Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-05-27 / 21. szám

i

8 új ifjúság

WM

19.

A

z aütő húsz perccel éjfél után a Prevalová utca 17-es számú háza előtt állt meg A kapitánnyal jött a fényképész és a technikus is, akik a szolgálatvezetőnél várakoztak. Otba ejtették Jeléavskyt is és kihúzták az ágyból. Urbaníkot nem hivatta fel. Nem akarta elrontani a napját. Az épület majd minden ablaka világított, a lány-gyilkosság bizonyára kiverte a lakók szeméből az álmot.

A második emeleten, ahol Galbovskyék laktak, csend fogadta őket. Mintha mi se történt voina. Csak a hetes számú lakás félig nyitott ajtajában áilt >egy férfi.

— Orvos vagyok, — mondta a kapitánynak, aki élők haladt. Chleban doktor, — mutatkozott be. A kapitány is megmondta a nevét. — Egy emelettel feljebb lakom. Elsősegélyben akartam részesíteni, — magyarázta Chleban. — Már késő volt. Utána azonnal hívtam a rendőrséget.

— Hol van az áldozat? — kérdezte Krasko.

Beléptek a két és fél szobás lakás előszobájába Az első ajtó jobbra az ebédlőbe nyílt. Mindjárt mögötte feküdt a lány teteme, egy lepedővel letakarva. Chleban doktor lehúzta róla a takarót. A halványkék tavaszi kabátról két gomb hiányzott, margarétás blúzának gallérján, bal oldalt, apró vörös folt volt látható.

— Megfojtották — jegyezte meg az orvos.

—• Megfojtották?! — ismételte Krasko az orvos után a szót elnyújtva. Hirtelen a Zechnerová gyilkossága villant eszébe. Azt is megfojtották, gondolta A különbség csak annyi, hogy most nem nyitották ki a gázcsapot. Vajon kinek lehetett az útjában az a fiatal lány, tette föl magának a kérdést.

Körülnézett a szobában és csak most vette észre az ajtótól jobbra, az ebédlőasztalnál ülő férfit. Az asztalra borulva ült, bal kezével őszes fejét fogta és fájdalmasan sírt.

— Az apja. Nem lehet vele beszélni. Teljesen belebetegedett, — magyarázta Chleban doktor.

— És hol van az anyja? Ki találta meg a lányt?

— A szülők. Éjszaka tizenegy körül jöttek haza, úton voltak. Az anyja még rosszabbul néz ki, mint az apja.

— Mi van vele? Beszélnünk keli velük!

— Sajnálom, de Galbovská asszonnyal semmiképpen sem lehet, — állapította meg Chleban letörten. A szemében köny- nyek jelentek meg. — Bocsássanak meg, — mentegetőzött. — Én is csak ember vagyok. És ez borzalmas, — tette még hozzá. — Az anyja itt mindjárt összeesett. Erős idegsokkot kapott, úgyhogy azonnal hívnom kellett a mentőket. Féltem, nagyon gyenge a szíve. A feleségem barátkozott vele, on-: nan tudom, — mondta még.

— Ez volt az egyetlen gyerekük?

— Nem. van egy fiútestvére Is, Marián Itt van a szomszédban.

Krasko meghagyta a fényképésznek, hogy készítsen felvételeket, Jelsavskynak és a technikusnak meg, hogy állapítsák meg az ujjlenyomatokat. Aztán Chleban doktorral becsöngetett a szomszédokhoz. Bementek a konyhába, ahol a sarokban, a kredencnek támaszkodva állt a fiú, teljesen a szerencsétlen lány hasonmása. Kabátja ujjával törölgette sírástól duzzadt szemét és olyan fájdalmasan sírt, hogy a kapitánynak is elszorult a szíve. A lánya, a kicsi Katka jutott gszébe. Látta, hogy a fiúval most nem tud tovább beszélni. Helyette a háziaknak, akik befogadták, tett fel néhány kérdést.

A

mikor befejezte, visszatért Galbovskyék ebédlőjébe.

Chleban doktor a szerencsétlen lány apját vette gondozásába. Meg akarta nyugtatni legalább annyira, hogy a nyomozóknak legalább a legszükségesebb információkat megadhassa. A kapitányhoz Jelsavsky lépett oda és félrevonta.

— Ide nézz! — mutatta egy női táska tartalmát, amit a földről vett fel. — Az áldozat személyi szükségletét szolgáló holmikon kívül, a Hviezda moziba szóló két mozijegy is van benne. Ma estére. Illetve már tegnap estére, — jegyezte meg, rádöbbenve, hogy éjfél már elmúlt. — Valakivel moziba kellett volna mennie, de nyilván nem ment. Az ellenőrző szelvények nincsenek leszakítva.

— Ne feledkezz meg Miso az esetleges ujjlenyomatokról! — Már szóltam a technikusnak.

— A táskát hol találtad?

— A parkettán hevert. Amott ni. a sarokban, a szelvény mellett, — mutatott a főhadnagy a szoba bal sarkába. — A gyilkossal dulakodva ejthette ki a zsebéből.

— Ez azt jelenti, — fontolgatta Krasko, — hogy közvetlenül hazaérkezése után gyilkolták meg. Abban a pillanatban, amint az előszobából az ebédlőbe lépett. Erre vall a rajta lévő tavaszi kabát és a táska is. Csak az a kérdés, hogy a gyilkos vele jött-e a lakásba, vagypedig már a lakásban tartózkodott. Ha a lakásban tartózkodott, akkor valószínű, hogy megzavarta valamiben. Lehet, hogy ismerte és éppen ezért kellett meghalnia.

— De történhetett úgy is, hogy éppen készült valahová, — igyekezett Jeléavsky a kapitányt kiegészíteni.

— Aligha. A szemben lakó szomszédok megerősítették, hogy nyolc körül látták elmenni a városba. Egyedül ment. A szomszédasszony kérdésére, hogy táncolni megy-e, azt válaszolta, hogy nem, hogy moziba megy, aztán meg kimegy az állomásra a szülei elé.

Chleban doktor megérintette a kapitány vállát — Egy kissé megnyugodott, beszélhet vele, — mutatott fejével az asztal felé, amelynél Galbovsky ült.

Csak nagy fáradsággal kapta meg Krasko a legszükségesebb információkat a meggyilkolt apjától, Juraj Galbovskytól, a Dimitrov üzem egyik csoportvezetőjétől.

Már régebben megígérte a Poprádon élő testvérének, hogy meglátogatják őket. A húsvéti ünnepeket hát erre használták

fel és szombaton reggel el is utaztak. Lydka azonban nem ment velük. Otthon maradt, hogy a vizsgáira készülhessen. A hatodik szemesztert végezte az orvosin. Az ismeretségéről semmi közelebbit se tudott mondani. Talán a felesége. Tudta, hogy húsvét hétfőn érkeznek vissza a 23.<'5-ös gyorssal és megígérte, hogy várni fogja őket az állomáson.

— Galbovsky úr! Volt a lányának saját szobája? — kérdezte a kapitány együttérzően a nehéz beszélgetés végén.

— Igen! A félszoba volt az övé, az előszoba végében...

— Doktor úr. jöjjön velünk, benézünk oda is, — hívta Krasko Chleban doktort tanúnak. A főhadnagyot is odaszólította. Az ajtóban a technikus állította meg őket, aki a meggyilkolt testét és ruházatát vizsgálgatta, hogy a nyomokat rögzíthesse.

— Kapitány elvtárs, a jobb mutatóujjának körme alatt vérmaradékot és Idegen bőrdarabkát találtam. Védekezés közben bizonyára megkarmolta a gyilkost, — mondta.

Beléptek a kicsi, de meghitten berendezett szobácskába. A megvetett, krómozott ágy fölött kaiapácsoltvas lámpás függött. Az ágy mellett az éjjeli szektényt egy miniatűr ezüst krckodilus díszítette, kézzel hímzett térítőn. A berendezéshez tartozott még egy szekrény, egy kerek asztal és egy érdekes könyvszekrény. Nem a formáját, hanem tartalmát, a polcokon elhelyezett tárgyakat illetően. Ahogy nézegették, váratlanul Galbovsky lépett a szobába. A ránehezedő depresz- sziós teher észrevehetően feloldódott. Megállt az ajtóban, egy pillanatig hallgatagon, szinte távollévőén nézelődött a szobában. Aztán a tekintete a könyvszekrényen állapodott meg. Hangjában nagy-nagy szomorúsággal szólalt meg:

— Most már soha többé nem egészíti ki a gyűjteményét... Mennyire tudott pedig örülni neki..;

A könyvszekrény felső, üvegezett részéhen a polcokon ■ könyvek helyejt gondosan elrendezett, kifényesített különféle kovácsoltvas és ezüst tárgyak sorakoztak. Mindenféle figurák, ezüstialpas likőrös készletek, ezüst ceruzák, tollak és pici ezüst rámácskák is. A felső polc közepén ezek egyikében szülei fényképe volt.

elsavsky lehajolt és kinyitotta a könyvszekrény alsó

J részét. A felső polcon példásan berakott könyvek sorakoztak, az also polcon pedig a főiskolai szkrip- tumok és füzetek, az előző szemeszterekből. A füzetek mellett egy cipősdobozt is megpillantott. Kivette.

— A műhelye, — szólalt meg Galbovsky.

— A papírdobozban rongydarabkák, két kis üveg szidol és egy darabka flanelt volt. A rongydarabkák alatt — láncra való — könyv formájú, kis ezüst amulett feketéllett és egy hasonlóan fekete ezüst púderdoboz. Fényesítésre vártak. A főhadnagy a dobozt az asztalra tette, és kíváncsiságból kezébe vette a kis amulettet és a púderdobozt. De hirtelen mintha megKöviilt volna. Az amuletteket visszaejtette a dobozba, elsápadt és tanácstalanul bámulta az ezüst púderdobozt.

— Né... nézd! — dadogta és döbbent tekintetét felettesére függesztette.

— Mi van veled Miáo? — nézett Krasko aggódva JelSav- sky viaszsápadt arcába.

Chleban doktor is észrevette Jelsavsky sápadtságát.

— Rosszul van? — kérdezte.

— Nem, nem, — tért végre magához Jelsavsky!

A kapitány odalépett hozzá, ö is megnézte a főhadnagy kezében az ezüst púderdobozt. Először nem értett belőle semmit. De a következő pillanatban, szinte megmerevedett a meglepetéstől.

— Emlékszel? Ez az. A púderdoboz Magdaléna Zechnerová monogramjával, — jegyezte Jeläavsky fojtott hangon.

— Persze! Zechnerová púderdoboza, ami akkor elkerülte a figyelmünket. Borovec, Érsekújvárról figyelmeztetett rá bennünket, — mondta a kapitány lassan és hangját visszafojtva. — És Zechnerovát is megfojtották, — tette hozzá elgondolkozva

XV.

A Prevalová utcai bestiális gyilkosság után huszonnégy órával, pontosabban szerdán fél nyolckor Krasko szemtől szemben ült felettesével Staník őrnaggyal és várta, hogy megigya a magas vérnyomására előirt orvosságot. Egész testében érezte a fáradtságot. Már két éjjel nem aludt. A megfelelő szavakat kereste, amelyekkel egy merész hipotézist akart kimondani. Maga sem tudta, hogy mért pont ezzel a gondolattal akarja kezdeni az egész beszámolóját. A részeredményekről menetközben informálta a főnököt, most azonban itt volt az ideje, hogy megpróbálják a számtalan felfedezés és megfigyelés mozaikját egyetlen egy képpé formálni, összefüggő történetté, amely a lehető leghüebb képét adná a gyilkos gondolatmenetének és cselekedetének. Csak az Ilyen elemzés alapján lehet helyes végkövetkeztetést levonni, A realitásoknak megfelelő taktika és stratégia alapján. Rendkívül fontos anyagot hozott magával, csak reggel felé fedezték fel a technikai laboratóriumban, úgyhogy Staník eddig még nem tudott róla.

— Fáradtnak látszol. Karol. Aludtál egyáltalán?

— Szunyókáltam egy keveset, — hazudta, mert biztos volt benne, hogy az öregnek, ha megmondaná az igazat, megpróbálná meggyőzni, menjen haza aludni. — Az irodában, — tette még hozzá főnöke hitetlenkedő pillantását látva.

— Ahá! Értem. Egyszóval nem aludtál. Rendben van, hát akkor munkához. Van valami új híred?

;(Folytatjuk)

Különleges összejátszása a véletlennek, hogy mikor ezek a sorok íródnak, a képernyőn az Apollo-10 amerikai űrhajó indulását figyelhetem. Ez a kísérlet az utolsó felvonás a nagy finálé előtt. Ha minden jól megy, nyáron az első ember a Holdra lép. Mire e sorok aa olvasóhoz kerülnek már ismeretes lesz az utolsó felJ vonás sikere vagy sikertelensége. A szovjet űrkutatás az utolsó időben más irányt vett. Erre enged következtetni a napokban a Vénusra sikeresen leszállt Venera- 5 és Venera-6 űrszonda. De a nemrégiben a Szojuz-4 és Szojuz-5 űrhajókból összeállítótt első űrállomás azt jelzi, hogy a holdkutatásban sem mondták ki a szovjetek az utolsó szót. Minden meglepetés lehetséges. De bármelyik nemzet fia lép elsőnek a Holdra, ez az egész emberiség nagy győzelme lesz. A világűr felkutatása versenyfutásának egyes, érdekes mozzanatait kívánjuk most induló sorozatunkkal közelebb hozni kedves olvasóinkhoz.

ÍGY kezdődött.

1961 április 12-e, reggel i, óra.

Az. akkor még ismeretlen kazahsztáni Bajkonur ürrepUlőtér egyik kilövőtornya mellett egy kék-fehér autóbusz áll meg. Az autóbuszból két utas száll, ki. Mindkettőn fantasztikus regényekbe illő, élénk narancsvörös öltözék, fejükön üveg- bura — az ürsisak. A két utas — Jurij Gagarin és German Tyitov. Gagarin nevét néhány őrá múlva az egész világ megismeri. Tyitovnak várnia kell még egy ideig, míg az ő neve is közismert lesz. Egy kis embercsoport üdvözli a két űrhajóst. A Szovjet Állami Űrhajózási Bizottság tagjai, rakéta-technikusok, mérnökök. A világ ebben a pillanatban még nem is sejti mi készül. Rövid búcsúzás után Gagarin megöleli Tyito- vot. aki hetek óta szinte az árnyéka volt. Bármilyen Gaga- rinnál fellépő komplikáció esetén Tyitov lett volna az első űrhajós Szergej Korjolov, az 1966-ban elhunyt fö rakétatervező a felvonóig kíséri Gagarint. Még egy búcsúintés és a felvonó elindul a hatalmas rakéta tetejéhez. 8 óra 7 perckor bezárul Gagarin mögött a Vosztok-1 belépőnyllása. Az űrrepülőtéren tartózkodó emberek tisztában vannak vele, hogy történelmi pillanat szemtanúi. Az eddig fellőtt kísérleti állatokkal ugyan nagyon sok értékes adatot gyűjtöttek, de most lehet csak valóban megállapítani, hogy az emberi szervezet ké- pes-e az űrben fenyegető veszélyeknek ellenállni. Gagarin lesz az első ember, aki saját testén érzi majd a felszállás óriási túlterheltségét, elsőnek lesz a veszélyes kozmikus sugárzásnak kitéve és huzamosabb ideig lesz a súlytalanság állapotában. Nagy kalandját később maga Gagarin így mondja el: ,,Pontosan 9 óra 7 perckor bekapcsoltak a rakéta motorjai. A gyorsulás azonnal fokozódott. Ellenállhatatlan erő szorított az ülésbe. Ha a kezemet vagy lábamat meg akartam mozdítani, éles fájdalmat éreztem. Amikor elhagytam a sűrűbb levegőrétegeket az űrhajó áramvonalas burkolata automatikusan levált. Most tudtam először letekinteni a Földre és' ekkor akaratlanul felkiáltottam — micsoda gyönyörűség.

Mint első ember láthattam, hogy földünk valóban gömb alakú. Alattam felismertem a tavakat, folyókat és hegyláncokat. Különösképpen megragadó volt az átmenet a megvilágított földfelűlet és a tökéletesen sötét égbolt között — ez e- gyedülállő látvány.

A súlytalanság állapota beálltával egy különleges, eddig ismeretlen érzés vett rajtam erőt. Ezt főleg végtagjaimban éreztem. De néhány perc múlva megszoktam és mondhatom, hogy a súlytalanság kimondottan kellemes. (Tyitov ürűtjánál majd meglátjuk, hogy nem mindig ilyen kellemes a súlytalanság). Eloldoztam magam az üléstől és „lógtam“ a levegőben. Körülöttem különböző tárgyak lebegtek. Ennek ellenére képes voltam enni, inni és leírni megfigyeléseimet, anélkül, hogy megváltozott volna a kézírásom. Csak egy váratlan esemény történt. Ceruzámat gyanútlanul letettem a kis asztalkára, a ceruza önállósította magát, ellebegett az orrom előtt és végül az ülésem alatt kötött ki, ahol nem tudtam elérni. Az e- gész idő alatt kitűnő összeköttetésem volt a földi állomással. 10 őrá 25 perckor, amikor átrepültem Kongó felett, bekapcsoltak a fékező rakéták. A Vosztok-1 sebessége csökkenni kezdett. A hatalmas túlterhelés megint belepréselt az ülésembe.

10 óra 55 perckor, pontosan 108 perccel a kilövés utáni,- minden közbeeső hiba nélkül földet értem egy kolhoz terüle- té/i. 700 kilométerre Moszkvától délkeletre.“!

Az első lépés az űrbe megtörtént, a: bátor cselekedet meghozta gyümölcsét. Ogy látszik az emberiség ősrégi álma — a csillagokhoz repülni — nem álom többé, hanem egy véghezvihető, reális elképzelése a jövőnek. Persze még nagyon hosszú utat kell megtenni, de a legnehezebb, az első lépés megtörtént.

Gagarin űrrepülése világszerte óriási visszhangot vált ki, az Egyesült Államokban viszont nehéz sokkot, A szovjetek az első szputnyik fellövése után most megint megelőzték Amerikát egy fontos és lényeges űrkutatási kísérlettel. Közismert' már, hogy két éve folyik hét amerikai űrhajós kiképzése. Repülésről azonban egyelőre szó sem lehet. Néhány nappal később bejelentik az első amerikai űrhajós kilövésére szánt rakéta főpróbáját. Százmilliók figyelik az Atlasz rakétát a képernyőn. A rakéta bekapcsol, startol és 33 másodperc után —> felrobban. A hatás leírhatatlan. Kennedy elnök azonnal egy széleskörű, szakértőkből álló értekezletet hív össze. Figyelembe veszik az anyagi és műszaki lehetőségeket és az értekezlet eredményeként megszületik az amerikai Hold-program.

Következik: Ember az ágyúgolyóban.

I