Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-02-18 / 7. szám
# • ág A NÉPMŰVELÉS BUKTATÓI _. . __________ Talán jobb cím lett volna, ha azt írom hogy: Hozzászólás egy vitaindító cikkhez. Lehet, de nemcsak hozzászólni akarok, valamivel többet szeretnék mondani Horváth elvtárs javaslataihoz. Sok érdékes megállapítással találkoztam a vitaindító cikkben, sok olyan hibára mutat rá, amelyet csak többéves gyakorlattal rendelkező népművelő láthat meg. Sajnálatos tény, hogy az elmúlt években már néhányszor rámutattunk ezekre a hibákra, de egyetlen hivatalos szerv sem tett lépéseket ezen hibák kiküszöbölésére. Népművelésünknek legfájóbb pontja a szakember- hiány. A Járási Népművelési Otthonok átjáróházzá váltak, ahol az alkalmazottak gyakran váltották egymást. Sok esetben megfelelő iskolai végzettséggel rendelkező dolgozók kisebb eredményt mutattak fel, mint a már évek óta működő, de iskolai végzettséggel nem rendelkező népművelők. Sajnálatos tény, hogy a fizetéseket nem az érdem szabja meg; és sok esetben ez veszi el a dolgozók munkakedvét. Talán ez is az egyik oka, hogy sok régi népművelési szakember hagyja ott munkáját, pedig az iskola sem pótolja mindig a gyakorlatot. Szakemberhiánnyal küszködünk a falusi népművelési intézményeknél is. évekkel ezelőtt indult el a szövetkezeti klubakció. Szlovákia néhány falujában alakultak is szövetkezeti klubok, sajnos, ezek sem vitték előbbre kultúránk ügyét. Nem volt megfelelő szakember, aki ezeket a klubokat vezesse és ezzel biztosítsa a falu művelődését. Több nagy faluban a járási szervek már igyekszenek állandó fizetést biztosítani a helyi kultűrház vezetőjének. Ha sikerül megfelelő embereket találni, az jelentené a kiutat falvaink kulturális csődjéből Népművelésünk legfájóbb pontja az iskolán kívüli népnevelés problémája. A népművelési otthonban dolgozó egy, vagy esetleg két személy nem képes elvégezni azokat a feladatokat, amelyek a járásban rájuk hárulnak. Igaz, hogy létezik a Szocialista Akadémia járási titkársága is, és talán ez volna az a szerv, amelynek legnagyobb aktivitást kellene kifejtenie, mind a szervezésben, mind az előadók bebiztosításában. Ezt a feladatot sajnos kevés járásban végzi el; csak a már automatikusan futó akciókat evi- deálja és az eléggé bürokratikusán megoldott fizetési formát intézi. A legnagyobb segítséget a tömegszervezetek nyujhatnák ha a járási szervek megfelelő munkát fejtenének ki a falusi szervezetekben és megállapítanák, hogy milyen témájú előadásokra lenne szükség. Természetesen ezt csak megfelelő ismeretekkel rendelkező szakemberek végezhetik el, sajnos a tömegszervezetek titkárai — itt főleg a Csemadok járási apparátusaira gondolok — nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel és a kívülállónak az a benyomása néha, hogy ezek az elvtársak nagyon jó kereskedők lehetnének. Ezt bizonyítja a különféle járási dal- és táncünnepségek anyagi sikere. Azt hiszem, hogy egy kultúrszervezet titkárának nemcsak ehhez a szervezéshez kellene értenie Sajnos, nagy S NEHÉZSÉGEI részük már több éve működik ezen a területen és a nagy akarásban elfeledkezett arról, hogy egy kis időt önművelésre is fordítson. Napjainkban egy kicsit fájó dolog egy járás magyar nemzetiségű intelligenciája számára hogy még alap- műveltséggel sem rendelkező személy képviseli őket országos szinten. Reméljük, hogy a január utáni politika egyik alapkövetelményét a tömegszervezetek központi bizottságai megértik és legsürgősebb feladatuknak tekintik, hogy alapos átszervezést vigyenek végbe, melynek célja: Minden funkcióba megfelelő képességű szakembert. Ha ezt elértük, akkor beszélhetünk talán szervezeteinkben népművelő munkáról. Az elmúlt évben több népművelési dolgozó megütközve vette tudomásul a központi szervek új határozatát. Átszervezés keretében kettéválasztották a járási iskola- és kul- túrügyi szakosztályt, és az utóbbit kibővítették. Az átszervezés előtt két kultúrin- spektor dolgozott a járásban, néha még ez is soknak bizonyult. Ma például a galántai járásban a szakosztályvezetőn kívül négy inspektor és két adminisztrációs munkaerő működik, a Járási Népművelési Otthon minden metodikusára egy inspektor jut. Nem sok ez egy kicsit? Járásonként 5—6 embert fizetünk fölöslegesen. Mennyit jelent ez országos méretben? Talán jobb lett volna, ha a járási Népművelési Otthonoknak adjuk ezt a pénzt, mert ezeknek több munkaerőre volna szükségük. Ez bizonyára nagyobb eredményt jelentett volna gyakorlatban és elkerülhettük volna a szervezésekkel járó munkát is. Ebben az évben még nincs tisztázva a pénzügyi helyzet, NAPJAINKBAN elkészültek ugyan az évi tervek, de még senki sem tudja, mi a megvalósítható bennük. Természetes, hogy mint mindenütt, kulturális téren is várhatók bizonyos megszorítások, de a munkát mégis el kell kezdeni. A legtöbb járásban még a mai napig sem tudják, hogy mennyi a kultúrára előirányzott pénzösszeg. Ebben az évben nehezen képzelhető el bizonyos állandó jellegű műkedvelőcsoportok támogatása. Ezeknek a csoportnak új támogatókat kell keresniök az üzemek vagy szövetkezetek keretén belül. Lesznek' azonban csoportok, amelyek nem találják meg új mecénásaikat és szétoszolnak. Rengeteg munka és pénz vész kárba ilyen csoportoknál. Hogy ez be ne következzék, meg kell találni a lehetőséget, hogy az ilyen nagy múlttal rendelkező csoportokat továbbra is támogassuk. Ezek csak észrevételek a népművelés nehézségeiről, tanácsot adni nehéz napjainkban. Reméljük, ez az országos vita bizonyra segít majd és pár lépéssel előbbre vinné a falusi népművelés ügyét, de ehhez szükséges, hogy az itt elhangzott javaslatok, észrevételek eljussanak az illetékes szervekhez és azokat megfelelő szinten megtárgyalják. Akármilyen zavaros napokat élünk is át, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a szocialista ember jellemének kialakításához korszerű, megfelelő népművelésre van szükség. BABUSEK KAROLY A BEATLE S -TÖRTÉNE 5. És akkor elérkezett 1957-nek az a júniusi napja, amikor lvan Vaughan bemutatta Pault a Quarryman együttesnek. — Nem voltak rosszak a fiúk — mondja Paul. — John játszott az első gitáron, de kétségbeejtően rosszul — mintha bendzsőt tartott volna a kezében. Megjegyzem, a többiek sem voltak sokkal jobbak Nem állhattam meg: megmutattam és megmagyaráztam, nekik hogyan kell a rockot játszani. Aztán valami vénember állt meg mögöttem, nagyokat szuszogott a nyakamba. „Mi a csodát akar ez a vén részeges?“ — gondoltam. Az öreg csak annyit mondott, hogy a Twenty Flight Rock a legkedvesebb szerzeménye. Ekkor megértettem hogv mégis van valami köze a zenéhez. Tovább tart Paul visszaemlékezése: — Ez John volt. ö tizenhat éves volt. én tizennégy, jogosan tartottam tehát vénembernnk. Megmutattam neki még néhány fogást, amelyekről persze fogalma sem volt. Aztán elmentem. De mindenképpen óriási hatást gyakoroltam rájuk. John is visszaemlékezik Paullal való első találkozására. — Arra gondoltam, hogy mi fog történni, ha bevesszük az együttesbe. Később kitűnt hogy egészen jó. És hasonlított is Elvisre. Egy héttel később Pault befogadták a csoportba nem sokkal rá pedig ő maga javasolta hogy vegyenek be még egy újoncot: George Harrlsont, a másik leendő Beatle-fiút. tünk a környezetünktől. Meg volt ennek az oka: soha nem volt egy megveszekedett vasunk sem. Három teljes évig szenvedett az iskolában, a negyedik évben végre felfogta, hogy legjobb, ha megnyugszik és befogja a száját. Kezdetben nem érdekelte a zene. Gyerekkorában George a legkedvesebb érdeklődést sem mutatta a zene iránt. Ügy tizennégy éves lehetett, amikor fejébe vette, hogy muzsikálni szeretne. Az anyja meséli: — Egy nap odaállt elém: „Anya, egy fiú az iskolában öí fontért vett egy gitárt, de nekem odaadná háromért Meg- vehetem?“ All right, mondtam. Ugyanis akkoriban sikerült munkához jutnom. — Arra persze nem volt pénzünk, hogy zenére taníttassuk George-ot, neki magának pediq sehogyan sem ment. Gyakran mondogatta is: „Soha az életben nem fogok megtanulni gitározni." Dehogynem, fiacskám, biztosan megtanulsz, mondtam. Volt. hogy hajnali háromig is ott ültem mellette, és igazam lett. Végül már annyira haladt, hogy jobb gitárra volt szüksége. Segítettem neki: harminc fontért vettünk egyet. Ez már, persze, villanygitár volt. George is mondja: — Anyánk mindiq bátorított, leginkább talán azzal, hogy sohasem tiltotta meg, hogy azt csináljak, amit akarok. Ha a gyereknek folyton azt beszélik, hogy ezt vagy azt nem szabad megtennie, előbb vagy utóbb úgyis megteszi. Nekem már akkor elegem volt az éjszakai csavargásból és berú- gásókból, a mikor mások még csak kezdték. Valószínűleq ez az oka annak is, hogy ma ki nem állhatom a szeszt. Tízéves koromban már torkig voltam vele. GEORGE A LEGFIATALABB George Harrison ar egyetlen a négy közül aki normális családi környezetben nevelkedett Nemcsak a négy Beatle-flú közül a legfiatalabb hanem a négy Harrison testvér közül Is. 1943 február 25-én született Liverpoolban. Apja Hamid Harrison mindent dolgozott, volt levélhordó steward borbély, jegykezelő és autőbuszsofőr. Tizenegy hónapon át munkanélküli segélyből tartotta el családját. George Is a Dovedale elemi iskolában tanult, három osztállyal John Lennon mögött. Nem is ismerték egymást George meséli: — Amikor megkezdődött a vizsga, amely azt döntötte el, hogy melyikünk fog ösztöndíjat kapni, a tanító megkérdezte: mit gondolunk ki fog átmenni? Csak egy kéz emelkedett a magasba Valami undok kövér fiú emelte fel aki ráadásul büdös is volt. Később ő volt az eqyetlen aki megbukott — Az ember számára az a legnagyobb büntetés ha a tanftók ilyen utálatos diák mellé ültetik És a tanhAk éppen ilyenek. A mieink sem tudtak semmit de minthogy olyan öregek voltak, el kellett hinnünk hogy ők a legnagyobb bölcsek a világon. A Liverpool Institute iskolába 1954-ben íratták be George-ot (Paul Mc Cartney már oda járt, csak egy évvel magasabb évfolyamba tartozott). Rövid ideig még fáradozott azon, hogy valamiképpen alkalmazkodjon a környezetéhez, végül aztán elvesztette minden érdeklődését. Michael McCartney Paul öccse, pontosan emlékezik, hogy George már akkor nyakig érő hajat hordott, amikor másnak esze ágába se jutott volna. Megjegyezzük, a család takarékossága is hozzájárult ehhez: maga az apa nyírta meg valamelyiküket, azzal a csorba ollóval, amelyet még akkor vásárolt, amikor a kereskedelmi tengerészeinél dolgozott. Louise Harrison, az anya, így emlékezik vissza, hogyan indult George reggelente az iskolába, sapkával a fején, amely alig maradt meq bozontos fejebubján. — Borzalmasan szűk nadrágja volt. Titokban a varrógépet is igénybe vette — méq szőkébbre varrta a nadráq szárát. George egy nap bátorságot gyűjtött és iskolai egyenruhája alá kanárisárga Dulóvert húzott. — Azzal akartunk tiltskr’"i mindé” ellen, hogy rikító öltözékben jártunk, mert így legalább valamiben különbözFellépés Egy nap lélekszakadva rohant haza, és újságolta anyjának, hogy audícióra kell mennie a Brit Légió klubjába. — Elment az eszed, mondtam neki — meséli az anyja —, hiszen nincs is együttesed. De csakhamar megalakította. Öten voltak, ó, aztán Paul, a bátyja, és még három hozzájuk hasonló. Amikor az audíciőról hazajöttek, nem lehetett bírni velük, üvöltöztek, mint a sakálok. El nem tudtam képzelni, mi történhetett. Végül a zseoükbc nyúltak, és mindegyikük tíz shillinget vett elé. Az egyiküknek vérzett az ujja, annyira csapkodta a gitárt. Közben George és Paul McCartney között jó barátság alakult ki az iskolában. Minthogy azonban George méq kicsi volt, John jó ideig habozott, mire fölajánlotta neki. hogy csatlakozzon a Quarrymen együtteshez. A csoport nem bánta meg: George jó képességű gyerek volt. John ma is mondja: — Jobban csapkodta a gitárt, mint bármelyikünk. Most már úgyszólván minden megvolt, csak még egy jő dobos hiányzott, de nagyon. Akárhány megfordult már az együttesben, és egyik sem maradt sokáig. Johnnak sok baja volt a szerződésekkel is: Liverpoolban számtalan hasonló együttes működött már, s a legtöbbjük sokkal jobban játszott, mint a Quarrymen együttes. 1958 július 15-én borzalmas eset történt. Mimi nagynéni ajtaján egy rendőr kopogott, és fakó hangon közölte, nogy szerencsétlenség történt. Egy perccel azelőtt indult el Mimitől Julie John anyja. — Borzalmas fékcsikorgást haliottaim — meséli Mimi. — Amikor a rendőr bekopogott, kirohantam az utcára, és Ju- lie-t ott láttam heverni holtan az aszfalton. Egy autó elgázolta. Csakhamar John is megtudta anyja halálhírét. — Ez volt a legborzalmasabb dolog, amit valaha átéltem. Most már teljesen egyedül voltam, senkivel szemben nem tartoztam semmiféle felelősséggel. (folytatjuk) íP Az alábbi kis írásunk Egri Viktor bátyánk 70. születésnapjának kedves ünnepségén az írószövetség klubjában hangzott el. Egy gazdag életút rövid sommázásának érezzük Viktor bácsi vallomását, s ezért is örülünk, hogy rendelkezésünkre bocsátotta, mert olvasóink ezt a kis „ars poeticát“ olvassa, még közelebb kerülhetnek az íróhoz. Kedves barátaim, egész írót munkásságomban — életemben is — kezdettől mindmáig az emberség, a hűség kérdése foglalkoztatott. Ahogy Móricz Zsigmond zsenge ifjúságától hozta magával a parancsot: légy jó mindhalálig, engem fiatalságom élményét, az első világháború tragédiái ösztönöztek: ne légy közönyös a szenvedéssel, az ember kiszolgáltatottságával szemben. Ha hivatásodnak választottad az írást, légy hú magadhoz, tégy eleget a hőség parancsának, szólj és szolgálj! Négy évtizede éppen, hogy a Felkél a nap hősével, Mártonnal elkezdtem mondani krédómat: ne add fel soha elveidet, légy hú eszményeidhez. Ha ezt teszed, az írás nem lesz mesterség, unaloműző foglalatosság, har em hivatás. Hivatás és szolgálat. Más formában, romantikus hevülettel ezt hirdeti az Ének u romok felett Timurja is, hogy romok között, hol már új élet fogant, a költő szerepe: üszők s hamu, kínok és vér felett új medrébe hozni az életet. A múltat hagyd, mint vásott rossz ruhát. Tedd szebbé és jobbá, ami fényt eped, ez legyen földi tiszted itt. I De Timur tudja, hogy tudása csekély: Csak azt, aki itt új életbe jog, köszöntsék az én dalaim. Vigyázz a szépre és merj új utat. Keresd ml több, mint erő és ököl. Tekints a mennyre fel és egy percre figyeld a röppenő pacsirta énekét: hogy tépett szívedet megejtse a vágy a tisztaság után. Emberiség oh, ezt érezzed meg, a magasztosai, mi szárnyszegett és szűkös sorsodat a kéklő mennyekig ragadja fel. A hazáját elvesztett és új hazát kereső Timur a középkor farkasszlvű világából kilép és eljut napjainkig, amikor új életet köszönt és új utat hirdet, utat, amely kivezet az ölés, a rombolás világából oda, ahová szerelme, a barbár középkor világából ugyancsak kilépő tragikusan gyengéd Erzsébet követni akarja: Selymes virágról rajongtál, messzi déli tengerekről hol fáradt szívekre pihentető béke, áldott nyugság vár. En követlek oda, fegyvertelen csöndbe ugart mívelnl, kertet rendbe tenni, gyönge barmot gondozni és selyemhajú gyermekek édes álmát vigyázni, ügy érzem, az egyetlen jó út, az egyetlen járható helyes út, hogy szigorúan megvizsgált eszményeinket kövessük — hittel és hűséggel. Ez nem jelenít azt, hogy felhőkben járunk, hogy illúziókba ringatjuk magunkat, ábrándokat kergessünk, de nekem történetesen nem engedi meg, hogy bármit ts a közöny, az elidegenedés, a pesz- szlmtzmus nézöszögébOl vessek papírra. A művészet nem intellektuális forma, hanem átélhető élmény, megrendülés, amely a fogalmazás világosságával, az érzések és gondolatok értelmes megszövegezésével válik az olvasó Igaz élményévé. Az elhangzott meleghangú szép felköszöntőket akartam ezzel a személyes vallomással kiegészíteni és megköszönve a gratulációkat, szeretettel köszöntlek kedves írótár- satm. GYÚR CSŐ ISTVÁN: PERCMUTÁTÖK A Peremutatók — térkép. Megvannak a maga színei, árnyalatai és minden színnek a maga jelentése. Csakhogy itt a zöld nem síkságot, a kék nem vizet, a barna nem hegyvidéket jelent. A térkép közepén akár egy szeizmográfot is el tudok képzelni, amely nagyon érzékenyen reagál az egész külső világ jelenségeire és egy költői lélek rezdüléseire. Líránk egyik tragédiája: a pedagógusmüveltség. Gyurcsó azon kevés lírikusaink közé tartozik, akik a legjobb szándék jegyében egy más, szélesebb távlatokat nyitó valóságalapra támaszkodnak költészetünkben. Bár ő is a szöt használja fegyveréül (lehet: szándékosan teszi), mégis kevesebb a verseiben a sallang, mint mondjuk a struktúrában hasonló felépítésű Gyűre. vagy Török Elemér verseiben (az utóbbira vonatkoztatva ez később nyer bizonyítást). Olykor a Peremutatók költőjének sorai is prózainak tűnnek, ám ez csak látszat. Ha valahol mégis bekerül a versbe egy- egy nem versbe való sor, a a következő sorok drámaisá- gával máris igyekszik magát exkuzálni. Mi az, ami Gyurcsó verseit prózaivá teszi? Elsősorban a bátorság és erkölcs. A humanizmus. A szintézis az énekes és a megénekeltek között. Természetesen nem újak és nem is eget rengetöek ezek a gondolatok, majdnem mindegyikével találkozhatunk már valakinél, de Gyurcsó megfogalmazásában egyéni színezetet nyernek. A legtöbb versében csehszlovákiai magyar tud maradni. Ez a célja és küldetése. Kisebbségi voltunk: adottság, specifikum. A kisebbségi líra: elkötelezettség. A kisebbségi költő: becsületbeli pont. Gyurcsó perel és vádol: „Egyedül te, a proletár utókor, de bírj is joggal, — Egy nemzet él itt! — mondják. Mit mondjak én? — Még mi is élünk! — Hová tartozunk, kinek a gondja most nemzeti létünk?“ (Mennyi lehetőség) Gyurcsó költészete a népdalon nevelkedett költészet. Tanítómesterei nyilván Petőfi, Illyés, bár versein érezni a szovjet líra fiatalabb generációjának a hatását (Jevtusenko, Voznyeszenszkij, Ahmadulina). A nyárfa ágán jószagú levél kezdetű verse azt hiszem, Petőfi-parafrázis: „nyárfa-nyir- faág hajlik, törzsem áll, ha meg tömi kell, úgy dicsőbb halál, méltóbb jut nékem, te, te csöppnyi vész! Remegjen az, ki meghajolni kész.“ Valószínűleq Tolsztoj állatmeséi ihlették a költőt a 53. 35. és 36 vers megírására. Az elidegenedett ember életérzé-1 seinek egyik leqszebb megnyilatkozása líránkban a Nem ültettem fát, nincsen kertem. Egy másik helyen meg keserűségében ilven szavak tódulnak a nyelvére: „Nem sok kell hozzá és olyanok leszünk, mi«.t a múmiák; vaqv olyanok, mint a gépek.“ A Szálka a kedvem és a Sínaranvból volt a borjú akár játékos könnyedségnél felvázolt gyerekrajz Is lehetne. „Az emberiség tejútrendszer rében szétszórt csillagok vagyunk, s galaktikánk peremén egy nép törvényeihez ragaszkodunk." Költő írja ezt. az etnográfus, a szociológus, a mérnök a történész; egy ember, egy magyar. Tóth László
