Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-10-22 / 42. szám

óí ifjúság 7 * _ . MICHAL MARTA: . ... Angliai útijegyzetek IV. A Hide Parktól Mariam« Jussaira I—«■*» Ez is a Hyde Park Londonban nem lehet mindent megnézni. Minél hosszabb ideig tartózkodik ott az em­ber — annál inkább rájön, hogy a gazdag an­golok mennyi kincset, möértéket halmoztak fel. Nem is kell múzeumba menni, a Temze partján is látni egyiptomi gránitkolosszusokat, asszír dombormüveket, Budha-szobrokat, Az üzletek és kirakatok csak az első na­pokban vonzzák az embert. Később már ész­revesszük a remekbeszabott „angolos" kabá­tokat, kosztümeket, a sok érdekes újdonságot, amelyek kényelmessé teszik az életet. „Sale — sale" — kiárusítás. Fél áron adnak min­dent Vegyétek meg. amiről álmodztok — ol­vassuk öles reklámokon. De ki álmodozik ezeken az utcákon? Csak azok, akik üres pénztárcával a zsebükben már számolni is elfelejtenek és nem érdekli őket, mibe kerül egy kabát? Mibe kerül egy kényel­mes sportcipő? Hol lehetne egy kicsit leülni, megpihenni talán? Merre van egy csendes hely, egy kis vendéglő? Vagy cukrászda? Ki érezné jól magát városnézés közben fáradtan és éhesen, valami hangos, zenés helyiségben, ahol egy néger pincér ismeretlen ételeket ajánlana és türelmetlenül várná a rendelést. Nehéz talponállót találni és szinte rémület fog el, ha benézel valami kocsma-félébe. Pedig meg kell állnod, meg kell pihenned. Hol keressünk kiutat ebből a hömpölygő em­beráradatból? Milyen nehéz hirtelen befordul­ni egy kis mellékutcába! Vágjunk csak át a szemközti kis utcába. — Hirtelen mintha va­lami elhagyatott szigetre kerültél volna ... Csend állt be. Igazi csend. Milyen meghitt kis utca. Ödön, régi házak. Kihalt kis üzletek. Egy egész más világ. Ez is London. Mintha valami vidéki városkába csöppentél volna. Milyen szé­pek a virágok, abban a kis parkban... ott a rácson túl — arra a kispadra majd leülünk... De mi áll azon a táblán a bejáratnál? „Ma­gántulajdon". — Kiskertek, London kellős kö­zepén. Szigorúan, magas drótkerítéssel vannak egymástól elkerítve. Ezek a magánparkok. És oda tilos a bemenet. Csak kívülről bámulhat­juk meg a frisszöld igazi angol pázsitot. Ezek a kertek a brit főváros legértékesebb parcel­lái. Az anyagias, belvárosi polgárok azon­ban semmi pénzért sem adnák el őket. Ezek­ben a kis kertekben az élősövény mögött — egy pár órára Ismét magánemberek — leül­nek a padra és látnak egy kis < get. Érzik a föld szagát. Talán levetik a hivatalos köntöst. Talán nem érzik elhagyatottnak magukat, nem érzik a magányt, az elidegenedést. A pázsitra szabadon léphetnek, de pontosan olyan virágot ültetnek mint a szomszéd. Pontosan ugyanazt. Az ilyen félreeső térről már nehezen kerülsz vissza a zsúfolt streetekre, a széles roadokra. De az ilyen félreeső kis utcákban járnak az igazi londoni kisemberek, öreg bácsik, akik csak akkor értenek meg, ha leírod mit akarsz. Nénik, akik a kiskutyájukat sétáltatják és tás­kájukban 5 dkg vajat, egy tojást és egy da­rab sárgarépát látni. A Regent Street-en és a ragyogó utcákon turistákkal találkő'zdl, és azokkal az angolok­kal, akik mindig a „főutcákon" járnak. Nem ismerik a dohs, szegényszagú kis utcákat. Azokkal, akik jól tudnak számolni, akik jó véleménnyel vannak saját magukról. A kis­kocsmákban hatalmas, izmos tengerészek, munkások ülnek — mintha nem is tartozná­nak azokhoz a magas és karcsú gentlemanok­hoz, akik keménykalapban, aktatáskával a ke­zükben csak azért sietnek valamelyik mellék­utcába — mert ott sikerült leállítani a kocsi­jukat. Mit látni a múzeumokban? Mindig az az érzése a látogatónak, hogy az épület túl szűk a gyűjtemények befogadásá­ra. A British Múzeumban végigsétálni- nagy teljesítménynek számit. Csak azt lehet meg­nézni, ami különösebben érdekli az embert. Rendkívül gazdag a kéziratok gyűjteménye. Valóban megőrzi és visszatükrözi azokat az ott emlékeket, amelyek az emberiség szel- .emi történetében fontos szerepet játszottak Valahonnan ismerősek ezek a könyvek. Per ' sze láttuk már reprodukcióikat tankönyvek ben, folyóiratokban, de itt közelről látni a leg régibb papiruszokat, a nagy gondolkodók, Ba con, Goethe, Schiller, Shakespeare, Marx, En gels kéziratait. Nem is szorul magyarázatra, amikor meg látod az emberi képzelet első kőbe vésett nyomait, a hondurasi táncosok szobraitő kezdve egészen a legújabb művészeti alkotá sokig: évszázadok szerint végig kíséred mind­azt, amiről a nagy művészek álmodoztak. Né­zed az álmodzó Buddha-szobrokat, a kínai ki- sebb-nagyobb istenségek műremekeitől átsé­tálsz az egyiptomi és asszírjai szoborkolosz- izusokhoz. És így teremről-teremre járva át- éped az évszázadokat, évezredeket. Szédület og el a múlt emlékeinek mélysége felett, niközben az elmúlás szele járja végig a ter­heket. Miért tűntek el ezek a magaskultúrá- ú népek a történelem porondjáról? Mindig ij emberek, űj korszakok jönnek. Londonnak van Természettudományi Mú- euma, Tengerészeti Múzeuma — és nehéz volna felsorolni, mennyi mindenféle múzeuma és képtára. A látogatók bármilyen világrészből is jöt­tek, bármilyen világnézetet is vallanak, ön­kéntelenül és önfeledten csak azt érezhetik, milyen szép a világ, milyen nagyszerű, fele­melő érzés, hogy vannak olyan alkotó elmék, tehetségek, amelyek olyan tökéletes műreme­keket alkottak, amelyek nem szorulnak ma­gyarázatra, mert önmagukban véve olyan tö­kéletese«, hogy azokat nem is lehet emberi mértékkel felmérni. Rembrandt, Goya, Tizian, művei előtt az az érzés fog el,! miért is nem láthatja minden ember ezeket az alkotásokat: akkor biztos megértené az élet magasztosabb érteimét, el­tűnne a világ színéről a gyűlölködés. Milyen szépen, egyetértésben élhetnének egymás mel­lett az emberek! Most azonban tegyünk egy rövidebb láto­gatást a híres Hyde Parkban. Képzeljünk el egy jókora teret. Az emberek hozhatnak oda székeket, emelvényeket, jöhetnek üres kézzel is és úgy is hozzáláthatnak a „szónokláshoz". Egyszerűen elkezdenek hangosan beszélni — mondjuk a vietnami háborúról, vagy a cseh­szlovákiai kérdésről. Hamarosan körülállják őket. Néha csak két-három hallgató, máskor ötven-száz, vagy pedig még többen is vitába elegyednek a „szónokkal". Megesik, hogy az ellenlábas a maga igazának nyeri meg a hall­gatókat, s aztán ő lép középre. Akadnak szi­lárd csoportok, mások viszont elaprózódnak. Itt a Hyde Parkban mindenki azt mondja el, amit akar, nincs olyan téma. amelyről ne be­szélhetne. Beszélhet a legújabb politikai ese­ményekről, beszélhet a spiritizmusről, vallás­ról, nevelésről. Az ember meghallgatja az egyik szónokot, és aztán továbbáll és előadást hallgat valamilyen szektáról. Szónokolnak egész idősek és egész fiatalok. Csodálatos hely ez a Hyde Park. Ha ezt hangosan mond­tam volna, bizonyára már jónéhányan mellém álltak volna és meghallgattak volna. Jólesett volna hallani, hogy hasonló helyet még nem láttam és milyen érdekes, hogy ide eljöhet aki csak akar, és a miniszterektől kezdve a be- atlesekig, mindenkit kritizálhat. Elmondhatja a véleményét, meghallgatják, bólintgatnak, vagy vitába bocsátkoznak. Én arról szerettem volna „szónokolni", hogy lélektanilag milyen érdekes hely ez a Hyde Park, ahonnan annyira megnyugodva, mond­hatnánk megtisztulva távoznak az emberek, miután megmondták a véleményüket Jólesett hangosan gondolkodni, vitatkozni, odamondani. A Hyde Parkban hallgatni is lehet, leheve- redni a főbe, családi pikniket rendezni, na­pozni. Milyen kár, hogy ilyen Hyde Park csak egy van a világon. És ha arról kezdtünk vol­na „szónokolni", hogy miért nincs másutt is, — annyi hallgatónk akadt volna, hogy még terjedelmes parkban sem fértek volna el. Sajnálom, hogy már csak nagyon röviden számolhatok be egy másik londoni érdekes­ségről. Madame Tussaud viaszbábú gyűjtemé­nyéről. Ha nem sikerült Londonban találkoznod királyi család valamelyik tagjával, akkor meg­ismerkedhetsz velük a híres viaszfigurák kö­zött. Ott megtalálod nemcsak az élő királyi család tagjait, hanem a kiváló politikusokat, az évszázad hírhedt gyilkosait, a híres had­vezéreket, színészeket, Shakespeare mellett teljes nagyságban ott látod Bemard Shaw-t, vagy esetleg közelebbről megnézed Einsteint. Lehet, újdonság számodra, hogy Gagarinnak szürke szeme volt — de mérget vehetsz rá, mert a viaszfigurákat pontosan mintázzák meg, és aki abban a megtiszteltetésben része­sül, hogy mint viaszfigura vonul be a gyűjte­ménybe, az elküldheti a legszebb ruháját és akkor örök viaszmása örök időkre abban dí­szeleghet. örök időkre? Nagy szó! A figurákat váltogatják. Mondjuk a readingi csecsemő- gyilkost „menesztik", könyörtelenül eltűnik a süllyesztőben. Változnak az idők— és változnak Madame Tussaud viaszfigurái is. „Ki" tartja legköze­lebb bevonulását? Madame Tussaud viaszfigurái közül: Adolf Hitler, Benito Mussolini, J. Sztálin, Hindenburg és Englebert Dolfuss í. A főiskola előadótermeiben vé­get ér az aznapi munka. A pro­fesszor gépkocsijához lép, be­száll, elhajt. A diákok vacsorára sietnek. Egy fekete fiú és egy fekete lány is. 2. Az étkezés után ki-ki a szobi - iába megy. A fekete fiú és a fe­kete lány is. 3. Kilenc óra körül lihegő lány kopogtat a negyedik emeleti szo­bába. — Zsuzsa, a professzor hivat, lenn vér a portán. 4. Zsuzsa pongyolában fut le a lép­csőn. A középkorú professzor vár­ja­— Meghívom egy kávéra. Jólesik elbeszélgetni néha. A fiatal lány meghökken, elsős, faluról jött i- de, de nem ez zavarja, hanem a tény: mit akarhat a professzor? 5. Nem mer ellenmondani. A gép­kocsi egy bár előtt köt ki. Ép­pen most nyitottak. A mixernő is­merősként üdvözli a professzort, és lopva végigtekint Zsuzsán. 6. Konyak, fekete, konyak, konyak, konyak. 7. Tizenegy óra. A professzor el­mondja, csak akkor érzi jól ma­gát, ha iszik, mert akkor elfe­lejti, hogy csúnya. A felesége nem érti meg. A gyerekeitől el- hídegült. Zsuzsát már az első pil­lanatban vonzónak találta. Nagyon tudná szeretni. A vizs­gál; is könnyebben mennének. Forgatókönyv, szomorú témára Zsuzsa meghökken, ma este ö- tödször már. Tudja, hogy semmi­lyen kapcsolatot nem tudna fönn­tartani ezzel az emberrel. Mindig a fekete fiúra gondol. 8. Egy óra. A professzor és Zsu­zsa távoznak. A mixemö a fér­fira kacsint. 9. A gépkocsiban sötét van. A gép­kocsi tágas. A mellékutcában meg­állnak. Zsuzsa búcsúzni akarna. A professzor átöleli, a melléhez nyúl. Dulakodás. A lány karmol, vi­sít. ököllel a férfi arcába vág. 10. Sírva indul haza. Professzor: Leszel te még ke­zesebb is, báránykám! 11. Másnap. — Előadóterem. Feke­te fiú, fekete lány, a professzor és a hallgatók. Ismét véget ér az aznapi munka. Zsuzsa a fekete fiúval távozik. A tanár árgus sze­mekkel figyel. 12. Este, üzenet a portástól. Zsuzsa nem megy. 13. Újabb este. Esik az eső. Zsu­zsi nem megy. 14. Esték, üzenetek- Zsuzsa nem megy, 15. Tél, vizsgaidőszak. Vizsgán: , — Kisasszony, egyest kapott. Ma este sem láthatom? — Nem. tanár úr. 16. A fekete fiú vizsgázik. Két órá­ja beszél. A részleteket is tud­ja. Mindenre megfelel. „Sajnos, nincs elég logika a mondataiban. Talán legközelebb." 17. A fekete fiú többi vizsgája e- gyes. A professzor harmadszor dobja ki. 18. Negyedik, utolsó alkalom. Sikertelen. 19. Szülők: Itt valami nincs rend­ben. Évfolyamtársak: Itt valami nincs rendjén. Lelkiismeret: itt valami nincs rendjén. 20. Összeül a különleges bizottság. Döntés: a professzor szakte­kintély. Bíznak benne. Hisznek neki. A fekete fiú, alkalmat kap jövőre. Addig is tanuljon minél többet. 21. Elkeseredettség. Szülök tébolya. Elveszett egy év. Elveszett egy emberben, egy e- gészen fiatal emberben a hit. 22. Újabb elsősök jönnek. Űj tan­év. 'Este kilenc óra. A pbrtán a professzor várakozik. Éppen most üzent Éváért, aki szőke, kivána- tots, elsős, és már az első pilla­nattól tetszik neki. 23. Ellenállj Batt* György. Az ember tragédiája (Folytatás az 5. oldalról) gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet. ÉVA Irgalmazz, Isten, bűnös lelkeiknek! ÁDÁM (visszaborzadva). Ml rettentő dal! LUCIFER Nászéneknek az. ÁDÁM Mindegy, legyen, én meg nem rettenek Dacolni érted mindennel fogok. A BARÁTOK (karban tévőiről) 26. — — öltöztessenek fel gyalázatossággal és szidalommal, kik felfuvalkodnak ellenem. 27. Vigadjanak és örüljenek, kik akarják az én igazságomat; és mondják ezt mindenkor: Magasz- taltassék az Or. ki akar békességet az 0 szolgá­jának. (A fentebbi karének kezdetével Ádám, ki a zárda ajtajához lépett, volt, ismét megállt, a tornyon egy kuvik kiált, a légben boszorkányok szállanak s az ajtó előtt egy csontváz kél a földből s fenyegetve áll Ádám előtt.) ÉVA (az ablakot becsapva). Isten segíts! A CSONTVÁZ El e szentelt küszöbről ÁDÁM Ki vagy te, rém? A CSONTVÁZ Én az vagyok, ki ott lesz Minden csókodban, minden ölelésedben. BOSZORKÁNYOK (Kacagva) Édes vetés, fanyar gyümölcs, Galambfival kígyókat költs, Izóra, hívunk! ÁDÁM milyen alakok! TI változátok-é el, vagy magam? Ismertelek, midőn mosolyogtatok. Mi itt valóság és mi itten álom? Varázsotokra ellankad karom. LUCIFER Véletlenül ml kedves társaságba Juték! Mi régtől várom e szerencsét! Ez illedelmes szép boszorkahad, Mely g mezetlen nymphát mifldazálta) Orcátlansigban messze túlhaladja. Ez a vén bajtárs, a rémes halál. Mely torzképezve a rideg erényt, Megútáltatja azt a főid fiával: Mind üdvözöllek! Kár. hogy rá nem érek Közöttetek az éjét elfecsegni. — (A jelenések eltűnnek.) Tankréd, fel Tankréd! kedvesed becsapta Az ablakot; mit állunk Itt az éjben? A szél hideg, köszvény leszen jutalmad. Helene meg mindjárt jő s mit teszek? Szerelmeskedni nem fog tán az ördög! Nevetségessé lenne mindörökre, S akkor hatalmát elvinné maga. Csodálatos, az ember hő kebellel Eseng epedve szerelem után S csak kint arat. Az ördög jégkehelle! Alig bír tőle szabadulni jókor. ÁDÁm Vezess, vezess új létre, Lucifer! Csatára szálltam szent eszmék után S találtam átkot hitvány felfogásban; Isten dicsére embert áldozának S az ember korcs volt, eszmémet betöltni Nemesbé vágytam tenni élveink S bűn bélyegét süték az élvezetre. Lovag-erényt álliték. s ez döfött Szívembe tört. El Innét, új világba! Eléggé megmutattam, hogy mit érek. KI vívni tudtam és lemondnl tudtam, Szégyen nélkül elhagytam helyem. Ne lelkesítsen többé semmi is. Mozogjon a világ, amint akar. Kerekeit többé nem igazítom. Egykedvűen nézvén botlásait. Kifáradtam, pihenni akarok! LUCIFER Pihenj tehát! De én alig hiszem. Hogy szellemed, e nyugtalan erő, Pihenni hagyjon. Ádám, Jöj utánamt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents