Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-09 / 36. szám
Jaroslav Hasek II gavallér szamár A Droalispitze tövében, a Berni Alpokban volt a mürfgeni szállás, itt őrizte az undermloakeni parasztok marháit a szépséges Batzenmüller lány. Ha esténként az undermloakeni legények a néma sötétségbe harsogták elnyújtott éneküket, trilialiózásuk a szépséges Batzenmüller lányhoz szállt, szárnyán vive a sóhajokat, a- melyek napközben köddé sűrűsödve törtek fel a völgyből a mürigeni szállásra. De meddő maradt minden sóhaj. A jódlizás visszhangta- lanui halt el a hegyek közt, mert a szép Batzenmüller lány szive olyan hideg volt, mint a Droalispitze gleccserei, szava pedig könyörtelen, mint a reményeket porrá zúzó lavinák. A hegyi szálláson férfiembereket csak üzleti ügyben fogadtak. Javarészt öreg parasztok jártak ide, az erdők fölött nyíló magas tisztásra, amely ékké vájódott a sziklás falak közé. hogy batyujukban elhordják a sajtot meg a vajat, a szép Batzenmüller lány és segédei. Katty meg Anny munkájának gyümölcsét. A gazdák gondosan felírták maguknak, mennyi tejet fejtek ki a tehenekből, felhajtottak egy pohárral a világ legjobb italából — frissen olvasztott vajból — s komoly képpel ismét visszaballagtak a völgybe, miután előzőleg szemügyre vették az állataikat és megnyugodva állapították meg. hogy szépen gyarapodnak. Derekas, szemrevaló jószág tanyázott a mürigeni szálláson, büszke lehetett rá minden marhatenyésztő. Voltak itt tehenek a keleti kantonokból, de még olyanok is, amelyek Úriban, Unterwaldenban, Grabünden- ben és Apjenzellben látták meg a napvilágot, rövid, izmos lábú, széles szügyü állatok, csillogó szőrzettel, jó formájú tőggyel, vastag nyakkal. Hatalmas testükből áradt az erő, bizonyságául annak, hogy a természet ebben az óriás méretekhez szokott hegyi világban nem tűr semmi korcsot, jelentéktelent. A hegyi legelő lankáin dallamosan csendült a kolompok szava, mialatt a jószág kedvére lakomázott a rét friss füvéből. A tehenek néha mélabúsan fölemelték fejüket, elbődültek, és arrafelé bámultak, ahol a szépséges Batzenmüller lány állt egy sziklán, nézve, hogyan szór rózsákat a nyugovóra hajló nap a Droalispitze hólepte ormára, hogyan gyújt tüzet a Berni Alpok jégárain. Mellette állt Gnat, a szamár, és boldogan nyihogott, mert a napnyugtát látva arra gondolt, hogy hamarosan jön Katty és hoz egy cipó kenyeret vacsorára. A Batzenmüller lány le- Vanyarit belőle egy szeletet, a kenyér héja pedig neki jut. Ez az Ízes csemege emlékével néha egész napját be tömötté újra meg űjra felmerülve sok más dolog közül, amire csacsi eszével gondolt. kü'örös gondolatok vo'tak ezek, ilyesfélék: Mié"t csöpög a víz a Batzen - müller lány szeméből, ha a hejyek felé néz, amelyek mögül reggel az égre mászik a tüzes qolyó? Miért mérgelődik a Batzen- müller lány, ha udermloakeni fiatal parasztokkal beszé'get és miért kergette meg a múltkor az egyiket, aki trilialiózni kezdett, miért hajkurászta az erdő széléig? Akkor különben a derék Guat is kivette részét a hajszából és a 1 ivatlan vendéget messze VeSztc az erdő mélyére. Mellé furskodott, odafs’olt h'.zzá, kirúgott a hátsó lábává! és ezt nindaddig ismételgette a- nvo a vendég el nem tűnt a st,ri\ 1 en Aztán diadalmasan iá-iázott és komoly képpel tért vissza a szálláshoz, azon töprengve, hogy miért is nem szabad fiatalembereknek a Batzenmüller lány dereka közé fűzni a kezüket? I gaz, a megkergetett látogató volt az első, aki erre vetemedett. Már jö néhány legényt megkergettek addig, de ilyen merész még egy se volt. „Taknyos kölyök", gondolta magában Guat. a csacsi, „nekem több a szőr a fülemen, mint neki az orra alatt meg az álián.“ Jobban tetszettek neki az öreg parasztok. Szájukat hosz- szú, bozontos bajusz kerítette, barátságosan megpaskolték szürke hátát és kedveskének titulálták. A fiatalok ügyet se vetettek rá. Fölfelé kapaszkodva a lejtőn már odalenn rágyújtottak a trialialióra, a szállásra érve egyenest odamentek a Batzenmüller lányához, a keze után nyúlkáltak, és már futottak is lefelé, a nyomukban Guat, fejével böködve a feneküket, mellette meg a Batzenmuller lány kergette őket, jól elhelyezett ütlegekke! ösztönözve nagyobb sietségre hívatlan udvarlóit. Az öreg parasztok inkább a teheneket meg a Guat hátát tapogatták, a Batzenmüller lánnyal csak annyi dolguk volt, hogy néha megkérdezték tőle, mit csinál az a pokolra való Jogelli. A Batzenmüller lány ilyenkor elszomorodott, és hiába bohóckodott Guát, h'ába igyekezett őt ugrahuprálással felvidítani, igyekezete meddő maradt, a víz, ami a lány szeméből csur- gott, csak nem akart elállni, és ha néha-néha Guat orrára pottyant egy csepp, csodálkozva állapította meg, hogy sós. Guat ilyenkor odaplántálta magát a gazdasszonyka mellé, vele együtt nézte a szemközti hegyoldal lankáit, szikláit, és nagy füles fejét a lány rövid szoknyájához fente. De hiába kedveskedett. A Batzenmüller lány csak azt hajtogatta: „Jogelíf, ő, Jogelli!“ Olyan szomorú volt a szava, hogy Guat gyászos üvöltésbe kezdett tóle. A Batzenmüller lány megmegölelte a csacsi szürke nyakát és a fülébe súgta: — ö, te kis szamár, mit tudod te, milyen keserves sors szeretni Jogellit, azt a semmi- rekelö gazfickót! ő, drága jó Guat! A csacsi nagy sötét szemével a Batzenmüller lány kék sze-' mét kereste, a két kék szemet, amit annyira szeretett Jogelli, mielőtt elment volna Underm- loakenbő! Bernbe idegenvezetőnek, mert ez a kék szemű teremtés kinevette, hogy gyáva vénasszony, máskülönben nem hagyta volna, hogy két centi mélyen kést üssenek a hasába. Szegény Jogelli, mihelyt felgyógyult, elment Bernbe és most terelgeti az idegeneket föl a hegyekre. — Magához kötözi az idegen asszonyokat — siránkozott a Batzenmüller lány Guatnak —, a karján viszi őket, ahol csúszós a hó. Megint csak csöpögni kezdett szeméből a sós víz, és felsírt a szó: — Ö. Jogelli, Jogelli! Jogelli elment, de mielőtt búcsút vett volna a Droalispitzé- től, a Batzenmuller lány kezére bízta a nyolc tehenét, és aztán nyoma veszett valahol a Berni Alpokban. — Tudod te. Guat, mit jelent az Jogellit szeretni? — Guat szomorúan iázott. Hogy is ne tudná, hisz az ilyen szerelmi panaszokkal terhes estéken a kisírt szemű Batzenmüller lánytól kenyérhajat sem kapott, mert a gazdasszonya maga is elfelejtett vacsorázni... E gy napon aztán Jo-- gelli visszatért. Feljött a szállásra csak úgy, mint bármelyik más undermloakeni paraszt, megkérdezte Annyt és Kattyt, mit csinálnak a tehenei. Aztán odaállt a szépséges Batzenmüller lány elé és mintha csak marhakupeccel alkudozna, nyugodtan mondta: — Azt hiszem, elad >m a teheneket. ha jő árat kapok értük, mert elköltözők erről az átkozott vidékről! Szétvetett lábbal állt a lány előtt és érdeklődve nézte kisírt arcát. — Csinálj, amit akarsz, Jogelli! — El kell adnom őket — folytatta most már emeltebb hangon Jogelli, hogy elnyomja a rajta is eluralkodó érzelmet, — bizony el is adom, hogy végre elvessem a gondjukat. Kocsmát nyitok a hegyeken túl, és tehenek helyett a turistákat fejem majd meg. — Csinálj, amit akarsz, Jogelli! — Persze, hogy azt csinálok. Nekem ne parancsoljon senki — kiáltotta Jogelli. — Nemkéj rek én engedélyt senkitől... „Mit ordibál ez az ember?“ — gondolja magában Guat és hátulról közelebb lép Jogelli- hez. — Ügyis kergetés lesz a vége. Csak nyúlkáljon a gaz- dasszonyom keze után!“ — Kutya élet van errefe'é. Hidd el, vannak emberségesebb vidékek is, ahol, ha két kék szem miatt kést váqnak az ember hasába, akkor a kék- szemű nem csúfolja őt vénasszonynak. Hát isten áldjon! Guat látja, hogy Jogelli kezét nyújtja a Batzenmüller lánynak. „Most belerúgok“, gondolja magában, „aztán az er dőig kergetjük majd a gazdasszor.yom- mal...“ Megfordul és úgy lenekén tiszteli Jogellit, hogy az mint az érett alma pottyan 3 Batzenmüller lány karjába... Amikor visszafordul, hogy másodszor is belerúgpn Jo- gellibe, a meglepetéstől mozdítani se bírta a lábát, mert mit látott: a Batzenmuller lány ölelgeti Jogellit, Jogelli a Eat- zenmüller lányt, és a legény már nem ordít, inkább csak halkan suttog valamit a lány fülébe. A tehenek mélabúsan bőgnek és kongatják a kolompjukat, Guat, a szamár, töprengve otthagyja a két embert, fejében kavarognak a gondolatok, néha meglőbálja hosszú fülét, hátranéz és azon morfondíroz, hogy most meg miért mondja Jogelli a Batzenmüller lánynak, hogy ne féljen, nem adja el a teheneit és nem megy el a hegyeken túlra...“ Fitymálva gondolja magában: „Tökkelütött egy ember ez a Jogelli, éppen ma jönnek a marhakupecok, jói tiadhatná a jószágát...“ Véleményét az egész komédiáról hosszan elnyújtott iában foglalja össze, és hangját mennydörögve verték vissza a hósapkás Droalispitze bércei. Örkény István: hl AUTÓVEZETŐ P ereszlényi József anyagmozgató CO 75—14 rendszámú Wartburg kocsijával megállt a sarki újságárusnál. — Kérek egy Budapestt Híreket. — Sajnos, elfogyott. — Akkor egy tegnapi is jó lesz. — Az is elfogyott. De véletlenül van már egy holnapím. — Abban is közlik a moziműsort? — Az mindennap benne van a lapban. — Hát akkor adja ide azt a holnapit — mondta az anyagVisszaült a kocsijába. Föllapozta a moziműsort. Némi keresgélés után talált egy csehszlovák filmet — „Egy szöszi szerelmei" — melyet dicsérni hallott. A Stáció utcai Kék Barlang moziban játszották, és fél hatkor kezdődött az előadás. Éppen jókor. Még volt egy kis ideje. Továbblapozott a másnapi újságban. Szemébe ötlött egy napihír Pereszlényi József anyagmozgatóról, aki CO 7$—14 rendszámú Wartburg személygépkocsijával a megengedettnél gyorsabban haladt a Stáció utcában, és nem messze a Kék Barlang mozitól belerohant egy szembejövő teherautóba. Az elővigyázatlan anyag- mozgató szörnyethalt. — Még ilyet! — mondta magában Pereszlényi. Órájára nézett. Mindjárt fél hat. Zsebre vágta az újságot, és a megengedettnél gyorsabban haladva belerohant egy teherautóba a Stáció utcában, nem messze a Kék Barlang mozitól. Szörnyethalt, zsebében a holnapi újsággal. Mikola Anikó versei A kegyelem utolsó napjai Üres kézzel megyünk a maroknyi éjszakák elé a növekedő hatalmú virradat elé Nomád erdők csatáit vívjuk kóbor viharok ellen az ellenünk bőszített tenger ellen az örvény kivont szabivá! ellen az érthetetlen ünnepek ellen fegyvertelenül önmagunk ellen Gyalogszerrel megyünk a kegyelem utolsó napjai elé A kegyvesztettek menliclyén Kürt harsan dob dübörög sortűz kerepel Serken a vér ropja a táncot sok megalázott félbeszakított énekünk a kegyvesztettek menhelyén Jönnek Jönnek már jönnek jönnek halotti leplek négyszögét terítik letaszított testünk fölé Jönnek már jönnek jönnek megszállottak táncát csodálni a hívatlan hullamosók Én, Európa Utaimról elkergettetek Vizek hallgatag mélyéből kihalásztatok Hegyormaimat lebontottátok alattam Fák odváiból kiűztetek erdőimet tűzzel pusztítottátok Vadak szeméből riadtan menekültem Harangok torkából kitéptetek Rozsdát fogott megtört testemen az átok Ujjaim körül hínár koszorúja szemem gödrében kígyók verték tanyát Gyomrom hüllők páncéljától nehéz oszló tetememen a mocsár vet ágyat s a halállal töltök el egy éjszakát Magzatomat hét évig hordozom mocsár mélyén hét évig érlelem Testem bűzös iszapjából szárnyra kel a sosem látott tűzmadár .
