Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-10-14 / 41. szám
Lenin ifjúság Ä Szlovákiai Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Központi Tanácsa elnökségének nyilatkozata V. I. Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából Lenin neve ifjúságunk körében megbecsült és közel áll hozzá. Megismerkedhetett vele tanulás közben, az ifjúsági szervezetekben és az életben egyaránt. Lenin mindig bízott az ifjúság egészséges életerejében. Ennek számos tanújelét adta beszédeiben, intézkedéseiben és az ifjúsághoz fűződő kapcsolatában. Az ifjúságba vetett hitét nyilvánította ki többek között azzal a megállapításával, hogy az ifjúságra nagy feladat vár a kommunista társadalom kiépítésében. A SZGY1SZT Központi Tanácsának Elnöksége azonosítja magát a CSKP KB elnökségének nyilatkozatával, Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából, s társadalmunk további fejlődése szempontjából alapvető dokumentumnak tekinti. Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából olyan irányba akarjuk terelni a gyermek és ifjúsági szervezetek tevékenységét, hogy már az ünneplés kezdeti szakaszában egy nem szokványos mozgalom bontakozzon ki múvének és tanításának mélyebb megismerésére, az elvi és munkaaktivitás fokozására. Azt akarjuk elérni, hogy tanítása szervezeteinken belül ne csak az elmélet és a tények megismerésében merüljön ki, de megértsük és mindennapi életben alkalmazni is tudjuk elveit. Művei tanulmányozása közben felismertük, hogy a kommunista elmélet gyakorlati alkalmazásának szükségszerűségét minduntalan hangsúlyozta. Lenin — különösen az ifjúságnak — hangsúlyozta továbbá a művelődés, a kultúra, az emberiség alkotta értékek megismerésének, a tények elsajátításának fontosságát, és mindenekelőtt ezen ismeretek felhasználásának fontosságát életünk átalakításában. A marxista-leninista elmélet ismerete alapján elsajátítjuk az életben felmerülő problémák megoldásának helyes módszerét. A szocializmus és kommunizmus építésében becsülettel és felelősséggel helyálló ifjú nemzedékünk számára nagy jelentőséggel bír V. I. Lenin következő megállapítása: „A ti feladatotok az építés, és ezt a feladatot csak akkor teljesíthetitek, ha elsajátítjátok az új ismereteket, ha képesek lesztek a kommunizmust a betanult mintákból. tanításokból, receptekből, irányelvekből és programokból élővé varázsolni..." Ifjúságunk építő aktivitásával bebizonyította, hogy joggal kiérdemli a párt és a nép bizalmát. Igyekezete az ifjúsági világmozgalomban sem ismeretlen. Hozzájárult a haladás, a szocializmus és a kommunizmus fejlesztéséhez. Szervezeteink arra törekednek, hogy minden fiatalt bevonjanak hazánk társadalmi életébe és építésébe. Tudatosítjuk, mily feladatok várnak az ifjúságra, hogy elfoglalhassa helyét a társadalomban. Nem állhat felkészületlenül, ha át akarja venni a 20. század műszakilag és tudományosan fejlett társadalmának és életének irányítását. Tiszteletben tartjuk az ifjúság érdeklődésének sajátosságait az ifjúság egységének megtartása, és a megfelelő tevékenységi formák figyelembe vétele mellett. Szervezeteinkben elmélyítjük az ideológiai nevelést. Tanulunk pártunk forradalmi hagyományaiból, amint azt a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója alkalmából is spontán és egyértelmű módon kifejeztük. Tanulunk a lenini Komszomol tapasztalataiból, mely 50 éves tevékenysége alatt képes volt hőstettekre sarkallni az ifjúságot a harcban és munkában egyaránt. Nem akarjuk gépiesen lemásolni munkamódszereit, hanem tanulmányozzuk azokat és vonzó formában érvényre juttatjuk. Szervezeteink programjával összhangban megszilárdítjuk internacionális kapcsolatainkat a szocialista országok szervezeteivel és a világ összes haladó szervezetével. Az ifjúság egyik fő feladatának tekintjük a hazánk szocialista országépítésében való mindennapi részvételt. V. I. Lenin szüntelenül hangsúlyozta az ifjú nemzedékről való nagy gondoskodás szükségszerűségét. Ifjúságunk és a szervezetek ezt teljes mértékben megérdemlik. A szervezetek az ifjúság élén akarnak haladni, s arra tanítani a fiatalokat, hogy ismerjék és tiszteljék apáink forradalmi harcának történetét, a CSKP küzdelmét a jobb jelenért és jövőért, tanuljanak belőle, hogy kiérdemeljék a CSKP és az egész társadalom bizalmát. V. I. Lenin hangsúlyozza a fiatal nemzedék címére, „az ifjúság úgy határozza meg nevelő feladatait, hogy bármely faluban, bármely városban, a nap minden órájában a közös feladatok megoldásán fáradozzék. V. I. Lenin műveinek tanulmányozása közben tudatosítjuk, hogy szervezeteink ereje abban rejlik, sikerül-e megnyernünk a fiatalokat a mindennapi konkrét munkának, sikerül-e igényes és érdekes tevékenységgel kielégíteni követelményeiket. Az ifjúság élet szemléletének, világnézetének, helyes tájékozottságának kialakításában elvárjuk a tömegtájékoztatási eszközök segítségét. Bízunk művészeinkben, társadalomtudományi dolgozóinkban, tanárainkban, tanítóinkban, nevelőinkben és mindenkiben, aki az ifjúsággal kapcsolatban van, hogy mindent megtesznek igyekezetünk támogatása és fejlesztése érdekében. Felhívással fordulunk szervezeteink tagjaihoz, valameny- nyi fiatalhoz, hogy V. I. Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából az eddiginél fokozottabb mértékben és elmélyültebben tanulmányozzák tanítását, és alkotó munkával alkalmazzák a környezetükben, ahol élnek. Felhívással fordulunk az üzemi ifjúmunkásokhoz, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokhoz, a fiatal értelmiségiekhez, művészekhez, diákokhoz," tanoncokhoz, főiskolásokhoz! Teremtsük meg az ifjú nemzedék egységes frontját, mely magáénak vallja a CSKP politikáját, a marxlzmus- leninizmust, s tanulmányozva annak elveit, alkotó módon érvényre juttatja mindennapi munkájában! A Lenin centenárium kezdetén tanúsított magatartásunk legyen fejlettségünk és elkötelezettségünk értékmérője! Kitartó munkával teremtsünk hazánkban jólétet, küzd- jünk a szocializmus és a kommunizmus teljes győzelméért! Michal Staso alezredes: Pár lépés a határ nyeremet. Nem volt nehéz i j Mins folyócskához jutnom. Kiválasztottam a helyet, ahol úgy véltem, a legsekélyebb a víz < és átgázoltam a túlsó partra. Alig másztam ki a mederből, golyók süvítettek el a fejem fölött. Találomra oldalvást kúsztam és hétrét görnyedve elindultam tovább. Már azzal is számoltam, hogy bármely pillanatban a levegőbe repülök, bár nem óhajtottam a halált. Az azonban úgy látszik nem válogat, mert alig egyenesedtem fel, hogy gyorsabban haladhassak, mivel keletről már derengett, ismét géppisztolysorozat kaszált körülöttem. Már arra is gondoltam, hogy maradhattam volna veszteg odaát, amikor elhallgattak a géppisztolyok és kisvártatva egy hórihorgas orosz katona körvonalai állták el az utamat. — Kto tam?! — szólt az orosz. Szakaszparancsnokai között a duklai harcok idején. Balról Vasil Selenba törzsőrmester, Alexander Monic alhadnagy, Michal Staso alhadnagy, századparancsnok és Stefan Pupala őrmester Nehéz sorsom volt, mint minden magamfajta falusi legénynek. Még az állam sem pelyhedzett, amikor dolgozni kezdtem, hogy segítsek szüleim nyomorúságos helyzetén. S hogy a kőbányai munka nem egy 16—17 esztendős gyerekembernek való, azt az is tudja, aki még nem dolgozott kőbányában. Elhatároztam, hogy önkéntesen jelentkezem a hadseregbe. Ügy terveztem, hogy ott végzem el legalább a polgári iskolát, és vajamilyen esti tan-1 folyamot, ha már civilben nem tehetem. Tizennyolc éves voltam és alig melegedtem meg a hadseregnél, kitört a világháború. 1942. májusában a frontra küldtek. Szakaszvezetői rangban, tüzérségi szakaszparancs- nok-helyettesi beosztásban. Természetesen már rég sejtettem, hogy előbb-utóbb a frontra vezényelnek. így már hosz- szabb ideje semmiképpen sem tudtam rendre térni a gondolat fölött, hogy miért kell nekem, egy szláv nemzet fiának a németek oldalán harcolnom egy másik szláv nemzet ellen, ráadásul egy olyan ország ellen, ahol már a magamfajta munkásember kezében a hatalom. Megszületett bennem a gondolat, hogy az első kínálkozó alkalommal átszököm az orosz oldalra. Megpróbáltam rábeszélni néhány fiút, hogy tartson velem. Persze, akkor még túlságosan a németek javára billent a hadimérleg, s ez a tény befolyásolta az emberek gondolkodásmódját és cselekvését. Indítványomat senki sem fogadta el. Végül tehát úgy döntöttem, hogy egyedül szököm meg. Lefényképeztem a német állásokat és néhány hasznos értesülést is szereztem a német és szlovák egységekről. A fényképezőgépet a filmekkel és a legszükségesebb személyi dolgokkal egy kézigránátos ládába raktam. Ezt „bemutatkozásnak“ szántam odaát. Május 18-ra terveztem a szökést. Alig osztották ki a vacsorát, a századparancsnok összekötője jelent meg a lövészárokban. — őrmester úr, a századparancsnok úr Hajdler főhadnagy kéreti magához azonnal — mondta egy szuszra. Ez sem jöhetett jobbkor, gondoltam magamban és útban a századparancsnokság fedezéke felé, sok minden átvillant az agyamon. Az is, hogy elárultak. Sajnos, nem tévedtem. A századparancsnok meg sem hallgatta a jelentésem. — őrmester, azonnal letartóztatom — pisztolyával dühösen hadonászott az orrom előtt. Intett az ajtó mellett álló két altisztnek, hogy fegyverezzenek le és kutassák át a zsebeim. Míg leoldották az övemet a pisztollyal, óvatosan körülnéztem és hirtelen az ajtóhoz ugrottam. Nem sikerült azonban kijátszanom őrzőim éberségét. Hajdler főhadnagy kaján mosoly kíséretében felemelte a telefont és a következőket jelentette a vonal túlsó végére: — Lefüleltük. Azzal is igazolta szándékát, hogy egy pillanattal előbb menekülni próbált. Elvezettek. Szerencsém volt, mert a tábori csendőr, akinek is úgy tűnt, mintha egy egész rezesbanda zendített volna rá. Sikerült azonban észrevétlen kijutnom a szabadba, aztán futásnak eredtem abba az irányba, ahol Időnként lövedékek villantak. — Fiúk, merre yan á hetedik század? — ordítottam a két Édesapám a kitüntetéseimet szemléli átadtak, nem kötöztetett meg. Végtelennek tűnő percek következtek. Minden idegporci- kámmal a szökésre gondoltam. Tudtam, ha maradok, elvesztem. Lepuffantanak, mint egy kóbor kutyát, mások elrettentésére. Inkább vállalom a kockázatot, hogy szökés közben lőjjenek agyon. Az örökkévalóságnak tűnő idő múltán észrevettem, hogy őröm elbóbiskolt az ajtó előtt. Már csak néha-néha, alighanem félálmában tekintett a priccsem felé, aztán végképp a térdén keresztbevetett puskára csuklott a feje. Óvatosan felálltam, lábújjhegyen a puskaállványhoz léptem. Szidtam az eszem, amiért éppen reggel vételeztem új bakancsot. Alig nyikorgott ugyan, de nekem ez utamba került katonára. — Arra, jobbra — intettek a megszeppent közlegények. A hetedik század az én századom volt, és ezen a részen terveztem a szökést. Befordultam egy bógánccsal benőtt mezei útra és futottam tovább, ahogy csak a lábaim vittek. Mikor kivirradt, lefeküdtem egy sűrű bozótba, és egész nap moccanni sem mertem. Estefelé hallottam, amint a századomnak kiosztották a vacsorát. A számban összefutott volna a nyál, ha lett volna. így csak kicserepesedett ajkaimat nyalogathattam, és mondogattam magamban, ki kell tartanom, ha addig élek is. Óvatosan felemelkedtem és elindultam a frontvonal irányában. Ismertem a terepet, mint a te— Jóbarát, szlovák’ katona- szökevény — próbáltam értésére adni kilétemet. Géppisztolya csövével a lövészárokba parancsolt. Nemsokára feloldódott körülöttem a hangulat. Néhányan mosolyogva veregették a vállam, és mahorkával kínáltak, aztán elkísértek az ezredparancsnokságra.-ONehezen teltek ä fögolytá- Sor napjai. Azt hittem, bele- gebedek a tétlenségbe. Szinte megváltásnak tűnt, amikor néhány társammal együtt átszállítottak az alakuló 1. csehszlovák hadtest novohoperszki ki- k^pzőtáborába. Résztvettem az önálló csehszlovák hadtest tűzkeresztségében, a Kijev és Biela Cerkev felszabadításáért folyó harcokban. A duklai hadműveletekben, hadnagyi rangban egy páncéloselhárító századot vezényeltem. Azóta őrzök egy kis kék zsebnaptárt az 1943-as esztendőről. Londonban nyomták, késve érkezett hozzánk. Egynapos eltolódással jegyeztem fel benne a felejthetetlen harcok minden mozzanatát 1944. szeptember 5-től egészen 21- ig, amikor találat ért. Szeptember 11-én Reich! hadnagy sebesülése után átvettem a gyalogos század vezénylését is. A két század együttvéve alig tett ki számbelileg egy jó szakaszra valót. Emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy eredményesen küzdhes- sünk a többszörös túlerővel szemben. Elszorul á szívem, amikor olvasom Kvarda, Jeráhek, Pupala, Kosko, Kubov?, Svitek és a többi harcosom nevét, akik életüket áldozták népünk szabadságáért. De éppen ilyen megilletődéssel és tisztelettel olvasom a többi neveket. Ha rajtam múlna, valamennyinek szobrot emelnék. “ebesült szovjet katonák közt a Ivovi kórházban
