Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-06-10 / 23. szám
/□ MM Kicsik és nagyok... KURUCZ ÉS HELEXA FELVÉTELEI Nem a történelem tanítja a lelkiismeretet tisztességre, hanem a lelkiismeret tanítja rá a történelmet. A tények megrontók, s mi vagyunk azok. akik megjavítjuk őket azzal, hogy állhatatosan kitartunk eszményünk mellett. Amiéi A CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR FIATALOK LAPJA XVIII évf 1969 június 10. Ara | . Kés Céltudatosan, nyugodt légkörben akarunk dolgozni Két egymást követő nagy eseménye volt belpolitikái életünknek. Prágában a CSKP Központi Bizottsága, Bratis- tavában Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága ülésezett. Husák, illetőleg Sádovsky elvtárs beszámolóit az Üj Szó teljes egészében közölte. De így is szükséges-* nek tartjuk olvasóinkkal ismertetni azokat a problémákat, amelyeknek megoldását a jelenlegi viszonyok köze-* pette társadalmunk vezető ereje a CSKP a legfontosabbnak tart. Cgy gondoljuk a választ erre dr. Gustáv Husák a CSKP KB első titkára fogalmazta meg a legtömörebben. „Ml az amit el akarunk érni?“ — tette fel a kérdést, majd öt pontban foglalta össze a legfontosabbakat: L Helyre akarjuk állítani pártunk egységét a marxiz- mus-leninizmus, valamint annak a platformnak alapján, amelyet a Központi Bizottság elfogadott. 2. Célul tűzzük ki a Kommunista Párt vezető szerepé*» nek helyreállítását. 3. összességében ki akarjuk dolgozni a szükséges gazdasági intézkedéseket, vagy legalábbis elő akarjuk készfa teni azok kidolgozását. 4. Meg akarjuk szilárdítani a szocialista állam hatalmi funkcióit. 5. Törekszünk, hogy elvi .alapon rendezzük kapcsolatainkat a Szovjetunió és a szocialista országok testvéri pártjaival. Államunk külpolitikájának alapelvei ezekre a kapcsolatokra épülnek. Nagy jelentőségű az az értékelés is, amely az 1968-as év eseményeire vonatkozik. A KB első titkára kifejtette, hogy az 1968-as esztendő a nagy remények és nagy várakozások időszaka volt a kommunisták és nemkommu* nisták számára egyaránt. Nagy lehetőségeket teremtett ahhoz, hogy megtisztítsuk tanításunkat és politikai gya- korlatunkat a hibáktól és az eltévelyedésektől. A demokratizmus folyamatát azonban nem szabályozta semmiféle koncepció. A párt olyan ösztönös társadalmi mozgást engedett meg, amelyben a társadalom antiszociallsta erői és a pártonbelüli opportunista csoportok előtt lehetőség nyílt a politikai életbe való behatolásra. • Politika mindenkinek: Mennyiből élhetünk meg anélkül, hogy nélkülöznénk • Levél Nemesócsára, de nemcsak oda, hanem sok alvó magyar faluba • Kaktusz-pszichológus • Az írás története • Sport • 16 éves — és top-mo- dell • A szerelemről és házasságról. A kérdésekre válaszolnak: Liselotte Pulver és Helmut Schmied • Fél éve csak mosolyognak • Beesteledett • A monogramos púderdoboz • Egy új felfedezés: Az űrbetegség • Lengyel József: Hohem és Freier • Versek • Peter Gregor: Beszélgetés a mesterrel • Csúzli • A szerelem buktatói: • Klub-híradó: Két esemény • Bemutatjuk Kiss Mihályt 0 A cseh lapokból: Vádolnak a számok • Képpel-szóval a ballagásról • Bezárják kórházainkat? — Az iskola, amely az egészségügyi ápolónővérek nevelésével foglalkozik • Olvassák el verseny-tájékoztatónkat 0 Visszhang Husák elvtárs értékelésében rámutatott arra is, hogy államunknak ez a belpolitikai fejlődése kételyeket, aggó-» dalmat és nyugtalanságot keltett, nemcsak állampolgáraink és a párttagok egy részében, hanem a testvér kom*» munista pártoknál is, azokban az országokban, amelyekhez szövetségi kötelékek fűznek bennünket. A szomszédos szövetséges államok kommunista pártjainak vezetői fokozatosan elvesztették bizalmukat abban, hogy pártunk vezetése az adott helyzetben képes lesz megállítani a válságos folyamatot. Husák elvtárs kifejtette azt is, hogy jelenleg nincs szándékunkban értékelni a tavalyi események valamennyi okát és következményét Vissza kell térnünk azonban erre a kérdésre és még kell keresnünk az akkori helyzet igazságos, becsületes marxista értékelését. Belpolitikai vonatkozásban a legfontosabb a párt belső politikai válságának megoldása. A CSKP vezette Nemzeti Front továbbra is a társadalom politikai életének alapformája marad. A Nemzeti Frontnak a jövőben olyan pro- grammal és alapszabályzattal kell rendelkeznie, amely akadályt jelent a Nemzeti Front szervezeteibe behatolni akaró anarchista és jobboldali erőkkel szemben. A prágai és a bratislavai tanácskozás is nagy figyelmet szentel a népgazdaság kérdéseinek. Ezen a téren a hely-* zet súlyos és rendkívül bonyolult A válság jelenségei idestova tíz éve tartanak s annak ellenére, hogy tudomásunk van a politikai és gazdasági élet kölcsönhatásáról, nem maradt elég időnk a gazdasági kérdések megoldására. A CSKP KB elnöksége arra a következtetésre jutott, hogy a Népgazdaságban teljes mértékben vissza kell állítani a- párt vezető szerepét.