Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-07-08 / 27. szám

/ • ül A sorban Az ember általában nem azért áll sor­ban, mert nincs jobb dolga, vagy mert idő- milliomos. Hanem rendszerint azért, mert valamit venni szeretne. Mondjuk paradi­csomot, paprikát, citromot, narancsot és sorolhatnám véget nem érőn, mert nálunk nagyon kevés olyan zöldség, gyümölcs kap­ható, amiért ne kellene sorba állni. A sor egyre nő, messzire kígyózik, de mit lehet tenni. Az emberek beszélgetnek, ismeretlenül is véleményt mondanak erről- arról. Az asszonyok egy kissé irigykedve megszólják a sor mellett elhaladó ultra- mini-szoknyás lányokat, a férfiak sóvár szemmel bámulnak utánuk és nem szólják meg őket. Ha úgy vesszük, tarka összevisz- szaság, csendéletbe illő kép... Ilyen és hasonló gondolataim közé hir- (elen egy recsegő férfihang tör be: — Nekem mondja?! Nem volt ez soha kérem, csak most. Ránézek, HatvankörUli, jól öltözött, ma­gas szálas ember. Semmi furcsa, semmi fel­tűnő rajta. Miért figyeltem hát akkor még­is fel rá? Talán a hangja... Vagy talán az, amit mondott, tűnt furcsának? Nem, nem emiatt. Hanem... Megvan! Belső kis kont­rollámpáim az ahogyan mondtá-ra gyulladtak ki. A hangsúly volt az, ami be­kapcsolta őket. „Nem volt ez soha kérem, csak most". Ez a szimpla szöveg. A férfi hangsúlyozá­sában azonban valami ilyesfélét jelentett: „Azelőtt kérem futottak a vevő után az á- ruval. de most, amióta ez a szocializmus van..." Szinte látom, hogy olvasóink közül is so­kan rábólintanak. — így bizony! így van! Nem tehetek róla, de magamban azóta is vitatkozom sorstársammal. És most termé­szetesen az esetleg neki igazat adó olvasó­val is, mert nincs igazuk. Nem, tévedés ne essék, és sem szeretek sorban állni, ne­kem sincs fölös időm, de azért amiért nincs a piacon elegendő paradicsom, paprika, cit­rom, narancs, stb. nem a szocializmust ve­tem a gátba, hanem elsősorban az emberi felelőtlenséget, a szúkagyúságot, az aka­rás hiányát, az ötlettelenséget: soroljam még? Hogy konkrétabban? Kérem. — Nincs elegendő paradicsom! Ki termeli a paradicsomot, a szocializmus avagy a .szövetkezetek? Miért nincsenek hát virágzó kertészeteink, nagyszerű üveg­házaink? Hogy valamikor volt? Elhiszem! Most is lehetne, mert van hozzá föld, víz, levegő, napfény. Csak emberekben, ember­ségben mutatkozik hiány. Ismerek üzemet például, ahol a levegőbe engedett forró gőzzel több hektárnyi üvegházat fűthetné­nek. Nem teszik. Ismerek szövetkezetét, a- hol a meglevő üvegházat bérbeadják, mert szerintük nem fizetődik ki az üzemelteté­se. Erre a bérlő háromszázezer koronát ad a szövetkezetnek, kétszázezret fizet az ál­lamnak adóban és még mindig királyi jö­vedelmet vág zsebre, s vele a nála dolgo­zó munkások is. Ügy gondolom, mégiscsak nekünk, em­bereknek kellene magunkba nézni; minden munkaszakaszon. S hiszem, hogyha min­denki becsülettel végezné dolgát — nem kel­lene sorban állnunk és bőséges választék lenne mindenből. Ezt kellene valahogy megtanulnunk. Meg kellene tanulnunk valamiképpen újra dol­gozni. S ha már ezt tudnánk, a szocializ­must többé senki se vetné a gátba; mert nem vethetné. TÖTH ELEMÉR FELEKI LÁSZLÓ A szerény ember már azzal is megelég­szik, ha a jelenét biztosítja.-0­Az ember csodálatosan osztja be az éle­tét. Ez alatt a rövid idő alatt néha nem fudja, mit csináljon.-0­X rossz modorú ember. Ha pofon vágják, káromkodik-0­Az emberek nagyon szkeptikusak. A rá­galmakon kívül alig hisznek el valamit.-0­A düh elvakítja, de sajnos, nem némítja el az embereket.-0- ‘ . Néha közveszélyes az önvédelem.-o­Ne szégyelljük állatőseinket. Á szárma­zás ma már nem hátrány.-0­Az öregség alig valamivel maradandóbb, mint a fiatalság. Brigitte Bardot új kalandja Brigitte új ismeretsége ismét német. Brigitte barátnődet: Monique Faye-t látogatta meg Németországban. A barátnő he­lyett azonban ennek vőlegényével, Mario Adorffal „barátko­zott“ Monique nagy szomorúságára, (r.) Lady Hamilton és szerelmese A világ legszebb nőjének elismert, a XVIII. század legna­gyobb kurtizánjának elismert Emma Lyon, aki egy falusi ko­vács lányából Sir William Hamilton nejévé „dolgozta fel ma­gát“, újból megelevenik a filmvásznon. Lady Hamiltont Mi­chele Mercier, nagy szerelmét Romney festőművészt, Boy Go- bert alakítja, (r.) Sztankay István, Tbröcsik Marival a Varsói Melódiában. Sztankay István A Magyar Televízió nemrég egy kalandfilmet muta­tott be. „Bors kalandjai“ címen. Témáját a Tanácskozz társaság idejéből merítette, hőse Bors Máté, civilben Sztankay István. Két gesztusára emlékszem élénken a filmből. Az e- qyik: Bors a latintanárral vitatkozik — akit Antal lm-1 re formált meg — majd a józan munkásgyerek ösztö­nösen jő kérdésével szakítja félbe: — Engem csak egy érdekel: kire lőnek. Egy másik bűbájos mozdulata: finomkodva összeüti tenyerét „bravó" — mondja s még figyelmeztetően fel­emeli ujját: „éljen". Ez a mozdulat többnyire akkor tér vissza, amikor kutyaszorítóba — fehér tisztek fogságé-' ba — kerül és meg kell játszania a közülük valót. Szereti a foglalkozását? — Nagyon. Mondhatnám, aktív elégedettséget érzel?. Két éven át nem vettek föl a főiskolára. Amikor sike­rült, elvégeztem és Miskolcra kerültem. Tulajdonképp pen sima utam volt, bár magát a főiskolát elvégezni, legalább olyan nehéz, mint végigjárni ezt a pályát. Mis­kolcon sok jő szerepet játszhattam. Hatodik éve pedig a Nemzeti Színházhoz szerződtem. És szerencsém volt első filmszerepemmel is. — Igen, az „Égrenyíló ablak“-,ban egy vagányt ját­szott. — Harmadéves főiskolás voltam s mert a szokottnál „vadabb“ külsőm van — a szó jó vagy rossz értelmében „kültelki“ — engem választottak arra a szerepre. De minden embernek van külső és belső tartalma. Ez ná­lam úgy látszik, nem fedi egymást. — Hogyan kezdte pályafutását? — Egyszerűen. Cirkuszi bohóc akartam ■ lenni. Ezt a gondolatot még ma sem vetettem el teljesen. Tizenhat éves koromra érlelődött meg bennem ez a gondolat, de úgy éreztem, hogy mégis a színészet az, ami igazán megragad, amivel legjobban kifejezhetem magam. Sok­szor hosszú idő is eltelik, amíg az ember megtalálja azt a formát, amelyben elmondhatja közölnivalóját az embereknek. — Mi az, amit el szeretne mondani? — Ha kézügyességgel dicsekedhetnék, akkor talán festő lettem volna. Abban az esetben könnyebben váj laszolhatnék. így a szerepek elsajátításával, az öröm­keltéssel, az elgondolkoztatással fejezem ki magam, (z.) sZARáLLszcÍHító

Next

/
Thumbnails
Contents