Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-03 / 44. szám
Richard Sorge v> O X 05 M3 O 25 éve végezték ki a legendáshírű felderítőt. Richard Sorget Á demokratikus Berlin egy kényelmes lakásában él két ember, akik megmenekültek abból a csoportból, melyről legendákat szőtt az utókor. A szovjet felderítő szolgálat Ramsay fedőnevű csoportjáról — vagy ahogy jobban a köztudatba vésődött — a Sorge-csoportról már sok való és valótlan történetet összeírtak, filmet is készítettek a felderítek regénybe illő kalandjairól. A film — talán a drámai feszültség fokozása és megtartása végett — helyenként eltér a történelmi hitelességtől, kiszínezi az eseményeket. Ettől eltekintve művészi szempontból kitűnő. Erről a magyar TV jóvoltából a napokban is meggyőződhettünk. közölték, hogy Japán megtámadja az Egyesült Államokat, valószínűleg Pearl Harbour kikötőjében. Clausen a rádió- gramm lekopogása után hazafelé tartott a tengerparti vl- kendházból. Váratlanul egy kerékpáros keresztezte útját. Max lefékezett, de a balesetet már nem tudta megakadályozni. A kerékpáros komolyabb sérülést nem szenvedett, csak megütötte magát, de a rendőrség jegyzőkönyvbe vette az ügyet. Néhány órával később közölte Sorgével, hogy leadta a jelentést és elmesélte neki a balesetet. Richard összeráncolta a homlokát: — Nem tetszik nekem, hogy a neved rendőrségi aktában Ilim, w&mmé A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének nevében Pjotr Abraszímov berlini szovjet nagykövet a Vörös Zászló érdemrenddel tünteti ki Max Clausent Ä halállal flörtöltél« A valóság nem volt olyan romantikus, ahogy azt a franciaolasz-japán film bemutatja. Nehéz, küzdelmes, hasznos munkát végeztek a hírszerzők, minden percben az életükkel játszottak. A Ramsay-csoport tevékenységének egyes részletei máig is ismeretlenek. A háború végén az amerikaiak bombázása alatt porrá égett a tokiói igazságügy-minisztérium épülete, odaégtek a Sorge-akták is. A csoporí letartóztatásának körülményeit még a két életben maradt hős, Max és Annie Clausen sem nagyon ismerik. A leleplezés hirtelen és váratlanul jött. Valamennyien azt hitték, hogy tévedésről van szó. 1941-ben a japán kémelhárító- és biztonsági szolgálat gyűrűje már egyre jobban szűkült a csoport tagjai körül. A központ utasította őket, hogy számolják fel tevékenységüket. Október 15-én került sor az utolsó rádióadásra, melyben szerepel — mondta Maxnak. — Egy felderítő maradjon mindig feddhetetlen személy hírében. Visszaemlékezett arra az esetre, amikor áprilisban igazolták őket, midőn Max-sza! ugyancsak hazafelé tartott a tengerparti víkendházből. A vl- kendházat azért bérelte, hogy zavartalanul, időnként halászbárkáról, a nyílt tengerről adhassák le a rádió-üzeneteket. A japán kémelhárító és biztonsági szervek ekkor a nagykövetségen, a varsói hóhérnak nevezett Meisingerné! is érdeklődtek, vajon mit szól hozzá, hogy előző nap a késő esti órákban az Izu félszigeten igazolták Max Clausen és Richard Sorge urakat, ahol közvetlen azelőtt megszólalt a titkos adó. Szerencséjük volt, hogy Sorgének sikerült a nagykövetség újdonsült alkalmazottjának — az egyébként bizalmatlankodó és kegyetlen Meisingernek — a bizalmába férkőzni. A hírhedt SS-ezredes mosolyogva azzal utasította el a japánok gyanúját, hogy Sorge személyéhez nem fér kétség. Sorge közölte még bajtársával, nyugtalanítja, hogy Otto (Hozuni Ozaki) és Jo (Jotoku Mijagi) — az előbbi a helyettese volt, az utóbbi a csoport hasznos tagja — már közel két hete nem adott magáról életjelt. ök i9 ekkor látták egymást utoljára. Később már csak a fogházban, a szembesítéskor találkoztak. A lebukás Október 17-én két rendőr jelent meg Clausen lakásán. Udvariasan felkérték, hogy kövesse őket. Clausen abban a Íriszemben indult el, hogy valószínűleg a kerékpáros gázolása miatt hivatják a rendőrségre. A ház előtt álló autóban azonban a politikai rendőrség két ügynöke várt rá és bilincset raktak á kezére. Még aznap felgöngyölítették Sorge egész csoportját. A Ramsay-csoport leleplezéséről több, egymásnak ellentmondó vélemény uralkodik. Bizonyos Ito Ricu összeköttetést keresett az illegális kommunista párttal és lebukott. Akihallgatás során Ricu néhány magán vonatkozású ügyét és intim kapcsolatait is felfedte. Többek között azt, hogy még az Egyesült Államokban megismerkedett egy bártulajdonos- nővel, aki jelenleg Tokióban él. A rendőrség kihallgatta a bár- tulajdonosnőt, aki elárulta leg-" gyakoribb vendégei nevét. Köztük Miagi festőművészét is. A rendőrség — jóformán gyanú nélkül — kihallgatásra idézte be a festőművészt, a szabályzatban előírt szokványos kihallgatásra. A gyenge idegzetű Miaginak — azt hitte, hogy árulás történt — kihallgatás közben idegei felmondták a szolgálatot. Attól tartván, hogy kínzással kiszedik belőle az elvtársak nevét, öngyilkosságot kísérelt meg. Kiugrott a nyitott ablakon. Nem történt a- zonban különösebb baja. A kémelhárítók most már viszont bizonyosak lehettek abban, hogy emberükre akadtak. Szörnyű kínzásnak vetették alá és Miagi elárulta bajtársai nevét. A Ramsay-csoport felszámolása azonban még így is nehéz feladat elé állította a japán kémelhárítás és titkos szolgálat embereit. Richard Sorge, a Birodalom tokiói nagykövetségének sajtóattaséja volt, diplomáciai mentelmi jogot élvezett Max Clausen is német állampolgár volt és jó üzletember hírében állt. Hozuni Ozako a japán miniszterelnök Konoje herceg tanácsosa és bizalmi embere volt. Október 16-ról 17-re virradó éjszaka Konoje herceg a militarista erők nyomására lemondott, helyére az ultra háborús párti Tojo került. Oszaki ezerdes, a japán kémelhárítás főnöke, aki már hosszabb ideje gyanakodott Sorgera, Clausenre és Hozuni- ra is, elérkezettnek látta az időt, lecsapott az emberekre. Egyes állítások szerint Ito Ricu a japán titkos szolgálat embere volt és hivatásból juttatta börtönbe a Ramsay-csoport tagjait. A háború után a Japán Kommunista Párt egyik vezetője lett. A kóreai háború után a pártvezetőség illegalitásba vonult. Amikor ismét a nyilvánosság elé lépett, Ifo Ricu már nem volt soraiban. E- gyesek szerint kizárták a pártból, mások szerint a frakciós harc áldozata lett és eltették láb alól. Max Clausent és feleségét 1945. október 8-án az amerikai katonák szabadították ki a dél-japáni Akit’a börtönből. Nyomban a CIC érdeklődésének a középpontjába került. Kérte, hogy szerezzenek számára ösz- szeköttetést a szovjet követséggel. Sikerült is Tokióba jutnia és jelentkezett a szovjet képviseleten, hogy minél előbb tegyék számára lehetővé a Szovjetunióba való távozást. A CIC ügynökök sejtették, hogy Clausen még sok olyan ismeret birtokában van, aminek hasznát vehetnék s nem tettek le szándékukról, hogy megkaparintsák a Sorge-csoport egykori bámulatosan ügyes rádiósát. Nem lehetett várni a hivatalos formalitások elintézésére, s ezért Clausen kisütötte hogy játsszanak meg egy látványos emberrablást. így történt. Egy nap feleségével a Hinzán sétált, amikor autó állt meg mellettük. Néhány férfi ugrott ki belőle. Erélyesen az autóba toloncolták a „mit sem sejtő“ házaspárt, ahol hálózsákokba csavarták őket. Az amerikai repülőtéren egy szovjet gépre rakták a két felderltőt és örökre elhagyták Japán földjét. Max Clausen Max Clausen még most, néhány évtized távlatából is valósággal átszellemülten beszél a csoport vezetőjéről, dr. Richard Sorgéról. Páratlan helyzetfelismeréséről, alkalmazkodó képességéről, hidegvéréről, lélekjelenlétéről és műveltségéről. Sorge valóban rendkívüli egyéniség volt a felderítés, a hírszerzés történetében. Allan Dulles, a CIA egykori vezetője és megteremtője, a kémek királya (már ahogy nevezték) a „felderítők felderítőjé“-nek nevezte Sorget. Sorgéékról szólva nem feledkezhetünk meg egy lényegbe vágó körülményről. A többi hatalmak erkölcstelen, gátlástalan, pénzért mindenre hajlandó kémeivel szemben Sorgéék a béke, a haladás ügyét szolgálták. Sorge például ezt Irta a tokiói Szugamo vizsgálati fogházában: „A Szovjetunió nem akar politikai konfliktust vagy katonai összetűzést más országgal. A Szovjetunió nem akarja megtámadni Japánt. Éppen ezért én és társaim nem Japán ellenségeiként jöttünk ebbe az országba.“ Nyilván éppen ez volt páratlan sikerének a titka, hogy nem pénzért, hanem meggyőződésből folytatta tevékenységét, annak ellenére, hogy csupán anyai ágon folyt ereiben orosz vér. Apja, a „megtollasodott“ bakui olajmukás, a német nacionalizmus elvetemedett hitvallója volt. Élt-halt a császárért, a „Nagy Birodaloméért. Richard Sorge 1895. október 4-én született Bakuban. Alig volt azonban hároméves, amikor apja — miután némi vagyonra tett szert, hazatért Németországba. A fiatal Sorge sehogy sem tudott megbékélni nacionalizmustól túlfűtött apjával. Különösen azután nem, hogy a család tudomására jutott az Egyesült Államokban élő nagyapa halálhíre. Mikor ap jánál a nagyapja felől érdeklődött, apja dühösen ráförmedt, hogy az világéletében semmirekelő, csavargó, a fel- söbbség ellen lázító börtöntöltelék volt. Ez a felismerés különösen foglalkoztatta a fiatal Sorge elméjét. Gondolatban Robin Hoodhoz és a többi monda- és mesebeli hőshöz hasonlította nagyapját. Történelem tanára felvilágosította, hogy ki is volt tulajdonképpen Adolf nagyapa. Elárulta, hogy Marx és Engels benső barátja volt, s azt is, ki is volt tulajdonképpen Marx és Engels. Elmesélte neki, hogy Adolf nagyapa vezette a bá- deni felkelést és tulajdonképpen ezért kellett az Egyesült Államokba távoznia. A szociáldemokrata érzelmű tanár hatására Richard titokban Marx, Engels és a francia forradalmárok műveit kezdte olvasni. A középiskolában olyan tájékozottságról és tudásról tett tanúságot, hogy társai „minisz- terelnök“-nek csúfolták. Tanulmányait a berlini egyetemen folytatta. Történelmet és gazdaságtant hallgatott, de közben kitört a világháború és behívták katonának. A fronton háromszor megsérült és a lelke mélyéig meggyűlölte a háborút. Egy ízben három napig feküdt vérbe fagyva, tehetetlenül a drótsövény tövében. Nagyapja emléke járhatott az eszében, mert elhatározta, hogy élete minden erejével haláláig harcol a német militarizmus ellen, a munkások, parasztok, az egyszerű emberek győzelméért. A háború után Hamburgban befejezte az egyetemet és beHozumi Ozaki lépett a szociáldemokrata, később a kommunista pártba. Egy ideig tanítóskodott, de elcsapták, mert marxizmust tanított diákjainak. Egy Aachen környéki bányában dolgozott, jóllehet a háborúban szerzett sérülései miatt nem nagyon volt szabad nehéz testi munkát végeznie. Ihnen is elbocsátották, annak ürügyén, hogy lázítja a bányászokat. A rendőrtisztek nem akartak hinni a szemüknek, hogy a szénporos bányász személyében a történelemtudományok doktora áll előttük. Richard Sorge ezek után, a párt megbízásából a Szovjetunióba távozott. 1925-ben belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába. Tagsági igazolványának a száma 0049927. Később a szovjet felderítő szolgálat tagja lesz és alapos kiképzésben részesül. Mikor Kínában kitört a felszabadító háború, Sanghajba küldik. Itt találkozik később Max Clausen- nel, a hamburgi matrózzal, aki hozzá hasonló módon került a Szovjetunióba és szintén fel- derltőként érkezik Sanghajba. Itt kötött örök barátságot Hozuni Ozakival, a neves japán újságíróval. Sorgéék értékes értesüléseket továbbítottak a központ felé a kínai polgár- háború helyzetéről, az intervenciós japán csapatok előnyomulásáról. Sorge a berlini Soziologisches Magasin tudósítójának a szerepében végezte tevékenységét. Max Clausen a DKW cég ügynökeként működött. Miután a japán kémelhárítás kezdett érdeklődni a Sanghajban tevékenykedő titokzatos csoport iránt, visszahívták őket. Ekkor azonban már 2 millió japán katona áll a Szovjetunió szibériai határa mentén. A szovjet hatóságok feltétlenül tudni akarták, mi a japánok szándéka? Richard Sorgéra és Max Clausenra esett a választás, hogy felderítő központot építsenek ki Tokióban. (Folytatjuk) £ a <s 53 c aj Qj is Sí •.V. <*> c K«. <8 .2 R i '*• CO »Q 3 X «3 £ 'Qj •O S
