Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-03-04 / 9. szám

új ifjúság 5 DUBA GYULA: LÉLEKTANI GYÓGYMÓD Az alábbiakban beszámolok bizonyos pszichológiai kísérle­tekről, melyek ötletét egy hetilapunkban közölt, képes hír adta A kísérletek társadalommentő célzattal folytak, még­pedig a következőkben ismertetett eredmények tanúsága szerint — sikerrel. így az eredmények széleskörű elterjedése és alkalmazása mindenképpen indokolt; az egész ismertetés is ennek érdekében íródott. A módszert lényegében még nem szabadalmazták, de feltalálója e cikk honorálásán kívül min­den anyagi jutalmazástól eltekint és módszerét ezennel a közrende'kezésére bocsátja. Az ötletet adó hír a következőkről számolt be: „Egy angliai lélektani kutatóintézet érdekes módon küzd a férji hűtlenség ellen, és az esetek túlnyomó többségében hatásos gyógymódot dolgozott ki leküzdésére. A páciensnek — hűtlen férjnek — felváltva mutatják felesége és szeretője fényképét; amikor a felesége fényképét nézi andalító halk zene szól, mely kellemes hangulatba zsongítja az embert, s amikor a szeretője képét tartják a szeme elé, egyidöben erős áramütés éri, mely sokkszerűen megrázza egész ideg- rendszerét.“ Az ötlet, mely lényegében a Pavlov által felfedezett fel­tételes reflexek és gátlások elméletén alapszik, a következő, általam végrehajtott kísérletek megvalósítását tette lehe­tővé: 1. KÍSÉRLET B. M. minőségi ellenőr imád­ja a felvágottat. Minden pén­zét szalámira költi, keresetét féktelen dáridök során elkölti, végigeszi a talponállókat és falatozókat, mialatt a családja szűkölködik. A töméntelen el­fogyasztott felvágottól önkívü­leti állapotba esik, családját világgá kergeti, kölcsönöket vesz fel újabb szalámirudak- ra, és mértéktelenül hízik. Gyerekei sápkórban szenved­nek, felesége a nélkülözéstől és a férje szalámievéséből fo­lyó izgalmaktól tüdőbajt ka­pott. és szanatóriumi kezelés­re szorulna, de nem hagyhat­ja magukra gyermekeit a fa­lánk apával, mert éhen pusz­tulnának mellette. A kísérlet során B. M. elé felváltva pá­rolgó spenótfőzeléket helyez­tem, és közben egy automati­kus szerkezet pávatollal csik­landozta a talpát, majd bele­dobtuk őt bőrkék és cafatok, zsigerek és mócsingok tömke­legébe, amelyeket a színhús mellett még a szalámiba őröl­nek, s ahonnan nem szabadul­hatott. Ezalatt halkan szólt a lélekharang. B. M. a kúra után visszatért családjához, felesé­gét tüdőszanatőriumba küldte és vegetáriánus lett. Lefo­gyott, olcsó szalámit nem vett többé a szájába. t. KÍSÉRLET H. hivatali főnök következe­tesen megkívánta női beosz­tottjaitól. hogy reggel, amikor a hivatalba érkezett, pukked- livel üdvözöljék és kezet csó­koljanak neki. Ennek követ­keztében a beosztottakban gát­lások fejlődtek ki, vénlányok maradtak és megnőtt a bajú- szuk, hogy a természet bölcs törvényei szerint védje ajku­kat a főnök kezével való érint­kezéstől. A kísérlet során ki­derült, hogy H. furcsa szokásá­nak a gyökerei zsenge gyer­mekkoráig nyúlnak vissza, a- mikor mint kis iibapásztorfiú kezét összecsipkedték a ludak. A tudatalattijában rekedt meg­alázás és sérelem emléke fel­nőtt korában hedonizmussá érett, mely a kézcsókok foga­dásában élte ki magát. H. in­tézetünkben egyszer libákat őr­zött, szelíd ludakat, s közben pásztorsípot hallgatott, máskor pedig náthás cirkuszi oroszlá­nok nyalogatták a kezét és közben a kétméteres állatsze- lídító a nagy lábujjára lépett. Két hónap múlva H. minden reggel kezet csókolt női be­osztottjainak és bélyeggyüj- tésre adta a fejét. 3. KÍSÉRLET Tömb D. kultúrfelelős követ­kezetesen ragaszkodott ahhoz a szokásához, hogy a szocia­lizmus építése érdekében így kezdje nyilvános beszédeit: Abban a fenenagy korban jöt­tünk össze gyűlésezni, amikor a rothadó kapitalizmus leges- legutolsó vergődéseit aljas há­borúkban fetrengi... S utána — régi jó szokásokhoz hűen más­fél órát beszélt a kapitalizmus rothadásáról és a világpoliti­kai helyzetről. A gyógyítás cél­ja a következő volt: reálisabb világképet és vidéki beszédei­hez kevésbé sablonos hangne­met kölcsönözni a kultúrfele- 1 ősnek. Miután nyilvánvaló volt, hogy a kultúrfelelős stí­lusa egyrészt megcsontosodott gondolkozási mechanizmusok­ból, másrészt saját informá- latlanságából tevődik össze, a következő gyógymódnak ve­tettük alá: beültettük egy fe­kete Mercedesbe, elhajtottunk vele Devin szállodába, s ami­kor a portás mély meghajlás­sal fogadta mint külföldit, és a kávéházban egyszerre három angyali szelídségű, müszem- pillás leányzó mosolygott rá — egyébként ritka csúnya férfi volt —, zsebmagnetofon ismé­telte neki ötvenszer; valutát hoztál... valuta van... valuta... Azután cséplőgép mellett kel­lett dolgoznia és közben vég­nélkül hallgatta a saját beszé­deit, melyeket életében elmon­dott. A kezelés befejeztével a kultúrfelelős kijelentette, hogy a kapitalizmus egyelőre még nem rothad el, a jelek szerint továbbra is számolni kell ve­le, s egyben beismerte, hogy ő ehhez már nem ért és nyug­díjaztatását kérte. 4. KÍSÉRLET Sáp üzletvezető azt a fő el­vet érvényesítette üzleti te­vékenykedésében. hogy minden viszonylagos, az árak is vi­szonylagosak. Valaminek az ára lehet annyi is. amennyi­nek a hivatalos szervek meg­állapították, de annyi is lehet, amennyit ő el tud hitetni a vevővel Ennek érdekében a minőségi osztályokat is elő­szeretettel cserélte fel, a ko­nyakosüvegek címkéjére oda­gondolt még néhány csillagot, a már meglévők mellé és ál­talában azt az elvet vallotta, hogy sok kicsi, sokra megy! Téves nézetei helytelenségéről való meggyőzése érdekében három markos közszolgáltatási alkalmazott a „Csikuli“ néven ismert tisztítószerrel tiszto­gatta a lelkét, és szférák ze­néjét hallgatta közben, majd bedobtuk őt abba a gyümölcs­íz mennyiségbe, melyet üzleti tevékenysége során drágábban adott el a vásárlóknak, s mi­alatt hörögve és kétségbeeset­ten üvöltözve ki akart kec- meregni a rosszindulatú, édes mocsárból, mely ellenállhatat­lanul húzta lefelé, három fe­keteruhás ügyész dörögte fe­léje: A szocialista köztársaság nevében... Sáp üzletvezető a kezelés után szocialista mun­kabrigádot szervezett az üzlet alkalmazottai között, a gyere­keknek cukrot osztogatott és a nevét Mannára változtatta. S az üzletben ezt irta ki nagy nyomtatott betűkkel: Te mérd le az árudat, kedves vevő! <1. MEGJEGYZÉS: Ezekután azt hiszem, min­denki elölt nyilvánvaló a mód­szer lényege: a nem kívánt tu­lajdonságok, vagy tevékenység­nek meg kell találni az ellen­párját, s ezt olymódon mutatni meg a páciensnek, hogy tudat­alattijában érzékelje a saját tevékenysége és a kívánt irány­zat közötti különbséget. A kí­sérletek nyilvánvaló lényege az ösztönvilág és a káros tevé­kenységi mechanizmusok fel- jorgatása és megsemmisítése. A kővetkező példa világosan rámutat arra a tényre, hogy néha a káros tevékenység alap­jául szolgáló téves nézetek és erkölcsi fikciök valóban na­gyon mélyen az embert énben gyökereznek. 5. KÍSÉRLET Porosfülű Ármin utcaseprő a Duna-parton ügyelt fel a rendre és a tisztaságra. Ke­mény léptekkel és egyenletes suhintásokkal söpörte a sé­tányt, egész ténykedése ne­mes igyekezetei és felelősség­tudást sugárzott. A Duna-par- ti sétányon azonban padok is vannak, s a padokon pihenge- tő, napozó emberek üldögél­nek. S a pihengető és napo­zó ember akadályozta Poros- fülfl Ármint felelősségteljes munkájában. Ármin úgy oldot­ta meg a problémát, hogy nem vette figyelembe az üldögélő embereket, vidám arccal és határozott sujtásokkal söpörte rájuk a port és a szemetet. Ez a szokása annyira belső én­je fő jellemvonásává nőtt, hogy már nem is a sétány tisztaságát tartotta szem előtt, hanem azt hogy minél több port és piszkot söpörjön a sé- Szilárd véleménye volt, hogy neki, mint a tisztaság felkent papjának ehhez joga van Sőt hogy ez kötelessége. S aki kétségbevonja ezt a jogát és tiltakozik ellene, azt őt becsü­letében sérti meg. Ebből kifo­lyólag seprűjével több ellen- kező állampolgárt inzultált, egy felháborodott idősebb asz- szonyra pedig ráborította egy szemetesvödör tartalmát. Gyó­gyítása érdekében Porosfülü Ármint megfürdettük, hófehér ruhába öltöztettük és fehér kesztyűben söprögetett egy makulátlan tisztaságú helysé­get, aztán ellenpólusképpen a Duna-partot söpörte, s ami­kor valakinek a ruhájára su­hintott egy kis port, kapott égy nagy pofont egy nehézsú­lyú bokszbajnoktól. Egy hetes kezelés után P. A. kezetcsó- kolt a sétány öregasszonyainak és a nyugdíjas férfiakkal a tisztaság fontosságáról beszél­getett. II. MEGJEGYZÉS: A módszer abszolút megbíz­ható, magányosoknak és közli leteknek egyaránt melegen ajánljuk. Az eredmény néha vá­rat magára, de fokozott türe­lemmel feltétlenül elérhető minden esetben, ha megtalál­ták a leküzdendő jelenség el­lenpólusát. Gyakorlatunkban egy esetben fordult elő, hogy a kísérlet sikertelennek bizo­nyult. Az eset a következő volt: 6. KÍSÉRLET Hanta elvtárs két évitizede vezető pozíciót tölt be gazda­sági életünk különféle terüle­tein. Volt már üzemi igazga­tó, járási igazgatósági előadó, szövetkezeti elnök, agronómus, biológus és az őslénytan me­zőgazdasági szakértője, a já­rási Kéményseprő Egylet el­nöke és egy nyári üdülőhely főmérnöke. Később főideológus lett egy kultúrszervezetnél, majd egy exportvállalat kül­kereskedelmi képviselője. Mun­kájára és szakmai képességei­re jellemző, hogy minden ősz-' szeomlott és semmi sem sike­rült a keze alatt. Amibe bele­fogott, amihez hozzányúlt, az tönkrement. Elégett. Megsemi misült. Üzemek jutottak csőd­be és kisipari szövetkezetek kerültek dobra gazdasági tény­kedése nyomán. A kísérlet so­rán Hanta elvtársnak mindig a kezére ütött volna valaki egy vonalzóval, amikor egy ak­tát aláírt, de ő határozottan tiltakozott a kísérlet ellen, mondván, hogy bizonyára al­kalmas rá, ha a társadalom vezető pozícióba helyezi! Erre nem találtunk ellenér­vet és eredmény nélkül befe­jeztük a kísérletet. BOLDOGOK A LELKI SZEGÉNYEK... „Álnokság van az ő szívében, gonoszt forral minden időben, háborúságot indít.*4 (Példabeszédek 6, 14) Ha csak tehetem (ha hozzájutok), szívesen olvasom a Cseh­szlovák írószövetség lapját, a Listyt. Hogy miért, azt hiszem nem szükséges magyaráznom. Hozzájutottam a lap 7. számához is és figyelmesen elolvastam Vaculík múltkori cikkéhez (amely­ben dr. Gustáv Husák dubnicai beszédével foglalkozott) kap­csolódó hozzászólásokat. A lap első helyen hozza dr. Ján Mráznak Vaculíkhoz intézett „dührohamát'4. Nincs szándékomban Mraz doktor cikkével s a benne felvetődő alapproblémával foglalkozni, egy kitétele mellett azonban semmiképpen sem mehetek el szó nélkül. Az pedig a következő: „Ez a kampány is (a burzsoá nacionálisták elleni kampányról van szó) Csehországból indult ki és tudatosan vezették a legrátermettebb szlovák vezető po­litikusok, az intelligencia képviselői ellen, hogy eltávolításuk után Prágából a központból lehessen meghatározni, hogy ki reprezentálja a szlovákokat, — a magyar Siroky és a cseh Ba- cílek “ Ejnye, ejnye, Mráz doktor! Nem vette észre, hogy az ilyes­fajta kitételekből nagyon kilóg a lóláb?' Mráz doktor célja nyilvánvaló — uszítani. A szlovák közvéleményt (úgy mint azt az elmúlt év folyamán Okáli tette), újra a magyarok ellen uszítani: „Halld, szlovák nép, a magyar Siroky alatt nyögtél, annak köszönheted minden keserved. Torold meg!** Szóval Siroky magyar volt. Ellenben Kempelen Farkas szlovák. (Rofnícke noviny — Slovák nabil Napoleona), sőt Mednyánszky a festő is az volt, hogy Szabó Ervinről ne is beszéljünk. Bravó! (A szlovák lapok sorban cikkeztek róluk, mint nagy szlovákok ról.) De Siroky magyar volt. A másik meg cseh! És ez a két lehe­tetlen „alak** elnyomta a szlovákságot! Meg kell torolni! Szóval Siroky magyar volt. Az a Siroky. aki a Redoute-ban mondott beszédében már annak idején „nemzeti és szláv állam­ról** lelkendezett, ahol a magyaroknak semmi keresnivalójuk. Ez a nagy magyar mondta ezt — Siroky. De ha már ilyen nagylelkű Mráz doktor és visszaadja nekünk Sirokyt, jó lenne, ha azt a pár százezer magyart is visszaadná, akiket ugyancsak annak idején szlovákká kényszerltettek, ha jobban tetszik reszlovakizáltattak hozzá hasonló liliom-Jelkek. Mindenen túl azonban értem én Mróz doktort. Tisztára szeretné mosni népét s ennek érdekében mint látszik, nem válogatós az eszközökben. Csakhogy ha ez így megy tovább, rövidesen tanúi lehetünk majd, amikor Mráz doktor a nyakunkba varr ja a fasiszta Tukát, Tisot, Hlinkát sőt a még fasisztább Sarto Machot is, aki 1940 októberében ilyeneket tudott mondani: „Amit Hitler akar. az nem egyéb, mint amit Isten akar.“ Gyönyörű' S mikor már minden szennyest a nyakunkba dobált. Mráz doktor elképzelése szerint marad majd egy tiszta, minden hibá­tól mentes Übermensch-faj, melynek egyik jeles szarvas-példánya ö maga is ... TÓTH ELEMÉR O kJ N z faj 09 Q W ESj H w H W Megtömött szatyraiddal szálltál vonatra tegnap. Szaladgálsz dolgainkban, távol egy éjjel, egy nap. Rendet csinálsz a házban, vesződő! pénzügyekkel; ébren talál az éjfél, talpon a kora reggel. Várnak, mint máskor is, kicsinyes napi harcok, leszid goromba árus, morózus hivatalnok. Vár a teknő, a tűzhely, harrógép — s még mi minden! Ügyetlen választottál, látod, amikor engem; lélek kalandosát, örökkön tépelődőt, kapkodót, megviselt idegzetű elődök nyugtalan ivadékát; költőt, kinek nem ízlett a testi munka malma, se hivatal, sem üzlet; lei volna bárhol is, sosincs egészen ottan; bűsong csak, a világ bajával megrakottan. Láttam én, megjegyeztem, még könnyebb lépte táncos idődben mennyi szívet, szemet vonzott magához szép lábad, kedves arcod, hegyes, rugalmas emlőd. Kérleltek derekabbak, hogy választ adj, Igenlőt — mégis hozzám szegődtél. Így lett minden napod tizennyolc óra munka, huszonnégy óra gond. Talpon csak, egyre résen; bajban voltál a higgadt, tudtál bármely keservben álarcot venni, vígat — voltál hozzám igaz, ha kellett: színleléssel, nyugtató szép szavakkal, szerelmes öleléssel. ö, asszonyi karok, lábak, ti kulcsolödók, összefogók a férfit, mint abroncsok a hordót! Lágy voltál és megedzett, fonódtál rám tűzessen, magad hajlítva hozzám, tartottál: szét ne essem! S mivel tölt meg a kor? szerelmed mire őriz? nemes bor lesz-e éltem vagy poshadó esővíz? — mit gondoltál te azzal! telkedben élt olyan hit — De jó is volna hinni magamban tizedannyit... Becsapódott mögöttünk immár két évtized két nehéz kapuszárnya — mit bír el még szíved, mit látsz kecsegtetőt, háttal az ifjúságnak? Csuklóid fájlalod, eres, dagadt a lábad; be vagy kerítve végképp: egy férfi, négy gyerek, ragadozó fogakkal faljuk fel életed. Lázadtál volna fel? — ne mondd, hogy nincs okod rá: hisz éppen gyöngeségetn, csöndem tett zsarnokoddá. Te mégse lázadoztál — voltál, hogy én lehessek; adtál oly egyszerűen, mint fényt az égitestek. S én mindent elfogadtam, magától értetődőn, szelídségnek hazudván alantan férfigőgöm, s adtam nevet neki: Sors, Hivatás, Költészet! Futnák el már előle, dobnám el az egészet, zajostul, sikerestül, kínostul odahagynám, bújnék egy zugba véled, kenyéren élni, hagymán, ha másképp nem találhatsz pihenőt már, nyugalmat, hőség és fagy között még nyárvégi jő fuvalmat. Futnék, vinnélek el... s aztán, ha mégsem így lesz — segíts meg egyszer azzal, hogy magadon segítesz! Nem ittam életemnek fenékig még a rosszát, sebek várnak, kudarcok, csont-hajlító Canossák, s az ördög tudja, még mik — s nem bírok szökni mégsem Valamit kezdtem ifjan: hát lássuk, mire végzem! Sorsom előre lódít korán a föld alá tesz? Nekem e sors fonákja, a rassz Is — mint a mágnes. Töprengve, bűntudattal mindez eszembe ötlött, miközben hánykódó szívem jelenti jöttöd. Késő a délután már, most szálisz fel a vonatra, ideges vagy, rohantál, sóhajtva ülsz a partra; hajad rendezgeted, lesimítod a szoknyát, élénkebb ívre húzod ajkad halvány pirosát. Most, hogy leülhetsz végre, gyerekstrás se hajszol, foglalkoznál magaddal — de ültödben elalszol. SALVATORE QUASIMODO: LEVÉL ANYÁMNAK „Mater dulcissima, leereszkednek már a ködök, a Csatorna árja kavarogva dong a gátakon, a fák megduzzadnak a víztől, égnek a hótól: nem vagyok szomorú itt Északon: nem élek békében önmagammál, de nem is várok bocsánatot senkitől, sokan tartoznak nekem könnyekkel embertől emberig. Tudom, hogy nem vagy jól, hogy úgy élsz mint minden anya, kinek fia költő: szegényen és igaz emberként a szeretet mértéke szerint, mit távolba szakadt fiad iránt érzel. Ma én írok neked.“ — Végre, mondod majd, két szó a gyermektől, aki elfutott egy éjszaka, rövid köpönyegben és néhány verssel a zsebében. Szegény, amilyen nyíltszívű, egyszer még megölik valahol. — „Igen, emlékezem, a szürke rakparttól, hol mandulával és naranccsal lassú vonatok dohogtak, az Imera torkolatáig, a folyó tele volt csókákkal, sóval és eukaliptusszal. De most meg akarom köszönni neked, mit ajkamra adtál, a keserű mosolyt: szelíd ez, mint a tiéd. Ez a mosoly megváltott engem a sírástól és a fájdalomtól. És nem fontos, van-e még könnyem, mit neked adjak, vagy mindazoknak, akik, mint te, várnak valamit, és nem tudják, mit. Ö, kedves halál, ne érintsd meg a faliórát, mely ott ketyeg a konyha falán: egész gyermekkorom — számlapja zománcán suhant a semmibe, a festett virágok fölött; ne érintsd meg az öregek kezét, szivét. De talán választ ad valaki? Ö, kegyes halál, szemérmetes halál! Isten veled, anyám, te kedves, Isten veled, dulcissima mater.“ Képes Géza fordítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents