Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-06-24 / 25. szám
23. Ä férfi hirtelen mozdu- attai elengedte a zsákot. Bal kezével a szemét védte, a jobbal pedig villámgyorsan a bőrkabátja alá nyúlt. Am abban a pillanatban mindkét oldalról mellé ugrottak. Amint a kezénél fogva megragadták, « jobboldalán vakító láng csapott fel. Majd valaki fájdalmasan felkiáltott. A gyilkos hátracsavart kezéből egy német Walter típusú pisztoly esett a földre. A fényszóró sugarában Krasko tekintete Urbaník hadnagy hanyatló testét fogta el. Jel- äavsky a bilincseket kapcsolta a gyilkos kezére. Közben többen Is odarohantak. — Autót! Gyorsan az autót! — kiáltott a kapitány a körülötte állókra. A földön térdelt és Urbaník vérrel festet ingét gombolta ki. Az az élet legkisebb jele nélkül feküdt arccal a tiszta égbolt ragyogó csillagainak. A gyilkos golyója a hadnagy mellkasán hatolt be. XVIII. Az irodában, ahol a kihallgatás folyt, a bűnügyi osztály vezetője Staník őrnagy és Krasko kapitány ült az asztalnál. A kapitány beszélt: — Minden világos őrnagy •Ívtárs. A haj a szakvélemény szerint egyezik, sőt a Galkov- ská körme alatt talált bőrdarabka segítségével elvégzett bőrelemzés is azonos. A többi megtalált tárgy pedig kizár mindennemű... Nem fejezte be a mondatot. Kinyílt az ajtó és ott állt előttük a férfi rabruhában. A kísérő Jelsavsky intésére belépett a szobába. Hármat lépett és megállt. — Jó napot — köszönt kifejezéstelenül. A formátlan börtönviselet alatt is jól lehetett érzékelni termetes alakját. Az alacsony homlokból sűrű fekete haj nőtt. Az enyhén kidudorodó arccsontok a hosszúkás arc harmonikus egységébe olvadtak. így első pillantásra egészen szimpatikus fiú, futott át Krasko agyán a gondolat. — Üljön le — mutatott a sarokba a vizsgálati fogságban levők padjára. Szó nélkül engedelmeskedett. A törvény embereinek nem kis megrökönyödésére nem látszott se komornak, se szerénynek, inkább valamiféle közönyösség áradt belőle. Mintha nem is ő lenne a vádlott. . ö, Erich Matzkewich, huszonkilenc éves, nőtlen, foglalkozását nézve... A foglalkozása? A foglalkozása gyilkos... A kihallgatáson résztvevők közül Krasko vitte a szót. — Matzkewich úr, háromszoros gyilkossággal vádolom és rendőrségi közeg ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel. A törvény értelmében jogában áll védekezni és tagadni. Megjegyzem azonban, hogy a bíróság a beismerő vallomást enyhítő körülménynek veszi. Azt javaslom önnek, bogy él jen ezzel az alkalommal. Kérem, hogy szóljon hozzá a vádhoz! — mondta Krasko tömören. A vádlottnak gúnyos grimasz futott át az arcán, szemét ösz- szehunyorítva természetellenes mosolyt erőszakolva az arcára, áradt belőle a cinizmus. — Kár a szóért. Vesztettem. Most töob mint valószínű véglég, — mondta kimérten, a megbánás legkisebb jele nélkül. — Beszéljek talán én maga helyett? — kérdezte a kapitány. Fölrántotta a vállát. — Úgysincs semmi értelme.— mondta fintorogva. Krasko Staníkra pillantott, az egy fejbiccentéssel adta tudtára belegyezését. — Rendbén van, megmondom akkor hát én, — határozta el magát. — Közvetlenül a front átvonulása előtt különös kegyetlenséggel meggyilkolta Elemír BenuÉt, a főnökét,- akinek alkalomszerűen az ékszerboltjában segített. Meg akarta kaparintani az ezüst púderdo- bozba rejtett tervet, de akkor az már Benus barátnőjénél, Magdaléna Zechnerovánál volt. A meggyilkolt testet elásta a kertben és a Vörös Hadseregtől való félelmében nyugatra szökött... így volt? Matzkewich hallgatott. — Köztársasági elnökünk 1955-ös májusi amnesztiájakor megragadta a kínálkozó alkalmat. Hazajött és hozzákezdett terveinek kivitelezéséhez. Ez alatt nyilván azt is megállapította, hogy Benus' meggyilkolásáról mindeddig senki se szerzett tudomást. Pontos céllal tért vissza Ospedig azzal, hogy fölkeresi Zechnerovát és kényszeríti, hogy adja át magának az ezüst püderdobozt a térképpel együtt. A Zámocká utcában elrejtett kincsnek nyugaton kellett volna gondtalan megélhetést biztosítani, ahová megint ki akart szökni.- Csakhogy Zechnerová Benus értékes ajándékát a maga jószántából nem adta át önnek, éppen ezért meg kellett halnia. Ám a lakás átkutatása se hozott önre nézve eredményt. Ha esetleg érdekli, az áldozata a púderdobozt a padló alatt rejtegette. A kapitány a gyilkos te- vékenységének a rekonstruálását egy pillanatra megszakította és az asztal fiókjából egy katonai messzelátót, igelit cipővédőt és egy pár gumikesztyűt húzott elő. Szép sorjában mindent lerakott az asztalra. — Ismeri ezeket a dolgokat? — kérdezte Matzkewichtől. Az csak bámult a tárgyakra, de ismét nem szólt egy szót sem. A kapitány folytatta: — Ezek az ön dolgai, amelyeket a házkutatáskor találtunk az Üzká cestán, annál a cigány családnál, a bérelt szobában. Véletlenül akadt erre a házra. Am az ablakból légvonalban számítva csak mintegy kétszáz méter választotta el Zechnerová lakásától. A katonai távcsővel az ablakon keresztül figyelte az asszony minden egyes mozdulatát. Ko- lerus/ a hajós arra kellett csupán, hogy a gyilkosság gyanúja rá terelődjön. A helyzetet egyedül Borovec komplikálta Érsekújvárból. Vett azonban annyi fáradtságot és a lányától Nataáától megtudta, hogy az ezüst púderdoboz a főiskolás Galkovskánál van. ßppen ezért udvarolni kezdett hát Galkovskának, természetesen álnéven. Kivárta a kedvező alkalmat, amikor a szülei elutaztak és a mozijegy két órányi lehetőséget nyújtott a lakás átkutatására. K rasko ezalatt újra a fiókba nyúlt. — íme, itt a kulcs, amit szappanlenyomat után készített el. Azt persze nem láthatta előre, hogy Galkovská megsértődik a maga viselkedésén a mozi előtt és ahelyett, hogy moziba menne, inkább haza megy. Megzavarta a púderdoboz keresése közben, kiabálni kezdett s ez az életébe került. Maga megijedt, nem folytatta tovább a keresést. hanem gyorsan eltűnt, azt remélve, hogy majdcsak adódik még rá alkalom. Három héttel később nem habozott a terv megszerzésére felhasználni utolsó áldozatának az öcs- csét. Marián Galkovskyt sem, akivel az iskolába vezető úton barátkozott össze. így volt Matzkewich úr? — Apró pontatlanságoktól eltekintve, így, — szűrte a foga között a szót foga között a szót gúnyosan. — Beüust nem a púderdoboz miatt öltem meg. — Hát akkor miért? Egy ideig habozott, — Áá... Már úgyis mindegy. Ez már úgyse változtat a dolgon. — legyintett. — Elmondom, hogy történt... — fészkelődön a széken. — Befíus közönséges disznó volt. Le akart lépni jó két kilónyi arannyal és némi valutával. Egy nappal a front előtt ott voltam nála. ö hívott. A kezembe nyomott egy borítékot, hogy vigyem el a kisasszonynak, mármint Zechnerovának. mert ő már nem ér rá. Azt mondom neki — főnök, adjon néhány aranygyűrűt, van belőle magának éppen elég. Az asztalon egy halom ékszer hevert, éppen azt készült becsomagolni. Rám för- medt és _ mindenféle taknyos- nak leszidott. A vitrinen volt egy öntöttvas szobor. Ahogy lehajolt a fehérnemüs fiókhoz, fejbevágtam vele. Először csak az ékszereket akartam elvenni, aztán jutott eszembe a Zechnerovának írt levél. Fölnyitottam. Befíus tudatta vele, hogy a monogramos púderdobozban van egy kis térkép arról, bogy hol van az arany elrejtve, két nappal ezelőtt, amikor ott volt nála az üzletben, ezt nem mondhatta meg neki, mert voltak ott idegenek is, — No és mi történt aztán? — Elszaladtam hozzá, ám ő már azalatt elutazott vidékre, hogy kivárja a front átvonulását. Este Beüuát elástam a kertben és én“ léptem meg helyette. Az arannyal együtt természetesen, amit magának készített. — Mondja csak Matzkewich, miért csak tíz év után jelentkezett a kincsért? Csak azért, mert amnesztia volt? — tette fel neki Krasko a kérdést. — A háború utáni években ugyanis nem volt nagy vicc átcsúszni a határon. — Ez uraim, nagyon hosszú história, —: húzta a szót Matzkewich közönyösen. — De minket érdekelne. — Hát jó. Van egy cigarettája? Amikor Krasko tüzet aflott neki, mélyen leszívta a füstöt. A usztriában a francia megszállási zónába kerültem, — magyarázta. — Egy katonai őrjárat megállított és el akarta tőlem venni Benus aranyát és pénzét. Összeverekedtünk és az egyiket megszúrtam késsel. Tíz évet kaptam a szövetséges. haderők tagjának megtámadásáért. — Számunkra ez újdonság, — jegyezte meg a kapitány. — Hazatérése után a múlt év júniusában azt vallotta a jegyzőkönyvbe, hogy 1954-ig Ausztráliában dolgozott egy konzervgyárban. Igazolást is hozott róla. — Azt kellett volna talán mondanom, hogy bűnöző vagyok? Mindjárt rám akaszkod- tak volna, — felelt mérgesen. Krasko szinte érezte, hogy nő percről-percre az ellenszenve ez ellen az ember ellen. Rendőri gyakorlatában már régen nem találkozott ekkora cinizmussal. — Vezesd el! — szólt Jel- savskynak. Egy hőnap telt el Krasko kapitány irodájában, a T betűt formázó asztal fölött egy kis fekete légy röpködött. A nyitott ablakon beözönlött a napfény és elárasztotta a gics- cses ornamentikájú plüss-szű- nyeget. A légy a telefonkagylóra telepedett. Ám a következő pillanatban már el is röppent, mert a kapitány keze kinyúlt a kagyló felé. Az elmúlt éjszaka eseményeiről akart jelentést tenni Staníknak. Valaki kopogtatott az ajtón. A telefonkagylóért mozduló kéz lehanyatlott. Urbaník hadnagy lépett a szobába. Sápadt arcán játszadozó mosolya elárulta örömét, hogy ismét visszatér az élet forgatagába. (Vége) HERNÁDI GYULA: SIROKKÓ 1934. október 9-én délután Marseillehen agyonlőtték a Franciaországba látogató Sándor jugoszláv királyt, s az autóban mellette ülő Barthou francia külügyminisztert. Sándor királyt, mint a merénylő karján talált embléma bizonyította, a bulgáriai macedón terrorszervezet tagja lőtte le, de minthogy a nemzetközi rendőrség jól Ismerte e szervezet szövetségét az Uszta- sá-t (Horváth Felkelő Forradalmi Szervezet), magától kínálkozott a feltevés, hogy a gyilkosságban az utóbbi keze is benne volt. Ezt a következtetést a merénylet előkészitéséaek rendőri vizsgálata is igazolta. A szálak — többek között — a magyarországi Jankapusztára vezettek ahol Usztasa kiképzőtábor működött. ILLYÉS GYULA: KHÄRON LADIKJÁN Nemcsak a magyar irodalomban, de a világirodalomban Is hiába keresnénk hasonló igényű és hasonló hitelű könyvet az öregedés tüneteiről, illetve magáról az öregedésről. Esszé-regényében Illyés Gyula itt olyan kérdésekkel néz szembe, melyek a létezés legizgalmasabb kérdései, s amelyekben mindannyian személyesen érdekeltek vagyunk már-már fiatalon is, hisz — ahogy a költő mondja — Khá- ron ladikja már jóval a halál előtt indul velünk, hisz a halál születésünktől fogva magzatunk. S így lesz érthető az is, ahová Illyés e gondolat fonalán eljut: „Az öregség voltaképpen az egyetlen kérdése minden elképzelhető filozófiának." Ezeknek az Írásoknak „mindegyike megannyi kézifegyver: lövés egy ablakból, egy omló kémény mögül. De minden hátraszorltás után csak szlvősabban, ádázabban; mondhatnánk: jobbkedvüen. Mert hisz sikeresebben." — olvassuk a könyvben, mely nemcsak élmény- és gondolatgazdagságával tart fogva bennünket, hanem a műfaji összetettség izgalmával is, hiszen Illyés Gyula a napló, az elbeszélés és a szentenclózus gondolattömörltés utánozhatatlan, remek ötvözetét teremtette meg benne. (Ara: 17.- Kis). Az űrhajózás szakemberei évekig törték a fejüket, hogjf rájöjjenek azokra az okokra, amelyek majd az űrrepülések során problémákat vagy esetleg katasztrófát la okozhatnának. De arra senki sem gondolt, hogy a lelkesedés Is okozhatna űrkatasztrófát. Pedig majdnem így történt. 1962. május 24. Lassan oszlik el a reggeli köd Cape Kennedy fölött. A 14-es számú startkomplexumon indulásra kési a következő Atlasz-rakéta. A rászerelt űrhajóban Scott Carpenter. Amerika negyedik űrhajósa vár az Indulásra. 7 órs 45 perckor elérkezik a start ideje, Carpenter a lángokba borult Atlasz-rakétán kinyargal a világűrbe. Chris Craft, a repülés irányítója, már néhány percen belül i központba érkező adatok szerint megállapítja, hogy az Atlas* hajszálpontosan követi az előre kiszámított pályát. Az irányító központ hatalmas termében hosszú sorokban ülnek a vezető mérnökök, akik távmérési eszközökkel ellenőrzik az űrhajó pályáját, berendezését, műszereit és magát az űrhajóst is. Egymás után emelkednek a levegőbe a mérnökök kezei. A* ökölbe szorított kéz a felfelé mutató hüvelykujjal azt jelenti: az én részlegemen minden rendben. Carpentert a földkörüli pályára-jutás után elragadja a lelkesedés. Gyönyörű a kilátás, a súlytalanságot az orvosok örömére nagyon kellemesnek találja, de ami legjobban tetszik neki, az az űrhajó kézi kormányzása. Csodálatosnak találja, hogy milyen érzékenyen reagál az űrhajó a kormány elmozdítására. Bár Carpenterre nagyon sok munkát bíztak és egy kicsit lemarad a tervvel, de amikor csak egy kis ideje van. kézi kormányzással irányítja az űrhajót. Lelkesedésében nem veszi észi^e, hogy hatszor a kézi kormányzás mellett az automatikus kormányzó berendezést Is bekapcsolja és így nagyon sok üzemanyagot veszít. A repülő központban fokozódö idegességgel figyelik az üzemanyag csappanó készletét. Két körüi-repülés után a kézi kormány üzemanyag tartályában csak 42 százalék és az automatikus kormány tartályában 45 százalék üzemanyag van. Carpenter parancsot kap: a harmadik körül-repülésnél mindkét vezérlési rendszert kikapcsolni. A Mercury minden irányítás nélkül, szabadon repül a Föld körül. Most valóban csak műhold. A hetedik körül-repülés után megkezdődnek az előkészületek a leszállásra. Amikor Carpenter utasítást kap, hogy kapcsolja be az automatikus vezérlő berendezést, amely az űrhajót a megfelelő 34 fokos szögbe állítja, rájön, az automatika nem működik jöl, így kézi irányítással kell ezt elvégeznie. Az eddigi lelkesedés Idegességgé változik. Az űrhajós bekapcsolja a kézi kormányrendszert, de elfelejti kikapcsolni az automatikusát. Majdnem tíz percen keresztül feleslegesen pocsékolja az annyira értékes üzemanyagot. E* most halálos veszélyt jelent. Ha nincs üzemanyag, nem lehet megfelelő helyzetbe hozni az ürhajöt és ha az nem a védő hőpajzzsal ellátott oldalával merül a levegőbe, akkor elég. Mivel az automatikus berendezések nem működnek jöl. Carpenter a fdldi irányító központ parancsára kézzel Indítja be a fékező rakétákat — és elkésik három másodpercet. A* irányító központban a vezető mérnökök nem mernek egymásra nézni. Tudják, Carpenter hibái folytán már alig van üzemanyag az Irányításra, és így bekövetkezhet a katasztrófa, de a repülés! pályája Is annyira eltérhet a tervezettől, hogy á leszállási pont többszáz kilométerre esik majd a megmentésre váró hajóktöl. Vajon sikerül-e Idejében -megtalálni a kis Mercuryt az Atlanti-óceán végtelen vlzmezején. Gus Grison ürhajös, aki a rádiflösszeköttetést tartja Carpenterrel, kéri, jelentse az üzemanyag készletmennyiségét. A válasz: az automatikus irányításra 15 százalék, a kézi Irányításra 7 százalék. Grison tudja, hogy a kézi irányítás tartálya tulajdonképpen üres. Nem tud hazudni, de nincs ereje kollégájának Carpenternek megmondani, milyen komoly helyzetben van. Inkább nem szól semmit és figyelmezteti, hogy minden pillanatban megszakadhat a rádióösszeköttetés, bekövetkezik az úgynevezett süket Időszak. Közben Carpenter maga 1» rájön, hogy az élete nem sokat ér. Mivel nincs összeköttetése a Földdel, megfigyeléseit hangszalagra rögzíti, hátha legalább a magnó megmarad. Akkor ott lent megtudják, milyen volt a vég. Összpontosítva néz ki a kilátón a fokozódó túlnyomásban. Hirtelen a narancsszínű lángokat, melyeket már Glenn elbeszéléséből is ismert, erősen világító harago* zöld színű lángok váltják fel. Carpenter tudja, az ejtőernyőket tartalmazó tartály védő burkolata ég. Hangja lemondóan cseng, amikor, ezt is a hangszalagra diktálja. De nem adja fel a harcot. Az utolsó csepp üzemanyaggal Igyekszik az űrhajót megfelelő helyzetben tartani. És hirtelen. Carpenter maga sem tudja hogyan, vége a veszélynek. A Mercury kezd jobbra-balra düledezni. Carpenter kioldja a fékező, majd a fő ejtőernyőt. Felhőrétegen repül át. Röviden hallja még Grisson hangját: messze a várt helytől értél le. Egy órán belül repülőkkel ejtőernyős békaemberekkel nálad leszünk. Pillanatok múlva a víz felszínén van. Kimászik a vészkijáraton és felfújja a gumicsónakját. Amikor két óra míftw» • mentőrepülőgépek felfedezik. Carpenter pár méterre a Mercu- rytól ringatözik a gumicsónakban az Atlanti-Óceán hullámain. Most az egyszer még sikerült. Következik: Páros űrrepülés '■"hím J VESZÉLYES LELKESEDÉS
