Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-10-14 / 41. szám

ói ifjúság 5

Hollandia közlekedési hálózata kitönö: a vasúti közlekedést már 12 évvel ezelőtt teljesen villamosították, az autósztrádák keresztül-kasul szeIII. A város és festő'e

Az-0- jellegével szinte belopja maeindhoveni túlzsúfolt gát az ember szívébe. Igen,

amelyen Amszterdam befolyásos és élelmes kereskedőit min tázta meg Amszterdam legrosszabb üzletembere. A művész 55 éves korában festette a képet. A vászonról melegség, jómód, biztonságérzet sugárzik — ugyanakkor festője éhezik, kivetetten, nyomorúságban tengődik egyik napról a másikra. A képért kapott pénzt is azonnal felemésztik adósságai. Rembrandtnak minden művész közül a legszomorúbb sors jutott osztályrészül. Egyik művészeti ágazatban sem tartozott a ritkaságok közé, hogy egy-egy művész megelőzte korát és rendkívüli tehetségét csak halála után ismerték el. Rembrandt már fiatal korában híres, ünnepelt — s ebből kifolyólag természetesen dúsgazdag — festő volt. fenékig itta a siker poharát — de megélte a legszörnyűbbet, ami művészt érhet: a bukást, az elfeledést és az ezzel járó nyomort.

De miért? Talán tehetsége kimerült, nem tudott már úgy festeni, mint azelőtt? Nem.

Rembrandt haláláig mesterműveket alkotott, művészete szik- rányit sem csökkent, öreg korában festett képei éppoly tökéletesek, mint amelyeket fiatal emberként festett; a különbség csak az, hogy ifjú évei boldog, gondtalan életét harsány színek tükrözik vissza, öregkori bánatát, nélkülözését, reménytelenségét pedig szomorú, sötét színekben fejezte ki.

Rembrandtot sok csapás érte. Fiatalon meghalt imádott felesége, Saskia, három gyermeke közül kettő csak a csecsemőkort érte meg. Mindez letörte ugyan, de nem tette tönkre. Bukásának oka más volt: kegyvesztettség. Hogy miért lett kegyvesztett? Az „Éjjeli őrjárat“ miatt.

Legalább százan vannak a teremben, nehéz a kép közelébe jutni. Amint meglátom, önkénytelenül balra fordítom fejem, mert egy pillanatra azt hiszem, az onnan jövő fény világítja meg a csoportkép egyik előtérben levő alakját. Pedig nagyon jól tudom, hogy nem így van, hiszen ez a Rembrandtra annyira jellemző fény-árnyék élethű ábrázolása. A kép monumentális, mégsem annyira a kép nagysága, mint inkább szokatlan formája meglepő: majdnem négy és fél méter széles és több mint három és fél méter magas. Alakjai tökéletesek, túl iók — és ez tette tönkre alkotóját. Amszterdam gazdag és rátarti polgárai ugyanis megbízták Rembrandtot, örökítse meg őket katonai dicsőségükben. Amikor meglátták magukat a képen, megrökönyödtek. Mert Rembrandt nem úgy helyezte el őket, hogy mindegyiküknek

egyenlő térség és fény jusson, hanem hogy a csoport művészi egészet alkosson. Az előtérben lévők teljes nagyságban, teljes megvilágításban láthatók, mások viszont eltakarva, néhá- nyan árnyékban vannak. A diJ cső polgárok azzal érveltek, hogy mindannyian egyformán fizettek, tehát mindegyiküknek joga van egyenlő nagyságú helyre is. Rerrtbrandt erre azt felelte, hogy ő művész, az ő feladata, hogy szépet alkosson, és nem az, hogy fejeket számoljon. A válasz kétségkívül igen ^szellemes volt, de fölöttébb 'rossz üzlet. A vérig sértett urak gondoskodtak róla.

Rembrandt művészete egyedülálló Nem követett sen-> kit, nem volt elődje, de utódja sem. ö volt az első, aki valóban élő embereket festett és nem képzelt személyeket. Még bibliai és mitológiai tárgyú képeiben is van valami emberi vonás.

Rembrandt egyike volt a leggyorsabb, legtökéletesebb és amellett legtermékenyebb festőknek. Tehetségét a legnagyobb nyomor sem tudta elfojtani, szinte szórta a remekműveket, haláláig nem tette ki a kezéből az ecsetet. Ennek köszönhető, hogy bár számos alkotása elveszett, több mint 500 képe maradt az utókorra.

Az „Éjjeli őrjárat“ - ami alkotóját tönkretette - a világ egyik leghíresebb és legértékesebb festménye. Évente átlag 2 millió ember csodálja meg. Ez a mestermű nincs bebiztosítva. Két okból. Az egyik: értéke felbecsülhetetlen. A másik: egy biztosítótársaság sem vállalja a biztosítását.

(Folytatjuk)

MESTAN KATALIN

Az amszterdami Rijkmuseum

...AZÉRT, HOGY TUDATLAN MARADJON...

A kínai fiatalok közül csak kevésnek van lehetősége arra, hogy felsőfokú képesítést szerezzen. Mi, akik megkaptuk ezt a lehetőséget, számot vetettünk magunkban azzal, hogy államunknak, mely szegény és elmaradott, rendkívül nagy szüksége van képzett szakemberekre. Erre gondolva léptünk be az egyetemek udvarára és mélyültünk el a tankönyvekben. Gyakran reggeltől estig egy pillanatra sem szakadtunk el tőlük. Még az ünnepeket is az olvasóteremben töltöttük, sőt a szünidőben is bent maradtunk az egyetemen, és folytattuk a tanulást. Ennek ellenére minden szorgalom mellett Is kevés volt az idő a tantárgyak elsajátítására, mivel minimum három félévet elvett a különféle megbízatások teljesítése, s így ez alatt az idő alatt nem tudtunk a tanulással foglalkozni. Ezért a hallgatók megpróbálták az elvesztett időt a szünidő és az ünnepek alatt pótolni. Ezt a vezetőség örömmel fogadta.

Az utóbbi években azonban furcsa dolgok kezdődtek. A szorgalmas diákokat nemhogy

példaként állítanák a többiek elé, hanem ellenkezőleg, lenézően kezelik, kritizálják őket.

Történt egyszer, hogy hivatott az ifjúsági szervezet sejttitkára, hogy „őszintén elbeszélgessünk“. Azzal kezdte, hogy idézte nekem Mao Ce- tung kijelentését, miszerint ha nem harcolunk a revizionizmus ellen, akkor minimum néhány esztendő, maximum néhány évtized múlva államunk átváltozhat szocialistából revizionistává. A továbbiakban titkárunk idézte még Mao néhány gondolatát az intelligenciáról, amelyet elsők között kell „politikailag átnevelni“. Miközben hallgattam a titkárt, Lao-ce- nek, Kína egyik nagy filozófusának szavaira gondoltam, aki az időszámításunk előtt! V. században élt: „A múltban az uralkodók nem világosították fel a népet azért, hogy tudatlan maradjon. Nehéz ugyanis kormányozni egy népet, ha felvilágosult.“ Aztán elgondolkoztam, vajon mi a valódi indító- oka a maoisták érdektelenségének abban, hogy a nép széles rétegei elsajátítsák a kultúrát, a tudományi, és technikát. Elgondolkoztam ártól hogy a tudással együtt az emberek megszerzik a tények és

események elemzésének képességét is, ez természetesen nem válik hasznára' a Mao-féle irányítás diktatórikus módszereinek.

Mivel a titkár meggyőzött arról, hogy beszélgetésünk őszinte és bizalmas, feltártam neki — igaz, nagyon óvatosan

— a nézeteimet. Elmondtam, hogy nekem úgy tűnik, hogy a szocialista társadalom minél gyorsabb felépítése érdekében

— mely társadalom célja magas anyagi és kuituráils színvonal biztosítása az emberek számára — mindegyikünk köteles arra törekedni, íogy elsajátítsa a tudománv dót.. A titkár élesen félbeszakított. Nemcsak nagyon megharagudott. de egész „bizalmas“ beszélgetésünket elmondta az ifjúsági szervezet egyetemi bizottságának. Nemsokára utasították sejtünket, hogy tartsunk gyűlést, amelyen megvitatjuk a „szakembernek“ és a „vörösnek“ a kapcsolatát az emberben. Aztán a kari bizottság titkára magához hivatott és közölte, hogy ha nem változom meg, akkor a bizonyítványomba az ideológiai felkészültség rovatba azt fogják írni: „A fehérszakember útját járja“.

„A FEHÉRSZAKEMBER 0TJÄN“

Hálát kell adnom szüleimnek, hogy munkáscsaládban születtem. Ellenkező esetben egész sorsom előre meghatározott lett volna: minden különös figyelmeztetés nélkül rám ragasztották volna a „fehérszakember útját járja“ címkét. Ha pedig ilyen címkét ragasztanak rád, akkor egyetlenegy vállalat sem mer munkát adni, és ha mégis sikerül valamilyen eldugott zugban állást szerezni, hinni többet akkor sem fognak neked. Csinálj bármit, a legkülönfélébb okok miatt kezdenek kritizálni. Az emberek pedig, akik együttérezneÜ veled, félnek közelíteni hozzád. Ilyen helyzetben leszel kénytelen tengetni örömtelen életedet. Ha pedig nincs elég lelkierőd, marad egy szörnyű választásod — az öngyilkosság! Igaz, van egy harmadik út is, térden csúszva élni, kihasználva a legkisebb lehetőséget, hogy önkritikát gyakorolj. Szidnod kell magadat, minél erősebben, annál jobb. Hangosan kell üvöltened: „Le a revizionistákkal!“ Csak így maradhatsz életben.

Jogosan kérdezik, honnan

vették ezt a „a fehérszakember útját járó“ címkét, amely- lyel megbélyegezve, ilyen szenvedéseknek vetik alá az embereket.

1958-ban Mao Ce-tung kezdeményezése alapján Kínában harc kezdődött a „nagy ugrásért". A harcból a diákok is kivették részüket. Azt mondták, dobjuk félre a tankönyveket, és „helyi módszerekkel öntsünk acélt“. Dolgoztunk néhány hónapot, az eredmény azonban gyászos volt. Elhanyagoltuk a tanulást, és természetesen acélt sem öntöttünk. Az egyetemisták és a tanárok nagyon elégedetlenek voltak. A maoisták abban az időben kezdték felfedezni a tömegek „egészségtelen“ hangulatát. Abban az időben látott napvilágot a következő két címke: „vörösszakemberek" és „a fehérszakember útját járó“. Ha te nagy hangon támogattad Mao Ce-tung politikáját, akkor megkaptad a „vörös“ címkét. Ha nem. rád ragasztották a másikat. A „kulturális forradalom" kezdetével a címkeragasztás különösen fel- virágzott. Hogy ne kapjon megszégyenítő címkét, sok egyetemista a tanulás helyett elmélyedt Mao elnök válogatott müveinek tanulmányozásában, néhányan még az ebédlőben, sorbanállás közben is fennhangon magolták a Mao- idézeteket. Ily módon a fiatalok lelkében kialakult egy sajnálatos tulajdonság, a kép mutatás.

Aztán, hogy megkaptam a sejt fenyegető figyelmeztetését, sok évfolyamtársam elfordult tőlem, és csak a legközelebbi barátaim maradtak velem szolidárisak.

Természetesen, minden bitorlónak, aki megrészegült a korlátlan hatalomtól, engedelmes rabszolgákra van szüksége és nem tehetséges emberekre. Ezért nincs ma Kína ifjú nemzedékének lehetősége

Haraggal és fájdalommal normálisan tanulni, hallom a pekingi rádió híradását arról a „határt nem ismerő örömujjongásról“, amivel a kínai nép a KKP IX. kongresz- szusának befejezéséről szóló hivatalos közleményt fogadta, továbbá a nagyszabású gyűlésekről és tüntetésekről, amelyek Mao utódja, Lin Piao előadásának publikálását követték. A rádió hírt adott arról az általános buzgalomról, amivel a kínai emberek szeretnék mind gyorsabban tanulmányozni a „gondolatok e kicseshá- zát“. Hisz gyakorlatilag ez a kongresszus és az általa elfogadott szervezeti szabályzat egy új párt alapjait vetette meg, amelynek semmi köze a marxizmus-leninizmushoz és a kommunista világmozgalomhoz.

Hallgattam a pekingi kommentárok dicsekvő hangját, és kortársaim tragikus sorsára gondoltam. Kikiáltva a kulturális forradalom hatalmas győzelmét, az „isteni“ Mao örököse előadásában kénytelen volt elismerni, hogy néhány helyen a „maoista nagy forradalmi szövetség“ még nem konszolidálódott. így aztán az intelligencia átnevelése Kínában tovább folytatódik...

lik az országot. Az Amszterdamba vezető autosztráda egyik oldalát lombos fák szegélyezik; egyébként abban különbözik más országok sztrádáitól, hogy az út melletti tisztásokon tehenek legelnek. Nem helyenként egy-egy, hanem jó néhány. Jóízűen legelésznek, jól tápláltságuk meg is látszik testükön. Ha itt nem is tartják a tehenet szent állatnak mint Indiában,

parkolóhelyek példáján okulva, Amszterdam külvárosában hagyjuk gépkocsinkat és a banán, a Vilmosról elnevezett szivar. Martini és az Air France légitársaság színes reklámjaival teleragasztott szürke villamoson folytatjuk utunkat a fővárosba, végigrobogva a Kennedy elnök úton. A három szerelvényből álló villamos vadonatújnak látszik, mintha most indították volna első útRedőnvns ház Amszterdam külvárosában

nagy becsben van Ha hűvösebbre fordul az idő, pokróccal takarják be. Kora tavasztól késő őszig kint van a gulya a legelőn. így nem csoda, hogy a holland tehenek téjho- zama első a világon.

Az autósztráda elágazásánál megpillantjuk Utrechtet, az egyetemi város magasba nyúló impozáns épületeit. A táj egyhangú, amíg a szem ellát mindenütt csak róna, a teheneken kívül csak a szélmalmok bontják meg a síkság képét.

Amszterdam felé közeledve már a tengerszínt alatti területen vagyunk; ismeretes, hogy Hollandiának 40 százaléka a tengerszínt alatt fekszik

jára Az utasok fegyelmezettek, bámulatos gyorsasággal szállnak fel és le, nem tülekednek, nem akarják megelőzni egymást.

Amint a város központja felé közeledünk, 3—8 emeletes házak váltakoznak, felhőkarcolók keverednek az évszázados, tipikus holland architektúrájú, egykori palotákkal. Az összbenyomást csak szuperla- tívumokban lehet kifejezni. Amszterdam nemcsak nagyváros, Hollandia fővárosa (a kormány székhelye Hága), hanem igazi világváros. És mint ilyen, nemcsak impozáns épületeivel, elkápráztató üzleteivel és óriási forgalmával ejti ámulatba a látogatót, hanem barátságos

ez a város barátságos. Azt hiszem a balkonok és üzletek fölötti cakkozott szélű piros és búzakék színű redőnyök teszik azzá. Persze másutt is vannak színes redőnyök, de itt az a megkapó, nem egyenesen vannak kifeszítve. hanem félkör alakban domborodnak. Ezeknél a nagy redőnyöknél is szebben hatnak az ablakok megannyi gombához hasonlító tarka redőnyei.-OElső útunk a Rijksmuseum- ba, azaz a Nemzeti Múzeumba vezet Alig tudtam leplezni izgalmamat, hogy a valóságban Is megláthatom az eddig csupán reprodukcióból ismert világhírű alkotásokat. Izgatottságom még fokozódott, amikor a bejáratnál, még kint az utcán megláttam a nyíllal jelzett, táblát: De Nachtwacht — The Night watch, amely Rembrandt világhírű festményére az Éjjeli őrjárat-ra hívja fel a figyelmet.

A múzeumot 1808-b,an építették, naponta 5000—60Q0 ember látogatja. A termekben most is annyi a világ minden nyelvén beszélő látogató, hogy vigyázni kell, egymásnak ne ütközzünk Első pillantásra élő cáfolatát látom annak, hogy a mai fiatalokat nem érdekli a klasszikus művészet. Bizony nem így van! Fiatal fiúk és lányok, csoportosan vagy egyedül gyönyörködnek a látnivalókban.

Még mielőtt a bejáratnál jelzett Éjjeli őrjárathoz érünk, számos alkotás előtt állunk meg lélegzetvisszafojtva. De hogyis ne! Olyan patinás nevek sorakoztak itt sűrű egymásutánban, mint Ruisdael, Van Dyck, Frans Hals, Vermeer, de Hooch, Rubens - tájképek, portrék, szentképek, a holland mesterek legkiválóbb müvei. Rembrandtot, a festő- óriást, 24 mű képviseli, köztük a híres ..Posztócéh tagjai“.