Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-27 / 9. szám
m. f • 2 ü| GYÄR Foto: Balogh Ferenc • 1792 február 29-én született Gioachino Rossini olasz operaszerző. • 1864 február 29-én született Josef Svatopluk Ma- char cseh realista költő. • 1828 március 1-én született Jozef Kohuth irodalomtörténész és író. • 1879 március 1-én jelent meg Pozsonyban a Die Wahrheit (Az igazság) első száma. • 1817 március 2-án született Arany János kiváló magyar költő. • 1824 március 2-án született Bedrich Smetana, neves cseh zeneszerző. • 1847 március 3-án született Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója. • 1933 március 3-án tartóztatták le Ernst Thälmannt, a német kommunista párt elnökét. • 1852 március 4-én halt meg Nyikolaj Vasziljevics Gogol, a kiváló orosz író. • 1900 március 4-én született Franz C. Weiskopf német író. • 1870 március 5-én született Rosa Luxemburg, a német munkásmozgalom kimagasló egyénisége. • 1953 március 5-én halt meg Szer- gej Prokofjev a nagy szovjet zeneszerző. • Visszhangok Zácsek E. „Ennivaló probléma" c. riportjához A losonci Építőipari Iskola igazgatóiéval, Pavelka Aladárral személyesen beszélgettünk és az Űj Ifjúságban közölt tényékhez viszonyuló álláspontját is ezen beszélgetés alapján közöljük. A beszélgetésnél jelen volt még Sirotka elvtárs is. az iskola FSZM elnöke. Tehát: „Sajnos be kell ismernünk, hogy iskola-éttermeink valóban rossz állapotban vannak, de hangsúlyozom, nem a mi hibánkból. Szerencsére nekem a diákok elmondják ügyes-bajos dolgaikat — mindennel, nemcsak a koszttal kapcsolatban — és igy nem is nagyon lepett meg, a bíráló szó az újságban. Most pedig konkréten a kikötésekhez: Az ún. „körítés-specialitáshoz“: Még első osztályú vendéglő szakácsainál is megtörténhet, hogy haj, esetleg más oda nem tartozó anyag kerül az ételbe. A kukacos keksszel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy a keksz kényszermegoldás volt, mivel hogy az eredetileg vacsorának szánt kolbász romlott volt. A kekszet a Nagykereskedelmi Vállalattól vásároltuk. Diáklányaink kívánságaihoz: már régebben tettünk intézkedéseket érdekükben. Ez azt jelenti, hogy a szakácsnők bármelyikük kérésére minden további nélkül fiú-porciót ad- nak mind az ebédből, mind a vacsorából. Kicsit csodálkozunk azon, hogy a fiúk is követe- lődznek, mivelhogy a tanítók és az ö porciójuk között a szakácsnők tudatosan nem tesznek különbséget. A többi kívánsághoz és észrevételhez pedig csak annyit, hogy a helyzet megjavítására már tettem konkrét intézkedéseket, természetesen amennyire ezt lehetőségeink megengedik. Ugyanis véleményem szerint a fiú-in- ternátus konyhájába és felszerelésébe már felesleges invesztálni, mivelhogy az csak nagyon kevés szempontból felel meg a követelményeknek. A másik konyhánkban viszont annak ellenére, hogy azt egy egészen más célokra szolgáló épületből alakítottuk át önsegéllyel, a szakácsnők igyekeznek és amennyire csak lehetséges, respektálják a diákok kívánságait. Mindezt csak azért mondom, mert a riportban nem volt világos, hogy a fiú-inter- nátus vagy a leány-internátus konyhájára vonatkoznak-e az ellenvetések. Nagyrészük a fiú— internátus személyzetére és annak munkájára. Elnézést a nem világos kifejezésért. Z. E.) Régebbi (november 14., december 18, 1967) vizsgálataim és az Oj Ifjúságban megjelent cikk alapján figyelmeztettem mindkét konyha alkalmazottait a hiányosságokra és remélem, a diákok már a közel múltban tapasztalták a javulást. • A SZERKESZTŐSÉG KÉRÉSÉRE KÜLDJÜK NYILATKOZATUNKAT AZ ŰJ IFJÚSÁG 2. SZÁMÁBAN MEGJELENT „ENNIVALÓ PROBLÉMA“ CÍMŰ RIPORTHOZ. „Bevezetőül talán csak any- nyit, hogy most már semmiféle nyilatkozat sem változtathat azon a tényen, hogy a riportot közölték; ezren és ezren olvasták és ennek alapján alkottak véleményt a Komáromi Gépipari Iskola étterméről. Egy rehabilitációs cikkel még talán lehetne javítani a riportban közölt téves adatokon, ebben az esetben viszont fennáll az a veszély, hogy az emberek az utólagosan közölt magyarázat felett csak mosolyognának és megmaradna eredeti nézetük, amely a riport elolvasása után alakult ki bennük. Egyetértek azzal, hogy diákjaink mondják meg véleményüket mindenről. Tudatában vagyok annak is, hogy a névtelen kritizálás sokkal kedveltebb forma, mint az, amikor- az LEVELEK ü » vélemények ■ 9 HÍREK illetőnek felelnie kell kijelentéseiért. Meglehet, hogy a névtelen kritika őszintébb jellegű, de biztos vagyok benne, hogy éppen az anonimitás hatása alatt csökken a felelősségérzet és a szentimentalitás nélküli tárgyilagosság, amelyek a bírálás alapfeltételei. így csak természetes, hogy aki névtelenül kritizál, egyoldalúan, csak a saját szemszögéből, gyakran tévedésékkel látja a helyzetet, amint az a már említett riportban is megtörtént. Aki dolgozik, számoljon azzal, hogy hibázik. Ennek mi is tudatában vagyunk és nem is állítjuk, hogy a riport egészében véve nem igaz, de tény, hogy tartalmaz néhány ballépést, amelyek szerintünk már nem is ballépések, de tudatos hazugságok, amelyeket könnyen be tudnánk bizonyítani“. (Részlet Kondé elvtárs válaszából.) Kondé Imre, a Diákotthon igazgatója Mi volt „Az ennivaló probléma“ című riport célja? Felhívni az illetékesek figyelmét a diákétkezdék hiányosságaira. Valóban csak egy szemszögből, a diákok szemszögéből vizsgáltam a körülményeket, de azt hiszem, nevetségessé tettem volna az Üj Ifjúságot olvasóink szemében, ha a szakácsnőktől, esetleg Öntől kérdeztem volna, hogyan ízlik az étel és mi hiányzik a napi étlapból. Éppsn ezért eltekintettem az „Illendőség szabályaitól“, mert így volt a legvalószínűbb, hogy a kérdésekre objektiv és őszinte válaszokat kapok. Az volt az elképzelésünk, hogy az illetékesek majd „kikérik maguknak" a riportban előforduló esetleges igazságtalanságokat. Nem így történt. Csakneiji egy hónappal a cikk megjelenése után csak a szerkesztőség kérésére írták meg álláspontjukat. Hogy mi következik ebből, azt hiszem felesleges fejtegetnem, és ez is bizonyítja, hogy valóban tudatában voltunk a riport egyoldalúságának, de automatikusan számoltunk a konyhák vezetői, a szakácsok reakciójával. Mi azonban szeretnénk sokkal konkrétebbek lenni, mint a Komáromi Gépipari Iskola válasza. Munkatársunk a napokban Komáromban járt és többek között ellátogatott a fentemlített iskola konyhájába is. Mit tapasztalt? Idézzük a feleleteket: „A tülekedést“ megpróbáljuk majd úgy kiküszöbölni, hogy még egy sor asztalt rakunk az ebédlőbe. Ez harminckét ülőhelyet jelent. A változatosság hiánya talán helytálló, de nem főzhetünk minden gyerek szá- iaíze szerint. (Meggondolandó javaslat; nem lehetne kétféle főételt főzni?) Határozottan megvétózzuk a rothadt gyümölcsöt. Raktárunk nincs és így csakis friss gyümölcsöt adhatunk a gyerekeknek. Uzsonna mái; van, tessék meggyőződni róla: alma, vajaskenyér .. . Levest, kenyeret és körítést korlátlanul kapnak a diákok. Előfordulhat, hogy ide-' gén anyagok is kerülnek az ételbe, de én még nem találtam mosogatódrótot (Kondé elvtárs). A tanárok ugyanabból a fazékból kapnak, mint a diáJ kok. viszont a tanulóknál is előfordulhat, hogy többet, esetleg jobb porciót kapnak tanáraiknál. Végezetül mégis csak azt hiszem, hogy egy ilyen közvéleménykutatás hasznos is lehet. Száz szem többet lát“. Nekünk is az a véleményünk. Befejezésül talán csak annyit, hogy eltekintve a néhány Háry János-mondástól, az illetékesek felfigyeltek a riportra és ezt már csak tettek követhetik. * * * Sajnos a Surányi Közgazda- sági Iskola és a Dunaszerda- helyi Mezőgazdasági Iskola a szerkesztőség kérése ellenére sem válaszolt a riportban felvetett problémákra. # Tíz koronáért INDIÁBA Vagy mondjuk Tokióba, Egyiptomba. De 10 embernek sajnos majd „csak“ egy MB ezres esik az ölébe. És mindez kerek tíz koronáért. Igen, tíz koronába kerülnek a Szófiai Világifjúsági Találkozó tiszteletére kiadott sorsjegyek. A CSISZ Központi Bizottsága összesen három milliót hozott forgalomba belőlük. Én még nem találkoztam velük, de a nyeremények valóban csábítók. Hol kaphatók a sorsjegyek? A CSISZ KB kerületek szerint a következőképpen osztotta el a sorsjegyeket: 270 ezret a Keletszlovákiai, 290 ezret a középszlovákiai és 360 ezret a Nyugatszlovákiai kerületbe adott. A sorsjegyeket a CSISZ Járási Bizottságai, illetve a- lapszervezeti árusítják. Érdekeltek a CSISZ alapszervezetei ebben az „üzletben“? Igen. Az eladott sorsjegyek tíz százaléka a szervezet pénztárába megy. Ezenkívül az alapszervezetek a tagság pénzén is vásárolhatnak a sorsjegyekből. Ez helyes. Viszont itt fennáll annak a veszélye, hogy a szervezet pénzén vásárolt sorsjegyek majd a vezetőségi tagok kvázi tulajdonába kerülnek. A húzás után aztán nehéz lesz eldönteni, melyik sorsjegy volt a szervezeté és melyik az elnöké, vagy mondjuk a szervezet titkáráé. Számoltunk ezzel is és azt hiszem erre majd a tagok kellőképpen ügyelnek. Feltétlenül fontos, hogy mindenki tudjon a megvásárolt sorsjegyekről esetleg azok számairól Is. Mikor tudjuk meg, hogy Indiába, vagy Japánba mé- gyünk-e? A húzás 1968 július 25-én lesz a fesztivál csehszlovák delegációjának elutazása előtt. Milyen díjak szerepelnek még a nyeremény-listán? Tíz Skoda MB 1000 személyautó, 30-30 külföldi út Japánba, illetve Indiába. 150 Egyiptomba, 2700 további államokba stb. 9 millió korona értékben összesen 106.120 nyeremény vár gazdájára. Azt hiszem, ebből már lehet választani. Régi vágyam egy Egyiptomi utazás, de talán mutatósabb lenne, ha saját autómon tenném meg. Döntöttem: két sorsjegyet veszek. Hogyan is néznek ki? A sorsjegy egyik oldalán a már tradíciós fesztiválmargaréta. természetesen ötszínü. Ez a legszebb az e- gész sorsjegyen. Alapszíne: égszínkék. Próba-szerencse, bárcsak igaz lenne! Érdekességként még megemlítjük, hogy a 000001, 000002, és 000003 számú sorsjegyek tulajdonosa a D 67 verseny három első helyezettje: Alzbeta Strkulová, Jar- mila Maresová és Jana Mozísová. Az én számaim? Titok. A CSISZ SZKB gazdasági osztályának vezetőjével, LACKÓ VINCÉVEL Zácsek Erzsébet beszélgetett. Nem közös ügy ? Akaratlanul és számtalanszor felvetődik bennem ez a kérdés. Végighallgatjuk a lelkes beszámolókat, vastapssal jutalmazzuk a jó felszólalókat, egyszóval tudunk lelkesedni. Ez eddig mind rendjén lenne, csak sajnos, mikor már kenyértörésre kerülne a sor; megfeledkezünk a lelkesedésről. Mert ez a lelkesedés csak addig tart, mig a beszámolók mámora el nem száll, és el nem múlik tenyerünk sajgása a sok tapstól. Van valami a háttérben, ami arra késztet, hogy szót emeljek a közös ügyért. Járásunkban az alkotóverseny döntőinek szervezésénél már bevett szokás, hogy a szavalok és prózamondók kezdik a műsort. Ez évben is így történt, mégpedig a múlt hét három napján keresztül, amikor a kilencéves iskolák tanulói körzetenként versenyeztek a továbbjutásért. Dobogóra álltak és ki-ki a maga módján, de a lehető legszebben igyekezett visz- szaadni azt az élményt, amely rá a legnagyobb hatást gyakorolta: a mű betanulása, vagy éppen előadása közben. A kilencéves iskolák tanulói e három nap alatt megmutatták azt, hogy szeretik az irodalmat, hogy tehetségesek, és ezek felkarolása csakis ilyen formában történhet. A zsűri véleménye egyhangú. Évről évre emelkedik a szavalok és prózamondók előadási színvonala, egyre többen kapcsolódnak be az irodalom ilyen jellegű terjesztésébe és ápolásába, ami dicséretes, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a sza- valók igyekeznek saját felfogásukban előadni a verset vagy a prózát. El kell ismerni, hogy a szavalok és prózamondók versenyének színvonalát a magyar szakos tanítók fáradhatatlan munkája emeli, de még mindig vannak olyan iskolák, ahol erre nem nagy gondot fordítanak. Munkájuk eredményét nem akarják, vagy nem tudják gyümölcsöztetni. Nem használják ki azokat a lehetőségeket, amelyek a közös ügyet segítik elő, vagy nemtörődömségből, vagy feledékenységből. De ez a valóság, mert az eredmények beszélnek. Mindenki tudja, hogy egv járási versenyt nem lehet máról holnapra előkészíteni, itt is érvényes a rendszeresség elve. A három körzet versenyén „csak“ száztizennyolc tanuló vett részt, ami bizony kevés, de csak azért, mert több iskolából egyszerűen nem küldték a tanulókat a körzeti versenyekre. Mert a körzeti versenyeken nem jelentek meg a nagy iskolák tanulói, összesen 8 iskolából Nagymagyarról, Légről, Dióspatonyról, Felsőpatonyról, Bakáról, Tonkházáról, Csütörtökről és Eperjesről. Ha mindezt figyelembe vesszük pedagógiai szempontból, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a gyerekeket megrövidítettük, egyszerűen kedvüket szegtük a további munkától, mert az, amire az év elejétől lelkiismeretesen készültek, most számukra elérhetetlenné vált. Nem állhatnak a dobogóra, és nem mondhatják el az általuk kiválasztott legszebb verset, prózát. Nem tudom mennyire van igazam, de ezek a gondolatok nyugtalanítottak a három napon keresztül és arra késztettek, hogy elgondolkozzam mindezek felett. Mert nézetem szerint ami történt, helytelen. Tehát ne feledkezzünk meg a közös ügyről akkor sem, ha már a lelkesedés mámora elmúlt. Mácsai Gyula KRÓNIKA
