Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-05-20 / 20. szám

t • •#»'' 1%

nimm MMM

A január utáni politika

Április idegességgel és a legmagasabb feszültséggel teli első hírom hete útin a megnyugvás egy különös típusának napjaiba lépünk. Ezeket a napokat természetesen mindenki a maga módján éli át — személyes beállítottsága szerint, no meg képessége és lehetősége szerint, amellyel a saját és a világ társadalmi fejlődését követni és figyelemmel kísérni képes. Tegnap, ma és holnap a realista világszemlélet alapját

— amelynek egy részlege Csehszlovákia is

— két mozzanat képezi:

1. Az adott helyzetet sose tekintsük elszigeteltnek. Inkább mint egy hosszú film részletének, tehát egy történelmi folyamat részlegének; tekintsük hídnak a jelent a múlt és a jövő között; tegyünk összehasonlításokat milyen volt a világ 1945, 1948 és 1956-ban — hogy legalább a háború utáni történelem legjelentősebb esztendeit említsem, —• hasonlítsuk össze az akkori világot a mai arculatával és ennek alapján kíséreljük meg az eljövendő évek főirányzatát megközelítőleg felmérni.

2. Ne csak nézői legyünk ennek a világnak, hanem a közös tettek résztvevői; a történelem szemszögéből tekintsünk az eseményekre, minden változásukkal egyetemben, tudatosítsuk az ember szerepét, a nép szerepét, mindannyiunk szerepét életünk formájának kialakításában, mert a tétlenségből származik a depresszió, a reménytelenség állapota, a letargia és közöny. Eme dermesztő állapotoknak legjobb orvossága az akarás, az elnyomhatatlan akarat az ember megvalósult vágya: az olyan világ iránt, amely megfelelne alapvető emberi szükségleteinek és követelményeinek.

Természetesen ismételten feltesszük a kérdést, mi a teendő és milyen irányú legyen. Egy alapvető lehetőség van, mely a ieghivatottabb hatalmi szervek és irányadó politikai személyiségek által adatott; Ez a lehetőség a január utáni politika melletti általános hitvallás. Mert ez a hitvallás megfelel a közvélemény alapvető sodrásának; így a január utáni politika ismét mérlegeléseink középpontjába kerül és végül is tetteink kiindulópontjává válik.

Ezért esik hát ismét szó a január utáni politikáról.

Bizonyára nem az utolsó sző marad. De hogy ez a fogalom: „a január utáni politika“ ne váljék tartalmatlan, üres varázsigévé, amely mellett szavakban ugyan valamennyien kiállunk, de mindahányan mást képzelünk el e fogalom alatt. Az amit mondok, nem lesz és nem is lehet kimerítő kísérlet a január utáni politika tartalmának meghatározására. Megítélésem szerint csak kísérlet lesz a január utáni politika legfontosabb jellemvonásainak kidomborítására.

Ügy vélem, hogy két fogalmat kell megkülönböztetnünk: a január utáni fejlődést és a január utáni politikát.

Természetes, hogy a január utáni fejlődésben különböző irányzatok találkozására került sor; ellentétes tünetek merültek fel politikai életünkben, élesen elhatárolt és ellentétes álláspontok és nézetek kerültek felszínre.

A január utáni politika fogaima szűkebb, mint a január utáni fejlődése. A január utáni politika jellege a legfőbb politikai dokumentummal, — amely nálunk 1968 januárja után látott napvilágot — nyert meghatározást. Ez a dokumentum a CSKP Akcióprogramja.

A január utáni politika legfőbb jellemvonása az emberek tömeges részvétele a politika alkotásában. Ez a politika, amely az Akcióprogramban a legpontosabban van összefoglalva, a január előtti politikával szöges ellentétben született, a bürokrati- kus-centralisztikus társadalmi rendszerrel szemben, azzal a rendszerrel szemben, amely a nyilvánosságot kizárta a politika alkotásából. Ennek az úgynevezett január utáni politikának első fecskéje a ma már annyira nevezetessé vált 1968-as plénum volt; az a t lénum, amely nemcsak alapvető káder-változásokat hajtott végre a kommunista párt vezetőségében, de megváltoztatta a kapcsolatot is a KB elnöksége és a KB plénuma között. Ekkor vált a plénum a kommunista politika határozathozó tényezőjévé, nem maradt csupán az elnökség puszta eszköze. Annak idején ezt a Köz.- ponti Bizottság önrealizációjának nevezték.

Ez volt az első lépése a kommunista párt belső szervének, társadalmunk eme vezető politikai erejének a demokratizálódás útján. Ennek következményeként a kommunista politika alkotásába belevonták az alacsonyabb szerveket is, sőt végül a tagság jelentős részét is. Éppen ez a mély és gyökeres változás természetszerűleg különböző átalakulásokhoz vezetett egész társadalmunkban; a polgári erők felszabadulásához. a szabadon gondolkodó és cselekvő szocialista társadalom kialakulásához.

A kommunista párt tagjai, valódi kommunistákká váltak; nemcsak tagdíjat fizető párttagok voltak, hanem pártjuk politikájának alkotótársai lettek. t És hasonló folyamaton — bár esetleg más szinten — a többi ember is keresztülment, a nem párttagok, akik valódi polgárokká váltak, tudatosították az új lehetőségeket és ezekkel élni is akartak; társalkotók szerettek volna lenni eme köztársaság sorsának kialakulásában. A passzivitás és közöny a kommunisták és a többi polgár zöménél nyomtalanul eltűnt.

Ez az alapvető jellemvonása a január utáni politikának — megítélésem szerint — magával hozta annak gazdag tartalmát, amit január utáni politikának nevezünk. A szocialista módon aktív polgárok érdeklődése megváltozott a társadalom sorsa iránt, amit számos figyelemreméltó dokumentum bizonyít; ezek összessége egyrészt a CSKP Akcióprogramjának gondolatait valósítja meg, másrészt megalkotja a január utáni politika valós mását és tartalmát. Gondolok itt az összes többi szervezetre — politikai pártokra, szakszervezetekre, az egész forradalmi szakszervezetre, ifjúsági szervezetekre, alkotó szövetségekre, mindazon elemekre, amelyek együtt a széles Nemzeti Frontot alkotják — amely a kommunista párt új politikáját, működése meghatározó elemének fogja fel.

Éppen mindezen szervezetek kongresszusi és egyéb okirata a kommunista párt Akcióprogramjával együtt alkotja nézetem szerint az ideológiai gerincét annak, amit a január utáni politikának nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a január utáni politikának néhány alapvető és valamennyi szervezet számára közös gondolata van — amelyek közül bizonyára a legfontosabb a szocialista társadalom demokratizálása — ellentéteként a bürokratikus-koncentralisztikus for- mánakv — egyben elismeri és megérti a kommunista párt vezető szerepét. Másrészt azonban minden szervezetnek megvan a maga sajátos bázisa, amely azonban vagy a kongresszusi vagy más dokumentumokra támaszkodik — közéjük van iktatva.

Ez tehát feltételezi, hogy a január utáni politikát mint egészet, nem alkothatja csak egy, bár vezető és meghatározó erő, hanem minden szervezetnek az az érdeke, amely tiszteletben tartja a közös és alapvető eszméket és egyben gondoskodik saját specifikus és demokratikus elfogadott programja tartalmáról, megvalósításáról, így tehát a január utáni politika mentesül homályos és ködös mivoltából, az elcsépelt szavak helyett rátér minden szervezet, tehát az egész társadalom konkrét programjának megvalósítására.

Ezáltal minden szervezet előtt ott áll a legfőbb cél: a január utáni politikával szembeni kölcsönös hűség bizonygatása, szavakban való hangoztatása helyett, térjen vissza saját programjához, oda, ahol a január utáni politikában a saját specifikus arculata rejlik. Térjen vissza saját dokumentumaihoz, tanulmányozza azokat; dolgozza ki azok fokozatos megvalósítását, beleértve a CSKP novemberi plénumának programhatározatait — ez jelenti a január utáni politika megvalósítását minden egyes szervezet számára.

El tudom képzelni a különböző ellenvetéseket. amelyek soraim olvasása után felmerülnek. Tudatában vagyok, hogy mindannak a megvalósítása, amit a Nemzeti Frontot alkotó különböző szervezetek célul tűztek maguk elé, nem könnyű és nem hetek kérdése, nem akadálymentes, nem folyhat le összecsapások és küzdelem nélkül. Csakhogy a célkitűzés legyen bár a legbonyolultabb és legigényesebb — nemcsak a történelem számára készült és nemcsak hatásos kiáltványnak; az kell, hogy a cselekvések vezérfonala, a politikai gyakorlat irányvonala legyen és éppen ezért a jelenkori politikai fejlődés szemszögéből kell megítélnünk. Az észen és a képességeken múlik, de azok felelősségén is, akiknek kezében az elfogadott január utáni program konkrét megvalósítása fekszik.

Most tehát — a CSKP KB novemberi plénuma után — látom annak a szükségességét, hogy a szervezetek a Nemzeti Frontba tömörülve, megvalósítsák programjaikat, amelyek a január utáni politika egészének részlegeit alkotják — hogy segítsenek megvalósítani a CSKP KB novemberi plénumának határozatait és így adjanak tartalmat társadalmunk reményeinek. Ezzel ugyan — miután a szervezet nem elvont valami, hanem az egyének tömörülése — előtérbe kerülnek az egyéni erkölcs kérdései, az ember jellemének kérdése. Vajon képesek és hajlandók leszünk-e programjainkért küzdeni — még bonyolult és nehéz helyzetekben is? J. LEDERER

%

_____I

I

A 75 1 éves

I

Szántó László életéből I

Szántó László akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének vezetője a csehszlovákiai magyarok körében is népszerű egyéniség. Az Oj Szó hasábjain már hosz- szú évek óta rendszeresen publikálja tudományos — népszerű írásait, visszaemlékezéseit. Szántó László a közelmúltban volt hetvenöt éves. Aki személyesen ismeri, annak meglepően magasnak tűnik az életkora, vagy mondhatnánk talán azt is, hogy életereje. Mert Szántó László ma is fiatalos lendülettel dolgozik, oktat, vitatkozik. Aki hallotta nevét — tudja, hogy marxista, tudja, hogy humanista, hiszen ő nem is hallat magáról másképp csak úgy mint marxista, csak úgy mint humanista. Erre szolgál bizonyítékul egész életútja, egész munkássága.

A nemrég könyvalakban megjelent önéletrajzának terjedelme is kevés ahhoz, hogy Szántó László „aktív“ életútját o- lyan gazdagon tükrözze, amilyen az valójában volt. Egy é- letrajz-jellegű rövid írás ennél sokkal kevesebb, de mégis érdekes olvasóink számára.

Ezért kértük fel a jubiláló Szántó Lászlót, meséljen életéről.

1894. április 30-án születtem Zayugrócon. Édesapám géplakatos mesterséget tanult, de nem gyakorolta, mert apja meghalt s neki kellett átvenni a családfenntartó és a gazda szerepét. Nagyapám kezdetben jómódú posztógyártó volt, akit azonban a konkurrencia tönkretett. Iskolába Ugrócon jártam. A négy polgári elvégzése után a losonci tanítóképzőbe iratkoztam. A tanítói oklevél megszerzése után beiratkoztam a budapesti Pedagó- giumnak nevezett tanári főiskolára. Aztán innét emelt ki a háború. Szeptemberben bevonultam katonának, gyors tisztikiképzést kaptam s tizenöt tavaszán már a frontra kerültem. Aztán a hadifogság következett.

Az orosz hadifogságban 1915- től 1919-ig új emberré lettem. Amikor fogságba estem, akkor egy társadalmilag és politikailag öntudatlan diák voltam. Abban az időben sem Magyar- országon, sem sehol a világon a fiatalságot nem ismertették meg a társadalom szerkezetével, mozgástörvényeivel, jelentőségével és értelmével. Minek következtében az akkori fiatalság társadalmilag tudatlan és öntudatlan volt. Átéltük a

különböző frontszörnyűségeket. Életben maradtam, de nem tudtam elfogadható választ adni. miért is éltem át ezeket. Miért harcoltunk, milyen akaratnak engedelmeskedtünk. A hadifogság éveiben aztán fokozatosan felvilágosodtunk. Volt köztünk a hadifogságban egy pozsonyi mérnök, akinek eszébe ötlött egy egyszerűen megvalósítható, nagy gondolat. Elhatározta, hogy akivel a tá borban találkozunk, kérjük meg őket, írjanak haza, küldjék el utánunk a legkedvesebb könyvet, amelyet legszívesebben olvasnának. Egy esztendő múlva a tábornak volt egy 80 ezer természettudományi és 350 000 szépirodalmi kötetből álló könyvtára. Ez Kraszno- jarszkban volt.

A következő feltétele a felvilágosodásnak az volt, hogy a táborban valóban megvalósult a szólás- és lelkiismereti szabadság, függetlenség. A hadifogolynak a belátásán és közvéleményén kívül senki sem parancsolhatott, senki sem korlátozhatta gondolkodásában és cselskvésében. További fontos embert formáló körülmény a hadifogságban az volt, hogy a- mikor kitört a februári forradalom, a táborban megjelenő újság, amelyet az összes háborúskodó nemzet újságjai a- lapján szerkesztettek és kommentáltak. lehetővé tette, hogy a tábor mintegy páholyból nézze a forradalmat és fejlődését. A forradalom folyamatának e- zen figyelése és egy marxista műveltségű jóbarátom kommentálása volt a döntő tényező, hogy marxistává lettem. A táborban létező sokféle nézet, „teória“ közül ugyanis egyedül a marxizmus adott kielégítő és tudományosan igazolt feleletet. 1919 december 28-án Kolcsak admirális vert hadai Kraszno- jarszk előtt telepedtek le, s itt akarták megállítani a Vörös Hadsereget. A város munkássá- sága föllázadt, szovjetet alapított, milíciót szervezett s a táborból huszonnégyen leszöktünk a városba — beálltunk a milícia soraiba. A Vörös Hadsereg pozdorjává zúzta Kolcsak hadseregét s mi huszonnégyen engedélyt kaptunk, hogy a volt hadifoglyokból katonai egységet szervezzünk. Az Internacionalista Brigádnak yolt pártiskolája is, amelybe egész. Szibériából jöttek a hallgatók négy hónapi kurzusokra. Itt voltam lektor. 1921 januárjában a szibériai magyar szervezetek kongresszusa megválasztott az Omszkban megjelenő

Vörös Újság felelős szerkesztőiévé. Ezt az állást öt hónapig töltöttem be, utána parancsot kaptam a központból, hogy tériek haza és ott kapcsolódjak be a mozgalomba.

Idehaza a kassal szervezetben lettem propagandista. Nem sokáig. Fizetést nem kaptam, apámtól kapott koronáim elfogytak, a Munkás főszerkesztőjén, Farkas Gábor hadifo- qolytársamon nem akartam é- lősködni, ezért hazamentem és beadtam kérvényemet a tanítói állásra. A kysucai járás e- gyik irtványára neveztek kitp- nítónak. Később Cadcán a polgári iskolában tanítottam tizenhárom évig. Az ottani szoc- dem. és nemzeti szocialista vezetők sokévi áskálódása következtében 1934-ben Su- rányba kerültem. Négy év múlva Galántára helyeztek, a polgári iskola igazgatója lettem. Itt vészeltem át a Horthy megszállást. A felszabadulás után Galánta választott komisszárja voltam. Galánta után az iskolaügyi megbízott hivatal referenseként dolgoztam egy ideig. Később a párt áthelyezett a Pravda kiadóvállalat marxista- leninista kiadványainak szerkesztőjévé, majd a kiadóvállalat igazgatója lettem, ősszel az ökonómiai főiskolától megbízást kaptam, hogy a marxista- leninista katedra extern vezetője legyek. 53-ban tanárrá nevezett ki a miniszter s ott működtem 1959 szeptemberéig. Akkor a párt áthelyezett a Filozófiai Intézetbe, ahol azóta i- gazgatóként működöm.

Ezek csak töredékek, majdnem csupán lexikális adatok Szántó László életéből. Egy i- gazán marxista, igazán huma-9 nista tudós életéből, aki nemcsak a tudományos élet kiváló egyénisége, de Pozsony társasági életének is olyan színfoltja, amely a legtermészetesebben beletartozik ennek a városnak az életébe, atmoszférájába.

Gratulálunk a hetvenöt éves Szántó Lászlónak, erőt, egész-* séget kívánunk neki, hogy csodálatos szellemi frisseségét megtarthassa, alkotóereje továbbra is ilyen aktív maradjon.

Feljegyezte: Keszeli Ferenc