Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-10-28 / 43. szám

4 Új í Szerelem az iskolában Már Jeleztük, új rovatot indítottunk azok számára, akik szí­vesen meghallgatják, elolvassák mások véleményét is — vagyis mindnyájatok számára. Előzőleg a nagyniegyeri és a dunaszerdahelyi Általános Mű­veltséget Nyújtó Középiskola diákjai mondták el elképzelésü­ket jövőjükről, illetve jelenükről. Ebben a számunkban az Oj Ifjúság szerkesztői G. SZABÓ KA­TIVAL és HOLDOS MÁRIÁVAL, a komáromi Általános Művelt­séget Nyújtó Középiskola diákjaival beszélgetnek. Téma: Sze­relem az iskolában: Mit ielent a komáromi diák számára Ko­márom és a Duna? Ül: Van valamilyen tapasztalatotok a diákszerelmet illető­leg? KATI: Saját tapasztalatom még nincs, de mostanában „fel­kaptak“ a rossz nyelvek, mert a barátnőm elküldte a címemet egy bolgár ifjúsági folyóiratba, a „Mologyozs“-ba és több mint 200 levelet kaptam. Persze, mindenki azt gondolja, csupa fiú­tól, pedig fenét! MÁRIA: Nekem sincs saját tapasztalatom, de ha lenne is, ilyesmiről az ember nem szívesen beszél a nyilvánosságnak. Viszont az iskolánkban voltak és vannak is ilyen „barátsá­gok“. Ül: Mi a véleményetek az ilyen „barátságokról"? KATI: Nekem szimpatikusak. MÁRIA: Ebben a korban minden lány egy kicsit „fellángol“. Ha nem is konkrétan valamilyen fiú iránt, legalább az elkép­zelt ideálja iránt. És ha ez a vonzalom tiszta, miért ne létez­zen? Én egészségesnek tartom. Ül: Az iskola, a tanárok, milyen szemmel nézik ezeket a „barátságokat“? KATI: Még nem történt meg, legalábbis nem tudok róla, hogy valakit igazságtalanul elítéltek volna azért, mert kitudódott, hogy szerelmes. MÁRIA: Több mint valószínű, eddig egy ilyen „barátság“ sem ütközött az iskola rendjébe, mert még nem volt szükség a ta­nárok erélyes közbelépésére. Ül: A humán osztályok rendszerint „lányos" osztályok. A tiétek reál, tehát fiúk, leányok keverve. Szerintetek mi a he­lyesebb: leányosztály, vagy fiúk-leányok keverve? KATI: Nem Is tudom, jó a mi osztályunk. A „D" osztály leányosztály; sok a pletyka körülöttük... MÁRIA: jobb a vegyes osztály. Fiúk és leányok megszokják egymás társaságát, ami később jól jöhet. A fiúk megtanulják a leány-társaság „bontón“-ját és fordítva. Érdekes, hogy Kati­tól függetlenül én is azonnal a „dés“ lányokra gondoltam. Az a hír járja, hogy a szalagavatóra is partnert hoznak maguk­kal... És az a szóbeszéd, amit ott „lerágnak“ egy „lyukas“ órán, hát az elképesztő. Nem vártuk, hogy panaszkodnak, példákat mondanák, de ennyire értelmes, józan, komoly észrevételeket sem vártunk. Az ő esetükben igaz, hogy amilyen az tskola, olyanok a diá­kok. Még ha nincs is ilyen közmondás... —ze— Ül: A jelenben kezdjük. Tet­szik-e az új híd? MÁRIA: Nagyon, nagyon tet­szik. Ügy érzem, emelte Komá­rom városrendezési tekintélyét KATALIN: Nekem is nagyon tetszik, csak végre már látni szeretném, hogy áll és felnyit ják, ha elhagyja egy hajó a gyárat. Ismerem a híd tervező­jét Martinszky József mérnököt, de mégsem volt szerencsém, hogy jelen legyek a felnyitásé nál. Ül: Mit jelent a Duna a ko­máromi diáknak? KATALIN- Fürödhet benne. MÁRIA: Nekem nemcsak für­dési lehetőséget jelent, hanem alkalmat a vizisportra is. Tagja vagyok a turisztikai körnek és tavasztól őszig edzeni járunk. Tavasszal kaptunk tizenkét új kenut és azokkal voltunk egy nagy kiránduláson. Május 9— 10—11-én feleveztünk Pozsony­ba és leereszkedtünk. Óriási élmény volt. Száz tavaszi km, észre sem vettük... Ül: Komárom történelmi vá­ros. Minden köve, utcája, vá­rosrésze a múltról beszél, mit jelent ez a komáromi diáknak? MÁRIA: Nemcsak a város nagy­múltú, hanem az tskola is. Hogy itt ebben az iskolában Ilyen színvonalas a tanítás, az is a város érdeme. Büszke vagyok, hogy ebben a városban, ebbe az iskolába járhatok. Büszke va­gyok lókaira, Klapka Györgyre, Lehár Ferencre. Tavasszal el­mentem megnézni az Aranyem­ber sírját. Szinte meghatódtam, tele volt a sír ibolyacsokrokkal. Nem díszes, drága virágok bo­rították, hanem egyszerű és szerény kis ibolyacsokrok. Na­gyon szép volt. KATALIN: Az én válaszom is csak ez lehet. Büszke vagyok erre a városra, az iskolára, ar­ra, hogy itt végezhettem isko­láimat... Ül: Ismerik Komárom ma­gyarországi részét is? MÁRIA: Én már többször is voltam odaát. Ismerem a múlt­ját, tudom például, hogy a Na- póíeomféle felhívás után Ko­máromban gyülekeztek ismét a Győrnél szétszaladt közneme­sek... De azért 1obb lenne még jobban megismerkedni a város­sal, barátságot kötni az ottani diákokkal, fiatalokkal. KATALIN: Én nem ismerem, nem jártam még odaát. A jelenből a múltba, majd is­mét a Jelenbe tértünk vissza. Az újságírók, akik épp a város múltjáért és azért a magatar­tásért, amelyet Komárom lako­sainál lépten-nyomon tapasztal­nak. szívesen látogatják a vá­rost. Egyebet nem mondhatnak, mint hogy öregbítik jóhlrét. (n) Az Ifjúsági Vasútvonal építőinek tiszteletére Ifjú szivekben élek Vérfagyasztó látvány. Kővédermedten állunk egy pillanatig, mindig tovább... aztán a rémülettől megsokszorozódott erővel, játékszerként partra dobjuk a csónakot és menekülünk, minél távolabb a fo- fAdyj lyótól. Az óra mutatója lassan éjfél felé közeledett. A tábor a.z iga­zak álmát alussza. Az Ifjúság Vasútvonalának törzskarán csu­pán az ügyeletes rendőr kopogó léptei törik meg a csendet. Meg az eső dobol kitartóan a deszkabarakk tetején és a meg­duzzadt patak egyhangú, immár félelmetes zuhogása zavarja a teljes nyugalmat. Hó. eső, hó, eső... Ha ez így tart egész éj­szaka, baj lesz... Reggel fél nyolckor a törzskar irodájában felberregett a te­lefon: „Halló, itt az Ifjúság Vasútvonalának teljhatalmú meg­bízottja! Veszélyben a Garamon épített ideiglenes híd. Hall­ják? Aki csak járni tud. azonnal jöjjön a hídhoz! Mindenki jöjjön a hídhoz!“ LEVÉLRÉSZLET: „Hronská Dúbrava. 7949. Vll. 4. ...Vacso­rára rizs volt, meg egy darabka disznó, szőröstül, kávé ... Va­lamennyiünket beszórtak DDT-porral, a rovarok ellen...“ A jéglavína, többezer tonnányi jég, vészesen közeledik. Szin­te a dobhártyánk recseg-ropog belé, ahogy a jégmassza első hulláma az ideiglenes híd pilléreinek csapódik. A híd megráz­kódik, feljajdul minden porcikája. — Áll — jegyzi meg valaki bizonytalanul. — Bírja — lélegeztek fel a többiek is. MIROSLAV TOMAN, AZ IFJÜSÄGl VASÜTVONAL EGYKORI FŐPARANCSNOKA: „Akkoriban természetes volt, hogy a hábo­rú után, a köztársaság szempontjából oly fontos építkezése ré­szesei legyünk." A Garam néhány nappal ezelőtt szelíden, csendesen folydo- gált befagyott jégtükre alatt. A partját szegélyező égerfák fél­álmukban bólongattak a fagyos mélaságban. A fenkölt csendet időnként fázőan ide-oda röpködő variak károgása verte fel. Most? Tengerré duzzadt a csendes folyócska. A duhaj hul­lámok tonnányi jégkockákkal játszadoznak. A folyó jobb part­ján állt az anyagraktár. Néhány nappal ezelőtt. Mert ebben a pillanatban a megbőszült víztükör hátán egymásután indulnak útnak a féltve őrzött deszkák, gerendák. ZEIMIRA SPANKOV A-SYKOROVÁ: „Harc, vérbeli harc volt az, a természettel és az idővel. Ebben a harcban edződik az ember, megtanul élni és dolgozni — mindig és minden körül­mények között.“ Menteni kell, ami menthető. Késedelem nélkül. A megbízott riasztott minden épkézláb embert. Az egész törzskart, a gép­kocsivezetőket, munkásokat, katonákat. Látszólag teljes a ká­osz. Százhúsz ember futkos fel s alá. Százhúsz ember száll szembe az elemekkel. Az autókat majdnem ellepi a víz. Bár­melyiket minden pillanatban elsodorhatja az ár. De az embe­reket is. Összeszorított fogakkal, szinte önkívüli állapotban, derékig érő jeges vízben fogdossák össze a szökni készülő fű­részárut. Hej, lesz itt munkája az orvosnak. De erre most nem gondol senki. A folyó bal partján egy épülő hídpillér zsaludeszkái kémlelik az eget. Jégtömbök gyülekeznek előtte. Ha így megy tovább, félő, hogy elrekesztik a folyót. Néhány fiú csónakba ugrik és megpróbálja kiszabadítani a megrekedt jégtömböket. Ügyet sem vetnek a veszélyre, hogy csónakjukat minden pillanatban ösz- szezúzhatják a háztömbnyi jégtáblák. A katonák robbantóanyaggal kísérelik meg eloszlatni az egyre gyülemlő jeget. Hatalmas dörrenések rázkódtatlák meg a vészt- jóslóan nehéz levegőt. RÉSZLET EGY IFJÜ ÉPÍTŐNEK CÍMZETT LEVELÉBŐL: „Prá­ga. 1949. Vll. 9. ...VaSek, drága fiacskám, vigyázz magadra. Ne­hogy valami bajod essék. írj mielőbb... és mosd meg a nya­kad...“ A megbízott mutatja a vízügyi szolgálat legfrisebb táviratát: „71441 — jégzajlás/ Köznyelvre fordítva ez azt jelenti, hogy a Garam normális 70 centiméteres vízállása 144 centiméterrel emelkedett. De még ennél1 is aggasztóbb a távirat tovább! része — a jégzajlás. A fiúk megpróbálják lebontani a pillér deszkáit. Kötéltánco­sok módjára imbolyognak a magasban. Elég egy óvatlan moz­dulat, és akárki örökre eltűnhet a jeges hullámok között. RÉSZLET EGY TÁBORI LEVÉLBŐL: „Örömvölgye. 1949. Vll. 11. Drága szüleimi ... Légkalapáccsal törjük az óriási szikla- tömböket. A léégkalapács 37 kilót nyom. Marha nehéz..." Dél felé sikerült lebontani a zsaluzást és a faanyagot messze a parttól biztonságos helyre szállítottuk. Budőa felől furcsa morajlást hoz a szél. Mintegy parancs­szóra, mindenki arra figyel. Hatalmas Jégtömböket hoz a víz. MIROSLAV TOMAN: „A vasútvonalon több nemzeti brigád is dolgozott. A legnéptsebbek közé tartozott a bolgár, lengyel, norvég, osztrák, francia és magyar fiatalok csoportja.“ A baloldali pillér nem bírta a nyomást. Pozdorjává tört s a piszkos hullámok elnyelték. — A rablóistenit — ordított fel dühösen Kovarik mester — elúszik. fl^ffi^^f^^^flSP^^^^maradt pilléreknek. Valóságos jéghegyláncok. Az ideiglenes híd nagy robajjal összeomlott. Kovafik mester kezefejével egy könnycseppet dörgöl ki a sze­me sarkából. Már csak a pillérek roncsai meredtek a tejesszürke fellegek felé. És a vágányok, mintha csak vékony drótocskák lennének, sejtelmes ábrákba gubancolódtak. Megint csak félő volt, hogy a jégtáblák megrekednek rajtuk és újra eltorlaszolják a med­ret. Ismét működésbe léptek a katonák és a lőmesterek s a síneket is elnyelték a hullámok. Egymást fürkésztük, mintha mindenki valami biztos támpon­tot keresne bajtársa arcában. Pedig mindannyiunk arcán csu­pán düh és keserűség ült. Valaki megjegyezte, hogy nem baj, nem történt tragédia, azért vagyunk fiatalok, hogy újra fel­építsük a hidat. És felépítettük... fPALÁGYI) A jó öreg AnBa. A vasútvonal építőinek kedvenc gőzparipája Különös ismertetőiéi — az Ifjú­sági Vasútvonalon jóformán puszta kézzel dolgoztak a fiata­lok, a legelemibb gépesítés nél­kül A Nejedig brigád barakkja A táborban gyakran rendeztek esztrádműsort, kultúr föllépést. Így és itt született a Lúénica

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents