Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-02-04 / 5. szám
2 új ifjúság . — POLITIKA MINDfNKINEK JUDr. LADISLAV NAVRÁTIL: Hogyan fejlődik anyagi jólétünk? Minden bizonnyal napjaink legvitatottabb és legaktuálisabb problémái közé sorolhatjuk népgazdaságunk helyzetét és népünk életszínvonalának a kérdését. Erről beszélnek a politikusok és a közgazdászok, ezzel dicsekednek vagy erről panaszkodnak az egyszerű munkások. Az árak és a bérek emelkedése rendkívül érdekli akár a dolgozó vagy a tanuló, akár a családos vagy nem családos fiatalokat. Az elmúlt évek politikai légköre sajnos nem engedte meg, hogy nyilvánosan és tárgyilagosan foglalkozzunk életszínvonalunk valódi helyzetével. Pártunk mai politikája a múlttól eltérően programba vette élet- színvonalunk valóságának és fejlődésének objektív és tudományos elemzését. Hogyan is fejlődött jólétünk a múltban? A hatvanas évtől kezdve gazdasági rendszerünk hiányosságai a politikai konvenció gondos leple alól is egyre szembetűnőbben a napvilágra törnek, és jelentősen érintik társadalmi életünket. A hatvanas évek folyamán rendkívül alacsony a nemzeti jövedelem növekedésének a tempója. Végül is 1962 és 1963-ban csökken a nemzeti jövedelem. így évről- évre egyre kétesebbé válik gazdasági helyzetünk, ami természetesen lényegesen kihat az életszínvonal fejlődésére. Gazdasági helyzetünk ugyanis objektiven megkívánta volna, hogy az árak az elért gazdasági eredményekhez alkalmazkodjanak. A hatvanas évek folyamán lényeges árváltozások érintették lakosságunkat. A legjelentősebb áremelkedés 1964 április elsején lépett érvénybe. Ekkor emelkedtek a vendőglői és az üzemi étkezés árai is. 1964-ben emelkedett a lakbér, a sör, a húsfélék, a textil, a cipő és az egyéb árak. Jelentősen növekedett a közszolgáltatások árt^ is. A nyilvános áremelés mellett állandóan tapasztalható az úgynevezett „dugott“ áremelkedés is, amely főleg az újonnan forgalomba hozott áruknál tapasztalható. A nyilvános statisztikai adatok alapján 1961-től 1967-ig a fogyasztási árak hat százalékkal növekedtek. Nem csoda tehát ha 'az utolsó években a lefkiilönbö- zőbb szociális rétegek jelentős béremelési igényeket támasztottak a kormánnyal szemben. A bér-követelmények (főleg a demokratizálódási folyamat alatt) oly ütemben növekedtek, hogy az elmúlt év augusztusáig elérték a 10 milliárd koronát. Helytelen lenne azt állítani, hogy ezen követelmények alaptalanok, de felelőtlen lenne azt állítani, hogy ezen jogos bérigényeket rövid időn belül ki lehet majd elégíteni. t A bérek emelkedése nem gazdasági rendellenesség. Manapság szinte világviszonylatban is tapasztalható törvény- szerűség. Például a nominál bérek (ami a bér abszolút értékét fejezi ki a vásárló értékétől eltekintve) az 1950. évtől 1967-ig az egyes országokban a következőképpen növekedtek: Jugoszláviában 301 százalékkal, NSZK-ban 137 százalékkal Nagy-Britanniában 131 százalékkal, USA-ban 114 százalékkal és Csehszlovákiában 106 százalékkal. A reálbérek (amelyek a bérek valódi vásárló értékét fejezik ki) ugyanazon idő alatt az NSZK- ban 195 százalékkal, NB-ban 132 százalékkal, Franciaországban 160 százalékkal növekedtek. Világviszonylatban a legnagyobb növekedés az NSZK- ban tapasztalható, ahol a reálbérek az elmúlt 15 év alatt a kétszeresére emelkedtek. Még érdekesebbnek tűnik a reálbérek koronában való összehasonlítása az ENSZ adatai alapján: Havi bérek Kcs-ben kifeiezve CsSzK Franciaország NSZK Svédország USA munkások mérnökök 1448 2000 2250 12 900 3560 5900 1 10 400 21 000 A felsorolt számok nem kiSzlovákiában. Az áttekintés vánnak bővebb magyarázatot, miatt szükséges a következő Minket jobban érdekel, hogy is táblázat adataiból kiindulnunk: fejlődtek a bérviszonyak CsehAz átlag havi bérek emelkedése Csehszlovákiában Kcs-ben Év Csehszlovákia Csehország Szlovákia 1961 1382 1395 1339 1965 1463 1473 1433 1966 1503 1511 1478 1967 1586 1594 1561 A táblázat adatai alapján világos képet alkothatunk a nominál bérek emelkedéséről. Országos viszonylatban átlagmutatókban a nominál bérek 1961- től 1967-ig 14.7 százalékkal növekedtek. Ez önmagában ugyan nagyon kívánatos jelenség, de ezt a mutatót lényegesen csökkentik a fogyasztási eszközök már ismertetett áremelkedése. Életszínvonalunk fejlődése bár jelentősen magán viseli az árak növekedésének pecsétjét, az elmúlt években legjelentősebben a bérek emelkedésében nyilvánult meg. Amíg a nominál bérek a hatvanas évek első felében évente átlagban 2.3 százalékkal növekedtek, 1967- ben már 5.5 és 68-ban 7 százalékkal. Amíg 1961-ben csak a lakosság egy ötödének volt havi bére magasabb kétezer koronánál, addig az elmúlt évben már minden harmadik lakos kétezer koronán felül keresett. Amíg 1961-ben csak a női dolgozók egy százaléka keresett 2000 koronán felül, manapság már az alkalmazott nők 7 százaléka. A statisztikai adatok jelentős eltéréseket mutatnak ki az egyes országrészek között is. Például 1961-ben Szlovákiában az egy lakosra eső havi bér 4.1 százalékkal volt alacsonyabb, mint a cseh országrészekben. A bérkülönbségek még az elmúlt évben is 2—3 százalékos eltérést mutatnak ki. Az országrészek közötti bérek aránytalanságát még tovább növeli Szlovákia, illetve Dél-Szlovákia lakosságának a- lacsony alkalmazottsága. így természetesen Szlovákiában ar. egy családtagra eső pénzbevétel sokkal alacsonyabb, mint Csehországban. Sajnos, nagyon jelentős bér- különbségeket tapasztalhattak az átlagos mutatókban az egyea népgazdasági ágazatok között is. Szenteljünk figyelmet a következő számoknak: NÉHA BAJOS A VÁLASZ... Foto: Könözsi István , Milyen különöl teremtmény is az ember. A2 imént még rohanó utca pillanatok alatt megváltozik. A siető vásárlő lelassítja lépteit, a haza igyekvő nyugodt, kimért léptekkel sétál az autóbusz- villamos megállóhoz. Pedig nem történt semmi. Csupán a hő kezd szállingózni lassan méltóságteljesen. nagy sűrű pelyhekben. Ennyi az egész és észre sem vesszük, hogy átvettük a természet ütemét, együtt lélegzőnk vele, könnyedén hozzásimulva, mint a leesett hó- pelyhek az utca kövezetéhez. Lassan járom az utcát, élvezem a megtisztult levegő üdítő hatását, amikor megszólal valaki mögöttem: Hé, fiú — nem ez nem engem illet — gondolom és megyek tovább, de a hang megismétlődik. Lassan lesimítom hajamról az olvadó hópelyheket. majd a fejem búbjához ér a kezem és elmosolyodom. — Ez valóban nem nekem szól — amikor közvetlen mellettem ismét megszólal ugyanaz a hang, de most már a vállamat is megérinti egy kéz. — Hát már te sem ismersz? — kezdi el elém lépve egy ötvenes körüli tatárbajszú, de jó megjelenésű férfi. oj 'CO cfl CO *3 N CO as a OJ O) •o a> £ £ a> w u JQ i = ® CB CO VJ CT. >o a •< I I I I e aj .o o os '« 0J X! N un Eb A táblázat adatai rendkívül jelentős eltéréseket mutatnak az egyes ágazatok között. Szociális viszonyaink egyik legel- szomorítóbb valósága, hogy a mezőgazdasági munka anyagi értékelése össztársadalmi szempontból a legalacsonyabb. Ez a sajnálatraméltó jelenség sajnos már a szocializálás éveitől tapasztalható. 1960- ban a mezőgazdaságban dolgozók 40 százalékkal kerestek kevesebbet, mint az ipari jellegű ágazatokban. Ez a jelentős diszproporció sajnos még az elmúlt években is 25—30 százalékot tett ki.. Ha figyelembe vesszük Dél-Szlovákiai alacsonyabb alkalmazottságát, és azt, hogy ezen vidék lakosságának túlnyomó része éppen a mezőgazdaságban van alkalmazva, akkor csakis Dél-Szlovákia lakosságának szociális lemaradására következtethetünk. Az alkalmazottság terén jelentős eltéréseket tapasztalhatunk szlovákiai méretekben is. Amíg például az északi és közép - szlovákiai járások aránylag magas alkalmazottsá- got mutatnak ki, a déli — főleg magyarlakta vidékek éppen az ellenkezőjét. Figyeljük a számokat is. Ezer lakosból az iparban: A martini járásban 216, Pov. Bystricai járásban 259.5, a to- porcanyban 180.5 van alkalmazva. Ettől eltérően a dunaszer- dahelyi járásban 29,6, a komáromiban 72,1, a rimaszombati járásban csak 67.9. Amint már tudjuk, az ipari munka sokkal jövedelmezőbb. A jelentős gazdaság-politikai eltéréseket még sok egyéb példával is meg lehetne világítani. A felsoroltak minden bizonnyal arról tanúskodnak, hogy mind Szlovákia, mind Dél-Szlovákia jogosan várnak az új államrendezési formától további gazdasági és szociális fellendülést. TÓTH ENDRE, mérnök Sok a miniszter? Be kell vallanunk, hogy másképp néznek az ország föderatív átrendezésére Prágában, BrUnnben, Pozsonyban és másképp nézlink rá mi is Dél-Szlovákiában. Egy dologban azonban azonos az aggodalom. Csehek, szlovákok, morvák, magyarok, mind attól tartanak, hogy sok lesz a hivatalnok, hogy megnő az államapparátus kiadása. Ezt se veszik azonban tragikusan. Prágában olyan vicc kering közszájon, hogy egy afrikai törzsfőnök manapság így mereng este a tábortűz mellett: „Micsoda hatalmas és gazdag ország lehet az a Csehszlovákia, ha öt parlament és három kormány igazgatja!“ Pozsonyban viszont, ha két régi jóbarát összetalálkozik, ez a leggyakoribb kérdésük: — Mi az„ te nem lettél miniszter? És a nemzetiségek, nekik talán nincs kellő humorérzékük? Van, de még mennyire, hogy van! Mi azon röhögünk, hogy amikor a Nemzetiségi Titkárságot hagyták jóvá, az egyik képviselőnk így tiltakozott a parlamentben: — Ha még nekünk nemzetiségeknek is külön hivatalaink lesznek, akkor valóban tönkremegy az ország! örvendetes, hogy a képviselő elvtárs ennyire a szívén viseli az ország sorsát. De azért azokról sem kéne megfeledkeznie, akik a parlamentbe küldték. Mert enyhén szólva furcsa, hogy amikor a parlament arról dönt, legyen-e a többezres miniszteriális hivatalnok közt huszonöt olyan hivatalnok is, legyen egy olyan hivatal is, amely a négy milliós Szlovákiában a közel egy milliós nemzetiségi tömeg speciálisan nemzeti problémáival fog foglalkozni, akkor a képviselő elvtárs a gazdaságosság szempontjából beszél. Szerencse, hogy a parlament olyan hely, ahol mindent elmondhat az ember, mert máshol aligha hallgatnák meg, az ilyen sz.........-t. De most térjünk vissza a miniszterekhez. Köztudott, hogy a föderális kormánynak 28, a cseh nemzeti kormánynak 21, a szlovák nemzeti kormánynak 19 minisztere van. Tehát összesen 28 + 21 + 19=68 miniszter. A mi kicsi országunkra ez untig elég. Ha átszámítjuk, minden egy millió lakosra négy és fél miniszter jut, minden 1881 km2-re egy miniszter. A legtöbb országban egy-egy miniszterre sokkal több lakos, és sokkal nagyobb terület esik. Ami bennünket illet, az ország nemzetiségi összetételét tekintve minimum két és fél magyar miniszternek kéne lennie, jobban mondva, két magyarnak és egy reszlovakizált magyarnak. De most hagyjuk a számokat. Bennünket is szorongás fog el, ha arra gondolunk, hogy az ország három kormányának közös ülését csak egy nagyobb színházteremben lehetne megtartani, és ha erre a tanácskozásra a miniszterek autói percenként érkeznének, akkor több mint egy óra hosszáig tartana a felvonulásuk. Mindez azonban lényegtelen külsőség. Sok miniszter is vezetheti jól az országot! (Nyugat-Németországban példának okáért ha összeszámolnák a tartományi és szövetségi minisztereket, meglepődnénk az eredményen.) Az ország jóléte ugyanis nem azon múlik, hogy mennyi a minisztere, hanem azon, hogy ezek a miniszterek miként intézik a nép sorsát, milyen a programjuk és abból mennyit valósítanak meg. Szőke József — Bocsánat Dömösi úr... de Igazán nem tudhattam, hogy nekem szól a hívás, hisz láthatja — s még egyszer végig simítottam fejem búbját, nyomatékául annak, hogy ilyen gyér hajzattal bizony nem nagyon érezheti magát az ember csak úgy egyszerűen fiatalnak. — Csak semmi szerénykedés, fiatal barátom, és főképp nem Dömösi úr Az ám, fiú. Csak egyszerűen Dömösi bátyám. — Nem is arról van szó, kedves Dömösi bátyám... Csak hát már régen nem találkoztunk, no meg arra maguk felé sem jártam az utóbbi időben. — Akkor te nem is tudsz róla?! — Nem. Illetve, nem is tudom, miről van szó. — Az jó. Majd elmondom. De miért néztél úgy végig rajtam? — Hisz már az imént mondtam, hogy régen nem láttam. — Mert azt hittem, a ruhám miatt, meg itt — és a nagy szerelő táskájára mutatva — a felszerelésem miatt. — ö. dehogy, hisz az ilyen táskát vállszíjjal Igazán könnyebb hordani. A válasz után mély sóhaj tört fel Dömösi úr mellkasából és csak ennyit mond: Sohasem hittem volna, hogy munka nélkül is meg lehet élni és ami a fő, gondtalanul. — Majd rövid szünet után folytatja. — Előbb mondtam, hogy nem tudsz róla. Ha akarod, mindent elmondok, de úgy ahogy van. — És mélyen a szemembe nézve ezeket mondja: — Már nem vagyok főkönyvelő, itt dolgozom, több mint egy éve ezen az építkezésen — és egy fejbiccentéssel a félig kész épületre mutat. — Tudod, hogy nem is sajnálom az állásomat? Pedig csak szerelő lettem. De nincs gondom. Nem parancsol senki, és ami a tő, a gombot sem kell nagyon megnyomni, igaz, hogy nincs is nagyon miért, hát megjárja. — Hétfő tíztől péntek délig csak elmegy valahogy az idő, igaz, hogy nem nagyon rohan, dehát miért is siettessük az öregséget. Hát nincs igazam? Még ilyesmit. Hogy visszasírom majd egyszer az állásomat. Hát soha! De nem ám, én soha — mondja egyre hangos- sabban. — Bár csak hamarább rájöttem volna arra, amire most. de én buta, ostoba voltam, hogy hittem nekik és látod, mi lett az eredménye? Dehát minek... Még mindig nem tudom, miről... — akarom feltenni az érdekesnek látszó kérdést, de Dömösi úr másképp kezdi. — Te fiú, inkább én kérdezek — mondja inkább ravaszul, mint letörten. — Mondd csak, hogyan is állunk azzal a divatos szóval, kimondani is alig tudom nagyon... azzal a rehabilitációval? — Folyamatban van, mindenkire sok kerül, akit annak idején igazságtalanul... — Tudom, ezt én is tudom — vág közbe f— de olyanokra is vonatkozik, mondjuk mint mi, illetve én is... — Hát én arról nem is tudtam, hogy Dörrjüsi bátyám is... — Jobb is ez igy, de most hallgass, és figyelj. Két és fél évet ültem, tavaly ősszel telt le. Bizony, két és fél évet kaptam érte. Ne, ne kérdezd, hogy miért, mert látom, hogy azt akarod tenni. Huszonötezerről szólt a hiány, de tudod, miért csak ennyi? Mert túl ügyes voltam és tudom, mi jutott nekem mindenből? Semmi... azaz két és fé! év. És azok, akiknek ügyeskedtem, mind a helyükön maradtak. De már nem is érdekel az egész. Fontos a nyugalom, elvégzem a munkámat és nem parancsol a világon senki. — Neked is csak azért mondom el mindezt, mert tudni akarom tőled, fiú, hát mégis, ez a rehabilitáció rám is vonatkozik? Váratlanul ér a kérdés, de főleg a történet. Szeretnék bővebb magyarázatot kapni az egészről, vagy talán inkább időt nyerni, hogy összeszedjem magam a válaszra, de Dömösi úr katonás ember. Választ vár és azonnal. Igyekszem elkerülni tekintetét. Ez nem is nehéz. Ehhez ö is hozzásegít. Elnéz a vallam fölött. És a válasz után csak ennyit mond: — Viszontlátásra, szerkesztő úr. Hát mégsem vagyok fiú már, s bizonyságul még egyszer végig simítom fejem búbját és visszapillantok Dömösi úr távőzó, de még mindig katonás alakja után. És csak ennyit kérdezek magamtól: — Baj lett volna a válasszal? Sárkány Árpád
