Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-05-27 / 21. szám
új ifjúság 5 A Newsweek rajza: apokaliptikus illusztráció az atomkorszak malthusianizmusához Nem azokról a barátságtalan helyekről akarok szólni, ahp! kivégeznek, akasztanak, főbe lőnek. Olyan vesztőhelyek íp léteznek, ahol valóban ..elvesztenek" valakit. Ezek közé tartozik a lakodalmas ház, ahö! az anya elveszti fiát vajy leányát. Ha fia nősül, csemetéié tünedező szabadságát gyászolja, aggodalmak gyötrik összkomfortos házaséletének homályos jövője miatt. — Ha leánya megy férjhez, teljesen még nem tisztázott okokból azt Is megsiratja az örörrá- nya. Ahelyett, hogy örülne. Szerinte azért sír. mert elveszti leányát Legalábbis e- gyelőre vagy átmenetileg. Hiszen még mindig remélheti, hogy egy szép napon bűnbánóan hazaszökik. Rosszmájú emberek ösztönös női irigységgel magyarázzák az örömanya könnyeit. Az örömanyával ellentétben az örömapa nem sír, csak i- szik. Rendszerint irdatlanul vigad, ünnepel, örül. Ebben már van férfilogika. Polinézia egyes el nem kötelezett törzseinél az örömapa állítólag suttyomban meg is duplázza leánya hozományát, csak vigyék isten hírével mielőbb a sóvárgó haja- dont. Nemrégen sikerült megszólaltatnom egy vérbeli óró;r,a- nyát egy középfinom lagzln. Zokogva sírt a lekemadta. mint az őszi szél, miközben sűrűn hullatta könnyeit az általa felszolgált korhelylevesbe. Es a- mlg az örömapa teli tüdőből fújta a Nem érdemes sírni kezdetű nótát, részvétteljesen megtudakoltam a ház asszonyától, melyik részét siratja a házának? — Még kérdi? — pityergett az örömök anyja. — Hát nem rémes, hogy Jucikámat egyszerűen elorozza az a nagydarab ember. Még elgondolni Is borzasztó, hogy ocsmány mancsaival.... — Nem kellett volna hozzáadni! — kockáztattam meg a közbeszólást, hogy igazat adjak a gyászba borult mamának — Akadt volna mág kérője... — Az nem olyan biztos! — vágott most szavamba a természet örök rendje ellen lázonVesztőgő asszonyság. — Juci elvégre huszonkilenc éves, maholnap vénlánnyá zsugorodik, hiszen már most Is meglátszik... — Való igaz — helyeseltem újra. — hogy már tt őst Is kissé elnyűttnek latszik. Főleg nappali világosságnál kirajzolódnak a szarkaiábák, a ráncok.... — Ráncos a maga oregeny- ja! — sziszegte most felém egy sértett anyakirályr.ö haraqjával az örömlány, illetve az örömkönnyekben üsző menyasszony hlrtelenü! felfigyelve, majd mindketten fakíonél hagytak. — Kénytelen voltam tehát lemondani az örómnnyák bánatának tudományos Kutatásáról.-0A lagzivalj ugyan szöges ellentétben át!' a temetés, mégis vesztőhelyen zajlik le az is. Ott vesztjük el ugyanis végérvényesen azt. akit a halál elragadott. Mindkét vesztőhely közös jellegzetessége viszont a sírás. No és persze az Ivá- szat. Az utóbbinál halotti tor ürügyén. Fordított sorrend jellemzi továbbá a kétrendbeli szertartás lefolyását. Mert a- mtg a lakodalmak dtnomdánom- ját bűcsúzéskor többnyire pi- tyergés követi, addig a temetéseken feltörő szlpogást nemegyszer az elhűnyt tragikomikus szapulása váltja fel. Régi barátomat kísértem minap utolsó útjára a ligetfalusi temetőben. Ervin harminc évig hősiesen állta a házasélet fer- getegeit. Bibliába illő béketü- réssel viselte a nős férfiak sorsát. akiket csak temetésük alkalmával halmoznak el a szeretet külső megnyilvánulásaival. Nem lázongott, sose verte Másodpercenként három csecsemé A Newsweek című amerikai magazin cikket közölt a világ lélekszámúnak alakulásáról, amelyet most a gyermeknap alkalmából ismertettünk. ...Minden másodpercben valahol a világon három anya vajúdása ér véget és a jeges északon vagy a forró délen, ultramodern klinikán, vagy piszkos kunyhóban három gyermek születik. Az emberiség szaporodása az utóbbi évszázadban szédületesen meggyorsult. A jelenlegi évi két százalékos növekedés önmagában nem tűnik soknak — de akkor már igen, ha tudjuk, hogy ez az arány a kétszerese a tizenöt év előttinek. A növekedés ütemét jól érzékeltetik a következő adatok: a Föld népessége 1830-ban egymilliárd volt, 1930-ban elérte a kétmilliárdot és 1962-ben a hárommilliárdot! Egyedül 1962-ben több új emberrel növekedett a Föld lélekszárria, mint egész Nagy-Britannia lakossága. Ilyen ütem mellett 3500-ban a Föld felszínén élő emberi testek súlya megegyezne magának a Földnek a súlyával. Mint a Newsweek írja, a legnagyobb a születések száma — paradox és mégis érthető módon — a legelmaradottabb országokban, ahol az éhség és a létbizonytalanság a .mindennapok megszokott rendje. Ugyanakkor még az Egyesült Államokban, a legfejlettebb nyugati országban is komoly gondot okoz, hogyan lehetne új iskolákat és munkalehetőségeket biztosítani heti 60 000 új amerikai polgárnak. S az indiaiak, akiknek napi kalőriaátlaga — 1700 — éppenhogy az életbenmaradáshoz elég, évente annyival gyarapodnak, mint Texas állam egész lakossága, Latin-Amerikában pedig, ahol aZ általános gazdasági fejlődés átlaga most évi egy százalék, a gyarapodás átlaga évi 2,3 százalék. „Minden gyereknek aki ma a nem-kommunista világban megszületik, kettő az egyhez az esélye arra, hogy olyan országban lássa meg a napvilágot, amelyben az átlagos jövedelem havonta kevesebb (!) öt dollárnál" — jelentette ki William T. Nunley amerikai tudós, majd hozzátette: „Más szavakkal ez annyit jelent,, hogy • ezeknek a gyerekeknek kettő az egyhez az esélyük, a koldustarisznyára,..“ Mi okozza a gyorsulást? Jogos kérdés: mi ókozza a népesség növekedésének ézt a mértani haladványszerű gyorsulását? A tudomány válasza: nem a több születés, hanem a kevesebb halálozás. Cey^ Ionban például egyedül bizonyos malária-veszélyes területek sikeres fertőtlenítése, három év alatt egyharmadávaf csökkentette a halálozási rátát. A második!világháború után-Chilében és Malájföldön a tuberkulózis elleni küzdelem nyomán kerek ötven százalékkal csökkent a halálozási arányszám. A gyermekhalálozások mind kisebb mértékének az a következménye, hogy a Föld lakosságának csaknem a fele húsz évten aluli! Több mint másfél milliárd induld élet követel tehát magának élelmet, lakás és nevelést a nap alatt. Ma már egyetlen felvilágosult ember sem vitatja, hogy a földgolyó számos országában indokolt a bölcsen alkalmazott és főleg a megelőzésen alapuló születéskorlátozás. Ez elé azonban éppen ott tornyosulnak a legnagyobb akadályok, ahol a legnagyobb szükség lesz rá. Pedig egy mexikói tudós Latin-Ame- rikával kapcsolatos szellemes megállapítása igazán jől érzékelteti a probléma egész nagyságát: „Képtelenség magasabb életnívót biz-* tosítani születéskorlátozás nélkül és képtelenség születéskorlátozást elérni magasabb életnívó nélkül." Nincs más hátra tehát, mint belenyugodni ebbe az ördögi körbe? Van-e megoldás? Egy biztos: a Newsweek gyanús gyakorisággal hivatkozik Malthusra, akinek közismert tanítása szerint a háború afféle kikerülhetetlen természeti csapás, amely valamiféle automatikus védekezés a túlnépesedéssel szemben. És az is biztos, hogy az amerikai magazin többször is megismétel egy mondatot, amely nagyonis beleillik a „lélektani hadviselés“ tengerentúli szakértőinek módszertanába. Bizonyos amerikai propagandakörök az utóbbi időben nem egyszer eresztettek meg olyan elmefuttatásokat, amelyek szerint a nukleáris háború távolról sem olyan szörnyű, mint amilyennek az első pillanatban tűnik, tulajdonképpen némi szerencsével túl lehet élni, legalábbis viszonylag sok embernek. ... A Newsweek inkriminált mondata így hangzik: „A túlnépesedés hosszú távon sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a nukleáris háború." Igen, ennek az adataiban tiszteletreméltó cikknek ez a végső konklúziója. A tetszetős, sőt tekintélyes csomagolás alól így bukkan ki a szánalmas tartalom: az atomkorszak malthusianizmusa. De hát ha civilizált élet nélkül nincs okos, humanista születészabályozás, viszont születésszabályozás nélkül nem lehet eljutni a civilizált élethez, van-e megoldás? Hiszen bennünk a háború, mint „megoldás", természetesen fel sem merül. A válasz egyértelmű és harsogó igen. Sivatag, dzsungel, tenger Először is a világon nagyon sok hely van még. A hatalmas Kanadának kevesebb lakosa van, mint Burmának és az egész ausztráliai kontinensen kevesebben élnek, mint egyedül Tokió városában. Afrika irdatlan területei gyakorlatilag üresek. Szinte minden kontinensen sivatagok és dzsungelek várnak az ember teremtő, átalakító erejére És itt van még a tenger, a mérhetetlen óceán Utópia-e a világűrt ostromló atomkorszakban az, hogy földet hódítsunk el a víztől? Neves tüdősök szerint már az sem utópia, hogy a homo sapiens, ha kell, egyszer a Kozmosz felé Is terjeszkedhet. Ami pedig az életszínvonal és az emberséges születéskorlátozás megoldhatatlannak látszó circulus vitiosusát Illeti, ki lehet törni ebből az ördögi körből Is. A fegyverkezés olyan meg feleségét. Ahelyett Inkább ivott. Mérsékelten, rendszerint egymagában iszogatott. Senki sem hallotta kurjongatni, sem ripityomozni. Zokszó nélkül vezekelte le földi pályafutását. — Legyen neki könnyű a föld! — rebegtem magamban a jámbor fohászt, amikor kiértem a temetőbe. Jóllehet meg- dlcsőiilt kenyeres pajtásom nem szerette a külsőségeket, özvegye megmakacsolta magát. Kijelentette, hogy pap Is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel... Csak azért is! Adassák meg az elhúnytnak a végtisztesség papi segédlettel, minél ünnepélyesebben, sűrű harangzúgással és apró csilingelőssel. Ogy Is lön. Szem nem maradt szárazon a szertartás a- latt, a derék plébános is kitett magáért. Égnek emelt szemmel többször is elénekelte az „Absolve, DomIne!“-t, mintha legalábbis egy apagyil- kos bűnbocsánatáért esedezne a mennybélieknél. — Szegény öregem! — gondoltam magamban. — Mivel zúdíthattad magadra az égiek haragját, hogy ennyi kiengesztelésre szorulsz... A temetés után mögém került az autóbuszban a búbánatos özvegy és néhány kebel- barátnője. Minden szavukat hallottam. — Milyen sivár lesz az életem! — kesergett az özvegy. — Minden seb begyógyul — vigasztalta Kupecné. — Gondoljon inkább arra, hányszor hozta ki sodrából a megboldo- flUlt! — Hát, sző se róla — hajlott a rágalomra Ervin örvényé. — És Ivott, mint a gödény! — szította a tüzet Unrein Ma- nőné, a levltézlett bábaasszony. — Engem akárhányszor megkísértett a jézustalan — vágta oda epésen egy viharvert áb- rázatú honleány. — Azaz csak szeretett volna! — Maga... Magával is kikezdett az a hajadoncsébltó? — ragadt most rá az özvegyre is a rágalmazások szennye. De nekem elegem volt a „halottbúcsüztatóból“. Megállíttattam az autóbuszt és leszálltam. Hát érdemes meghalni? Kozlcs Ede teljesen improduktív, Illetve egyetlen szomorú értelemben „produktív": a rettegés árnyékát borítja a glóbusz másodpercenként: há-- rom újszülöttje fölé. A cél, hogy ez a sok gyerek felnőjön, tanulhasson, szerethessen, qkosají és szépen élhessen, megvalósítható. Az' út ehhez a békén, az általános és teljes leszerelésen át vezet. ^r pénzt- és energiamennyiséget nyel el, amely MteaiMi-.to.Q un ..I*« i„ Június elsején urnák elé járulnak a francia szavazók, hogy az elkövetkező hét évre megválasszák a köztársaság elnökét. Nincs kizárva, hogy az első választás még nem hoz döntést és az elnök nevét csak a második kör végén, azaz június 15-én ismerjük majd meg. Franciaországban továbbra is bizonytalan a helyzet. Beigazolódott, hogy a bal oldal nem képes közös jelöltet állítani, és a Kommunista Párt J. Duclos-t, a szocialisták pedig Gaston Defferre-t jelölték. A gaul- le-istáknak nem kellett megküzdeniük a belső megoszlás problémájával, mert — báv Uáé jelöltjük is van — mindkettő saját pártjának céljai mellett kardoskodik. Georges Pompidou látszik a legesélyesebbnek, megtörténhet azonban, hogy kemény harcot kell majd vívnia Alain Poher ideiglenes köztársasági elnökkel. Az 58 éves Pompidou a második világháború után tűnt föl a politikai színpadon. De Gaulle 1944-ben „egy éles tollú egyetemi biztost" keresett, s Pompidou befolyásos barátai őt ajánlották. Csakhamar De Gaulle magántitkára lett. 1954-ben a Rotschild-bank igazgatójává nevezték ki. Korántsem mondható, hogy puhány, pragmatikus: ügyes, ravasz, nagy műveltségű, rátermett, gyakorlatias politikus és pénzügyi szakember. 1962-ben miniszterelnök lett, s a köztársasági elnök elképzeléseit igyekezett valóra váltani, éppen ezért nagy csapás volt számára, amikor 1968 júniusában az elnök „tartalékba helyezte, hogy ismét a politikai élet porondjára lépjen, ha a nemzet érdekei úgy kívánják." Az idei népszavazási agitációba azonban öt is belevette, bár sokan azt állították, hogy látszólag az elnök szekerét tolja ugyan, titokban azonban arra törekszik, hogy mielőbb az elnöki székbe kerüljön. A gaulle-isták második reménysége Alaln Poher, a szenátus elnöke. Párizsban biztosra veszik, hogy minden bizonnyal komoly, talán egyetlen ellenfele lesz Pom- pidou-nak. A hatvanéves Poher bányamérnök, de jogi diplomája is van, és a politikai tudományok főiskolájának oklevelét is megszerezte. Huszonhárom évvel ezelőtt a pénzügyminisztérium főnöke lett, majd költségvetési államtitkárrá, 1948-ban a német és osztrák ügyek főbiztosává, és a Ruhr - vidéki nemzetközi hatóság francia elnökévé nevezték ki. 1953-ban a francia kereskedelmi főtanács elnöke, 1954-ben a Mouvement République Populate (MRP) mozgalom szenátusi csoportjának vezetője. De Gaulle tábornok tavaly ősszel a személyes ellenségének tartott* Gaston Mon- nerville-t, a szenátus addigi elnökét, Poherrel váltotta fel. Ogy vélte, hogy a szürke, szerény férfiútól nem kell tartani. A tábornok a- zonban tévedett: Poher a választási kampányban váratlanul ellentmondott neki. Udvariasan, csaknem bo- csánatkérően közölte: nem támogatja a népszavazáson. A kövérkés, méltóságteljes szenátusi elnök szenzációs tévébeszéde sokakban, elsősorban a középosztály ingadozó tagjaiban megerősítette az elhatározást, hogy nemet mondjanak a népszavazáson. Jacques D u c 1 o s, a Francia KP jelöltje, 1896- ban született, cukrásznak készült. Politikai pályafutását a párt tagjaként kezdte, 1932-ben a Központi Bizottság, csakhamar a politikai bizottság tagja lett, majd a párt titkárává választották. A második világháború alatt az ellenállási mozgalomtagja volt, 1944-ben részt vett Párizs fölszabadításában, 1959-ben szenátorrá választották, s a kommunista parlamenti csoport vezetőjének tisztségét töltötte be. Gaston Defterre 59 éves, jobboldali szocialista politikus. A háború utáni években igen fontos tisztségeket töltött be. 1945-ben Marseille polgármesterévé választották, 1947-ben bekerült a szenátusba. 1965-ben pedig a Szocialista Párt jelöltje volt az elnökválasztásokon. Ugyanabban az évben a radikálisokból, a szocialistákból és a népi köz- társaságiakból új pártot akart alakítani, kísérlete azonban kudarcba fulladt. Ez a vállalkozása ma kapóra jöhet neki, és megfelelő befolyást gyakorolhat a választópolgárokra, bár egyelőre még nem tudni, milyenek az esélyei.
