Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-21 / 3. szám

9 új ifjúság Ha a zürichi pályaudvaron Órája szerint egy perccel eióbb vagy később Jut be a vcmat, akkor az óra nem svájci vagy a vonat nem azl Dr. ILLÉS LAJOS: V. SVÁJCI UTIJEGYZETEK AZ ENGAD'H VÖLGYE A z Oberengadin, az Inn felső völgyének vonzóereje az áthatóan üde magaslati levegő; a zöldgyepes alpesi rétek, a fenyvesek sötétebb foltjai és a kéklő-fe- hérlő hegyormok között csillogó kis tavak egymásba érő láncolata, az Inn keskeny szalagjára fűzve; felettünk a négy­ezres Bernina csoport jégpáncélos koszorúja. A pára és pormentes tiszta légkörben a növények zöld és meztelen ormok palaszürke színei egyaránt világos, ezüstös tónust öltenek. Ebben a tájban bújnak össze az engadini falvak hangulatos, zárterkélyes régi kőházai. St. Moritz a ra­gyogó tófüzér első gyöngyszeme felett fekszik terasz-sze- rüen, 1853 m magasban. Főtelepe a hotelpaloták negyede, St. Moritz-Dorf. De a régi falu szinte elvész a hatalmas szállodák, luxus-kirakatok, sportpályák között, csak az ősi román templom maradványa emlékeztet rá. Állandóan nem­zetközi látogatói vannak, akik golfoznak, teniszeznek, lova­golnak és vitorláznak a kiesfekvésü tavakon. Lejjebb terül el a gyógyfürdő, nagy szanatóriumokkal, fürdőintézetekkel. Szénsavas, vastartalmú gyógyvizét már az Ókor előtt ismer­ték. Az egyik forrásnál rekonstruálták egy bronzkorszakbeli létesítmény maradványát. Néhány napi pihenés Közé különböző kisebb utakat iktat­tunk. A tavak füzérét, e táj igazi ékességét, az Inn forrá­sáig, a Maloja-hégóig vivő utat bejártuk. Erdős, keleti ré­szén mered az egeknek a Piz Corvatsch (3456 m), melyre kötélpályán jutottunk fel. Lent napsütésben, sífelszereléssel a hátukon sorakoznak a sportolók. Szemgyönyörködtető lát­vány a nyári napfényben csillogó hó, mely sí- és ródlipara- dicsom. Utána kétórás sétára megyünk a Morteratschgleccser felé és felette fehérük a Piz Palü (3912 m) fennséges vi­lága. A főszezon itt júniustól szeptember közepéig tart. A hű­vös esték és a völgy felé fújó szelek, vagy frsis hó a csú­csokon, általában jó időt jeleznek. A főn idején — amikor a hegyek mintha közelebb nyomulnának, és sötétkék színt öltenek — napokig Jó időre lehet számítani. Rossz idő jósai a nyugatról közelgő cirrus-felhők, a forgószelek, vagy a havas hegyoldalon látható fehér hófüst. Ilyenkor mindig tar­tani kell a váratlan viharoktól. A hegyvidéki túrákhoz itt nyáron is meleg holmit kell fel venni. Az esőköpeny és a sötét szemüveg nélkülözhetetlen. Aki nagyobb gyalogtúrára indul, vigyen magával hátizsákot széles szijtartőkkal; valamint zsíros arckenőcsöt, mert a hegyi napsütés éget, de lábápoláshoz is szükség lehet rá. termoszban teát, alumínium vizespalackot és ételt. 3000 mé­teren felül könnyen fellép a hegyi betegség (sokan nem is sejtik, hogy hajlamosak rá), amely szívdobogásban, szédü­lésben, rosszabb esetben orr- és szájvérzésben nyilvánul. Aki előjelét érzi, azonnal igyekezzék mélyebb fekvésű he­lyekre, és az első lehető alkalommal pihenjen egy nagyot. A gigantikus jégár a kristályos kőzetről legyalulta a könnyebben lemorzsolható rétegeket s a lemezte­lenített szirteket merész formákba faragta. A jégár lassan halad lefelé, óriási mennyiségű törmeléket tolva ma­ga előtt, s ahol véget ér, legyezőszerűen széttúrja. Ezek a morénák, a svájci tavak partjait ma is övező dombhátak. A Svájci Alpok hegyvilágának egyrészét ma is örök hó és jég borítja A mélyedésekben, reknőkben egymásra rakodó hórétegek eljegesednek: ez a firn, míg a gleccserek már jégtömbökből összeállt jégfolyamok. Folyamok, mert csigalas­súsággal ugyan, de állandó mozgásban vannak, alakjuk, ki­terjedésük változik. Ebben az álló-haladó jégfolyamban ha­talmas hasadékok, „Spalte“-k tátonganak zöldeskék jégfalak­kal. Egy-egy gleccser szüli az alpesi folyókat, sok eret, pa­takot préselve ki testéből, melyek csobogva, robogva, sok­szor sziklákat görgetve rohannak a völgyekbe, vagy zuhan­nak szédítő magasból a mélybe. A rohanó vizek hangja a svájci túrák állandó kísérőzenéje. A völgyekbe érve — me­lyeket hordalékukkal maguk töltenek fel — folyókba tömö­rülnek. így törnek elő az Alpok szívéből, Európa legnagyobb vízválasztójából Svájc folyói, hogy alpesi völgyeken áthaladva, szurdokokat vájva, előbb kéklő tavakba vesszenek, majd új­jászületve tovább a tenger felé haladnak. Pl. a Rhone a Genfitavon keresztül a Földközi-tengerbe ömlik. A Ticino Olaszország egyik legnagyobb tavát, a Lago Maggioret tölti fel; onnan kilépve a Pó-val egyesül és az Adriát táplálja. A Rajna északra fordul és a Bodeni-tóba ömlik és tovább hömpölyög az Északi-tengerig. A havasi pásztorok a szarvasmarhát hóolvadáskor kezdik felhajtani a hegyekbe s mindig a hóhatár felé mennek, min­dig feljebb, úgy, amint a hő visszaliúzódik. Augusztusban vannak legmagasabban, s aztán megint húzódnak lefelé, amint a hó előrenyomul. Nehéz élet ez, sok viharral, hideg­gel, esővel és hóval kelj megküzdeni. Ivóvízben sincs hiány, mert a havasokban minden csurog a víztől. A legelők közepe táján, széltől védettebb helyen építik fel a pásztortanyát, az almot. Itt laknak a pásztorok, a fejők és a sajtkészítők, mert a rengeteg kifejt tejet azonnal fel kell dolgozni. A te­henek nyakán csengő, a vezér állatén vizeskanna-nagyságú kolomp van. A pásztorokat kürtszóval hívják haza. A 3—4 m hosszú fakéregből készült havasi kürt hatalmas hangja mesz- sze elhangzik a hegyekben s a pásztorok sietve terelik az állatokat a karámba. A havasi kürt megcsukló hangját utá­nozza a svájci és tiroli nép jódlizása, ez a mell- és fejhang változásával színezett ének. A kitűnő svájci sajt, vaj, kon­denzált tej stb. mind világhírűek mint pl. az Ementáli-sajt stb. AZ OLASZ-SVÁJC T icino (Tessin) kantonja a Gotthard masszívumból eredő és a Lago Maggioréba torkolló folyóról kap­ta a nevét. Földrajzilag ez már Itália, ha politikai­lag Svájchoz is tartozik. Jellegzetes olasz hegyi falvak, vá­roskák, keskeny utcákkal, egymáshoz tapadó emeletes házak­kal, itáliai jellegű templomokkal, pergő beszédű olaszokkal. Amíg a Gotthard-vonal a Ticino-folyó völgyében leér a Lago Maggioréig, fokozatosan változik a táj zord, svájcias, magas hegyvidékből napsugaras olasz vidékké. A folyókat szegé­lyező hegyek itt délebbre nem olyant esipkés alakulatok, mint Svájc* lánchegységeiben, inkább nagy monstrumok, me­lyek egyetlen meredek ívben terpeszkednek a völgyig. A völgy felső részénél Airolo táján még sötétlő havasi feny­vesek meredeznek, lejjebb egyre több lombos fa bukkan fel, egész tölgyesek, később gesztenyések is, még tovább délre szőlőlugasok, mandula-, füge- és olajfák, a kertekben és par­kokban pedig — s lent a nagy tavak partján — ciprusok, pálmák, agavék, kaméliák, mimózák és egyéb déli virágok sokasága. Legszebb évszak itt a tavasz, mikor a hegyek tete­je még hótól fehérük, lent pedig már virágba borulnak a völgyek, a kéklő nagy tavak partjai. A tóparti tájak kivéte­lével ezt a szép kantont az idegenforgalom elhanyagolta Csak átutaztak rajta, hogy minél előbb Itáliába, vagy a rég­től híres délsvájci üdülőhelyekre: Locarnóba, Luganóba jus­sanak. Most magát a kantont is felfedezték a Ticino-völgyé- vel együtt. A vagyonukat Svájcba mentő líra-milliomosok, a válási problémáik vagy adóügyek miatt idehúzódó olasz és más filmesek luxusvillái bújnak meg a hegyoldalakon. Lo­carno nyugatra fekszik a Ticino torkolatával szemben a Lago Maggiore északi végénél. A táj fő vonzó ereje ez a 60 km hosszú, 2—5 km széles pompás tó. Svájchoz csak a legésza­kibb csücske tartozik. Locarnót szelíd klímája miatt Svájc Nizzájának nevezik, pedig nem szorul cégérre: helytáll ön­magáért, nagy nemzetközi híréért. Festői zugutcái az olaszos belvárosban, loggiás házai, reneszáns és barokk templomai, a partvidéket és a hegyoldalakat ellepő erdei, dúskertes villái, pálmás, ágávés parti sétányai, a kilátás a nagy tóra és a késő tavaszig hősipkás hegyekre, — vonzó üdülőhellyé avatják. L ugano Svájc legdélibb részén fekszik. Ha felme­gyünk a Monte Salvatore tetejére, nemcsak a pom­pás kilátást élvezhetjük a szép városra és még szebb tóra, kékló hegyeire, hanem a természet és az or­szághatárokat kialakító fantázia különös játékát is. Ha ke­letre nézünk, ha délre — egyaránt a tó fénylő keskeny sza­lagját látjuk hegyek között. De ha hátra fordulunk nyugatra, a dombvidék mögött újból csak felénk csillog a tó vize. Akármerre tekintünk, egymásba fonódva látunk svájci és olasz hegyeket, településeket; éppen kilátónkkal szemben a svájci területbe szinte beiecsöppentve fekszik egy csipetnyi olasz birtok: Campione, amely Itáliából csak Svájcon keresz­tül közelíthető meg. Persze a határoknak e játéka csak tér­képen követhető nyomon, mert a táj, a városok és falvak, a nép jellege itt is azonos: tipikusan olasz. Olasz vendég-munkásokkal is találkoztam. A nehezebb vagy súlyos testi munkára svájci egyre kevésbé vállalkozik, még a mezőgazdaságban sem, az iparban is csak a magasan képejátett szakmunkások helybeliek. Ezért igen nagy (a kö­zel hatmilliós össznépség 15 százalékát meghaladó) arány­ban dolgoznak az országban külföldi, főleg olasz munkások, akiknek ottléte — bár gazdasági szükségszerűség — sok gondot okoz. Egyik ilyen gond a végleges letelepülésüktől való félelem. Ezért panaszkodtak, hogy mikor a családjuk látogatására hazautaztak — megesett —, hogy a már régeb­ben itt dolgozó olasz munkásokat nem engedték vissza a határon. Egyébként az idegenek végleges letelepedését nagy­ban akadályozza, hogy a svájci állampolgárság elnyeréséhez legkevesebb 12 évi svájci tartózkodás szükséges! (Folytatása következik) I TAPETACSERE A FEHÉR HÁZBAN Tegnap, január 20-án Richard Nixon az új amerikai elnök elfoglalta hivatalát. És ez nemcsak a politikai életben jelent változást, hanem — szó szerint — a Fehér Házban is. Ezt a változtatást az elnök felesége, a First Lady (az ország első asszonya) végzi. Nem mintha ez a feladatköréhez tartozna, de eddig minden First Lady első dolga az volt, hogy ,,nagytaka­rítást“ csináltasson a Fehér Házban, hogy mindent felforgasson és merőben másképp rendezzen el. mint ahogy azt elődje tette. A hagyomány alól Patrícia Nixon, az újdonsült First Lady sem kivétel. Férje megválasztása után csakhamar kijelentette az újságíróknak, hogy a Fehér Házat kedélyes polgári otthonná akarja varázsolni. Szerinte ennek épp itt az ideje, mert Jacque­line Kennedy várkastéllyá, Mrs. Johnson pedig egy „vidéki házzá“ változtatta. A ..nagytakarítás“ előzetes számítások szerint négy és fél millió dollárral terheli meg az állampénztárt. De ha eddig min­den First Lady kielégíthette rendezkedési vágyát, éppen Mrs. Nixon ne tehetné meg? Azaz mégis volt egy kivétel, de ez csak erősíti a szabályt: Eleonor Roosevelt. Az ő firstladysége alatt még az arra rászoruló, sok mosástól kopott függönyöket sem cserélték ki. Ha valamilyen változtatást javasoltak neki, egy kézlegyintéssel intézte el: „Fölösleges — Ameriákban másra kell a pénz...“ Utódja, Bess Truman viszont „behozta“ a lemaradást a költekezést illetően. Amikor röviddel a háború befejezése előtt First Lady lett, valóságos rendezkedési szenvedély szállta meg. Számos bútordarabot kicseréltetett, még a történelmi ne­vezetességű „Lincoln-ágy“ sem kapott kegyelmet, s a padlás­ra vándorolt. „Mamie“ Eisenhower annak idején rózsaszínűvé változtatta a Fehér Házat. Még a szőnyegburkolatok is rózsa­színűek voltak. És hogyan kejlett rájuk vigyázni, be ne pisz­kolódjanak! Mert „Mamie“ Eisenhower igen pedáns volt! Jacque­line Kennedy a pincétől a padlásig újonnan rendeztette át a Fehér Házat, s valóságos nemzeti múzeummá változtatta. Fel­kérte a jómódú amerikaiakat, hogy bocsássák rendelkezésére a Washington és Lincoln idejéből származó tárgyakat, hogy ezzel is emeljék a Fehér Ház történelmi jelentőségét. Ő volt az első aki meghívta a rádió- és televízió riportereit és végigvezette okét az épület háromszáz szobáján, ö töltötte be a kommen­tátor szerepét is. Lady Bird Johnson valami vidéki Ízt hozott a Fehér Házba. A hivatali és reprezentációs helyiségeken nem változtatott semmit — talán kényelemből, talán mert tudta, hogy jobbra, eredetibbre nem „futja“ az Ízlésből, s félt a kri­tikától. A magánlakosztályban hét szobát barokkbútorral rende­zett be, s a reggelizöszobát — amit elődje speciális francia tapétával húzatott be — égszínkék selyemmel váltotta fel s a többezer dolláros tapéták a szemétbe kerültek. A Johnson-kor- szakban eltűntek a Kennedy-korszak rendkívül finom terítékei is. Az elnök nemcsak úgy beszélt, de úgy is evett, mint egy „texasboy“ (texasi fiú). Amikor földijeit — különösen szená­torokat — látta vendégül, s „magasba szökött“ a hangulat, csörömpöltek az edények, Mrs. Johnson előszedte a páncélszek­rényből a történelmi emlékű aranyedényeket. Azok ugyanis tör­hetetlenek és „jót mutattak,..“ Mrs. Nixon nem szereti a tapétákat, ő a faburkolatok híve. Szerény becslések szerint február elsejéig — amikor a Nixon- család hivatalosan a Fehér Házba költözik — 2000 négyzetméter faburkolatot szállítanak az elnöki székhelyre. A bútorzatot is kicserélik, mert az új First Lady rajong az antik bútorokért és egyszínű szőnyegekért. További alakításként az ő három szobából álló lakosztályában négy falat bontottak le. Az elnök felesége az így nyert tágas helyiségben kívánja fogadni délu­táni kávéra hívott vendégeit. Már megrendelték a P. N. mo­nogrammal ellátott porcelánkészletet is. A kék szalonban és a reggelizőszobában eltávolítják a parkettet és pluss-szőnyegburkolattal vonják be a padlózatot. A falakon függő régi képek, amelyek Mrs. Trumant, Mrs. Rooseveltet és „Mamié“ Elsenhowert, ábrázolják, a padlásra vándorolnak, csak­úgy mint Ladybird Johnson sajátkezűig festett virágcsendéle­tei is. Patrícia Nixon ezek helyett elhozatja kedvenc kaliforniai dalainak aranykeretbe foglalt kottáit. Á privátlakosztály minden szobájában zongora, mini-orgona vagy pianínó lesz. „Az elnök kiváló zongorista“ — szokta mondogatni. „Nagyon kevés sza­bad ideje lesz, de ha mégis kedve szottyan egy kis zenélésre, legyen hozzá bárhol lehetősége. Elnöki hivatalának lejárta után pedig a hangszereket jó áron eladhatjuk... Méghozzá ezzel a felirattal: „Ezen a zongorán játszott Nixon elnök!“ Ugyancsak férje kedvéért a lakószoba mellett egy kis konyhát rendeznek be, hogyha esetleg az elnök egyedül kívánja elké­szíteni az ételét, ne kelljen a konyhába mennie. Richard Nixon ugyanis elismert amatőr szakácsnak számít, különösen a rizs­ételeket készíti kitünően. „Nemrégen egy igen befolyásos pénz­embert láttunk vendégül" — mesélte a First Lady. „Tanácsta­lanok voltunk, mivel kínáljuk meg ezt az elkényesztetett em­bert. Ekkor a lányom megkérdezte: „Mi lenne, ha daddy ri- zseshúsát tálalnánk fei?“ „Daddy“ beleegyezett és óriási sikert aratott...“ Az új First Lady fanatikus rendszerető. Erről a tulajdonságá­ról egykori diákjai — Pat Nixon tanárnő volt — dalokat zeng­hetnének. A volt házvezetőnője pedig így jellemzi. „Mrs. Nixon azokhoz az asszonyukhoz tartozik, akik végighúzzák ujjúkat a bútoron, hogy meggyőződjenek róla, rendesen letörölték-e a port. Továbbá, egy nap sem mulasztotta el, hogy fel ne emelje a szőnyeget — a parkett tisztántartásának ellenőrzéseképpen. A legcsekélyebb porszem rossz hangulatra gerjesztette. És ezt mindenki, Mr. Nixont Is beleértve, érezte a házban...“ Patricia Nixon súlyt helyez arra is, hogy a konyhában glé- dában álljanak a fúszerdobozok, s hogy az íróasztalán minden reggel élesre hegyezett ceruzákat találjon. A First Lady spe­cialitásaihoz tartozik az is, hogy sosem használ örökríót, csakis ceruzát vagy töltőtollat. A renoválási költségek csak­nem öt millió dollárt tesznek ki. De a sajtó csípős megjegy­zésein kívül ezt senki sem veszi figyelembe. Washington­ban már nyilván megszokták, hogy a First Lady mindig a legsajátosabb — ha nem is a legcélszerűbb — ötleteket valósítja meg. Hiszen a köz­mondás is azt mondja: „Üj seprő jól seper...“ Jelen eset­ben a seprőt sző szerint le­het érteni. Patrícia Nixon ugyanis első „hivatalos tény­kedéseként“ egy új elektromos szönyegseprőgépet rendelt. Ära: átszámítva kb. 230 000 koro­na... Patricia Nixon, az Egyesült Államok új First Ladyja kedélye« polgári otthonná akarja varázsolni a Fehér Házat

Next

/
Thumbnails
Contents