Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-03-11 / 10. szám
2 új ifjúság------------------------POLITIKA MINDENKINEK A régi diákmondás: „Nem tudjuk, hogy Homérosz élt-e valójában, azt azonban biztosan tudjuk, hogy vak volt“, egyik politikusunk mondására emlékeztet, aki ugyanis egy nemrég lezajló vitán arra a kérdésre, hogy kik képviselik nálunk a jobboldali és revizionista elemeket, azt válaszolta, hogy nehéz ezeket az erőket megnevezni, mert tökéletes titokzatossággal szervezkednek, de az bizonyos, hogy külföldről irányítják őket. Anekdotának tekinthetnénk ezt a kitételt, ha nem futott volna végig a hátamon a hideg* e nyilatkozati hallatára, amely olyan embertől származik, aki annak idején szintén „az összeesküvők központja“ ellen tanúskodott. A sorsdöntő összefüggés a jó és rossz között tudniillik nemcsak cselekvésből áll, de a beszéd is hozzájárul. Aki szenvedő alanya volt a háborús náci őrjöngésnek, annak a visszaemlékezés a zsidóüldözésre, a betegek agyonlövetésére — csak azért, mert megterhelték a bevált szervezés menetét —, a tarkólövésekre „szökés közben“ és a sekély sírokra, haláláig a borzalom érzetét keltik benne — a félelemét, hogy mindezt még egyszer át kellene élnie. És akik az ötvenes évek „boszorkányül dözésé“-re emlékeznek, azoknak a szó, a beszéd is elég ahhoz, eszükbe jussanak az elmúlt évek és a félelem, hogy ismét veszélyben foroghatna a humánus rend — az emberi arcú szocializmus. Nemcsak szavakról, beszédről van szó. Nemcsak arról, hogy valamilyen kisebb kültelki gyűlésen durvaságok hangzanak el és gorombaságokkal érvelnek, bár már egymagában véve a bitófa emlegetése és a „cionisták“ kiűzése, erős ideológiai szomszédságot jelez. Teljesen normális, hogy minden egészséges társadalomban radikális csoportocskák alakulnak — akár bal-, akár Jobboldaliak. Minden egészséges társadalom ismeri a sérelmet elszenvedettek kór- tanát, ismeri az illuzórikus harcot a hatalomért, tekintet nélkül az objektív körülményekre és ismeri a kis szektákat is, melyek a helytelen és deformált, minden racionalizmust nélkülöző hitbe merültek alá. Sokkal súlyosabb dolog, hogy az ilyen szavakból beszédet formálnak, melyeknek feladata már nem a realitást ismerteti; sem közölni, sem polemizálni nem kíván és az igazság végére sem akar járni. Lényege valamilyen bűvös orgia, mitikus és mítoszt alkotó; egyszóval ugyanaz, amiből csak nemrégen láboltunk ki. És ha ez a hangnem újból felüti fejét, az ilyen kis gyűléseknél fontosabb grémiumokon, méghozzá olyan alkotmányos tényezők, vagy vezető személyek szájából, akikkel szemben ez a nemzet olyankor mutatta ki spontán megvetését — amikor az még bátorságot követelt — nem lehet szó néikül hagyni. Mert ebben az esetben már nemcsak arról van szó, hogy egy programot vagy tervet tel- jesítünk-e vagy sem, esetleg ez vagy amaz a koncepció valósul meg. Ez a hangnem már egymagában azt az ismétlődést készíti elő, amely alapján ma már az egész nemzetet saját ellenségének tekinti. Tehát nem maradt más hátra, mint megkísérelni az európai gondolkodásmód és kultúra hagyományai segítségével áttörni eme glosszák bűvös rítusát és megkérdezni. Mi is az a nyomást gyakorló csoport, miért elvetendő, mikor kezd egy csoport nyomást gyakorolni, milyen a jellegzetes ideológiája, mi a programja rendszerint az ilyen csoportnak? Miért elfogadhatatlan ez a program és tulajdonképpen ki számára az? Mik az antiszocialista erők? Hol kezdődik a szocializmusban a pozitív érdekeltség és hol az antiszocialista? Tulajdonképpen mi a szocializmus? Milyen mértékben növi túl az „antiszocialista“ megjelölés az ökonómia területét és milyen mértékben ölel fel más területeket’ Talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy az antiszocialista erők definíciója nem állhat csak antiszocialista nézeteket valló egyének névsorából — csakis mélyen tudományos ökonómiai- pclitikai-szociológiai analízis eredménye lehet. Továbbá: A hírközlés milyen módját találták fel és indokolták meg azok, akik az újságírók elleni pszichózist hozzák létre és mi volt ennek az előnye? Ezekre a kérdésekre még egyetlen válasz* sem hangzott el. Csak állítások. Még néhány hónappal ezelőtt azt hittük, hogy végérvényesen eltemettük azt a jóformán húsz évig ápolt elemberietlenedett é> minden kutatást hiányló politikai nyilatkozatok szertartását De újból ilyen csoportokba ütközünk, amelyekben ez a szertartás, ahol mindenki egyformán beszél, egy nyelven, amelyben még a „metafórák is törvénybe foglaltak“, senki nem definiál, senki sem indokol Egy hermetikusan elzárt világ terméke ez, egyazon hittel, egyazon dogmákkal, melynek azonban ma már hiányzik zseniális főpapja, aki képes lenne a szertartást felújítani, szentesíteni és néha, időnként még alkalmazkodni is tudna. A nyomást gyakorló csoportok, antiszocialista elemek ... Könnyen kiejtett szavak — ha rendjén van, hogy a felvilágosítás nem szükséges, sőt végül nem is kell, hogy jelentsen valamit. Nyelvcsalással felcserélődik a megnevezés az értékeléssel és a megállapítás az ítélettel. De hová jutunk az ehhez hasonló „fellépésekkel", melyekből „dokumentum“ lesz? Zdenék Salaquarda: Kezdetben vala az ige Hiszen egy demokratikus országban nincsen hiarerchia és senkinek sem áll jogában a főpap szerepét a maga számára igényelnie. Bármely hivatalos grémium tagja csak „ex mandato“ (megbízás folytán) beszélhet és köteles megbízóit respektálni és a nép akarata értelmében törté- nelemalkotová válni. A demokratikus országokban megvannak a mechanizmusok, melyek révén ezt az akarást felismerjük. De mi történjek azokon a gyűléseken, üléseken, amelyeken a résztvevők saját levesüket főzik, megkövesedett illúzióikat és olyan szavakat ejtenek ki, amelyek nem jelentenek semmit és amelyeket maguk sem képesek megmagyarázni? Van egyáltalában értelme velük a kapcsolat felújításáról tárgyalni? Tisztára tartalmatlan, mégsem veszélytelen az az állítás, hogy léteznek antiszocialista elemek, amikor a szónoknak nincs mersze kimondani, milyen elképzelései vannak a szocializmusról és kik képviselik ezt az erőt. Mert az utóbbi évtizedek történelmében ezeket a nem definiált megjelöléseket a nyilvánosság amúgyis a hatalomért való harc egyik taktikai fegyverének tekinti. Veszélyük abban rejlik, hogy amíg nyilvánosan le nem leplezik, nem fejtik meg a kérdést — horgonyt vetnek az ésszerütlenségben és alapköveit képezik egy új mítosz kialakulásának. Feltesszük tehát a kérdést, mily módon, tárgyilagosan, hisztériától mentesen, de mégis hathatósan, hogyan tudunk szembehelyezkedni a szubjektivisztikus ónkény eme újabb áttörésével — ez alkalommai a hűség leple alatt — politikai életünkbe Ha bizalmat szavazhatnánk ezeknek az embereknek, szerepüket a kiegészítő többes értelmében foghatnánk fel és vitába szállhatnánk velük — minden rendben lenne. De éppen a vitát akarják elkerülni — és különben hogyan lehet egy titkos koncepcióval, vagy olyasmivel, am' csak negatívan körülhatárolt — vitába bocsátkozni? Hogyan vitázzunk, ha eme csoportoknál prakticisztikus álláspontokkal állunk szemben ha nem is marad titokban, hogy milyen teóriát rejt magában ez a gyakorlat? A tökéletesebb élet megalkotása, amelyre a nemzetek ígéretet tettünk, bizonyára erős egyéniségeket követel, olyanokat, akik helyettünk cselekszenek és határoznak. És miután a politikai történelem, azok tetteinek történelme, akikre a hatalmat ruházták, ezek a személyiségek annál erősebbekké válnak erkölcsileg, mennél kevesebbet alkalmazzák majd a rendelkezésükre álló hatalmi mechanizmust. És bölcseknek, mindentudóknak kell lenniük. Mert a politika' hatalom gyakorlásának kéz a kézben kell haladnia az emberi kultúra és lélek megnyilvánulásaival, hacsak nem akar előbb-utóbb hajótörést szenvedni. A társadalomnak más reményt nyújtani — nem az értelmetlen és fullasztó kaszárnyái távlatokat, és más egységet, mint a skandálás egységét, a félelmet, ha nem skandálnak — tudást tételez fel. A nemzetközi összefüggések tiszteletbentartásá- nak szükségességét, egyben a jelenkor világ-áramlatainak ismeretét — és fel- használását. Ismerni a nép pszichológiáját, amely nem ismerte az önkényuralmat, és amelynek a porosz-szász politikai metafizika teljesen idegen. Ezzel megbirkózni viszont lehetetlen a régi fegyvertárból ismert szótárral, amely még távolról sem merült feledésbe és a kortársak részére szinte felejthetetlen marad. Annál is inkább. hogy ebben az enklávéban már egészen másképp gondolkodnak és más nyelven beszélnek az emberek. Az egyszerűsített elnevezés látszólag magát a realitást is egyszerűsíti, de csak látszólag, mert a valóságban deformálja a felismerését. A társadalom vezetőinek nemcsak a politikával, de erkölcsi tudatukkal is szá- molniok kell. És elítélendő, ha a mitikus kampányok és pszichózisok alapján eltompult tudattal, vagypedig a közvélemény letargiájával számolunk. Hol van a biztosíték, hogyha manapság például nem respektálják az újságírót — mint az önálló népi lelkiismeret képviselőjét, hogy nem jön eme kampány második hulláma, amelyben majd megtudjuk, hogy „némely bíróság és ügyészség ..és hogy „a jogászok között vannak egyes extrémisták“. Minden emberi cselekedetnek megvan a saját etikája, ha ezt az etikát egy politikus sértené meg, annál inkább kell a többi hivatásúnak a sajátjára építenie. Kezdetben vala az ige, a szó — és most is van. És ezt a szót felelősségtudattal kell használni és kétszeres felelősséggel elfogadni és megvizsgálni Mert benne indulhat meg a remény felismerése, vele terjedhet a vigasz, de a rossz eszközévé és a bűntény bevezetőjévé is válhat. A bűntény, mint a történelem alkotóeleme nagyon gyors hatású ugyan, de annyira rövid életű, hogy tulajdonképpen nem old meg semmit. KI MIT TUDOTT Vegyes érzelmekkel ültem lel március 1-én a vonatra. hogy szerkesztőségünk nevében eleget tegyek egy meghívásnak. Maga a meghívás, amelyért itt szeretnék köszönetét mondani, azt tudatta velünk, hogy az udvardi Gárdonyi Géza Ifjúsági Klub Ki mit tud délutánt rendez a helyi kultúrházban. A vegyes érzelmek onnan származtak, hogy évekig lehetőségem volt „testközelből“ szemlélni a járási alkotóversenyeket. melyek a számos hiva- tátos, fizetett, szervezőgárda minden igyekezete ellenére, formálisak és vérszegények voltak. Itt viszont egy hasonló, csak éppen helyi méretű rendezvényről volt szó. Annál nagyobb és kellemessebb volt a meglepetés Udvardon. A be nem avatott, aki ezen a délutánon az udvardi kul- túrház közelébe került, akár egy kisebb forradalmat gyaníthatott volna. Nem emlékszem rá, mikor láttam ennyi fiatalt egy kupacban. Kiderült, a helyi méretű rendezvény nem is olyan helyi méretű. Nem kevesebb, mint tizenöt környékbeli ifjúsági klub vett részt a versenyen. A rendezők talán maguk sem számítottak ilyen tömeges részvételre. Meglehetősen nehéz probléma elé állította őket ez a helyzet Dicséretet érdemelnek, hogy eltekintve egy-két kisebb zökkenőtől, az egész rendezvényt sikeresen lebonyolították. A műsor akár három délutánra is elég lett volna. Nem kevesebb, mint 61 műsorszámból állt. Ez időben teljes hat órát tett ki. Hiszem, nem ez volt a szándék. Csak még nincs tapasztalatuk a fiataloknak ilyen rendezvényekkel. A következő műsor már bizonyára mértéktartóbb lesz. Említést érdemel a műsor műfaj! sokrétűsége. A ma annyira közkedvelt táncdal mellett, láttunk éti hallottunk szavalást, népballadát, magyar nótát, népdalt, népi táncot, paródiát és népi játékot. A műsor túlméretezésével járó fáradtságot az a jó érzés enyhítette, hogy egy ilyen kis körzetben ennyi kultúrát művelő magyar fiatal van. Jó volna, ha ezt az igyekezetei figyelembe vennék az illetékes járási kulturális tényezők és szakmai segítséggel hozzájárulnának továbbfejlesztéséhez. Erre a segítségre okvetlenül szükség van, ha nem akarjuk, hogy az egész öncélú versengéssé váljik. Csak a színvonal megfelelő emelésével lehet ezt az igyekezetei az általános kulturális fejlődés eszközévé tenni. A fiatalok bebizonyították akarásukat, most várják a segítő kezet. A nyolc tagú zsűri — szintén nem „helyi“ jellegű, mert a pedagógusok mel-* lett a járási kulturális intézmények is képviseltették magukat — „állta a sarat“ a hosszú műsorban. És bár nem volt könnyű dolguk a hat órás „kultúr marathon- ban“ és tárgyilagosságukhoz nem fér kétség, en-* gedjenek meg a kívülálló szemlélőnek egy megjegyzést: az volt az érzésem a szavaló kategóriában, az első díj odaítélésénél, a teljesítmény mellett túlságosan figyelembe vették a hírnevet is. A 350 férőhelyes új ku!-* túrházba szerény becslésem szerint 650 ember préselő- dött be és a hat órás műsor után nem lettek kevesebben, sőt, még többen voltak. Lapunk hasábjain a közelmúltban valaki az önte-1 vékeny művészet kihalását bizonygatta cikkében. Kárs hogy nem volt Udvardon! Horváth Rezső FELHÍVÁS! A cserkészmozgalom két évtizedes kényszerű tétlenség után, 1968-ban törvényes keretek között megkezdte működését. Ezzel végre elérkezett a mi részünkre is a szabad szervezkedés ideje. Felkérjük tehát Pozsony városában a múltban működött aktív cserkészeket, öregcserkészeket, a cserkészmozgalom volt barátait és pártoló tagjait, a főiskolák, középiskolák és iparosok mindkét nembeli ifjúságát, akik felhívásunk alapján hajlandók résztvenni a cserkészmoz- lom újraszervezésében, hogy 1969 MÁRCIUS 16-án (vasárnap) 9.45 Órakor jelenjenek meg a CSEMADOK nagytermében (nám. 1. mája 30), ahol pontosan 10.00 órai kezdettel megtárgyaljuk az eredményes múltú pozsonyi magyar cserkészet újraszervezését. Kérjük az érdeklődőket, hogy a találkozás időpontját tudassák a volt cserkészekkel. Az előkészítő bizottság nevében Tallóczy Károly Magyar Ifjúság Központi Tanácsa 1969 február 22-én tartotta Iil. rendes ülését, amelyen Varga Sándor a MIKT elnöke, a CSEMADOK KB titkára benyújtotta lemondását. Az alapszabályoknak megfelelően az elnöki tisztséget az eddigi alelnök Ing. Duka Zólyomi Árpád vette át a magyar tfjúsáq kővetkező országos konferenciájáig, a MIKT a szervezési és egyéb kérdések megtárgyalása mellett megválasztotta új elnökségét, három új tagot kooptált a Központi Tanácsba. A MAGYAR IFlOSÁG KÖZPONTI TANÁCSÁNAK ELNÖKE Ing. Duka Zólyomi Árpád A MAGYAR IFfOSÁG KÖZPONTI TANÁCSÁNAK TITKÁRSÁGA: Vezető titkár: Duray Miklós titkár: Kele Lajos A MAGYAR IFlOSÁG KÖZPONTI TANÁCSÁNAK ELNÖKSÉGE: Ing. Duka Zólyomi Árpád Duray Miklós Farkas Veronika Gálán Géza JUDr. György István Kele Lajos Mácza Mihály Pásztor Árpád Varga Sándor KÖZPONTI ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG Duray Éva Kulcsár Tibor Munik László A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZPONTI TANÁCSA: Agócs Valéria Beke Sándor Brezina Béla Ing. Böjtös lózsef Csáky Károly Cstkmdk Imre Ing. Duka Zólyomi Árpád Duray Miklós Farkas Veronika Futó Endre Gálán Géza Gémesi István Gönczöl Gyula Dr. Gönczy Edit Grendel Lajos Gulka Ede Dr. György István Kassay Béla Kele Lajos Kiss Mihály Kurucz Sándor Mácza Mihály Magyarics Vince Nagy Erzsébet Pásztor Árpád Pazderák Bertalan Petró György Remák Béla Süllé László Szabó Péter Szaló Béla Száz Márta Sztlvássy lózsef Tóth Elemér Varga Lajos Varga Sándor Ziriq Arjiád Az alapszabályoknak megfelelően a MIKT 51 tagú. Ezért az elkövetkező időben 14 tagot kooptálunk, az egyes réteqszervezetek magyar képviselőiből.
