Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-06-10 / 23. szám
4 éj ifjúság JAROSLAV SCHREIBER: IMIÉ (IHfliNK MB) Ha az életszínvonalról beszélünk — nem kerülhetjük ki az egyes fogalmakat, mint például: megélhetés és létminimum. Épp úgy, mint a lakóterület helyes felméréséhez egységre — méterre van szükségünk, épp ügy szükségünk van az életszínvonal tárgyilagos megítélésénél valamilyen megbízható mércére. Egyik fogalom sem új, egyaránt gyakran előfordul a világ- és a ml irodalmunkban is. Azonban a számításukkal egy kissé megkéstünk és ezért nálunk ez a téma nagyobbára vita jellegét ölti fel. Tehát a következő eszmefuttatást is csak hozzászólásnak szántam az eddig nyilvánított nézetekhez. Az eddigi szokások szerint a létminimumot az anyagiak olyan mennyiségének tekintik, amely lehetővé teszi az embernek, hogy élete legalapvetőbb szükségleteit kielégítse. A pénznek egy olyan töredéke, amelyből fedezni lehet a megélhetéshez szükséges dolgokat, megvásárolni a legszükségesebb ruházkodási cikkeket, cipőt és lakást, megtartani a kellő egészséget és fedezni a legminimálisabb kulturálistársadalmi élet szükségleteit. Olyan összeg ez amely a nyomor és a szegénység határán mozog, tehát olyan kategóriába tartozik, amelyeket egy fejlett szocialista államban ismerni sem szabadna (eddig ez az összeg az előzetes számítások szerint havonta kb. 350 korona körül mozog személyenként). Miután nálunk is tervbe vették a létminimum meghatározását, tehát nálunk sem szabadna, hogy más értelme legyen, mint amilyet a világ ökonómiai Irodalmában tulajdonítanak neki. Ez azt jelenti, hogy ennek az összegnek határvonalat kellene képeznie és eszerint kellene a különböző szociális juttatásokat és kedvezményeket megítélni és adományozni. Például a kisebb jövedelemnél, amelynél az egyes emberre eső havi részleg nem teszi ki a létminimumot, a hivataloknak és az intézményeknek különböző szolgáltatásokat ingyen kellene nyújtaniok az érdekelteknek — például a gyermek- intézményekben, az iskolai étkezdékben, stb; a jövedelmi adó alóli felmentés és hasonlő kedvezmények. Mindeddig nálunk az az elv érvényesül, hogy a bölcsödében vagy óvodában csak azok a családok mentesülnek a díj fizetése alól, amelyekben a jövedelem egy személyre eső része 300 koronát tesz ki. • Elegendő 10 korona egy napi étkezésre? Az utóbbi időben hazánkban gyakran hoztak adatokat nyilvánosságra a létminimum előzetes, átmeneti számításairól, bár ezek még csak kísérleti stádiumban vannak. Ezek a számadatok nekem eléggé alacsonyaknak tűnnek. Egyesek szerint a létminimum fejenként az 520—600 korona tiszta jövedelem körül mozog havonta (Az Életszínvonal Kutató- intézetének tagjai, Eratislavában). Ennél a számításnál abból a valóságból indulnak ki, hogy gazdaságilag a négytagú család eredményes. Ha ezek a számok nem is végérvényesek, mégis nagyon sok statisztikai adatra, megállapításra, vizsgálatra és különböző számításokra támaszkodnak és ezért feltehető, hogy a végső összeg, amely a létminimumot jelenti nemigen emelkedik majd. A számításokban abból indulnak ki, hogy egy személynek 10 korona elegendő a napi étkezésre. Foglalkoztam az étkezés költségeivel és közzéteszem kutatásaim eredményét, amelyet négy ipari üzemben folytattam. Ezekből a kutatásokból kiderült, hogy a dolgozók, minden bevételi osztályhoz tartozók egyaránt körülbelül 20 koronát adnak ki a napi éikezésre (reggeli, tízórai, ebéd, vacsora). Ebből tehát kiviláglik, hogy az étkezés magasabb költségei a család dolgozó tagjánál vagy a többi családtag, vagy az egyéb életszükségletek rovására megy, azaz a ruházkodás, lakás, kultúra stb. sínyli meg. Épp ezért a létminimum előzetes megállapítását, azaz a 600 koronát, valóban csak végső határnak tartom, a legalacsonyabbnak. Azt hiszem, hogy a 800 korona körüli összeg valósabb lenne. A hivatalos statisztika adatai más szempontot is lehetővé tesznek. Vegyük fontolóra, hogy a 600 korona valóban még a létminimumnak is a minimuma. A Csehszlovák Köztársaság 1967-es statisztikai évkönyve válogató vizsgálatok alapján kimutatja, hogy 1965-ben nagyjából 34 százalék olyan háztartás volt, amelyeknek az egy fejre eső létminimuma éppen azt a bizonyos 600 koronát tette ki. Még ha ezeket az adatokat az adott gazdasági helyzetben megdönthetetlen valóságnak kell elfogadnunk, mégis szükséges feltennünk a fontos kérdést, milyen célja van a szocialista államnak, szakszervezeteknek? Bizonyára ennek az állapotnak legalább a fenntartása, méginkább a megjavítása. Azt hiszem erre a kérdésre csak egy a válasz. Felülvizsgálni a kiszámított optimális létminimumot és olyan intézkedéseket foganatosítani, hogy a lakosságnak az a része, amelynek életszínvonala a létminimum határain és az előzetesen kiszámított létminimum határán mozog, olyan színvonalra emelkedjék, amely megfelel egv szocialista állam célkitűzéseinek. • A stressz okozói A fenti adatok bizonyítják, hogy nálunk idáig elég sok az olyan ember (család, csoport), akik gyakran élnek át olyan helyzeteket) amelyekben még azok az előfeltételek sem adatnak meg nekik, amelyek az élethez szükségesek és főleg a fejlődésük számára fontosak. Ezáltal Időnként nyugtalanság és feszültség vesz rajtuk erőt. Cáp és Dytrich könyvükben (A személyiség kialakulása igényes helyzetekben) arra utalnak, „hogy az élet tempója, a zaj és a hajsza, a legkülönbözőbb munka elvégzése közben, a gyors iram, a munkahelyek környezetének nem megfelelő mivolta, a szervezet különböző szerves anyagok által vagy a nem kielégítő táplálkozás következtében való legyengülése — mindez az embereknél kisebb-nagyobb fokú stresszt idéz elő.“ A stressz-állapot tehát nem kielégítő életfeltételek következménye. Ez azonban csak a dolog egyik oldala. A másik komoly tényező — amely az életszínvonalra befolyást gyakorol — a szociális környezet feltételei (társadalmi, emberek közti). Ezért azt hiszem, miután az életszínvonal emelésének problémája anyagi téren és ezzel az életszínvonal emelkedése az optimális határokra nehezebben megoldható feladat lesz, még ez előtt megkezdhetnénk a „létminimum“ megoldását a munka- és szociális területeken. Üzemeink állapota, különösen a munkahelyek állapota, egyáltalában nem üti meg a mértéket. És mégis elegendő lenne, ha az üzem vezetősége ezeknek a kérdéseknek legalább annyi figyelmet szentelne, mint amennyit gazdasági problémákra fordít. A munkahelyekről való gondoskodás, azok fejlesztése — amely a termelés fejlődésével is szorosan összefügg — kell hogy jobban érdekelje a szakszervezeteket is. Kell, hogy a szó jó értelmében, bizonyos nyomást gyakoroljanak az üzemek vezetőségére, hogy igyekezzenek a munkahelyen a „létminimumot“ a legmagasabbra emelni. Hasonlóan lehetne emelni a „létminimumot“ az emberi kapcsolatok terén is. Ennek előfeltétele mind a vezetésben mind a nevelőmunkában a szolid módszerek alkalmazása. A tudományosan megalapozott korszerű személyzeti-politika — nem zaklatni az embereket a munka, meg a munkamódszerek bürokratizálásával, javítani az emberekkel való bánásmódon mindenütt és mindenben, úgy ahogy ezt a január utáni fejlődéstől elvártuk — és jogosan várjuk mindmáig. LEVÉL NEMESÚCSARA, de nemcsak oda, hanem sok más alvó faluba Nem kenyerem a levélírás, ám a megtörtént eset olyannyira bosszant, hogy nem hagyhatom szó nélkül. Ha csak nekem keserítették volna meg az életemet a ne- mesócsaiak, akkor nem szólnék egy kukkot sem, de velem együtt még 120 fiatalnak. akik május 24 én délután 3 Órakor autóbuszra szálltak és vidáman énekelve elindultak, hogy este 7 órakor a kultúrotthonban szórakoztassák, vagy ha úgy tetszik művészetre neveljék a falu lakosságát. Mert ugye a csehszlovákiai magyar fiatalok együttesének az Ifjú Szívek-nek az a küldetése, hogy tavasszal és nyáron sorra Jár'a Dél-Szlovákia magyarlakta fölvált, városait és bemutassa új műsorát. A tagok jutalma nem más, mint a taps és havi 200 korona. A 200 koronáért nem éri meg — vallják sokan az együttesben a főiskolások, munkások, akik szabad idejüket áldozzák fel, hogy terjesszék, ápolják hagyományainkat. Ám a taps, a közönség lelkesedése mindent kárpótol, feledteti az utazás fáradalmait, az éjszakákba nyúló próbák nyomait. a szabad szombatok és vasárnapok feláldozását. Mindent. Számtalan művészemberrel beszéltem már, akik egyértelműen vallják, hogy üres nézőtér előtt szerepelni a legszörnyübb. Ha nincs néző, nincs taps n‘ncs kinek mit mondani, nem érdemes föllépni. De mit tehetett az Ifjú Szívek együttese? fellépni, szerepeint ment Ne- mesócsára, nem kirándulásra. Nem az a pár korona érdekelte, amelyet a szövetkezet vezetősége kifizetett a fellépésért, hanem a telt ház, no meg a taps. Dehát hogy is történt? E- levenítsük csak fel a történteket. Együttesünk szokás szerint egy órával a kezdés előtt, tehát este 6 Órakor megérkezett a faluba. Hétkor még egy lélek sem volt a kultúrházban. Nem baj gondoltuk, hiszen falun már szinte szokássá vált, hogy későn tárnak az előadásra. A helyt vezető kérte az *- gyüttest, hogy egy órával később kezdje meg az előadást, mert biztosan eljönnek az emberek. És Jöttek, Nyolckor, amikor az együttes színpadra lépett már heten voltak a nézőtéren. A műsor végéig összejöttek vagy húszán. Mtnt már említettem 120-an mentünk le Pozsonyból. Három autóbusszal, egy személygépkocsival és teherkocsival. Micsoda fényűzés?! Hét embernek előadást tartanit Önkéntelenül felvetődik * kérdés, kit terhel a felelősség? Az együttes vezetősége megtett mindent. A falu vezetőivel megegyezett a pontos dátumban és az előadásért Járó összegben, le- küldte a propagációs anyagot, valamint — véleményem szerint — színvonalas műsort is biztosított. De mit tettek a falu vezetőt? Ha tudták, hogy halott a falu, miért hívták meg az együttest? Ha nem tudták, akkor baj van a vezetéssel. És a további eshetőség? Nem propagálták a fellépést. Ez a legvalószínűbb. A közöny és felelőtlenség hatványa. I- lyesml még nem történt meg az együttes fennállása óta. Kedves nemesócsaiak ez nem volt egyáltalán nemes cselekedet. Tessék csak elképzelni, milyen hatással van ez azokra a fiatalokra, akik az együttes nyárt fellépéseire készülnek. Remélem másutt ilyen meglepetést nem tartogatnak számunkra. És ha mégis, kérem írják meg előre: ne jöjjetek, mert titeket már nem vár senki sem. Csikmák Imre U. i. Ezek után kinek lesz kedve szerepelni Nemesócsán? Megmondom: senkinek! A cím ne hökkentsen meg senkit, s aki a űgyelmeztetés ellenére is meghókken, az jöjjön el és nézze meg Váraljay István kaktusz- gyűjteményét, kaktusz-múzeumát, kaktusz- állatkertjét, vagy, ha esetleg úgy tetszik: kaktusz-mauzóleumát. Csak nála tudtam meg, hogy szinte mindegyik kaktuszfajta virágzik, ha kellő gonddal kezelik. Én már évek óta várom három példányom virágbabonjlását. de egyelőre semmi jel sem mulat ez irányban. Váraljay Istvánnak mintegy kilencven fajta kaktusza van, s az valamennyi virágba borul. Mert ő ért is hozzájuk; s ahogy nézem növényeit és hallgatom magyarázatát, egyre inkább érzem: igazoltan díszeleg Írásom tetején a cím. ő például minden egyes cserepet kifőz, nehogy káros baktériumok gátolják a kaktusz fejlődését. Télen „telelteti“ növényeit, gondosan méri a levegő hőmérsékletét, s ha a hivatalos tavasz beköszöntével kiteszi cserepeit az udvarra, hűvösebb napokon takarót borít rájuk, hogy a megfelelő hőmérséklet megmaradjon. Az olvasó azt hihetné, amit a jámbor riporter. azaz abban a hiszemben ringathatná magát, hogy Váraljay István legalább tíz esztendeje foglalkozik ilyesmivel. Tévedés! Mindössze két-három esztendeje tölti szabad ideje egy részét különleges növényei körében. Csehországban katonáskodott, ott látott virágzó kaktuszt, s ott határozta el: ő is megpróbálkozik „nevelésükkel“. Előző komoly kedvtelése a galambászat volt. Csehországban és Morvaországban kultusza van a kaktusznak. Reméljük, hogy Szlovákiában Is lesz. Érdekességként említem meg, hogy a kaktusz-pszichológus kedvenc virága a szegfű! Mielőtt tovább szaporítanánk a szót, adjuk át a stafétabotot a fényképeknek. Kiválasztottunk Váraljay István gyűjteményéből három példányt, azokat lefényképeztük, s most megkíséreljük elmondani, mit közölt ápolójuk a „királyról“, „hajasról“ és „pirosról". • A „király“ (Echinocactus grusonii) valószínűleg azért király, mert tüskézete a csupa- ékszer csupa-csillogás királyi koronát juttatja eszünkbe. A tüskék vajszínűek, Európában elég ritkán virágzanak. Viráguk félméter átmérőjű, apró sárga virágocskák képezik, koszorúalakban elhelyezkedve. Váraljay István vörös salakba helyezte őt is, mint miden társát. • A „piros“ színes kaktusz. Sajnálom, hogy jz Űj Ifjúság nem mélynyomással készül, mert ez a felvétel a ritkaságok közé tartozna. Képzeljük el, hogy a sötétebb árnyalatú, zöld tövön piros rész díszeleg. A zöld és a piros harmóniában van egymással. Egyedülálló példány ez, mert csak másik kaktuszba oltva él; nincsenek ugyanis klorofilszemcséi, nem virágzik, vagyis magja sincs. Latinul Gymnocalycium mihanovichii. varíe- ta rubra a neve. A kaktusz-pszichológus szerint leglényegesebb tennivalók: a helyes átteleltetés és az öntözés. Mindkét fogalom magában foglalja a fény, a hőmérséklet és a víz helyes adagolását. Kár lenne részletekbe bocsátkoznunk, mert fajtánként változnak a számok. A kaktusz a legigénytelenebb növények ígyike. A földből vagy salakból kivéve is elél, olyan szívós, mint a fakirok. Megtudhatnánk még, hogy meddig él egy kaktusz. Nagy Lajos „Képtelen természetrajzára" építve megállapíthatjuk, hogy megvalósíthatatlan feladat ez, mert a megfigyelő mindig előbb hal meg, mint a megfigyelt. Vannak időszakok egy-egy társadalom életében. amikor az emberek nagyrésze terekre vonul vagy kávéházakba gyűlik és vitázik, taglal, tervez. És vannak időszakok, amikor az emberek nagyrésze visszahúzódik lakásába és mini-vasútvonalakkal babrál vagy kaktuszokat gondoz. De bármit csináljon Is; „Dolgozni csak rendesen, szépen, ahogy a Csillag megy az égen úgy érdemes.“ Nem tudom, Váraljay István József Attilára gondol-e, amikor kaktúszait öntözi-oltja, vagy amikor pontos naplót vezet növényeiről. Mindenesetre élmény volt házában járni. Az olvasó joggal kérdezheti: miért nem fényképeztünk le egy virágzó kaktuszt is? A válasz egyszerű: azért, mert még nincs itt a kaktuszvirágzás ideje. Ha tehát virágba borul Váraljay István egy-egy növénye, ott leszünk fényképző-masinánkka) és közzétesz- szük a felvételt lapunk hasábjain. Érdekességként és csattanóként: az esti órákban hagytuk el a kaktusz-gyűjteményt, s másnap reggel csengett a telefon: virágzani kezdett egy kaktusz! Szöveg: Batta Kép: Kolár Péter
