Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-23 / 4. szám

JANUSZ OSEKA: 5 VARÁZSLAT Egy lányhoz indulok. Utam mezőkön vezet át. Az ég azúrkék, akár az ő szeme. Kö­röskörül áfák üdezöld ruhát öl­töttek, a gyep smaragdszlnű és selymes. A szél lágyan borzol­ja a kis patak aranyosan csil­logó vizét, és hintáztatja a ná­dat. Csupa mosolygó, vidám em­ber jön velem szemben. A víz­partról békák brekegése hallat­szik. Pacsirta trillázik a ma­gasban. Virágok illatoznak az izzó réten. Minden a csodálatos tavaszt leheli. Olyan az egész világ, mint egy varázsos, tarka mozaik. Már itt is van az ő háza. Ko­pogok az ablakon. Az ajtó mö­gül hangok és léptek zaja. Raj­ta kívül még valaki van a ház­ban. Végre nyílik az ajtó. A. lányon észrevenni, hogy zavar­ban van: a másik személy ugyanis férfi. Az illető kerüli a tekintetemet, szemével int a lánynak. Becsukom magam mögött' a kaput. M1CHAL BABINKA: Mezőn megyek keresztül. Az égbolt szürke, akár egy agyon­mosott' rongy. Kemény, rút a fák kérge. Az ágakban otrom­ba, csúf bogarak mászkálnak. Rothadt tavalyi levelek hever­nek az út mindkét oldalán. A szél vadul rázza a fonnyadt csa­lán szárát. Egy közeli pocsolyából a bé­kák kellemetlen brekegése hal­latszik. Fülledt meleq van. A mocsár kibírhatatlan szagot áraszt. Csúnya a világ. Hirtelen megtorpanok. Egy gondolat villan át az agyamon. Gyors léptekkel indulok a város felé. Kék az ég. A fák ágain, a zöld lomb között madárkák csi- vitelnek. Kristálytiszta a pa­csirta hangja. A mezőt mjntha selyemből szőtték volna, illato­zik a sok tarka virág. Vidáman kelepeinek a gólyák. Köröskö­rül a tavasz hódító illata ér­zik... Eszembe jutott, hogy a vá­rosban egy másik lány vár rám. VASÁRNAP Vasárnap ... és a víz önmagával felesel céltalan csend céltalan csend megtévesztő remenyek nélküli forróság a súrlódó kavicsokban Vasárnap ... sárguló barázdák elröppent galambok jegyében kiszáradt virágcserép vagy mint bánat-pihe a könnyűszárnyú pillangó Vasárnap ... öreges tenyerek suttogása az elfeledettek sírjaiból felszakadozó sóhajok egy kevés höbörgésért vegyetek fiúk A sarkon bátorságot amikor arra megy a lányok sora az örök szfinxek dicsőségére Vasárnap ... a gesztenyék önön ridegségükbe zárva •••;.•- . a zaj és az üresség hullámai \ a szeptemberi napsütésben valaki szomorúsága halkan beszél mint az álmos folyók partjai mikor kikötnek mellettük a sóvárgó hajók x .Vasárnap .., ■,. és a viz önmagával felesel PILLANAT Messzi hívást annyira feneketlent és véznát mint az ölelő kar gyónása suttog valaki ismeretlen a fülembe türelmesen kutatom rossz csuklómban s örülök hogy a zene talán kicsiny vigaszával ideröppen valamiféle léggömböcske balkan zokogva emelkedik míg el nem tűnik végtelen egemen hogy megjelenjen mint elfeledett nyugtalanság Tóth Elemér fordításai OBUCHOVSZKIJ: KI KELL ÉRDEMELNI — Jó napot kívánok. Maga az üzemi bizottság elnöke? — Igen, én vagyok. — Egy kérésem lenne. — Tessék csak, tessék. Azért vagyunk itt kérem, hogy azon­nal segítsünk a hozzánk fordu­lókon. — Van e(jy fiam. — Ö, pajkos talán a kicsi? Semmi az egész, ne eméssze magát emiatt, magam is jó mákvirág voltam annak idején. Hát, miről is van szó tulajdon­képpen? — Bölcsődét szeretnék a fiamnak. — Nono, mit nem mond... A tányérokat földhöz szokta vag­dalni? — De kérem! — És az asszonyt? — Hiszen csak nemrég há­zasodtunk össze. — Persze, persze, minden nem mehet egyszerre... És az asszony magát? — Masa, engem?! ö a légy­nek se... — Szóval rendezett családi élet, szinte hihetetlen... Névte­len leveleket sem irkái a szom­szédaira?, új iljisís RÁCZ OLIVÉR RÄCZ OLIVÉR ÖTVEN ÉVES. KICSINYEK, IFJAK ÉS IDŐSEBBEK: OLVASÓINAK EZREI KÖ­SZÖNTIK MA EZEN A JUBILEUMON, HA AZT ÍRJUK: ÖTVEN ÉV — NEM NAGY IDŐ, DE HA ÍGY MONDJUK: FÉLSZAZ — BIZONY HOSSZÚNAK TŰNIK, HISZEN ENNYI IDŐ ALATT NÉPEK, NEMZETEK SORSA HÁROMSZOR IS MEG SZOKOTT FORDULNI. RÄCZ OLIVÉR AZONBAN NYU­GODTAN ELMONDHATJA ILLYÉS GYULÄVAL: „ELMÚLTAM HARMINC? SŐT ELMÚLTAM NEGYVEN? NEM IGAZ!“ KÖZEL KÉT ÉVTIZEDES IRODALMI ÉS PEDAGÓGIAI MUNKÁSSÁGA, EMBERI MAGATARTÁSA ÉS FÁRADHATATLAN KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGE EZT IGAZOLJA. AZ ÚJ IFJÚSÁG OLVASÓTÁBORA NEVÉBEN KÍVÁNUNK RÁCZ OLIVÉRNEK JŐ EGÉSZSÉGET, TÖRETLEN ALKOTÖ KEDVET TOVÁBBRA IS. ÉS KÍVÁNJUK, HOGY SAJÁT ÉLETE IGAZOLJA EGYIK MEGÁLLAPÍTÁSÁT: „UTOLSÓ KALAND NINCS. A KALAND — A SZÉP, A NEMES, AZ ÜJ, A NAGYSZERŰ — UTÁNI VÁGY ADDIG ÉL AZ EMBER SZÍVÉBEN, AMÍG FIATAL. ÉS AZ EMBER ADDIG FIATAL, AMÍG ÖRÜLNI TUD AZ ÉLETNEK“. LÁTÓHATÁR • Szerkeszti TOLVAJ BERTALAN • A PEDAGÓGUS Rácz Olivér a legismertebb szlovákiai magyar peda­gógusok egyike. Irodalomtanár és igazgató. Neve ösz- szenőtt a Kassai Magyar Általános Középiskolával. így emlegetjük: a Rácz iskolája. A tanári hivatás legben­sőbb szívügye. Aki nála tanulta a magyar irodalom történetét, egy egész életre szerelmese marad az Iro­dalomnak. Sok helyütt mint érettségi elnökre emlékez­nek szívesen. Saját iskolája kerítésén kezdettől túllát, szüntelenül foglalkoztatják a szlovákiai magyar iskola­ügy általános fejlődési problémái. Mint a Szlovák Nem­zeti Tanács nemzetiségi oktatásügyi szubkomissziójá- nak elnöke, ezekkel a kérdésekkel „hivatalból“ is fog­lalkozik. A mai általános középiskoláról a következő a véleménye: „Három kurta esztendő édeskevés az általános mű­veltség megszerzésére. Ne felejtsük el. hogy a régi, ún. klasszikus gimnázium nyolc hosszú éven át gyúrta, faragta, alakította és selejtezte a formálásra váró em­beranyagot, mielőtt némi joggal kimondta volna: • gyermeket orvosnak keli taníttatni, ebből pásztor lesz... A nyolc évi jellemformálás lehetősége ma Is fennáll. Csakhogy a klasszikus gimnázium a saját kohójában formálta az anyagot: négy évig selejtezett, és újabb négy éVig készített elő az érettségire. Fogadjuk el, hogy a selejtezés, illetve mai értelemben most már inkább a szelektálás munkáját ma az alapfokú iskola végzi el: akkor is mindössze három esztendőnk marad a magasabb szintű emberképzésre, nem négy,,, A három esztendő első éve ismerkedéssel, felméréssel, a talaj elkészítésével telik: a tanár ismerkedik a tanulókkal, a tanulók az iskolával és egymással. Ki lehet-e alakí­taniuk a közösséget amelyben dolgozni fognak, hiszen nem egy kohó termékei; különböző iskolákból, külön­böző tájakról gyűltek össze — tudásuk, előképzettsé­gük színvonala is különböző. A rendszeres, céltudatos, egyöntetű munkára ezek után — bárki kiszámíthatja — mindössze két év marad. Két kurta év a serdülés ko­rában: abban az időben, amikor „akaratomnak enged az anyag“ — kevés... A megismerés és formálás, az embernevelés általános középiskolai kohója sóvárogja az elveszített negyedik évet.“ AZ IRÖ Első prózai alkotásait a legfiatalabbaknak szánta. Az öcsi csacsi kalandjai (1950), A póruljárt kandúr (1950), az Allatmesék (1951) a hazai magyar gyermekirodalom mindmáig legbecsesebb termékei közé tartoznak. A for­rás melletti őzcsaládról, a délceg szarvasról, a bölcs bagolyról, a barnabundás morgó medvéről, a szabad szirti sasról, a hosszúcsőrű gólyamadárról, a sivatagi tevéről, a mulatságos kismajomról, valamint a vigyorgó kandúrról és Öcsi csacsi újabb kalandjairól ma is szí­vesen olvasnának gyermekeink, ha a könyvek Ismét megjelennének! Tíz évet vártunk a kővetkező ifjúsági műre, Puffan-* csékra, mert Puffancs, Göndör és a többiek 1961-ben lettek társai minden iskolában az ötödikeseknek. Mert bár a könyv a kassai ötödikesekről szól, akik kiváló munkájuk jutalmául négy hős. i természeti iskolába kerülnek, mégis mindenütt isk társuknak érzik Gön­döréket: az osztály lázas kés:, iíődését együtt élik át, az utazást és a többi sok-sok Izgalmas kalandot együtt hajtják végre. „Puffancs, Göndör és a többiek lassan már felnőnek, és mégsem nőnek fel: bennünk maradnak, akik mind­annyian Puffancsok és Göndörök voltunk valaha.. “ írja egyik dedikációjában a szerző. Igaza van. így mara­dunk egész emberek. írónkat azonban távolról sem merítették ki az óvodai és alapiskolás témák. 1966-ban egy érettségiző lány. Farkas Éva „erkölcsi kihágásáról" ír regényt, címe Egyszerű ügy. Aki azonban olvasta a könyvet, meggyő­ződhetett róla, hogy az egyszerű nem mindig és nem mindenkinek egyszerű, s hogy a hazai „fogyasztásra“ szánt kétezer és a Magyarországra átvett kétezer pél­dány jó mutatója a regény értékeinek. Eddigi szépírói munkásságának legkiemelkedőbb alko­tása azonban mégis a felnőtteknek és felnőttekről írt Megtudtam, hogy élsz (1963). A kritika is ezt fogadta eddig a legnagyobb elismeréssel. A könyv mottójaként szereplő néhány mondatban szinte az író ars poeticája van összesűrítve: „Aki megszületett, annak a halált is vállalnia kell. Ami azonban a születés és halál között van, az az élet. Az író az élet jogáért harcol, csakúgy, mint az orvos vagy a biológus. Fáradhatatlanul, makacs hittel. És elemző, részleteket boncoló, kutató, összefogó szen­vedéllyel." Legújabb regénye, a Rezedacirkusz rövidesen az ol­vasók kezébe jut. A KÖLTŐ Hiszek a versben. Hiszem, hog y kell a vers, hogy gyors jelent jövővel egybefonjon, és hogyha kell, vádat s mementót kongjon: emlékezz, ne felejts! — olvashatjuk az 1953-ban megjelent Kassai dalok „elő- hangjában". Miért nem jönnek mégsem azóta az „Unntpi igék“, hol és miért csuklott el a költő hangja, mivel magyarázzuk, hogy éppen egy évtized telt el első vers­kötete megjelenése óta, s mindhiába várunk a máso­dikra? ’ Szeretnénk azonban mielőbb olvasni az újabb leülte­ményeket Is, amelyek Janus Pannoniusszal együtt biz­tatót mndanának Arról, hogy immár minden végeken barát fogjon szoros kezet velünk s arról, hogy többé sohase legyen hazárd játékok tétje nemzetünk. # Ne lásson többé bajt a Duna-táj ne lásson többé vészt a Tisza-part, ne rontson többé pusztító aszály más vétke verte, sorsűzött magyart. A MŰFORDÍTÓ Csehből és szlovákból fordít rendszeresen. Évente legalább egy könyvet. Első fordítása Marie Majerová Szirénája, a huszadik: Rudolf Jasík A holtak nem éne­kelnek cimű regénye volt. (Egyhamar a harmincnál tart). Kiemelkedő fordítói tette Hviezdoslav Véres szo­nettjeinek átültetése. Egy szerzői esten valaki azt mondta: jobb mint az eredeti. Mire a költő így véle­kedett: „A fordításnak jobbnak is kell lennie, mert az eredeti művön csak egy művész dolgozik a fordításon pedig kettő.“ Hogy mennyire mestere; a műfordításnak, bizonyítja az alábbi fordítás-elemzése: „Várhegyinek tudnia kellene azt, hogy a fordítás nem lehet minden esetben szószerinti hűségű tükörfordítás, mert ezzel ahelyett, hogy közelebb jutna, eltávolodik az eredetitől. A nezmysel szót a magyar sohasem használja értelmetlenség, hanem mindig ostobaság vagy ennek megfelelő formában, a pótleka na knihy fordítá­sában üresen hangzik a könyvespolc lesz (hiszen a kér­désből önként adódott: könyvespolcot fabrikálok, köny­vespolc készül stb.), a pritom siroko rozhadzoval rukami korántsem egyenértékű a nehézkes s hadonászó mozdu­latokkal kísérte mondanivalöját kifejezéssel, a rozkosné szót nem fedi az elavult, ódon bűbájos, majd néhány sorral később a póvabne megintcsak nem bűbájos, a ülupácsik nem butácska (legfeljebb butuskám)... stb." HÁROM KÉRDÉS A JUBILEUM ALKALMÄBÖL: 1. MIN DOLGOZIK MOST, S MIK A TOVÁBBI IRÖI TERVEI? Ha az igazságnak megfelelően akarok válaszolni, meg kell mondanom hogy jelenleg — és ez a jelenleg már aggasztóan hosszú Ideje folyik — születésem ötvenedik évfordulójával kapcsolatosan feltett kérdésekre vála- évfordulójával kapcsolatosan fellett kérdésekre vála- szolgatok, holott — nem érzem magam ötven évesnek. (Ezért az iménti „aggasztó“ jelző.). Nem vagyok haj­landó különösebb figyelmet szentelni az ötvenedik szü­letésnapomnak. NEM érzem ötven évesnek magam. Ezt matematikailag is meg tudom okolni: az a nemzedék, amelyhez tartozom, 1938 és 1948 között részint vélet- lenségből maradt életben, részint üresjáratban élt. Ez a tíz esztendő tehát az egyenleg követel oldalára tar­tozik: tisztelettel kérem az illetékeseket, hogy ezt a csekélyke tételt üzleti könyvvitelük átvizsgálása alkal­mából levonásba hozni nb. folyószámlám javára elköny­velni szíveskedjenek. Csakis a fentiek tisztázása után vagyok hajlandó további írói terveimről beszélni. Közeli terveim egyébként egy már megkezdett jugoszláviai, ausztriai és olaszországi útinaplót szeretnék kötetbe ötvözni, egy már ugyancsak megkezdett novellás köte­tet szeretnék kézirattá formálni, egy — lásd, mint fent —regény kéziratát szeretném befejezni és egy, immár húsz esztendeje' készülő és halmozódó lírai műfordítás- kötet anyagát szeretném sajtó alá rendezni. Távolabbi terveim? Szeretnék többet írni. Szeretném ha több időm lenne írni. írni szeretnék. / 2. MI A VÉLEMÉNYE A MAI CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOMRÓL? Nehéz és meglehetősen szívet borzoló kérdés. Olyan, mintha egy 300 oldalas regény huszadik oldalát meg­kérdeznék, mit fart a többi 299 oldalról. Az említett irodalomba magam is beletartozom: erényeink és hi­báink közösek. Mégis azt hiszem, az utolsó tíz-tizenöt esztendő kezdi egyre következetesebben kisavazni a hibákat és keményebbre, ellenállóbbá kovácsolni az eré­nyeket. Ha az indulásunkra és Pábry Zoltánra gondo­lok — Kevesebb verset, több költészetet! — a meg­nyugvás józan örömével vallhatom, hogy már van líránk. Ha a kezdeteinkre és Szalatnai Rezsőre gondolok — Dicséretes ennek a néhány írástudónak és tollforgató- nak az igyekezete — a tárgyilagosság vértjével fel- fegyverzetten mondhatom: már van prózánk. És van drámairodalmunk, van egy európai szinten is egyedül­álló Fábry Zoltánunk, van riportunk és publicisztánk, van kritl — hm, kritikusnak tehát egyetlen ponton sem mondható a helyzet. 3. MIT ÜZEN A HAZAI MAGYAR IFJÚSÁGNAK? Barátaim, és bár az alkalom csábító, az ember a ba­rátainak lehetőleg ne üzenjen kenetteljes intelmeket és magasztos tanácsokat. Legíeljebb ennyit: ne feled­kezzenek meg arról, hogy a fiatalság az emberi lét, az emberi élet egy része. Emberi állapot. Nem haigulat és nem ruha, de főképpen nem egyenruha. Ezért igye­kezzenek úgy viselkedni, hogy később (mondjuk ötven éves korukban is) használható legyen, és ne feledkez­zenek meg arról sem, hogy csehszlovákiaiak. Hogy fia­talok. És hogy magyarok. A három együttvéve: feladat és elkötelezettség. Ölelem őket. — Saját lakásom van. — No. de ilyet... És mondja :sak barátocskám, fizetéskor laza szokott találni? — Kérem, én csak jeles ün­nepeken iszom. De kérem szé­len, én a bölcsőde ügyében jöttem.. — Elvtárskám, az ön kérése nagyon különös és indokolt­an is. Nagyszerű morális- és akás feltételei vannak és ön még bölcsődét akar az egyet­len Masenkájának... — Nem Masenkának, hanem Misenkának, a fiamnak. — Szóval így állunk! Tudja maga kinek utalunk mi ki el­sősorban bölcsódét? Mondjuk egy ilyen Szizovnak. Aki úgy­szólván ki se kerül a részegek szobájából, akinek a felesége kék foltokkal jár, a lányuk meg megbukott. Az 6 fiának Így az­tán természtesen adunk böl­csődét. A közvélemény is kö­vetelte, érti az elvtárs? Volt magának legalább egyszer is valami dolga a rendőrséggel? Nem? No látja, hogy várhatja akkor egyáltalán a mi segítsé­günket. Menjen és dolgozzon továbbra is szorgalmasan. A bölcsődét ki kell érdemelni. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents