Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-04-01 / 13. szám

MARIE MIKOVÁ:

A szocializmus lényege a döntő

Ha a szocializmusra gondolok, elsősorban is az alapértékeit, a szociális igazságosságot, a szocialista ■ humanizmust, a szocialista demokráciát és a szocialista5szabadságot értem ez alatt. Minden szocialista szellemben gondolkodó ember, aki azo fáradozik, hogy b szocializmus eszméi a gyakorlatban is olyan arcot öltsenek, amelyek valóban megfelelnek a * nép legsajátosabb ‘ érdekeinek és szükségleteinek, ezekkel az értékekkel kötötte össze sorsát. Ezen fáradoznak és dolgoznak ma is az elmélet és a gyakorlat emberei, a szocializmus alkotói egyaránt.

A szocializmus az érfékei, a politikai, ideológiai és gazdasági programja miatt vált politikai mozgalommá! és adott újabb lendületet a társadalomnak. A ocialista trogramot, melyhez hasonlót a történelem nem ismerj éppen ezért a lényegéért tette mindenki maJ gáévá, aki az emberiség további sorsa iránt nem közömbös. Még senki sem állt elő jobb programmal, olyannal, amely mindenki számára vonzóbb értekeket tartalmazna.

A szocializmus fejlődése nálunk nejnesak azt igazolja, hogy az emberek többsége magáévá tette a szocializmus alapeszméit, hanem hogy ősz-- szehasonlította a szocialista gyakorlatot a szocializmus iga-- zi értelmezésével.

Az 1948-1968 közötti időszak politikai gyakorlata megmutatta, mennyiben tettünk eleget a szocializmus alapkövetelményeinek és miben távolodtunk Fél a szocializmus

alap-értelmezésétől. A demokratikus centralizmus felcserélése a bürokratikus centralizmussal lehetetlenné tette a szocialista demokrácia kellő fejlesztését. A bürokratikus centralizmus a manipulációs irányzat tervszerű éltetőjévé vált, mely fokozatosan az osztállyal, csoportokkal, rétegekkel és minden állampolgárral, kommunistával és pártonkívü- livel való manipulációvá nőtte ki magát. A személyi hatalom fokozatosan olyan formát öltött, hogy a hatalmi csoport minden ellenőrzés nélkül olyan politikát folytatott, mely legjobban megfelelt saját elképzeléseinek. A munkásosztályt a többi dolgozó réteggel együtt — akik viselve a szocialista változások következtében beállt terhet — fokozatosan megfosztották minden befolyásától, lényegében elhailgattattak minden elvi kritikai nézetet és állásfoglalást.

A szocialista szabadságot a nézetek tisztázatlansága következtében fokozatosan korlátok közé szorították, míg más felől a politikai aktivitás látszatát keltve, a politikai kérdések fölötti vitákat sok esetben mesterségesen éltették. A politikai gondolkodás- mód nem érvényesülhetett kellőképpen.

A helyzet komolysága abban rejlik, hogy az elért pozitív eredmények ellenére nem gaz-» dáikodtak jól a párt energiájával, valamint a párt, a munkásosztály és a többi dolgozó kezdeményezéseivel. A további fejlődéssel kapcsolatban ezért sokan feltették a kérdést: elsősorban az ökonómiát érintve?

mehet-e ez így tovább, meddig tartható fenn a jelenlegi állapot, ez a szocializmus valóban az a szociaiizmus-e, mely igazán megfelel az ember érdekeinek, szükségleteinek, egyszóval szocialista köztársaságunknak. A párttagság bizalma központi bizottságában napról- napra csökkent, mert az nem oldotta meg következetesen a felszínre kerülő kérdéseket. Ezzel együtt csökkent a párt tekintélye a pártonkívüliek előtt. A szavak és a tettek egyre jobban eltávolodtak egymástól.

Azért’ kellett eljönnie 1968 januárjának, hogy megnyissa azt az utat, mely a szocializmus értelmezésének kérdéseit fokozatosan megoldja. Ha a központi bizottság ezt a helyzetet továbbra is rendezetlenül hagyja, a későbbiek folyamán olyan helyzettel találja magát szemben, amelynek megoldása több nehézséggel járt volna. Ezt a tény sokarr azok közül, akik január előtt magas központi funkciókat töltöttek be, vagy nem is tudatosítják, vagy pedig a mai helyzetben nem is akarnak elgondolkodni a cjplog felett, sem pedig nyíltan beismerni részüket a hibákban és a deformációkban, amelyek nagyban befolyásolták a január utáni kibontakozás negatív jelenségéi.

1968 januárja összhangban köztársaságunk dolgozói többségének akaratával, kiemelte a szocializmus alapértékeit. Megnyitotta az utat a szocializmusról és annak fejlődéséről folyó vitához. Ezeket a gyűléseket, aktívákat, nyilvános összejöveteleket, egyszerű beszélgetéseket és a legmindennapibb vitákat az jellemzi, hogy azok, akiket érdekel a szocializmus további sorsa, a kérdések sokaságával álltak elő. Kérdéseik értelme abban a nyílt törekvésben rejlett, hogy megadják rá a lehető legigazabb választ, hogy ne csak helyes politikai döntéseket hozhassanak, hanem hogy politikailag felléphessenek és résztvehessenek a politika kialakításában. Az a számtalan kérdés, amelyre 1968 januárja után válaszoltam, arról győzött meg, hogy az emberek többsége — azok is, akik kérlelhetetlenül bírálták a hibákat és azok okozóit — őszintén, a legnagyobb komolysággal vélekednek a szocializmusról.

Különösen, pozitiven hatott, hogy a pártnak megvolt az ereje szembenézni az Igazsággal és akcióprogramjában megmutatta, hogyan hozhatja helyre a múlt hibáit és biztosítékot nyújthat arra, hogy a jövőben azok soha meg ne Ismétlődhessenek. Különösen az ötvenes évek mindenkit megrázó hibái, meiyek sárba taposták a nemes lenini elvek alapjait. Ezért vált az emberiarcú szocializmus mindenki számára érthetővé, közelivé és vonzóvá.

Ezért a január utáni politika legkérlelhetetlenebb bírálói, akik nemcsak hogy tudtak az ötvenes évek deformációiról, hanem közülük sokan azok okozói is voltak, egyszeriben feltették a kérdést: „Milyen szocializmusról is van szó ebben a köztársaságban?“ „Miért is beszélnek az emberiarcú szocializmusról?“, „Milyen is hát a szocializmus a többi országban?“ Ezt a kérdés tették

fel a központi bizottság no-1 vemberi plénumán is és ítél-1 ték el az emberiarcú szocializmust — mondván, hogy az nem tudományos. Elmulasztották azonban ugyanilyen határozottsággal elítélni a deformációkat, amelyek a tudományos szocializmus legmélyebb megvetéséből fakadnak,

A dolgozók aktivitása határtalanul megnőtt január után. Igaz, mindebbe számtalan rendszertelenség is vegyült, a pozitív jelenségek mellett több negatív elem is felszínre került, különösen az egyszerre mindent megoldani akaró követelésekben, amelyekre nem volt és hosszú ideig nem is iesz kellő erőnk. A hibák, hiányosságok, az évek folyamán sokasodtak, és január teret nyitott fokozatos meg-1 szüntetésükhöz. A hibák e!tá-> volítása pedig hosszabb időt igényel. És hogy az emberek helyesen értelmezték mindezt, azt leginkább helyes állásfoglalásuk bizonyítja a dolgok intézésének segítségében. így fakadt az ó kezdeményezésükből a Köztársasági Alap, a Dubcek és a Svoboda műszakok, stb. Azért volt ez így, mert tudták, hogy az új vezetőség az ország helyzetének megjavításán fáradozik. A nyílt, őszinte poj litflca, mely lassan otthonossá lett, több személyi szabadságot hozott számukra,- és megfelelő tájékozódást ahhoz, hogy helyes politikai döntéseket hozhassanak. Megérezték; hogy számítanak rájuk és meghall-1 gatják véleményüket, hogy el-- lenőrizhetik nemcsak a politikát, hanem saját képviselőiket is.

Elvetik a frázisokat, mert

azokkal megoldani semmit sem lehet, azok csupán a társada-1 lom valódi problémáinak el-* kendőzését szolgálják. Az igazságot akarják tudni, még akkor is, ha túl rideg, de ez inkább elfogadható számukra, mint a féligazság vagy a hazugság.

Azért hiszem azt, hogy a január utáni politika követ-* kezményeként az emberek többsége helyesen viszonyul a politikához, de elítéli a „politikuskodást". Mint a múltban is, a jelenben is azt akarják, hogy mindenütt becsületes és ügyes emberek dolgozzanak, olyanok, akik minden erejüket az igazságos ügynek szentelik,- és hogy a nehéz, nem mindennapos problémákat úgy oldják meg, hogy bizonyos idő eltel-1 tével visszatekintve a múltba, nyugodtan elmondhassák, nem dolgoztak hiába. Még akkor is, ha fölöttébb nehéz munkába is kerültek az elért eredmények, de megnyugtatja az embert, mert_ ha nagy áron is, de kiemelte a társadalmat súlyos állapotából. Az ilyen tevékeny-1 ségben értelmezhető helyesen a szocializmus lényege, úgy a-* hogy azt ma mondjuk, az emberiarcú szocializmus.

Ezért nem tekintem az emberiarcú szocializmust politikai jelszónak, hanem úgy nézek rá, mint á szocialista mó-5 dón gondolkodó emberekre, akik már húsz éve a szociallz-1 mus építésén dolgoznak, akik' az elkövetkező évek távlatai-* nak szentelik minden erejüket, hogy a szocializmus ne álljon meo fejlődésében, hogy azt a gyakorlatban semminemű törvénytelenség meg ne zavarja. A szocializmus értékei,- melyek kiállták ä január Utáni kemény próbát, életképessé-1 gűkrőf tettek tanúságot, mert dolgozóink döntő többsége sajátjának vallja azokat.

— Számomra á szocializmus az embert jelenti. A fáradozásaival, a szabadságával, a jogaival és a kötelességeivel e- gyütt. Mert a szocialista tár-1 sadalom, amelyben él az ember, és amelynek fejlesztésé-» ben részt vesz éppen neki fej lelős a szocializmus nemes értékeinek keresztülviteléért.

smMwtÉi

Szerda: A Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának küldöttsége Ing. Sádov- Ekjí miniszterelnök vezetésével meglátogatta Kelet-Szlovákiát. A küldöttséget dr. Ján Koscelansky, az SZLKP Keletszlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára kísérte.

Csütörtök: A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája külügyi bizottságainak ülésén Ján Marko külügyminiszter beszámolt a, Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testület budapesti ülésének eredményeiről.

Péntek: A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása 50. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága ünnepélyes ülést tartott Prágában. Az ülésen résztvett Kovács Imre, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete.

Szombat: A Lúénica ismert szlovák népi együttes nagy sikerrel lépett fel az egye- ~ temek második fesztiválja keretében a washingtoni katedrálisban.

. Vasárnap: Haza utazott Prágából Martin j Ceteniő, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja. Cetenic vezetője annak a ju- | goszláv küldöttségnek, amely résztvesz a csehszlovák-jugoszláv gazdasági és tudó- jj hiányos együttműködést elősegítő tárgya- | lásokon.

■h .........................—.......-...... |

Hétfő: A szocialista akadémia egynapos értekezletet rendezett Pozsonyban, amelyen i megtárgyalták a föderációról szóló alkot- ; mánytörvény végrehajtásának lehetőségeit A beszámolót dr. Karol Laco DrSc, egyetemi tanár tartotta.

f

.................................. I

Kedd: Pozsonyban ülésezett a Szlovák Szocialista Köztársaság Minisztériumának kollégiuma. Megtárgyalták azokat az intézkedéseket, melyek szükségesek az 1969-es lakásépítési terv teljesítésére.

Bár Varga Sándor nem látja élvezetnek a szerkesztő bőrében lenni a „Népművelés buktatői“ című vitánk lezárásánál, — a szerkesztő mégis kény» télén ezt megtenni. Minden vita egyszer véget ér és a szerkesztőségnek kötelessége valami rövid összefoglalót közölni. Lehet, nem legszerencsésebb ha ilyen vita egy Ifjúsági hetilap hasábjain folyik, de szükségesnek találtuk a népművelés égető problémáinak megvitatását. Mivel más — esetleg tartalmánál fogva alkalmasabb újság nem kezdeményezte. — így mi vállaltuk e feladatot.

Ha felmérem a hozzászólásokat, meg kell valla-i nőm, vitánk nem teljesítette várt elképzeléseinket. Nem mintha a hét hozzászólás nem tartalmazna értékes , az égető problémákat érintő megfigyeléseket. A vita ott válik problematikussá, amikor megnézzük a hozzászólók „székhelyét“. Három Pozsonyban dolgozik, kettő Komáromban és egy-egy Ga- lántán és Dunaszerdahelyen. Tehát felhívásunkra csak Pozsony és közeli körzete reagált. Az a látszat, hogy Dél-Szlovákia Pozsonytól távolabb eső vidékein nincsenek a népművelésnek problémái vagy talán az ottani népművelési dolgozóknak nem éri meg hogy... De kérem. Egy vita nem lehet kötelező, mindenki saját belátása szerint szól, vagy nem szól hozzá.

Az egyik hozzászóló vitaindító cikkemet pesszimistának látja, mert szerinte „nem az a vita tárgya ami van, hanem aminek lennie kellene.“ Nos talán nem egészen Így van. Cikkemben, amely vitaindító szándékkal Íródott, ecseteltem egynéhány ugyancsak szubjektív szemmel nézve, de érzésem szerint objektíve létező fogyatékosságát a jelenlegi népművelésnek. A cikk nem tartott és nem is tarthatott igényt a mindenkori népművelés összes negatívumainak és pozitívumainak felmérésére. Küldetésénél fogva inkább jó értelemben véve volt provokatív. Célom az volt, hogy ne a cikkemben esetleg előforduló attribútumok, hanem maga a népművelés ténye képezze a vita tárgyát. Bár ez az elképzelésem nagyjából sikerült, egy-két megjegyzés azért akadt a cikkemben felsorakozott tényékhez. Ezekre szeretnék reagálni. Riegler János a kővetkezőket írja:

„Horváth Rezső vitaindító cikkének bevezető részében rámutat ugyan, hogy az iskolai nevelőfolyamatban nagyon kevés helyet kap az esztétikai nevelés, a továbbiakban viszont ezt a népművelési munkára háruló nevelési területet másodrendűnek tartja. így jut el a szerző ahhoz a megállapításhoz, hogy az eddigi népművelési munka jellemzője a műkedvelő kultúra.“

Nem tudom, vajon nehézkes stílusom vagy más egyéb okozta, hogy Riegler János nem értett meg. £n ugyanis még véletlenül sem kívántam tagadni az öntevékeny kultúra jelentőségét, (magam egy évtizednél tovább e területen dolgoztam), csupán arra akartam rámutatni, hogy ez a népművelés érvének csak egyik, jelen pillanatban előnyben részesített oldala. Meggyőződésem, hogy a népművelés szempontjából ugyanilyen fontos az érem másik oldala is, tehát az általános műveltség színvonalának emelése. Van itt még egy dolog, ami Riegler János cikkében többször előfordul. Két fogalom azonosításáról van szó. Szeretném megjegyezni, hogy öntevékeny kulturális tevékenység (színdarab.

ANEPMÜVELtS BUKTATÓI |

tánc, énekkar, stb.) nem azonos az esztétikai neveléssel. Míg az első célkitűzése a szabad Idő hasznos felhasználása és a kultúrigény aktív kiélése, addig a másik pedagógiai kategória. Van ugyan a kettő között kapcsolat, mert az esztétikai nevelés befolyásolja az öntevékeny kultúra színvonalát és fordítva, az öntevékeny kultúra megfelelő színvonalon (ez nálunk sajnos, még elég egyedülálló) lehet az esztétikai nevelés eszköze, de a kettő azonosítása vagy felcserélése helytelen.

Takács András szembeszáll cikkem „pesszimista“ hangjával és az elmúlt húsz év alatt végzett mun1- kát védve, többek között ezt írja:

„A társadalmi vonal ezt a feladatát az elmúlt 20 év alatt jelentős mértékben végezte is, illetve végzi Is. Pl. a tómegkulturális és társadalmi szervezetek közül csak a Csemadok vonalán több ezerre tehető az évente megtartott különböző típusú előadások száma.

Szép kimutatások láttak már napvilágot arról is, hogy milyen sokrétű a Csemadok keretén belül kifejtett népművelési munka. Népi akadémiák, honismereti körök, irodalmi klubok és körök stb. stb. tizei és százai fejtenek ki aktív tevékenységet és

í£ áltálul? eléri eredmények egyáltalán nem lebecsülendők."

Mint már mondtam, cikkem nem törekedett a tudományos alaposságra. Nem is akarom kétségbevonni az elmúlt húsz év munkáját, de azért mégis szeretnék valamit megjegyezni. Már sok statisztikát láttam az elvégzett munkáról (bár mondjuk pl. a statisztikailag kimutatott előadások és a valóban megtartott előadások számáról szomorú személyes tapasztalataim vannak) de még egyet sem az elért eredményekről. Vajon kimutatjuk-e valaha (és ez felméréssel nagyon pontosan kimutatható) hogy a húszéves munka nyomán hány dolgozó akad, aki nem kapcsolja ki a rádióját, ha Beethoven zene szólal meg, hányán járnak el képtárakba, hányán ismerik az emberi test fiziológiáját, hányán tudják, mi az a kibernetika? És még nagyon-na- gyon hosszan lehetne sorolni. Ezzel semmiképpen sem akarom devalválni az elért eredményeket, csupán azt szeretném tudni, vajon ezek az eredmények arányban vannak-e a húsz év alatt a népművelésbe beruházott anyagiakkal, szellemi és fizikai energiával. Tehát mennyire rentábilisak? Szerintem már ideje lenne (és sok problémát megoldana) ha a népművelés értékelésénél áttérnénk az „elvégzett munka“ helyett az „elért eredményekéhez. Meggyőződésem, nagyon sok népművelési dolgozó (de nem a népművelésbe való) sürgősen és önként munkahelyet változtatna.

Egyetértek Takács Andrással, hogy a ml specifikusan nemzetiségi népművelésünk megfelelő intézmények hiányában szenved, és azzal is, hogy ezeket sürgősen létre kell hozni. De ha megvizsgáljuk a népművelést szlovák vonalon, ahol ezek az Intézmények léteznek, rájövünk, itt sem rózsás a helyzet, tehát ezek csak potencionális erőt képeznek. Nem sok hasznunk lenne az alapítandó intézményekből, ha ezek az elavult, sablonos, rend- szertelen és hatástalan módszereket vennék fel. Még megalakulásuk előtt (ha egyáltalán megalakulnak) célszerű lenne egy munkacsoport létesítése, amely megalapozottan kidolgozna egy új, korszerű népművelési rendszert, ha úgy tetszik, elméletet.

A vita hozzászólásaiból a következő szükséges teendőket szűrhetjük le:

Egy népművelési központ létesítése, ahol megfelelő káderállomány folytonosan oldja meg a népművelés elméleti kérdéseit, módszertanát, irányítja a népművelés egész munkáját, megtalálja a népművelési propaganda hatásos módszereit, stb.

Központi népművelési intézmények (központi könyvtár, nemzetiségi múzeum, képtár, stb.) létesítése.

Az egész népművelés megfelelő anyagi dotációja.

A népművelési dolgozók anyagi és erkölcsi helyzetének rendezése.

A népművelési intézmények dolgozóinak szakmai képzése és megfelelő szakkáderekkel való feltöltése.

Egy újság vezethet vitát hasábjain, de a vitából leszűrt teendők kivitelezése már az újság hatáskörén kívül esik. Ezért szeretnénk, ha az Illetékes tényezők felfigyelnének vitánkra és lehetőségük szerint megpróbálnák megoldani a problémákat.

Horváth Rezső

A szerkesztőség e cikkel a vitát lezártnak tekinti.