Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-29 / 43. szám
0 új ifjúság Valamikor könnyű volt az uralkodók dolga. Sőt, az sem számított, — se nekik, se a birodalomnak — ha koronás fejük üresebb volt mint a mákfej. Elegendő, ha az öreg Ferenc Jóskát említjük, — rögtön világos, hogy uralkodásra születni kell. Hiszen őfelségének annyi gondot okoztak a lázangó magyarok, csehek és a többiek, annyi baja volt a háborúkkal — mindegyiket elvesztette — annyit kesergett ntódai felett, hogy azt csak egy koronás fő bírhatta ki. Mert valóban, túl sok volt az, amit a trónörökösök miatt ki kellett állnia. Rudolf, a koronás herceg megunta a földi létet és sajátkezűleg az örök vadászmezőkre távozott: fivére, Károly Lajos, a Jordán folyóhoz zarándokolt, hogy ihassék a szent vízből és meghalhasson tífuszban. Ferenc Ferdinándot Szarajevóban „készítették ki“, IV. Károly viszont az öreg halála után olyan rosszul vezette a háborút, hogy jutalmul^ republikánusok száműzték. így aztán őfelsége Ottó, örökölte ugyan a koronát, de birodalom nélkül. —O— — Igen, jól van, Ferenc Fer- dinánd rangját főhadnagyira emelem — mondta a császár, amikor Károly Lajos előadta fia kérelmét. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy az uralkodó megfeledkezett öccse jelenlétéről. Töprengő tekintete a távolba révedt. A főherceget megdöbbentette, hogy az uralkodó nem tud magán uralkodni. Gyermekkoruk óta titkolták egymás előtt érzelmeiket, rejtegették reményeiket. Végül is az uralkodó erőt vett magán, ránézett Károly Lajosra és megkérdezte: — Elégedett vagy-e Fran- ciddal ? A főherceg büszkén bólintott. A császár felállt és megérintette a fivére vártát, aztán e bizalmas mozdulat után így szólt: — Örülj neki, mert ez nagyon nagy szerencse! Sajnos, az én fiamról semmi jót nem mondhatok. Csak a gondot okozza. Ha tudnád... Egy pillanatra elhallgatott, aztán bizalmasan folytatta: — Végeredményben a testvérem vagy — sóhajtott — te is apa vagy, fiad van, akár csak nekem. Szeretném tudni, hogy mit szólsz ehhez... Itt van, olvasd! — remegő kézzel nyújtotta át a levelet: — Ezt írta a fiam egy Szepesi nevű újságírónak. Ez itt a levél másolata. Olvasd el a vörössel aláhúzott sorokat! Károly Lajos csendesen olvasta: „Nagyon kilátástalan, csúnya idők köszöntenek ránk: az ember azt hihetné, hogy a vén Európa haldoklik és önként halad a szétesése felé. Nagy és hatalmas reakciónak kell jönnie, szociális változások fognak bekövetkezni, amelyből hosszú betegsége után egy új Európa fog kivirágozni.“ A főherceg még egyszer elolvasta a sorokat, aztán a levelet visszaadta a császárnak: — Fenség, be kell vallanom, hogy ez kissé... Az osztrák trónörökösnek természetesen nem kellene ilyesmiket összefirkálnia.. De végeredményben... mégsem Reménytelen az ügy. Rudi idealista. Majd leszokik róla. Sajnálta a császárt és együttérzéssel nézte, miként remeg annak hatalmas bajusza. AmiJ. SITKO: A MONARCHIA TRÓNÖRÖKÖSEI Rudolf trónörökös a ravatalon. A feje be van kötve, hogy a halántékán ne látsszék a lövés helye I. Ferenc József, az Osztrák- Magyar Monarchia császára kor az uralkodó látta öccse szánakozó arcát, bánni kezdte, hogy rábízta legféltettebb titkát. — Lehet, hogy igaza van — mondta — lehet, hogy az egész gyermekes könnyelműség. Ezután úrrá lett rajta a düh. Öklével az asztalra csapott és emelt hangon mondta: — Ha hazudozni fog, ha nem fog engedelmeskedni, könnyen elbánok vele. Rebbelis nem való a trónra. Ha nem lesz törekvő, miattam legyen az utódom a te fiad. Kijátszani nem hagyom magam... — Ugyan fenség, — csukla- dozott a rémült Károly Lajos — 6 már... Rudi megjavul... észre tér. Biztosan. A császár nézte, de lélekben messze járt. Aztán megrázta a fejét és kezet nyújtott a fivérének: — Köszönöm. Nem volt helyes, hogy äyesmivel zaklattalak. Feledd el és ne mondj semmit a feleségednek, az ember ne bízzon titkot asszonyra. És ami Francit illeti, hamarosan felemeljük a rangját. Áttesszük a lovassághoz, derék huszár lesz... Károly Lajos elgondolkodva tért haza. Meglepték a császár szavai. Igaz, hogy csak haragos szavak voltak, de sose lehet tudni, hogy a koronás herceg hová jut? Sok mindent beszéltek róla, s kevés jót. Nőügyeket, de ezt még elnézné az ember, rosszabb, hogy a néppel is barátkozik. Ezt egyetlen Habsburg sem engedheti meg magának Károly Lajos teljes mértékben egyetértett a császárral. De kissé örült is. Jólesett látni a tehetetlen uralkodót, aki azt hitte, hogy még a saját testvérei felett is uralkodhat. Ügy látszik, súlyos gondok kínozzák Ferenc Józsefet, ha Ferenc Ferdinándot akarja megtenni trónörökösnek, s nem a saját fiát. Reméljük azonban, hogy erre nem kerül sor — gondolta Károly Lajos. Féltette legidősebb fia jövőjét, mert sokban apja természetét örökölte. Esztelen büszkeség, magányosság, tetszelgés, dühös kitörések — mindenben apjára hasonlított. De ezen túl, apja szellemte- lenségét is örökölte. Ha tehát egykor császár lesz, az nem válik hasznára, inkább szerencsétlenné teszi. — De miért gondolok ilyen képtelenségekre? — ráncolta a homlokát és gondolatai visszatértek a megszokott realitások közé. — A császár haragszik fia csintalanságai miatt, de holnapra megnyugszik és minden rendbe jön. És az ifjú koronás hercegnő is a nyolcadik hónapjában van, ha néhány nap múlva fiút hoz a világra, akkor további ötven évre biztosított a trónöröklés. De a koronás hercegnő Erzsébet Mária, kislánynak adott életet. Öngyilkosság és eskttszegés — Wurmbrand! Mondja, hát ez lehetséges? Mi az igazság? — Ferenc Ferdinánd kezei remegtek, földre ejtette a táviratot és értelmetlenül hebegett: — Jézus Mária... hiszen ez... hiszen ez... — Császári fenség, a távirat hivatalos — válaszolt gróf Wurmbrand: — Az udvar legfelsőbb hivatalától érkezett. Fenec Ferdinánd megtörülte verejtékező homlokát, és uralkodni próbált az érzelmein. Teljesen megfeledkezett róla, hogy a tragikus eseményt jelző távirat azt jelenti, hogy az apja lett a trónörökös, s nem pedig ő, ahogy azt a távirat elolvasásakor hitte. Közben a komornyik behozta az újságok rendkívüli kiadásait: — Itt azt írják, hogy a koronás herceg gutaütés következtében halt meg. Ez hihetetlen! Hiszen olyan egészségesnek látszott! — Ne óbégasson! Ez most mindegy, hogy a lapok mit írnak! — kiáltott dühösen Ferenc Ferdinánd. Hosszú léptekkel kezdett föl és alá járni a szobájában, aztán az apjához sietett. Károly Lajos reggelizett. — Ülj le, és alaposan tömd meg a hasad! — figyelmeztette a fiát. — Az éjszakai utazás után olyan halvány vagy mint a fal. • Ferenc Ferdinánd feszülten várakozott. Az apja mindenről beszélt, csak a legfontosabbról nem. — Ma reggel megengedték az újságoknak, hogy közölhessék: a koronás herceg nem gutaütésben halt meg, hanem öngyilkosságot követett el — folytatta a beszélgetést. — Arról azonban, hogy vele találták Vecsera bárónő holttestét is, hallgatni kell. A botrány így is elég nagy... Amidőn Károly Lajos megreggelizett, közölte fiával: — Franci, tíz órára készülj fel, hivat a császár! Ne rémüldözz, nem kap be! Most bizonyára közli, gondolta Ferenc Ferdinánd, és visszafojtott lélegzettel, ragyogó szemmel nézett az apjára. Az azonban felállt, szivarra gyújtott és megismételte: — Akkor ne feledd, tíz órakor!...Isten veled, Franci! A fiatal főherceg ordítani szeretne. Miért hallgat az apja? Lemond a trónról, vagy nem mond le??? Tíz óra előtt tíz perccel megállt a kocsi és vezényszavak hangzottak: Fegyverbe! Dobok peregtek... Minden tekintet Ferdinánd magas alakjára tapadt. A főherceg remegett az izgalomtól. Az óra tizet ütött, az ajtó kitárolt. A tizedik ütésre Ferenc Ferdinándot a császár dolgozószobájába vezették. — Már rég szerettelek volna közelebbről megismerni — mondta az uralkodó. — Még azelőtt, hogy e szomorú eset bekövetkezett. — Szomorú eset — ezt a főherceg rögtön megértette. — Ez a szerencsétlenség — folytatta a császár — előbb vagy utóbb, mindenkinek kihat az életére... a tiédre is. Ferenc Ferdinánd szeme felragyogott, de nyomban le is húnyta. Az uralkodó figyelmét azonban így sem kerülte el. — Mindig szükséges... — folytatta, de hirtelen elhallgatott. Ez a fiatalember hirtelen ellenszenvessé vált. — Mindig szükséges — ismételte a császár — hogy mindenre felkészüljünk. — Figyelmesen nézte Ferdinándot. — Gyakran találkoztál vele... már úgy gondolom, hogy a koronás herceggel? — Ritkán, fenség. Prágában szolgálok... — Tulajdonképpen hány éves vagy? — Fenség... decemberben múltam huszonöt. A császár bólintott. Hirtelen nagyon öregnek tűnt. Hosszan nézte a fiatal unokaöccsét, aztán mosolyogni próbált: — Tulajdonképpen miről is beszélgettünk? Tegnap óta a gondolataim elkalandoznak... Látogatásodat a császárnénál is bejelentetted? Nem? így jó... Egy pillanatig merengett, aztán kezet nyújtott a főhercegnek: — Örülök, hogy láttalak. Majd megüzenem, hogy mikor jöjj ismét. Otthon a lépcsőn öccsével, Ottóval találkozott. — Franci — ölelte meg Ottó. — No mit szólsz hozzá? Ugye a császárnál voltál? Bejelentette hivatalosan is, hogy te vagy a trónörökös? Az egész város azt beszéli, hogy apánk lemondott a javadra... — Én semmiről sem tudok, egyáltalán semmiről... — Hogy lehet, a császár semmit sem mondott? — Ottó, megkérdezed apánkat, hogy lemond-e a trónról? Tudod, én nem merem... Vacsora előtt hazatértek a szülei. Károly Lajos aggódva nézte legidősebb fiát. — Apu, már az újságokban is benne van, — kezdte Ottó, — Igazad van. hogy vesződjön Franci a kormányzással. Az aoa bizonytalanul elmosolyodott— Sajnos, a dolog nem úgy áll. Holnap helyreigazítást adnak ki. Az uralkodó azt kívánja, hogy a trónörökösről egyelőre ne beszéljünk. Szerinte akkor is lemondhatok a trónról, amikor ő már nem lesz az élők sorában. Valójában úgy sincs értelme az egésznek. hiszen majdnem olyan idős vagyok mint a császár, és ráadásul még betegesebb is, mint ö. Biztos, hogy Franci nem kerüli el a dolgot. Ferenc Ferdinánd nem bírta tovább. Felállt és kiment. — Gondolod, hogy már most szívesen fogadná a trőnörökös- séget? — kérdezte Ottót az apja. — Franci szereti a kötelességeket. Ö már ilyen... Nem olyan, mint én — válaszolta a fiatalabb Habsburg Károly Lajos azon az éjszakán nem aludt, de Ferenc Ferdinánd sem húnyta le a szemét. A fiatal főherceg órákig járt le és föl a szobájában. Hajnalban elővette az Osztrák- Magyar Monarchia térképét. Mennyi nemzet! Az emberek milliói! Most még nem ismernek, de nemsokára megtudják, hogy ki ő- Véget vet a rendszer gyöngeségeinek, egyesíti a birodalom nemzeteit, rendbehozza mindazt, amit Ferenc József elrontott. Ferdinánd reményei megnövekednek A láz csökkent, a tuberkulózis terjedése megakadt. Az orvos ismét bízni kezdett. Félt azonban, hogy Ferenc Ferdinánd nem tartja be az utasításait, és ezért azt javasolta, hogy mostohaanyjával utazzék Egyiptomba. Az anya gondos felügyeletének köszönhető, hogy a beteg túljutott a veszélyen. Ezután a szülők Palesztinába utaztak. Az istenfélő apa ott, a Szentföldön akart imádkozni legidősebb fia egészségéért. Jeruzsálemben a Jordán folyóhoz vándorolt, és ivott annak szent vizéből. Azt hitte, hogy meghallgatást nyer annak a hithű embernek az imája, aki iszik a szent vízből. A szent víz segített — tífuszt kapott tőle. A hetvenéves ember szervezete nem bírt a veszedelmes betegséggel, belehalt. Amikor Ferenc Ferdinánd Bécsbe érkezett, apja már halott volt. Ránézett atyjára és így töprengett: túléltelek. De minek? Trónörökös lettem, de a császárt nem élem túl! Sohasem leszek császár. Apja halála után meggondolatlanul támadt az orvosára: — Mivéle nyavalyát varrt a nyakamba? Mindenki úgy néz rám, mint egy hullára. — Császári fenség, egy év múlva egészséges lesz. Ebben biztos vagyok! Ferenc Ferdinánd nem hitt neki. Apja halála után az állam vezetői tisztelgő látogatást tettek nála, mint trónörökösnél. Csak a külügyminiszter küldött levelet. Üzent érte. Goluchov- ski eljött, meghajolt és hallgatott. Hagyta, hogy a trónörökös beszéljen, ő azonban néma maradt. Végül a ház ura elvesztette türelmét: — Excellenciádnak mi a végső véleménye a föderalizációs tervemről, amelyért hajdan annyira lelkesedett? Mint trónörökös számithatok-e önre, hogy segít előkészíteni a föderáció megteremtését. — Császári fenség, ez sajnos lehetetlen — válaszolta udvariasan a miniszter. — Az én feladatom, hogy olyan politikát kövessek, amilyet őfensége helyesnek tart. Ha jól tudom, a császár nem akarja megváltoztatni az állam struktúráját. — Ezelőtt másként beszélt?! — Akkor méq császári fenséged magánember volt, mosf azonban trónörökös. Mint ellenségek váltak el. Ferenc Ferdinánd leolvasta a külügyminiszter arcáról a véleményét: A korona örököse vagy, de számolnom nem kell veléd! Nem éled meg a jövő évet sem! Minden ellenkező remény ellenére a trónörökös meggyógyult. Sőt, a császár rovására, hatalmi pozícióját is próbálta megerősíteni. A két Habsburg közt egyre jobban kiéleződött a harc. 1914 kezdetén Ferenc Ferdinánd már a császár jelenlétében is ordítozott: — Nekem itt csak annyi a befolyásom , mint az utolsó szolgának! — Amíg élek, senkinek sincs joga a kormányzásomba beleavatkozni. Ezt jól jegyezd meg! — ellenkezett az öreg. A trónörökösre hallgató udvaroncok igyekeztek olyan ideges hangulatot teremteni, hogy azzal is rontsák az uralkodó ingatag egészségét. Sokan attól tartottak, hogy egyszer a trónörökös látogatása után holtan hozzak ki az öreget. A császár egyedül az íróasztala mellett, a dossziéji közt érezte jól magát. Ügy gondolta, hogy amíg itt ül, nem halhat' meg. Sokáig akart élni, mert az öregsége számára szebbnek tűnt, mint a sok vesztes háborútól, sikertelenségtől terhes ifjúkora. A 84 éves császár négy hétig dacolt, nem írta alá a hadüzenetet. — Még a halála után sem hagy békén, háborúba kerget — motyogta az öregúr. A „kis büntető hadjáratból“ nagy háború lett amely az öreg monarchiát letörölte a térképről. Fordította szj. Ferenc Ferdinánd, a Szarajevóban meggyilkolt trónörökös
