Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-11-12 / 45. szám
uf if|usag 1 A családtervezés -a fejlődő országok nagy problémája India a glóbusz szárazföldi részének 2,4 százalékát foglalja el. A Föld lakosságának viszont 14 százaléka él itt. (Az egész emberiség számát véve alapul: a földgolyón minden 7 emberből 1 indiai.) Ezzel körülbelül elmondtuk a világ legszorongatottabb helyzetben lévő országa élet-halál kérdésének lényegét. Folytassuk ' az adatokat: Indiában másfél másodpercenként születik egy gyerek. Naponta 55 ezer újszülött, évente 25 millió. És a halálozás? Nyolcmillió. Indiának ma kereken 500 millió lakója van. Ötezer évbe telt, amíg ennyi lett. De ha így megy tovább, ha nem tudják megelőzni a népességi robbanást, a következő huszonhét év alatt India lakossága eléri az egymilliárdot. 1921-ben a születések száma még így alakult: minden ezerre 49 újszülött és 48 haláleset. Ma a születési arány kevesebb. Ezerre 41. A halálozási ezrelék: 16. A viszonyok javultak, megszűnt a tömeges éhhalál, valamivel több az ennivaló, javult az egészségügyi ellátás. 1951 óta India élelmiszertermelése 17 millió tonnával nőtt. Ugyanakkor az egy főre jutó élelmiszermennyiség ugyanannyi maradt, illetve valamennyit csökkent is. MMCS MUNKAALKALOM 1951-ben Indiában 3 millió munkanélküli volt. 1965-66-ban tízmillió. A két dátum között 31 millió új munkahelyet teremtettek. De ha egyszer ennyi idő alatt 140 millióval nőtt a népessége? 1967-ben 13 millióval nőtt India lélekszáma. Egy év alatt többel, mint hazánk egész lakossága. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt négymillió új munkahelyet, 188 millió méter ruhaanyagot, két és félmillió lakóházat 126 ezer új iskolát és 372 ezer tanítót kellene Indiának adni, hogy az e|gy év alatt megszaporodott népesség igényeit kielégítsék. Ez persze lehetetlenség. A kérdés most már csak az, mit lehet tenni. Sok mindent próbáltak, próbálnak. Százmillió emberről van szó. Miután India lakosságának kétötöde, kb. 200 millió 15 éven aluli gyerek, egv másik 200 millió már idősebb korba lép, százmillió emberről van szó, akiket meg kell győzni arról, hogy ne legyen több gyerekük, mint legfeljebb kettő. Képtelenül nehéz feladat. Folytassuk a tényeket: Indiában 560 ezer falu van — az irni-olvasni tudás 25 százalékos, de a falvakban ennél jóval alacsonyabb. A lakosság 14 nagy nyelvet, s ezen belül 200 -különböző dialektust beszél. Az emberek átlagos évi jövedelme 525 rúpia, — körülbelül 750 korona. Ez azt jelenti, hogy rengeteg nyelven, rendkívül elmaradott emberek közé kell eljuttatni a terhesség meggátlásának eszközeit. Gyakorlatilag ingyen, mert nem tudnak fizetni érte. Százmillió embert megtanítani ezek használatára, meggyőzni használatuk szükségességéről. Ezt a hadjáratot hívják úgy Indiában, hogy „családtervezés“. Őszintén meg kell mondani, hogy ez, bár már évek óta rengeteg szó esik róla, még csak a kezdetén tart. A UMf Kétezerötszáz „családtervezési központot“ állítottak fel. Megbízottaik felkeresik a falvakat. Tanácsokat adnak, óvszereket osztanak ki ingyen, s igyekeznek rábírni a férfiakat és nőket olyan védekezési módszerekre, amelyek meggátolják a terhességet. A kétezerötszáz központ persze nem tudja ellátni a több mint félmillió falut. De valamelyes e- redményt már elértek. Az alkalmazott és ajánlott módszerek a következők: A legjobban népszerűsített a Loop. Ez egy amerikai orvos, bizonyos dr. Luppa találmánya. A Loop egy dupla S alakú, egyszerű műanyag készülékféle, amit az orvos, néhány pillanat alatt a női méhbe illeszt, s amely megakadályozza a terhességet. Ott maradhat egyszer s mindenkorra, de ki is lehet venni, ha a szülők mégis úgy határoznak, hogy gyerekük legyen. A Loop használata ellen a hindu vallási pártok heves kampányt kezdtek. Abból kiindulva, hogy a gyerek a legnagyobb áldás és a születésének megakadályozása bűn, India e- gyik legnagyobb ellenzéki pártja, a falun különösen befolyásos nacionalista Jana Sangh hivatalos lapjában óvta a nőket a Loop-tól, mely nemcsak bűnös szerszám, de rákot is okoz. A hírverés ellenére ötvenezer nő méhében helyezték el a Loop-ot — ami önmagában véve jelentős eredmény, de ahhoz képest, hogy az elképzelés és a terv szerint a jövőben 40 millió asszonyt szeretnének rábírni a műszer használatára — ez a szám i- gen alacsony. A második leginkább propagált módszer a sterilizálás. Ez megakadályozza. a férfiakat abban, hogy meg tudjanak egy nőt termékenyíteni, nem o- koz azonban impotenciát. Rövid műtétről van szó, másnapján a férfi már fel is kelhet. A nőknél is el lehet végezni ilyen beavatkozást, három napig kell feküdniök utána. A családtervezési elképzelések szerint tíz és tízmilliókat akarnak ily módon sterilizálni. Eddig két és fél millió férfit és nőt tettek meddővé. Akik a- lávetik magukat a sterilizálásnak, tranzisztoros rádiót kapnak ajándékul. Ezt a módszert elsősorban azoknak javasolják, akiknek két vagy több gyermekük már van. Az új módszerek mellett a „hagyományos“ fogamzásgátlás technikáját is igyekeznek népszerűsíteni. India a közelmúltban 22 millió doboz gumióvószert vásárolt Japántól, s tárgyalásokat folytat amerikai cégekkel 50 milliós rendelésről. Indiában is építenek egy gyárat — Keralában. Az óvszert a falvakban ingyen osztják ki a házaspároknak. A technikai fogamzás-gátlás mellett nagyon sokan választják az Indiában bizonyos vallási hagyományokkal rendelkező „brahmacharya“-t, az önmegtartóztatást. A kérdés azonban nemcsak az, hogy milyen módszereket alkalmaznak, s hogy azok rendelkezésre álljanak. Ha csupán erről lenne szó, akkor néhány év alatt csökkenteni lehetne a szaporodás ütemét. De ez nem egyszerűen anyagi áldozat, szervezés, állami erőfeszítés kérdése. Szembe kell szállni mindazzal a konzervativizmussal, ami az indiai faluban évszázadok óta megrekedt, az újtól való vallásos félelemmel, s nem utolsósorban azzal, hogy bár a több gyerek több enni kérő szájat jelent, annak, akinek földje is van, több munkáskezet is ad. Az indiai egészségügyi intézmények a meglévő eljárások szorgalmazásával, felvilágosító tömegmunkával igyekeznek mindezzel szembeszállni, — de egyelőre még csak kezdeti sikerekkel. A lakosság szaporodásának hatalmas hullámával küszködnek, — szembeszállni még nem tudtak. Az ellenállás legyőzése érdekében tudományos kutatás folyik, hátha sikerül az indiai sajátosságoknak az eddigieknél jobban megfelelő, az indiai parasztok számára az eddigieknél elfogadhatóbb fogamzásgátló szereket találni. CTERMEKHAZASSACOtC Sainos, gyakori kép az indiai városok utcáin. Az éhségtől aléltan fekvő pária Mindezek mellett azt is megkísérlik, hogy emeljék a házasulandók életkorát. Indiában jelenleg bármilyen korban lehet házasodni, a falvak jórészében 13-14 éves korukban mennek férjhez a lányok, sőt, Madhya Pradesh és Rajasthan nagyrészén az első menstruáció előtt illik férjhez adni a lányokat, hogy így a férjet biztosíthassák afelől: a lány érin- teílcn. Van ugyan törvény, a- mely szerint az alsó korhatár 15 év, ezt azonban nem tartják be. Jogi viták és előkészületi munkák folynak már azzal kapcsolatban, hogy megkíséreljék a házasulandók alsó korhatárát 28 évben, vagy e körül megállapítani s a törvénynek szigorúan érvényt szerezni. Ez nem lesz könnyű feladat, de ha ezen a téren bármilyen kis eredményt el tudnának érni, az is jelentősen javítaná a helyzetet. Márpedig megoldásra szükség van. Növekedhet a termésátlag, építhetnek új gyárakat, új erőműveken, gátakat, csatornázási rendszereket — mindaddig, amíg a lakosság gyarapodásának üteme ennyivel túlhaladja a gazdasági fejlődés tempóiét, India belső helyzete súlyos és megoldhatatlan marad. Az első erőfeszítések megtörténtek, s igaz. az eredmény még netn mutatkozik úgy, mint kellene, — de a feladat színié emberfelettien nagy. K risztus fölött kizárólag „forradal- misága“ miatt ítélkeztek 9 Zsidó főpap mentési kísérlete • Jézust Poncius Pilátus ítélte halálra Jóllehet csaknem kétezer év telt el időszámításunk kezdete óta, a tudósok egy részét még mindig foglalkoztatja az ún. Jézus-pernek mindinkább a múlt ködébe vesző háttere. Amíg a kereszténység Isten fiaként imádja Jézust, addig a más vallásúak és az istenlagadók csupán egykori létezését ismerik el történelmi tényként. — Annak ellenére, hogy a katolikusoknak Hiszekegy kezdetű hitvallása is csak „...kínzaték Poncius Pilátus alatt...“ szavakkal emlékszik meg Jézus szenvedéséről, sokan — tájékozatlanságból vagy rosszindulatból — a zsidókat szeretik feltüntetni Krisztus hóhérainak. Ha valóban így történt volna, mi sem gátolhatta a keresztényeket, hogy a római Poncius Pilátus helyett ne szerepeltessék imájukban a zsidókat Jézus gyilkosaiként. A világtörténelem egyik legnagyobb és következményeiben legsúlyosabb perét kétmiért a Jézus-perről szóló beszámolóiba kénytelen volt a kegyetlenségéről hírhedt Poncius Pilátust védelembe venni, tehermentesíteni és az ugyancsak kisebbségbe« élő zsidóságot Krisztus kereszthaláláért o- kolni. Ezzel magyarázható egyébként az e- vangéliumokban helyenként olvasható nyílt vagy burkolt vádaskodás a zsidók ellen. Az evangéliumok négy könyvének beható tanulmányozása és összehasonlítása u- tán arra a következtetésre jutott Cohen bíró, hogy Krisztust kizárólag Poncius Pilátus ítélte el — Augusztus római császárnak az időszámításunk előtti nyolcadik évben hozott „Lex Julia“ törvénye alapján — mégpedig mint „forradalmárt, aki azért követett el felségsértést, mert királyi méltóságot követelt magának.“ És ezért a bűntényért a római törvénykezés szerint halálbüntetés járt keresztre feszítés által. Chaim Cohen továbbá kifejti, hogy a zsidó vének tanácsa is jogérvényesen, de hagyományuknak megfelelően megkövezés általi halálra ítélhette volna Jézust. Ez azonFény derül a Jézus-perre ?— ségtelenül az ún. Jézus-per képezi akkor is, ha maga az eljárás felette rövid idő alatt fejeződött be. Ezer és megannyi könyvet írtak a názáreti Jézus peréről a hittudósok és történészek, de csak nemrégen kezdtek a jogászok is foglalkozni vele. Egyrészt négy, Angliából, Amerikából és Kanadából származó bíró. másrészt Dr. Paul Winter londoni zsidó jogtudós tűzték ki céljukul az igazság felderítését. „The Trial of Jesus“, Dr. Winternek angol nyelven megjelent könyve új fényben világítja meg az említett pert, amelyet tulajdonképpen kétszer folytattak le: egyszer a júdeai zsidó szinedrium, vagyis legfelsőbb bíróság, és egyszer az említett tartomány, római helytartója, Poncius Pilátus slőtt. Miután 19 évvel ezelőtt Dr. M Smoirát nevezték ki az izraeli legfelsőbb bíróság elnökévé, több ország keresztény hittudósai indítványt nyújtottak be hozzá a Jézus-per felülvizsgálására. — Addig ugyanis — hangoztatták beadvánukban az indítványozók — jogilag nem tekinthették legitimált félnek az izraeli legfelsőbb bíróságot, mert az de facto még nem létezett, sőt de jure maga Izrael állama sem egzisztált. T avaly azután, öt évvel Dr. Smoira halála után, a jeruzsálemi héber egyetem jogi fakultásán egy emlékeztető felolvasás keretében ismertette Chaim Cohen, a legfelsőbb bíróság tagja, a Jézus-perre vonatkozó forradalmi jelentőségű tételeit. A római jogban és a talmud törvénykezésben egyformán jártas jogtudós kijelentette, hogy miután már tavaly foglalkozott a Jézus-per büntetőjogi részével, most annak processzuális oldalát a- karja megvilágítani. — „Periratok“ természetesen nem álltak rendelkezésére, hiszen az utókornak meg kellett elégednie az evangéliumok könyvéiben található feljegyzésekkel, de szemleírók híján azokat is csak több évtizeddel Krisztus halála u- tán írták. Az evangéliumok szerzői különbén sem akartak dokumentációs műveket, hanem kizárólag hitterjesztö, missziós a- nyagot nyújtani új vallásuk hívőinek. Első tézisként Chaim Cohen megállapítja, hogy az akkoriban Rómában élő maroknyi keresztény hitközösség a római államhatalom kényétől-kedvétől fügött, aban nem történt meg. Jézust a rómaiak ítélték halálra és két másik zsidóval egyetemben az elképzelhető legkegyetlenebb módon, feszületen végeztették ki. Ugyancsak Poncius Pilátus szerkesztette meg latin, görög és héber nyelven' hírhedté vált keresztfa-feliratát: INRI (Jesus Nazarenus Rex Judaeorum = Názáreti Jézus, a zsidók királya). Ebből is nyilvánvaló, hogy a magának követelt királyi cím képezte a Krisztusnak felrótt egyetlen büntetendő cselekmény tényálladékát. A júdeai zsidó hatóságok részéről felhozott többi vádak, mint például a templom- és istengyalázás, a hamis prófétáskodás, nyilván tarthatatlanoknak bizonyultak. A halálbüntetés tényálladékát még az sem meríthette ki, hogy Jézus a messiási méltóságot követelte magának szigorúan vett vallási értelemben. A rómaiak viszont mindenkit a cézár ellenségének nyilvánítottak, aki királlyá kiáltatja ki magát. Ezért pedig halálbüntetés járt. Cohen a továbbiakban rávilágít arra á körülményre, hogy Jézust egy római százados vezénylete alatt tartóztatták le, a- miből kétségtelen, hogy Krisztus elfogatása nem a zsidók, hanem a római megszálló hatalom kezdeményezéséből indult ki. Jézust egy római börtönbe akarták szállítani, de Kajfás ügyeletes zsidó főpap kijárta, hogy éjszakára bízzák a foglyot az ő felügyeletére. El is vezette Jézust palotájába és igyekezett őt eltéríteni zsidó királlyá leendő „önkikiáltási“ szándékától, hogy kivonja a római hatóságok bíráskodása alól. — Ha tehát Krisztus akkor együttműködött volna Kajfás főpappal és a vének tanácsának jelenlévő többi tagjával, talán még megmenthették volna az életnek —1 mondja Chaim Cohen és egyúttal kizárja annak lehetőségét, hogy azon a bizonyos éjjelen holmi zsidó vésztörvényszék ítélkezett volna Jézus felett. Amint Kajfás főpap belátta közvetítő fáradozásainak hiábavalóságát, mély fájdalmában gyásza jeléül megszaggatta ruháját. Cohen megállapítása szerint tehát nem a zsidó vének tanácsa, hanem kizárólag Poncius Pilátus ítélte Jézust halálra. DER AUSWBC
