Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-03-11 / 10. szám
T MAGYAR TANONCKÉPZÉS-69 A tavalyi iskolaév végén a Tornaijai Ruhaüzem igazgatójánál jártam. Egy rendkívüli fontos és égető problémáról, vitathatatlan igényről, az üzem mellett működő tanonciskola magyartannyelvű osztályainak megnyitáséról szerettem volna beszélgetni vele. Pontosabban fogalmazva arról, hogy az illetékesek miért tartják elképzelhetetlennek a magyar tanonciskola létrehozását, amikor a mindmáig szlovák nyelven folyó tanítás hallgatóinak hetvenöt százaléka magyar nemzetiségű, magyarul akar tanulni, mert magyarul tudna csak igazán tanulni. Az igazgató kertelés nélkül, szinte büszkén jelentette ki, hogy amig ő felelős az üzem vezetéséért, addig szó sem lehet magyar nyelven folyó tanításról. A beszélgetés így fajult rossz vitává, s mivel kettőnk közül az egyik nem ismerte a vita alapszabályait, vagy nem akarta ismerni azokat, a beszélgetést meg sem írtam. Nem a progresszivitás hiánya, hanem a nyomdafestéket nem tűrő indulataim miatt. Természetesen ezzel egy újságíró részéről nem fejeződhet és nem is fejeződött be ez a probléma. Az alábbiakban egy reális helyzetleírással szeretnék érvelni a fenti és az ahhoz hasonló „kerek-perec“ kijelentések ellen, amelyeket sokan érveknek szánnak, de távolról sem azok. A pozsonyi Vazova utcai tanonciskola mellett 1950-ben alakitott magyar osztályok 1952-ben megszűntek. Szlovákiában ezzel ismét befejeződött a magyar nyelvű tanoncképzés, amely az Ipartestületek felszámolása után majdnem egy évtizedig szünetelt. És ismét egy évtized következet,, pontosabban hét év, amíg a magyar nyelvű ipari tanoncképzés megindulhatott. De még ezt is nagyon nagy felelőtlenség lenne kezdetnek nevezni, mert ismét egy kerek évtizednek kellett eltelnie, hogy inkább a remények, mint a reális tények alapján kezdetről szólhassunk, de csak dunászerdahelyi kezdetről. A kezdet tulajdonképpen az utolsó tiz esztendő. Története pontosabban a következő. A területi átszervezés előtt három évvel, mikor még So- morja is járási székhely volt, az ottani Járási Építőipari Válalat szorgalmazására, a már említett pozsonyi tanonciskolának kihelyezett magyar osztályai nyíltak Somorján. Két évvel később kérvényezték, majd engedélyezték az iskola önállósulását. Csöndes jóváhagyás volt, szigorú kitétellel: miszerint az iskolában folyhatott ugyan magyar nyelvű tanítás, de magát az iskolát hivatalosan nem volt szabad magyarnak nevezni, Hogy miért? Gondolom, akik ezt a kikötést megfogalmazták, ma már verejtékezve sem tudnák megfogalmazni a magyarázatát. Az iskola 1965-ig működött Somorján Hatvanöt augusztusában Dunaszerdahelyen elkészül egy alapfokú kilencéves iskolának tipizált épület, amelyben szeptember elsején a somorjai magyar tanonciskola kezdte meg, illetve folytatta működését, mivel Dunaszerdahely akkor már öt éve járási székhely volt, területi fekvése jobban megfelelt a diákok igényeinek, s természetesen az űj épület a hat évig tartó nehéz körülmények után » lehetőséget nyújtott a kibontakozásra, Igaz — már akkor is szűk volt, ma még szűkebb, de vitathatatlan, hogy ez az iskola az azóta eltelt három és fél iskolai év alatt magyar tanoneok százait adta a környékbeli vállalatoknak. Dunaszerdahely környékéről van szó. felesleges tehát taglalni, feltételezett összehasonlításokat tenni az iskolából kikerült tanoneok szakképzettségének értéke és azon érték között, amelyet egy szlovák tanítási nyelvű, ugyanilyen tanonciskola adhatott volna ugyanezeknek a magyar anyanyelvű tanulóknak. Nem nehéz elképzelni azt a társadalmi és erkölcsi károsodást, ami ebből következett volna. De. És a legnagyobb problémát ez a külön fejezetet jelentő „de“ érdemli. Mert ez csak Dunaszerdahely, és nem Tornaija és nem Galánta, és nem Rimaszombat, vagy Királyhel- mec... és sorolhatnánk még tovább azokat a dél-szlovákiai városokat, ahol minden igyekezet, minden igény, minden logika, minden erkölcs- és gazdaságpolitika, minden pedagógiai törvényszerűség ellenére sincs mindmáig magyar tanoncképzés. __ Igen — a pedagógiai törvényszerűség, illetve ennek hiánya. Ezt a fogalmat kell mindenekelőtt kiemelni, és ezredszer is Komenskyt idézni. Ugyanilyen elsődleges akcióképessége van a gazdaságpolitikai szempontokat hangsúlyozó érveléseknek is. De térjünk rá az iskola valóságának, helyzetének leírására, hogy tényleg érvként alkalmazhassuk értékeit és objektív nehézségeit, az olyan nézetekkel szemben, amelyek mindmáig — hivatalos és nemhivatalos szervek égisze alatt — megakadályozták dél-szlovákia magyar nyelvű tanoncképzésének kibontakozását, illetve többek között ezt is. Az idei iskolai évet 951 tanulóval kezdték. Az iskolának nincs, nem is volt internátusa, pedig a 951 tanuló közül hatvan a pozsonyvidéki, harminc pedig a galántai járásból való. És ezért kényszerülnek olyan törvényellenes megoldásokra, mint például arra, hogy egyes osztályokban hetente csak egy, de tizenkét, tizenhárom órás tanítási napot tartanak, mert különben a galántai, vagy a pozsonyvidéki járásból bejáró tanulók valamelyik állomáson kéne hogy éjszakázzanak, s onnét induljanak másnap reggel munkába. Az igazság az, hogy ilyen esetek nem egyszer elő is fordulnak. Hasonló szükségmegoldásként lehet említeni azt is, hogy ugyancsak a törvények ellenére, az egyes osztályokban, egyes tanítási napokon harmincöt percre redukálták a tanítási órák időtartamát, — ugyancsak a szomszédos járásokból bejáró tanulók érdekei miatt. Ez lenne az alapnehézségek egy része Pozsonypüspökiről azért kénytelen a tanuló Dunaszerda- hélyre utazni, mert ez a legközelebb eső olyan tanonciskola, ahol a szerződésben meghatározott szakmát saját anyanyelvén sajátíthatja el. A harminc Galánta-kőrnyékit kénytelenek voltak befogadni, azért mert a galántai szlovák tanonciskolában megbuktak volna. Többségük a vállalatok kérésére került Dunaszerdahelyre a következő megindokolással: „munkáját jól, szakszerűen, a követelményeknek megfelelően végző emberekről van szó, de nem képesek teljesíteni a szlovák nyelvű oktatás követelményeit. E megoldáshoz azért folyamodunk, mert szükségünk van rájuk, jó szakemberekké válhatnak, de csak akkor, ha nyelvi nehézségek nélkül tudják elsajátítani a tananyagot.“ Ezt komoly érvnek szánták, annak is vették az iskolában, kénytelenek voltak hát helyet szorítani számukra az utóbbi tanévekben Akik idejutottak — szerencsések. És sajnos ez az érv ez ideig az illetékes felsőbb szervek szemében nem számított érvnek. Márpedig Tornaijáról vagy Rimaszombatból nem járhatnak Dunaszerdahelyre sem a kőművesek, sem az automechanikát tanulók. Hosszú évek után, nagy nehézségek árán a dunaszerda- helyi magyar tanonciskolának sikerült egy olyan pedagógus- gárdát kialakítania, amelyik megfelel a követelményeknek. Hogy miért tartott ez évekig és miért volt nehéz? Gondolom nem kell magyarázni, mert ez azonos problémakör, valamivel felsőbb szinten. A lemorzsolódás és az osztályismétlések száma évente minimális; három-négy tanuló. Nem csupán ez, de még nagyon sok, bővebb magyarázatot igénylő tény bizonyltja, hogy az iskola színvonala megfelel az ugyanilyen szlovák iskolák színvonalánank. Mindannak ellenére, hogy két műszakban tanítanak s a kabinetet iá osztállyá kellett átalakltaniok. Jövőre tervezik ugyan egy új iskolaépület átadását, amely majd megfelel a 'követelményeknek. Ez mind rendjén van, szép és jó. Felszámolják a praktikus nehézségeket, tökéletesedik majd az állapot, de mikor kezdődik el a magyar tanonciskolák megalakítása a felsorolt és a fel nem sorolt dél-szlovákiai magyar városokban? Bízom. Nem a föderációból felröppenő sült galambban, hanem a föderáció és az új belpolitikai ideológia, iskolapolitika tűzrakó segítségében, amelynél ezt a galambot megsüthetjük. A tűzrakáshoz viszont saját igyekezetünk kevés, még ha erőnk elegendő is volna. Az elmúlt negyedszázad alatt ez bebizonyosodott. Tulajdonképpen nem is sült galambról, de még csak nem is galambról van szó, — hiszen ez már luxus a korábbi körülményekhez képest, — hanem alapvető életelemekről: sóról, vízről, kenyérről. KESZELI FERENC AZ ELSŐSÖK A legutolsó találkozón néhány elsőévfolyamos egyetemistával beszélgettem. Feladatom volt, hogy általános képet nyerjek arról a több mint 50 elsősről, akik ebben az iskolaévben kezdték meg tanulmányaikat valamelyik prágai egyetemen. Ez azonban csak részben sikerült, mert mindnyájan nem voltak ott az esten és akikkel beszéltem, többnyire a kassai Gépip ári Középiskolából jöttek és ugyanazon a szakon folytatják tovább tanulmányaikat. Mindegyiküktől a következő négy kérdésre vártam választ: 1. Ki. vagy kik inspiráltak benneteket arra. hogy Prágában tanuljatok? 2. Milyenek voltak a kezdeti benyomások a fővárosról és az egyetemről? 5. Most, néhány hónap elteltével, hogyan vélekedtek ittlétetekről?. 4. Mi a véleményetek az Ady Endre diákkörről és az Arco-beli összejövetelekről? Talán nem a kellő időpontban végeztem ezt a „véleménykutatást“, de erre sajnos egyébként nemigen lett volna alkalmam, mert ennyien ritkán jövünk össze máskor. Nézzük az egyes válaszokat. Igyekeztem kiválogatni a legjellegzetesebbeket. 1. Szébéllaí László, gépész- mérnök - hallgató. Kassán érettségizett. „Prágában részben az AED útján kerültem, részben azért, mert úgy gondoltam, hogy itt van a legmagasabb színvonal. Talán a főváros is vonzott egy kissé. Czap László, gépészmér- nök-hallgatö. Kassán érettségizett. „Kezdetben Kassán szerettem volna továbbtanulni, de amikor megjött az AED levele, és Bánó Miki is erősen agitált bennünket Prágába, úgy határoztam, hogy idejövök tanulni. Fontos momentum volt, számomra az a tudat, hogy itt az ember nem marad magára, hanem segítenek, hogy átjusson a nehézségeken.“ Soóky Zsuzanna, gépész- mérnök - hallgató. Kassán érettségizett. „Addig sohasem gondoltam arra, hogy egyetemen tanuljak tovább, amíg meg nem jött az AED levele. Akkor hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy továbbtanulok és egyenesen Prágába jelentkeztem. Ma sem bánom, hogy így történt." Keszeg István, matematika-fizika szakos, Komáromban érettségizett. „Egyik régi tanárnőm — akinek a férje szintén Prágában tanult valamikor — erősen bíztatott, hogy csakis Prágában menjek tanulni. Fontos volt számomra az is, hogy itt nincs velünk szemben sovinizmus." 2. Kalcsó József, gépészmérnök-hallgató, Kassán érettségizett. „Kicsit szokatlan volt ugyan a nagyváros, de az ember hamar beleszokott. Az iskolában főleg a négyhónapos szünet okozott gondot, egy kicsit elszoktam a tanulástól. Csala János, gépészmérnök-hallgató. Kassán érettségizett. „Prága természetesen új volt számomra. Jólesett a csehek kedvessége. Legtöbb problémám a nyelvvel volt, nehezen tanultam meg. Szlvolics Rozália, gépész- mérnök - hallgató, kassán érettségizett. „Prágában már annak előtte is jártam többször, — 'új ifjúság 3 így elég ismerős volt számomra. Kezdetben megijesztett az, hogy nem értettem a szakkifejezéseket de azután egészen bele» jöttem. . Mi#**™'3. Öllé Ferenc, matematikaszakos, Komáromban érett* ségizett. „A tanulás most már sokkal könnyebb, mint a kezdet kezdetén. Sok szabad időm nincs ugyan, de már voltam múzeumban és kiállításon is. Remélem, eljutok majd máshová is". Paál Gyula, gépészmérnökhallgató. Komáromban érettségizett. „őszintén szólva, a gépészet mér nem izgat. Ügy érzem, elég volt belőle az a négy év, amit a középiskolán tanultam. Már beadtam a jelentkezésemet á FAMU-ra, operatőr szeretnék lenni. Ha nem sikerülne a felvételim, jövőre újra próbálkozom. Koczur Gyula, gépészmérnök-hallgató. Kassán érettségizett. „A tanulásba egészen belejöttem, A csehek nagyon szimpatikusak és segítőkészek. Szabad időm egyelőre nagyon kevés van és így színházba, múzeumba még nem jutottam el.“ Szebellaí László, „A nehézségeken már túljutottam. Ami a tanulást illeti, eléggé optimista vagyok. Ha lehetséges, szeretném tanulmányaimat Budapesten folytatni. Ügy érzem, ott még nagyobb kedvvel tanulnék. 4. Bohács Mihály, gépészmérnök - hallgató, kassán érettségizett. „Nekem nagyon tetszik az AED. Az ember egészen otthon érzi magát. Olyan jó és megnyugtató itt távol az otthoni környezettől, magyarok között lennif A klub tevékenysége, főleg kulturális vonalon, jóval felülmúlja azt, amit vártam. Talán az volt a kellemetlen egy kissé, hogy nem igen érdeklődnek utánunk. Az embernek jólesik, ha elbeszélgetnek vele a problémáiról. Keszeg István, „Jó érzés magyarok között lenni. Az ember nem érzi magét egyedül. Szükségesnek és fontosnak tartom az AED munkáját. Sokat tanulhatunk az ismeretterjesztő előadásokból. Az Arco nem éppen a legmegfelelőbb összejöveteli hely. Sokkal több-mindent lehetne csinálni, ha volna egy önálló klubhelyiségünk. Palicsko Márton, atomfizika-szakos. Kassán érettségizett. „Igen jó dolognak tartom a klubot. Nem érzem annyira a távolságot az otthontól. Nagyon jók a kultúrműsorok és az ismeretterjesztő előadások. Talán az elsősökkel többet kellene foglalkozni. Az Arco helyett sokkal jobb volna egy önálló klubhelyiség, mert egy kávéházban, idegen emberek társaságában, nem lehet olyan közvetlenül elbeszélgetni, mint a saját klubhelyiségben. Soóky Zsuzsanna, „Meg vagyok elégedve a klubbal. Nagyon kedves baráti légkör alakult ki benne, amit másutt nemigen tapasztaltam. Szeretném sikeresen befejezni az iskolát, mert annyira megjött a kedvem a tanuláshoz, és azt a klubnak köszönhetem.“ Ezek voltak tehát a válaszok. Összefoglalva az tűnik ki, hogy az elsősök legnagyobb részének tetszik itt Prágában és már sikerült is beilleszkedniök az itteni környezetbe. A válaszoktól kiderül az is, hogy középiskoláinkon érdemes- felhívni a figyelmet a prágai egyetemekre. Érdemes felfigyelni arra a tényre is, hogy az elsősök úgy érzik, hogy egy kissé magukra hagytuk őket. Véleményem szerint ez igaz, és jó volna ezen a helyzeten javítani. LACZA Tihamér »
