Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-03-11 / 10. szám

SZERELEM-HÁZASSÁG A kérdésekre válaszolnak: Senta Berger és Michael Verhoeven Senta Berger, a legnépszerűbb nyugatnémet filmszínésznek egyike, többek között Frank Sinatra, Yul Brynner, Kirk Douglas partnere állandóan filmezik — s csaknem mindig távol a férjétől. Michael Verhoeven, a ma harminc éves filmrendező-orvos már tizenkét éves korában a világot jelentő deszkákon állt. Első filmjéhez, a díjat nyert „Paa- rungen“-hez, Lili Palmerrel és Paul Verhoevennel (édesapja) a főszerepben ő Irta a forgatókönyvet és ő is rendezte. Senta és Michael két éves házasok. Az év legnagyobb részében távol élnek egymástól. Nem voltak együtt az alábbi interjú alkalmával sem, a kérdések­re külön-külön válaszoltak. ELSŐ PILLANTÁSRA Senta: Nem. 1961-ben ismerkedtünk meg, s mondhatom, Michael még csak szimpatikus sem volt nekem. Csak 1963-ban a „Jack és Jenny" egy hónapig tartó forgatása közben ismertük meg alaposan egymást. MILYEN BECENEVEKET Senta: Eddig tizenkettőt találtunk ki. Én még mindet tudom, de egyet sem árulok el önnek. Ez érthető, nemde? SZOKTAK VESZEKEDNI, S Senta: Bármin összeveszünk. Lehet az poli­tika, futball, vagy például, hogy melyik füg­göny illik jobban a szoba tapétájához. Töké­letesen ellentétes az ízlésünk. SZERETTEK EGYMÁSBA? Michael: Nem. Inkább azt mondanám, sze­relem az utolsó pillantásra. Akkor eljegyeztük egymást és megegyeztünk, hogy az államvizs­gám után megesküszünk. Az időpontot ugyan többször el kellett halasztani, mig végre 1966 szeptember 26-án megvalósítottuk elhatározá­sunkat. ADNAK EGYMÁSNAK? Michael: Ez titok. De a „Schnucki-putzi“ is köztük van. HA IGEN, MI MIATT? Michael: Azon, hogy ezt a filmet nézzük meg, vagy a másikat... Különben egy remek módszert találtunk ki arra, hogy megegyez­zünk: sorsot húzunk! Azután többnyire a győz­tes nagylelkű s a vesztes javasolta filmet néz­zük meg. MELYIK TALÁLMÁNYT Senta: A telefont. Hs nem vagyunk együtt, minden este telefonálunk és minden második nap írunk egymásnak. KÉNYEZTETIK Senta: Állandóan. Mindig újabb meglepeté­seket találunk ki. Mint például a házassági évfordulókra: Én Párizsban voltam, Michael Münchenben. Felhívott, hogy semmi esetre sem tud eljönni Nagyon szomorú lettem. Egyszer­re csak az ajtó előtt állt. Alig tudtam ma­gamhoz térni. MI A LEGFONTOSABB ÉS Senta: Mindenekelőtt és nagy mértékben a kölcsönös bizalom, tisztelet, no és az erotika és az érzelmi élet is. Ha ezek között valahol félrebillen az egyensúly, abból adódnak a né­zeteltérések. Ezt saját tapasztalatomból tu­dom. HOGYAN NÉZ A „FÉLRELÉ Senta: Nem tűrném férjem félrelépéseit, Talán megbocsátanám, de az valami más. Eset­leg úgy gondolkoznék, hogy mit érek azzal, ha elhagyom és továbbra is szeretem. Nem, én bizony harcolnék a férjemért, de nem enged­nék meg neki mindent. A házasságon belüli szabadságot nem tartom sokra. MINEK KÖSZÖNHETI A l Senta: A szerencsének. Meg vagyok róla győződve, hogy valahol, valamelyik vidéki szín­háznál, nálam sokkal jobb színésznők is van­BECSÜLI A LEGTÖBBRE? Michael: A telefont, ami lehetővé teszi, hogy naponta beszélhetünk egymással s így legalább halljuk egymás hangját. EGYMÁST? Michael: Sok minden jut eszünkbe — csu­pa apróság. Például a kocsim kesztyűtartójá­ban találok Sentától egy levelet. Az ilyesmi kimondhatatlanul boldoggá tesz. LEGSZEBB A HÁZASSÁGBAN? Michael: A legszebb talán egyúttal a leg­veszélyesebb is: az állandóság, a biztonságér­zet. Az állandóság azt a veszélyt rejti magá­ban hogy a partnerral való együttélést magá­tól értetődőnek tekintjük. Másrészt viszont kellemes és megnyugtató, hogy a partnerre mindig számítani lehet. Az ember tudja, hogy tartozik valakihez. PÉSRE“ A HÁZASSÁGBAN? Michael: Amennyiben a „félrelépést“ én követtem volna el, azonnal megmondanám a feleségemnek és levonnám a következménye­ket. De az is lehet, hogy a feleségem ezt ma­ga tenné meg. Azt pedig, hogy a feleségem kapcsolatot tartson fenn valakivel, egyáltalán nem tudnám elviselni. Ez részemről a házas­ság végét jelentené. (FELESÉGE) A KARRIERJÉT? Michael: Először: Senta a becsvágy és könnyelműség tökéletes keveréke, ő sosem kerget illúziókat. Másodszor: mert kitűnő szí­ÜÜl nak. nésznő. Harmadszor: mert nem „bukik" a pénzre és visszautasítja a rossz szerepeket. MILYEN MÁS FOGLALKOZ ÁSBAN TUDNA HELYTÁLLNI? Senta: Jól tudok bánni az emberekkel, ezért úgy gondolom, újságíró is lehetnék. VAN EGY ÚGYNEVEZETT Senta: Azt hiszem, igen. A szó szoros ér­telmében nő vagyok, és ez már maga is erő, nem? Hiszen — ha akarom — bárkit az ujjam köré csavarok! VAN VALAMILYEN Senta: Rendetlen, pontatlan vagyok, min­duntalan elveszítem a napszemüvegemet. Michael: Csak a másik foglalkozásomat els­üthetem: orvos vagyok. ERŐS OLDALA? Michael: Tárgyilagos és egyenes vagyok. Továbbá egészségesen optimista és igen szívós természetű. Hónapokig tudok dolgozni anél­kül, hogy engednék a tempóból. GYENGE OLDALA? Michael: Számos! Reggel nem szeretek fel­kelni. Nagyon érzékeny vagyok, könnyen se­bezhető. Nehezen tudom magam túltenni va­lamin. És ez nagyon rossz. KIT SZERETETT Senta: Napóleont. Szeretném tudni, hogy ebből a kis emberből valóban olyan varázs­erő sugárzott-e. és valóban mindig bedugta-e a kezét elől a kabátjába. VOLNA ISMERNI Michael: Nehéz kérdés. Szívesen megismer­kedtem volna a Gracchus testvérekkel, a két néptribunnal akik i. e. 100-ban éltek és poli­tikai nézetükért életükkel fizettek. Szívesen beszéltem volna velük. TART VALAMILYEN FOGYÓKÚRÁT (A FELESÉGE? Senta: Csak arra vigyázok, hogy megtart­sam az 58 kilómat. Ritkán hagyom magam „rossz útra“ csábítani. Michael: Ebből nem kell gondot csinálni. Senta? Nos, ő nem cukrozza a kávéját — vi­szont megeszik valamilyen bécsi specialitást, például a Sacher-tortát. Neki vigyázni kell. De hogy őszinte legyek: kifogástalan alakja van. HASZNÁL (A FELESÉGE) Senta: Nem. Vízzel mosakszom és egy egész egyszerű krémet használok, más semmit. Egész kivételes alkalmakra kikészítem magam. VALAMILYEN SZÉPlTŐSZERT? Michael: Az én szépítőszereim a szappan, a fésű és a fogkefe. Senta körül azonban ren­geteg a tégely, tubus. Órákig festi magát. Ez engem többnyire szórakoztat, de ha várnom kell rá. mérges vagyok. De hiszen ő tetőtöl- talpig Éva! VAN VALAMILYEN TELJE SÜLETLEN KÍVÁNSÁGA? Senta: Egy gyerek. Csak erről álmodom. De még egy kicsit várnunk kell. Talán egy évig. ELŐFORDULNAK NÉZETELTÉRÉSEK A Senta: Nem, egyáltalán nem. Az én foglal­kozásomban a pénz nem mérvadó. Legföljebb a sikert mérik vele, de nem a tudást. Michael: Szeretnénk, ha hamarosan gyer- mekünk lenne. De ügy gondolom, azt előre be kell tervezni. Mondjuk néhány hónap múlva. (FELESÉGE) KERESETE MIATT? Michael: Nem, ennek nem lenne értelme. Ezt nem is értem. Különben ezt a kérdést a barátaim is nem egyszer feltették már. Van egy bankszámlánk, van pénzünk, meggondol­juk, mire adjuk ki, ez az egész. Képzelje el, ha Irigyelném a feleségem keresetét. Hát ez nevetséges lenne! FILMDlVÁNAK TARTJA MAGÁT (A FELESÉGÉT?) Senta: Nem, semmi esetre sem. Nem is sze­retnék lenni, túl unalmasnak találom. Szörnyű lehet mindig csak „szépnek“ lenni és az allű­rökre gondolni. Michael: Egy — micsoda? Nem, 6 nem díva, ő a feleségem. És nem is sztár, ő ahhoz tűi nyílt, egyenes és vidám. Azt hiszem, ezt a közönség is érzi. Bob Kennedy öröksége : tizenegyedik gyermeke Bob Kennedy utószülött kislánya • Ethel Kenne­dy: „Bob volt az első és utolsó férfi az életemben“ • A Kennedy-asszonyok sosem sírnak Hat hónappal a népszerű elnökjelölt meggyilkolása után született meg tizene­gyedik gyermeke. A magzat fejlődését köny- nyek kísérték. Nem öröm­könnyek, hanem a fájdalom és a gyász könnyei. Amikor dr. Heywood, a Georgetown- Kórház főorvosa édesanyja karjára helyezte a kisbabát, Ethel Kennedy nem szólt semmit. Azután éjjeliszek­rénye fiókjából elővette fér­je fényképét. Sokáig nézte, merően, elgondolkozva, majd lassan a fényképről a kis­lányra fordította tekintetét. „Rá hasonlít, istenem kö­szönöm...“ — suttogta alig hallgatóan, majd oldalra fordította fejét. behunyta szemét és többet nem szólt egy szót sem...-O­A gyermek éjfél körül született. „Ez szimbólum“ — jelentette ki néhány nap­pal később Rose Kennedy nagymama. „Mi, Kennedyek, az utóbbi időkben állandó­an beárnyékolt úton halad­tunk... De egy napon majd részünkre is kisüt a nap.“ -O­Az amerikai sajtó részle­tesen foglalkozott a tizene­gyedik Kennedy-gyerek szü­letésével. Még azok a lapok is, amelyek mind John, mind Robert Kennedy meggyilko­lása idején sem tanúskodtak jóhiszeműségükről, most megrendítő cikkeket közöl­tek az özvegyről, aki a sze­nátor meggyilkolása után hat hónappal szülte meg gyermekét. Ethel Kennedy férje halála után rendkívül nép szerű, sőt közkedvelt lett, mégpedig nemcsak Amerikában, hanem az egész világon. Mindig szerény volt, mindig a háttérben maradt. Férje magas pozíciója és milliomos származása elle­nére sem „játszotta a min­denütt feltűnő társaságbeli dámát. Külsőleg nem vehet­te, és nem is akarta fel­venni a versenyt híres, ra­gyogóan elegáns sógornőjé­vel Jacqueline-nel. Belső ér­tékeiről, tiszteletreméltó jelleméről és lelkierejéről, a szörnyű csapás után a leg­kitűnőbb tanúbizonyságot adta. Nem csoda, hogy a Kennedy-család lépten-nyo- mon kényezteti és elhalmoz­za szeretetével. „Ethelben sosem fogunk csalódni“ — jelentette ki Rose asszony. Mindenki megértette a cél­zást. És mindenki tudja, hogy az idős asszony mily nagyra értékeli Ethel hűsé­gét a Kennedyek iránt.-O­A csinos, de nem feltűnő fiatalasszony ma ugyanolyan visszavonultan él. mint a tragikus június 5-e előtt. Életmódján mitsem változ­tatott. „A gyermekeim je­lentik számomra a legna­gyobb kincset. Ezt az örök­séget hagyta rám Bob. Nincs szándékomban még egyszer férjhez menni. Robert volt az első férfi az életemben és az utolsó is!“ Ilyen szavakat ritkán hal­lani amerikai milliomos kö­rökben. Az olyan társaság­ban, ahol egy házasság — statisztikai adatok szerint — átlagban 8—10 évig „tart", Ethel Kennedy hűsége va­lóságos szenzációt jelent. Ethel sosem volt az úgy­nevezett nagy gesztusok embere. Sosem akart „vala­ki“ lenni. Nem kényszere­detten, de szívesen maradt a háttérben, és különben is, nála ez csaknem természe­tes volt, hiszen tizennyolc évig tartó házassága alatt tíz gyermeknek adott életet, s gyakran helyettesítette az apjukat is. Bob Kennedy ugyanis fanatikus politikus volt. „Naponta 22 órát dol­gozott a népért, kettőt pe­dig aludt“ — vallja be ma az özvegy. Habár ez egy kis túlzás, nagyjában megfelel a való­ságnak. Bob Kennedy min­den bizonnyal jó politikus volt. S vajon milyen First Lady lett volna Ethelből? Ta­lán ideális. Mert ha úgy vesszük, ő személyesíti meg mindazt, amit az amerikai nép az ideális családanya fogalma alatt ért. De a sors másképp akarta. Férje fia­talon, élete virágában halt meg, s itt hagyta őt Hic- koww Hillben tíz élő és egy születendő gyerekkel. A Hickoww Hill-i birtokot és házat Ethel Shake! hozo­mányként hozta a házas­ságba. 1950 június 17-én lett a Kennedy-család nagyra- törő ,.Benjámin“-jának a fe­lesége. Bob már akkor nagy politikai karrierről — ő pe­dig nagy családról álmodott. Mindkettő majdnem megva­lósult: Bob majdnem elér­te a legmagasabb politikai tisztséget, a gyilkos golyó elnökválasztási kampánya során érte; Ethel pedig hét fiúval és három kislánnyal ajándékozta meg őt.-O­Csak most, amikor a gyer- meg már megszületett, ke­rül nyilvánosságra, mennyit szenvedett az anya az el­múlt hónapokban. Az embe­rek csak csodálták, milyen derekasan viselkedett a Los Angeles-i merénylet után, és különösen a temetés alatt. Nem látták sírni, nem hal­lották panaszkodni. Még a legszűkebb családi körben sem „hagyta el" magát. Azt mondják, hogy az anyósa miatt „tartotta“ magát, akit nemcsak nagyon szeret és tisztel, de valósággal cso­dál is. De mi játszódott le ak­koriban a fiatalasszony lel­kében? Hogyan viselte el a magány óráit? A temetés után két fiát, Róbertét és Douglas Harri- mant Európába küldte, hogy olasz és spanyol barátaik között vészeljék át az ap­juk halála okozta sokkot. A többi gyereket részben a nagymamához, részben á nagynénikhez vitték. Háziorvosa most mondta el: „Mrs Kennedy annak idején bámulatraméltóan vi­selkedett. És most szintén. Meg kel! mondanom, hogy a merényletet követő időben nagyon sokat sírt, de erről csak én tudtam. Még a leg­közelebbi hozzátartozók sem sejtették, hogy ez a bá­tor asszony milyen lelki kí­nokon megy keresztül. Kül­sőleg márványszoborként hatott, de belülről fel-fel- törő vulkánhoz hasonlított. Gyakran hívott magához éj­szaka, vagy pedig ha a szü­leit, illetve az anyósát ké­szült meglátogatni. Ilyenkor adtam neki egy-egy injek­ciót, s így sírás nélkül bír­ta ki a látogatást...“ „A Kennedy-asszonyok nem sírnak“ — írták egy­szer egy újságcikkben. Idő­közben napvilágra került a titok: a nehéz, fájdalmas percekben mindig ilyen spe­ciális injekciókat adattak Tizenegyedik gyermeké­nek születése után Ethel nem adatott magának in­jekciót... Szabadon hagyta folyni a könnyeit. A fájda­lom könnyeit. Mert a legfi­atalabb Kennedy-gyerek so­sem fogja megismerni az édesapját...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents