Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-02-04 / 5. szám
8 új iHSäR JOZEF DANEK: 111. Egy perc múlva rémülten rohant vissza. Éppen az elromlott vasalóját javítgattam. És azt mondja nekem, hogy a Zech- nerka ajtaja alól szivárog a gáz. Gyere apa, azt mondja, kopogjunk be hozzá, hátha nem tud róla. Hát felmentünk. Kopogtattunk, de bent senki se mozgott. Aztán még egy párszor megzörgettük az ajtót. De nem jött semmi válasz. A lakásban olyan csend volt, mint egy sírban. — Hány óra lehetett akkor? — Hány óra? Hát úgy negyed tíz felé járhatott. — Zechnerová nem dolgozott sehol? — Nem. Rokkantsági segélyt kapott. Az idegei miatt, — a házmester elhallgatott. — Folytassa csak! Mi történt azután? — bíztatta a kapitány. — Erre azt mondja az asz- szony — otthon kell lennie, mert ma még nem láttam elmenni. Hiszen tudja, az asszo- nyi kíváncsiság... Leszaladtam hát a fejszéért. A folyosón találkoztam a szomszédasz- szonnyal az első emeletről. Felhívtam őt is. Aztán kérem, betörtük az ajtót. Nos, hát a zárat akkor sértettem meg a fejszével. házmester a nadrágA zsebébe nyúlt, dohányszelencét helyettesítő bakelitdobozt húzott elő és megkérdezte, hogy rágyújthat-e. Nikotintól sárga ujjaival sodort egy cigarettát, sietősen szippantott belőle aztán folytatta: — A gázszag elkábított bennünket. Még szerencse, hogy nincs villanycsengője. Akár a- ( gyón is üthetett volna bennünket. A gáz szörnyű dolog, — jegyezte meg hozzáértéssel. Felindultsága arról árulkodott, hogy az egész esetet átéli. — Beszaladtam a konyhába, — beszélt tovább. — A gázsparhert kapcsolőgombjai egészen nyitva voltak. Elzártam a gázt, aztán zsebkendővel a számon rohantam ablakot nyitni a szobába. A szoba ajtaja sarkig tárva volt. — Zechnerová hol volt ekkor? — Hát hol lett volna? A fo-1 telban természetesen. Miért, hol kellett volna lennie — nézett a kapitányra meglepődve a házmester. — És aztán? — Kirohantam. Egy darabig az első emeleten várakoztunk. Amíg egy kissé kiszellőzött. Aztán rohanok vissza a lakásba,. az asszony meg a szomszédasszonnyal mögöttem. Mondom, segítenünk kell rajta, hátha él még, — Gerecky egy pillanatra elhallgatott. Cigarettája hamuját szertartásosan a konyha világosbarna padlójára verte és csendesen megjegyezte: — már nem volt szükség segítségre. Elmentem és felhívtam a rendőrséget. — Járt valaki tegnap vagy este Zechnerová kisasszonynál? Próbáljon még visszaemlékezni, Gerecky úr! — Nem tudom. Nem láttam senkit. Talán kérdezze meg a feleségemet. Talán ő... De kétlem. Nem járt hozzá senki. — Köszönöm. Egyelőre eny- nyi elég is lesz. Tartózkodjon idehaza, ha még szükségünk lenne magára, majd telefonálunk. A házmesternek már a kilincsen volt a keze, amikor Krasko még utána szólt: — És a kulcsot? A lakáskulcsot? Azt nem látta? — Nem volt ott semmiféle kulcs, — mondta zavartan. — Én is kerestem, de nem találtam. — Már éppen el akarta hagyni a konyhát, amikor az ajtó hirtelen kivágódott. A termetes Jelssavsky rontott be rajta olyan erővel, hogy a távozni készülő házmestert csakugyan feldöntötte — Bocsánat! — mentegetődzött az ijedt Gereckynek de az alatt az kilépett a folyosóra — Mi van, Miso? Mitől ijedtél így meg? Minden kopogtatás nélkül csak berontasz ide. Tudod, hogy éppen a lakókat hallgatom ki, — korholta, bár sejtette, hogy az valami rendkívülit fedezett fel. — Érdekes dolgokat találtunk. Először Urbanik és rá mindjárt Takáő a technikus, — magyarázgatta izgatottan. — Beszélj egy kissé érthetőbben. Urbanik — Takác — érdekes dolog. Hogy ismerje ki magát ebben az ember?! Feró aranyat és ékszereket talált. Takác meg a párna alatt, az ágyneműtartóban egy fonott kosarat, morfium ampulákat tartalmazó dobozokkal. Meg injekciós fecskendőt is, tartaléktőkkel A kapitány füttyentett egyet a meglepetéstől. — Ez aztán csakugyan érdekes. Gyere, nézzük meg együtt. A többi lakót majd később hallgatom ki. isszatértek a szobába. V A kis fonott kosár a kerek asztalon feküdt', a belsejét vattával tömött tűzött világoskék selyembélés takarta. Mér üres volt. A tartalma mellette hevert. Egy darab flanellen. Öt kemény papírből készült lapos doboz. Az egyik fel volt nyitva, két ampulla hiányzott belőle. Az injekciós fecskendő a tűkkel és egy csomag vatta egészítette ki a szokatlan házi győgyszertár-készletet. Ott hevert mellettük egy miniatűr, faragott lábacskákon állő kisebb doboz is, az orientális művészet ornamentumaival díszítve. Ahogy beléptek, Urbanik Takáccsal együtt abbahagyták a munkát'. Ők is látni akarták, hogy milyen arcot vág majd a parancsnok a talált dolgok fölött. — Nagyszerű fiúk vagytok. Ez sok mindenre fényt vethet majd a gyilkosság körül. Ki találta meg az ékszeres dobozt? — Feró, — sietett Jelsavsky a válasszal. — Neki már ilyen orra van — Hol van a doboz? — fordult Krasko a hadnagyhoz. — Ott,- amögött a függöny mögött, — mutatott Urbanik a szoba bal sarkában a falban lévő cipőpolcca! beépített bemélyedésre. — Elhúztam a polcot és a padlón frissen levert festékdarabokat vettem észre, — magyarázta a kezével gesztikulálva. — Megpróbálom kiemelni a falból a lécét, hát engedett, kivettem. Próbálom felemelni a padlót, hát két deszka a hátsó falnál enged. Felemeltem a deszkákat s már észre is vettem ezt a festett dobozt. — Hovatovább, annál jobb — bólogatott Krasko a fejével. — Az öngyilkosságból gyilkosság még ráadásul, arany ékszerek és morfium. — A sarokba ment, megnézte a rej- tékhelyet és utána Jelsavsky- hoz fordult: — A részletekről is készítettetek fényképeket? — Természetesen! — felelt a főhadnagy. — Mindent jegyezzetek föl pontosan! Miso, neked legyen rá gondod. Vigyázz, hogy a jegyzőkönyvben az aranyat csak mint sárga fémet vezessék. Nehogy úgy járjunk, mint egv évvel ezelőtt, amikor egy aranyozott karikagyűrű miatt az egész jegyzőkönyvet át kellett írni. elsavsky a kapitány J szúrós megjegyzését elengedte a füle mellett. Most egészen más gondolatok foglalkoztatták. Kombinációkat konstruált, a gyilkosság indító okát a talált ékszerekkel hozta ösz- szefüggésbe. Attól a perctől kezdve, hogy megállapította, nem öngyilkosságról van szó, az eset megragadta. Az a gondolata támadt, hogy meggyőzi a főnököt, bízza rá az ügyet. Már ügyi» régen volt egy valamirevaló esete. Hű, de megmutathatná azoknak az élősködőknek a második osztályon, gondolta. Mindig az agglegénységét emlegetik Sőt, a halá- szásért is állandóan bosszantják. Egyelőre azonban félre tette az elmélkedését és Ur- banikhoz fordult: — Ferko! Hagyd most azokat a könyveket. Majd később átnézzük őket, — mondta neki, amikor látta, hogy az a kis vitrin tartalmát akarja átvizsgálni. — Az elvtárssal a nemzeti bizottságból ellenőrizd a dobozok tartalmát és írj fel mindent! A hadnagy visszatért' a kerek asztalhoz. Jelsavsky határozza meg, hogy mit kell csinálni. — Ezt az ócskaságot nem visszük magunkkal. A nyomozás szempontjából nincs jelentősége. — Kezébe vette a már megfeketedett ezüst púderdobozt, a meggyilkolt monogramjával és félretette. — Csak a fényképet visszük el. — Miféle fényképet? — kérdezte meglepetten a kapitány, aki ez alatt a szerencsétlennek az öreg fotelbe csomókba rakott fehérneműjét nézte át. — Abban a kis dobozban találtuk az ékszerek között, — jegyezte meg Jelsavsky és a fényképet átnyújtotta Krasko- nak. — Ki lehet ez vajon? — Tudja az ördög. Lehet, hogy valamiféle udvarlója, vagy rokona. — Rokona aligha, — jegyezte meg kételkedőén a kapitány. — Nézd meg jobban, Zechnerováva! együtt van rajta. A vállánál fogva tartja és nagyon is feltűnően szorítja magához. Szinte biztosra veszem, hogy nem rokon. — No csak Hiszen ez egy régi fénykép. A túloldalán ott az évszám is, 1943. A kapitány visszaadta a fényképet Jelsavskynak, az meg visszafojtott dühvei az asztalra dobta a többi holmi közé. — Csapjon bele a mennykő. Hú, de éhes vagyok. Már egy egész cigánybanda muzsikál a gyomromban. — Miso, megfigyelted azokat a krémeket tartalmazó üvegecskéket és tégelyeket? Mind külföldi gyártmány. Az a két pár harisnya is, amott a celofánban. Bécsből származik, — állapította meq Krasko. — Még nem volt rá időm A fiúk egyelőre csomóba rakják a dolgokat, aztán majd ellenőrizzük. Minden szamárságot csak nem viszünk magunkkal. — Ezek nem szamárságok, Miso. Gondolkodj! Valaki csak hordta neki ezeket a holmikat külföldről, nem gondolod? — Ez igaz, — egyezeti bele habozva. — De itt is megve- hette valakitől. — Az már mindegy. Nekünk minden egyes összekötő kapocs fontos. Egyelőre egyetlen ismerősét sem ismerjük. Sőt, még a rokonokról se tudunk. — De hiszen én még nem mondtam el neked mindent, — határozta el magát Jelsavsky egy újabb tromf kijátszására. — A fiúk megállapították, hogy a gyilkos valamit keresett a lakásban. A fiókban, a szekrényekben sőt az ágyban is Alaposan szét volt dobálva minden. Nos és mit keresett? — A főhadnagy minden egyes szótagot jelentőségteljesen elnyújtott és nyomban utána megpróbált válaszolni is a kérdésre. — A gyilkos tudta,, hogy Zechnerovának aranya van. Azt akarta megkaparintani tőle, ezért megfenyegette. Az természetesen megtagadta és valószínű, hogy segítségért kiáltott. A gyilkos erre megfojtotta. Majd átkutatta a lakást, de nem talált semmit. Ahhoz, hogy megtalálja, fel kellett volna szednie az egész padlózatot. Aztán a halottat oda húzta a fotelbe és hogy az öngyilkosság látszatát keltse, kinyitotta a gázcsapokat. Kívülről lezárta a lakást kulcscsal és a kivilágítatlan lépcsőházon át észrevétlenül eltűnt kapitány hümmögött A néhányat. — Eléggé meggyőző. De csak látszólag az. A gyilkos ha keresett valamit, akkor csaknem mindenhez hozzá kellett hogy nyúljon. Ujjlenyomat még sincs. Ezt mivel magyarázzuk? Hol vannak az ujjlenyomatok? — Vannak ujjlenyomatok is. Méq hozzá gyönyörűek, akár egy bűnügyi kiállításon, — jegyezte meg Jelsavsky újra jelentőségteljesen. — No és hol vannak? — utánozta a főhadnagy hangját a kapitány. — Ott ni, — mutatott a morfiumos dobozokrá — női és férfi kéz lenyomatai. A meggyilkolt és a gyilkos ujjlenyomatai. — A gyilkos szót feltűnően kihangsúlyozta. — Takáő elvtárs nem régiek azok az ujjlenyomatok? — Aránylag frissek, kapitány elvtárs. Két, de legfeljebb három naposak lehetnek. — És hol a többi? A gyilkos kutatott a lakásban, érintenie kellett hát a bútorokat. — Más ujjlenyomatot nem találtam. Lehet, hogy kesztyű-- ben dolgozott. — Azt hiszem, hogy ha alaposan nekifekszünk a munkának a gyilkos tizennégy napon belül rács mögött lesz, — fontolgatta Jelsavsky. — Hiszen a nyomok végtére is világosak, — tette hozzá hangjában jó adagnyi bizonyossággal. — Miáo, Miáo! Ilyen régi kriminalista és csak úgy isten nevében dobálod a terminusokat. Mintha nem tudnád, hogy jár az ilyesmi, — nevetett fel Krasko Sejtette, hogy Jelsavsky mire céloz. — A te elmé-- leted, ha igaz lenne is, még nem sokat jelent. Tegyük fel,- hogy a qyilkossáq indítóokát helyesen becsülöd fel. Vannak ujjlenyomataid, egv csomó hajszálad és ott van még egy ismeretlen férfi fényképe. No és tovább? A halott morfinista nőn és ékszerein kívül mid van még, semmi. Senkit se gyanúsítunk. Nem tudjuk, kivel érintkezett. Azt hiszed, olyan könnyű lesz megtalálni a haj tulajdonosát? Az is meglehet, mondjuk, hogy külföldi. És az ujjlenyomatok? Ha Zéchnerovát természetesen olyan valaki gyilkolta meg, aki eddig még nem volt büntetve, azokat is a kalapunk mellé tűzhetjük. rasko elmélkedését koK pogtatás szakította félbe. Az előszoba ajtón kopogtattak. A kék egyenruhás férfi volt a kopogtató. — házmester felesége kérdezted, hogy bemehet-e a városba. — Ne menjen sehova, rövidesen szükségem lesz rá, — adta ki a parancsot a kapitány és intett Jedsavskynak, hogy jöjjön utána a konyhába. — A te elméletednek, MiSo, még további szépséghibái is vannak. Azt mondod, Zechne- rovát a gyilkos megfojtotta, aztán bejött ide a konyhába és kinyitotta a gázt. De miért? — Hogy az öngyilkosság látszatát keltse. Ez csak világos, nem? — Rendben van! Csakhogy van ennek egy kis bibije. Ma már a detektívregényeket olvasó tízéves gyerek is tudja, hogy a fojtogatásnak nyoma marad. Ha nem külső, hát belső nyoma mindenképpen. A hercegnő A mesebeli királykisasszony még száz dunnán keresztül is megérezte az ágyban elhelyezett borsószemet. A mai királykisasz- szonyok többsége (amúgy sincs már sok belőlük) nem ilyen fínyás és az őket körülvevő pompa és ..mesebeli“ gazdagság ellenére ..közönséges" emberként viselkednek. Anna angol királyi hercegnő nemrég múlt tizennyolc éves s a világ egyik legjobb „partP-jának számít. Mégis, éppen tizennyolcadik születésnapja alkalmából az amerikai Women's Wear Daily című amerikai lap nem éppen hízelgő „a világ legrosszabbul öltözködő hercegnője" elnevezéssel tisztelte meg. Mi ebben az igazság és miért? Anne Elisabeth Alice Louise Nagy-Britannia és Észak-lrország hercegnője 18. születésnapjától kezdve heti 2 tont (kb. 200 Kcs) zsebpénzt kap. Hercegi viszonylatban ez nagyon kevés — viccelnek is miatta az angol lapok — de a tinédzser hercegnőnek, aki minden valószínűség szerint a világ legszerényebb hercegnője is, elég. Nincs is szüksége többre. Pedig a legdrágább ruhákat csináltathatná, a leghíresebb fodrászokat, a legügyesebb kozmetikusokat vehetné igénybe. Mindezt nem teszi, holott még királyi szemmel nézve is. dúsgazdag. Csak a nagyapjától olyan óriási vagyont örökölt, amiről még a királyi udvarban is diszkréten hallgatnak. Emellett az angol parlament t8. születésnapja alkalmából évi 10 000 fontot (kb. 1.000 000 Kcs) szavazott meg neki. A pénzen tehát természetesen nem múlik, hogy úgy öltözködik. mintha a saját anyja lenne. „Egyrészt nincs ízlése, másrészt, nem ad magára semmit" — jegyzik meg az angol lapok társadalmi rovatainak kritikusai. Hát egy biztos. Anna hercegnő nem hoza’ ruhacsodákat sem Párizsból, sem Rómából, Legszívesebben a londoni Carnaby Street divatáruházaiban vásárol, még csak nem is előkelő „Harrods" vagy „Fortnum and Mason" cégnél. Estélyi ruháit azonban többnyire az udvari szabónőnél csináltatja — rossz nyelvek azt mondják, úgy is néznek ki, hiszen azok már nemcsak Anna anyjánank. de nagyanyjánank a ruháit is készítették. AZ UDVAR TAKARÉKOSKODIK De a hercegnő régimódi öltözködésének még egy oka van: az udvari előírás szerint a királynő csakis családtagnak ajándékozhatja régi ruháit, ellenkező esetben el kell égetni. S bár Erzsébet királynő ruhái drágák és alig használtak, sem a húga. Margaret hercegnő, sem a sógornője. Alexandra hercegnő, nem tartanak rá igényt, takarékossága" miatt viszont nem egyezik bele az elégelésbe úgv gondolja hogy ezzel a nép között is ellenszenvét váltana ki. Ki „örökölheti" tehát a királyné ruháit? Csakis Anna. Ö hordja — persze átalakítva — hogy megmutassa, mennyire takarékoskodnak a királyi családban. A ruhák azonban így sem illenek egy modern tinédzserhez. IRIGYLÉSREMÉLTŐ? Nem. Mert Annának nemcsak a régi ruhákkal kell a királyi szokásokhoz alkalmazkodnia, hanem egész életmódjával. Sok mindenről le kell mondania ami más hasonló korú lányoknál természetes. Például nem mehet randevúra, soha nem lehet egyedül egy fiúval, mindig és mindenütt a detektívek figyelő szeme kíséri. Kivételes alkalmakkor a palotába Is meghívhatja vendégét, de a palota légköre nyomasztólag hat a szerelemre. Nem csoda tehát, ha a hercegnő lemond a hasonló élvezetekről és inkább hobbyjainak hódol: lovagol, vitorlázik, hegyet mászik. Ilyenkor legalább kedvenc ruhadarabjait viselheti; lovaglónadrágot, pantallót, Ingblúzokat, pulóvereket, lapossarkú sportcipőket. Hivatalos alkalmakkor szigorú udvari előírásokhoz kell tartania magát: a kalap karimája nem takarhatja el az arcát, a retikült a karjára kell akasztania, hogy kezei szabadon legyenek, tilos a bő szoknya, mert felfújhatja a szél. A cipőnél főszabály, hogy kényelmes legyen, a sarok nem lehet túl magas és keskeny, mert a fogadásokon órák hosszat kell állni s egy hercegnő nem topoghat egyik lábáról a másikra... Ugye igaz. hogy nem Irigylésreméltó királyi hercegnőnek ien(Eolytatjuk) É«Í Anna hercegnő kedvenc ruhadarabja a lovaglóöltözék. Ebben érzi magát a legjobban
