Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-29 / 43. szám
MILYENEK A CSEHEK ? I Az augusztusi események 6ta sokszor vetik fel a hazat és külföldi lapok: milyenek is valójában a csehek? Mi jellemzó a cseh nem zet magatartására? Ehhez hasonló kérdések érkeztek a mi szerkesztőségünkbe is. Az 6 igé nyűknek teszünk eleget, amikor lapunkban közzé tessük Jiri Borek interjúját, amelyet dr. Cervinka történésszel készített a cseh mentalitásról. MILYENEK VAGYUNK? 2 ö| ifjúsáR-------------------------------A legutóbbi események ismét összeforrasztották nemzetünket és a „hazafiság“ meg a „nemzet iránti szeretet“ fogalma a kozmopo- Htizmusról és más elhajlásokról szóló beszámolókból átköltözött népünk érzésvilágába. De milyen a valóságban nemzetünk, melyek azok a tulajdonságai, amelyeket szeretni kell és melyek azok, amelyek nem válnak becsületére? Dr. Cervinka Frantisek docens, a „Cseh nacionalizmus a XIX. században“ című könyv és egy egész sor kulturális problémákkal foglalkozó cikk és előadás szerzője válaszol: Minden nemzet változik és minden nemzetben vannak különböző emberek. A mi nemzeti jellegzetességeinkről már sok előadást tartottak és tanulmányt írtak, de mihelyt bárki túlzott általánosításokba kezdett bocsátkozni, felületessé vált. Mások éles vitákban mondtak ellent, bár gyakran hasonló általánosításokban és pontatlanul. De talán sok mindenre fényt derít a történelem. A huszita villongások óta a XV. században nem viselt nemzetünk semmilyen nemzeti háborút, egyetlen cseh katona sem harcolt a cseh nemzeti hadseregben. A harmincéves háború alatt nehéz volt a választás a csehek számára, a császári vagy királyi csapatok között — egyaránt gyújtogattak és pusztítottak. Napóleon ellen, amikor a hatalom bitorlójává vált, a cseh katonák osztrák zászló alatt küzdöttek, bár a harcra hazafias jelszavakkal szólították őket. 1866-ban a csehek osztrák egyenruhába« harcoltak a poroszok ellen; jogosan tartották az osztrák uralmat a kisebbik rossznak. A balkáni háborúk idején nemzetünk a balkáni szlávokka! rokonszenvezett, de katonai segítséget nyújtani nem tudott, Svatopluk Cech annak idején megírta máig is ismert két sorát: Miért adott az úristen kezet a cseheknek? Hogy rezolúciókat írhassanak! ßs az I. majd U, világháborúban külföldi katonai egységeinkben a nemzetnek csak egy kis töredéke harcolt. Nagyobbára így volt ez akkor: A világ véres történelmét mások, hatalmasabbak írták. Mi nem dönthettünk felőle, miközben gyakran nemzeti létünk forgott kockán. Nem maradt más hátra, mint reálisan orientálódni a bonyolult helyzetben és olyan taktikát választani, amely a nemzetet erkölcsileg megóvja, és fizikai fennmaradását biztosítja. Ez érthetően nem maradt hatástalan felfogásunkra a hazafiasságot illetően. Történelmünk további specifikuma: A XVII. század óta nincs saját nemességünk. Hosszú időn keresztül nemzetünket csak a legegyszerűbb rétegek alkották: értelmiségiek, lelkes demokraták vezetése alatt, akik maguk is ebből a rétegből kerültek ki. Miközben az osztrák hatalom tekintélye és arisztokráciája nemzetünk életére veszélyes hatást gyakorolt. Később a csehek azon élenjáró harcosok közé tartoztak, akik a szavazati jogért és a parlament uralmáért szálltak síkra az Osztrák-Magyar Monarchiában. A harmincas években köztársaságunk a demokrácia kis szigete volt Kö- zép-Dél- és Kelet-Európábart, ahol antidemokratikus, tekintélyes klerofasiszta és náci re- zsimek uralkodtak; menedéke volt hazánk az antifasiszta és demokrata emigránsoknak. Ez a demokratikus népi hagyomány visszatükröződik művészetünkben is. Sorsokat és az egyszerű ember lelkületűt tárja elénk nemcsak B. Némcová „Nagyanyó“ című könyve, hanem Jirásek több regénye is. Még az avant- garde müvei sem dicsőítették a tömeg fanatikus egységességét és a vezetők kultuszát, amint ez néha az orosz futurizmusban és Ej- zenstejn vagy Pudovkin remek filmjeiben, régebben pedig W. Scott vagy H. Sienkiewicz regényeiben megnyilvánul. Még nem is olyan régen több szónok hangzatos mondatban, egy lélegzetvételre beszélt demokratikus és forradalmi hagyományainkról, mintha mindkettő ugyanazt jelentené. De amíg nekünk sok demokratikus és kevés forradalmi tradíciónk van, addig szomszédaink több forradalmi, mint demokratikus hagyománnyal bírnak. Ebből ered némely nézeteltérés köztük és köztünk. Helyes, ilyen a mi nemzeti hagyományunk. De milyen a nemzeti természetünk, jellemünk? — Az emberek mindenütt elsősorban emberek, különböző természettel és különböző fejlődési lehetőségekkel. Ezért csak azokra az általános emberi vonásokra mutathatunk rá, amelyek nálunk gyakrabban és kifejezőbben nyilvánulnak meg. mint másutt. Tipikus vonásunk, hogy állandóan meg akarjuk állapítani, vajon milyenek is vagyunk. Ezt a kérdést nagy nemzetek ritkán teszik fel maguknak. A megválaszolásánál élenjáró reprezentánsaink mindig nagy vágyat éreztek az objektív realizmus iránt és ellenszenvet a legendák, a mítoszok és a rtemzet önidealizálásával szemben. Amint történelmünk és jelenünk megmutatta, ez a realizmus gyakran szükségessé vált. Erősebben, mint más nemzeteknél, nyilatkozott meg a tisztelet bármilyen egyszerű, nemzetünkhöz tartozó ember élete iránt. Nálunk talán sohasem mondták: „Egy emberen nem múlik, vagyunk elegen!“ Ezt nem engedhettük meg magunknak. Csak rövid ideig volt az újkorban saját, önálló államunk, ßs mért nemzetünk a legtöbb parancsot, esetleg előnyöset is, számunkra idegen nép uralkodóitól kapta, akik nem értettek meg bennünket, vagy ellenségesek voltak irányunkban, erős bírálat és bizalmatlanság fejlődött ki minden iránt, ami hivatalos. Ez gyakran túlzott szkepticizmushoz vezet, de a bonyolult kérdések naiv leegyszerűsítéséhez is. A széthúzás, a viszálykodás, a világ minden táján elterjedt tulajdonság, de ebben elől járunk, a világélvonalhoz tartozunk. A viszálykodás nálunk gyakran pereskedéshez vezet, amely csekély nagyvonalúsággal és hatalmas kicsinyességgel párosul, ßs irigykedéssel. Például Nezval és Werich művei sokan közülünk nem bírálják sem állítólagos, sem a valódi hibák miatt, — de a nagy jövedelmüket rosszall- ják. Nem gondolnak arra, hogy másutt ilyen művészek jövedelme még magasabb lenne és főleg, hogy ez a felfogás művészekkel kapcsolatban — barbárság! Már régi igazság, hogy az írigykedők örökké boldogtalanok, mert mindig találnak valakit, akinek jobban megy sora. mint nekik, ßs ebben az értelemben nagyrészt a boldogtalanok nemzete vagyunk. De ama bizonyos szkepticizmus és viszály- kodó írigykedés ellenére is tudunk lelkesedni és egyetértésben megkezdeni egy jó művet — amint ezt F. Chalupny megírta. De a mű befejezése előtt gyakran lelohad lelkesedésünk, az akadályok „utatnak“. Félek ettől az elked- vetlenedéstől. ßs ezért szeretem annyira Vos- kovec és Werich optimista dalait a világtörténelem nagyjairól, akik azért győztek, mert „nem hagyták magukat elkedvetleníteni". Ezért szeretem Suchy refrénjét: „ßs ezért kell mindet újra kezdeni és nem hagyni magunkat elkedvetleníteni !“ Szeretem Holub verseit az „újra“ motívumra. De most nagyon eltértem' a tárgytól. Végül úgy hiszem, hogy irodalmunkban, festészetünkben, egész művészetünkben rendkívül sok a poézis, gyengédség és játékosság. Mi magunk nem vagyunk tudatában, mert a sajátunk. Már E. F. Burian megírta, hogy nálunk az anya, amikor gyermekével évődik, hogyan játszik a szavakkal és ez a szójáték mennyire természetes, akár a szerelmesek között is. Nálunk a konstruktőr azt mondja: „Még egy kissé el kell játszadoznom ezzel a tervezettet“. Nem véletlen, hogy éppen egy cseh tudós hirdette már évszázadokkal ezelőtt a „játszva tanulj!“ jelszót és hogy cseh költő írja: „Olyan kaland ez, mint a tengeren — bezárkózni a laboratóriumba.“ Milyen küldetése van a történelemben a kis nemzeteknek és a mi nemzetünknek? Elsősorban elnézésüket kérem: Annyi kérdést kaptam, hogy egy előadás-sorozatra kitelne a válaszokból, de nekem itt és most kell válaszolnom egy időre megszabott összejövetelen. Sok kérdést ezért leegyszerűsítettem, sőt ki is hagytam. Nem mondtam el nézetemet a cseh fejlődést illetőleg az 1848-as forradalmi évben, bár Marx bírálta a cseheket ezzel kapcsolatban és nemrégen újból gyakran volt ez a történészek között vita tárgya és nem- kevésbé a politizáló „nemtörténészek" között. Nem említettem a szlovákokat sem, mert ehhez legalább egy további interjúra lenne szükség. Most pedig engedelmesen válaszolok. H. G. Schauer valamikor feltette a kérdést, nem volna-e az emberiség és a mi számunkra is jobb, ha összeolvadnánk valamely nagyobb nemzettel, ahelyett, hogy energiánkat tékozoljuk saját nemzeti kultúránk megteremtésére. De a kérdésre választ nem adott. ßn azt hiszem, hogy a kis nemzeteknek a történelemben nagy jelentőségük van. Mivel kicsinyek, nehezen tudnak harcászati és hatalmi téren kitűnni, éppen ezért annál inkább igyekeznek ezt kulturális és szellemi téren megvalósítani. Minden igyekezetei azonban nem koronázhat siker. A mi nemzetünknek azonban sikerült. Bizonyítékul néhány világszerte ismert nevet sorolok fel: J. E. Purkyné, K. Capek, Jaroslav Hasek, Dvofák^ Janácek, Smetana, Frantisek Kupka, Josef Sima, Krí- zík, Kaplan. Részben hozzájárult ehhez különleges helyzetünk: a két nagyhatalom — Németország és Oroszország — között. Tulajdonképpen a nyugati és a keleti érdekszféra útkereszteződésén élünk. Bár a hatalmi harc ennek birtoklásáért gyakran fenyegette nemzeti létünket, sikerült mind a két fél között kölcsönösen közvetítenünk azt, ami jó volt bennük, közben gazdagítani magunkat és a világot sajátos kultúránkkal, ßs ezen az úton kell — éppen mint szocialista országnak — tovább haladnunk.-OAz utolsó szó jogát, amely a szerkesztőt illeti, amikor az interjút a nyomdába küldi, akarom felhasználni arra, hogy elmondhassam: Minden másképpen volt. A szavak, amelyek e cikkek alkotják, 15 perc alatt elmondhatók, de a beszélgetés jó néhány óra hosszat tartott. A válaszok sem voltak ilyen rendezettek, egymás szavába vágtunk, eltértünk a tárgytól és néha ellentmondtunk egymásnak, ßn például hiszem, hogy néhány más jellemvonásunk is van, nemcsak amelyekről Cervinka docens beszélt. Hiszem, hogy rendkívül sok szorgalmas, ügyes és tanulékony ember van közöttünk. De lehetséges, hogy önök más nézeten vannak, írják meg nekünk. A vélemények lehetnek különbözőek és ez nem baj, amíg közös ügyünkről van szó senkinek sincs módjában, de nem is akarja a másikat hallgatásra bírni. i. Borek Klub Felsőszelin Mi, felsőszeli magyar fiatalok 1968. augusztus 18-án ifjúsági klubunk keretében ünnepi gyűlést tartottunk. Ünnepinek talán azért nevezhetnénk ezt az összejövetelt, mivel most szervezzük újjá a már 1967 májusában megalakult ifjúsági klubunkat. A klub megalakulása nagy lelkesedésre talált fiataljaink körében. Negyven aktív tagunk volt, akire minden munkában számíthattunk. A klub a helyi Csemadok szervezet támogatásával és segítségével működött. (Ez azt jelenti, minden klub-tagunk a Csemadoknak is tagja.) Eleinte különböző irodalmi-politikai előadásaink voltak, ezenkívül tánccal, társas vetélkedőkkel tarkítottuk összejöveteleinket. A későbbiek folyamán megalakult a Csemadok énekkara és tánccsoportja. Ezek jelentős részét is a klubtagok képezték. Nagy örömmel csináltuk ezt, mert szeretünk táncolni, és énekelni, de sajnos a próbák és fellépések lázában megfeledkeztünk arról, ami legfőbb célunk volt, a művelődésről és szórakozásról. A klubélet több mint fél évig szünetelt nálunk és ezért volt főleg szükség az újjászervezésére. Most az újjászervezés alkalmával tagságunk száma 15-re emelkedett. Nagy öröm volt számunkra az a hír, hogy alakuló félben van egy különálló magyar ifjúsági szervezet. Ennek szükségszerűsége azt hisszük, természetes, és ezért mi is szeretnénk a MISZ támogatóinak sorába lépni. A MISZ tervjavaslatát, mely az Üj Ifjúság augusztus 12-i számában jelent meg, áttanulmányoztuk és egyetértünk vele. Ifjúsági klubunk tehát, mely augusztus 18-án felvette Kodály Zoltán nevét, további munkája folyamán erejének teljes latbavetésével támogatja a MISZ-t. A megalakulás után pedig aktív részese kíván lenni a MISZ-nek. Gyűlésünkön számtalan javaslat hangzott el a klub további munkájával kapcsolatban. Elhatároztuk, hogy a helyi Csemadok-szervezet munkáját továbbra is támogatjuk, és szeretnénk, ha a MISZ megalakulása után barátságunk a Csemadok szervezetével még szorosabb és bensőségesebb lenne. A klub keretében irodalmi- sportkört és esztrádmüso- rokat szeretnénk létrehozni. Ezenkívül nagy érdeklődést mutattak fiataljaink egy táncfolyam iránt is. Nagy örömmel fogadtuk, hogy a MISZ-nek a járásokban és a központban hivatalos vezető apparátusa lesz. Reméljük, hogy ez az apparátus olyan emberekből áll majd, akiknek valóban szívügye a magyar fiatalok érdeke. Ezúton szeretnénk előre is sok sikert kívánni munkájukhoz, de nemcsak nekik, hanem az összes ifjúsági kluboknak, amelyek hazánk területén működnek és támogatják a MISZ-t. Üdvözlettel a felsőszeli Kodály Zoltán Ifjúsági Klub nevében: Pónya Kornélia Örömmel írjuk, hogy végre Besenyőn ts megalakult iffúságl klubunk - Dózsa György néven — csekély létszámmal ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel. A többi faluhoz viszonyítva Igen késön alakult meg, s ezt kissé restelljük ts. IDe ami késik, nem múlik!) A fiatalok nagy lelkesedéssel kapcsolódtak a munkába, de félő, hogy ez a lelkesedés csak szalmaláng lesz és kialszik, még mielőtt valami érdemlegeset produkált volna. Mert óriási hiba az, hogy nincs helyiségünk. Ez a legégetőbb problémánk. Holott van kultúrházunk, de arról jobb nem írni és különben ts, oda csak nagy nehézségek árán, a HNB engedélyével lehet bejutni. Eddig az igazgató jóvoltából az iskolában tartottuk a gyűléseket, aki pár órára rendelkezésünkre bocsátott egy termet. Az október 6-i gyűlésre csak egy (1!) órára kaptuk meg a teremkulcsot, s ezért Időnek előtt be kellett fejeznünk a gyűlést, ami általános nemtetszést váltott ki a fiatalok között. Félünk, hogy ebből kifolyólag többen elmaradnak. Nem támogat bennünket sem az EFSZ, sem a HNB. így teljesen magunkra hagyva igyekszünk mi fiatalok valami színt vinni az egyhangú szürke falusi éleibe. Azt akartam csak megírni, hogy Besenyőn ts megalakult az ifjúsági klub, de nem tudjuk, meddig lesz állóképes. Bővebb beszámolót is írhatnék, de csak panaszkodni tudnék — ez meg felesleges. A besenyői ifjúsági klub vezetősége Kiskeszin is megalakult a Magyar Ifjúsági Klub Mint csaknem minden faluban és városban a magyarlakta területen, Kiskeszin is megalakult az ifjúsági klub. Igaz, egyelőre csak húsz tagja van, de ez már elég ahhoz, hogy a többi fiatalt is a helyes útra térítsük. Célunk: Mi is szeretnénk megvédeni a csehszlovákiai magyar fiatalok jogát, legyen az a kultúra, sport avagy más téren. Tudjuk, a mi létszámunk országos viszonylatban kicsi, de a közmondás szerint „Sok kicsi sokra megy“. Hasonló a helyzet a környező falvakban is, legyen az Bájtén, Nánán, Kicsinyden, Leléden, és így tovább. Reméljük, hogy azokban a falvakban, ahol még mind ez ideig nem alakult meg az ifjúsági klub, a közeljövőben sor kerül rá, hiszen nem kell ehhez egyéb, csupán egy-két fiatal odaadó munkája, aki meggyőzi a többi fiatalt; aztán majd saját maguk is rájönnek, hogy igenis ez a helyes út a Csehszlovákiában élő magyar fiatalok számára. A losonci építőipari középiskola magyar diákjainak állásfoglalása Mi, a losonci építőipari középiskola magyar diákjai támogatjuk a januárban hazánkban megindult demokratizálódási folyamatot. Pártunk akcióprogramjából főleg az ifjúságra vonatkozó rész ragadta meg a figyelmünket, miszerint az ifjúságnak nemzetiségi szempontból is joga van a differenciálódásra és szervezkedésre. Ennek az irányvonalnak értelmében 1968 április 8-án. a CSISZ KB összehívta a magyar ifjúság képviselőinek országos aktíváját. Ennek célja az volt, hogy megvitassa a magyar ifjúság problémáit. Itt vetődött fel a MISZ megalakításának gondolata. Az érdeklődésnek és a hagyománynak megfelelően klubalapon indult meg a szervezkedés. Szlovákiában ez ideig kb 10 000 tagja van a magyar ifjúsági kluboknak. Ezzel az új szervezettel nem az egység megbontására törekszünk. Hazánk más nemzetiségű fiataljaival együtt eszmei egységben akarunk harcolni országunk felvirágoztatásáért. Csupán azt szeretnénk, hogy saját anyanyelvűnkön vitathassuk meg problémáinkat és az ifjúságot érintő kérdéseket. A losonci építőipari középiskola magyar nemzetiségű diákjai 4< Mi, udvardi fiatalok is megalakítottuk az Ifjúsági Klubot. Szervezetünk 104 taggal alakult, s a jelenlevők javaslata alapján a „Gárdonyi Géza Ifjúsági Klub“ nevet vette fel. Aktiv munkával kívánunk hozzájárulni a magyar ifjúsági klubok céljainak eléréséhez. Szeretettel üdvözöljük a többi klubot és munkájukhoz sok sikert kívánunk. Jónás Zoltán, klubvezető A vízkeleti (galíntai járás) 1968 október 4-i ösz- szejövetelén megalakult a magyar ifjúsági klub. Felvette József Attila nevét. A klub a nagy költő szellemében öhajt munkálkodni. Vezetőségében értelmiségiek, munkások, szövetkezeti tagok foglalnak helyet: Jaköcs Erzsébet, Fischer János, Polák Ilona, Halupka István, Végh Valéria, Bodri Júlia. Az alakuló gyűlésen jelen volt a pártvezetőség és a helyi nemzeti bizottság elnöke is, akik Ígéretet tettek, hogy munkánkat támogatni fogják. Üdvözlettel: A vezetőség
