Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-16 / 37. szám
s II. 1 I 891-ben egy fiatal hol- 1 land mérnök kérvénnyel fordult a Dél-Hollandiá- ban fekvő Helmond községi tanácsához, hogy engedélyezze egy villanykörtéket gyártó ü- zem létesítését. A helmondiak azonban elutasították kérését s így Gerard Philips a közeli Eindhovenben a 4500 lakosú kis faluban telepedett le és 30 emberrel hozzákezdett a villanykörték gyártásához: A cég neve: „Phiiips Gloeilampen Fabrieken" volt. A tehetséges mérnök merész kísérleteket végzett s hamarosan új gyártási módot dolgozott ki. 1914- ben már saját maguk gyártják a körtékhez szükséges üveget s lassan mindent, amivel dőlEindhoven - a Philips-város A Phtlips-művek egyik részlege goznak. A kis üzem fokozatosan hatalmas gyárrá fejlődik: 1920-ban már rádiókat gyárt s termékei világhírűek. Ma, csupán Eindhovenben 40 000 alkalmazottja van a Philips- gyárnak, Hollandiában, hetven üzemében 82 000, s a világ hatvan országában kerek egy negyed millió embert alkalmaz. A Philips-müveknél csak az Egyesült Államokban van nagyobb elektromossági üzem. ÉS a gyárral együtt nőtt az egykori falucska is. 1920-ban, öt falu hazzákapcsolásával 45 000, 1966-ban már 185 000 lakosa volt. Az 1966-os jubileumi évben — a gyár alapításának 75. évfordulóján — a Philips-társa- ság egy erre a célra épített hipermodenr épületben Evolu- on néven kiállítást rendezett, amelyet azóta állandósítottak, s Eindhoven fő turisztikai látványosságának számít. A kiállítás „Az ember és a technika“ címen nyílt meg, de nyugodtan viselhetné a „technika csodái a kezdettől napjainkig“ elnevezést is. Maga az épület gigantikus méreteivel és formájával ejti csodálatba az embert. A teteje óriási gombára emlékeztet, körben húzódó négy emelete üvegpilléreken nyugszik. Az első „csoda“ mindjárt a bejáratnál fogad: amint belépünk az előcsarnokba, „ugrik“ egyet a helyiség bal oldalán lévő óriási piros neonszám. Délelőtt féltizenegykor a 947. látogató voltam, egy órán belül ez a' szám 1179-re emelkedett. Az előcsarnokban alacsony oszlopokon telefonkagylók. Ha felemeljük, s megnyomjuk a sárga, zöld vagy piros gombok egyikét, angolul, németül vagy franciául hallhatjuk a Philips- gyár történetét. A holland szöveghez nem kell megnyomni egy gombot sem. Kb. 15-20 férőhelyes, hatszögletes üvegkalitkához hasonló lift röpít fel a negyedik emeletre. Itt kezdődik tulajdonképpen a kiállítás. Látható itt minden, amit az élet „titkáról" sikerült felfedni, vagyis bemutatja az ember fejlődését és mindazt, amit fejlődése során elért. Pl. filmszalagon látjuk, hogyan dolgozott valamikor a nő, mielőtt igénybe vehette volna a technika segítségét, amikor még sulyokkal mosott, kenyeret sütött, s látjuk azt is, amint ma a modern háztartási gépekkel dolgozik. A természetes színeknek megfelelő kivilágított maketteken mutatják be a közlekedést, az úti-, légi- és hajóforgalmat. Ogy is mondhatnánk, hogy szemléltetik az iskolai tananyagot, persze sokkal érdekesebb „tálalásban“. Az az érzésem, ha egy diák itt vagy két hétig elnézelődhetne, többet tanulna meg a fizikából és biológiából, mint az iskolában hosszú évek alatt. A „tudományos“ részen kívül vannak különböző attrakciók, mint pl. a videotelefon, amit azonnal ki is próbálunk. A színes televíziónál is személyesen „működünk közre“: egyedül állítjuk be a kamerát egy kis bábszínházra, s azonnal meg is győződünk róla. hogy a színek a képernyőn u- gyanolyanok, mint a valóságban. u II osszú sor áll az elektroI I mos mérleg előtt, de gyorsan megy, tehát kivárjuk. Amikor ráállunk a mérlegre, piros fény jelzi, hogy egy kis nyílásba bele kell tenni a kikészített kis cédulát. Pillanat múlva zöld fény gyúl ki, ami azt jelenti, hogy már kivehetjük. Rajta a pontos súly tizedrészekben és a sorszám. Az enyém 55 377 volt, tehát úgy látszik, nagyon sokan kíváncsiak a súlyukra. A sok néznivaló csak nem akar fogyni, de nem is lehet egyszerre rögzíteni ennyi „csodát". Ebédidő van, s a piros neonszámjegyre vetett egyetlen pillantás elárulja, hogy reggel óta sokan távoztak ugyan, mégis többszáz ember tartózkodik az épületben. Szerencsére az étterem mindenkinek tökéletesen kielégíti a kívánságát. Az ínycsiklandozó hideg és meleg ételek skálájából vendéglátónk ajánlatára speciális holland ételt, sonkás halsalátát választunk és nem bán-' juk meg, valóban nagyon ízletes. Említésre méltó, hogy az étterem önkiszolgáló, mégis minden olyan, mintha osztályon felüli lenne. Es még valamiről kell szólni. De előbb az olvasó elnézését kérem, hogy./annyit „trak- táljuk“ ezzel a témával — Horváth Rezső foglalkozott vele skandináviai útleírása során — ■ de ezt egyszerűen nem lehet említés nélkül hagyni. A WC- ről van sző. Nem általánosságban, mert azt már tudjuk, hogy Hollandiában minden tiszta, csak kimondottan az eindhovenl kiállítási palota WC-jéről. Mert itt nemcsak a ragyogó tisztaság meglepő, hanem a méretek is: a hatalmas előszobából hat ajtó nyílik, mindegyik előtt mosdó, természetesen folyékony szappannal és elektromos szárítóval; a helyiség egyik oldalát hatalmas tükör borítja, előtte három beépített toalettasztal, kényelmes műbőrbevonatú székekkel. Itt aztán nem kell sebtiben, állva fésülködni vagy felfrissíteni a make up-ot. Kis túlzással színházi öltözőben képzelhetnénk magunkat. Az éttermet a kijárattal ösz- szekötő folyosón üvegvitrinekben sok-sok szebbnél-szebb népviseletbe öltözött baba. Van itt francia és norvég, indonéz és japán, görög és marokkói, mindenféle az öt világrészből, de nincs sem magyar, sem szlovák vagy más szocialista országbeli sem, az egyetlen jugoszláv babán kívül. És ez rosszul esett. Sem a matyó vagy kalocsai, sem a pőstényi, detvai vagy domazlicei népviseletbe öltözött babák nem vallottak volna szégyent a többi között.-0Eindhoven ma igazi modern, ipari központ, de nem füstös város. A házak két-három e- meletesek s ez bizonyos barátságos jelleget kölcsönöz az óriási forgalmú városnak. Villamos nem jár, a közlekedést trolibuszok, no meg — az alig 200 000 lakosú városhoz számított — aránylag rengeteg személyautó bonyolítja le és nem szabad megfeledkezni a hollandok szinte nemzeti közlekedési eszközéről, a kerékpárról. Hollandiában ma is 6 millió kerékpár van, tehát minden második lakosra jut egy, de csak kisebb távolságokra használják, vagy ha attól félnek, hogy az autóval nem tudnak hói parkolni. Mert habár a város központjában nagy kiterjedésű parkolóhelyek vannak, mindez kevés, a parkolás mindenütt, így Eindhovenben is kimondottan probléma. A külvárosban fekvő kiállítási palotából jövet mi is egyik parkoló helyről a másikra hajtunk — eredménytelenül. Szinte reménytelennek látszik a helyzet, mindenki helyet keres; az persze senkinek sem jut eszébe, hogy tilos helyen állítsa le a kocsiját, bármily rövid időre is, mert — amint megtudtam, a holland rendőrök igen éberek s a.pénzbüntetés olyan magas, hogy a bírságot még a vastag pénztár- cájú vezetők is megéreznék. Aki egyedül van, annak a legnehezebb helyet találni, mert az a szokás, hogy ha az autó- sorok között feltűnik egy gyalogos — tehát tulajdonos, aki a kocsijához megy — az utasok követik s az üresen maradt helyet „lefoglalják“ s megvárják, amíg az autó vezetője odaér. Nagysokára, mi is ilymődon jutottunk egy megüresedett helyhez. rokonát, Kari Marxot, aki — még mielőtt Philipsék Eind- hovenbe költöztek volna — náluk, Zaltbommelben írta a Tőke egy részét. A 1, _ m 1 legnagyobb áruháza. A hatalmas méretek és az áruk sokasága láttán, eszembe jut, hogy az első világháború után Berlinben volt a legnagyobb áruház. Gyerekkoromban mesélték, hogy a tulajdonos úgy reklámozta, hogy á- ruházában gombostűtől kezdve a hajóig minden kapható. S hogy ezt bebizonyítsa, óriási összegű díjat tűzött ki annak, aki olyan árucikket nevez meg, ami nála nem kapható. A számtalan jelentkező a legnagyobb ritkaságokat sorolta fel, de hiába, minden kapható volt. Végül mégis akadt valaki, aki rájött, mi nincs az áruházban: anyatej. S habár annak idején az anyatejet még egyáltalán nem lehetett tárolni. — nemhogy áruházban árusítani — az ötletes válasz annyira megtetszett a tulajdonosnak, hogy kifizette a díjat. Nos, a De Bijenkorf áruház öt emeletén „csak“ közszükségleti cikkeket árusítanak, de azt aztán óriási választékban. Minden árucikk-osztály terjedelemben és árumennyiségben egy egész üzletnek felel meg. Pl. a hanglemez-osztályon, nem hiszem, hogy valaki olyan lemezt kérhetne, amilyen nincs. Csak a népizene-lemezek közt van tibeti és abesszín, egyiptomi és indiai, spanyol, szlovák, magyar, orosz, román és mindenféle, amilyen nemzetiség csak létezik, de itt van a Mosoly országa, továbbá Josephine Baker, Juliette Greco, Tom Jones és minden híresség lemeze. És a klasszikus zene! Az egész klasszikus repertoár megtalálható itt, a vH tág legkiválóbb zenekarai előadásában. Éppen egy Karajan- lemezt húztam ki a sokaságból. Szerény becslésem szerint a legigényesebb zenekedvelő is hetekig, reggeltől estig hallgathatná itt a lemezeket, anélkül, hogy egy számot kétszer kellene meghallgatnia. Az elárusítónők — jórészt nagyon fiatalok — figyelmesek, udvariasak; a mosoly akkor sem tűnik el arcukról, ha a vevő csak nézeget és nem vásárol. De a legnagyobb meglepetés akkor ért. amikor a készruha osztályon szó nélkül leakasztották a mintababáról a táskát, pedig az ott csak mint a pantalló-öltözék kiegészítője szerepelt. Sőt, azt is elintézte — pedig nem kértem rá, — hogy is jutott volna ilyesmi eszembe! — hogy ugyanott ki is fizethettem, s nem a két emelettel lejjebb lévő táska osztályon. Az informátor videotelefonon adja az információkat. A bájos fiatal nő készségesen válaszol minden kérdésre. De éppen előttem alaposan összeszidott két kislányt, mert csa- csiságokat kérdeztek tőle. Arca olyan szigorú volt, hogy a kislányok úgy elszégyellték magukat, mintha előttük állt volna. Az áruház büféje külön figyelmet érdemel. A vendégek kényelmes, műbőrrel bevont nagy U alakú pult előtt fogyasztják a frissítő italokat, édességeket, míg az U közepén két rendkívül csinos fiatal lány bámulatos ügyességgel süti a palacsintát, készíti a csokoládékrémet, főzi a feketét, adagolja a fagylaltot. Abból, amilyen kedvességgel szolgálják ki a vendégeket, no meg amilyen szakértelemmel készítik, látszik, hogy szívesen csinálják. Meg is szólítom az egyiket. A szép szőke lányt Use Worsnak hívják, tizennyolc éves, fél éve dolgozik itt, a munkahét 45 óra. Kérkáját, vagy inkább dolgozna mást, esetleg tanulna, csodálkozó mosollyal felelte, hogy nagyon meg van elégedve, azután elsietett, hogy oda ne égjen a palacsinta. (Folytatjuk) MESTAN KATALIN Az Evoluon kiállítási palota gomba alakú tetele Eindhoven központjában, nem messze a parkoló helytől, a „Szeptember 18" téren, mintegy a város szimbólumaként áll Gerard Philips szobra. Kabátban, kalappal a kezében mintázták meg az öregurat, a- ki felvirágoztatta a várost s akinek (Illetve a családjának), persze a város lakóinak munkájából, ma nagyobb a vágyó“ na, mint Hollandia királynőjének. A Philips család mindig jómódú volt, ha nem is ilyen gazdag, mint most. Gerard Philips nem egyszer segítette ki »zorult anyagi helyzetéből nagyanyjának távoli Kerékpár parkolóhely Eindhovenben
