Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-10 / 49. szám
5 ÜfifjÚSáK 17-30 éves pozsonyi magyar fiatalok, akik minden szerdán este a Csemadok tanácstermében szoronganak. Szoronganak és hallgatnak. Hallgatják a műsort, ha műsor van, hallgatják a szakelőadást, ha szakelőadás van és — talán szerénységük miatt — csak asztaltársaikkal váltanak szót. A lányok csinosak és divatosan öltözködnek a fiúk értelmes arcúak és elegánsak. A legtöbbjük főiskolai hallgat/}. Foglalkozásukat komolyan veszik. Hallgatni arany... Az ifjúság az élen... (?) A fAIK az első magyar klubok e- gyíke. A fAIK az egyik legnagyobb klubunk. A JAIK a főváros magyar klubja. A józsefattt- lások az élen... (?) A klub öt fiatalja megszólalt! Minden kérdésemre maradéktalanul válaszolt. Négyüket találomra hívtam félre, az ötödiket — a klub vezetőségéből — ráadásként választottam. Ákos — elsőként válaszol — és külsejét tekintve manöken ts lehetne. a Herrenjournalban. Zoli — szemüveges, fiús arcú — orvos lesz. Béla — már a bajusza teszi kétségtelenné az anyanyelvét. Egy szót sem kell szólnia... Laci — klubvezetőségi tag — hatalmas felelőssége tudatában válaszol. Szerén — nem tehet róla, hogy az Oj Ifjúság technikailag még nincs a Stern színvonalán, hogy nem volt nálam fényképezőgép és hogy így csak a nevének szépsége pótolja az Ag facol őrt. 1. Mire gondolsz az ifjúsági mozgalom hallatán? Ákos: Aktivizálódásra a politikai és a kulturális életben... Szerén: A fiatalok egységére — főleg a kultúra terén. Béla: Valami mozgásra... Zoli: A régi klubok munkájának folytatására, ill a mozgalom centralizálódására. Laci: A szlovákiai ifjúsági mozgalomra — elégedetlenség és csalódottság — a mi részünkről tehetetlenség — becsaptak bennünket! 2. Ügy gondolod, tett valamit a JAIK — összehasonlítva a szlovák, de főleg a cseh főiskolások megmozdulásaival — a magyar fiatalokért-és a haladásért? Ákos: Igen... Zoli: Tett — valamit... Szerén: Talán... bizonyos mértékben... Béla: Az adottságokhoz képest — telég sokat! Laci: A fAIK mint klub nem sokat, de néhány tagja annál többet. ' 3. Szerinted szükséges, hogy megalakuljon a M1SZ? Zoli: Persze hogy! A magyar fiatalság is úgy érvényesülne csak... Béla: Nemzetiségi szempontból a legtermészetesebbnek tartom a megalakulását. Laci: Társadalmi létkérdés a számunkra! (Ha nem lesz MISZ, ismét megfosztják a magyar fiatalokat a kibontakozás lehetőségétől. ) Ákos: Nagyon fontos, hogy a magyar ifjúság szuverénül és gátlástalanul tömörülhessen. Szerén: Gondolom, minden magyar fiatal, csak nyílt igennel felelhet erre a kérdésre, mert ez lenne az egyetlen lehetőség társadalmi megnyilvánulásunkra. 4. Nincs lelkiismeretfurdalá- sod, ha arra gondolsz, hogy a főiskolások az egész világon a társadalmi progresszivitás élén állnak? Ákos: Van, de sajnos a jelenlegi helyzet lehetetlenné teszi ezt, és nemcsak a főiskolásoknak! Zoli: Van. Nálunk ez a középiskolák passzív nevelésére vezethető vissza, persze most a „politikai realitás“?....? Szerén: Van, de nem feledhetjük a jelenlegi helyzetet. Béla: Van, de a tartózkodás még nem egyenlő a rezignáció- val! Laci: Ha általánosan értelmezem a kérdést akkor nincs, viszont néhány konkrét esetben van lelkiismeretfurdalásom. 5. Szerinted van a JAIK-nak célja, programja? Zoli: Van, mert ha nincs, az már depresszió. Ákos: Van, ha más nem is, hogy ez a magyar értelmiség... Szóval, hogy akik kijutnak az egyetemről, legalább magyarok maradnak. Béla: Talán mintha valami látszana...? Szerén: Célja talán, hogy megmaradjunk... Laci: Igán rozsdaálló program, még csak tudat alatt, körvonalakban bontakozik. Ami most van, az csak műsor... . 6. Van kisebbségi érzeted ebben az országban! Zoli: Hű, ez komoly kérdés! Az augusztust események után nincs. Laci: Ha az átlagmagassággal a magam 170 centiméterét összevetem, akkor van. Ha továbbra is kedvező marad a helyzetünk, akkor elérhetjük az országos átlagot. Ákos: Általában nincs... Néha! Szerén: Ha „bizonyos“ megnyilvánulásokra gondolok, akkor elszomorodom, de azért még nem érzem magam alacso- nyabbrendűnek. 7. Tökéletes nyelvtudás esetén — úgy érzed — megvannak az egyenrangú érvényesülési lehetőségeid? Zoli: Természetesen... Béla: Néha igen, de ha ötven év távlatát nézzük, akkor látjuk, hogy kemény próbák u- tán is beigazolódott, nálunk nem következhet be a „niet inej cesty"! Szerén: ... csak akkor, ha ennek a kérdésnek már nem lesz jelentősége. Ákos: Természetesen, csak hogy „szociális összeköttetésekre“ van szükségem! Laci: Csak mint egyénnek... 8. Jól érzed magad a klubban? Ákos, Szerén, Zoli, Laci, Béla: (Ól! Igen... Közben öltözködnek és sietnek haza. Az utolsó kérdésemre már a folyosón és a kapuban válaszolnak, mire eloldom kétkerekű paripámat, már egye- dűl vagyok... Gálán Géza Válasz Kovács Gáspárnak AZ ELKÉSETT MIKULÁS Mi sem könnyeb és egyszerűbb, mint a gyerekeknek ö- römet szerezni. Az ember bemegy az édességboltba, vesz néhány koronáért cukorkát, vagy csokoládét, és úgy érkezik meg a gyerekes családhoz, mint egy igazi Mikulás. A gyerekek boldogan szopogatják az édességet és kedves mosolyukkal kamatostul fizetik vissza az ajándékot. Minap nekem is kedvem támadt, hogy lássam a gyerekek mosolyát, ezért bementem egy édesség-boltba, vettem 10 dkg csokoládét és elindultam hódító utamra. A- mint megérkeztem, első dolgom volt, hogy a gyerekek e- lőtt kinyitottam az aktatáskámat és vaktában a mélyébe nyúltam, hogy átadjam nekik a vásárolt kincset. A gyerekek várták, huncutul egymásra pillantgattak, az édes íz már ott csillogott a szemükben... Sajnos, hiába csillogott. Aktatáskámból nem került elő semmi. Nagyon rosszul éreztem magam a kínos helyzetben. Szélhámosként álltam előttük, mert becsaptam őket és hiába mondtam, hogy a kifizetett csokoládét a boltban felejtettem, mindez nem enyhített a helyzeten. A gyerekek lehajtott fővel, csalódottan hallgattak. Én is elhallgattam, kifogytam az érvekből, a szavakból. Arra gondoltam, hogy esetleg visszamehetnék a boltba, de aztán rájöttem, hogy hiába mennék, a bolt már zárva van. Csak másnap déltájban néztem be az édességboltba. Megkérdeztem az elárusítónőt, nem találtak-e előző este 10 dkg, itt felejtett csokoládét? Az elárusítónő mosolygott: — De találtunk — válaszolta.— Tudja, vagy tíz percig ott hevert a csokoládéja a pulton. Bárki elvihette volna, hisz üzletünk e napokban nagyon forgalmas, de senki se nyúlt hozzá, őszintén örülök, hogy visszaadhatom önnek... íme, most még valakinek örömet szereztem a csokoládéval... Pedig amikor megvettem, erre a lehetőségre nem is gondoltam. Persze nincs nagyon időm eltűnődni a sors fordulatain, a gyerekekhez sietek, kissé elkésve ugyan, de átadom nekik tulajdonukat. Zavartan, mint egy elkésett Mikulás állok, nem tudom, tényleg elhiszik-e a történteket, és vajon kárpótolom-e őket a tegnapi csalódásért. _______________________________________________Svahő Béla__ A „Korunk" Ifjúsági Klub Ä nógrádi táj központja Losonc városa. A járás magyar ajkú fiataljainak klubszervezése innen indul. Farkas Vera, csaknem minden szabad idejét a klubok munkájának fellendítésére fordítja. Első találkozásom ezekkel a fiatalokkal a múlt héten történt. Az ifjúsági szövetség járási konferenciájára készültek; 17 klub munkájáról, kívánságáról folyt a megbeszélés. A város középiskoláinak, ipari tanulóinak magyar fiataljait a KORUNK Ifjúsági Klub karolja fel. Szerdán délután jönnek össze a Csemadok helyi szervezetének termében, mely különben a járási építészeti vállalat védnksége alatt áll. Itt hanglemez-játszó, újságok, kávé, tea várja a tagokat. A klub elnöke Anné Mária, fiatal óvónő. Munkájukról így nyilatkozik. — Klubunk tulajdonképpen három éve működik; jelenleg kb. 80 tagunk van. Szakosztályokat szerveztünk, művészet, irodalom, néprajz, bábszínház, zene. A szabad foglalkozások napja péntek. A vezetőség két hetenként értékeli klub-életünket, s kitűzi az új feladatokat. Járásunkban van Alsósztregova, Az ember tragédiája költőjének szülőhelye. Októberben megkoszorúztuk emlékművét, a klubban ünnepélyes műsort rendeztünk. Márciusban nagy esemény lesz városunkban, ugyanis Kármán József születésének 200. évfordulóját ünnepeljük országos méretben. Ebből az alkalomból „újból" elhelyezzük és felavatják emlékművét, szülőházára emléktáblát helyezünk. Klubunk Kármán emlékét, a Fanni hagyományai c. művének előadásával szeretné köszönteni. — Szeretnénk, ha összejöveteleinken a városi fiatalok is részt- vennének, sajnos, eléggé elkülönítik magukat, pedig mindenkit őszinte barátsággal várunk, — fejezte be nyilatkozatát a KORUNK IK lelkes új elnöke. Remélem, a legközelebbi losonci IK találkozóján a város fiataljainak lömét ott találom majd. Előre is az olvasók elnézését kérem, hogy látszólag a saját dolgaimmal hozakodom elő, amikor Kovács Gáspárnak a Hét 1968, október 13-i (41.) számában megjelent jegyzetére válaszolok. Tudom, hogy az illem szerint a Budapesten élő Dobossy Lászlónak kellett volna rá felelnie, akivel Kovács vitába száll, s nem nekem, akit vitat. Mivel azonban tudom, hogy az illetékes magyar szervek megszüntették vagy gátolják (gátolták?) a csehszlovákiai lapok ottani terjesztését, s így a Hét aligha került Dobossy kezébe, feljogosítottnak érzem magamat arra, hogy minden oktalan személyes élt félretolva — az ügy érdekében — kiigazítsam Kovács állításait. Az történt, hogy a Bu- dapester Rundschau 1968. július 12-i számában Dobossy László rövid áttekintést Irt a csehszlovákiai magyar irodalom ötvenesz- tendős útjáról, s Gály Iván az Oj Szó szeptember 25-i számában kivonatosan ismertette a német nyelvű e- redetit. Idéz is belőle: „A mai csehszlovákiai magyar irodalom élvonalában például Cselényi László, Tőzsér Árpád és Roncsol László művei az egész magyar i- rodalmat új színekkel gazdagítják." Kovács Gáspár a Hétben erre a Gály--féle lapszemlére kapcsol, idézi a Gály által idézett mondatot, s hozzáfűzi:- „Ehhez csak annyit, hogy Cselényi és Tőzsér irodalomgazdagító új színeit méltányoljuk, Koncsol László műveit a- zonban még ez ideig nem volt szerencsénk megismerni. Tudomásom szerint Roncsolnak eddig csak egyetlenegy novellája látott nyomdafestéket...! Felsorolja, ki maradt ki a Dobossy- féle felsorolásból, majd megleckézteti őt: „A Dobossy által agyonhallgatott nevek nyilván nem kíváncsiak semmiféle tetemrehí- vásra — arra azonban semmi szükség, hogy egy irodalomszerető tisztességes embert nem létező új színű műveinek tömjénzésével nevetségessé tegyük. S emellett ez a sajnálatos tájékozatlanság árt a csehszlovákiai magyar irodalomnak is." Ebben lassan-lassan meg is nyugodtam, hiszen Kovács barátom változatlan nagyrabecsüléséről biztosított a cikkben (lásd: „irodalomszerető tisztességes ember.“), s valóban nem szép, ha az embert „nem létező új színű műveinek tömjénzésével nevetségessé teszik". Szóval nyugodt voltam egészen addig, amíg egy KAREL ÉAPEK: barátom figyelmeztetésére bele nem néztem a Buda- pester Rundschau cikkébe, s ott el nem olvastam a következőket: „Die avantgardistischen Bestrebungen zwischen den zwei Weltkriegen spielten eine viel wichtigere und organischere Rolle in der tschechischen und slowakischen Literatur als in der ungarischen, ihre Erfolge leben auch dort viel stärker weiter als bei uns. So bringt dieser Zweig der heutigen ungarischen Literatur in der Tschechoslowakei (in erster Linie die Dichter László Csányi (sic!) und Árpád Tőzsér, sowie der Essayist László Koncsol) bedeutende neue Farbklänge in die universelle ungarische Literatur." Ez pedig hű magyar fordításban így hangzik: „Az avantgardista törekvések a két világháború között sokkal fontosabb és organikusabb szerepet játszottak a cseh és a szlovák irodalomban, mint a magyarban, sikerei is ott voltak tartósabbak, mint miná- lunk. így a mai csehszlovákiai magyar irodalomnak ez az ága (elsősorban Csányi László sic!) és Tőzsér Árpád költők, valamint az esszéíró Koncsol László) jelentős új hangszíneket hoz az egyetemes magyar irodalomba". Ismétlem, nem rólam van szó. Bizonyisten, nem tartom magamat esszéírónak, bár — nem tagadom — mindig is vonzott ez a műfaj. Abban a negyven-ötven hosszabb-rövidebb kísérletben, amely alatt a nevem megjelent, a királyi esszének legfeljebb halvány árnyai mutathatók ki, s ebből a szempontból nem sok szót érdemelnek. Másról van itt szó: olyan szerkesztői és írói hebehur- gyaságról, amely — enyhén szólva — sérti a legelemibb játékszabályokat. Látjuk, mi áll az eredetiben, látjuk, milyen felületesen idézett Gály (összevont, s kihagyta a döntő szót: „Esseayist", mire Kovács Gáspár nekiveselkedett, anélkül, hogy akár ő, akár a Hét rovatvezetője (Mács József) u- tánanézett volna az eredetinek, s így elkerülte volna, hogy nevetségessé váljon. Hol van szó Dobossy cikkében „nem létező újszínű műveimről“, pláne azok „töm jénezéséről“ ? Van azonban szó Kovács Gáspár cikkében Dobossy nem létező állításának rendkívül okos, fölényes cáfolásáról. Minek nevezzük ezt? Koncsol László ARKHIMÉDÉSZ HALÁLA Harminc évvel ezelőtt a békesség és a szeretet ünnepén hunyta le örökre szemét a cseh irodalom egyik legkiválóbb alakja, aki szellemes, fordulatos, gúnyolódó, sokszor utópisztikus, de mindig mély erkölcsi és társadalmi mondanivalót tartalmazó müveivel világsikert aratott, ő, aki egész életében az erőszak, és igazságtalanság ellen harcolt, nem bírta elviselni az egyre jobban feltörő fasizmus és millta- rizmus terjeszkedését. Talán éppen ezért időszerűek a művel napjainkban is. Az a bizonyos história Arkhimédésszel nem egészen úgy volt, ahogy Írják. Igaz ugyan, hogy megölték, amikor a rómaiak elfoglalták Szirakuzát, de nem igaz, hogy egy rabolni készülő római katona hatolt be a házába, és hogy a mértani konstrukció rajzolásába mélyedt Arkhimédész dühösen rámordult; „Ne zavard köreimet!“ Arkhimédész elsősorban nem volt az a szórakozott professzor, aki nem tudta, mi zajlik körötte; ellenkezőleg, igazi harcos természet volt, aki hadigépeket eszelt ki Szirakúza védelmére; másodszor a római katona sem volt semmiféle részeg rabló, hanem Lucius, egy művelt, becsvágyó törzsszázados, aki tudta, kivel van dolga és nem rabolni jött, hanem a küszöbön katonásan tisztelgett és így szólt: — Légy üdvözölve, Arkhimédész! Arkhimédész felemelte pillantását a viasztábláról, melyre valóban rajzolt valamit, és ezt mondta: — Ml van? — Arkhimédész — folytatta Lucius —, ml tudjuk, hogy hadigépeid nélkül Szirakúzát egy hóntpig sem tarthatták volna., így azonban két évig kínlódtunk vele. Ne félj, mi katonák értékelni tudjuk az ilyesmit. Kiváló gépek. Gratulálok. Arkhimédész legyintett: — Kérlek, nincs abban semmi. Egyszerű dobogógépek — no, játékszerek. Nincs különösebb tudományos értékük. — De katonai van — vélekedett Lucius — Ide figyelj, Arkhimédész. Azért jöttem, hogy megmondjam, rarts velünk! — Kivel? — Velünk, rómaiakkal. Látnod kell, hogy Karthágó hanyatlik. Minek segíteni őket? Most úgy megtáncoltatjuk Karthágót, hogy a lélegzeted Is eláll. Inkább velünk kellene tartanotok, valamennyieteknek. — Miért? — morogta Arkhimédész? Mi szirakuzaiak véletlenül görögök vagyunk. Miért kellene veletek tartanunk? — Azért, mert Sziciliában éltek és nekünk Szicíliára szükségünk van. — És miért van szükségetek rá? — Azért, mert uralni akarjuk a Földközi tengert. — Aha — mondta Arkhimédész és gondolatokba merülve nézte a táblát. — És miért akarjátok uralni? — Aki ura a Földközi tengernek, ura a világnak — szólt Lucius. — Ez talán csak világos? — Mindenáron a világ uraivá kell válnotok? — Igen. Rómának az a küldetése, hogy a világ ura legyen. Mondom neked, hogy az is lesz. — Lehetséges — szólt Arkhimédész és valamit letörölt a viasztábláról. — De én ezt nem tanácsolnám nektek, Lucius. Figyelj, a világ urának lenni — az még valaha irgalmatlan védekezésre kényszerít benneteket. Kár az erőlködésért, amit ráfecséreltek. — Az mindegy, de nagy birodalom leszünk. — Nagy birodalom — dörmögte maga elé Arkhimédész. — Akár kis kört rajzolok, akár nagyot, az mindig csak kör marad. Megint csak van határa — sohasem lesztek végtelenek, Lucius. Ügy véled, hogy a nagyobb kör tökéletesebb mint a kicsi? Ügy véled, nagy mértantudós vagy, ha nagyobb kört rajzolsz? — Ti, görögök mindig játszadoztok az érvekkel — vetette ellen Lucius százados. Mi másképpen bizonyítjuk az Igazunkat. — Mivel? v — Tettekkel. Meghódítottuk például a ti Szlrakuzátokat. Ergo, Szirakúza a mienk. Világos a bizonyíték? — Világos — válaszolta Arkhimédész és irónjával a hajában turkált. — Igen, meghódítottátok Szirakuzát, csakhát az már nem a régi és nem is lesz az eddig ismert Szirakúza. Nagy és dicső város volt, barátom; ezentúl már nem lesz nagy. Kár Szirakuzáért! — Azért még Róma nagy lesz. Rómának a legerősebbnek kell lennie az egész földkerekségen. — Miért? — Hogy fennmaradjon. Minél erősebbek vagyunk, annál több az ellenségünk. Ezért kell a legerősebbnek lennünk. — Ami az erőt illeti — dörmögte Arkhimédész — én egy kicsit fizikus is vagyok, Lucius, és valamit mondok neked. Az erőt mindig leköti valami. — Mit akarsz ezzel mondani? — Ez törvény, Lucius. Az erő, mely hat, ezzel leköti magát. Minél erősebbek lesztek, annál több erőre lesz szükségetek, és egyszer eljön a pillanat... — Még mindig nem értem, mit akartál mondani? — Tulajdonképpen semmit. Én nem vagyok jós, barátom, csupán fizikus vagyok. Az eró vissza is hat, leköti valami. Többet nem tudok. — Figyelj. Arkhimédész, nem akarnál velünk együttműködni? Fogalmad sincs, mekkora lehetőségek nyílnának előtted Rómában. A világ legnagyobb hadigépeit építhetnéd. — Meg kell bocsájtanod, Lucius, öreg ember vagyok és még szeretném megvalósítani egy-két gondolatom. Amint látod, éppen rajzolok valamit. — Arkhimédész... Nem csábit téged az, hogy meghódítsd velünk együtt a világot? Miért hallgatsz? — Bocsáss meg — rázta fejét Arkhimédész. — Mit mondtál? — Hogy egy olyan ember, mint te, világuralomra törhetne. — Ó, világuralom — mondta Arkhimédész gondolataiba merülve. — Nem szabad haragudnod, de van itt számomra valami fontosabb. Tudod, valami maradandó értékű. Valami, ami valóban itt marad. — Mi az? — Vigyázz, ne töröld le a köreim! Ezzel a módszerrel számíthatjuk ki a körcikk területét. Később kiadták a hivatalos jelentést, hogy a tudós Arkhimédész véletlen körülmények között vesztette életét. (1938) Fordította: Palágyi Lajos
