Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-03 / 48. szám

10 új ifjúság ——-—­, Agostini versenyzés közben Sohasem gondolok a halálra! (Az édesanyja azonban igen. A ver seny napját a templomiján tölti.] A világ egyik legjobb mo­torkerék pár-versenyzőjé­nek. a többszörös világbaj­nok Giacomo Agostininek 1961 május tizenhatodikén dőlt el a sorsa. Az apja ki­váló motorcsónakot vásárolt egy velencei cégnél, s a jó vétel fölötti öröme oly nagy volt, hogy madarat lehetett volna veie fogatni. Amikor a számlát aláírta, fia, a ti- zenkilencéves Giacomo egy másik Íratott Is elé tar­tott. — Apa, légy szíves, fir- kantsd alá ezt is! Az apa el sem olvasta a szöveget („Engedélyezem gyerekemnek a motorkerék­pár-versenyeken való rész­véteit“), mert a motoresó- nak-iizlet vezetője is nó­gatta: — Írja csak alá. A- gostini úr, hadd legyen ö- röme a fiának is. Az apa csak később döb­bent rá, mibe is egyezett bele. Akkoriban is jócskán haltak meg versenyzés köz­ben a motorosok, de a fiú­val nem lehetett bírni. A fiatal Agostini fantasz­tikus tehetségnek bizonyult, néhány év alatt világbajnok lett, ma pedig úgy beszél­nek róla, mint minden idők iegnagyobbjáról e sportág­ban. „Agostini született ver­senyző. ßppen olyan termé­szetességgel ül a gépen, mint amilyen természetes­séggel Verdi zenét szerzett, vagy Giotto festett. Motor­kerékpár-bajnokokat nem lehet nevelni — arra szü­letni kell. Amikor Giaco­mo beállított hozzám és fel­ült a gépre, mindjárt tud­tam, hogy egészen rendkí­vüli emberrel van dolgom. Van érzéke a gyorsasághoz, érti a motor dallamának minden részét, értelmes ember a magánéletében is.“ Mindezt Agusta gróf, a legnagyobb olasz motorké- réicpárgyár igazgatója mond­ja róla. A gyermek Agostini már nyolc esztendős korától kezdve szívesen hallgatta a motor zenéjét. Volt egy pék barátja, aki kenyeret hor­dott szét a környéken. En­nek a péknek volt egy pi­ros ötszázas motorkerékpár­ja. A kis Gio ezen szágul­dozott. „Nehéz volt megül­ni a gépet, emlékszik visz- sza Agostini, mert olyan apró voltam, hogy nem ért a pedálig a lábam és meg­állásnál mindig egy fát kel­lett keresnem, amihez tá­maszkodhattam. különben eldőlt volna a gép. Egy íz­ben kerek húsz percig ku­tattam egy ilyen „kikötő“ után, nagyon meg voltam ijedve, de egy rendőr segí­tett.“ Az égvilágon semmi sem érdekelte a jóeszú fiút. Az iskolából csupa négyessel jött haza, nem bírt ránézni a könyvekre, s azóta sem olvasott el egy könyvet sem. Az apja. az ötödik e- lemi elvégzése után egy negyvennyolc köbcentimé­teres mopedet vett neki. Giacomo már este ki akar­ta próbálni, de az apja meg­fenyegette, hogy visszaviszi a gépet a boltba, ha ezen­túl nem fog rendesen tanul­ni. Giacomo reggel ötkor kelt, ráült a mopedre és csak estefelé jött haza. Ke­rek tíz órát töltött a gé­pen még enni is elfelej­tett, s az iskolának feléje sem nézett! Tizennégy éves korában új mopedet kapott, mert az évvégi bizonyítványában már csupán öt hármas éktelen­kedett. Ezeken a gépeken minden ügyességi versenyt megnyert a környéken, idő­közben pedig kitanulta az autómechanikusi szakmát. Hiába nyerte Agostini kis gépein sorra az ügyességi versenyeket, mind nagyobb sebesség után vágyott. Ke­resetéből egy használt ver­senygépet vett részletekre, de a versenyzéshez szüksé­ges engedélyt csak tizenki- lencéves korában kapta meg. Stílusa forradalmi volt. Egy hegyiversenyen még senki sem ismerte, de mie­lőtt hatalmas előnnyel a célba ért volna, már szer­ződés várta. Aláírása után egycsapásra a világ legjobb­ja lett, Hailwoodot legyőz­ve máig is ő a motorkerék­pározás koronázatlan kirá­lya. Az egyébként roppant csinos olasz fiú olyan kor­ban él, amelyben egyre több a szerencsétlenség, egyre több ember hal meg az or­szágutakon és a verseny- pályákon. de őt nem izgat­ja a dolog. A kanyarokat o- lyan mélyre dűlve veszi, hogy az egyik lába a be­tonhoz ér, a cipője teljesen lekopik,' sokszor az ujjait is megsérti, véres lábbal ér a célba, de a fájdalmat csak a verseny után érzi. őt is érték már balese­tek — huszonnégy forradás fedi testét. A két legbor­zasztóbb esésre nem szíve­sen emlékszik vissza. Az e- gyiken — százhuszas se­besség közben — olajfoltra hajtott, s százhatvan métert csúszott a versenypályán! Arcát kezeivel védte, végig eszméleténél maradt és az­ért imádkozott, hogy ne ro­bogjon rá valaki. Nincs ide­je a félelemre gondolni. Az anyja viszont gyakran imád­kozik érte. a verseny nap­ját a templomban tölti, s apró amulettet hord magá­val. Agostini nem hisz a ba­bonákban: — Ha egyszer elfelejti a versenyző ma­gával vinni a talizmánt, megijed, folyton arra gon­dol, nem tud a versenyre összpontosítani és kész a baj. ßn nem félek a halál­tői, mert nem is gondolok rá! Agostini férfi-ideál: szép arcú. fekete hajú, barna szemű 174 cm magas és hat­vanhárom kiló. A nők imádják. Ha fel­tűnik sárga Porsche autó­ja, a férjek elviszik a szín­helyről asszonyaikat. Agos­tini szereti a nőket, úgy játszik velük, mint életével a versenypályán. Meddig még? K. I. i j&tl BOBBY CHARLTON: ÉLETRAJZ-LAPOK Lehet, hogy sokan azt gondolják most, milyen könnyű életem volt a kato­naságnál. csak ültem az asz­tal mögött, töltögettem a kérdőíveket. Két műszakra dolgoztunk, csoportosíthat­tuk a lőszereket, de ez a munka tetszett nekem Még erőnlétet is követelt ez a tevékenység! Cgy vélem, ha nem let­tem volna profi-labdarúgó, a katonaságnál kötök ki. Kis egység voltunk, de a csapatunk kiváló Volt egy iáfékosunk. Edwards, aki­re mindig támaszkodhat­tunk. Emlékszem, a Hadse­reg-kupa döntőjén 4:2-re vesztettünk félidőben, ami­kor Edwards előrehúződott és 7:4-re nyertünk! Tíz perc alatt négy gólt lőtt. Az egyik különös fi­gyelmet érdemel. Edwards olyan erőset lőtt, hogy a kapus, miután először plve­tődött, lebukott a süvítő labda elől, nem mert hozzá­érni! Ilyet azóta sem lát­tam. Szívesen szólnék néhány szót erről a remek labda­rúgóról és barátról. A Man­chesterben sohasem volt sztár-kultusz, de Edward- sot mégis mindenki másnak tekintette, mint a többie­ket. Senkit sem hökkentett meg, hogy Edwardsot tizen­hétévesen válogatták állan­dó tagnak a Manchester 6. csillagokkal megtűzdelt e- gyüttesébe. 1955-ben, nem egészen tizenkilenc éves ko­rában pedig minden idők legfiatalabb angol váloga­tottja lett, a skótok elleni 7:2-es mérkőzésen. Fizikai feltételei következtében bár­mely poszton kiválót nyúj­tott, de igazi helye a bal­fedezet szerepköre volt. A- zóta sem láttam ilyen ki­váló balfedezetet. Az 1956-57-es idényben Edwards kereken kilencven­négy mérkőzést játszott Anglia, a Manchester és a katonai klub színeiben. A 95-ik találkozón, Csehszlo­vákiában, az angolok hu­szonhároméven aluliak csa­patában két akkora gólt lőtt, hogy máig is beszél­nek róla. 1957 tavaszán, az Angol Kupa egyik találko­zóján egyedülálló teljesít­ményt nyújtott. Edwards kemény volt, megingathatatlan, de nem durva, nem alattomos, és mindig lovagias. Olyan lö­vései voltak, amelyekkel a világ bármely kapusának képes volt gólt lőni. Ami­kor viszont a saját kapu­ja előtti teret kellett vé­deni, mindig ott volt, hogy megtisztítsa a rohamozó el­lenféltől a kapu előterét. A gyorsaságnak egy sa­játos válfajával rendelke­zett. Mindig ott bukkant fel, ahol baj volt, vagy a- hol szükség volt rá. Minden poszton kiválót nyújtott. Mint középcsatár lőtte a gólokat, pedig Utálta ezt a szerepkört, mert kevés te­re volt a mozgáshoz, és za­varta a középhátvéd közel­sége. Rövid ideig élt, a tragi­kus müncheni repülőgép ka­tasztrófában pusztult el. Tizennyolcszoros angol vá­logatott volt. Ha élne, ré­gen megdöntötte volna Wright rekordját, több mint százötször szerepelt volna Anglia színeiben. Az angol labdarúgásnak sokféle te­hetsége volt én van. De Duncan Edwardsból csak egy született! L b. gy. RÖNTGEN - FELVÉTELEK A kaktusz-olimpia magyar és csehszlovák bajnokairól Amtkor a nehézsúlyú olimpiát balnok lakását végül is megtalálom és becsengetek, egy pici ablakból lön a felelet, a fürdőszoba felöl: — Egy pillanat, éppen mosakszom. A hang nem túl mély, nem arányos tulafdo- nosa testi méreteivel, de így is van benne va­lami erötelfes. A gyufásdoboz-nagyságú előszo­bában vagy hatféle méretű, fekete börpapucs várfa a látogatókat. Az egyik pár csaknem la­dikhoz hasonló. Nem nehéz kttalálnt, ki hord­ta. A szoba külföldi utazások emlékeit viseli ma­gán. Az aranyérmeket is megtekinthetem; a to­kiói és a mexikói arany nemcsak értékes, ha­nem szép alkotás ts. Es milyen kevés ember­nek van belőleI ® Az olimpia évében sérülés akadályozott a felkészülésben — Sérülés? Sérülések! A derekam, a bordá­im és a körmöm sérült meg, náthás ts voltam, s így egyáltalán nem úgy készültem föl, mint kellett volna, de a versenyekre úgy - ahogy rendbeföttem. O Ki állt még közel az aranyhoz a magyar birkózók közül? — Talán Bafkó, bár ti ts csak nagy szeren­csével nyerhetett volna, egyébként senki más. W Szükséges-e a szuper-nehézsúly bevezetése? — őszintén szólva engem nem nagyon iz­gat az ügy, mert mi négyen százhúsz kiló fö­lött vagyunk, vagyis akár lesz szuper-nehéz­súly, akár nem, mi mindig összekerülünk, a százkllós ellenfelek nem izgatnak bennünket. 9 Mennyit eszik egy ilyen hatalmas ember? — Kb. háromszor annyit, mint más. • Seglt-e valaki fedezni az étkezés kiadásait? — A klubom segít, és ez a szerencse, mert én magam nem bírnám, nem keresek annyit, hogy mindent az étkezésre költhessek. Egyéb­ként van az étkezésemnek egy érdekessé­ge. Tizenhat esztendős koromig vegetáriánus voltami 0 A birkózás miatt kellett változtatni a kosz­ton? — Nem. Családi körülményeim alakultak úgy, hogy apám kényszerült főzni, s egyszer meg­sütött vagy öt kiló húst. ízlett. ® Melyik aranyéremnek örülsz jobban? — Mindkettőnek, mert mindkettő az erős akarat müve volt, Tokió előtt Is sérülések aka­dályoztak, ott Is az akaraterőm lendített át az akadályokon. 9 Milyen volt a mexikói verseny? — A nehézsúlyban négyen vagyunk esélye­sek, a többiek nem képviselnek komolyabb erőt. Ez a négy: Kment, Roscstn és egy svéd versenyző. Nekem a legveszélyesebb ellenféllel, Roscslnnal szemben egy pont előnyöm volt, mi­kor összekerültünk, én addig tussal vertem mindenkit Roscsin ellen elegendő lett volna a döntetlen is, és akkor megvan az arany. Nyu­godtan birkóztam, és ekkor egy nagyon furcsa dolog történt: a bíró megintett, passzív birkó­zásértI Azért mondom, hogy furcsa eset. mert egy versenyzőt meginteni, amikor ketten van­nak a szőnyegen és mindketten ludasak a passzív birkózásban? Dühös lettem, és elhatá­roztam, félreteszem az óvatosságot. Mindent egy kártyára tettem. gyűrtük, tiportuk egymást, Roscsin már egészen Itla volt, s én észrevet­tem, amtkor kikerült a szőnyegről, hogy töb­bet fekszik ott a kelleténél, vagyis fáradt. így megint óvatos lettem, mert ilyenkor az ts meg­történhet, hogy az összeizzadt ellenfél egy vé­letlen mozdulattal földre viheti az embert, va­gyis semmit sem szabad kockáztatót. Meg lett a döntetlen, s vele az aranyérem, mert kment sérülésre hivatkozva nem állt ki. ® Volt-e valami szerepe a kajak-kenusok két aranyának abban, hogy a birkózók ts ket­tőt szereztek? — Mtnt embernek föl esett a hírt hallani de őszintén szólva, ennek kevés köze volt a do­loghoz, mert nálunk már előzőleg minden el­dőlt. 9 Ml a kedvenc ételed? — Sok sovány hús, kevés körítéssel. Elbúcsúztam Kozma Istvántól, megköszöntem szívességét, készségességét, s ezúton kívánok neki — az olvasók nevében is — egy úfabb aranyat a vitrlnfébe, Münchenből, és kívánok neki rengeteg sovány húst minimális körítés­sel. BATTA György (Következik: BALCZO András) Kozma István

Next

/
Thumbnails
Contents