Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-02-04 / 5. szám
EMBEREK AZ IZZÖ VASNÄL új ifjúság 3 Fülek. A városban csupán két munkahely létezik, ahol férfiakat és nőket egyaránt tömegesen tudnak foglalkoztatni. Az egyik a Béke üzem, ahol a fa ipari feldolgozását végezheti ezer ember, a második a Kovosmalt, a fél évszázadnál is idősebb edény és tűzhelygyár, amelynek munkásmozgalma Vörös Fülekké keresztelte a várost. A Kovosmalt jelenleg 2743 embert foglalkoztat. Alkalmazottainak döntő többsége férfi, többnyire szakmunkások. A női alkalmazottaknak megközelítőleg a tíz százaléka nő, de a betanított munkások többsége ennek ellenére is férfi. Férfi munkaerőt keresnek, a női jelentkezéseket nem bírják kielégíteni. Füleken és környékén — Losonc üzemeinek kivételével — ipari munkalehetőség nem létezik, mi tehát az oka, hogy a Kovosmalt mindennek ellenére is több férfi munkaerőt igényel. Többek között erre is kerestem a választ, amikor az izzadt embereket egy-egy percre megpihentettem az újságírói kérdezés jogán. Az üzem legproduktívabb részlegein aránylag alacsonyak a fizetések. Be kell vallani, hogy a különben is lehangoló, háború előtti hangulatot idéző gyárépületekben korántsem a legmodernebb eszközökkel, — idézőjelbe téve azt is mondhatnánk, hogy „majdnem középkori módszerekkel“ folyik a termelés. Tudom, meglehetősen erős megfogalmazás ez az üzem azon dolgozóinak szemében, akik az üzem gépesítésével törődnek, de ez a .megállapítás nem kimondottan az ő munkájukat, hanem egyszerűen csak ezt azt iparágat marasztalja el. Azzal a céllal indultam a füleki Kovosmalt- ba, hogy összehasonlítsam a szakképzett és betanított, valamint a* segédmunkások bérezése közti különbségeket, hogy bizonyító hangon szóljak a szakképzettség elsődleges előnyeiről. Nem sikerülhetett így, mivel a Kovosmalt egyik legrégibb üzemrészlegének viszonyai egészen mást bizonyítottak. A „középkori körülményeket“ nem véletlenül említettem. Az öntöde, ahol az üzem termékeinek nagyrésze, illetve a termékek nagyrészének egyes elemei, alkatrészei készülnek, — bizony nagyon régies, úgymond izzadt hangulatot idéz. Az öntöde dolgozóinak nagyrésze szakképzett, vagy évtizedes gyakorlattal rendelkező munkás, akik mindamellett, hogy ennek a mesterségnek is komoly sajátosságai vannak, — okvetlenül kell hogy az erejüket, fizikai képességeiket és szívósságukat helyezzék előtérbe és ne pedig a szakképzettséget. ßs ezért is magasabbak az öntődében a kereseti lehetőségek. — Mennyi a fizetése, vagy ha szabad úgy kérdeznem, hány koronáért izzad ennyire napi nyolc órán keresztül, — kérdem Kökény Gézát. Hideg január van, ő a hatalmas csarnokban mezítelen felsőtesttel dolgozik, belemerül a munkába és nem vészi észre hogy figyeljük, jobbanmondva csodáljuk mozgását, fürgeségét. Valóban úgy izzad mint egy motor — úgy is dolgozik. — Kétezernél mindig több valamivel. A felesége ugyanennek a csarnoknak az egyik beszögelésében hasonló munkát végez, azzal a különbséggel, hogy ő ül és kisebb munkadarabokkal dolgozik. Az 6 fizetése meg ezernél több, de csak valamivel. Ketten ösz- szesen háromezer háromszáz koronát keresnek — hozzá kell tenni hogy tisztán. Az asz- szony ugyan csak betanított munkás, de amint elnézem munkáját, meg a többi nőét is persze, nincs szívem azt mondani, hogy ez nőnek való munka. S a valóság az, hogy örülnek azok, akik itt dolgozhatnak. Bodor Pál kitüntetett munkás, szakember a javából. Kettőezer hármat keres. Kérdezősködöm, nem válaszol a legszívesebben, a legkonkrétabban, aztán amikor búcsúzunk azt mondja: — Nézze, kilencszázötvenötben még kettő- ésfelet is megkerestem, pedig hol volt akkor még az a szaktudásom, ami most van. Na és persze az akkor nem csak háromszáz koronával volt több a mai pénzhez viszonyítva. Az öntőműhely ikerpárjában 1960-ban me- chanizálták ugyanazt a munkafolyamatot, amelyet Kökény Gézáék, meg Bodorék végeznek kézi erővel. A gépen egy műszak alatt hatvan ember dolgozik, teljesítményük alig különbözik a kézi munkaerőveí~ugyanazokat a gyártmányokat gyártó munkásokétól, fizetésük csak fillérekben különbözik, a szakképzettség mindkét műhelyben szükséges, de a fizikai adottság mindennél fontosabb, méa itt a gépszalag mellett is. Mert őszintén bevallva úgy mechanizmusa, mint az emberi erőhozzáadás szempontjából nézve. Németországban ugyanilyen szalag már 1926-ban működött. Vass Ferenc az öntöde művezetője. — Ha attól függene, átlag mennyivel emelné itt az emberek fizetését. — Legalább harminc százalékkal. Tessék elhinni, én látom mit dolgoznak, hogyan, milyen körülmények között, ßs nem vagyok elfogult velük szemben. A szerelőosztályon jóval alacsonyabbak a fizetések, ott egészen fiatal, szakképzettség nélküli, betanított munkások dolgoznak, többnyire nők. Az öntöde viszonyaihoz mérve, Ők aránylag jobban is keresnek, szakképzettségük sincs, nők, és fiatalok, betanított, vagy segédmunkások. Eddig úgy tűnik, hogy az üzemi valóság azt bizonyítja, hogy minek a szakképzettség, dolgozni kell bírni és az ember megkeresi a lét- szükségletet. De dolgozni tudni is kell. Természetesen nem így van. Az üzemi valóság egészen mást bizonyít, mégpedig azt, hogy az igazán igényes munkahelyeken, ahol csak a legprogresszívebb munkaerőt foglalkoztathatják, — emeljék a fizetéseket. Ha viszont ez megtörténik, akkor a bérezés szempontjából kiugrik az aránytalanság az országos átlagnormákkal szemben. Körülbelül olyan aránytalanság lenne ez, mint a szerelőműhely és az öntöde közti jelenlegi aránytalanság — úgy a bérezés, mint a szakképzettség, vagy a munkaigényesség szempontjából. A tökéletesebb gépesítés és egyben a fizetések emelése lenne a megoldás, az öntődét ez hozná párhuzamba az idővel. Az új irányítási rendszer ezt bizonyos értelemben elő is segíti, de fékezi is, mivel nem a legalacsonyabb önköltségű termékeket gyártó üzemről van szó. A füleki Kovosmaltot pedig úgy a gyártmányaik iránti kereslet, úgy a környék munkalehetőségeinek biztosítása, valamint a munkakörülmények megjavítása szempontjából gyorsan és intenzíven fejleszteni kell. Mégpedig a saját költségükön. A hibát az új irányítási rendszer bevezetése előtti években kell keresni, amikor mindannak ellenére hogy a gyár nagyon rászorult, állami dotációból alig jutott valami a fejlesztésre. Ezért verekszenek ma a fülek környéki asszonyok, hogy bejussanak a Kovosmaltba, nőkhöz, anyákhoz nem szabott nehéz munkát végezni, ezért nagy a belső aránytalanság. Gondolni kell viszont arra is, hogy a belső problémák megoldását egy teljesen külsőnek látszó tett is elősegítené. Több munkalehetőséget a fülek környéki asszonyoknak, többet törődni az olyan emberek szociális helyzetével, munkakörülményével, akik harminc negyven évvel ezelőtt ugyanazon a munkahelyen írták be magukat a Vörös Fülek történelmébe, ahol mindmáig is dolgoznak. Reszeli Ferenc Tél AZT HISZEM, SOHASEM JÖN EL AZ A NAP! Az érettségiző osztály számára különösen fontos lesz az új esztendő. Görcsös Magda, a szepsl magyar tannyelvű tizenkétéves középiskola diákja is megéri majd azt a napot, amely életének eddigi — talán legfontosabb — állomása lesz, bár kérdésemre („Ha azt hallod, érettségi, mire gondolsz?) eléggé tamáskodva válaszolt, amikor azt Irta: Azt hiszem, sohasem jön el az a nap! A szepsi érettségiző osztály diákjait fogtam vallatóra, még a múlt évben — öt kérdést szegezve nekik. Az első, a- melyre Görcsös Magda felelt, általában elég könnyen volt megválaszolható. Az osztály kilencven százaléka „szorong, izgul, fél egy kicsit“, de tapasztalatból jól tudja, hogy „azért mindenki túlélte valahogy“, hiszen még nem történt meg olyasmi, hogy az érettségiző diák belehalt volna a vizsgáztató szemének villám-döfésébe. Senkit sem úgy faggatnak, mondjuk magyar nyelvből, hogy: Ha nem tudsz megfelelni arra, mit mondott Petőfi öt perccel a házasság- kötése után, szörnyű halálnak halálával halsz meg! A dolgot persze nem szabad ennyire elbagatellizálnunk, mert túl a tréfán, mosolyon: az itt élő magyarság számára a sónál is szükségesebbek az új érettségizők, a jövő értelmisége, a Jövő képzett emberei. Es azok, akik szorgalmasan körmölték a feltett kérdésekre a válaszokat, egyszer majd azok veszik át a stafétabotot, ők lesznek a jövő szakemberei, irányítói, becsületesen dolgozó mérnökök, orvosok, pedagógusok. de: eladók, baromfi-gondozók, sofőrök, géplakatosok is! Mutassuk be egy-egy válaszával a szepsi diákok érettségi előtt álló csoportját. A kérdés: Van-e már a családotokban érettségizett ember; mit tervezel az érettségi után? DEMETER ARANKA Csak édesapám végzett mezőgazdasági szakközépiskolát. Most én következem. Anyagi helyzetem miatt gondolkodom még a továbbtanulás fölött; de ha lehet, a magyar-történelem szaknál kötök ki. MATHE ANNA A nővérem öt esztendeje érettségizett ugyanebben az iskolában. Dolgozni szeretnék. GÖRCSÖS MAGDA A nővérem három éve érettségizett ugyanitt. A rimaszombati közgazdasági iskola felépítményű osztályába mennék. SCHULLER ISTVÁN Én leszek az első érettségizett. Utána mezőgazdasági főiskolára szeretnék járni. CSIZMÄR ILONA A családban nincs eddig érettségizett. Nem folytatom tovább tanulmányaimat. KIS-CSÄJI FERENC A nővérem tavaly érettségizett a rozsnyói egészségügyi iskolában. Pozsonyban szeretnék a Komensky-egyetem filozófiai karán továbbtanulni. WEISZER BRIGITTA Nincs érettségizett. Nyitrá- ra szeretnék menni a Pedagógiai Főiskolára. BODNÄR SAROLTA Érettségizett az anyukám és a nővérem is. Valami felépítményű iskolába mennék, ha ez nem sikerül, dolgozni szeretnék. TÖTH ILONA Még nincs, én leszek az első, és remélem pár év múlva követ az öcsém. Övónő szeretnék lenni. TÓTH ANNA Nincs a családban érettségizett. BALÁZS ILONA Nincs. Felépítményű iskolában szeretnék továbbtanulni. SOLTÉSZ MAGDA A bátyám főiskolás Nyitrán. Én is Nyitrára szeretnék menni. DOHÁNYOS ILONA Én leszek az első. Az érettségitől függően szeretném továbbfolytatni tanulmányaimat. NÉMETH ANTAL Én leszek az első. Utána vagy katonai iskolába megyek, vagy műszaki rajzoló leszek. BÉRES MÁRIA A bátyám már túlesett rajta. Felépítményű Iskolába készülök. MITTELE ISTVÁN BACSÓ KLÁRA Én leszek az első, utána tér- A nővérem. Dolgozni szereti mészettudományira mennék. nék. D2ERENGA MARGIT Én leszek az első, utána állásba mennék. TAMÁS TERÉZ Apukám érettségizett. Felépítményű iskolába szeretnék menni, Kassára. VARGA ERZSÉBET A nővérem. Állásba szeretnék menni. CSÄJI MARGIT A bátyám. Állásba szeretnék menni. SCHULLER MAGDOLNA A bátyámmal együtt mi leszünk az elsők, mert édesapám szabó, édesanyám pedig háztartásbeli. A kémiát nagyon szeretem, főiskolára mennék. BARTÓK SAROLTA Nincs. Főiskolára mennék. PECZE ÉVA A bátyám a testnevelésin tanul, én még nem tudtam dönteni a jövőm felől. HÉCZEY ILONA Én leszek az első. Természettudományira mennék. VALKAY ÉVA Nincs. Főiskolára szeretnék bejutni. Ha most nem sikerül, jövőre ismét megpróbálom. KUSNYlR ERZSÉBET Nincs. Nyitrára, a Pedagógiai Főiskolára szeretnék menni. BORISZ ERZSÉBET Nincs. Szeretnék továbbtanulni. GYULA ILONA A nővérem. Hivatalban szeretnék dolgozni. BALÁZS MÁRIA Nincs. Valamelyik üzemben szeretnék elhelyezkedni. 1 ELEK MARGIT Nincs. Esetleg felépítményű iskola jöhet számításba, mindenesetre el szeretnék helyezkedni. GAÄL ANNA Nincs. Még nem döntöttem. ANGYAL JOLÁN Nincs, de remélem követ majd a húgom. Pedagógiára mennék, földrajz - történelem szakra. NAGY KATALIN Nincs. Tanári oklevelet szeretnék szerezni. A továbbiakban arról érdeklődtem, milyen közösséget alkotott az osztályuk? A válaszok kilencvenkilenc százaléka: jót! Megjegyzem, alkalmuk volt „kiváló“ jelzővel is élni, de ezt egyetlen ember használta csupán. Boldogulok-e, ha becsületesen dolgozom, vagy ravasznak kell lennem? A feleletek oroszlánrésze: becsületesen kell dolgoznom, s akkor boldogulok. A felmérés ezzel véget érne, szóljunk néhány szót Pruszák Zoltánnéról is, az osztályfőnökről. Néhányszor! futó találkozás során rokonszenves, hi-' vatását szenvedélyesen szerető embernek ismertem meg, aki a szó szoros értelmében rajong az irodalomért. Hogy milyen osztályfőnök volt? Arra a diákok adhatják meg csak a választ, s ők is csak évek múlva. Ha az idő nem koptatja, hanem fényesíti emlékét, akkor jó munkát végzett. Zárszóként csak annyit: nemzetiségi szerveink iskolaügyi tagozatának figyelmébe ajánlom e mini-felmérést. Feltűnő, hogy mennyien igyekeznek kétéves, felépítményű is-* kólába. És jelenleg hány felépítményű iskolája van a cseh-' szlovákiai magyarságnak? Az érettségizőknek jó szelet kívánunk a vitorlákba, s ne feledjék: kötelességük tovább-- tanulni, mert szükségünk van rájuk. Sok családban ezerki- lencszázhatvankilenc tavaszán mondhatják el: megvan az első érettségizett családtag. Bár lenne belőlük minél több! BATTA György
