Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-06-17 / 24. szám
4 ői ifiöság CSEHSZLOVÁKIA ES A GAZDASÁGI FELlENDOltS Jelenünk és jövőnk egyik legvit atottabb és legégetőbb problémája: gazdasági helyzetünk. Ez a témakör köti le újra és újra a munkäst, politikust, közgazdászt, diákot és háziasszonyt egyaránt. A gazdasági kérdés mindenkit érdekel. Ez természetes és helyes is. EGY KIS TÖRTÉNELEM Csehszlovákia gazdasági lehetőségei a háború után rohamosan fejlődtek, sőt növekedtek Hamarosan felújítottuk, sőt kibővítettük gazdasági kapcsolatainkat Nyugattal és Kelettel. Nyugat - Németország 1948-ban még romokban hevert. A ma any- nyira becsült márka még jóformán értéktelen volt. Csehszlovákia viszont 1948-ban már teljes gőzzel termelt. A háború utáni években Csehszlovákia volt a gazdasági csoda országa Európában. A CSODA RÖVID ÉLETŰ A háború eredményei jelentősen szocializálták nemcsak Európát, de az egész világot. Rövid időn belül kikristályosodott a politikai integráció. Csehszlovákia a szocialista tábor egyik képviselője és védelmezője lett. Ebben a szellemben és megegyezésben fejlődött gazdasága is. A jelszó: termelni és termelni. Az értékmérő az acél, a növekedő mennyiség, egyszóval a meny- nyiségi hajrá. Nyugaton ennek éppen a fordítottja érvényes. A termelésben az embereket a gépek váltják fel, a gépeket automaták. Az acélt műanyag helyettesíti, a nehéz ipart a kémia. Sajnos, nálunk más a helyzet. Mi csak építünk és termelünk. Az országot sűrűn behálózzák a bányák, kohók, az üzemek, erőművek, vasútak, stb. Az egy főre eső termelésben a világ legelsői között vagyunk. A széntermelésben a második, az acél-termelésben a harmadik helyet foglaljuk el világviszonylatban. Gépiparunk minden ágazatában a világ első tíz országa közé tartozunk. Az egy munkásra eső gépi berendezésben elhagytuk az USA-át. A lakosság alkalmazottságában a világon a legelső helyen állunk. Mindenki dolgozik, aki csak teheti. Minden férfilakos, a nők túlnyomó része, több mint egy félmillió nyugdíjas. Nem ismerünk munkanélküliséget. Szinte elképesztő, hogy az életszínvonal terén mégis csak hátul kullogunk, és egyre jobban lemaradunk. Megvolt a mi gazdasági csodánk is. Aztán megkezdtük átszervezni gazdaságunkat és a csoda véget ért. A csodából eredő hasznot már régen feléltük. Gazdasági fellendülésről ma már sajnos csak a beszámolókban hallunk. reformáció és deformáció Gazdaságunk kétes fejlődését közgazdászaink már 1957-ben feljegyezték és meg is találták rá a gyógyírt: „az effektivltás növelését“. Ekkor született az első kísérlet, a harmadik ötéves terv. Ezt a- zonban annyira túlterhelték feladatokkal, hogy már a második évben összeroskadt. Erre már a politikusok is felfigyeltek és megszületett az irányított bürokratikus gazdasági rendszer első kompromisszuma a „tervezett gazdasági irányítás tökéletesített módszere“. Ezt a gazdasági elgondolást 1964- ben jóváhagyták és 1967-ben lépett életbe. Az új gazdasági mechanizmustól vártunk jóformán mindent: az effektivitás és a termelékenység növelését, úgyszólván a gazdasági felvirágzást. Az árak és az új adórendszer szinte mítosszá váltak. Az elért eredmények azonban sajnos nem. Az UGM-ban az egyes üzemek valóban élénkebbé, kezdeményezőbb gazdasági alanyokká váltak. Gazdagodtak, ahogy lehetett. De főleg egymás, illetve a társadalom rovására. A bérek rohamosan növekedtek. A munka termelékenysége viszont nem, de a fogyasztási árak emelkedtek. Elvégre ez is egyensúly?! Az 1969-es UGM majdnem mindenkit megihletett. Ügyszólván mindenki újítóvá vált. De sajnos csak elméletben és a politikai konvenció szűk határain belül. 1967-től a vezetők szókincse egyre bővült: mindenki hangoztatta a brutto jövedelmet, a hasznot, a szocialista versengést, a piacot, stb. De sajnos, ezen új fogalmak is inkább álmokká váltak, mint valósággá. Az új gazdasági elméletet máshogy értelmezte a politikus, másképp a közgazdász és a munkás. Az újítás csak addig volt haladó, amíg közvetlenül senkit sem érintett. Főleg anyagilag. 1967 — 1968... Az 1967-es ősz új reményeket szült. Az 1968-as tavasz a reményeknek már szárnyat adott. S így született meg az elbűvölt gazdasági kérdés megoldása: a gazdasági reform — politikai reformot is igényel. A gazdaság renesznsza ezáltal a CSKP Akcióprogramja egyik alappillérévé vált. Újraépített erős pillérévé. Az 1968-as tavasz úgyszólván mindenkit és mindent mozgósított. Az önrealizácio vágya mindenkit megihletett. Ez a túlbuzgóság és igyekezet újabb politikai bonyodalmakat szült: a realitást. A gazdasági reneszánsz újra elhalasztódott. De mégis milyen eredményeket értünk el gazdasági téren az utóbbi években? Említsük csak a leglényegesebbeket: — bebizonyosodott, hogy a gazdasági kérdés megoldása politikai reneszánszot is igényel; — új gazdaság-politikai erők sorakoztak fel. Gazdaságunk fellendülése sajnos abbamaradt. 1968 januárja után az üzemek, szervek, jelentős bérköve- telményekkei lepték meg gazdaságunkat. Amit lehetett, szét is osztottunk. Most próbáljuk újra ösz- szeszedni. Csak az a kár, hogy a termelés nem és nem akar növekedni. Napról-napra emelkednek viszont a termelés költségei; a gép. az anyag, az épület és a munkaerőszükséglet. Ezzel karöltve növekedik az adminisztráció is. A munkabérek ma is alacsonyak és alig differenciáltak. A családok életnívója nem is attól függ, hogy ki hol dolgozik, hanem hogy hányán dolgoznak a családban.. A jólétről vagy az ellenkezőjéről, nem a tehetség vagy a teljesítmény dönt, hanem a gyermekek száma. Gazdaságunk továbbra is viseli a túlal- kalmazottság súlyos terhét. Az a valóság, hogy nálunk a munkanélküliek nem az utcán ácsorognak, hanem az üzemekben és főleg a hivatalokban. így nem is csoda, ha az inflációs munkabefektetés inflációs bevételt és gazdaságot idéz elő. Tömören és világosan a következő számok jellemzik gazdasági fejlődésünket: 1950-ben egy US dollárt 10.- Kcs-ért állítottunk elő, 1966-ban 20.- és ma már 32- koronáért. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy van-e egyáltalán kiút gazdaságunk szinte nyomasztó helyzetéből? Kiút a varázskörből még a mesékben is megtalálható. Már átéltünk pénz-, terv-, adó-, piac-reformot. De gazdasági helyzetünk továbbra is keserves maradt. Ezért röviden: — elismerni az üzem kollektíváját mint a termelés felelős alanyait. — életbe léptetni minden téren az anyagi érdekeltség és felelősség szigorú és kegyetlen törvényét. — megteremteni végre az egészséges gazdasági légkör objektív feltételeit és főleg megteremteni a piacot. Tóth Endre Nyelvében él a nemzet Pozsonyi líra ’69 Pozsony ez idén is. sorrendben immár negyedszer nemzetközi pop-song-fesztl- vál lázban él... Az előző éveknél is nagyobb, mondhatnám hatalmas érdeklődést bizonyltja, hogy a fesztivál mind a négy estéjére a jegyek szinte órák alatt elfogytak. s az utcán vagy a villamoson pedig egyre gyakrabban kerülnek szóba a Pozsonyi Líra holnap kezdődő neves vendégei: az Eurovlzió-gyöztes spanyol SALOME. a hazai ..Aranycsalogány“ KAREL GOTT, a világhírű BEACH BOYS-flúk stb... Gondolom, nem túlzók, ha azt mondom: négy esztendő távolról sem nagy idd, a Pozsonyi Líra mégis már végleges helyet kapott a számos egyéb rangos külföldi, nemzetközi pop-zenei fesztivál között; s Pozsony ezúttal viszont a világ könnyűzenei életének egyik nagyon szívesen látogatott központja lett... Bizonyításképpen elég csak akár röviden az elmúlt évfolyamok énekeseinek névsorában tallózni: SANDY SHAW. BILL RAMSEY, GIGLIOLA CINQUETTI, KONCZ ZSUZSA. THE SHADOWS, PETER - GORDON... Ebben az esztendőben néhány szerkezeti módosítást eszközölt a fesztivál igazgatósága a „Lira“ műsorában. Ezek azonban minden bizonnyal csak tovább emelik majd e táncdal-seregszemle eddig elért színvonalát. Az előző évektől eltérően ugyanis a hazai, nemzeti dalverseny első elődöntőjére csupán a fesztivál második estéjén kerül sor, míg a megnyitás napján a versenyen kívül bemutatkozó bel- és külföldi énekesek, együttesek lépnek a pozsonyi Pihenés és Kultúra Park nagytermének színpadára, illetve azok a fiatal hazai reménységek, akik ugyan szerepelnek a nemzeti versenyben is. de szükségük van a közönséggel való „bemutatkozó találkozásra". Holnap, azaz szerdán este tehát a tévékamerák üvegszeme és a rádió mikrofonjainak fémfüle Éva Pilarová, Marta Kubisová. Szepesi Éva. Bihari Éva. Helena Zágornvá, Petr Spaleny, az amerikai Beacb Boys-egyiittes műsorát varázsolhatja majd a képernyőre, illetve az éter hullámaiba... Említettem már, hogy a hazai, nemzeti dalverseny a fesztivál második napján kezdődik. Természetesen, ez a szerdainál jóval nagyobb izgalmat, feszültséget hoz majd a PKO nagytermébe, hiszen J. Stédron. Pavel Novak. Aletta Tichá, Karel »lába, Karel Cernoch. Tatjána Hubinská. az Uirych-lestvérpár, V. Sodorna. Milan Drobny. Hatu Pazeltová és Bihary Éva egyaránt a döntőbe jutás reményével indulnak... Az est második felében az előzetes érdeklődés szerint minden bizonnyal zsúfolt nézőtér előtt — többek között — az új-zálandi J. Rowles és a trinidadi The Soul Agoncy-együttes találkozik a pozsonyi közönséggel. Pénteken a hazai, nemzeti dalverseny második középdöntőjében Karel Hála, Václav Neckar. Yvetta Simonová Karel Gott. Petr Traxler. Helena Vondrácková, Marcela Laiferová, Waldemar Matuáka. Nad'a lirbánková. Miroslav Licko és Petr Sedlák szerepelnek, míg szünet után az angliai The Tremelos-együttes, az amerikai Lón Satton, az olasz Lara St. Paul és a legjobb csehszlovák beat-együttes — Prúdy lép színpadra. A Pozsonyi Líra szerdai „nagy napja után“, szombaton a hazai verseny döntőjével, illetve a francia Michel Polnareff, a román Luminlta Dobrescu és a spanyol Eurovíziő-gyöztes Salome föllépésével éri el második csúcspontját. Mit mondhatnék el még többet, így. elöljáróban? Bizonyára sokan kiváncsiak az olvasók közül például arra. vajon a hazai énekesek közül ki milyen dallal indul...? Nos, ez még a szükkörű zsűri és az igazgatóság titka, egyelőre csupán a dalok szerzőit és címét hozták nyilvánosságra. Ez azért fontos, mert a Pozsonyt Lira nem az é n e k e s e.k, hanem a d.a.l.o.k versenye. Amennyiben pedig — mondjuk — már ma kaphatók lennének hanglemez-boltjainkban ezek a számok, esetleges népszerűségük vagy meddő visszhangtalanságok hatással lehetne mind a két középdöntőben, mind pedig a szombati fináléban az objektiven Ítélkezni hivatott zsűrire is... Az énekeseket az idén Karel Vlach zenekara kíséri, konferálni pediq ismét a kedves mosolyű. közvetlen Jarmila-asszony, azaz J. Kos- tová fog. Befejezésül csak annyit: a holnap kezdődő Pozsonyi Lira ez Idén is a szlovák főváros kulturális életének egyik legjelentésebb eseménye lesz, melyet például Miroslav Válek miniszter, személyes védnöksége Is fémjelez. (Miklósi) Ismét „rajtol" KAREL GOIT Is... Ha találkozik tíz-tizenöt csehszlovákiai magyar ember, megszületik egy ötlet; ha ez a kis társaság újra találkozhat, akkor mozgalom lesz belőle és ha még egyszer módjukban áll az állam pénzén, vagy akár a saját pénzükön összejönni, akkor megszületik egy Intézmény, amelyre már nagyon régem szükség lett volna. Ez minden esetben Így van, de az vessen ránk. aki nem Ismeri helyzetünket, adott társadalmi pozíciónkat. Fogcsikorgatva bár, de mikro-társadalommá kell válnunk ebben a kis provinciában! És ezt minden kicsit értelmes csehszlovákiai magyar érti. tudja, ezért van ez a mohóság, ez a kiapadhatatlan megmosolyogtató életkedvünk, akaratunk. Ha bővebb illusztrációt akarnánk a fenti elméletünkhöz csatolni. akkor sok példát sorolhatnánk fel. Tulajdonképpen minden egyes intézményünk, az iskoláktól a népművészeti csoportokon keresztül az újságokig. így jött létre. Napjainkban, amikor végre a tudományos társaságok is alakulóban vannak, egy újabb, magasabb forma kezd meghonosodni. Az első már meg Is született: Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság. A csehszlovákiai magyar nyelv — amely hovatovább kezd elszakadni az irodalmi magyar nyelvtől — pallérozását, társadalmi életét óhajtja elősegíteni, ha tetszik kodifikálni, megakadályozni, hogy olyan szükségtelen elemeket. rossz szokásokat, hibákat vegyen fel, amelyek idegenek a magyar nyelv szellemétől. Mint újságírók vettünk részt ezen az alakuló gyűlésen. Sok más gyülekezet, cselekedni akaró mikrotársaság példát vehetne erről a kis gyűlésről. Az a mintegy 25—50 tudós, tanító és szerkesztő, aki eddig két alkalommal találkozott a kassal Kazinczy Nyelvművelő Napokon, a harmadik összejövetelén már szinte példás egyetértésben, és fegyelemben vitatta meg. fogadta el a társaság alapszabályzatát. A jól előkészített, csak helyenként kiegészítendő, nem pedig módosítható alapszabályzat adta a keretet és így a szinte példátlan rövid délelőtti tanácskozás után a társaság már a gyakorlati munka felé fordíthatta figyelmét. A társaság céljairól, elképzeléseiről, Hadd tudósítson a társaság társelnökének, dr. Sima Ferencnek bevezető beszéde. (n) SIMA FERENC Tisztelt jelenlevők! Két évvel ezelőtt útnak indítottunk egy mozgalmat, mely • Csehszlovákiában élő magyar kisebbség nyelvi ügyeinek szolgálatát és nyelvével kapcsolatos tudományos kérdéseknek a kutatását tűzte ki célul maga elé. Mi váltotta ki ezt a mozgalmat, melynek elindulásánál jóval korábban értek meg a föltételei? Először is: a csehszlovákiai magyar nyelvhasználat valamennyi megnyilvánulási térén mutatkozó elparlagiasodása. Az Itteni kóznyelv, valamint tömegtájékoztatási eszközeink nyelve elmarad a kötelező helyesség! és esztétikai színvonaltól, sok benne a laza hozzáállás okozta gondatlanság vagy a nyelvi nevelés hiányából fakadó érzéketlenség kifejező eszközökben eléggé szegényes és fprdításos ízű. Fokozza a kérdés komolyságát az is, hogy az alól a megállapítás alól iskoláink s maguk az anyanyelvi oktatóink sem alkotnak kivételt. A második indltóok az a felismerés volt. hogy a mélyreható társadalmi átalakulás, amelyen a felszabadulásig őstermelést folytató falusi lakosság átesett, szükségszerűen módosltőlag hat nyelvi alakulatára, a nyelvjárásokra Is. A falusi életforma egyre jobban közeledik a városéhoz, az ipari társadalomban a falusi lakosság egyre inkább az iparban dolgozók falun lakó csoportjává válik. A fokozott mozgás, a tömegtájékoztató eszközök: a rádió, az újság, a tévé egyre jobban elmossa a nyelvjárási eltéréseket, a nyelvjárásokat egyre jobban az irodalmi nyelvhez, illetőleg annak beszélt változatához. a köznyelvhéz közelíti. Szókincsük terén i> sok a változás, mert sok korábbi termelőeszközt, tárgyat, fogalmat fölváltotta a gépesítés, űj tárgyak, új fogalmak. A nyelvjárások a tudománynak és a műveltségnek felbecsülhetetlen forrásaihoz tartoznak, rögzítenünk, mentenünk kell belőlük, amennyit csak győzünk. Ez a két körülmény késztetett bennünket arra, hogy a mozgalom összefogására és szolgálatára a Csemadok KB mellett létrehozzuk az un. nyelvi szakbizottságot, melynek keretén belül az egyes részfeladatokra külön munka- csoportokat alakítottunk. Ezek a munkacsoportok a következők: 1. Sajtónyetvl csoport, melynek tagságát az egyes szerkesztőségek képviselői alkotják. 2. Terminológiai es helyesírási csoport. Tagsága szintén a szerkesztőségek képviselőiből áll, és feladata a Csehszlovákiában használatos magyar szakkifejezéseknek a magyar nyelv törvényszerűségeinek megfelelő kodifikálása és terjesztése. 3. Nyelvi nevelési csoport, mely az iskolai oktatással kapcsolatos nyelvi vonatkozású kérdésekkel foglalkozik. Tagjai a Pedagógiai Kutató Intézet, a kerületi pedagógiai intézetek, a pedagógiai kiadó képviselői és egyes pedagógusok. 4. Beszélt nyelvi csoport. A MATESZ él a rádió képviselőiből áll, és a MATESZ meg a rádió nyelvi megnyilatkozásainak gondozása a feladata. 5. Ismeretterjesztő csoport. Feladata cikkeket írni és főleg íratni a nyelvművelőkkel, ezeket megszerkeszteni és közöl- tetni. 6. Dialektológiai csoport. Nyelvjárási környezetben működő pedagógusokból és egyéb érdeklődőkből áll. Feladata nyelvjárási szókincs, jelenségek és nyelvjárási szövegek gyűjtése magnetofon szalagra. 7. Toponimiami csoport. Hasonló összeállítású, mint a dialektológiai és feladata a végbement társadalmi átalakulás folytán könnyen veszendőbe menő földrajzi- és dűlőnevek gyűjtése. Az egyes munkacsoportok az elmúlt két. esztendőben kifejtették tevékenységüket: Persze nem minden munkacsoport kezdte meg munkáját egyforma nekiindulással. Nem szabad elfelejteni, hogy általában nulla szintről kellett kezdenünk. Nem minden feladatra vannak már kész kádereink, nagyrészüket hozzá kell nevelnünk, ami nem megy egyik napról a másikra. Mindazonáltal beszámolhatunk néhány munkacsoportunk aktív tevékenységéről. Így a nyelvi nevelői, az ismeretterjesztő. a dialektológiai és a toponímlai csoport vezetői a feladatok iránt érdeklődők számára Instruáló összejöveteleket rendezlek, amelyeken tájékoztatták őket a feladatokról és a munka közben alkalmazandó módszertani eljárásokról. Az ismeretterjesztő csoport egyes tagjai tollából ezenkívül sajtónkban megjelentek már nyelvművelő cikkek, és megindult a tömegtájékoztató eszközeink nyelvi színvonalénak az elemzése és publikálása. Célunk a nyelvművelő cikkek rendszeres megjelentetése, s minden reményünk megvan rá, hogy idővel erre sor is kerül. A dialektológiai és a toponí- miai csoportban folyik a tájszavak, a dűlőnevek gyűjtése és a népnyelvi szövegek magnószalagra való rögzítése. Tavalyelőtt és tavaly ősszel megrendeztük a kassai Kazinczy nyelvművelő napokat, melyek nagyrészükben szintén Iskoláztató jellegűek voltak. — Munkánk színvonala elmélyülőben és tempója felgyorsulóban van, ami kívánatos is. Minden reményünk megvan arra. hogy idővel felfejlődünk egy munkaéhes munkabíró gárdává, mely a feladatok színvonalán áll, s melynek tevékenységét és e- redményeít haszonnal élvezi majd mind kisebbségünk, mind köztársaságunk. — 0 — Erre az összejövetelünkre azért gyűltünk össze, hogy határozzunk tevékenységünknek egy magasabb fokú szervezési keretéről. Ez a keretet az eddigi szakbizottsággal szemben a megalakítandó társaság lenne.