségi erő­sítést kérnek ...“ Ezerkilenc- száztizenhét, november 16-ának reggelén bevonultak a vörös­gárdisták a Kremlbe. \ A^régi vár falánál eltemetik- a forradalom áldozatait. Hosz- szú a sora azoknak, akik áz ötvenkét év során követik a forradalom első halottait. A vörös falban és a fal előtti pá­zsit alatt nyugszanak teteme­ik. Akadtak köztük külföldiek is, így a német Clara Zetkin, s az amerikai John Reed, a for­radalom riportere („Tíz nap, amely megrázta a világot“:) S középen, Lenin mauzóleuma mögött Szverdlov,, Dzserzsíti- szkij, Frunze, Kalinyin, Zsdá- nov és Sztálin. Vidám kötélhúzás Eljött 1918. május 1-é, áz orosz munkások első szabad májusi ünnepe. Korán reggel, jóval a felvonulás előtt megje­lenik Leóin a Kreml udvarán. Mosolyogva üdvözli Pavel Mai­kov parancsnokot, megdicséri a kormány székhelyének feldí­szítéséért. Aztán egy cári em­lékmű láttán elégedetlenül csó­válja a fejét: miért van még mindig itt ez a feudális bál­vány, amelynek eltávolítását már rég elhatározták? „Nem volt rá munkaerő“ — mente­getőzik a Kreml parancsnoka. Mire Lenin: „Ehhez talán még május elsején is akad néhány munkáskéz“ —, azután a töb- 1 biek felé fordulva kérdezi: „Nos, elvtársak?“ Általános he­lyeslés. „Látja — mondja Le­nin, és elégedetten hunyorít — és maga azt mondja, hogy nincs rá munkaerő“. Malkov elrohan, visszatér néhány kö­téléi. eLnin nagy szakértelem­mel hurkot készít, rádobja a szobor, fejére,, azután a kor­mány egyesült erővel munká­hoz lát. Lenin hórukk-ot kiált, a szobor ledől a kövezetre. Esti hangulat a Vörös téren „Vigyük a szemétdombra" —> mondja. A hivatalos májusi ünnep csak délben kezdődött. így született a mauzóleum Amikor Lenin meghalt, a kor­mány Scsuszev építészmérnö­köt bízta meg azzal, hogy meg­építse a mauzóleumot a' Vö­rös téren. Nem volt sok idő a tervezésre, Scsuszev egy egész éjszakán át tanácskozott kol­légáival, és másnap hajnalban kész volt a vázlat, amelyet a kormány még aznap jóváha­gyott. Scsuszev este kijelölte az építkezés helyét és meg­kezdődött a munka. Január 26- án éjszaka 28 fokos1 hideget mértek, de az építkezés nem szünetelt. Január 27-én reggel elkészült a mauzóleum. Kilenc órakor a szakszervezetek szék­házából a Vörös térre vitték a koporsót, ahol délután négy óráig állt. Négy órakor Lenin legközelebbi munkatársai vál- lukra emelték és a mauzóleum­ba vitték a koporsót. Felhar­sant az Internacionálé, zúgtak a moszkvai gyárak szirénái, dfszlövések mennydörögtek a Vörös tér fölött. Ez a faépít­mény, az első mauzóleum, alig hasonlított a maihoz. Tribünjegyek érték nélkül 1941. november 7. Komor, hi­deg nap. Küszöbön áll a tél és a küszöbön állnak — a néme­tek. A város pereméről látni tábortüzeiket. Előretolt tábori repülőtereik alig tíz percnyi repülésre vannak a Vörös tér­től. Mégis sor kerül a hagyo­mányos parádéra, úgyszólván a fasiszták szeme előtt, akik már kinyomatták a Vörös téren ren­dezendő győzelmi felvonulásuk tribünjegyeit. Kétfajta katona vett részt ezen a különös parádén. Az egyik szabályosan, tisztán vo­nult a Vörös térre és onnan egyenesen a frontra. A másik­nak prémes kabátjára rátapadt a lövészárok piszka, géppiszto­lya puskaportól büzlött — egyenesén a frontról jött, hogy bármely pillanatban visszatér­jen oda. Az első autó Az első szovjet gyártmányú autó 1922. május 1-én gördült végig a Vörös téren. Gyerekek- ültek benne, magasra tartották a transzparenseket: „Iljics ve­tett, mi aratunk“. 1933. május 1-én a felvonuló munkások nagy büszkén vitték a • menetben egész egyszerű szerszámgépeiket. Mi volt raj­tuk a’ szokatlan? Egyszerűen az, hogy minden alkatrész a Szovjetunióban készült. Emlí­tettük, hogy 1922-ben gördült végig az első szovjet autó a Vörös téren. A moszkvai autó­gyár 1924-ben összesen 10 da­rab kocsit gyártott — 1937- ben 65 000 darabot. És hol va­gyunk ma már ettől! Ezen a téren, amely az el­múlt évszázadokban a nép olyan sok vereségét látta, amelynek földjét az egyszerű emberek vére áztatta, Moszk­vának ezen a legidősebb és legszebb terén, az ötvenkét év­ve! ezelőtt meggyújtott vörös csillagok alatt ünnepli győzel­meit a ma és a holnap világa. J. J. ADY ENDRE és az orosz forradalom "„PUSKINT faltam s rettenetesen ha­tott rám a szláv miszticizmus" — Írja ADY ENDRE s ennek a rajongásnak a nyomai fel is lelhetők korai költészeté­ben és publicisztikájában. PUSKIN ÉS AZ ÖREG TOLSZTOJ nem tekinthetők a nagy forradalmi meg­mozdulás közvetlen előfutárainak, de mun­kásságuk kétségkívül porhanyőssá tette a lelkek talajét a forradalmi magvak be­fogadására. PUSKINÉRT rajong a fiatal ADY. A másjk nagy orosz szellemóriást, TOLSZTOJT, inkább csak csodálja, sem­mint szereti a fiatal költő, aki ekkor tpég messze van a későbbi istenes-versek ADY- JÁTŐL. a pogány életörömök „ifjú Apol­lója" megborzong TOLSZTOJ komor, ön- Rínzó, asztétikus neokerészténységétől. Dé ugyanakkor felfedezi benne a forradal­mi" elemet. is. — A kilencszázas évek ele­jén bemutatták a nagyváradi színházban TOLSZTOJ ,,A sötétség hatalma" című drámáját.' A darabról ADY — már mint a Nagyváradi Napló munkatársa — !r rövid ismertetést. Csodálja és tiszteli a tolszto- ji krisztianizmust: „Most nem TOLSZTOJ krisztianizmusa hódítja meg a világot, a­mely tiszta és nemes, hanem a föld zsar­nokainak önző krisztianizmusa..." írja 1902-ben ugyancsak a Nagyváradi Napló­ban. Az újabb orosz írók közül — s ez igen jellemző a szocializmus félé hajló radiká­lis társadalom-reformer Adyra — MAK- SZIM GORKIJ foglalkoztatja leginkább. A Nagyváradi Napló 1901 november 5-i számában Bíró Lajos „Bálványimádók" cí­mű könyvéről ir terjedelmes ismertetést. Ebben olvashatjuk a következő sorokat: „Bíró és az ű.i keresztelők azért írnak, hogy megdöbbentsenek, hogy kétségeket támasszanak, hazugságokat oszlassanak s bálványokat romboljanak. Ez az új, a nagy vatesi hlvatású író mestersége. A Ger­minal írója is csak addig volt nagy, míg rombolt... MAKSZIM GORKIJ... is rombolt ...És anarkista minden kiválasztott embe­re a mai kornak..." Az üldözött Gorkij jut eszébe, midőn egy sajtöpörből kifolyóan háromnapos fogházbüntetésre vonult a nagyváradi kir. ügyészség fogházába. ,,A börtön filozó­fiája" című cikkében Írja: „Mélységes, különös, izgató és mégis megnyugtató ez a világ itt. Szinte emberibb, érdekesebb és mindenkihez közelebb fekvő konklú­ziókkal traktáló, mint amilyeneket Gorkij Nachtasylja mutat....“ A még Nagyvára­don látott és olvasott „Éjjeli menedék­hely“ emléke Párizsba is elkíséri. „Gorkij megrázó színpadi jelenetei közé Illik az az eset, amely a minap Párizsban történt a rendőrségi éjjeli menedékhelyen...“ írja egy rövid riportjában 1904-ben. Egyik „párizsi levelében" 1906-ban szintén Gor­kijt idézi: „Gorkij vádja rettenetesen megbélyegezte a franciákat egy new yorki lapban. Körülbelül ezt üzente a Gloire né­pének: Epét és vért köpök az arcodba je­les és imádott dáma, Franciaország. Te gonosz, te rima. — Az ok? Mert a sza­badság népe megint százmilliókat adott kölcsön a cári Oroszországnak. Franciaor­szág pénzével nyomták el az orosz forra­dalmat..." Gorkij irodalmi hatása felfedezhető az Ady-novellákban is. Kétszázegynéhány no­vellája közül hat elbeszélésben bukkan­tunk oroszos témára. Ezek: „Berci és grófnéja", „Az idegen fiú“, „A Cirle sze­mei“, „Egy éjszaka Port-Arthurban", „Szó „fzokolov Szonja", „A Rossignol hotel énekesei“. Ezekben valóban gorkiji szem­mel látja me gkora tipikus orosz társa­dalmi alakjait. A századforduló nemzet­közi életének szinte klisészerü orosz fi­gurái vonulnak fel ezekben a novellákban: a műveletlen és faragatlan, dúsgazdag orosz bojár, aki Monte C'arlóban szórja a pénzét, ,,a sok rubelű, csókéhes, vad muszka urak", akik „csörgő szánokkal jönnek be a legendás Moszkvába, hogy ott vengerkákkal szórakozzanak", a pogrom , elöl Párizsba menekült orosz-zsidó leány, akiben sajátosan' keveredik az európai kultúréhség a lefojtott ősi faji bosszú­vággyal, és végül — de nem utolsónak — Szokolov Szonja, az anarchista forra­dalmár orosz diáklány.., Ha az orosz irodalom hatása nem is nevezhető erősnek és jelentősnek Adyra, annál érzékenyebben reagált a politikus, a publicista Ady az oroszországi forrongó eseményekre, s már egészen ifjap azon kévés magyar közé tartozott, aki finom szeizmográfként fogta fel és méltatta AZ OROSZ FORRADALOM közeledtét jelző földalatti dübörgéseket ADY ENDRE újságcikkeiben szinte döbbe­netes, kísérteties éleslátással jósolta meg az előjelekből másfél évtizeddel előre a nagy orosz forradalom kitörését, s ponto­san fel tudta mérni annak világtörténel­mi jelentőségét és megsejdítette a ma­gyarságra való hatását is. A nagyváradi Szabadság 1900. novem­ber 18-i számának „Heti krónikájában" írja a fiatal Ady: „Megdöbbentő ennek a rejtelmes nagy ködös országnak ösereje... Ha a köd eloszlik ott egyszer, s ez az őserő megindul: mi lesz belőlünk sziba- rita nyugatiakból“ — Döbbenetes jóslat olvasható a lap 1901. április 7-i számában is: ,,A nagy szláv birodalom, ez a for­rongó mesés erőket rejtő nagy óriás vo­naglik a harcban... De baj ott nem lesz. Ki még nem fejezett és fejlett erői szuny- nyadozhatnak az óriásnak, és gépembe­reit, kioktatott masináit nevelheti és nö­velheti a germán, a sorstól rendelt ős- ellenfél — a most harcoktól vérző óriá­sé... az érő és a jövő." Az oroszországi népek sorsa iránti nagyfokú érdeklődését mutatja, hogy 1905-től 1908-ig mintegy félszáz orosz vo­natkozású cikket Irt, s ezek közül negy­ven a Budapesti Napló 1905-1906. évfolya­mában jelent meg, tehát az újabb kori orosz történelem egyik legkritildfcabb. légválságosabb korszakában. ,,'Á moszkvai rekviem" című cikke (Budapesti Napló 1905. február 19.) a SZERGEJ nagyherceg ellen elkövetett bombamerénylettől szól: ,,A legdühösebb nagyhercegi vérebbel szá­molt le az orosz forradalom, amely for­radalom már megvan, s amely már most sem áll meg talán, ahova rettenetességé­ben eljutott valamikor a legleszámolóbb földi mozgalom: a francia revolúció. Oda kell figyelnie, ott kell lennie az egész világnak. Beteljesedtek az idők." Meglátja az orosz-japán háború mé­lyebb történetfilozófiai értelmét, hogy miért kellett ebben az oroszoknak veszí­teniük: „,Az oroszokat az Orosz forra­dalom törte össze Mandzsúriában. Ihama, a japán fővezér, a diadalmas Gapon volt ezúttal. A történelem egy régi szerepet játszatott el a japáni fővezérrel. Akármi­lyen különösen hangzik: orosz szerepet. Mert a történelemnek most nem az volt fontos, hogy Japán győzzön, hanem hogy Oroszország, a mai Oroszország, e terhes, rémes, csúnya fellege az emberiségnek el­szóródjék a gyilkos fegyverek tüzében az emberi művelődés célja, napja, a Haladás elöl...* Ha az 1905-ös orosz forradalomhoz fű­zött remények egyelőre nem is váltak va­lóra: ami késett, nem múlott. Az ered­ményeket meghozta 1917. De ekkor már a minden szabad gondolatot gúzsba kö­tő világháborús cenzúra hallgatásra kény- szerltette a publicista ADYT. Ám ez a hallgatás mindennél beszédesebb. Nem szólt semmit, mert amit az előzményekből következtetve mondott volna, az már ele­ve elhallgattatásra volt ítélve. K. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents