Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-10-28 / 43. szám
Nem jutottak az élet perifériájára Hajdan ha valaki világtalan, púpos, hadirokkant, — egyszóval testi fogyatékosságú, tehát munka- képtelen volt, az kiállhatott koldulni az utcasarokra, senki sem rökönyödött meg rajta, s ha jól ment, fillérenként össze is gyűjtögette legalább a szegényes kolduskenyérre valót. Ezeknek a szerencsétlen embereknek persze nem is nagyon volt más választásuk. A társadalom nem gondoskodott róluk, sok esetben még a házból is kinézték őket. szabadulni igyekeztek tőlük. Testi fogyatéskosságú szerencsétlen emberek ma is vannak. Nem állnak ki, mert nem is kell kí- ájlníok az utcasarokra koldulni. Sem a kényszer, sőt rendszerint a családjuk sem űzi őket. Nem Ismerem a korábbi évtizedek statisztikáját s lehet, hogy ezért tűnt számomra borzalmasnak az alábbi adat: a pozsonyi fogyatékos testi képességű gyerekek intézetében négyszáz fiatal él. A tájékoztatók nem tudtak pontos adatokkal szolgálni, de állításuk szerint nem egyedülálló intézete ez országunknak, sőt. Külföldi viszonyokhoz sem tudom mérni ezt az adatot. Minek is mérném. Nem az okait akarom keresni annak, miért születnek gyógyíthatatlan, korcs, beteg csecsemők, miért történnek az embereket örök életre megcsonkító balesetek? Róluk akarok írni. Életükről. Törekvésükről. Acélos optimizmusukról. S lelkivilágukról, amiből az egészséges ember olyan keveset ismerhet meg. S ne vessen rám követ az olvasó, mert erről eleve lemondok és mégis folytatom. ...és most trágédiák válfajait kéne felsorolnom, de ezt is csak a rövid, a hétköznapi diagnosztika tárházából vett szavakkal lehet. Nemcsak azért, meri olyan sokféle. Világtalanok, törpék, bénák, amputált kezűek, kéz, végtagok nélkül születettek, epilepsziások, borzalmas balesetek által sújtottak... Az intézetben négyszáz gyerek él. Tizen- és hu- szonegynéhány évesek. Valahányan szakmát, mesterséget tanulnak. Azért élnek itt. Sajnos, hivatásuk megválasztásánál élettragédiájukat jelentő diagnózisaik szabták meg elsősorban a lehetőségeket. Tucatnyi szakmát tanulhatnak így is. Kvetoslav Menczel aki percenként hetvenöt leütést csinál a lábával Eltöltöttem viszont egy napot az Állami Gyorsíró Intézet dohos, egészségtelen tantermeiben, ahol a fogyatékos testi képességű gyerekek intézetéből hetente egy alkalommal vagy félszázan tartózkodnak. Azok, akik gyors és gépírást, pontosabban adminisztrációt tanulnak. Fiúk, lányok. Másutt gyakorolnak a műszerészek, másutt a más és más szakmát tanulók, ők ide járnak ezekbe a dohos tantermekbe, habár iskolájuk és lakásuk egy modern, új épületben van. Csak a gyakorlóhelyiség körül vannak gondok, mivel az iskolájuk hasonlót nem tud fenntartani, nem tudnák eléggé kihasználni. A tanár és a tanárnő panaszkodik. „Tessék, neveljetek belőlük kész adminisztrátorokat" — mondták, de semmiféle tankönyvet, segédanyagot nem kaptak, amely a fogyatékos testi képességű gyerekek számára készült volna. Két Osztály van, ez az első, és a második. Belépni ezekbe nem olyan egyszerű. Üvegajtó. A benti hangulatot már előre sejti az ember, az üvegajtó még többet sejtet. Nem barbarizmus-e megzavarni békés világukat? Tisztelettudó felállással üdvözlik a vendéget, aztán leülnek és dolgoznak tovább, Hétfő van. Hétfő a gyakorlónapjuk, akkor jönnek ide. Minden pádon írógép, az írógépek fölött pötyögtető gyerekek. — Frano Pista a nevem. Félénken, szemlesütve beszél, csak néha-néha néz fe! az ember szemébe, de akkor nagyon nyíltan, tisztán. Talán már tapasztalta, hogy látogatóinak bizony könnyen támad sírhatnékja, s ezt nem szeretné látni. Tizenhat éves. Hatvannégyben kirepültek a kisgalambjai. Utánuk mászott a háztetőre. Megcsúszott, megkapaszkodott, de sajnos a villanyvezetékbe. A villanyáram tövig égette mindkét kezét, Napokig feküdt eszméletlenül a nagyszombati kórházban. Fél éves kezelés után aztán hazaengedték. Otthon tovább járt iskolába. Aztán Leningrádba vitték, négy hónapig ott feküdt kórházban, s ezalatt majdnem tökéletesen elsajátította az orosz nyelvet. Műkezekkel jött vissza Leningrádből. Régen volt. Azóta megtanulta használni őket — persze már amennyire lehet — azóta el is romlott az egyik. Tegnapelőtt írt Leningrádba, hogy küldjék el hozzá a szükséges alkatrészt, meg kesztyűket is a rideg müanyag- protézisra, mert az eredeti gumibevonat már nagyon elnyűtt. Ül az írógép fölött, „kezében" ceruzanagyságú pálcika, s egyenként, azzal pötyögtet. A tanárnő megmutatja a feladatát. Hibátlan másolás, csillagos egyes. Legkedvesebb szórakozása a labdarúgás. Nemcsak nézi, maga is rúgja a bőrt. Schenk Jóska vesebántalmakkal feküdt annak idején a kórházban. Injekciót kapott, attól fél órán belül megbénult az egyik oldala, nyakát azonnal operálni kellett', s ráadásul az egyik szemére megvakult. Mindezt egy rossz injekciótól. Kedves, emberi tekintetű, meghatóan szelíd fiú. A JNB privigyei szociális osztályán még a vasúti kedvezményét is csak nagy huzavona után adta ki az az illető, aki egyben közölte vele, hogy taníttatása évente tizenötezer koronába kerül majd a pozsonyi intézetben. Édesanyja hatszáz-valahány koronát kap, rajta kívül még két testvére van, Az egyik alig idősebb nála egy évvel, a másik meg egy évvel fiatalabb. — Másfél éve halt meg az apám — mondjá. Elena szép lány. Tizenhét éves. Hatvannégyben a kriváni állomáson levágta félkarját a vonat. Kvetoslav Menczel már tizenkilenc éves. Szőke, jóképű kedves srác. Optimista a végtelenségig. Ezzel megkönnyíti az én helyzetemet is. Köny- nyebb vele beszélgetnem. Egy keze sincs. Ügy szülétett. Mégis megborotválkozik a lábával, mert nem „kamasztoll* ám az, ami állán pelyhedzik". ugyanúgy a lábával cigarettázik. Nala fiatalabb és idősebb testvérei makkegészségesek. Fraüo Pista a nevem. Hatvannégyben mindkét karomat elégette az áram Ebben az osztályban mindenki gépírást, s egyben ügyvitelt tanul, Kvetoslav is. meg a barátja úgyszintén, aki ugyancsak kéz nélkül született. Hogyan gépelnek hát? A lábukkal. Másodikosok mindketten, hetven, hetvenöt hibátlan leütést csinálnak percenként. A másodikosok már gyakorlaton is voltak az idén. Ezért tudják már sokan, ha az iskolát befejezik, hol dolgoznák majd. Kvetoslav a brünni Drutevához megy. Harminchatan vannak a két osztályban. Két tanár oktatja őket. Golovkov mérnök és a kedves, jóságos arcú Safárné, aki egyszer talán regényt ír majd az itt töltött esztendőkről. — Kezdetben borzasztó volt a szemnek, a léleknek, ez a sok tragédia. Azóta megszerettük egymást. Én hiszem, meggyőződésem, hogy teljes rangú embereknek érzik már magukat. — Igen, ezen nagyon sok múlik. Elsősorban a kisebbségi komplexusok alóli felszabadítás a fontos, — mondja a tanár. Én optimistákkal találkoztam. Sajnos, sok ilyen beteg gyerek van, és sok még az olyan szülő is, akik erőszakkal otthon tartják őket s ezzel teszik tönkre életüket. Pedig meggyőződésem, hogy ez az intézet teljes rangú embereket nevel ezekből a beteg gyerekekből. Küzdelmesen, az igaz. Küzdőket nevelnek küszködve ezek a tanárok. De megéri. Ezt vallják valahányan. KESZELI FERENC A. Safárová a tanárnő s kedves diákja J. Schenk Prandl Sándor felvételei Vásárban Látszólag céltalanul ide-oda hullámzó tömeg sokasága. Sátorok hosszú sora, megrakva áruval. A kókleres és szerencsejátékosok rekedt hangon csalogatják asztalaikhoz áldozataikat. Vándorcirkuszok előtt rögtönzött pódiumokon medve- és óriáskígyó bemutató. Körhinták és lövöldék. Egzotikus állatok kiállítása. A levegőben sült hal. pecsenye, füst és az új bor csípős illata gomolyog. Fülsiketítő zaj. Az algíri Kazbah? Bagdad világhírű bazárja? Vagy a Nyízsnij Novgorod-i híres vásár elevenedett meg újra? Nem. Ez Simon Júda. Pontosabban a hagyományos Simon Júda-i vásár Párkányban. Mint már évtizedek, sőt évszázadok óta, ez év október 17.-19-ke között is megvoltam... rendezték a Dél-Szlovákia szerte ismert és nagyon népszerű vásárt. Népszerűségét legjobban látogatottsága bizonyltja, no meg a három nap alett lebonyolított 7 milliö koronás forgalom. Persze ezt a bevételt csak az állami és szövetkezeti árusítók mutatták ki. A magánszektor bevételét és nyilván ez sem volt kisebb mint az előbbi, soha senki sem fogja tudni pontosan lemérni. Az idei vásár sorrendben már a 424. volt. Eredete a törökök nevéhez fűződik. 1543-ban foglalja el a török hadsereg a várost, amelyet Kakath-nak neveznek el. A közismert török üzleti szellemet a háborúskodás sem tudja megzavarni. Egy évvel a város elfoglalása után a katonai parancsnok elrendeli a vásárok rendezését. Minden vásárosnak biztosítja személyi és vagyoni sérthetetlenségét. A városnak a közlekedés szempontjából előnyös fekvése hamarosan közismertté teszi a vásárokat és így ezek a török uralom megszűnte után is fennmaradtak — egészen a mai napig. (Az előnyös közlekedési lehetőség már kevésbé maradt meg.) VI. Károly császár 1724-ben kiadott rendeleté szerint a vásárt Simon és Juda apostolok napján kell megtartani. Ez sem változott máig. A város főutcáján sátorok beláthatatlan sora. Az állami és szövetkezeti kereskedelem árubőséggel látta el a vevőket. Van itt minden — a cipőtől a kissé hiánycikknek számító citromig. De mégsem ez adja a vásár jellegét. Inkább a „maszek" árusok a jellemzők. Hogy mit árulnak? Mindent. Cukorvattát, orientálja különlegességeket hirdető táblák alatt kétes színű kókuszrudakat és törökmézet. No meg giccset. Az asztalokon kitel ritve, állványokra kifeszitett émelygős színekkel nyomtatott falvédök. bőgő szarvasokkal és hinta-palint.áző úrikisasszonyok- kal. Értéktelen műanyagból, pléhből és színes üvegből készített filléres csecsebecsék tömkelegé. Három-négyszeres áron! Hogy ezt ki veszi meg? Normális körülmények között senki. \De... és itt jön a lélektan. A - vásár nemcsak a felnőttek részére látványosság, de (és főleg) a gyermekeknek is. Na már most melyik szülő tud ellenállni csemetéje könyörgésének, hogy vásárfiát vegyen. Nagyon kevés, vagy éppenséggel egy se. Á szülői lélektan eme fondorlatát pontosan ismerik az elárusítók is. Erre építik üzletüket, így azután a gyerekek boldogok, az árusítókhoz folyik a pénz, csak éppen az a szegény ízlés... no de kit érdekelne ez — az üzlet az üzlet. A másik nagy csoportja a vásárosoknak a szerencsejátékosok. A legprimitívebb eszközöktől az agyafúrtabbakig, különböző módon szedik el a hiszékeny emberektől a pénzt. Van itt tombola, ahol a jámbor vevő csekély három koronáért enyhén használt hűtőszekrénytől a tranzisztoros rádióig mindent nyerhet — csak éppen nem nyer. Ez azért nem zavarja az érdeklődőket. három ember sem győzi a pénzt beszedni. Lehet itt karikával borosüvegre dobni, de nehéz eltalálni. Lehet egy kockákra felosztott asztalra koronát gurítani, de az mindig a vonalon esik le és így a tulajdonos nyer. No persze itt- ott a játékos is nyer valami csekélységet. Ez már az üzleti fogásokhoz tartozik. Ezzel szépen lehet az érdeklődést növelni. Nem vagyok jártas a matematikai statisztikában. És ezek a szerencsejáték-tulajdonosok sem sokat foglalkozhattak a valószínűség számítás elméletével, de a gyakorlatát jól ismerik. Tudják azt, amit a járókelők nem tudnak — a nyerés valószínűsége erősen az ő oldalukon van. A járókelőknek ez szórakozás, nekik megélhetés. Azért becsületes munkával még több hasznot tudnának hajtani, persze a társadalomnak. Színes, kavargó tömeg. Öröm, nevetés, jókedv. A bográcsban sisteregve sül az ízletes pecsenye, csurran az aranyszínű nedű. Igazi vásári légkör, egy kis múlófélben levő romantika. Hogy én mégis fekete. szemüvegen keresztül láttam? Lehet. Pedig nekem is tetszik ez a vásári hangulat... de nem lehetne egy kicsit kulturáltabban csinálni? És főleg megvédeni a polgárok pénztárcáját az arcátlan haszonlesők elől. Ez még nem rontaná el a romantikát. H. R. Nem lehetne a Földön is A vílágűrkutatás költséges és igényes vállalkozás. Éppen ezért, amikor egy sikeres űrutazásról értesülünk — sokan talán furcsállják —, vegyük tekintetbe, mivel járultak hozzá más országok. Nézzük például az amerikaiak Hold-utazását. A Hold meghódítása nyilván elsősorban az Egyesült Államokat dicséri. Az, Apollo—11 űrhajóba és a hold- kompba beépítették azonban a világ több cégének, köztük a japán Sony és Nilton, a nyugatnémet Siemens, a francia HonsOn és Ange- nieux és a svéd Hasselbald pontos műszereit és optikai berendezéseit. A svájci Cili A szállította az amerikai űrhajózási bizottságnak az Epoxyde elnevezésű plasztikus anyagot az űrhajó szigetelésére. Ez a műanyag 2300 fokos hőséget is elbír. Ugyancsak a svájci Nestlé állította elő a holdutasok élelmét, a Hoffmann Laroche cég pedig a gyógyszereket. A felsorolt tényekből láthatjuk, hogy az emberiség összefogás nélkül nem képes nagy tettekre. S talán még megérjük azt, hogy nemre, nemzetiségre és fajra vifló tekintet nélkül együtt utazunk a világűrbe. Hát igen. Legalább a világűrbe, ha már itt a Földön nem értjük meg egymást. *** Paperbacks Aki ismeri kiadói politikánkat. tudja, hogy milyen hosszadalmas folyamat, míg nálunk egy könyv napvilágot lát. Gyakran elavul a tartalma, elveszti jelentőségét. Elfekvő raktári készlet lesz belőle. Holott — ha rendes időben, rugalmasan került volna a könyvpiacra — talán siker, bestseller is lehetett volna. Különösen vonatkozik ez a tényirodalomra, mely egyik napról a másikra elveszti aktualitását. Pozsonyban a Könyv Házában a napokban francia, belga és nyugatnémet könyvkiadók kiállításon demonstrálják, hogyan lehet olcsón, s főleg gyorsan piacra dobni könyveket. A Paperbaks-ek. az olcsó zsebkönyvek külföldön fénykorukat élik. Hogy is ne, mikor szinte hírlapszerű gyorsasággal jutnak ez olvasóhoz. Az Újságíró Szövetség képviselőinek a kijelentése szerint minden a legjobb úton halad, hogy rövidesen megvásároljuk a zsebkönyvek nyomtatására és bekötésére alkalmas gépeket. S akkor talán mi is frissen olvashatjuk egyik-másik könyvszenzációt, s nem kell majd várni arra, míg megjárja szokásos Jcálváriáját.
