Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-02 / 35. szám
új ifjúság 5 K ouvola dél-finnországi városka a Kymijoki folyó partján fekszik, járási székhely és Finnország legnagyobb vasViti gócpontja. Nem kevesebb mint 150 vasúti szerelvény indul naponta a kou volai pályaudvarról E nagy forgalmat elsősorban az okoz za, hogy Kouvola Finnország egyik legjelentősebb iparvidékének, a Kymenlaasonak a centruma, másrészt a Szovjetunióval folytatott élénk árucsere 60 százaléka ezen keresztül bo nyolódik le. Maga a 26 000 la kosú város tipikus képviselő je ViszontlátásraI velünk, hogy kellemes zene mellett mulatunk és közben a tejet kortyoljuk. Érdekes jelenség a középeurópai ember részére n nagyon rövid éjszaka is. Bár az igazi fehér éjszakák időszaka már elmúlt, ez június elején van, így is nagyon rövidek az éjjelek. Szokatlan, amikor még este negyed tízkor napfény világit be az ablakon. Féltizenegy után nyugszik le a nap. A sötétség körülbelül fél tizenkettőre éri el maximumát, de ekkor sincs egészen sötét. A délnyugati látóhatár világos marad. Éjfél után fél egykor már megint világosodni kezd. A vendéglátók kérésére nagyon szokatlan helyen lép fel az énekkar. Július 27-én halottak napját ünnepük Kouvolámetőben felállított büfé, ahol az emberek kávéval és szesznélküli italokkal üdítették fel magukat. Este azután eljön útunk legfontosabb pillanata. A szép városháza még szebb hangversenytermében közönség elé lép a CSMTKÉ. A feszültség mind-’ két oldalon nagy. A közönség kíváncsi, milyen művészi teljesítményt nyújt az ilyen mesz- sziről jött énekkar. Az énekkar tagjai viszont azért szurkolnak, hoqy sikerüljön megnyerni a közönség tetszését. Ha figyelembe vesszük, hogy a finnek előtt a magyar kórusművek szövege érthetetlen és csak a dallammal lehet hatni — ez nem is kis feladat. Az első szám után felenged a feszültség — feízúg a taps, audvariasság, hanem az őszinte elismerés kifejezői. A teljesítmény igazolja: az énekkar megérdemelte ezt az utat. Utolsó, Kouvolában töltött napunk felejthetetlen marad. vő kilátótornyot mászunk meg. A kilátás innen — fantasztikus. Délután Leporantába, a kouvolaiak közkedvelt üdülő- központjába érkezünk. Itt végződik ugyan a hajózás, de nem a meglepetések sora. Alkalmunk nyílik ugyanis megismerkedni még egy finn specialitással — a szaunával. Az első pillanatban amikor a száraz gőzzel telített helyiségbe kerül az ember, szinte kapkod a levegő után, oly nagy a hőség. A hazaiak csak nevetnek, hiszen most csak amolyan „hideg" szaunát készítettek nekünk, mindössze „csak" 65 fokot mutat a hőmérő. Első pillanatban ez is rettenetesen sok, szokatlan testünknek. Amikor kicsit hozzászokunk, kezdődik a verés. Zöld nyírfavessző kö- tegekkel kölcsönösen vesszőz- zük egymás testét. A nagy hőségben bőrünk érzéktelenné vált, az ütések nem okoznak fájdalmat. Ezután következik a lehűtés a tó hfis vizében, majd az egész kezdődik elölről. Az ismétléseknél a hazaiak fokozzák a hőmérsékletet, és csodák csodája, mi is megszokjuk a nagy forróságot. A végén már képesek vagyunk néhány percet kibírni akkor is, amikor á hőmérő már finn „hőmérsékletet" mutat — 5)0 fokot. A szaunázás nagyon egészséges, a finnek nem ismerik például a náthát. Személyes tapasztaa finn településeknek. Az egész tulajdonképpen egy hatalmas park, ahol az épületek közti tereket fák, bokrok és füves területek töltik ki. óz épületek architektúrája annyira alkalmazkodik a környező természethez, hogy sz'nte az az érzés támad az emberben, az épület is úgy magától nőtt ki a földből. A háború alatt a város egészen romba dőlt, úgy hogy tulajdonképpen egy egész új, modern várost építettek fel háború után. Széles utcáit modern, ízléses házak szegélyezik. A központon kívül terülnek el a lakónegyedek. „ Külön említést érdemel a két év előtt befejezett új városháza. A nagyon korszerű, fehér car- rarai márványlapokkal borított csupaüveg épület Finnország egyik legszebb épülete. Az első este megérkezésünk után, közös vacsorát szervez a Kouvola laulu, hogy a két énekkar tagjai közelebbről megismerkedhessenek. A vacsora a várostól 15 kilométernyire fekvő nagyon szép Jo- kelli motelben van. Az üdvözlő beszédek után megkezdődik a közelebbi ismerkedés finn barátainkkal. Persze, ha azt írom, ismerkedünk, ezt úgy kell érteni, hogy a beszéd mellett nagyon fontos szerep jut a végtagoknak és anrkor már ez sem elég, előkerül egy darab papiros, ceruza és rajz segítségével próbálunk szót érteni. Hajdanában valahogy így születhettek a hieroglifák. De hát a jő barátok mindig megértik egymást és a finnek valóban jó tarátoknak mutatkoznak. T ehát itt szerezzük az első, közvetlen be - nyomásokat Finnországról. Először talán azt, hogy bármennyire rokon nemzet is a finn, nyelvünk már nagyon távol van egymástól. Nem lehet a nyelvi rokonságot például olyan mércével mérni, mint a szláv nyelvek rokonságát. Szinte megijedünk, amikor egy újságcikkben a Csehszlovákia szó mellett ez áll: yleisurhei- lumestarunskilpailut. Csak nem valami földrengés volt otthon? Barátaink megmagyarázták, hogy sporthír és a végnélkül! szó azt jelenti hogy Plachy Csehszlovákia középsávú futóbajnoka. A másik felismerés kissé kellemetlen azok részére, akik szeretnek a borospohár fenekére nézni. A vacsorához ugyanis csak tejet szolgálnak fel. Ez nem takarékosság, csak a részleges szesztilalom következménye. Lehet ugyan szeszesitalt és bort is venni, de csa< egyes, kijelölt mulatóhelyeken, ahol nagyon drága. így először fordul eló Családi házak Kouvolában Barátkozds ban. Ez az ünnep, eltérően a mienktől, ünnepélyes ugyan, de nem olyan szomorú, nosztal- giás. A temetőben a prédikáció után egyházi dalokat is énekelnek. Ennek az ünnepségnek a keretében lépett fql énekkarunk is — a temetőben. Lassus-Lasciate mi morire, különleges mellékízt kapott és egészen beleilleszkedett a temetői hangulatba. Különleges mozzanata az egésznek a temely azután végigkíséri az egész hangversenyt. Egy-egy számot ismételni is kell. Minden túlzás nélkül elmondhatom: az énekkar maradéktalanul megnyerte a kouvolai közönséget. Az utána elhangzó dicsérő szavak nemcsak az Finn vendéglátóink egésznapcs kirándulásra visznek a híres finn tavak világába. A hatalmas Vuohijáryi tó partjára, Hillosensalmiba autóbusszal érkeztünk. Innen azután egy motoroshajón folytattuk utunkat a szigetek, csatornák útvesztőjében. A víz kékje, a szigetek szürkés sziklái, a fenyvesek sötétzöld koronái, és a nyírfák fehér fatörzsei leírhatatlan harmóniát képeznek — a természet nagyszerű szimfóniáját. Az átlátszó leveg5ben minden szinte törékenynek látszik. Valaki az Alpokat a barokk jelzővel illette — a finn tavakat viszont a biedermeier jelzővel lehetne leginkább érzékeltetni. Ú tközben szigeteken kötünk ki, ahol frissítővel várnak a vendéglátók, majd egy sziklán iélatom, hogy már rég nem éreztem magam olyan ’ól, mint a szauna után. Minden elmúlik egyszer, mondja a régi igazság és így elérkezett az á pillanat, amikor ismét a kouvolai pályaudvaron álltunk és búcsúztunk kedves barátainktól, akiket néhány rövid nap alatt is nagyon megszerettünk. Utolsó integetés, háromórás út vonaton, egy rövid séta Helsinkiben és már a hajó tatján állva nézzük a tenger vizébe belevesző finn partokat: Az elmúlt napok élményei kezdenek emlékekké válni. A tekintetekben ott van a köszönet és a búcsú. Kiitos Kouvolan laulu! Köszönjük, finn barátaink! Nekemin Suomi! Viszontlátásra Finnország! A kouvolai városháza Finn csendélet
