Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-06-03 / 22. szám
4 új ifjúság BEREK, ARAK, MUNKAERKÖLCS A figyelem középpontjában a bérek, árak és a munkaerkölcs problémája áll. Nem akarom azt mondani, hogy nem szükséges a vásárlóerő — 15—20 milliárd korona többletét kimeríteni — amely ínségünk állítólagos okozója. Az, ami az egészben nem tetszik nekem, az az egyoldalúság és az önboldogltás egy faja. aminek ezt az áremelést feltüntetni szeretnénk. Ne is haragudjanak rám ökonomusalnk és iparunk kapitányai, de nekem ez sehogysem tetszik. Bár igaz, hogy 40 milliárd koruna megtakarítás nagyon sok. De miért kell azonnal áremelést végrehajtani? A bevételek szabálytalan emelkedése nem szabad hogy folytatódjék. Egyszeri jelenségnek kellene maradnia. Miért hát az árak állandó emelése? Mert ha ez állandósul, akkor Ismét az egyedü- Ilek leszünk a világon, akik az inflációt természetes állapotnak ismerjük el. Tudjuk, hogy az inflációtól az egész világ fél. De a leggazdagabb országok a legdrasztikusabb intézkedéseket foganatosítják ellene — csak ml tesszük éppen a fordítottját. Az infláció a gazdasági káoszhoz és nyomorhoz vezet. Ezt mutatja a tapasztalat — kivétel nélkül. A ml elméleti szakértőink kitaláltak egy egyszerű receptet. Ráfizetésesek a vasútaink? Felemeljük a vasúti jegyek árát. Ráfizetünk a lakbérekre? Bevezetjük az ökonomikus lakbért, bár még senklsem tudja, hogyan alakul ez majd pénzbellleg. De ezt nem lehet csak olyan egyszerűen keresztülvinni. Iparunk kapitányai egészen nyugodtan kijelentik a televízióban, hogy ezek a nehézségek egyes egyedül saját termékeink áremelésével oldhatók meg. Kérdem, valóban igy van ez? Valóban ez az egyedüli megoldás? A nagyüzemi termékek áremelése, amely 36 milliárd koronát tesz ki —' javított valamit a termékek minőségén? Nem éppen fordítva áll a dolog? Nem vezet ez a kényelmes megoldás a termékek minőségének csökkenéséhez? Hogyan magyarázzuk majd akkor a termékek minőségi csökkenését, a termelés és a minőség elmaradottságát? Itt valami nincs rendjén, ügy tűnik, mégiscsak az egész világ többi ökonomusának lesz igaza, amikor az Infláció ellen küzd. A másik „sláger“, hogy a bűnöst a bérek örömtelen helyzetében keressék, elsősorban a sormunkások bérében. A statisztika a bérek 12,5 milliárdos növekedéséről beszél. Arról, hogy ebből ki mennyit kapott. A munkások bírálják a bevételek aránytalanságát. Például a haszonrészesedésben. A munkás része 200.- Kés, az Igazgatóé 40 000.- Kés. Ne értsenek félre — nem beszélek az igazgató haszonrészesedése ellen, ha az az üzem kimutatható anyagi fellendüléséből származik. De mindig ez volt a helyzet? Sokan a szívükre tehetnék a kezüket. A legfőbb kifogás a munkásság állítólagos munka- és technológia fegyelmezettségének a hiánya. Értelmetlenség lenne, ha a szakszervezetek támogatnák az egyes üzemekben a rendetlenséget és az anarchiát. Ezt sohasem tettük és nem is fogjuk tenni, sem támogatni a jövőben sem. Határozottan szembeszállók ennek az állításnak az általánosításával is, sőt a felelősségnek a dolgozókra, valamint a Forradalmi Szakszervezetekre való hárításával is — mint ahogyan azt előszeretettel teszik. Ilyen dolgok fordulnak elő. Van, akinek nagyon útjában áll a Munka Iörvénykönyv — nem engedhetjük meg a hanyagságot — mondják. A törvénykönyvet úgy kell értelmeznünk, ahogyan írva van, hogy nem az elnök, hanem az üzemi bizottság kell, hogy beleegyezését adja a felmondáshoz. Ez a kollektíva köteles megítélni, vajon az illető banyag-e vagy sem. Kérem, mutassanak egy konkrét esetet, amelyben a szakszervezet a felelőtlen, hanyag munkaerő pártjára állott volna. Mi védelmünkbe vesszük a becsületes, de szigorú mestert, aki megköveteli a munkafegyelmet, de hanyag, felelőtlen embereket nem pártfogolunk, ^palában azt mondják — védelmezitek a hanyag embert, nem tudjuk elbocsátani. De mutassatok egy konkrét példát, kit és hol?! Utánanéztünk egyes üzemi bizottságoknak és ha helytelenül határozott, akkor elláttuk tanáccsal. Elfogadni az állítást az. általános fegyelmezetlenségről, a munkához való helytelen beállítottságról, egyenlő lenne azzal a meggyőződéssel, mintha valamennyien a hanyagok és felelőtlenek nemzetét alkotnánk és hogy dolgozóink az anarchista henyélők soraiból kerülnek ki. Nem hiszek ebben az állításban és visszautasltom. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy a kutya másutt van elásva. Én Így fogalmaznám: Mondjuk, hogy a dolgozók 20 százaléka valóban hanyag, de még mindig itt van a 80 százalék becsületes dolgozó és alkalmazott, akik becsületesen akarnak dolgozni, keresni, hogy eltarthassák családjukat. És fennáll a kérdés, hogyan lehetséges, hogy 80 százalékuk rendes, ki szervezi ezeket, ki a kezdeményező? Ezeknél jól szervezett a munka? Megfelelően biztosított az anyagi-technikai alap? Ha ez a 80 százaléka a becsületes embereknek rendesen lenne megszervezve, lehetnénk-e ilyen helyzetben? A kutya másutt van elásva és mi olyan mesterek vagyunk, hogy még a rendes emberből is henyélőt faragunk, csak azért, mert nem tudjuk a munkát megszervezni, nem tudunk tervezni és más egyebet sem, amiről beszéltem. Mély meggyőződésem, hogy felül kell kezdeni. Elsősorban úgy, mint a pártban; le kell küzdeni egy bizonyos tehetetlenséget, amely gazdaságunkban meghonosodott. A kormány felelős a nemzeti gazdálkodás vezetéséért és ez alól a felelősség alól semmiféle ökonómiai rendszer nem menti fel, legyen az akár ilyen vagy amolyan. Ma már sem a francia, angol, sem az amerikai kormány nem próbálja meg. hogy a gazdasági helyzetért másra tolja a felelősséget. Nem restell hathatósan, sőt néha keményen beavatkozni. Hiszen nem vagyunk analfabéták és külföldi dolgokat is olvasunk. Második fokon az üzemek és vállalatok gazdasági vezetőit teszem felelőssé. Szerintem ő rajtuk van a felelősség üzemeik keretén belül termékeik eredményességéért, mind üzemi mind társadalmi szemszögből, fjk a felelősek a munka szervezéséért, a rendért, a munka- technológiai- és bérfegyelemért, a kezdeményező dolgozók megszervezéséért és támogatásáért. Iparunk kapitányainak, akik kifogásolják, hogy a szakszervezetek nem támogatják a kezdeményezést és a versengést, emlékezetébe idézzük, hogy a szocialista munkaversenyek miatt bíráltak bennünket — aláírom: jogosan. Valóban a mesternek kell a legjobban tudnia, hogyan szervezzen, irányítson és hogyan jutalmazza a versenyt, inkább, mint a vállalati főmérnöknek, stb. A szakszervezetek kötelessége, hogy dolgozóit erre nevelje gyűlésein Irányítsa őket, megalkossa számukra > feltételeket, gondoskodjon róla, hogy a legjobbakat megjutalmazzák, megkapjak üzemükben a nekik kijáró megbecsülést és tiszteletet, amilyen csak egy élenjáró dolgozót megillet, gondoskodjék a becsületesen dolgozó ember erkölcsi támogatásáról. A dolgozóknak látniok kell. hogy igyekezetüknek értelme van. Vojtech D a u b n e r elvtárs, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának II., plenáris gyűlésén elhangzott felszólalásából Kurucz Sándor felvétele MANÖKENEK A KIÁLLÍTÁSON Az idén másodszor rendez fék meg Briinnben a közszükségleti ipari cikkek nagy tavaszi kiállítását. Funkcióját, értelmét most nem ál] szándékomban vitatni. Lényege viszont megérdemel egy bíráló mondatot. A kiállítás anyagát két részre osztanám — nem egészen egyenlő részekre. A kisebbik azon áruk sokasága, amelyek már régen, mondhatnánk egyesekre azt is, hogy évek óta kaphatók az Üzletekben, Apró, kis háztartási kellékekről van szó elsősorban. A második, a döntő mennyiségű mintaáru pedig az, amelyeket csak évek múlva lehet majd kapni, évek múlva indul meg sorozatgyártásuk. Vonatkozik ez főleg a bútorszalon legtöbb termékére. Hogy milyen hiánycikk a bútor egyáltalán és a jó szép bútor, azt mindnyájan tudjuk. Brünn kapcsán ezt most kénytelen elmondani az újságíró, még akkor is, ha témája nem közvetlenül ez. Riportalanyom két manöken. A kiállításon egymást érték a divatbemutatók. Érthető, hiszen a ruhaneműket gyártó üzemek tucatjai szerepeltek a nagy áru-seregszemlén. A KARA szőrme és prémfeldolgozó. — hazánkat évtizedeken keresztül külföldön is rangosán reprezentáló vállalat is tartott egy látványos, szép divatbemutatót. A bemutatott kollekciók értéke meghaladta az egymilliót. A divatbemutató után, sikerült két manökénnel beszélgetnem. Mindkettő férjezett, családanya, háziasszony. — Hogyan lesz valakiből manöken? — Ez nem törvényszerű. Meglehet, hogy minden egyes hazai manökenünk más és más úton került kapcsolatba ezzel a hivatássai. Manökenképző iskola nem létezik, minek is lenne, így hát a hivatáshoz vezető utak, lehetőségek nagyon eltérnek egymástól. A leggyakoribb talán az a módszer, amelynek alapján mi is azzá lettünk. £n tervezőként dolgoztam egy ruhaipari vállalatnál, kolléganőm ugyanott, a termelésben. A vállalat divatbemutatót tartott, manökenekre volt szükség. mi vállaltuk a ruhák bemutatását. Aztán ez rendszere- ződött. Nyolc éve alkalomszerűen dolgozunk, mindkettőnknek csak másodállása ez. — Olyan másodállás ez, a- melynek honoráriumából egy modern nő szerényen meg tud élni? — Mielőtt azt kérdezném, hogy mit is ért a modern nő fogalma alatt, már nemmel válaszolok. Ha csak az öltözködés modernségére gondolunk, akkor is kevés a másodállásos honorárium. Nagyon tájékozott kell legyen az ember, ha a ruhára szánt pénzt be akarja osztani. Kirakat-tájékozottságra gondolok, meg talán pult alattira is. De azt hiszem ez kevésbé lényeges. A probléma ott van, hogy nincs elegendő áru, a minőség sem a legmegfelelőbb. Tudom ellentmondók ezzel önmagámnak, de mégsem merném állítani, hogy nálunk a nők bármelyik korosztálya is rosszul öltözködne. — S ezt önök mivel magyarázzák? — Tudnak öltözködni a nők. Főleg a fiatal lányok. Furcsa paradoxon, hiszen nekik a leg- minimálisabbak az anyagi lehetőségeik. Gazdaságosan, napi több ruhaváltással, kombinációkkal könnyen széppé teheti magát a nő. Már ami a ruházkodást illeti. Én a férfi és laikus, gondolom nem tévedek, ha azt állítom, hogy a nők nagyrésze tud varrni, s ezzel megkönnyíti az öltözködés problémáit, s tökéletesen érvényesítheti saját elképzeléseit. — Igen, ez így van. Mi mindketten már évek óta varrunk magunknak. — Szerkesztőségünkbe elég gyakran érkezik olyan levél, amelyben arra kérnek bennünket a lányok, segítsünk nekik, tanácsoljunk, manökenek szeretnének lenni. Többek között az amatőr- és profi-manökenek fizetéséről is tájékoztatást kérnek. — Mi amatőrök vagyunk. A kérdés első részét gondolom már megválaszoltuk. A honorálás? Minden bemutatott ruhadarab után tizenöt korona jár. Ha fürdőruháról, vagy al- sónemúről van szó, akkor jobban fizetnek — ez természetes. — Milyen gyakran szerepelnek? — Általában elég gyakran, de a vásár idején szinte meg sem állunk. Tavaly is így volt, az idén még zsúfoltabb a programunk. — Hányszor váltanak naponta ruhát? — Privát kétszer-háromszor, hivatásból előfordul, hogy száz- százhúsz alkalommal is.. — Mi a véleményük a következő elvről? Nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsó ruhát vásárolhassak magamnak. — Érvényes, de bizonyos esetekben a nők kivételt képeznek. — Milyen a mai programjuk? — Még három bemutató, aztán megyünk haza. Ha érdekli, bevallhatom; pelenkát mosni. Barátnőm gondolom ugyanúgy. Ö is fiatal anya, akárcsak én. Meghalt a kalózrádió, éljen a kalóztévé Kalózrádiónak hívják általában azt az adóállomást, mely egy ország határain, illetve felségterületén kívül engedély nélkül sugározza műsorát. A kalózrádió „feltalálója“ a most 28 éves Ír származású milliomos és filmvállalkozó, Roman O'Rahilly volt. Ez az ir fiatalember rájött, hogy egy ország Felségvizein kívül eső nemzetközi tengerek tu lajdonképpen a senki földjei. Tehát engedély és ellenőrzés nélkül, adómentesen bármely részen rádióállomást alapít hat. Persze nem a hírközlő szervek iránt érzett szeretete vezérelte e lépésre, hanem a kínálkozó üzlet. Az adóállomásokat általában a partmenti vizeken cirkáló hajókon szerelték fel. A vállalatok és vállalkozók jó pénzt fizetnek a tömeges üzleti reklámért O'Rahilly rádióállomása pedig rövidesen nagy népszerűségre tett szert A „Radio-Caroline“ ugyanis a reklámon kívül reggeltől estig népszerű pop-zenét sugárzott. Hozzávetőleges becslés szerint a „Radio-Caroli- ne" adásait Nagy-Britanniában 50 millió ember hallgatta, többen, mint az összes brit adóállomásokat együttvéve. Ez pedig megfelelt az üzleti reklámnak. Annál kevésbé az angol kormánynak, mely hosszas huzavona, közel öt évi működés után, két évvel ezelőtt betiltotta a kalózrádiót. A vállalkozó szellemű tulajdonos azonban nem törődött bele a kudarcba. A legújabb hírek szerint már be is jelentette. ezúttal a TV-Caroline feltámadását. Mert most televíziós műsorral kedveskedik hálás közönségének. Roman O'Rahilly azt vallja, hogy a parttól három kilométernyire kilencezer méter magasságban az ember szabad. Ezért a TV-Caroline adásait egy Constellation mintájú repülőgép fedélzetéről sugározzák majd. Többesszámot azért használtunk, mert a TV-Caroline egy feketefehér és egy színes műsort is sugároz egyidóben. A műsorok egész Nagy-Britanniában, ßszak-Franciaorszägban, Hollandiában és Belgiumban vehetők lesznek. A repülő tv- állomás ötlete pedig Amerikából származik, ahol elsősorban a vietnami háború „legendás“ hőséről, a Batmanról szóló sorozatot sugározzák repülőgépről. Egyelőre — érthető okokból — titok a repülőgép leszállóhelye Annyit azonban már elárult a vállalkozó, hogy az „üzlet“ félmillió dollárt emészt fel. Az érdeklődés a- zonban máris oly nagy, hogy rövid két éven belül a költségek megtérülnek Már most mintegy százezer dollár értékű reklámmüsorra kapott megrendelést. A TV-Caroline, elődje, a Radio-Caroline mintájára szintén az énekesek népszerűségére építi adásait. Legnagyobb atrakciójának ígérkezik Jim Hendrix, aki az utóbbi időben Anglia legnépszerűbb énekese lett. De a műsorban szerepelnek a Beatles, a Rolling Stones. Bob Dylan, Aretha Franklin. Joe Cocker stb, számai is. „Repülőgépünk már a következő év tavaszán készen áll. A nagy-britanniai parlamenti választások előtt pedig teljes gőzzel megkezdjük a műsor sugárzását“ — jelentette ki a TV-Caroline értelmi szerzője. A BBC hivatalos TV társaság körében máris nagy a riadalom a várható konkurrencia miatt. Nem kevésbé rémültek meg azonban a hivatalos körök sem. Már a parlamentben is számtalan interpelláció hangzott el a kormány címére, hogy lépjen fel a kalóztévé ellen, még mielőtt megkezdené adását. Különösen a Munkáspárt tart attól, hogy az ír milliomos megjegyzésével talán arra utalt, hogy ezúttal az üzleti érdekek mellett bizonyos politikai ambfeiói is vannak a parlamenti választások előtt. P. L.
