Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-04-01 / 13. szám

TANULSÁG RESZELI FERENC NÉLKÜL Megbízóim azt mondták, ha nem érkezem meg pon­tos időben, akkor össze­dől a város. H ajnali öt negyvenkor indult a megfelelő vonat. A trolibusz félúton felmondta a szolgála­tot, várni kellett a következő­re, amely úgyszintén késett. A vonat elment. A pályaudvari tájékoztató flegmán közölte velem, hogy csak délután fél kettőkor megy a következő vonat. Tíz órakor ötletem tá­madt: hátha autóbusszal is megtehetem az előttem álló háromszáz kilométeres utat? Fél kettőre autóbusszal meg­érkeztem N-be, de ez még csak nyolcvan kilométert je­lentett a háromszázból. Meg­álltam a központi autóbusz- megálló tájékoztatójának kis- ablakánál és vártam. A benti egyenruhások látták, hogy ott állok, de rám se hederítettek Kopogtam. Erre sem reagál­tak. Kopogtam erősebben — hiába. Megkerültem az épüle­tet és ismét kopogtam, majd benyitottam az ajtón, amelyen szigorú betűk hirdették, til­tották, hogy idegeneknek tilos a bemenet. Köszöntem, persze nem fogadták. Álltam, vártam, aztán ismét köszöntem egy hangosat — szinte kihívóan. Erre az egyik egyenruhás, hi- san megkérdezte, hogy mi van; illetve; nna mi van? Ugyan­csak bosszús illedelmességgel mondtam, hogy szeretném tud­ni, mikor van csatlakozása az autóbusznak, amelyikkel ér­keztem? Tizenötnegyvenötöt mondott az elvtárs és tovább pötyögtetett. Szerettem volna tudni, hogy meddig megy és mikor érkezik célba, de mivel az elvtárs csak tizenötnegy­venötöt mondott, az volt az érzésem nem is hallotta mit kérdeztem. Üjra megismétel­tem tehát a kérdést. Rámkiál­tott, aztán megkérdeztem miért kiabál, és hogy mikor nyitotta volna ki az ablakocskát ha nem jövök be az irodába, és várok türelmesen az ablak alatti tócsa kellős közepén. Azt válaszolta — akkor ha be­fejezi a gépelést. Mondom, gyerekes lassúsággal pötyög­tetett és méq egy majdnem üres papírlap állt a gépben. A biztonság kedvéért újra meg­mondta, hogy már megmondta és menjek a fészekbe, mert különben kivág. Nem tudom milyen fészekre gondolt, őszin­tén szólva nem tudom. Elmen­tem, szédelegtem két órát a városban és fél órával a meg­adott időpont előtt visszamen­tem, vártam, de az autóbusz vatalos szolgálattevő bosszú­nem indult. Visszamentem az illető tájékoztatóhoz, aki ko­rábban még azt is tudatta ve­lem, hogy ő csak mellékesen tájékoztat, neki más dolga is van, és nála főbb tájékoztató nincs is. egyedül a menetrend, amely különben nem minden esetben megbízható. Az illető tájékoztató úr megismert, nyá­jas volt s még nyájasabb, ami­kor megkérdeztem tőle. miért tizenötnegyvenötöt mondott, amikor tizenhétnegyven a hi­teles indulási időpont? Ha ezt tudom elmegyek vonattal, de nem mentem, mert hittem a tájékoztatásnak s számftsom szerint a busszal korábban célba értem volna. Az elvtárs annyira nyájas volt, hogy még csak azt sem volt szívem meg­kérdezni tőle. hogy mi történik akkor. Tia én most taxin me­gyek s a bíróságon szolgálati célom fontosságára hivatkozva majd követelni fogom, hogy fizesse meg a taxiköltséget. Tizenhét negyvenkor elin­dult a busz, este tízre megér­keztem. A végállomáson meg­igazítottam a nyakkendőmet és szép magyarsággal mond­tam valamit az elpusztult vá­ros füstölgő romjai felett. * Gondolatok új ifjúság 3 AZ ISKOLA FOLYOSÓJÁN Az ipariskola folyosóin ál­mos, délutáni csend. Az al­tók mögül is csendesebben szűrödnek ki az ismerős hanqok. Iq'en, itt matemati­ka óra van — gyorsan oson­junk további — itt pedig géptanból felelnek. A folyo­só végéről meglepő hangok hallatszanak: — Eqy, kettő, három, négy... egy, kettő... maga­sabbra emeld a kezed! Ez már sok! Lejjebb! Éva, qye- re előret Most jó!... három, négy... Talán a népitáncosok gya­korolnak? De akkor miért emlegetik olyan sokszor a kezeket? Nyissunk be, akkor talán megfejtjük a szokat­lan hanqok rejtélyét. Szo­katlan kép fogad. Egy ma­gas fémváz mögött lányok és fiúk mozognak, magasra emelt kezükben eqy-eqy fa­kanál. A váz előtt ül a ve­zetőlük és irányítja a moz­gást, kéztartást, diktálja a tempót. Bizonyára ebből már so­kan kitalálták, mi folyik eb­ben a teremben. A kassai Ipariskola legfiatalabb kul- túrcsoportjónak, a GLOBUS bábcsoportnak a próbája fo­lyik. A fémváz a jövendő paravánt jelképezi, sjnögöt- te a társaim, akik itt Kassán nemcsak a technikával, ha­nem ezzel a nálunk nagyon elhanyagolt, de szép művé­szettel is eljegyezték magu­kat. — Miért alakit egy ipar­iskola bábcsoportot? Eddig ts megvoltunk magyar báb­csoport nélkül, igazán hasz­nosabb dologra is fordíthat­nák szabad idejüket! - ilyen és hasonló véleményekkel gyakran találkoztunk. Pedig erre kézenfekvő a válasz. Úttörő munkára vállalkoz­tunk, hisz ezen a téren nin­csenek hagyományaink, és miért legyen a bábművészet a mi kisebbségi kultúránk mostohaqyermeke? S hogy éppen mi, technikus-jelöltek vállalkoztunk erre a feladat­ra, az csak előnyünkre'vá­lik. Legalább mindent mi magunk tudunk elkészíteni, úgy sem számíthatunk nagy anyagi segítségre sehonnan sem. Még nincsenek ered­ményeink, s a bizonytalan jövő rizikóját melyik szer­vezet vállalja szívesen? Ha majd esetleg eredményeket tudunk felmutatni, akkor majd akad gazdánk, de ad­dig? Az eredményekig pedig ttt sem lehet könnyen eljutni. Próba — próba után, sok­sok óra, amit a szabad időnkből kell ellopni, hisz műszaki rajzból vagy tech­nológiából tőlünk sem kö vetelnek kevesebbet. A pró­bák már féléve folynak, s még másfél hónap, kemény próbákkal teletűzdelt hat hét kell, hogy kész leqyen a bemutató programja. Más­fél Órás programért nyolc hónapos kemény munka. S mennyi mindent, kell még addig elkészíteni: a para­vánt, a kulisszaállványokat, díszleteket, össze kell még szerelni az erősítő berende­zést. Valahonnan pénzt kell szerezet a bábúk elkészíté­séhez is. Nemcsak nekünk, bábosoknak kell még sokat dolgoznunk, hanem osztály­társainknak ts. Hisz az egész csoport, az egész technikai gárda a ml osztályunkból, az ipart l. F osztályából ala­kult. Mindnyájan osztálytár­saim, a bábosok: Bán Zol­tán, Bodnár Dezső, Horváth Éva, Koós Elemér, Lucskay jános, Mokcsay Árpád, Nagyidat István, Panykó Jú­lia. Tóth István; a technikus qárda vezetője Csernák Ár­pád. Méq házi-zeneszerzőnk is van: Faith Károly, aki az egyik darab kísérőzenéjét szerzi. S hogy mi lesz a bemuta­tó után? Egymás között er­ről is sokat beszélgetünk, mindannyian nagyon szép terveket, álmokat hordozunk magunkban. Vezetőink is a jövő terveivel öntenek be­lénk frtss erőt, ha egy-egy kimerítő próba után nagyon letörünk. Milyen jó lenne vé­gigjárni a környék maqyar falvatt, felvenni a kapcso­latot valamelyik magyar bábcsoporttal. S milyen jó lenne, ha a többi szlovákiai magyar iskola ts követné példánkat, s egy-két év múl­va már nekünk, bábosoknak is meglenne a saját „Komá­romunk", a mi fesztiválunk! Mert mi kell ehhez? Pár lel­kes fiatal, pár ügyes kéz, egy-két tapasztalt vezető — s márts kezdődhet a mun­kai S ha mindez megvan, akkor az eredmények sem maradhatnak el. Kovács István a GLOBUS bábtsoport tagja mumus ión? *<í ­. C sehszlovákia a népszaporodás terén sosem tartozott a világ első államai közé, és saj­nos évről évre egyre inkább az utolső felé közeledik. Szlovákiában az 1968-as évben 70 364 gyermek jött a világra. Pusztulunk, veszünk? Nem én vagyok az első, aki meghúztam a lélek harangot, kimondtam az aggédó gondolatot, de egy­úttal felteszem a kérdést is: mitől függ az újszü­löttek száma, ml befolyásolja a népszaporodás ala kulásőt? Vegyük csak a pWpúláciő reális gazdasági alap jaít: A lakásépítési programot, a családi pótlékot a kisgyermekes anyák munkaidejét, a családvédelm rendszert, gyermeksziikségleti cikkek árát. a mai családok szociális helyzetét, stb. Ez mind befolyó solja az újszülöttek számát. És egy tényező, amely erősen csökkenti a szüle­tések számát; a terhesség művi megszakítása (művi abortus, AB). A múlt évben 34 995 esetben végez­tek az orvosok Szlovákia területén művi terhesség- megszakítást. Ha ez az adat sokszor szubjektív té­nyezőként is szerepel statisztikai táblázatokon, mégis az a véleményem, szorosan összefügg a nép­szaporodás alakulásának gazdasági okaival. Nem hiszik? P ozsonyban minden szülőotthonban végeznek művi abortust. A Bezruí utcaiban hetente kb. 20—30 asszony, lény kerül a műtőasztalra, ahol a műszerek másodpercek alatt döntenek pöt­tömnyi emberkék életéről. Az egész persze nem a ZÁCSEK ERZSÉBET műtőasztalon kezdődik. Ezt félnapi munkaidőt is igénylő, hetekig tartó szaladgálás előzi meg. „A körzeti orvos beutalt a nőgyógyászhoz, ott egy négyoldalas kérvényt kellett kitöltenem. Vérvizs­gálaton, vizeletvizsgálaton, tüdőröntgenen és egy tetőtől talpig terjedő általános vizsgálaton mentem keresztül. Ezeket a műveleteket különböző orvosok más-más épületükben végzik és persze nem min­dennap van fogadónap. Három hétig tartott, amíg i kérvényem úgy-ahogy rendben volt, aztán került orra a körzeti körház női orvosa, és mire a bizott- iág elé kerültem, már majdnem késő volt.“ Ezt a kálváriát egy lány járta végig, akit az AB úzottság irodája előtt ismertem meg. Mindent el­mondott. Harmadikos főiskolás, a fiú, akivel jár, még szintén tanul. Ha végeznek, összeházasodnak. Ők mondták. Most még nem lehet. Nincs pénzük a gyerekre, lakásuk sincs, bölcsődéjük sem. Csak ez a három dolog kellene ahhoz, hogy egy ember­ke világra jöhessen. A fiú, aki mellette állt, hoz­zátette, hogy a bizottság számára egészen más me­sét találtak ki. Mindketten már előre nevettek... Azt kérdem, miért? Azért, mert a valódi okokat, — ismervén a bürokrácia világát — nem tartják eléggé súlyosaknak, A bizottságnak majd mást .adnak be". Miért? Ők talán nem fogadják el a fentebb felsorolt okokat? E 'gy AB bizottsági tag: De igen. hiszen ezek a leggyakrabban emlegetett okok. Viszont kötelességünk megmenteni a jövö számára a legtöbb embert, és ha lehet, pszichológiailag hatunk az asszonyokra. — Maga szívesen megszülné a gyerekét, ha nem lenne lakása, pénze és előre tudná, hogy képtelen lenne azt eltartani? Rámnéz, mondom újságíró vagyok', azért kérdem és szeretném, ha megmondaná a nevét, habár azt már előzőleg megtudtam az ügyeletes örvöstől. Ne­vet, hogy ő bizony nem mondja, mert akkor nem kritizálhat. Szerdára meghív, mert akkor van az AB bizottság fogadónapja. Egy őrétől néha délután ötig is 'ott vannak... M ár egykor ott tolongok a várakozó asszonyok között. A bizottság egy orvosból, egy kör­zeti HNB-tagból és egy hölgyből áll, aki megítélésem szerint talán éppen a nőszövetség tag­ja. A folyosón padok vannak, ahol lányok és asszo­nyok ácsorognak, legtöbbjük az „apa“ kíséretében. De köztük' is különbség van. Vannak, akik már nagy gyakorlattal rendelkeznek, akik számára a mű­tét csak egy kötelező fürdést jelent... Az ajtóból valaki nevét kiáltják. Egy asszony és férfi felemelkednek, elindulnak az ajtö felé, de csak a riö megy be, majd két perc múlva visszajön az „apáért“. A kérvényükből látom, férj-feleségről van szó. hatéves kislányuk és két kezük minden va­gyonuk. Egyszobás lakásban élnek, a férj szüleivel. Öt éve várnak szövetkezeti lakásra. — Akkor meg miért nem vigyáznak jobban? Mindketten lehajtott fejjel hallgatják a „pszi­chológiai hatást“ és biztos vagyok benne, hogy ez a házaspár először és utoljára van itt. Nézem a foglalkozásukat. Mindketten tisztviselők, 1120.- és 1520.- a keresetük. A műtétért 350.- koronát fog­nak fizetni. > Eldőlt egy egészen pici emberke sorsa, aki még nem tiltakozhat semmilyen döntés ellen. Házaspárok jönnek, fiatalabbak, idősebbek, de vannak köztük diáklányok is, akik a „pszichológiai hatás“ hallatán az „apára“ néznek és én elképze­lem őket pár perccel a kínos pillanatok után, ahogy az utcán karonfogva együtt hahotáznak a feddő sza­vakon. Amikor végeztünk, a blzottségtagoktöl hallom, hogy néhány lány évente háromszor-négyszer is itt ül előttük és könyörög, mentsék meg terhétől. Ígé­ri, utoljára történt meg vele. Ekkor értesülök ar­ról is, hogy a döntésnél fontos az „apák“ jelenléte, sőt az engedékenyebbeket mindennek tetejébe még egy önkéntes véradásra is rábeszélik, fúíyos testi betegségeken átesett nők. négynél több gyermekes anyák, rendezetlen családi életet élő, testi fiibás, lelkibeteg nők, és azok, akik számára a szülés sú­lyos egészségügyi komplikációkkal járna, nem szük­séges, hogy az AB bizottság elé menjenek. Az ő kérvényeiket automatikusan aláírják és a műtétet ingyenesen elvégzik. D e ennél jobban érdekeltek az okok. amelyek a kérvényeken szerepeltek: kisméretű lakás, rossz kereseti körülmények, iszákos férj, undor már a harmadik gyerektől, ismeretlen apa, hűtlenség (itt a taxa 500.- korona volt). Másnap az operációs terem előtt találkoznak a tegnapi arcok. Itt már nincs bizottság, csak féle­lem. Diáklányt és mérnöknőt egyaránt ronda csi­kós pongyolába bújtatnak. A műtét előtt injekciót kapnak, az orvosnő azt mondja nekik, félelem el­len. Néhányan közülük elhiszik és máris a divatról pletykálnak. A morfium előtt csaknem mindegyikük ugyanazt hajtogatja: doktornő, mi lesz, ha nem hat majd az altató, de a mondat második felét már félálomban mondják. Azokat, akiknek gyönge a szi­vük és nem bírják a morfiumot, nem altatják él. Ez egyszer egy évben történik meg. Az öklömnyi vércsomót egy műanyagvödörbe dob­ják. Szinte várom, hogy felsír, de a csomó csak hallgat. — Az asszony még egy-két őrá hosszat áléit állapotban lesz — mondja az orvosnő. Egy kereke­ken gördülő ágyon tolják őt a körterembe, azok közé, akik tegnap vagy éppen ma szültek. Fél éve fekszik ott egy béna lány is, akinél a művi abor­tust a maximális háromhőnapos határidő után haj­tották végre, saját felelősségére. A műtét után de­rékon alul béna maradt. Sohasem lesz már gyere­ke. Ott fekszik egy fiatalasszony is, akin két év­vel ezelőtt hajtották végre művi abortust, azóta már négyszer önkéntesen abortált, pedig nagyon szeretne már gyereket... A körteremmel szemben egy üvegajtó mögött vagy harminc kis csecsemő torkaszakadtából böm­böl. Jó nekik. Azt mondják, ami a szívükön van... Í gy néznek ki az alapjában ártatlan gyilkos­ságok. Nem vonom kétségbe, hogy a legtöbb esetben komolyan szükség van erre a mű­tétre. Nem azokhoz fordulok riportommal, akik la­kás, bölcsőde, pénz, a szociális körülményeik miatt dobják el maguktól a gyerekeket. Ők csak egy le­hetetlen állapot megtestesítői, ugyanis nem értek egyet azokkal, akik azt hangoztatják, a gyerek az utcán is felnevelkedik, majd adnak neki az embe­rek pénzt és kosztot. És ha nem adnak? Akkor majd visz. ugye? Csak egy példa: a pozsonyiak jől ismerik a hóvirágot áruló hat-hét ’ éves gyerkőcö­ket. Nőnap előtt sorra kérdeztem őket, ki küldött az utcára? Az anyu, volt a válasz. Az anyu, aki rendszerint a sarok mögül szemléli, hogyan megy csemetéjének az üzlet. Az ilyen hóvirágnak én nem tudok örülni. Nem szeretném, ha valaki félreértené riportom célját. Nem a terhesség művi megszakítását akar­tam propagálni, hanem rámutatni, hogy a riport elején felsorolt tényezők, — tehát a lakáskérdés megoldása, a kisgyermekes anyák munkaidejének helyes szabályozása, a már kettőnél több gyereket számláló családok szociális és financiális helyzeté­nek megjavítása, stb. — amelyek a népszaporodás gazdasági alapját képezik, azok, amelyeken érde­mes vitatkozni és kell, hogy figyelembe vegyUk, mert a legtöbbször alapjai és indítványozói a művi abortusnak. Ezek, és nem a terhesség művi meg­szakítására vonatkozó szigorúbb adminisztratív ren­delkezések kell hogy kiindulópontul szolgáljanak, ha több újszülöttet akarunk.

Next

/
Thumbnails
Contents