Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-23 / 38. szám
4 új pfiff Az ifiúságnak különös szüksége van az eletvidámságra és életkedvre, az önuralomra és az önfegyelemre „Sokan mondták nekem, hogy a szexuális kérdés a maguk ifjúsági szervezeteinek is kedvenc témája. Alig győzik előadóval. Az ifjúsági mozgalomban az ilyen túlzás különösen káros, különösen veszedelmes. Nagyon könnyen az ifjak felfokozott és túlfűtött szexuális életére vezethet, rombolhatja az ifjúi egészséget és erőt. Ez ellen a jelenség ellen is küzdeni kell. Hiszen az ifjúsági és a nőmozgalomnak számos érintkezési pontja van. Elvtársnőinknek mindenütt tervszerűen együtt kellene működniük az ifjakkal. Az ifjúság jelentős része — és hozzá kell tennem. legjobb igazán a legszebb reményekre jogosító része — nálunk is élénken foglalkozik a nemi kérdés „polgári felfogásának és moráljának“ felülvizsgálatával. Ügy van, ahogy az előbb mondotta. A háború kihatásainak és a megindult forradalomnak a légkörében a társadalom gazdasági alapjának átalakulásával megrendülnek a régi ideológiai értékek és elvesztik kötelező erejüket. Az új értékek lassan, harcokban kristályosodnak ki. Az embernek emberhez, a férfiak és nők egymáshoz való viszonyában is forradalmasodnak az érzelmek és a gondolatok. Az egyén jogának és a közösség jogának, tehát az egyén kötelességének is új határokat szabnak. A dolgok még egészen kaotikus forrongásban vannak. A különböző, egymásnak ellentmondó tendenciák iránya, fejlődési ereje még nem egészen világos. Az elmúlás és a keletkezés lassú és gyakran nagyon fájdalmas folyamata ez. Éppen a szexuális kapcsolatok, a házasság, a család területén is. A polgári házasság, amely oly nehezen bontható fel, amely minden szabadságot megad a férfinak, de a nőt rabszolgasorsra kárhoztatja, hanyatlik, s bomlása és szennye, a nemi erkölcs és viszony utálatos hazugsága mélységes undorral tölti el a legelevenebb szellemű és legjobb embereket. A polgári állam házassági és családjogának kényszere csak növeli a bajt és a konfiktusokát. A „szent“ magántulajdon kényszere ez. Szentesíti a megvásárolhatósá- got, az aljasságot, a mocskot. A többit elvégzi a tisztes polgári társadalom konvencionális képmutatása. Az emberek jogukat- keresik az uralkodó emberietlenség- gel és természetellenességgel szemben. És az egyén érzései gyorsan változnak, az élvezetek változatosságának féktelen hajszolása köny- nyen úrrá lehet rajta, különösen olyan időben, amikor hatalmas birodalmak omlanak össze, régi uralmi viszonyok pozdorjává törnek, amikor egy egész társadalmi rend süllyedni kezd. Nem elégséges a polgári értelemben vett szexuális és házassági reform. A proletárforradalomnak megfelelően forradalom közeleg a nemi és házassági viszonyok terén is. Kézenfekvő, hogy az ennek következtében felszínre kerülő, igen bonyolult kérdések a nőkhöz hasonlóan az ifjúságot is különösképpen foglalkoztatják. Hiszen akárcsak a nők, az Ifjak is rendkívül sokat szenvednek a szexuális viszonyok mai visszásságai miatt. Fiatalságuk egész hevével lázadoznak ellenük. Ez persze érthető. Mi sem volna helytelenebb, mint az ifjúságnak szerzetesi asz- kézist prédikálni és a szennyes polgári erkölcs szentségét hirdetni. De aggasztó, ha a szexualitás azokban a válságos években, amikor fizikailag már amúgy is erősen hat, lelkiviláguknak is központi kérdésévé válik. Milyen végzetes következményei lehetnek ennek... Az Ifjúságnak a szexuális élet kérdéseivel kapcsolatos új állás- foglalása természetesen „elvi“ a- Iapra hivatkozik, és valamilyen elméletre támaszkodik. Egyesek „forradalminak“ és „kommunistának“ nevezik állásfoglalásukat, őszintén hiszik, hogy ez így is van. Nekem, öregnek, más a véleményem. Bár korántsem vagyok sötét aszkéta, úgy tűnik nekem, hogy az ifjúság — sőt néha az idősebbek — úgynevezett „új szexuális élete“ gyakran tisztán polgári: a jó polgári bordélyházi élet bővített kiadása. Mindennek semmi köze sincs a szerelem szabadságához, ahogyan azt mi. kommunisták felfogjuk. Bizonyára ismeri azt a hírhedt elméletet, amely szerint a kommunista társadalomban a nemi ösztön, a szerelmi szükséglet kielégítése olyan egyszerű és jelentéktelen, mintha az ember „megiszik egy pohár vizet". Ez a pohár víz elmélet teljesen megbolondította ifjúságunk egy részét. Sok fiatal fiúnak és leánynak végzetévé lett. Hívei azt állítják, hogy ez marxista elmélet. Hát köszönöm az ilyen marxizmust, amely a társadalom ideológiai felépítményének minden jelenségét és változását közvetlenül és egyenesen a társadalom anyagi alapjából vezeti le. Azért a dolgok mégsem ilyen egyszerűek. Ezt egy bizonyos Engels Frigyes a történelmi materializmusra vonatkozóan már régen leszögezte. A hírhedt pohár víz elméletet teljes mértékben antimarxista és tetejébe antiszociális „elméletnek“ tartom. A szexuális életre nem csupán a természeti adottságok hatnak, hanem az is, ami már kultúrává lett, álljon bár a kultúra magas, vagy alacsony fokán. En- gelsz „A család eredete“ című müvében rámutatott annak a jelentőségére, hogy az általános nemi ösztön egyéni szerelemmé fejlődött és finomult. Hiszen a nemek kölcsönös viszonya nem egyszerű kifejezője a gazdasági élet és egy olyan fizikai szükséglet kölcsönhatásának, amelyet a fiziológiai szemlélet gondolatban elszigetel. Racionalizmus lenne, nem pedig marxizmus, ha a nemi kapcsolatok megváltozását önmagában, kiszakítva általános ideqlógiai összefüggéséből, közvetlenül a társadalom gazdasági alapjaira akarnók visszavezetni. Persze, aki szomjas, az inni akar. De vajon a normális ember normális körülmények között az út sarába fog feküdni, hogy a pocsolyából igyék? Vagy akár olyan pohárból, amelynek széle zsíros a sok szájtól? A legfontosabb azonban a dolog társadalmi oldala. A vízivás valóban egyéni. De a szerelem két ember dolga, és egy harmadik, egy új élet fakadhai belőle. Ez már társadalmi érdeket érint, .kötelességet jelent a közösséggel szemben. Mint kommunista, egyáltalán nem rokonszenvezek a pohár víz elmélettel, még akkor se, ha a „szerelem felszabadításának“ tetszetős címkéje ékesedik rajta. Egyébként ez a „szabad szerelem" se nem új, se nem kommunista. Talán emlékszik rá, hogy például a múlt század közepe táján a szépirodalomban „a szív felszabadítása“ címen hirdették. A burzsoázia gyakorlatában aztán kiderült, hogy ez nem egyéb, mint a testiség felszabadítása. Az akkori prédikátorok tehetségesebbek voltak, mint a mostaniak, s hogy a gyakorlatban voltak-e sikereik, azt nem tudom megítélni. Kritikámmal nem kívánok aszkézist prédikálni. Eszem ágában sincs! A kommunizmus nem aszkézist hoz, hanem életörömet, életerőt a beteljesült szerelmi élet által is. Nézetem szerint azonban a nemi szenvedély most tapasztalt gyakori túltengése nem az életörömöt és életerői, hanem inkább elvesz belőle. A forradalom korszakában ez baj, nagy baj. Az ifjúságnak csakugyan szüksége van életörömre és életerőre. Egészséges sportra, tornára, úszásra, turisztikára, különféle testgyakorlatokra, sokrétű szellemi érdeklődésre. Tanulásra, tanulmányozásra, vizsgálódásra, amennyire csak lehet, közösen! Mindez többet ad az ifjúságnak, mintha unos-untalan a szexuális problémákról és az úgynevezett kiélésről hall előadásokat és vitázik. Épp test, ép lélek! Se szerzetes, se Don Juan, de a középút se a német nyárspolgér legyen. Ismeri ugye fiatal elvtársunkat, X. Y.-t? Pompás fickó, igen tehetséges. Félek, hogy mégsem lesz belőle semmi. Egyik nőügyből a másikba esik. Ennek nincs helye a politikai harcban, a forradalomban. Nem esküdnék olyan nők megbízhatóságára s harci kitartására, akiknek egyéni regénye összefonódik a politikával. S olyan férfiakéra sem, akik futnak minden szoknya után, és akiket minden fiatal nő hálójába keríthet. Nem, ez nem fér össze a forradalommal!“ Lenin felugrott, kezével az asztalra csapott, és járkálni kezdett a szobában. „A forradalom az erők összpontosítását, megfeszítését követeli. A tömegektől ugyanúgy, mint az egyéntől. Nem tűr nemi orgiákat, amelyek D'Annunzio dekadens hőseinél és hősnőinél egészen természetesek. A szexuális élet zabo- Iátlansága polgári jelenség, a hanyatlás jele. A proletariátus feltörekvő osztály. Nincs szüksége mámorra, hogy elkábítsa vagy serkentse — a túlhajtott nemi élet mámorára éppoly kevéssé, mint az alkohol mámorára. Nem szabad elfelejtenie és nem is akarja elfelejteni a kapitalizmus ocsmányság gát, szennyét, barbárságát. Ősi* tályhelyzete, a kommunista eszmény — ez ösztönzi harcra a proletariátust. Világosságra van szüksége, világosságra és még egyszer világosságra. Ezért, ismétlem, nem szabad gyöngíteni, tékozolni, pusztítani az erőket. Az önuralom,- az önfegyelem nem rabszolgaság, még a szerelemben sem. De bocsásson meg, Clara! Messze elkalandoztam beszélgetésünk kiindulópontjától. Miért nem utasított rendre? A sok gond megoldotta a nyelvemet. Ifjúságunk jövője nagyon a szívemen fekszik. Ez része a forradalomnak. És ha káros jelenségek mutatkoznak, amelyek a polgári társadalomból átkúsznak a forradalom világába —. mint ahogyan némely élösdi növény gyökerei messzi elágaznak «. akkor jobb, ha idejekorán szembe- széliünk velük.“ (Clara Zetkin: Visszaemlékezések Leninre), Dr. Jirí Stych: Két nézet viaskodik immár évek óta: az egyik szerint a gyerekeknek ilyen és hasonló történeteket nem szabadna a kezükbe adni (9 ha néha-néha ennek ellenére is közlünk néhányat, megindul ellenem a névtelen levelek inváziója), a másik pedig, s ezt vallom magam is, hogy a felnövekvő ifjúságnak sem árthat, ha megtud valamit az élet árnyékosabb oldaláról is. Tanulságul — mindenki számára. A szerelemről és a gyengébb nemről annyi szépet, gyönyörűt összeírtak már. Most is erről lesz szó, csak a kevésbé szép oldalát m utatjuk be. Azokat az oldalait, amelyekkel általában a bíróságokon és az ügyvédi irodákban találkozhatunk. Hogy miért? Okulásul! Okulásul minden férfi, minden nő és minden fiatal számára. Egy időszerű kérdés: E gy példa: Lakhelyemen, Pozsony egyik külvárosi negyedének utcájában — másfél éves ígérgetés után — a múlt hónapban elkezdték az utcai csatornázat építését. A szennyvízgyűjtő- csatorna körülbelül ötszáz méternyi szakaszon húzódik majd. S mivel a munkálatokat még augusztus elején megkezdték, az azóta eltelt idő alatt, bőven akadt alkalmam ellesni az ide beosztott négy szaki munkatempóját, napi beosztását... Hadd mondjam el hát legalább vázlatosan. A munkaidő feltételezhetően hétkor kezdődhet, mert negyed nyolckor hangos talieskazörgés kíséretében már szállingózni kezdenek. Ekkor többnyire megkevernek egy adag betont, amellyel aztán mind a négyen — gondos beosztással — úgy fél kilencig elszŐ5zmötöInek. Ilyenkor hosszabb szünet következik, előkerül a napisajtó. Kilenc után Ismét megkevernek egy adagot, melynek elhasználása csaknem tizenegy óráig tart. Ekkor viszont el-eltünnek valahová... Nem kell azonban élénk fantázia ahhoz, hogy az ember rájöjjön: bizonyára ebédelni járnak. Mire ismét visszajönnek, inkább egy óra van már mint dél. Egy újabb adag beton — délután háromig. Ezután már csak összerakják a szerszámot és fél órával később elindulnak átöltözni... Talán mondanom sem kell, milyen „szédületes“ ütemben készül hát az utcai csatorna!... Egy másik példa: Színhely — egy gyár üzemi büféje, időpont — délelőtt fél tizenegy. Szinte minden szék foglalt, a levegő kesernyés cigarettafüsttől nehéz. Az egyik asztalnál az alábbi beszédtöredék üti meg fülem: „Két évig dolgoztam Ausztriában. Ott is lakatos voltam. Igaz, jól kerestem, de azt a munkatempót egyikteknek sem kívánom. A mester szava szentírás, az állandó ellenőrzés és esetleges felelősségre vonás jogával. És a fegyelem? Összehasonlíthatatlan! Nálunk egyformán keres az, aki egész nap dolgozik és az is, aki egész idő alatt semmit sem csinál. Ott ellenben nincs egy pillanatnyi tétlenkedés, mindenkinek szinte a nyelve lóg az igyekezettől. Olyasmi elképzelhetetlen hogy valaki munkaidőben két-három órát a büffében üldögéljen...“ Kétségtelen, e két példa közös jellemzője a laza munkaerkölcs, mely mélyebb, őszinte elemzés után már-már a munkakerülés határát súrolja. Sajnos, a fent említett két eset nem pellengérre állított, elrettentő példa, hanem „csupán" a dolgos hétköznapok szomorú krónikája. Mert a hivatalokban is az előző este történtek elmesélésével, reggelizéssel vagy hosszas újságolvasással kezdik a napot; az üzletekben bármikor később nyitnak vagy két-három órára bezárnak; a tehergépkocsi-vezetők nemegyszer egy-egy nap 2—3 feketefuvart is „beütemeznek“ stb... Nem véletlen hát. hogy Karel Poláőek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke a minap egy interjúban leszögezte; „Mindannyian jől tudjuk, hogy az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzete negatív kihatással van az egyre csökkenő munkaerkölcsre és a munkafegyelemre is. melyek a közgazdasági mutatók alapvető függvényei. A munkaerkölcs csökkenésének gátat vetni tehát csak az ország ökonómiai kérdéseinek rendezésével egyidőben lehetséges.* A munkafegyelem mai, általános lazaságának okát vizsgálva két kölcsönösen összefüggő, de külön-külön megoldandó kérdéscsoportot kell figyelembe venni. Az egyik: az elmúlt esztendők török-gazdálkodása, az Ausztriában dolgozott lakatos említett helytelen „fizetésegyenlősdi“ és az egyre lazább munkaerkölcs révén továbbra is súlyosbodő gazdasági válság. A másik kérdéscsoport meg a K. Poláőek jellemezte probléma: épp az állandó aggasztó gazdasági bizonytalanság nagyban befolyásolja a lakosságnak a mindennapi munkához való hozzáállását és viszonyát. M unkaügyi kutatások, szakvélemények és a gyakorlat egyaránt azt bizonyítják, hogy a? emberek nemcsak aszerint dolgoznak: mennyi jut havonta a borítékba, hanem munkakedvüket jelentősen befolyásolja egy-egy ország hazai piacának helyzete i». MIÉRT LAZA A MUNKA ERKÖLCS? Gondolom, e téren nem kell különösebben ecsetelni pillanatnyi helyzetünket. Állandó fennakadások vannak az áruellátásban, egyre csökken a korona vásárlóértéke, bizonytalanság uralkodik az adók és a lakbérek kérdésében... Ezek a körülmények — és gazdasági vezetőink meg-megismétlődő tévedései — a lakosság negatív munkaviszonyát eredményezik. A dolgozók jelentős hányada az utóbbi években a legkülönbözőbb mellékjövedelmek szerzésére összpontosítja erejét. Számtalan esetben a saját munkahelyén kapott fizetés csak kiegészíti a mellékest. Nem titok például, hogy bútorüzleteinkben az áru közvetítéséért esetenként ötszáz korona borravalót is kap az eladó. Ily módon csak 3—4 érdeklődőtől többet kap havonta, mint saját munkaadójától!... A szerelők, az építészek, a szakjavltók körében is hasonló a helyzet, szerződésileg vállalt munkahelyükön számos esetben inkább csak pihennek, félgőzzel dolgoznak, hogy erőt gyűjtsenek a délutáni vagy hétvégi „különműszakra". 0 magától adódik a kérdés: mi teszi lehetővé az embereknek a mellékjövedelmek hajszolását? A válasz kézenfekvő: belföldi piacunk rendkívül nehéz, kiegyensúlyozatlan helyzete. Amennyiben elegendő mész, cement, bútor stb. lenne, ha alapos munkát végezne például a házkezelöség küldte vízvezeték-szerelő, akkor senki sem igyekezne százkoronásokkal az elárusítók vagy a raktárosok kegyeibe férkőzni, illetve a hetek óta csöpögő vízcsap megjavítására „maszek" szerelőt hívni...! Aki központi fűtésre, házvakolásra vagy nyaralásra gyűjt mostanában, az is a családi költségvetésben elsősorban mellékjövedelmeire épít. Ellenben: ha egyensúlyban állna hazai piacunk mérlege, akkor senki sem számíthatna biztos kézzel a borravalóra és egyéb mellékesre. Ez pedig, kétségtelenül, a munkaerkölcs megszilárdítását vonná maga után. Napjainkban a lakosság e téren pontosan úgy viselkedik, mint azt a közgazdasági törvényszerűségek a pénz bizonytalan vásárlóerejének időszakában megszabják: fegyelmezett munka helyett inkább számol, kalkulál, gondolkozik. Mellékjövedelmeire támaszkodik és a hiányos áruellátást kihasználva üzérkedni prőbál. Természetes hát, hogy gyökeres változás csak piacunk mai kilengéseinek egyensúlyba hozása után várható. Nem titok: ehhez pedig stabil pénzértékre és hiánytalan áruellátásra van szükség. M iért laza a munkaerkölcs? — tettem föl bevezetőben a kérdést? Nos, a teljes válaszadás egy ilyen rövid cikkben lehetetlen, s nem is ez volt a célom. Ez a közgazdászok, szakemberek feladata. Ehelyett Inkább néhány életből ellesett példával próbáltam rámutatni a munkaerkölcsön leggyakrabban ejtett sérelmekre, melyek azonban épp a laza munkafegyelem következményei! Egy ellenben Így is bizonyos: tenni-, javítani valónk e téren akad bőven!... Elsősorban az évek éta hirdetett és különböző fórumokon pajzsként emlegetett gazdasági reform konkrét gyakorlati érvényesítésére gondolok. Egyelőre, sajnos, többnyire ugyanazok a szakemberek bábáskodnak e reform megvalósításán, akik sorozatos tévedéseikkel és szűk látókörükkel országunk ma) gazdasági válságát előidézték. Az idei esztendő első félévének gazdasági eredményei sem kecsegtetnek sok jóval. Dr. G. Busák az utőbbl hetekben több ízben is hangsúlyozta, hogy gazdasági problémáink megoldása nem tűr halasztást! E nnek érdekében pedig nem szabad tartanunk a bátor szóki- mondástől, mert jelenlegi helyzetünkből biztos kiutat csak a reális gazdaságpolitika és ennek vetületeképpen — a becsületes munka jelenthet. M1KLÖS1 PÉTER 3. A ház és a szerelem A házassággal számos házassági kötelezettség is e- gyütt jár. Nincs ugyan sehol se írásba foglalva, teljesíteni kel! azonban mégis, mert a házasság különben csak formalitássá válik. Idősebb, megfontolt jegyesek keltek egybe, A férfi negyven éves volt, a nő tízzel kevesebb, vagyis harminc. Mindent szépen megbeszéltek, mindent szépen elrendeztek. Legalább is úgy Játszott. A menyasszony megvallotta a vőlegénynek, hogy még érintetlen és hogy van egy háza: a vőlegény pedig elmondotta, hogy magángazdálkodó és, hogy két darab szarvasmarhája és két sertése van, máskülönben pedig ő is egészen jó erőben érzi magát. Megállapodtak, hogy a lakodalom napján a fiatalasz- szony odaköltözik hozzá a gazdaságba és a házát hozományként átíratja a férjére. A lakodalom szép volt és gazdag. Utána aztán természetesen a nászéjszaka következett. Amikor a tiszta, érintetlen fiatalasszony levetette menyasszonyi ruháját és a férje mellé bújt az ágyba, az egy ideig csókolgatta és simogatta, aztán megkérdezte: — A nevemre írattad már azt a házat? — Még nem —, vallotta be a nagy várakozástól szinte reszkettő asszonyka. — De mindjárt holnap megteszem. — Rendben van. Akkor a nászéjszaka is csak holnap lesz! — mondta a gazda, azzal hátat fordítóit neki és aludt. A második szenvedéllyel teli napon is, amikor már a nászéjszaka következett volna, újra megkérdezte: — No, hát hogy is állunk azzal a házzal? — Még nem voltam a jegyzőnél, de isten bizony a nevedre íratom, higgyél nekem, biztosan rád iratom csak már ölelj, szeress, kérlek. — Még mit nem — mondta a gazda. — Végtére is abban állapodtunk meg, hogy a lakodalmunk napján a nevemre íratod a házadat. És amíg az a ház nem lesz a nevemen, addig nem lesz szerelmeskedés se. És azzal aludt. Ez a jelenet eleinte kétnaponként, aztán hetente, de később már csak tizennégy naponként ismétlődött. — Szeress! — A nevemre írattad a házat? — Még nem. — Akkor menj az ágyamból. Tizennégy hónapi házasság után a bíróság kimondta a válást. A tiszta, érintetlen menyasszony ugyanis a házat nem Íratta át, aminek következtében aztán még harminc éves korában is tiszta, érintetlen maradt. A bíróság a házastársak válóokait elismerte, és kimondta a válást. Nem, nem a ház miatt, mégcsak a szerelmeskedés miatt sem. Hanem azért, mert a házasságról szóló törvény e- gyik paragrafusa kimondja: — A házasság a házasulandó felek kölcsönös érzelmi hajlandóságán alapszik... — A bíróság ebben az esetben eszerint járt el. (-tó-)
