Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-09 / 36. szám
7 .ff, FELEKI LÄSZLÖ A fizikai dolgozd is gondolkodik, a szellemi dolgozóknak is van fizikumuk.-0Vágyak nélkül nem lenne mit fékentartani. -0A legtöbb ember úgy ítél el másokat, hogy fellebbezésre nem ad módot.-ONincs két ember, aki egyformán gondolkodna, sőt egy sincs.-0Azonnal észreveszem másokon a rosszkedvemet. -ClVan politikai giccs is.-0Amikor egy politikus a becsületét is feláldozza a köz érdekében, az embert kétség fogja el aziránt, amit feláldozott.-0Nehéz dolog méltóságteljesen tüsszenteni. Catherine Ar elmúlt szezon igen fárasztó volt Catherine Deneuve, a szép szőke francia sztár részére. A forgatások befejeztével Catherine, hogy valóban érezze a változatosságot és azt, hogy megszabadult a stúdió-munkától, rövidre nyiratta haját — ami persze ugyanolyan jól áll neki, mint a hosszú, sőt, még jobban kiemeli szépségét. Az 1969-es évben Catherine művészi skálájában a Mississippi nimfája jelentette a tetőfokot. Ebben a filmben még ragyogóbb alakítást nyújtott, mint Bunuel A nap szépe című filmjében. Francois Truffaut rendező: „Catherine a filmmel él. Beszédmódja teljesen megfelel a mai lányokénak, nem követelőző, nem erőltetett. Szinte légies arcának érzéketlensége egy másik, titkos gondolatokkal teli arc létezését tételezi fel. Ez teszi, hogy senki sincs, aki a kettős szerepek eljátszásában vetekedhetne vele. Ezt az egyedülálló tehetségét még a legnagyrabecsültebb művészek is irigylik tőle.“ Catherine tervei az új évadra? Ennyit mond csupán: „Szeptemberben kezdek forgatni egy európai filmben“. De a táskájában tucatnyi forgatókönyv között válogathat...-mk- m ( Friss kenyér és szikvíz Az ötvenes évek elején már úgy haragudtak a falubéliek a pékre, hogy nem ia bánták, amikor bezáratták vele a pékséget. Közben eltelt vagy tizenöt év és legalább annyira gyűlölték az ismeretlen péküzemet. amely a téglabarna és téglanehéz kenyeret szállította a faluba. Ekkor a pék a nemzeti bizottság bíztatására újra lehordta a padlásról a kosarakat. lapátokat, kisöpörte, kimeszelte a pékséget, kitapasztotta a kemencét, és mintha mi sem történt volna, az elmúlt tizenöt év alatt, három-négy napon belül újra friss cipók illata érződött háza tájékán. Elképzelhetetlen jó érzés volt hosszú sorban állni az illatos, csillogó, omlós lágy kenyérért. Már csak a szagáért is megérte a kenyeret vásárolni. Mondom, mintha mi sem történt volna. Annak idején ugyanis, nem adta el a szerszámait csak felhordta a padlásra. Még a fiainak sem 'kellett szűkös lakásként a pékség, hogv lebontották volna a kemencét és ezért e- hetünk ml megint friss és jó kenyeret. Egy másik községben is hasonlóan történt. A volt szikvizes sem tudott mit kezdeni a Noé idejéből származó zörgő masinával, és Így az is megmaradt. Most, hogy jobb napok járják, újra elővette. Előkerültek a mai szemmel nézve ódivatú üvegek, nagynehezen megkapta az engedélyt is és búcsúkor első Ízben nem kellett a falu lakosságának sorba állni szódáért. Ki-ki két-három üveggel vitt. A nagyobb családok kétlitereseket. a kisebbek litereseket... Búcsú után esetleg a környék falvainak is jut majd a szódavízből. Lenin tanítása szerint egy olyan lépést tettünk hátra, amely kettőt jelent előre. '(n) állítja nem kis gúnnyal Jürgen Thorwald — máskülönben a tudományok komoly krónikása — amikor a mai szex-kultuszról beszél. Női keMek — fehérek, kreolak, kávébarnák, feketék — ahová csak néz az ember... Düsseldorfban például a cselló lágy hangjaira meztelenül le melleit a szép Charlotte Moorman — méghozzá klasszikus zenei aláfestéssel — miközben mellbimbóin — 6 modern technika! — apró fények gyulladnak ki. De nehogy a képződött hő megsértse a márványfehér bőrt, arról is gondoskodtak, hogy közben egy apró szerkezet, láthatatlanul, ügyesen elhelyezve, hűtse a szépséges és oly drága dombokat... mert a beléptidíjat bizony akárki nem tudja megfizetni... (si) Az angyalarcú playboy Ira von Fűrstenberg bátyja megbotránkoztatja a társaságot A nemzetközi partyk világa új csillaggal szaporodott. A társaság hölgytagjai elragadtatással suttogják: Micsoda remek fiú! A 28 éves Egon von Fürstenberg az évek óta botrányairól „nevezetes“ Ira von Fürstenberg bátyja, nemrégiben debütált: playboy lett. Giuliana Varzi olasz fotomodelle! Günther Sachs pózban fényképeztette le magát a yachtján: kigombolt ingben, nyaka körül többszörös lánccal, partnere pedig keresztbe kötött kendővel takarta el kebleit, s köldökét aranylánccal díszítette. Egon viselkedése azért meglepő, mert a párizsi Pierre Cardin divatcég igazgatójaként jó üzletembernek bizonyult s a párizsi társaságban nemesi származásához méltóan mutatkozott be. Egy ilyen csinos fiatalember azonban, még ha kék vér folydogál is az ereiben — úgy látszik — nem óhajtja életét a próbák között leélni. Egyrészt testvérének, Irának a híre, másrészt nagybácsijának Gianni Agnel- linek, a Fiat-Művek főrészvényesének vagyona nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a nemzetközi felső tízezer hamarosan felfigyeljen rá. Egon eleinte férfiasán védekezett. Amikor az „édes életbe" való első kiruccanása alkalmával, a kíváncsi fényképészek lencsevégre kanták a római Via Veneton, Merly O’Brien szfnesbőrű manökennel az oldalán, mérgesen elrohant. A manöken taxin menekült el. Időközben azonban, bizonyára megtetszett neki a playboyszerep, és a jóképű Egon Capri és Cannes között a legkedvesebb vendégek közé tartozik. Egy német iparmágnás özvegye összefoglalta az asz- szonyok véleményét: „Olyan az arca, mint egy angyalé. Egyszerűen nem lehet öt rossz szándékkal gyanúsítani.“ A Fürstenberg hercegi család azonban másképpen vélekedik. Egyáltalán nincsenek elragadtatva attól, hogy az európai éjszakai élet szenzációit éppen az ő család-1 tagjaik szolgáltatják. Egon állítólag már kapott Is otthonról erre vonatkozó utasításokat. Iráról azonban már lemondott a család. Tudják,- hogy az életmódja ;már sosem válhat a család dicsőségére. -mkJóból is megárt a sok...