Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-09-09 / 36. szám

MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia idegenlégió történetéből

és 1878 július 26-án. Mindez azonban a lényegen nem változtatott, csak a mellékes körülmények változtak, lehetővé tették, hogy az öt esztendő elteltével az idegenlégionista újabb öt évre szerződést írhasson alá.

Hamarosan megkezdődött a szervezés. A parancsnoki tiszttel a svájci származású Stoffel ezredest bízta meg a francia hadügvminisztérium. Az első katonák németek, lengyelek, hollandok, svájciak, spanyolok és önmagukat belgának valló franciák voltak. Stoffeltól ered ez a mondás:

— Mi nem kérdezzük, ki fia vagy? Mi csak azt kérdezzük, akarsz-e harcolni Franciaországért?

Két zászlóalj, 1512 ember várta az ezredes parancsait. A csanatok eqy része arra kapott utasítást, hogy Bonában maradjon. A tisztek a város végén, messze az utolsó lapos- tetejű fehér házaktól parancsoltak „állj“-t a légionisták-' nak.

— Itt lesz a garnizonotok — mondta Stoffel ezredes — munkához...

Elcsodálkoztak a katonák. A- mikor Marseilleben behajózták őket Afrika felé, aligha hitték, hogv a laktanválukat is önmaguknak kell feléníteniök.

Követ törtek és farágtak a tűző nanon. A tiszteket nem is látták, ők biztonságosabb helvre vonultak, amikor a légiósok magasfalú, Iőréses kaszárnyát építettek. Minden hatalom az altisztek kezéhe került. Rekkenő forróságban, napkeltétől estig folyt a ke- mőnv munka. Éjszaka pedig a teliesen lehűlt levegő miatt szenvedtek a katonák. De nem tudtak aludni a sakálok panaszos üvöltözésétől sem.

Még be sem fejezték az é- pítkezést, amikor váratlan paMI, LAJOS FÜLÖP, A FRANCIAK KIRÁLY ELRENDELJÜK

Nem 1830-ban fordult először elő, hogy a francia király külföldi zsoldosokat hívott a zászlaja alá. 1481-ben I. Ferenc gyalogos csapatainak legnagyobb részét idegenekből állították össze: 16.000 svájci német, savoyai és piemonti katonája volt. 1569-ben a mon- contouri csatában a franciák 6500 lovasa közül csak 2000 volt francia, a többi svájci német volt. 1792-ben olyan sok külföldi szolgált a francia hadseregben, hogy megengedték nekik: harcoljanak a saját zászlójuk alatt. Először megalakult a Lüttichi Légió, ezt követte a Belga Légió, majd a Német Légió, végül az olaszok és a lengyelek közös katonai alakulata. Különösen sok svájci harcolt a francia hadseregben, az ő számukat az 1700- as esztendők végén 16 000-re becsülték.

Az idegen zsoldosokból álló alakulat gondolata tehát Franciaországban egyáltalán nem volt új, ezért Lajos Fülöp 1831 március 9-én elfogadta báró Boegard javaslatát, annál is nyugodtabban tette ezt, mert előzőleg diplomáciai úton megnyerte tervéhez néhány európai ország: így Anglia, Belgium, Poroszország, Spanyol- ország és Oroszország beleegyezését.

— Mi, Lajos Fülöp, a franciák királya hadügyminiszterünk javaslatára, elrendeljük a következőket:

1. Külföldiekből kell légiót alakítani. Ezt az alakulatot nevezzék Idegen Légiónak.

2. A Légió zászlóaljainak u- gyanaz az összetétele, mint a

francia gyalogos zászlóaljaké. Az egyforma nemzetiségű és nyelvű katonák lehetőleg egymás mellé kerüljenek a csapatokban.

3. A zsold és az adminisztráció ugyanaz, mint a francia ezredekben.

4. Minden külföldi, aki be a- kar lépni, ezt minden különösebb formalitás nélkül megteheti.

5. A szolgálat tartama három, legföljebb öt esztendő.

6. A jelentkezők alsó korhatára 18, a legmagasabb korhatár pedig 40 esztendő.

Intézkedett a királyi rendelet az egyenruháról is. Színe: a kék, sárga és a piros keveréke. Valamennyi uniformison ott kell lennie a felírásnak is: „LÉGION ÉTRANGERE“.

Később ezt a rendeletet többször módosították, így például 1854 november 14-én

így harcolt az Idegenlégió 1857-ben. P. BENIGNI festménye.

rancs és néhány tiszt érkezett.

— Sorakozó! — ordították az altisztek. Csak aránylag kis őrség maradt Rónában, a többiek zárt sorokban meneteltek nyugati irányban. Ismeretlen céllal és rendeltetéssel. Két óra gyaloglás, fél óra pihenő.

Másnap egy katona kidőlt a sorból. Hang nélkül elterült az út szélén. Valahol Bona és Algír között. A nevét nem jegyezték fel a Légió krónikásai. Ö volt az első áldozat.

Az egyik őrmester elvette a katona puskáját. Nem érdekelte őt sem az eszméletlen ember neve, de még az azonos- sáqi száma sem. A francia Légió a világ egyetlen olyan ka-' tonai alakulata, ahol a hozzátartozókat nem értesítik sem a halálról sem az eltűnésről.

— Mi történt? — kérdezte az élen lovagló tiszt az őrmestertől.

— Semmi — mondta. — Egv ember napszúrást kapott. Lefegvvereztem.

— Helyes — válaszolt a tiszt. — Egy közlegény miatt nem állhat az egész zászlóalj. Tovább!

Soha nem derült ki, hogy a Léoiő első áldozatát a sötét beálltával élelmet kereső sakálhordák falták fel, vagy már előzőleg végzett vele az afrikai nap.

400 KATONA ELADÖ

légió tisztjei tiltakoztak ellene.

— Meg sem kérdeztek bennünket — mondták, de a francia hadügyminisztérium semmibe sem vette a tisztek véleményét. így válaszolt:

— Majd az altisztek ellátják azokat a feladatokat, amelyeket néhány töprengő tiszt, bár ez lenne a hivatása, nem 6- hajt ellátni.

1835 augusztus 18-án a légió 125 tisztje, több mint 4000 altisztje és katonája szállt partra a spanyolországi TarraEgy légiós 1854-ból

Eleinte Bonában és Oránban állomásozott a légió két zászlóalja. A fehér falú, erödszerű laktanyából indultak el egyre délebbre, a Szahara felé. A franciák előrenvomulását a- zonban megakadályozta Abd el Kader emir, aki Mascarából i- rányította az ellentámadást. Az emír székhelye mindössze száz kilométerre volt a légiósok orani laktanyájától, itt kisebb összetűzésekre került sor. A franciák nem érezték elérkezettnek a pillanatot a döntő összecsapásra, mert az 1830- as esztendők elején még nem rendelkeztek az általános támadáshoz szükséges túlerővel. Tízezer katona tartózkodott ebben az időben az észa'kaf- rikai nartvidékeken, közülük 5538 légiós.

1835-ben váratlan fordulat történt. Lajos Fülöp segítséget ígért Izabella spanyol királynőnek, aki heves harcot vívott a trónra pályázó Don Carlos- szal. A francia uralkodó 500 00? aranyfrankért felajánlotta az egész idegen légiót Soanyol- országnak. Lajos Fülöpöt a pénzarisztokraták segítették a trónra, tőlük kapta az ilyen tanácsokat. Az üzletet Párizs és Madrid megkötötte, de a

gonában. Nehéz harcok vártak az alakulatra. Gyakran nagy túlerővel találták magukat szemben. így volt ez nem mesz- sze a spanyol-francia határtól, Tirapegui-nál Is, 1836. április 26-án. A légiósoknak Don Carlos tízezer emberével kellett megküzdeniük. Ügv harcoltak, mint akik nem sokra becsülik az életüket. Cordova spanvol tábornok nam'oarancsba foglalta vakmerőségüket:

— Katonáim a francia idegenlégió tagjai megmutatták nektek, spanvoloknak. hogyan kell győzni vagy meghalni!

Drága árat fizettek a légiósok ezért a dicséretért, számuk alaposan megfogyatkozott, ugyanúgy mint 1836 augusztus elsején a Zubiri mellett vívott csatában. Ahogy csökkent az alakulat létszáma, úgy sorakozott egvre több kitüntetés Bernelle parancsnok mellén. (Folytatjuk)

III.

4.

A seriff megígérte Cheddy Lowellnek, hogy segítségére lesz. Hogy megpróbálja kibékíteni Bormanpai. Megmagyarázza Bormannak, hogy véletlen volt az eset' Fr°nclsékkal. S tudtára adja azt is, hogy Cheddy Peynben akar maradni és földet vásárolni.

A seriff távozása után Cheddy elnyúlt az ágyon, hogy pihenjen. Az események vihart jósoltak, fel kellett készülni rá.

Teljes két óra hosszat feküdt félálomban. Később, amikor fölkelt, rendbe szedte magát, s elhagyta a szobát. A lépcsőn lefelé menet egy nagyon csinos lányt vett észre. A pult mellett elhaladva nem kerülhette el a lány tekintetét. Átható, bűvölő nézés volt ez. Vállára hullott fekete haja, mélyen kivágott ruhájából kihívóan domborodott ki a melle. Cheddy első pillantásra úgy látta, hogy mexikói lány, de később észrevette hogy nyakán egészen fehér a bőr. Cheddy a kijárat felé indult, de félúton megállította a lány hangja:

— Hé, Lowell...

Cheddy gyorsan megfordult. A lány meglepetést olvashatott ki szeméből, mert elnevette magát. Miközben kezét felemelté a pultról, Cheddy észrevette, hogy drága karkötőt visel.

— Csodálkozik, honnan tudom a nevét — szólalt meg végre a lány. — Mindenki hallott már önről Peynben. Maga ijesztett rá Borman három legényére, s ezért mindenki szeretné magát látni.

— Senkit nem akartam megijeszteni, véletlen volt.

— Micsoda szerénység! A szerénység a bátor emberek e- rénye. Ha egyetlen ember elől elfut három olyan legény, az nem véletlen.

— De igen, véletlen volt, nem akartam rájuk ijeszteni.

E szavak után Cheddy a kijárat felé indult. Már az ajtóhoz ért, amikor a lány csengő hangon utánakiáltott:

— Sok szerencsét, Lowell! Mutassa meg azoknak a patkányoknak, hogy nem ők a legerősebbek.

Cheddy megfordult, s még egyszer megnézte a lányt. E pillanatban nagyon szépnek látta. Mégis szó nélkül kilépett az utcára.

Az éjszaka derűs és meleg volt. Nyugatról Lhano felől nagy hullámokban jött a meleg levegő. így hütötte magát az átforrósodott pusztaság. Cheddy arra gondolt, hogy ez valóban gyönyörű vidék. Szinte hihetetlen, hogy itt valami bűntény történhet.

A szalonból kihallatszott a zaj. Az utca csendes volt. Néha végigdobogott egy lovas, megállt a szalon előtt, s eltűnt az ajtó mögött.

Jó fél óra hosszat gyönyörködött Cheddy az utcán az éjszaka szépségében. Egyszerre éhséget érzett. Elhatározta, hogy bemegy a szalonba valami meleget enni. Előbb azonban utánanézett, hogyan látták el a lovát. A 16 fényesre volt kefélve, s látszott rajta, hogy eleget evett. Cheddyt ez meglepte.

A szalon ajtajában erős alkoholszag ütötte meg az orrát. Elég nagy helyiség volt, körülbelül tíz asztallal s egy hosz- szú sóntéssel. Mindössze három asztal volt foglalt. Néhány cowboy állt a söntés előtt. Cheddy az első asztalhoz ment és leült. Kisvártatva jött a pincér.

— Parancsoljon Lowell úr!

— Bifszteket.

Tehát tudják a nevemet — gondolkozott el Cheddy, s szétnézett a teremben. Ekkor vette észre, hogy mindenki őt figyeli. Beljebb meglátta a seriffet. Két idősebb emberrel ült. Két asztallal odébb pedig Francisék három támadója. Kártyáztak, de lopva őt figyelték.

Egy harmincéves részeg cowboy Cheddy asztalához tántorgott:

— Lowell — kezdte, de nehezen forgott a nyelve —, maga tréfál, Lowell... Ugye, hogy nem akarta őket megölni? Nem

néz ki olyan ostobának... Meneküljön! — kiáltotta, miközben leroskadt egy székre Cheddy mellé. Ügy maradt ülve, feje

az asztalra billent. Később kicsit összeszedte magát, s folytatta:

— Én is olyan bátor voltam, Lowell, mint maga. Akkor az-* tán elintéztek... Ha tudtam volna, hogy így kikészítenek, inkább ingyen nekik adtam volna a földemet... Meneküljön Peynből!...

Az utolsó szavakat szinte parancsoló hangon mondta. Ezután fölállt, s a söntéshez tántorgott. Elkapta az üveget, s inni kezdett. A pincér durván kitépte kezéből.

— Majd ihatsz, ha előbb kifizeted azt, amit eddig megit- tál.

A részeg cowboy ismét meg akarta ragadni az üveget, de a pincér gúnyos mosollyal elrántotta:

— Fizess, aztán igyál!

A részeg cowboy kiegyenesedett, s megpróbálta megütni a pincért, de az kitért előle. Ugyanakkor a Francisék három támadója felemelkedett és a részeg cowboy felé indult. Cheddy gyorsan fölugrott és a pult felé fordult:

— Adjanak ennek a legénynek inni, amennyit csak akar, én fizetek mindent.

A három legény megállt, összenézett, s aztán visszaült az asztalhoz.

A részeg cowboy megragadta az üveget, s inni kezdett. Két nagy korty után újra Cheddy asztalához tántorgott.

— Lowell, maga bolond! — mondta félhangosan, de úgy hogy mégis mindenki hallhatta — Lowell, maga teljesen bolond. Ezek ezért meg fogják magát ölni... Miért... miért...

Nem bírta tovább tartani magát, fejjel az asztalra bukott, s úgy maradt mozdulatlanul. Szaggatottan lélegzett, próbálta felemelni fejét. Cheddy segített neki, hogy kiegyenesedjen a széken. (Folytatjuk)