Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-23 / 4. szám

VIGYÁZAT,

leánykereskedők!

X etm, ugye, hihetetlenül hangzik. Pedig amint a nyugati lapok közük; „A leánykereskedelem az tuóbbi években lényegesen fellendült. Sok hiszékeny fiatal lány kerül lelketlen (lzérek kezére, sőt az is előfordul, hogy kábítószerek hatása alatt követik a csábítókat. Ezek a lányok legtöbbször akaratuk ellenére kerülnek lejtőre; testileg-lelkileg tönkremennek.“

Ezek a sorok, úgy hangzanak, mintha évtizedekkel ezelőtt jelentek volna meg nyomtatásban, pedig Patrick Montgomery a „Rabszolgatartás ellen küzdő társaság" (Anti Slovery Society) londoni titkárának az elmúlt év végén tett nyilatko- aatából idéztünk.

— Ezek lányok — folytatta Montgomery — Európa minden részéből jönnek. Rendeltetési helyük: a világ nagy tengeri kikötői és fővárosai. Sokan közülük, mielőtt végérvényesen „elmerülnének“ a nyilvános helyeken, „magánkézen" fordulnak meg.

— A „fehér rabszolga" kifejezést évszázadunk elején állítólag egy fiatal amerikai lány használta először, akit egy bordélyházba hurcoltak el. Onnan aikerült egy kis levélkét kijuttatnia, amelyben ez állt: „Segítsetek rajtam, mert mint fehér rabszolgát tartanak foglyul!”

— A kifejezést nyugodtan még ma is használhatjuk. Nehéz megállapítani, mennyi „fehér rabszolga“ él ma szerte a világon. Az ENSZ küldött felszólalása 2 000 000-ra becsüli a „fehér rabszolgák“ számát, Montgomery az említett társaság titkára, azonban több mint 10 millióra becsüli.

— Marcel Sicot, az Interpol tagja (nemzetközi rendőrség) kijelentette, hogy ma a gyors hírszolgáltatás századában se lehet a fehér rabszolgák számát pontosan megállapítani, mert a lánykereskedók áldozatai nemcsak kiskorúak, hanem olyan nők la, akik saját útlevéllel rendelkeznek és minden nehézség nélkül megkapják a ki- és beutazási engedélyt. Igen gyakori, hogy a szülők nem Is kutatnak eltűnt leányuk után, mert többnyire nem áll fenn igazi családi kapcsolat; sok esetben pedig a szülők szégyenük magukat és nem kívánják az „esetet“ dobra verni.

A lánykereskedök áldozatai

többnyire rendezetlen családi körülmények között élő lányok, de sokszor olyanok is, akiknek szülei „jobb sorsot“ szánnak gyermekük számára, hamis ábrándokban ringatják magukat és a „nagy szerencséről" álmodoznak, mint például Anna Borelli is. Nem így hívják azt a fiatal nőt, aki hajlandó volt beszélni tapasztalatairól, higy8 új ifjúság —

gyék el azonban, hogy mégis Igaz történetet mondunk el: Anna Borelli már kislány korában feltűnt szépségével és kecses mozdulataival. Az anyja azt remélte, hogy majd híres táncosnő lesz a lányából. Amikor rájött, hogy a tánchoz nincs tehetsége, akkor mindenáron mozlszlnésznőt akart belőle faragni. Múltak az évek, és Anna Borelli nevével a filmvásznon sehol sem találkoztunk.

— Külföldre, Franciaországba kaptam a meghívót — mesélte Anna. — A tengerparton megisemrkedtetn egy férfivel, csinos és kellemes modorú volt, igen tartózkodóan viselkedett. Jő benyomást tett rám és arra a családra Is. amelynél vendégeskedtem. Sokat beszélt arról, hogy kellemes külsőmmel és modorommal milyen köny- nyen elhelyezkedhetnék Franciaországban. Nevezzük André- nak a fiatalembert, aki érzékenyen búcsút vett tőlem, és azt ígérte, hogy majd Írni fog. Valóban meg is érkezett az első levél és abban felajánlotta, hogy nevelőnél állást szerez számomra. A leírt körülmények nagyon tetszettek nekem és Így anélkül, hogy otthon szóltam volna, elhatároztam, hogy állásba lépek. Szép fizetést ajánlottak és azt reméltem, hogy majd tökéletesen elsajátítom a francia nyelvet.

— Amikor megérkeztem, André várt és azt mondta, hogy elvezet a szülei házába. Egy csinos villa előtt álltunk meg. poggyászomat a vendégszobába vitte fel. Magamra hagyott. Miközben átöltöztem, furcsa nesz ütötte meg fülemet. Csak amikor el akartam hagyni a szobát, akkor ébredtem tudatára: rámzárta az ajtót.

— Hiába szólítottam, dörömböltem. csak est hallottam: Halgese!

— Először halkan kérlelni kezdtem, rimánkodtam, könyörögtem. André csak hajtogatta, hogy legyek „Jó kislány“, mert különben elveszti a türelmét.

Az ajtót nem sikerült Idfe- azltenem, próbáltam a redőnyöket felhúzni, de osak vakablak volt. Cjból kiáltozni, ordítozni kezdtem, végül órák múltán, amikor már aléltan, az ajtó mellé kuporodva félig-meddig elaludtam, André lépett a szobába. Ki akartam osonni az ajtórésen, de akkor ököllel visszataszított. Erőszakkal le- ráncigálta a ruhámat... Aztán levest és kenyeret tett az asztalra. Magamra hagyott. Órákig hozzá sem nyúltam az ételhez, aztán kanalazni kezdtem a jéghideg levest. Rájöttem, hogy valami furcsa ize van, valamilyen vegyszert tartalmaz. A következő hetekben is valószínűleg gyakran adtak Ilyen leveseket. Állandóan rosz- szul éreztem magam, zúgott a fejem és jártányi erőm se volt. Az a bizonyos vegyszer teljesen megbénította akaraterőmet.

— Hébe-hóba férfiak kerestek fel, s hogyha Ilyenkor be akartam takarózni, André mindig megvert. A férfiak különböző nyelven beszéltek egymással, csak azt vettem ki beszédjükből, hogy pénzről van szó. Sokszor nem is nyúltak hozzám, csak végigmustráltak. Egyszer megjelent egy idős férfi, akivel André igen tisztelet- teljesen viselkedett és Alexnek szólította. Ez a férfi tetőtől talpig végigmért, akkor már ott tartottam, hogy még hálás Is voltam érte, amiért gyöngéden megsimogatott.

— Megint pénzről lehetett szó a két férfi között. Andre franciául beszélt, hogy én Is megértsem: „A tiéd lehet!“ — mondta. Majd felém fordult: „Légy okos. akkor jó dolgod lesz!“

— André elhagyta a szobát, és Alex azt mondta, hogy öltözzem fel. Nagy nehezen fel- tápászkodtam. „Ne félj!“ — mondotta barátságosan. „Attól az Idegcslllapltótól van, amit akkor kaptál, amikor olyan makrancos voltál.“ Arra kért, szedjem össze holmimat, és kövessem. Kocsiba szálltunk, a friss levegő annyira elkábitott, hogy menten elaludtam. Amikor felébredtem, egy csinosan berendezett szobában Alex ült mellettem.

— Tizenkét órát aludtál egyfolytában — mondotta mosolyogva. Cjból kiáltani akartam, de Alex azt ajánlotta, legyek cendben, Enyelegve közeledett hozzám. Nem akarta kihasználni aléltságomat, de most élni akart jogával. Minden erőmmel eltaszitottam, megdöbbenve rámvigyorgott, kirohant a szobából és rémzárta aa ajtót.

— Több mintx24 óráig nem kaptam enni, a legnehezebben a szomjúságot viseltem el. Az ajtóhoz vonszoltam magam és rimánkodtam egy kis vízért.

— Alex csak másnap hozott egy pohár konyakot és vizet. Ettől újból rosszul lettem), éreztem, hogy újból valami port kevertek a konyakomba. Ha akkor bejött volna a szobába, már mindenre hajlandó lettem volna. De nem jött. Elaludtam. S amikor felébredtem, Alex egy telelrt levélpaplrost tett elém azzal, hogy csak írjam oda a nevemet. A levélben az állt, hogy nagyon jól érzem magam Toursban.

— Hát hol Is vagyok tulajdonképpen?

Nevetett. Azt persze nem köthetem a szüleid orrára, a levelet majd ott adom fel, ahol nekem tetszik.

— Furcsán hangzik, de a következő napokban valahogyan reménykedni kezdtem. Annak ellenére, hogy Alex, amikor elment. mindig rámzárta a szobát. Ilyenkor nagyon rámnehezedett az egyedüllét. Már vártam mikor jön vissza. Ml történt velem? Talán beleszerettem Alex- ba?

— Egyszer lefényképezett és ezt mondta: „Tetszeni fogsz neki!“

— Kinek?

— Megsúgta, hogy egy arisztokratának Ígért oda. Alex már előleget is felvett.

— Mint egy őrült nekirontottam: „Nem, nem, innen nem megyek el!“

— Megint a régi módszerhez folyamodott. Cheztetett, porokat adott.

— Néhány nap múlva teljesen elkábulva feküdtem az ágyamon. amikor egy jól öltözött, Idősebb férfi lépett be.

— Aztán gyakrabban keresett fel... De az emlékeim kuszák... Ez a férfi aztán azt mondta Alexnek, hogy megfelelek neki,

— Az idős férfi kedvessége szinte megkönnyebbülést hozott számomra, de aztán jött csak a legrosszabb. Alex megtiltotta, hogy bárkivel is beszéljek. A rendőrség úgy sem adna hitelt szavaimnak. Hamis iratokat húzott elő, és ezek ügy tüntettek fel engem, mint egy olyan személyt, akit titkos prostltúclő miatt köröznek és kábítószerekkel kereskedik. Végezetül még tudomásomra hozta, hogy annak az öregedő úrnak, aki már többször járt nálam, a félkegyelmű flát kell felvilágosítanom.

— Amikor Alex ezt közölte velem, látszott, mégis érez irántam némi szánalmat. Másnap elengedett sétálni. Ahogy egyedül maradtam, úgy éreztem, hogy odamegyek az első rendőrhöz, de amint megláttam, valami visszatartott. Ereztem, hogy valaki nyomon követ... Vagy osak képzelődtem?

Visszamentem és Alex gúnyé* mosollyal fogadott. — Követe tetek? — kérdeztem megszeg« penve.

— Természetesen.

— Inni kezdtem. Kívántam ex Italt. Szükségem’ volt valami kábítószerre. A félkegyelmű fiúnak nyújtott „felvilágosító órák“ voltak a legmegalázób- bak.

— Az apja valóban kifog ásta ía nti 1 viselkedett.

— Hogy van, kedvesem — kérdezte, de feleletet nem Is várt.

— Társalgást nem is vártak tőlem, csak Itattak, mégsem éreztem magam Ittasnak. Bár« milyen furcsán Is hangzik, Alex- be helyeztem minden reményemet. Bebeszéltem magamnak, hogy szerelmes vagyok belé. Aa Idős arisztokrata néhány hát múlva közölté, hogy további azolgálataimra nem tart Igényt.

— Búcsúzóul egy karkötőt adott ajándékba, amelyet Alex azonnal elvett tőlem. Közben azt is közölte velem, hogy más munkakört keres számomra.

— Hetenként levelet diktált a szüleim számára. Aztán közölte, hogy néhány napra elutazik de ha netalán valami baj érné, akkor egy barátja gondoskodik majd rólam.

— Hogy ez mit jelentett, azt osak két nap múlva értettem meg, amikor Alex állítólagos barátja eljött és elmondta, hogy Alexet autóbaleset érte és meghalt.

— Alex, úgy látszik valóban mindent „elrendezett“. Barátja egy repülőjegyet adott át ezekkel a szavakkal: „Hazamehet, de a neve ezentúl „Hallgass“ legyen“.

Anna Borelli így hát viszonylag „szerencsésen" hazakerült.

— Valóban szerencsének mondhatom — fejezte be elbeszélését — mert azok a lányok, akik a leánykereskedők karmaiba kerülnek, csak a legritkább esetben kerülnek haza.

A huszadik században a leánykereskedelemben Is egész modern eszközökhöz folyamodnak. Jelenleg például megemlítjük, hogy külföldön Igen keresettek az úgynevezett „au pair” lányok. Így nevezik azokat a fiatal nőket, akik külföldre mint háztartási alkalmazottak kapnak ajánlatot, azzal az Ígérettel, hogy néhány órai munkájukért szép zsebpénzt kapnak és lehetővé teszik számukra, hogy nyelvtanfolyamokat látogassanak. Ha az ilyen állásokat nem Jő Ismerős családok közvetítik, mindig felmerülhet a gyanú, hogy leánykereskedők tették közzé a hirdetést

Hogy mennyire fontos ellenőriztetni a külföldi hirdetéseket, azt a nemzetközi rendőrség irattárában elhelyezett ügyiratok bizonyítják a legjobban.

A Constanze nyomán

— Szóval Így, te fölényes disznó, no várj — vicsorogta keservesen Liliké. Most már végre sejtette, hogy öt itt bolonddá tartják és valami emeletes dlsznóságra használják fel. Ott állt, szegény fölényes hazu- dozó Liliké az ajtóhoz tapadva, tehetetlenül a meglepetéstől, de ebben a pillanatban ordításra ás csapkodásra lett figyelmes, ami a folyosó felől hallatszott és mivel látta, hogy Jancsi is felfigyel és készül a sikoltozás okát megállapítani, hogy észre ne vegyék, gyorsan átmászott a szobájába.

A RÉSZEG MACSKA

Fullasztó meleg és töksötét volt a szobában, amikor Péter félébredt. Ahogy felkattantotts a kislámpát, hogy megnézz# hány óra van, azt hitte leszakad a feje. A gyomra korgott, egyszóval úgy érezte magát, mint egy félig agyonvert kutya.

— Kellett ez nekem — dör- mögte magában, miközben nagy nyögések közepette kikászálódott az ágyból. Sziszegett, mikor a jéghideg vízzel tussolni kezdte magát a fürdőszobában, aztán csak úgy egy frottír- törülközővel a nyaka körül, port keresett, éppen készült, hogy beveszi, de meggondolta magát.

— Nem, semmi esetre sem teszem tönkre magam — és mindent visszatett a helyére. Péter féltette gyöngének hitt szervezetét.

— Sétálok egyet és valahol megvacsorázom — határozta el magát és máris öltözni kezdett. Megismétlődött a reggeli, csak gyorsabb tempóban, és azzal e különbséggel, hogy felhívta a barátját)

— Te Sanyi, én valami érdekeset akarok neked mondani — kezdte a telefonba. — Nem találkozhatnánk?

— Dehogy nem, éppen készülők a városba.

— Helyes, ugorj taxiba és találkozunk az Aranycslllagban, ott jól főznek.

— Haluk van? — érdeklődött Sanyi.

— Mit tudom én. miért?

— Mert pont rántott pontyra van gusztusom, az olyan köny- nyü. és az éjjel nagyon a gyomromra ment valami.

— Neked is?

— Miért, neked Is?

— Pont azzal a históriával akarlak boldogítani — Jelentette be Péter.

A vendéglőben azután, mint két Igazi ínyenc sző nélkül ettek, s csak miután a borig jutottak kérdezte meg Sanyi:

— Na?, Hát ml volt!

— Előbb te — mondta Péter — halljuk mi ment s gyomrodra!

— Hagyjuk, rendőr-dolgok — mondta Sanyi — inkább te, na ml van?

— Kérlek, férfidolgok — legyintett Péter.

— Szóval szerelmes vagy!

— Dehogy kérlek, csak megismerkedtem egy nőszeméllyel.

— Mit mondtam, hogy szerelmes vagy!

/ — Ugyan, sző sincs róla, de ... — És Péter mesélni kezdett. Sanyi közömbös érdeklődéssel hallgatta, és hogy na tűnjön udvariatlannak, megkérdezte:

— Na éa mikor visszarohantál, mi volt?

— Hát kérlek kisült, hogy az ax ajtó az igazi, ahol a sikongató néni volt.

— Na és mit szólt, amikor Becsenget téli.

— Nem csengettem, mert az agéaz folyósó kint bámészkodott és a basszushangú takarítónő harcát figyelte a mester- utcás részeggel. Liliké is kint állt, és így csak megjelentem a színe előtt.

— Meg volt lepve?

— Egyáltalán nem volt meglepve. bevezetett a rikltö előszobába és bemutatta a tanárnőt.

— Az újból sikongatni kezdett?

— Dehogy, eltűntek Lilikével a szobában és onnan kurjongatta kifelé, hogy 6 vizes hajjal jött Lilikéhez, az ajtót nyitva találta, de őnagysága nem volt a lakálban, hát laült és várt, mikor csöngettem azt hitta, Liliké jött vissza valahonnan, ás azért nyitott ajtót, boldogan kijelentve, hogy epedve vár.

— Na és mit szólt a hazudo- zös hölgy?

— Egy szót sem, csak miután felcsavarta a sikongatós néni haját, azt mondta: „Grétlkém, szárítsd meg otthon, majd átjövök és kifésüüek, nesze itt a főn, most ezzel az úrral van sürgős beszélgetnivalöm“. Aztán a nénit szárítóstól, pongyolás- tól kiterelte, engem meg betessékelt.

— Mentegetőzött legalább?

— Egy cseppet sem. úgy látszik, náluk a hazugság családi erény, mert figyelembe se véva az éjjeli eseményeket azt mondta:

„Péterke ne haragudjon, na avatkozzon többé a dolgaimba, ez az ügy elintéződött".

— De kérem, a halott.. . Erre ő: „Nem volt lat aemmlféle halotti*

— Hét maga hazudott — för- medtem rá.

— Tudod Sanyi, hogy án nem vagyok goromba, de ezt a le- fetya nőszemélyt lelki nyugalommal meg tudtam volna fojtani abbén a pillanatban. Életemben először éltem bele magam az embervadászok és esa- ládlrtók lelkivilágába.

— Na és, tovább ml volt? — kérdezte Sanyi.

— Semmi kérlek, egészen hozzámsimult, illatos kis tény a. révei betapasztotta a számat és azt mondta: „Nono Péterke nem szabad ilyen csúnyán kiabálni Magduskára, mért most mér én magának örökre Magda maradok ugye? — azután átmenet nélkül bőgni kezdett, és azt mondta: „Péterke én olyan szerencsétlen vagyok! Péterke, ugye nem hagy el? Ugye a barátom marad!"

Nézd, mit mondhattam ennsk a Lili-Magdának. Dühömben csak bólintani tudtam, mire ö- nagysága lelkesen újra kezdte: „Péterke, én magának egyszer mindent megmagyarázok és elhiheti. hogy nem tehettem másképpen, az egyetlen, amit most tehet, ha Igazán jöt akar nekem, hogy békében hagy, nem érdeklődik, és elmegy".

— Nézd, mit tehettem? Elmentem. De hidd el, Sanyi, azt hiszem, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, mint ahogy őnagysága bagatellizálni akarta. Na mit gondolsz?

Sanyi elgondolkodva simogatta az állát.

— Miért hiszed, hogy valami bűneset forog fenn?

— Én határozottan tudom — mondta gátér — hogy, Itt valami nem stimmel. Lehet, hogy s nő becsapott, vagy amit tett, azért tette, hogy szórakozzon, esetleg fogadásról is szó lehet, de hogy meg volt rémülve, hogy fehér volt mint a fal, és hogy valamitől nagyon elkeseredett volt, azt nem tetette, az őszinte volt!

— És ml bizonyította az őszinteségét? — kérdezte Sanyi gúnyosan.

— A sírás, meg az egész magatartása — dadogta bizonytalanul Péter.

— És te nevezed magad a nők szakértőjének — nevetett Sanyi.

— Hidd el Sanyi, hogy őszinte volt. Te mit gondolsz az egészről?

— Akarod tudni ml az őszinte véleményem? — kérdezte Sanyi.

— Azzal kínozlak egész este, hogy megmondd!

— Hát kérlek — dőlt hátra kényelmesen a detektív a széken — az első pont az. hogy szerelme» vagy, ét pedig fülig.

— De kérlek, az a nő olyan mint az lstenverésa — tiltakozott Péter.

— A szerelem mindig Istenverése — sóhajtott Sanyi, és Péter titkon arra gondolt, hogy lám ez a Sanyi nem boldog, pedig a szegény rendőrné csak vacak kezdőnek számított Liliké mellett, kinek a nyelve percenként kétezres fordulatokkal pörgött.

— Tévedés. Sanyikéin, ez egyszer nem vagyok szerelmes — tiltakozott Péter.

(Folytatjuk)