Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-27 / 9. szám

jj ifjúság 7

Februárról és önmagunkról

(Folytatás az 1. oldalról)

nevezetesen Csehszlovákia és Magyarország között a viszonyok, nem volt békeszerződés, nem volt barátsági szerződés.

SZABÓ R.: Felmerült itt a kérdés, hogy mennyire befolyásolta, vagy befolyásolhatja két ország egymáshoz való viszonya, két szomszéd országé a kisebbségnek, a nemzetiségnek a sorsát. Nos, a gyökerek megint messzire nyúlnak vissza. Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlik, akkor Wilson többszöri követelésére az ún. utódállamokkal kötött békeszerződésbe és magának a Népszövetségnek az alapokmányába is bekerült a kisebbségek védelméről szóló cikkely. Az összes utódállam vezetői, köztük Csehszlovákia is, tiltakozott ez ellen, mint az állami szuverenitásba való beavatkozás ellen, de ez mégiscsak feltételévé vált a békeszerződésnek. Nos, Í945-ben az ENSZ nem tette elvé, helyt adva a nemzetközi jog szerinti szuverenitási elméletnek, csupán az emberi jogok című fejezetbe foglalja minden ember egyenjogúságát. A 46—47-es kitelepítések idején nincs olyan nemzetközi szerv, amely ebbe beleszólhatna, még az érdekelt államnak sincs joga ebbe beleszólni, mert ez a szuverenitás megsértése lenne. Igaz ugyan, hogy ma egyes jogtörténészek úgy állítják be a dolgot, hogy a Népszövetség alapokmánya köti az ENSZ-et is, de ennek még elfogadott hatékonysága sincs. Nos a két ország egymáshoz való viszonya. A reciprocitás elvét mint ilyet, a marxizmus elveti. De 45—48-ban valami hasonló volt érezhető. Nem általános az sem. Mert míg a csehszlovákiai magyarság sorsalakulásába belejátszott Magyarország hátrányos helyzete — az egyik győztes ország a másik vesztes ország. De ez sem általánosítható, mert míg Magyarországon, mint vesztes országban a Jugoszláviához való viszony negatívan befolyásolta a magyarországi szerbek életét, a győztes országban Jugoszláviában a Magyar- országhoz való rossz viszony a személyi kultusz idejében nem befolyásolta negatívan a jugoszláviai magyarság helyzetét. Tehát nehéz erre felállítani egy általánosan elfogadható elvet, csak az emberiesség elve az, ha figyelmen kívül hagyjuk a Népszövetség alapokmányát, amely ezt a kérdést meghatározza. A szocialista országokban pedig nemcsak az emberiesség elve, hanem egyszerűen a a marxizmus-leninizmus nemzetiségi politikájának kell lennie annak, amely meghatározza a magatartást.

STRASSER Gy.: A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete az 1945—48-as években nemcsak a két állam közötti viszonytól függ. Sokkal szélesebb nemzetközi összefüggések is közrejátszottak. Benes emlékirataiban már 1941-ben találkozunk a német kérdéssel kapcsolatban a kitelepítés lehetőségével. Nem beszélt itt kifejezetten a magyarokról, de a történészek véleménye szerint Benest foglalkoztatta a magyarok kitelepítésének lehetősége is. Ugyanakkor Sztálin is a kitelepítés híve volt, mint ez ismeretes a Szovjetunión belül is egész népcsoportokat mozgattatott meg. Ez a gyakorlat negatívan befolyásolta a CSKP Moszkvában élő vezetőit is. Dobos elvtárs már említette a februárral kapcsolatos mítoszokat.. Ügy hiszem az igazság megköveteli azt is, hogy megmondjuk, voltak olyan politikai vezetőink is, akiket egyébként ily mítosz körülvesz. Ezt azzal szeretném alátámasztani, hogy a szlovák nemzeti felkelés idején nemcsak hogy a magyarok sorsára vonatkozólag nem voltak kitelepítési elképzelések, de a felkelés politikai vezetői Is csak a kassai kormányprogram előkészítésére folytatott moszkvai tárgyalásokon találkoznak először a kitelepítés gondolatával Úgy gondolom, még egy súlyos körülmény játszott itt közre. A második világháború idején előtérbe került az össz-szláv gondolat. Nem kétséges, hogy ennek voltak objektív Indító okai, hiszen a szlávokat a német ta- sizmus létükben veszélyeztette. Ezért taktikai okokból elfogadható, hogy a második világháborúban mozgósító erőként a szlávok testvériségének gondolatát kihasználták. A hiba akkor kezdődik, amikoi ezt a gondolatot az internacionalizmus fölé helyezik és ezzel megsértik a szocializmus egyik alapvető követelményét, a dolgozók nemzetiségre való tekintet nélküli egységét. Ismét bebizonyosodott ebben az esetben Is az. amire Lukács György nemrég rámutatott, hogy milyen károk származnak abból, ha taktikai lépéseket tudományos tételekkel lepleznek.

SZŐKE J.: Igen, Sztálin egyik ilyen megállapítása volt, hogy a hitleri fasizmussal szemben csak a nemzeti államok állottak meg a sarat, minden több nemzetből, illetve nemzetiségekből álló országban széthúzás, belső bomlás keletkezett, és így tulajdonképpen ezek az országok képtelenekké váltak az önvédelemre, az ellenállásra. Ebből a nagyon is támadható megállapításból — hiszen a fasiszta Németországot megverő Szovjetunió is több nemzet, nemzetiség népcsoport állama — jutott arra a nézetre, hogy a háború utáni Európában csakis nemzeti államokat kell létrehozni, vagyis az egyes országokból ki kell telepíteni a kisebbségeket idegen népcsoportokat, hogy megnövekedjék ezeknek az államoknak az élet- képessége.

SZABŐ R.: Ebből a szempontból szólni kell még a kassal kormányprogramról is. A kassai kormányprogram elméletben lefekteti, majd gyakorlatban megvalósítja az akkori főtervet: két nemzet önálló állama kisebbségek nélkül. Tehá> a magyar kisebbségtől meg kel! szabadulni. A módszere ismert. először a kitelepítés gondolata, amelyet a nemzetköz szervek nem hagytak jóvá, azután jött a nemzetközi szervek által jóváhagyott lakosságcsere amely Magyarország részérói önkéntességet, a másik oldalról, Csehszlovákia részéről kijelölésen alapuló erőszakot jelentett. Tudjuk, hogy tévesek a felmérések is, magasabbra becsülték a magyarországi szlovákok, alacsonyabbra a csehszlovákiai magyarok számát és mindez ezért sem sikerülhetett. Jöttek a következő megoldások formák, egyrészt a reszlovákizációs törvény másrészt a Csehországba telepítés. Már a kitelepítés ideje a- latt látható volt azonban, hogy az említett telepítés nem jó megoldás. Ezért nem véletlenül a kiválasztás úgy történt, hogy egyrészt a kommunistákat, másrészt az értelmiségieket telepítik először; verd meg a pásztort, szétszéled a nyáj — régi jó elve alapján. Ezek után felmerül a kérdés, mi is hát a kassai kormányprogram? Vajon egy olyan alapprogram-e, amely nagyon hosszú időre, tehát a szocialista forradalom elérése után is érvényben lévő program-e vagy pedig a kassai kormányprogram csak az adott helyzetből, pillanatnyi célok megoldása érdekében, a szocializmus győzelméig, helyesbítek: a szocialista forradalomig a proletárdiktatúra megteremtéséig érvényes? Ez a kérdés azonban nem mellékes, meri a kassai kormányprogram értékelése ilyen szempontokból mindmáig nem történt meg.

SZŐKE J.: Valóban szükséges ez az értékelés. Itt az mutatkozik ésszerűnek hogy a kassai kormányprogramhoz csakis alkotó módon közeledjünk. Hasznosítani minden ésszerű pontját, elvetni, amit az idő meghaladott. Erre ma, amikor a párt politikája realitásokra, csakis realitásokra akar támaszkodni, minden valódi feltétel rendelkezésünkre áll. Ez is e- gyike ama kérdéseknek, amelyre időt kell teremtenünk, mert az idő nagyon is sürget, szorít.

DOBOS L.: Én azt hiszem, hogy az 1945 óta lejátszódott, ma már történelemnek mondható eseményeket, a társadalmi életünkre gyakorolt hatásukat felül kell vizsgálnunk. Ugyanis a 45-ben és később, 48-ban lejátszódott változások forradalmi lényegüek és jellegűek. Viszont ha feltesszük a kérdést hogy milyen a csehszlovákiai magyarság részvétele ezekben az eseményekben, tehát közvetlen érdekeltsége milyen

fokú volt, bizony nagy zavarban vagyok. Sajnos, annak ellenére, hogy az első köztársaság kommunista és baloldali értelmiségi mozgalmaiban az itt élő magyar kommunisták oroszlánrészt vállaltak és kaptak is, 45 után és 48-ban a politikai események alakításából teljesen kiszorultak. Sajnos, hogy egy nemzedék, amely forradalmat készített elő és forradalmat vívott, a forradalom győzelmében már nem részesült. A győzelem pillanatában egyszerűen az élet perifériájára szorult már. ami szerintem végzetes tévedés, végzetes hiba és a csehszlovákiai magyarság életének elmúlt húsz évére súlyosan rányomta bélyegét. Adva volt egy kommunista forradalmi qondolkodású nemzedék. Ennek egv részét elnyelte és felmorzsolta a háború. A másik részét pedig 45 után vagy nem vették vissza a pártba, hatalomba, vagy áttelepítették Magyarországra. Most tegyük fel a kérdést, hogy hol álltunk volna akkor, vagy hogy állnánk ma, ha 1945-öt követően valóban ez az aktív, nagy tapasztalatokkal rendelkező nemzedék itt marad, részt kér a hatalom gyakorlásából. Persze, nemcsak falusi szinten, de járási, kerületi és központi szinten is. Én azt hiszem, hogy a csehszlovákiai magyarság életében történt deformálások és eltorzulások egyik oka, vagy talán legfőbb oka itt keresendő.

1945 és 48 után a forradalmi nemzedék kiszorulásával a magyar tömegek közvetlen érdekeltsége a forradalmi eseményekben minimális maradt Érdeke fűződött a társadalmi

forma megváltozásához, viszont közvetlenül nem vehetett részt az eseménvek alakításában. A további következmény az, hogy a magyar társadalomnak azon rétegei, amelyek érzékenyek a politikai változásra passzívak, avagy teljesen semlegesek lettek. Ezek után 10-15 éven át egyesek sértettségből adódó passzív tartózkodása, a passzív semlegesség, ha úgy tetszik, a passzív rezisztencia vagy védekezés, a védekező magatartás álláspontjára helyezkedtek. Azt mondtam a kezdet kezdetén, hogy felemás megoldások. Ennek bizony mélyreható történelmi okai vannak.

SZABÓ R.: A beszélgetés elején felvetett tétel, hogy tudományos életünk és múltunknak a kutatása szinte a null- ponton van, azt hiszem, hogy néhányszor e beszélgetés során bizonyítást nyert. A végkövetkeztetésekben nézetünk azonos de a részletkérdésekben nagyon is eltér. Mit értek ezalatt? Dobos László egyik végkövetkeztetése, szerintem a legdöntőbb következtetése, hogy 1948 februárja, ha úgy éri a magyarságot, mint teljes jogú és a hatalmon belüli embercsoportot, akkor máig való kihatásában sokkal pozitívabb lett volna, a- kár a demokratizmust, akár az anyagi alap termelését nézzük. Ezzel egyetértek én is. Csak ezután a részletkérdésekben eltérők a véleményeink. Én például nem merném így fogalmazni a dolgot, hogy a csehszlovákiai magyarság passzív rezisztenciája. Ugyanis 1948-ig abszolúte kirekesztették a hatalomból, 48 után a hatalom részese lett. Ezután a passzív rezisztenciának még a nyomai sem fedezhetők fel, sőt a legnagyobb fokú aktivitás, a legmesszebbmenő aktivitás jellemzik. Más kérdés, hogy ennek az aktivitásnak meg vannak-e a gyakorlati eredményei. Mindenesetre a szándék, a lehető leg- iobb szándék, a legmesszebmenőkig menő akarat megvan. Én a kérdés gyökerét abban látom; ahogy létezik a kémiában egy ilyen fogalom,, hogy in statu nascendi — vegyülés pillanatában az egyes elemek egymásra való hatása. Ez a pillanat az in statu nascendi pillanata akár 45, akár 48 és az ezt követő, a legerősebb érzelmi pillanatok, a magyarság életén kívül esnek, a magyarság ekkor még nem reagálhat. Viszont tanúi vagyunk 45-ben, majd 48-ban annak, hogy tömege vetődik fel az új neveknek. Népi káderek, munkás káderek indulnak és őket a gyakorlat, az önképzés, de mindenekelőtt a felelősség és a gyakorlat teszi vezető emberekké.

DOBOS L.: Én csak azt mondhatom: nem véletlen tény például az, hogy a parasztság, amely a maga nagy földéhségével várta a felszabadulást, nem jutott földhöz. Ez a pa-* rasztság nem részesült a forradalom vívmányaiból. A paraszt-* ságot elsősorban megfélemlítették és ennek tudható be töb» bek között az a tény is, hogy mikor a kollektivizálás kezdő-* dött, a szövetkezetek elsősorban Dél-Szlovákia magyarlakta vidékén alakultak meg. A fülekben volt és az idegekben volt még a félelem a hatalomtól. Hiszen tudjuk, hogy a kollektivizálás sem mindig a legtisztább eszközökkel folyt és a már amúgyis megszorított magyar paraszt, „önkéntesen belépett" a szövetkezetbe. Persze nem akarom ezt így és ennyire leegyszerűsíteni csak azt azt szeretném hangsúlyozni, hogy az érzések akció-reakció láncolata sokáig hat.

SZŐKE J.: Folyton törés, szakadás, zavar mutatkozik fejlődésünkben. Ennek negatív következményeit nem kell felső-» rolnunk. Néhány szót azonban erről sem árt mondani.

DOBOS L.: Én azt hiszem, hogy. a nagy sikerek és győzel-» mek mellett, mi nagy veszteséget is szenvedtünk, *- sokkal többre vagyunk képesek, mint amit ezalatt a húsz év alatt bebizonyítottunk. Ez véleményem szerint a csehszlovákiai magyarság politikai és szellemi életének egvik alap-problémája, a folytonosság kérdése. A folytonosság állandóan megszakad. És ez a folytonosság szakadt meg 45 és 48 közötti években is.

Ez a politikai folytonosság azóta sem nyert teljes mértékben és teljes értékű korrekciót és korrigálást.

SZŐKE J.: Ogy gondolom hogy a pártpolitika legutóbbi változásai pozitiven segítik elő a beszélgetésünk során felsorolt problémák elmozdítását holtpontjukról.

Nem sérelmek hánytorgatásáról van most szó hanem a konzekvenciák levonásáról. És épp most jutunk el az én véleményem szerint februárnak egy végtelenül érdekes újjáéléséhez, a mostani választásokhoz, amikor végső fokon az történik, hogy rájövünk február tanulságára: ha a politikát és a hatalom gyakorlását komolyan gondoljuk, akkor lehetővé kell tennünk, hogy a társadalom minden rété» ge részt kapjon a maga módján a hatalom gyakorlásából. És azt hiszem, hogy 1948 februárjának egyik legnagyobb tanulsága az, akkor is most is, hogy a szabadságra és a hatalomra egy országban joga van minden embernek, nemzetnek és nemzetiségnek egyaránt, nem lehet határt vonni a demokratizmus alakulásának, és alakításának, nem lehet nemzeten» ként és nemzetiségenként más tartalma. Nem lehet vonala» kat vonni a demokratizálódás folyamatát illetően nemzetek és nemzetiségek között. Amint ezt tesszük, ismételjük azokat a hibákat, amelyekről most is szóltunk. Választások előtt ál-* lünk és én azt hiszem hogy a választások előkészítésének az eddigi gyakorlata azt bizonyítja és arra enged következtet-* ni, hogy a hatalomban, a szocialista hatalomban az egyének, közösségek, a társadalom különböző rétegei részt kérnek és részt kaphatnak, ami a jelenlegi politikai vezetés józanságára, okosságára és bölcsességére vall.

SZŐKE J : Ezzel tulajdonképpen beszélgetésünk végéhez értünk. A választások izgalmas és csöppet sem közömbös témáját érintette Dobos elvtárs utoljára. Azt hiszem, hasznos lesz, ha ennek szerepével, kihatásával fogunk foglalkozni következő beszélgetésünkben.

A beszélgetést vezeti»: Szőke Józs#

AZ 0J IFJCSAG FŐSZERKESZTŐJE. DOBOS LÄSZLÖ, A TÁTRÁN KÖNYVKIADÓ MAGYAR rlzFMPvrw VEZETŐJE, AZ IRODALMI SZEMLE FŐSZERKESZTŐJE. DR. SZABŐ REZSŐ, A CSEMADOKKB^ FŐTITKÁR A DR STR ASSER GYÖRGY, LAPUNK HEIAfelTES FŐSZERKESZTŐJE. ' STRASDOBOS L.: Én azt hiszem, ha 45 vagy még pontosabban 1948 februárjához térünk vissza, akkor ezek a történelmi ese- \ menyek és az ezeket követő társadalmi utórezgések össze- ‘uggésével feltétlenül foglalkoznunk kell.