Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-10-21 / 42. szám

Jozef Kollár tárlata Komáromban

A s;.épet. pontosabban s festészetet kedvelő komáromiak’ az utóbbi időben nem panaszkodhatnak. Ebben az évben megcsodálhatták a város egykori „festőfejedetmének“. Harmos Károlynak a képeit, utána .az igen |6 nevű Plei'lr-ll János művészetében gyönyörködhettek. E hönap tizedikétől a tiszti pavilonban az alkotásokban gaz- ■ dag 70. születésnapját ünneplő |ozef Kollár szlovák festőművész 15 olajfestménye jelent számukra nagy műélvezetet. Igen örvendetes jelenség, hogy Jókai és Lehár szülővárosában, a kultúra és művészet egykori fellegvárában Ismét „mozgolódás“ tapasztalható. A vállalkozás nem maradt véka alatt, mert a harmadik kiállítást már a korábbi sikereket számontartó szaktantótézetek ■ (Nylt- rat Galéria, Duna-tnenll Múzeum és más kulturális tömegszéryeze- tek) hatékony hozzá (árulásával valósították meg.

A Selmecbányát születésű művész, Jozet Kollár főleg a tájak szépségét örökíti meg vásznain. Ifjú éveiben sokat utazott és sok helyen tanult. Többek között Münchenben és Budapesten is. Leg- iobban azonban a hazai táj vonzotta. Ezt bizonyítják Komáromban kiállított képet is.

Jozef Kollár művészetét, stílusirányzatét, technikáját, ecsetkezelését, nem lehet szavakkal érzékeltetni. Ahogyan a zenét hallani, ügy az ő képeit látni kell. 1929 óta — amikor élményanyag gyűjtése céljából országjáró körútra indult — sok minden megfogta és megihlette. És ezeket az élményeket, benyomásokat gyönyörű Miképekbe sűrítette. Nagy művészi elfoglaltsága mellet még futotta erejéből az 1935-36-ban működő és a szlovák festészet szempontjából rendkívül nagy jelentőségű pöstényl müvésztelep megszervezésére. karöltve Jankó Alexyvel, Palugyaival és Zamborral.

Jozef Kollár komáromi tárlatát — amely 23-tg tekinthető, meg — reméljük további kiállítás követi, ugyanis az Ide! három kép- kiál-lités azt bizonyította, hogy az Ilyen rendezvények Igen gyümölcsözőek és pezsdítően hatnak a vidéki városok utóbbi Időben -■náfhtós módon hanyatlásnak Induló kulturális életére.

(Ic. 1.)

ATragédia ősbemutatója

szlovák színpadon

Ádám és Éva az athéni 'színben

(Jozef Vavro felvétele)

Amikor beültem a Hviezdoslav Színházba, kicsit szűknek tűnt a függöny nélküli színpad. Félkörben meredek lépcsők, mint a görög színházak nézőterein, az arénák nézők nélkül, üresen. Hogyan bontakozik itt majd ki az emberiség sorsa-baja? Aztán ki- gyúltak a fények, sugárkévékben megjelent az angyalok kara, Lucifer, majd Adám és Sva. Lucifer fekete trikóban kicsit alaktalan, csenevész, szinte gnóm — Adám és Sva a paradicsomi öltözékben kissé esetlenek és nevetségesek. Vagy talán csak szokatlanok — villant át az agyamon. Sajnos, később megbizonyosodhattunk benne: valóban alaktalanok és esetlenek, énjük még nem bontakozott ki, mert ea a szerepkör flj számunkra. Természetesen közrejátszott a bemutató láza is, a rendkívüli feladat Is űrré lett rajtuk egy Ideig. Még az érdemes művész Ctibor Filcík sem tudta teljesen leküzdeni. Pedig néhány lépés, pfir sző, replika ntán ő az, aki árrá lesz a

éhánv szó irodalmi szí

Szlovákiában 1964-től tartjuk számon az Intenzivebb Irodalmi színpadi mozgalmat. Hat év alatt a Járást és országos szemléken sok érdekes próbálkozással találkoztunk, ami a forma, a kivitelezés és a műsorok összeállítását illett. Pl. az 1969-es komáromi J6kai-na- pokon a József Attila Irodalmi Színpad — Aiszkhülosz: Leláncolt Prometheus, a pozsonyi Forrás Irodalmi Színpad — Győztes új és magyar, a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad — Két végtelenség között, vagy a komáromi Petőfi Ifjúsági Klub Irodalmi Színpad — Zengő Dunatáj c. összeállításaira gondolunk. Valamennyi Irodalmi színpad rendezője különböző színpadi megoldásokat alkalmazott. Mégis e műfaj közös vonása, hogy lemond a szép szó kedvéért a külsőségekről, díszletről, — formailag is kísérletezik. Megkísérli a klasszikus és modern líra olyan színpadi bemutatását, amely hatással lehet azokra is, akik az Irodalom Iránt eddig nem érdeklődlek: Ez az üj színpadi művészet az Ifjúsági klubokban talál legmegfelelőbb talajra. Fiatal ez a színpadi forma, annak ellenére, hogy gyökerei a reformkorban találhatók. Vessünk egy pillantást az Irodalmi színpadok múltjába.

Ha közelebbről vizsgáljuk a közép-európai műkedvelés történetének utolsó évtizedeit, felfigyelhetünk arra az érdekes jelenségre, hogy egymástól függetlenül, mégis Időben majdnem egyszerre, három országban (Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon) hasonló tartalommal Indul el a színpadi művészet egy új formája. Az űj forma, amelyet mind a három helyen „Irodalmi színpadinak neveznek, meg ts áll aztán e három ország határainál, nem honosodik meg a környező országokban

Valamennyi színpadra lépő műkedvelő elődjének tekintheti azokat a „koszorúcskákat“, amelyek a reformkor éveiben őszintén hazafias érzésű, klsnemesi-polgárl fiatalok „színházbaráti körei“ voltak. A független nemzetért, a nyelv jogaiért síkraszálló költők verseit tolmácsolják ezek az ifjak, s egyre inkább a közélet bátor katonái. Első hallásra távolinak tűnhet ez a rokonság. Mégis elszánt apostolkodásuk a nyelv és a nemzet ügyében, aktív beavatkozási készségük a forradalmi űj gondolatok érdekében, tevékenységük összefonódása a költészettel és a közélettel már közelebb hozza őket hozzánk. E vonások közeli kapcsolatot teremtenek a reformkori „színházi körök" délutánjai és a két világháború közötti baloldali irodalmi estek között. Ebben a korszakban a fiatal színészek a baloldali munkás és értelmiségi közönségnek a kor égető kérdéseire válaszoló klasszikus és korabeli alkotásokat — elsősorban lírát — adtak elő. Ezek a műsorok már együttesen alkalmazzák a lírát, drámát, prózarészletet, zenét és a tánc elemeit.

A felszabadulás után a vershallgatás, — versraondás tömegessé válik. Ünnepségeken, gyűléseken, emlékünnepélyeken, Ifjúsági szavalóversenyeken százak mondanak és hallgatnak verseket. Ez azonban még Individuális

szavalás, esetleg szavalókórusok fellépéséről beszélhetünk.

Szlovákiában az új színpadi forma 1961-ben jelentkezik Pozsonyban a magyar egyetemisták körében. Megelőzve a szlovák egyetemi hallgatók irodalmi ténykedését, — amely ez után csupán két év elteltével indult meg. A Pozsonyban tanuló fiatalok egy szőkébb köre 1961 tavaszán Szlovákiában először mutatja be „Korunk és költészetünk“ c. összeállítását a a csehszlovákiai magyar költők alkotásaiból. A műsort Beke Sándor állította össze és rendezte. Ezen összeállítás szereplői Thlrring Viola, Gálán Géza, Dráy Mátyás, Kopasz Csilla, Beke Sándor, Jánost Katalin, Varga Sándor a csehszlovákiai magyar Irodalmi színpadi mozgalom elindítói. Műsorukat többször bemutatták Pozsonyban és vidéken. Eleinte kevesebb közönség akadt, de később az előadások látogatottsága mindinkább növekedett. A fellépéseket viharos viták követték. Az új próbálkozás teret hódított. A fiatal lelkes csoport 1961 őszén mutatja be „Emlékezzünk" című összeállítását, a modern szovjet lírát véve alapul.

Az új színpadi forma visszhangra talál vidéken Is, — s különösen a Járási székhelyeken: Kassán, Léván, Rimaszombatban, Nyitrán a CSEMADOK helyi szervezetei mellett megalakulnak az Irodalmi színpadok. A felsoroltak és a MATESZ Irodalmi színpada szerepel az első komáromi Jőkal-napokon.

Az első országos seregszemle után kapcsolódik a mozgalomba a pozsonyi Magyar Középiskola, Ság, és Losonc. Az 1965-ben megrendezett 2. Jókat-napokon az említett városok Irodalmi színpadjai érdekes próbálkozással mutatkoznak be. A mozgalom tovább szélesedik és megfelelő helyet vív ki magának az 1966-67-68-69-es Jókat-napokon, az eredményekről és a műsorok összeállításáról a sajtón keresztül értesülhetett az olvasó.

Mint már említettem, ez az üj színpadi művészet a legmegfelelőbb talajra az Ifjúsági klubokban talál. Ifjúsági klubmozgalmunk a közelmúltban nagy méreteket öltött, sajnos meg kell állapítanunk, hogy irodalmi színpadjaink számbeli aránya nagyon kicsi a megalakult klubokéhoz viszonyítva.

Ennek ellenére vannak járások, ahol a közelmúltban magas színvonalú járási irodalmi színpadi fesztivált szerveztek meg. ilyen például a komáromi 1árás, ahol ebben az évben a környék öt Irodalmi színpada részvételével rendezték meg az Irodalmi színpadok II. fesztiválját.

Ajánlatos lenne, ha a klubok a M1JT a CSEMADOK JB-val közös rendezésben megszervezné minden magyarlakta járásban az Irodalmi színpadok fesztiválját, s a győztes csoport a Jókat-napokat előkészítő bizottság jóváhagyásával szerepelne Komáromban. Szükséges, hogy a Járás! fesztiválokat az említett szervek közösen vállalnák. Ez is egyik formája annak, hogy fiatal tehetségeinket felkaroljuk és lehetőséget adjunk kibontakozásukra.

Farkas Veronikaszínpadon, művészete kitágítja az addig szűknek tűnt játszóteret, feloldja az Izgalmat és szerepében él, megtestesül benne az

örök kétely, a valódi Lucifert ka- jánság. És talán még több is: Küzdést kivénnk, diszharmóniát, mély új erőt szül, űj világot ád,

Adám és Eva (Leopold Haveri és Zdena Grúberová érdemes művésznő) is lassan lefejtik magúktól az izgalom és elfogódottság karmait és az egyiptomi színben már teljesen Lucifer mellett állnak. Olyannyira, hogy a szín egyszerre drámaivá válik. Az

egyes színek külön-külön is egész- szé válnak, hogy lassan együttesen folyamba sodródva, minden szavuk, lépésük, szándékuk a cél felé, a híres és sokat idézett úr szózat felé mutasson: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!

A szlovák szöveg nem zavar bennünket. Lélekben magyarul mondjuk a szereplőkkel, és ahol az emlékezet már megfakult, ott is visszhangoznak bennünk Madách szavai: — Milliók egy

miatt, — Kétséges rang-e hát

szellem, tudás? — Ki venne pénzért rideg valót. — E törpe korban így kell lelkesülni. — öh, hallom, hallom a jövő dalát, — s aztán jön a falanszter jelenet.

ez a sokat vitatott, de leggyakrabban lekicsinyelt jövő felé tapogatózás. Az összes tankönyv, minden bírálat, elmélkedés utolsó időben azt hangoztatta, hogy Madách nem ismerhette a jövőt és ezért ábrázolta ilyen félelmetes színben. Nem, a szocializmus nem ilyen — mondták. De valóban erről volt szé? Madách a jövőt akarta megrajzolni? Azt hiszem nem, mert mint ahogy a történelmi színekben kora ismereteire és tapasztalataira építette a müvét, bizonyára itt sem volt szándékában, hogy eltérjen ettől a gyakorlattól és nem is lépte át saját bűvkörét. Egyszerűen és következetesen csak ahhoz nyúlt, amit egyéni és társa- sadaimi tapasztalatai nyújtottak. £s az egyelőre csak eddig terjedt: a jövőről még csak ilyen fantasztikus elképzelései voltak. Adám végig küzdi a történelmet és belép a jövőbe is, mindig ismeretei és tapasztalatai alapján cselekszik, ezért nem tehetett mást jövőbe-Iépésekor sem. Logikus, hogy Madách az utópis- ta szocialisták által felvázolt jövőt is olyan bfrálő szemmel nézi, mint amilyennel a múltat szemlélte. Es a jövő, azaz a mi korunk, ez a század is igazolta, hogy félelme nem volt teljesen alaptalan. Madách nem tartotta kívánatosnak azt az elképzelést, amelyben a társadalom megfosztja az embert a maga egyéniségétől, amelyben a tudomány is csak eszköz, amelyet minden célra felhasználhatnak. Oka volt meginteni a jövőt, a dicső jövőt.

A Szlovák Nemzeti Színház társulatának szándéka és megvalósított elképzelése is ezt igazolja. Ha száz év után még időszerű, akkor ezen a ponton az: A mi társadalmunk is tiltja, hogy megfosszák az embert a maga énjétől, emberi mivoltától.

És ebben az értelemben időszerű még a mi korunkban is az úr szózata: küzdj és bízva bízzál! Hiszen a társadalmunkon beiül is állandóan figyelő szemmel kell őrködnünk afelett, hogy az emberiség álma valóra váljon.

Sokan emlegetik megvetéssel ezt a szózatot. Ügy vélik, hogy Madách nem látott más kiutat és segítségért folyamodott az úr szavához, csupán tehetetlenségében vágja el, fejezi be határozott karcsapással a tragédiát (Tragédiát). Az emberiség történelmét

és küzdelmét is elnapolja. Nem, ez sem igaz, mint ahogy a többi elmélet is hibás. Ez a részlet is szilárd tartozéka a hatalmas műnek: Az ember egy pillanatra

sem állhat meg az útján — küzdeni és cselekedni, a mi korunkban is azt jelenti — élni.

Az előadás ilyen értelemben nyúlt a darabhoz és a kezdeti bizonytalanságon kívül sikeresen oldotta meg a vállalt feladatot. Helyenként szinte Agy éreztük, hogy talán jobb az elgondolás, a kivitel, mint az egyes magyarországi előadásokon. Mintha mentesült volna mindenféle aggályoskodástól és úgy fogadta el a müvet, amilyen. Nem törődött azzal, hogy van egy Goethe-féle Faust, hogy a nyelvezete nem olyan tökéletes és árnyalt, mint Dante vagy más őriások nyelvezete. Ezáltal sikerűit aztán igazi művészi alázattal megközelíteni.

Ha most egy kissé tovább szőjük elmélkedésünk fonalát, akkor az előadás kapcsán odáig juthatunk, hogy Madách müve nemcsak óriási és nagy, hanem hogy még színpadilag is megfelel. Ezt a benne rejlő modernséget is sikerűit a társulatnak érzékeltetnie. Időnként Brecht és az epikus színház derengett tel az előadásban a maga intellektn- alitásával, saját korára nézve hallatlan korszerűségével. £s ez nagyszerű. A rendezés (Tibor Rakovsky), a színpadkép (Ladi- slav Vychodil érdemes művész), de a kosztümök és a zene is mentes volt mindattól a salaktól, amely éveken keresztül gátolta a mű színpadi érvényesülését.

Ahol a főszereplők, de néhol a kar is vétett ez ellen a felfogás állen, ott az előadás elbizonytalanodott.

A Szlovák Nemzeti Színház társulatának nagy és tehetséges színészi kara nemcsak azért bizonyult a három főszereplő méltó partnerének, mert olyan nagy színészek szerepeltek benne, mint Karol Machata, Ladislav Chudík, Martin Gregor, Gustav Valach, Mikulás Huba, Éva Kristínová, Viera Strnisková érdemes művészek, hanem mert felfogásban és elképzelésben azonosultak a rendező és a főszereplők elgondolásához.

Az előadás Madách Imre emlékéhez és a Hviezdoslav Színház jubileumához egyaránt méltó volt.

Németh István

c-V / /

/

\

4L

Nem ismerem az ország min- den községet és faluját, mégis megkockáztatom: Szádéit) Csehszlovákia legszebb fekvésű települése. Körülírni módfelett nehéz, miért adományoztam önkényesen ennek a 230 lakosú, szinte színmagyar falucskának az elsőbbséget. Patak folyik át rajta, sebes, tisztavizü. A hegyekből jön, ott még sebesebb, pisztráng ugrál benne. Dehát patakja és pisztrángja más falunak is van. A falu közepén áthaladó út két szélén - mintha föl lennének fűzve - gyöngyként díszelegnek a házak. Nincs belőlük sok, de majdnem mindegyik új. A legcsodálatosabbak a hegyek.

Néhány méterrel az utolsó ház mögött, eltűnik az út, mintha a hegyek bújtatnák el. Szebbnél szebb sziklák merednek az ég felé. Szádelö híres turista-vonzó hely. Erdei pedig rezervátumok. Vaddisznó, szarvas, őz található bennük, még róka és nyúl. A közelmúltban két farkast is láttak.

A falunak, a csodálatos vidéknek egyetlen rekreációs célokat szolgáló intézménye van, de az nem a faluhoz tartozik. A Jednota hatáskörébe került a kis turistaszálló és étterem, mely időszakonként népes társaságok mulatozóhelyéül, gyak- rabban pedig éhes-szomjas tu-' risták menhelyéül szolgál. Forgalma van, ezt a falusiak tudnák megmondani — az elrobogó autók után sokáig lobog még a por szürke sörénye.

Ebben az írásban maga a falu a téma. De nem mulaszthatom el megjegyezni: van még alkalom és hely bőven a környéken, a falu is létrehozhatna egy fogadót, amelyből aztán busás hasznot élvezhetne évtizedeken keresztül. Egy kis kezdeményezőkedv, néhányszáz brigádóra lenne talán szükséges ahhoz, hogy a bevétel nemcsak a Jednota zsebébe folyjon.

Mindez a helyi alapfokú iskola problémájának kapcsán jutott eszembe. Kardos László igazgató — egyben a falu népművelője és pártelnöke - mondja:

— Az épület még a múlt századból való. A tanterem korszerűtlen, s mert itt van a tanítói lakás is — korszerűtlen az is, A tető már csaknem leszakadt és beázott, amikor végre adtak ötvenezer koronát, hogy megjavíthassuk. Dehát ezzel még csak a probléma egyik része oldódott meg. Nemrég megígérték, ha önerővel is segítjük egy új iskola építését, a járás hozzájárul az anyagiakhoz. A falu hajlandó lett volna azonnal brigádórákat vállalni, csak minél előbb épüljön fel az új iskola, hiszen mindenki azt szeretné, hogy gyermeke egészséges, tiszta környezetben tanulhasson. A járás küldött is egy vagon építőanyagot, de azóta semmit, s úgy hírlik, hogy visz- szavonta előzőleg tett ígéretét. Tavaly már vissza sem tettem a táblát az épületre, mert gyakran hallottam, amint az iskola előtt elhaladó turisták gúnyosan nevetgélnek: ez a rozzant vityilló az iskola? Ilyet még nem láttunk!

Szádelőn élénk kulturális élet. zajlik. Szép, új kultúrházunk van, több embert fogad be, mint a falu összlakossága, Az iskolában már hagyomány, hogy a gyermekek évenként kétszer színdarabot adnak elő. A falu fiatalsága is aktív, legutóbb a „Pénz, vér, boldogság" c. háromfelvonásos vígjátékkal léptek nemcsak a hazai, hanem a környékbeli közönség elé. És most jön a meglepetés: a darab szerzője Kardos László igazgató, Nem voltunk a bemutatón, s a soron következő többi előadáson sem, így véleményt sem tudunk mondani, csak a szádelőiek aktivitását dicsérhetjük.

Egy ilyen parányi faluban nehéz dolog rendszeresíteni valamit. így hát a CSEMADOK munkája is attól függ, hányán rukkolnak be, vagy szerelnek le. Ez a zenekarban mérhető le leginkább. Az igazgató mondja: Jelenleg nincs zenekarunk, mert a fiúk — akik két községből szoktak összejönni — egy része berukkolt!

Népmulatságok rendezése elég gyakori, a téli hónapok alatt pedig ötórai teákat rendeznek.

A fiatalok közül néhányon főiskolai képesítést szereztek, a pedagógiai pálya vonzza őket főleg, de akadnak mérnökök is. A lakosság nagyrésze otthon, a szövetkezetben tevékenykedik, egyharmada pedig a szomszédos ipari létesítmények alkalmazottja. Dolgos-szorgos és egységes a szádelői nép. A kül- túrház építésénél világlott ki: összetartásban az erő.

Amikor ott jártam, a Bődva mentének nagy napja volt: akkor rakták le az Udvarnok határában épülő mészgyár alapkövét. Ez a gyár munkalehetőséget biztosít a környék lakosainak, akik közül sokan bizonyára hazajönnek, hogy közelebb lehessenek családjaikhoz és ne kelljen annyit utazniuk. Ez az alapkőletétel bizonyos fokig szomorú szimbólum is volt. Határkő a környék csodálatos szépségű hegyláncola-