Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-03-25 / 12. szám

új ifjúság 9

íra imádja a bőrt A képen látható rozsdaszínű bőrből készült kötényruhában és azonos csizmában, a „végzet asszonyáénak érzi magát

szonyoktói. akik elszánták magukat, hogy mindenáron karriert csinálnak.

A SIKER MINDEN ÁLDOZATOT MEGÉR

„Egyszerűen bebizonyítom, hogy színésznő vagyok“. Ez a kijelentése bírja rá a különcködő hercegnőt arra, hogy lemondjon arról, ami eddig életfontosságú volt számára: az édességtornyokról (Az utóbbi időben 7 kilót fogyott!) Oj filmjében egy külföldi lányt játszik, aki reményekkel teli jön Rómába és ott egy művész-hippié társaságba keveredik. Különböző csalódások után azonban megtalálja az igazi férfit. Ira, akinek tulajdonképpen ez az első főszerepe, a forgatások közben csodálatba ejtette a környezetét: minden allűrtől mentesen, sző nélkül követte a rendező utasításait. „Azt akarom, hogy mint színésznőt komolyan vegyenek. Éppen ezért azt kívánom, hogy a filmstúdióban FUrstenberg asszonynak szólítsanak“. Egy római újságíró, aki résztvett a forgatásoknál, nem győzte dicsérni a szorgalmas hercegnőt. „Olyan volt, mint egy megszelídített farkas“, írta róla.

Ira buzgósága Marinotti gróf befolyásának tudható be. Minden alkalmat megragadott, hogy a lelkére beszéljen szép partnernőjének: „Eddigi filmjeidből egyik sem tetszik“ hajtogatta rendületlenül a milánói iparmágnás. „Már eleget mutogattad magad a kulisszák mögött. Itt az ideje, hogy jó színésznő váljék belőled, vagy hagyd abba az egészet!“

De Ira sosem akarja abbahagyni. Semmiért a világon, a gyermekei kedvéért sem. S állandóan megcáfolja a híreket, melyek szerint ismét férjhez megy két kisfiának, a 11 éves Christophnak és a 9 éves Hubertusnak az apjához, Alfons von Hohenlohehez. „Alfons és én ma barátok vagyunk. Beszélünk egymással, láthatom a gyermekeimet, amikor akarom. De ismét férjhez menni hozzá? Soha.“

Ezek a szavak persze balzsamként hatnak Marinotti gróf lelkére. Igazán, őszintén szereti Irát. Második feleségének viszont — akitől 1968 júliusában választotta el a milánói törvényszék — érthetően rossz véleménye van a hosszúlábú, szép hercegnőről. „Szétrombolta a házasságomat“ jelentette ki és fellebbezett a bírósági ítélet ellen. Továbbra is Marinotti grófné akar maradni és így megakadályozni férje kapcsolatát — legalábbis törvényesen — Ira hercegnővel. De ez Irát nem is érdekli. Szüntelenül azt hangoztatja, hogy egyetlen célja a munka. Reméli — és beavatottak szerint nem is jogtalanul — hogy a „Playgirl“-el végre beérkezett színésznőnek fog számítani. És Paulo gróf, az ideális barát és védelmező, mindig, amikor csak kívánja, a rendelkezésére áll. Ajándékát, egy gyűrűt, amely két egymásba fonódó, zafírsze- mű kígyót formál, Ira talizmánként állandóan a kisujján viseli.

A barátja, egy lakosztály Párizsban, egy mesés víkend- ház és boutique Szardínián, egy űj lakás Rómában és Paulo iránti szerelme adják neki azt a biztonságot, amit már a kritikusok sem vitathatnak el tőle. (Római barátok becslése szerint Ira naponta kap Paulótól ajándékokat, ruhákat, ékszert, és eleget tesz a szép hercegnő olyan különc kívánságainak is, mint „Repüljünk át Montéba egy kávéra“. A Monte Monte Carlot jelenti, s egy ilyen kávézás — átszámítva — 80—100 ezer koronába kerül.)

„Majd én megmutatom nekik“ — mondja az energikus Ira von Fürstenberg és mindenkire rábízza, találja el, kinek, a közönségnek, a kritikusoknak, vagy azoknak a hitetleneknek, akik nem akarják elhinni, hogy egyszer, egy baby-hercegnőből is felnőtt lesz.

Megérdemlem a „színésznő“ elnevezést

Ira von Fürátellberg hercegnő ahol csak megjelenik, mindenütt feltűnik szépségével. De ezt neki nem elég. 0 színésznő, jó színésznő akar lenni.

Ezeket a nem éppen szerény szavakat Ira von Fürstenberg hercegnő jelentette ki legújabb filmjének forgatása után. Neve nem ismeretlen a nagyközönség előtt, habár ezt eddig nem annyira színészi képességeinek, mint inkább botrányainak köszönhette —, dehát valamivel csak el kell kezdeni a hírnév megalapozását. És ami a tehetséget illeti... hát igen... ezzel baj van.

A szépséges Ira mindenáron színésznő akar lenni — a filmproducerek viszont azon a véleményen vannak, hogy a siker biztosítéka csupán a tehetséggel párosult szépség lehet. Ez pedig — szerintük — Iránéi hiányzik. De a hercegnő vitába száll velük és azt állítja, nem akarják elismerni adottságait.

„Érettebb lettem és megtanultam játszani“ mondja a kislányosan karcsú hercegnő, aki tizenöt éves korában mint Alfonz von Hohenlohe herceg „baby-menyasszo- nya“ vált egyszeriben híressé. De a szerelem és a házasság nem tartott sokáig, sőt azóta már második férjétől, Pignatari brazíliai playboytól is elvált. „A szerelem még mindig fontos szerepet játszik az életemben“, hangoztatta nemrégen a szép Ira hercegnő. „De már nem tulajdonítok neki olyan drámai szerepet, mint addig, azaz nem fogom fel olyan tragikusan.“ Ira ezen felfogása két embernek válik hasznára. Az egyik: Paulo Marinotti gróf, a hercegnő „állandó kísérője", a másik- Frederico Chentrens, a „bátor“ producer, aki űj filmjének, a „Playgirl“-nek főszerepét Ira hercegnőre bízta. Chentrens: „Ira már sokkal fesztelenebből mozog a kamera előtt Azt hiszem, ezzel a filmmel valóban belép az „igazi“ színésznők sorába.“ Az, hogy eddig a mondatig eljusson, Irának sok-sok évébe került és számos kudarcot kellett elviselnie.

„A film azért csábít, mert olyan mint egy megbokróso- dott ló, amelyet nem tudok megzabolázni“ — mondta Ira akkoriban, amikor Dino de Laurentiis-szel aláírta első szerződését. Annak idején még nagy reményeket fűztek a filmszerepléséhez, mert azt hitték, hogy a hercegnői rang egymagában elegendő a sikerhez. Tévedtek. Egyik kudarc a másikat követte. És mégis, akik ismerik Ira hercegnő mentalitását, úgy vélik, hogy éppen ez a lovat megzabolázni akaró természete kényszeríti majd arra, hogy jő alakításokat nyújtson. Mert Ira becsvágya, az, hogy a saját erejéből „munkasikert“ érjen el, sokkal nagyobb, mintsem hogy megelégedne azzal, hogy egy többé- kevésbé előkelő „magánszemély“ maradjon.

És ezzel magyarázható az is, hogy második válása után egyáltalán nem siet, hogy ismét „főkötő alá" kerüljön. Még Marinotti grófnak sem sikerült tőle házassági ígéretet kapnia. Ira: „Paulo sokoldalú, érdekes ember. Szeretem, mert ő az egyetlen, aki biztonsági érzetet és védelmet nyújt nekem, anélkül, hogy a szabadságomat elvenné.“ Ügy látszik, ma a szabadság mindennél többet ér. És ezért semmiben sem különbözik azoktól a fiatal aszMárcius 15-én koszorúzási ünnepség volt a liget- falui Petőfi-szobornál. Az immár hagyományos ösz- sze,jövetelen a Magyar Ifjúsági Tanács nevében Duray Miklós mondott beszédet, amelyben a következőket mondotta:

A magyar forradalom, a magyar szabadságharc kitörésének évfordulóját ünnepeljük. A társadalomfejlődését elősegítő forradalom évfordulója mindig ünnep a számunkra, mert ezek a robbanékony megújhodások az ember belső énjéből, lényéből fakadtak és fakadnak. A forradalommal a forradalmat igéfiylö társadalom emberének akarását, erőfeszítését is ünnepeljük. Az egyén és egyének forradalommá testesülő újat akarását, a szabadulás és szabadság vágyát, az emberhez méltóbb állapotra való törekvést. Az igaz, a hirtelen fellángoló és nem mesterségesen előidézett, terrorizált társadalmi robbanások mindig az „egy lépéssel előbbre“ törekvést tartalmazták.

Akkor, amikor ezt a forradalmat mint jelképet ünnepeljük, keserves érzés arra gondolni, hogy mivé válhat a forradalom, milyen következményeket idézhet elő. Mennyire értéktelenít- hetik, közhellyé tehetik a forradalom vívmányait. E- redményeit és őszinte jelszavait, mely a lényeget tükrözi, hogyan fordíthatják a forradalom ellen, annak képviselői, az ember ellen. Ezzel mindig számolni kell, mert már szinte törvényszerűség. De számolni kell azzal is, hogy elfojtják a forradalmat. Vérbefojtják, letiporják. Szuronyt szegezve verik vissza az embert odújába, ahonnan éppen a forradalom segítette elő.

Ha ünnepeljük a forradalmat, fontos, hogy erre is gondoljunk, mert a forradalom leverése mindig több áldozatot követeit, mint a győzelme. De tulajdonképpen nem beszélhetünk e- gyetlenegy forradalom teljes sikeréről sem, mert mindig akadtak és akadnak egyének, akik tönkreteszik, értékteleimik a forradalmat. Mlndiq akadtak és a- kadnak nagyhatalmak, melyek szuronyainak, ágyúinak árnyéka, pusztítása, elfojtja egy nép szabadság iránti törekvését. A magyar szabadsághat cot is kerékbe törte az akkori Európa rendőre, az orosz nagyhatalom.

Leverték a forradalmat, üldözték a forradalmi eszmék hordozóit. Megteileka börtönök, akasztófákat á- csoitak, ropogtak a kivégzó sortüzek De a forradalom eszméjét semmilyen terror sem tudta kiölni, mert az ember tapasztalatait, tanulságait. vágyát a szabadság iránt, önrendelkezési1 Joga iránt, nem lehet sem fegyverekkel, sem terrorral kiirtani. Korlátok közé szoríthatják az embert, de a tudatába mélyen belevésett vágyat nem lehet elpusztítani. Hordozza magával az eszméket, apáról fiúra száll és rejtettségében, vissza- íojtottságában még inkább érlelődik, készül a következő kitörésre.

Mindannyian állítjuk, mély meggyőződésünk, hogy az emberi társadalom mindenképpen fejlődik, íeltartóz- hatatlanul. De ha kis szakaszokra bontjuk ezt a nagy fejlődési vonalat, akkor a szakaszok közt nagyon sok hasonlóságot látunk. Vészes hasonlóságot. Főleg abban,

hogy hányszor kell az embernek hátrálni. Minden ilyen szakasz véráldozatot, csalódást von maga után. A természet áldozatokat követel; az életképesebbek tömegével pusztítja el az életképtelen egvedeket. Az ember is a természet elszakíthatatlan része, és ezért a társadalom is tulajdonképpen a természet törvényszerűségei szerint mozog, fejlődik, változik. És milyen nagy áldozatokkal jár ez. Minden új a régi ellenállásába Ütközik, pusztul, de végeredményben mégiscsak legyőzi az ellenállást. És a sok harcnak törvényszerűen továbbjutás az eredménye.

Sokszor azt gondoljuk, hogy az embert önmaga felszabadítása érdekében folytatott harcában nem lehet leverni. Az ember örökké bizakodik. Pesszimizmusában is optimista, ha a csalódások után kiúttalanságában sem teszi le fegyverét, nem szűnik meg gondolkodni, cselekedni A valóság az. hogy minden talpalatnyi földért meg kell küzdenie az embernek.

Ugyanez vonatkozik a társadalomra is. Mi lett volna akkor, ha a magyar szabadságharc után megszűnt volna alkotni a levert magyarság? Az ember disz- krimináltságában is megmarad tevékenynek, hogy kitartóan, újból lebontsa a korlátokat. Hogy a társadalom önfelszabadítására való törekvés kórunkban is mennyire gátolható, erről a közelmúlt tapasztalatai tanúskodnak. Közép-Európa tragédiái, melyet mindany* nyian átéltünk és érzünk, Mert az ember mindig belekerül a világpolitikai és a hatalmasabb, erősebb ellenállásának malmában. Morzsolódik. de a malomkövekből Is lepattognak részecskék.

Keleti nagyhatalom verte le a magyar szabadságharcot. mely Közép-Európa polgári forradalma volt. Ez annak idején veszélyt je-* lentett Kelet számára is. És azóta is kis territóriumunk megmozdulásai hol Kelet, hol Nyugat számára jelen-' tenek veszélyt.

De 1849 után sem tudták kiölni az eszméket, melyek végül Is nagyobbrészt érvényre Jutottak. Igaz, még most is részben ugyanazok-1 ért a jogokért kel! küzde- nUnk, melyekért akkor is harcoltak. Ki tudja, meddig marad csak jelkép az ember szabadság, önmagára való joga. s mikor válik már valósággá? Sajnos, ez a forradalmi lényeg elkallódhat a mindennapi embe-> ri kicsinyességben Is. Ennek is tanúi vagyunk lép-» ten-nyomon.

Ezen a napon és továbbra is fogadalomként tűzzük magunk elé: hogy erre a forradalmi lényegre törek* sziink következetesen. A forradalmak megemlékezésekor ezt kell kiemelnünk.

Március 15-e szimbólum legyen. Lépje túl saját határait. Ez alkalommal em* lékezzünk minden nagyszerű emberi törekvésre, küz* delemre az emberi szabad* Ságért, jogokért