Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-21 / 3. szám

8 új ifjúság

Jozel Danek:

*

♦

— Ki telefonált?

— A házmester. Azt állította, hogy öngyilkosságról van szó; Állítólag kinyitotta a gázcsapot. Tessék, itt van a telefonhívás rövid tartalma az állandó szolgálattól. Az asztalhoz lépett és a papírdarab- kát átnyújtotta az elöljárójának.

— Ha a kényelmességért büntetést szednék és az így begyűlt összeget utak építésére fordítanám, az egész világon nekünk lennének a legjobb utaink, — jegyezte meg Krasko nem kis szarkazmussal, amikor elolvasta az utolsó sort is. — Nézd! — lökte a papírt Jeläavsky orra alá.

— Még csak véletlenül se jut eszükbe, hogy megkérdezzék a házmester, milyen idős a nö. lány-e, vagy férjezett. Felírják, amit mondanak, gyorsan továbbadják s az ügy a számunkra ezzel befejeződött. Napszámosok, — tört ki dühösen.

— Kit küldesz ki? — kérdezte a főhadnagy. — Nemsokára értekezleted van.

— Még nem tudom. A telefon után nyúlt és föltárcsázott egy számot — Elvtársnő, kapcsolja kérem Staník őrnagyot!

— mondta, amikor a kagylóban meghallotta a női hangot.

— Hogyan...? Beszél...? Rendben van, egy perc múlva majd újra hívok. Aztán Urbanlkhoz fordult. — Menjen át a szomszéd szobába és telefonáljon a bejelentőbe. Állapítsa meg a születési adatait annak a... hogyishívják na...?

— Magdaléna Zechnerová, — segítette ki a hadnagy. Megfordult és átment a titkárnő szobájába. Ha az őrnagy nem enged el, te vezeted majd a vizsgálatot Miso! — valamit még mondani akart, de abban a pillanatban megszólalt a telefon.

— így ni, és el van Intézve,

— jelentette ki, hogy a beszélgetést befejezte. — Azt mondja, hogy az értekezlet várhat, menjek ki személyesen. Jó, hogy itt vagy. Legalább hasznodat veszem. Szedd ösz- sze az embereket és te is velem jössz.

— Hm! Csakhogy nekem a SZÉLHÁMOS ügy zárójelentését kell megírnom, vetette el-1 len Jelsavsky.

— Annyi baj legyen, csinálja meg az a fiatalember... Maj- ko. Újsütetű jogász, legalább látni fogod, hogy mi rejtőzik benne. Ha meg szükség lesz rá, hát legfeljebb átjavítod.

*— Ahpgy gondolod, — egyezett bele a főhadnagy lelkesedés nélkül. Az öngyilkosságok valahogy mindig ellenszenvvel töltötték el.

A szomszédos szobából visszatért Urbaník.

— No megvan? — kérdezte Krasko és meg se fordult az ajtó csa- pódására. Éppen a páncélszekrényt zárta be és barna aktatáskájába elhelyezte szolgálati pisztolyát.

— Igen, megvan parancsnok elvtárs. Magdaléna Zechnerová, született 1917 november 4-én, Bécsben, hajadon, nyugdíjas, csehszlovák állampolgár. A szülői rubrikában csak az anya neve, Anasztázia Borovcová van feltűntetve, azzal a megjegyzéssel, hogy elhalálozott. A szolgálatosok jelentésében szereplő cím pontos, — tette méq hozzá.

— MiSo! — fordult Krasko a főhadnagyhoz. — Két autót riadóztass, hívd föl a technikát és telefonálj a fotólaboratóriumba is. Maga, Urbaník, menjen az ügyeletes csoport vezetőjéhez és kérje meg a nevemben, hogy küldjön egy uniformisba öltözött fiút. Ezenkívül készítse elő a táskaírógépet és hozza magával a hivatalos pecsétet is. Maga is velünk jön.

— Igenis, parancsnok elvtárs.

A mikor mindketten elhagyták az irodát, a kapitány felhívta a bírósági orvost, (tó)

(Folytatjuk)

„la lollo":Talán elkényeztetem...?

A RÖMAI REPÜLŐTÉREN minden péntek este egy feltű'» nóen elegáns, gyönyörű szép nő száll fel a genfi gépbe. Hét- röl-hétre ezen a vonalon utazik, mert Svájcban egy test fiatalember várja. „A legelragadóbb, akivel valaha is találkoztam“ — mondja. „Valóban, az egyetlen, aki tökéletesen megért és őszintén szeret...“ A negyvenéves, de alig harmincnak látszó római hölgy nem más, mint Gina Lollobrl- gida, a fiatalember pedig, akiért annyira rajong, tizenkét» éves kisfia, Milketto. A kisfiú apja — mint ismeretes — dr. Milko Skofic, jugoszláv származású orvos, akinek a híres filmsztárral kötött házasságát, 19 év után, tavasszal bontották fel Bécsben. A válás óta a filmdíva minden szeretete és gyöngédsége a fiáé. „La Lollo hallani sem akar a férfiakról“ — mondják a barátai „Nem is gondol a szerelemre. Az előkelő olasz társasághoz tartozó kísérői, valóban csak a barátai.“

A kisfiú boldog, hogy szép mamája szeretetét senkivel sem kell megosztania, ugyanis rendkívül féltékeny. A válás óta mind ö, mind a mama — aki házassága idején teljesen a férje befolyása alatt állt, s jóformán nem tudta, ml a szabad akarat — óriási változáson ment keresztül. Az igaz, hogy Milketto most sem „engedi", hogy világhírű mamája miniszoknyát viseljen, mert még mindig fél, hogy talán férjhez megy, s akkor esetleg elhanyagolja őt; mégis a svájci Le Rosay intézetben magabiztosabb lett s megszabadult gátlásaitól. „La Lollo“ nagyon büszke nevelése eredményére. Mert ö helyezte el fiát a Le Rosay-ben s ő gondoskodik arról is, hogy szabad idejében sose legyen egyedül. „Milket- tonak elég furcsa, apjától örökölt melankóliára hajlamos természete van“ — mesélte nemrégen. — „Nekem ez sok gondot okozott. Szerintem ugyanis a pénz és pozíció nem elég ahhoz, hogy az embert boldoggá tegye. Mindezt fűszerezni kell egy „adag“ humorral és az emberekkel is meg kell teremteni a kapcsolatot. Nekem sok a jó barátom, szívesen nevetek, egy-kettőre jó hangulatom támad. Ez sok nehézségen átsegített az életben. Azt szeretném, ha a fiam is olyan temperamentumos lenne, mint én. De bizony nem volt sok reményem ehhez. Milketto csendes, magábazárkózott, szégyenlős gyerek volt. De már megváltozott. És én nagyon örülök ennek.“

Milketto nehezen illeszkedett be a Genf melletti Le Rosay intézet légkörébe — ahol kizárólaq milliomoscsemeték nevelkednek. Sehogysem tudta megszokni, hogy alkalmazkodnia kell a többiekhez. Fölöttébb rosszul estek neki társai olyan megjegvzései, hogy „az olaszok mind buták“, vagy „nem értenek semmihez". De a sértésekre másképp reagált, mint azt várták. Nem kent le senkinek egy nyaklevest sem s nem is rántotta meg hanyagul a vállát. Hallgatott — és versenyre kelt a tanulásban. Megállta a helyét. Rövid időn belül az osztály legjobb tanulója lett, ma pedig az egész intézet példaképe. És nemcsak a matematikában, fogalmazásban, fizikai kísérletezésekben tűnik ki, hanem a sportban is.

Hogyan játszódik le a hétvége a „legelragadóbb fiatalemberrel“?

A genfi repülőtérről Gina taxival megy az intézetbe, ahol minden egyes alkalommal nagy lelkesedéssel fogadják. Nemcsak Milketto örül neki, hanem a barátai is. Mert Gina a Le Rosay legnépszerűbb és legkedveltebb mamája, akinek autogrammal ellátott fényképe csaknem minden fiú szobája falán megtalálható. Miután megtárgyalta fia előmenetelét az osztályfőnökkel, a taxival a közeli előkelő fürdőhelyre, Crans- sur-Sierre-be mennek, ahol a filmsztárnak pazar nyaralója van. Ezenkívül egy bérházban két emeletet elfoglaló lakosztályt bérel. A kis család többnyire itt tartózkodik. A vacsorát a kedélyesen berendezett konyhában fogyasztják el. Gina egyedül főz, s ö teríti meg az asztalt. Előételnek csaknem mindig spagettit készít, utána hús és zöldség következik, a desszert pedig — minden évszakban — fagylalt. A viszontlátás örömére a művésznő minden alkalommal egy üveg valódi francia pezsgőt bont, s egy kis pohárral Milkette is kap belőle.

A hétvége, amely az „ünnepi vacsorával“ kezdődik, a legkülönbözőbb programmal folytatódik. Gina mindent megtesz fia szórakoztatására- elviszi moziba, bábszínházba, cirkuszba, lövöldébe. Télen még sízni is elmegy vele, pedig éppen csakhogy megáll a sítalpakon s a havat kimondottan utálja.

Milketto nem titkolja, hogy Svájcot mindezek ellenére még mindig nem tartja második hazájának, s igazán otthon csak Rómában érzi magát. Gina természetesen tudja ezt. „A Via Appián lévő villámban úgy érzi magát, mint a paradicsomban. De most fontos, hogy jó iskolába járjon. Nyelveket kell tanulnia, s már most olyan barátságokat kötnie, amelyek később hasznára válnak. Rómában nincs a Le Rosay-hez hasonló iskola, ezért Milketto évente csak néhány hétig élvezheti Olaszországot“.

Gina is egyedül érzi magát a fia nélkül az örök városban. De a gyerek érdekeit tartja szem előtt, és ezért bármilyen áldozatra képes.

A tizenkétéves gyerek még nem érti az érte folyő versengést. Egyelőre „él mint a hal a vízben“, s megkap mindent, amit szeme-szája kíván. De egy napon majd dönteni» kell a mama vagy papa között. És ez nehéz döntés lesz.

I.

L

etette a kagylót, meg- t fordult a szomszédos i irodába vezető ajtó felé, mely mögül behallat- \ szott az írógép kopogá- c sa. Mielőtt a kilincshez j irt volna, az órájára pillan- [ ott. Negyed kilenc volt. i

— Horáőková elvtársnő ké- j em, készítse elő nekem fél * ízre a SZÉLHÁMOS eset anya- s lát. A teljes anyagot kérem, i fotódokumentációval együtt 1 ellavskj? főhadnagynál van. 1 is szóljon neki, hogy ne fe- * edkezzen meg a tegnapi jegy- :őkönyvről. i

— Igenis, parancsnok elv- < árs, — csicseregte a karcsü Izikeszemü szőkeség. Felállt j is készült elmenni.

i

A pozsonyi kriminológiai j isztály parancsnoka Karol Crasko kapitány kedvetlenül, íomlokát ráncolva nézett ki 1 íz ablakon. Az ördögök lakó- 1 Iáiméról dörmögött valamit, i iztán újra az esetek tanúimé- 1 íyozásába mélyedt. A jegyzet- 1 üzetébe kivonatokat készített . I délutáni értekezletre, amit élettese Staník őrnagy hívott issze. Balkezének ujjaival lá- lyan a sima asztallapot érin- ette. A vastag üveglap alatt színes levelezőlapokat őrzött. Imikor a jegyzeteléssel elkészült, a szétszóródott iratokat i jondosan összerakta, belehe- ! yezte egy zöldes papírirattar- i óba és visszarakta a páncél- < szekrénybe. Az üveg alól egy 1 smatőr fényképről szimpatikus 1 isszony mosolygott. Kékes ru- íás kislánynak fogta a kezét, ] ikiknek gyönyörű hosszú var- , <ocsai masniban végződtek. Dnnan meg, ahol azelőtt azöl- . les irattartó feküdt Svejknek , í jó katonának jóságos arca j mosolygott, alatta az ismert , szöveg: Azon gondolkodom,

hogy nem fecsegsz-e te is.

— Milka, elhozta azokat az anyagokat? — kiáltott át a ; félig nyitott ajtón.

— Igen, elhoztam parancsnok elvtárs. De Jelsavsk^ még személyesen akar önnel valamit megbeszélni.

— Akkor hívja fel! Jöjjön azonnal, mert mielőtt az öreghez mennék, még egy kivizsgálásra is el kell ugranom.

— Cest práci! parancsnok elvtárs, — lépett be az irodába Jelsavsky nagy robajjal. Nem kínálgatta magát kétszer és vaskos termetét azonnal egy székre helyezte.

— Az ördögbe is! Itt nálad is olyan hideg van. Legalább a vezető kádereknek fűthet- . nének, ha már egyszer a szegénység fázik, — tréfálkozott. Hangosan felnevetett, kimutatva két egészséges fehér fogsorát. A bizalmas hang, amit megütött, elárulta, hogy szívélyes, baráti viszony van köztük.

— A központi fűtéssel mindenütt bajok vannak. Az ördög vigye el az ilyen gazdá- szokat, — mérgelődött Krasko is, elmerevedett ujjait dör- zsölgetve. — Milka! — kiáltott egy nagyot és az ajtó felé fordult.

— Hívott parancsnok elvtárs? — dugta be a fejét az ajtón a leány.

— Főzzön nekünk két teát! — Hát akkor beszélj Miso, mért kevés az időm. Áz öreg

tízre vár a SZÉLHÁMOS esettel kapcsolatban, — sürgette Jeláavskjft. — Át akarom még az utolsó jegyzőkönyveket is tanulmányozni. Főleg azt a tegnapit. —

— Te mindig sietsz, — csóválta a fejét Jeláavsky elégedetlenül. — Csupa értekezlet, meg gyűlés, az ember már egy kis magánbeszélgetésre se tud veled összejönni. Néha el kellene jönnöd velem horgászni. Ne félj, horgászbot kerülne számodra is.

— Az irodába belépett a titkárnő, a tálcát, a teáscsészékkel és a cukortartóval együtt az asztalra tette.

Az agglegény Jelsavskjí sunyi tekintettel kísérte az irodából kimenő leányt.

— Hát beszélj még végre! Mi van még hozzáfűzni valód az esethez? A végén még elkésem miattad az öregtől.

A főhadnagy röviden ismertette Kraskóval a fővádlott vallomásából adódó új körülményeket. Kérte, hogy az osztály vezetőjétől Staník őrnagytól kérje beleegyezését a záró- jelentés határidejének.

E

z alatt az idő alatt a titkárnő szobájában egy másik, de sokkal hevesebb párbeszéd zajlott le.

— Hpr|£ková elvtársnő már harmadszor mondja magának, hogy azonnal beszélnem kell a parancsnokkal, — dühöngött Frantisek Urbaník, Krasko osztályának egyik fiatal karcsú hadnagya.

— Én pedig azt mondom, hogy nem mehet be hozzá, mert éppen JelSavsky főhadnagy van nála, azonkívül meg a parancsnok nemsokára Staník őrnagyhoz megy értekezletre, — hajtogatta a magáét a titkárnő és nagyon élvezte, hogy a sűrű, feketehajű fiatalember, irul-pirul.

— Hát akkor maga menjen ki, én meg majd berontok hozzá a magam felelősségére. Világos?!

— Kérem, ahogy óhajtja, — mondta a lány mérgesen. Sértődött arcot vágott és kiment a folyosóra.

U

rbaník megigazította a nyakkendőjét, a kezével hátrasímította a haját aztán bekopogtatott a, ajtón.

Belépett.

— Parancsnok elvtárs, engedje meg, hogy jelentést tegyek, — kezdte rá azonnal a köszönés után. — És elnézést kérek a zavarásért, — kért ■ bocsánatot még mindig az ajtóban várakozva.

— Beszéljen kérem! — adta még>s,az engedélyt a parancsnok. Észrevette Urban!! feltűnően vörös fülét. Már- már elnevette magát, de mégis sikerült visszatartania. — Hí akarja, pihenjben is elmondhatja, — tette hozzá félig tréfásan, félig komolyan, mer bármily tisztelettel viseltetet is a fegyelem iránt, civil ruhában valahogy nem tudott rá- ' jönni a katonai regula ízére. — Parancsnok elvtárs, a szol gálatvezető tisztnek a város ' ból telefonálták, hogy a Pod ; hradná utca 12-es számú há zában holtan találtak egy asz ! szonyt, — jelentette Urbaník , A kezében egy fél ív írógép ) papírt tartott.

E

l gy kis fekete légy, át- , látszó számyacskákkal i szuverénül röpködött a szobában. A kis rádió- i asztal fölött körözött, majd zuhanó repüléssel okozva sebességét végülis a zürke páncélszekrény sarkára ilt. Összedörzsölte két hátsó ábát, majd mozdulatlanul he- yén maradt.

Kinézett az ablakon. Az ab- aktáblákat erősen paskolták a lürű esőcseppek, a vad őszi izéitől méginkább felkorbá- :solva. Az üvegen kis pata- tocskák képződtek és lefolytak íz ablak alatti piszkos pléh- emezre és onnan még tovább, ralahová lejjebb. A légy azon- lan oda már nem látott el.

A páncélszekrényről aztán Ifröppent a szembeni vastag eketekötésű könyvekkel meg- akott nagy sötét könyvszek- ■ényre. Onnan jól látta az igész szobát. Körülnézett. Elő- izör a tájképekkel és a tértéppel díszített falakat nézte neg, aztán a fémes szemek le- élé irányultak. A sarokban sgy kis kerek asztalt pillan- :ott meg, két piroshuzatos fo- ellal. Csodálkozva vizsgálgat-' a a betűként egymáshoz ál-' ított két' nagy asztalt és alat- :uk a régebbi plüsszőnyeget a aár kopottas, giccses ornamen-' ókával.

Az asztalok egyikénél háttal íz ablaknak ezüstös hajú fér- ’i ült. Kezében ceruzát tartott is valamit jegyezgetett. Másik kezével simára borotvált illát dörzsölgette. Néha a kör- slakú kerámia hamutartón füstölgő cigarettája után nyúlt. Leverte a hamut, nagyot szippantott aztán a cigarettát viszketette a hamutartóra.

Az asztal jobb oldalán két telefon állt egymás mellett. Közepén egy háromszögletű sportzászlócska emelkedett a magasba, fehér márvány talapzatból felmeredő acélrudacskák. Az asztal baloldalán egy irodai asztali naptár 1955 szeptember 29-ét mutatott. Szerda.

Az egyik telefon hirtelen felcsengett. A kis légy megijedt, szárnyacskái felzümmögtek és az ijedtségtől fejvesztett repüléssel eltűnt valahol a nagy sötét könyvszekrény mögött.

Az asztalnál ülő férfi a telefon felé fordult.és felemelte a kagylót.

— Krasko kapitány, — mondta a telefonba. Önkéntelenül felállt és félkézzel az összete- kerődött telefonzsinórt kezdte kibontogatni. — Semmi különös őrnagy elvtárs... Égy pillanat kérem... két kisebb lopás — valamiféle alkatrészeket és egy női biciklit. 16 éves csemeték rendzavarása a Palace előtt este 11 óra körül és a Svietidlá n. v.-nál tűz... Hogy mi idézte elő? Állítólag egy eldobott cigaretta. Még nem kaptam meg a szakértő véleményét... Ho'gy milyen a kár? Előzetes számítás szerint kb. 11 ezer korona és plusz még a termelés kiesésből származó veszteség. És itt van még a Vajnorská utcai női fehérnemű üzlet betört kirakata. . Igen. Ez minden a mai éjszaka után. . Nem értem őrnagy •Ívtárs... igen, tíz órakor.