Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-02 / 1. szám
Monoszlóy Dezső: HALLUCINÁCIÓ inden ember börtönben Ul. M Csak a rácsok különfélék. Vannak akik á cselekedet rácsai mögött ülnek, s vannak akiket a képzelődésen innen zárt cellába az élet. Az én börtönöm a legkülönösebb. Hol ilyennek, hol olyannak gondolom a rácsait. A vizsgálóbíró azt állítja, hogy megfojtottam a feleségemet. De ez teljesen lehetetlen. Hiszen minden egészen máshol történt, túl a cselekedet rácsain. Itt a cellában különös kék fények égnek. Egy szilvára emlékeztetnek, amely legurul a háztetőről. Gurul, gurul és úgy látszik, hogy ez is leesik a földre, mint a többi szilva. De én nem akarom, hogy így legyen. És a szilva valóban megáll a levegőben, nőni kezd, hatalmas szilvakék csillárrá változik, pontosan olyan színűvé, mint a gazdag és szőke nők éjjeli pongyolája. Igaz, Nelly se nem gazdag, se nem szőke. Én azonban mindennap azt hajtogatom, miért ne történhetne csoda. Nelly egyszer megtalálja a kincset és akkor övé lesz az a kék színű csillár, amely nekem világít. Nem szabad, hogy Nelly is szilva legyen, aki legurul a háztetőről. Az utca hol poros, hol sáros. Bepiszkolódnak a szilvák. Nelly megtalálja a kincset. Biztos, hogy megtalálja. A Foxi-Maxl kalandjaiban Is megtalálják és a színházban és a képesújságokban és a regényekben is. A vizsgálóbíró hazudik, Nelly él és reggeltől estig pongyolájának fényével simogat. Ma délután behoztak a cellámba egy vadalmamosolyú fickót. Neki könnyű, ő tudja, miért van itt. Mindjárt azzal kezdte: — Tudja mister, nem sikerült a szajré. Hát magaT — Nekem se sikerült. Mit mondjak neki? Ha megmondanám az Igazat, helyesebben azt, amivel vádolnak, megijedne tőlem. így azonban kényelmesen véglgterpeszkedik a fapriccsen és fecseg, be nem áll a szája. Persze Nellyről nincs mit mondjak, és amit elmondanék, azt úgyse értené meg. Az élet valódi tényeinek nincsenek szaval, inkább színei, Nelly világoskék, és szőke és néha rózsaszín, Nelly szilva, amely nem gurul le a háztetőről. Nelly a feleségem. Ha nem lenne már az, ha... Akkor ezt a fickót se zárták volna ide. Gyilkosoknak nem szoktak társalkodó partnerekről gondoskodni. Bár lehet, hogy ez csak a regényekben van így, a valóságban rögtön megjelennek a vadalmamosolyú szajrézó fickók, hogy kilopják az ember zsebéből a bizonytalanságérzetet. — Mister, maga sohase szokott félni? — Hiába vág fel, még a legbátrabbak is berezelnek. Volt egy hapsi, csuda kamény- faragású tag. Az azt híresztelte magáról, hogy ő senkitől se fél. £s ha éjjel! rátör valaki? Akkor se. Az éjjeliszekrényemen van a browningom. Lepuffantom a betolakodót. Addig hősködött, míg az egyik barátjával, akivel sülve-főve együtt voltak, fogadtak megijeszthetetlenségében. Ha veszítene, fizet száz dollárt. Egyik éjjel aztán pontosan éjfélkor egy csontvázfejű fehérlepedős kísértet lépett a szobájába. A pasi nem hitt a kísértetekben, elővette a browningját: — Állj, vagy lövök! De a fehérlepedős nyugodtan közeledett. A pasi lőtt. A kísértet visszadobta a golyót. £s megint közelebb lépett. Még vagy kétszer megismétlődött a zrí és a pasi bekrepált. Szív- szélhűdést kapott. Az történt ugyanis, hogy a barát, akivel fogadtak, kicserélte vaktöltényekre a revolverében a golyókat, beöltözött szellemnek és a valódi töltényeket magával hozta... Na mit szól hozzá? — A párna alatt fehér egerek cincognak, és a Foxl-Maxi kalandjaiban a farkas szájában hozza a nyulat. Aztán jön a medve, ráparancsol a farkasra, a farkas széttát- ja a száját, és a tapsifiiles vidáman továbbhalad. Csakhogy hiába jön a medve, az összekulcsolódó ujjakat nem lehet szétnyitni... Meg kell szűnni a cincogásnak, mert a cincogástól lezuhan a szilva... A cincogástól jód és kloroformszag árad. A nőgyógyászati klinikán vödrök csörömpölnek, viaszarcú nők fekszenek a gurulós ágyakon. £s a doktornak is kellene adni valamit, de nincs pénz. Nelly nem találta meg a kincset. Pedig olyan hihetetlenül kicsi és törékeny. Lötyög rajta a csíkos, körházi uniformis. Neliyt a saját boldogságának börtönébe zárták. De miféle boldogság ez? Véres vatták és gézek birodalma. Hová lett a szilvakék szinű csillár? Fájt? Nem szól, nem panaszkodik, csak rémült gazellaszemekkel néz. Ügy néz, mint akire rátapostak — Jó reggelt mister. Fogadjunk, hogy maga nem Is figyel a dumámra. Mit saccol, hány kilót kapok? ány kilót? Hát ezt nem is olyan nehéz kiszámítani. A büntetőtörvényH könyv idevonatkozó paragrafusa elég világosan és taxatíven rendelkezik. A boldogságot sokkal nehezebb kiszámítani, és azt is, hogy hány végzett jogász tud elhelyezkedést találni. Ha akkor elveszi annak az ügyvédnek a lányát, minden másképpen történik, de nem lehetett, mert a háztetőről el kezdett gurulni a szilva törékenyen, vidáman és kéken, csak a kezét kellett kinyújtani, hogy csillárrá változzon... Később mégis gazellasze-® mekkel nézett a kórházi folyosón, úgy nézett rá, minit aki leesett a háztetőről. — Nem tudom. — Jó pofa maga. Persze hogy nem tudja. Nem Is azért kérdeztem. De valamiről csak kell dumálni, hiszen magával megkukul az ember. Reggeltől estig azt a poloskafoltos falat bámulja. Mit bámul rajta? Ez nem székesegyház, ahol ájtatos pofát keli vágni. Ilyen szótalan vagánnyal még sohasem találkoztam. Pedig van ebben a cellában valami templomi. A vadalmamosolyú fickó sötét barátcsuhát ölt, s felmászik a szószékre: „Ebben az életben minden tökéletességhez tapad holmi tökéletlenség és semmi okoskodás nincsen bizonyos 'homály nélkül." Nelly szeretett azokban a hideg padokban ülni, és minél gyakrabban járt oda, annál testetlenebbé vált a gyümölcsízű első látomás. Pedig az a barétkámzsás fickó tovább prédikál: „Betegség folytán kevesen javulnak meg, valamint akik sokat zarándokolnak ritkán lesznek szentek." Az élet tele van hangyákkal, szürke, pici hangyákkal, nyüzsögnek a templom körül, mindenhová bemásznak, nem szólnak hangosan, csak apró szájaikat tátogatják: „Meg kell fizetni a lakbért! Ebédelni kell! Foltos az abrosz! Rongyos az abrosz! Szétmállott a lepedő!... A hangyák mindenüvé bemásznak. Némán tátogatnak. Miért nem ordítanak? Ha ordítanának, akkor Nelly is meghallaná. Mert Nelly úgy tesz, mintha nem Is látná a hangyákat., De közben mégis kiderül, hogy csak tetteti magát, mert hiszen a hangyák elől menekül a templomba A hangyák azonban kivárják, alighogy kilép a kapun, nyomába szegődnek, bemásznak az imakönyvébe, fellapozzák a reménytelenség kísértő oldalát, alá is húzzák, felkiáltó jelet is tesznek utána: „Valamint akik sokat zarándokolnak, ritkán lesznek szentek!" Mindenütt hangyák. Mit lehet tenni a hangyák ellen? A cellatárs szerint be kell törni a bankba. — Nézze mister, ha az embernek nincs dohánya, valahogy csak segíteni kell magán. Elvégre zsákokat cipelni a kikötőben még nehezebb. Nem Igaz? De igaz. ő megpróbálta. Azelőtt, mielőtt Nelly arra a köpőcsészés és vödrös folyosóra került a véres vatták és gézek közé. ö akarta cipelni a zsákokat, de nemcsak a zsákok voltak nehezek, a zsákhordó társak még nehezebbek voltak. Nem bírta elviselni gyűlölködő pillantásukat; Mit akar közöttük ez a ficsúr? Ügy néztek rá, mintha csak rossz tréfából vállalkozott volna a munkára, csak azért, hogy elvegye tőlük a kenyeret, ö akarta cipelni azokat a zsákokat, hogy le ne guruljon a szilva a háztetőről. Mert lehetetlen, hogy olyan csekélységen múljon a boldogság, hogy van dohány, vagy nincs dohány. Ha az ember mosolyogni képes, elszaladnak a hangyák. De Nelly nem mosolyog. Nelly rémülten néz, mint a gazellák. Hiába törné be a bank kirakatát, ha az embernek eltorzul a saját mosolya, akkor a tükröt kel! ösz- szetörni, a saját arcát kell összetörni, akkor... — Mister, maga álmában mindig verekszik? _ •> — Már második éjszaka tör-zúz és főleg a tükörrel van baja. Pedig az üvegbe nem Jó belebokszolni, mert elvágja az ember kezét. A céllá padlóján időnként fehér csík szalad végig. Valószínűleg olyankor, amikor a fegyőr félrefordítja a kémlelőablakot. Szinte teste van ennek a fénynek, mégse lehet megfogni. Olyan mint a napsugár, amely bevonalkázza a domboldalt. Nellyvel fekszünk a fűben. Ingerkedve kapkoduhk a fehér sávok után. Most éppen Nelly orra hegyén táncol a világosság. Fitos orra van, mint a karakterbabáknak. A fényt azonban nem lehet utolér* 5 új ifjúság ni. Hiába nézegetjük, üres a tenyerünk. Valahová elszökött a fény. A szomszéd küszöbe alá bújt. Ott lapul sárgán és utálatosan. A szomszéd veri a feleségét, nagyot puffannak az ütések, ilyenkor a fény is meg-megrezdül. Lúgkőszaga van ennek a fénynek. A cella padlójából is lűgkőszag árad. Ha Nelly szemeibe költözik, akkor manduiaízú. De nemcsak manduiaízú. Nelly szemeiben is verekszik a szomszéd, és ott nyüszít a beesettmellű szomszédasszony félelme. Milyen érdekes volna Neliyt megütni egyszer. Lúgköszagú szárítókötelekkel végigverni rajta. Kiverni belőle ezt a gyalázatos, oktalan félelmet. Előhúzni a küszöb alól azt a lompos megsárgult fényt, vesszőt fonni belőle. hátha kifeliéredne. A vizsgálóbíró cigarettával kinál. Egészen olyan arcot vág mintha a barátom lenne. — Ugye maga irtózik a durvaságtól? Talán fél is tőle? — Igen. Rettenetes, amikor a szomszéd rekedtes hangon ordít. Mintha Nellybe is belerúgna. Nem védenek a falak. A rendőrök is ordítanak és a villamoskalauzok is. Ordítanak az utások és a járókelők. Az egész élet ordít és az a puha fehérség még mindig cincog a párna alatt. Ügy látszik, hogy még egyre hallja az ordítást. Ne hallja! Be kell tömni az ártatlanok fülét. — Csak gyújtson rá nyugodtan. — Köszönöm. — Ha megengedi, elmondok egy történetet. Milyen udvarias. He megengedi?! Aki rácsok mögött Ul, attól úgyse függ semmi. De hiszen mindenki rácsok mögött Ul. Csak az történik meg, ami úgyis megtörténne. Nincs megengedhetetlen, csak megtörténhetetlen van. — Kezdő sofőr koromban rosszul vettem egy kanyart és a fék helyett a gázra léptem. Egy betonfal suhant el a szemem előtt, még görcsösebben tapostam a gázra s valahogy visszarepítünk az útra. Máig sem értem, hogy úsztuk meg. Hárman ültek még velem a kocsiban és a szörnyű eset után el kezdtünk hahotáznl. Ügy hahotáztunk, mintha egy jól sikerült cirkuszi mutatványon derülnénk, pedig tele voltunk nyüszítő félelemmel. £rti ugye? — Igen. ,1 — Néha váratlanul az ember pontosan a fordítottját teszi annak, amit akar. Any- nvira féltünk, hogy már nem lehetett ordítani, csak nevetni lehetett. Maga azt mesélte nekem, hogv kiállhatatlan szomszédai voltak. Reggeltől estig verekedtek. Gyakran befogta a fülét, hogy ne hallja. Mégis hallotta és aztán már nem bírta tovább, nem tudott ennyi durvaság ellen védekezni, baltát ragadott, betörte a szomszéd ajtaját. aztán azzal a baltávai széthasította a szomszéd fejét Igaz? — Igen. i — Csakhogy ebből egy szó se Igaz. A szomszéd erről semmit sem híd, él és egészséges. Maga egy ujjal se nyúlt a szomszédhoz, hanem akkor.« — Nem! — De Igen... Rászorította a párnát a felesége szájára... £s.„ — Nem! Nem. Nem. Nem. Azok a fények nem a szomszéd küszöbe alatt lapulnak. Azok a fények a domboldalon táncolnak. Nelly virágot szed. Sárga margarétákat. A margarétáig szirma fehér, mint Nelly menyasszonyi ruhája. Kár, hogy Nellynek nem volt menyasszonyi ruhája. Akkor azt hitték, hogy mindegy, de most utólag... Azok a margaréták ovan fehérek, és bármikor történhet valami... A vizsgálóbíró rosszul forgatja a kormányt és nekirepül a betonkerltésnek. ersze az Is lehet, ha most megfordul a zárban a kulcs, nem Is engem hfvP nak majd kihallgatásra hanem a vadalmamosolyú fickót. Akkor legalább egy-két órás békesség következik. Vagy nem is nyitják ki a cellát, a kémlelőnyílást sem fordították el, dehát akkor az a fény, amely a padlón táncol?... Valóban nincs is fény. Csak egy tegnapi fénynek az emléke vibrál. Vagy az se. Az ember csak azt hiszi, hogy létezik. De ezt is csak a rácsok hitetik el vele. Ha ki tudna lépni közülük, nem is lenne. Közben azért nagyon kell vigyázni, mert mindenütt a valószínűtlenség csapdái leselkednek. A vadalmamosolyú fickó kis üvegcsillámot forgat az ujjal között. — Ezt nézze meg mister. Látja? — Igen. Egy indián bölényre vadászik. Látszólag minden rendben van. De vajon lelőheti-e az Indián ilyen gyatra nyíllal azt a hatalmas állatot? Biztosan lelövi. Neki is sikerült egyszer légpuskával verebet lőni. Ez persze még egészen kisfiú korában történt. Azóta megnőtt. Miért nőtt meg? Azért, mert maga is akarta, örült neki, hogy nő, hogy izmosodik, hogy hosszú nadrágot kap, örült az első cigarettának az első csóknak... Az első csóknak? Nem, annak nem örültem. nedvességet érzek a tenyeremben, ha rágondolok. £s különben is minden olyan szédületesen gyorsan pergett egymásután, már egyáltalán nem akarok nőni, rövidnadrágban flóberttel bölényre akarok vadászni, hogy ne halljam a szomszédban a csörömpöléseket. A szomszédtól vgyan nem is kell félni, a szomszédot már régen szétaprítottam azzal a baltával. A vizsgálóbíró szerint... A vizsgálóbíró szerint... Nem! A szomszéd nincs is. Egyelőre még nincs.. Még csak flóbert van és bölényvadászat. — Mit gondol mister, hányán ültek itt ebben a sittben? — Hányán? — Maga arra vár, hogy most kiszámoljam az ujjamon? — Nem. De engem mindenesetre hagyjon ki a számításából, én nem ülök itt. — Hanem mit csinál? — Én bölényre vadászom azzal az indiánnal. — Na végre... Ez volt az első Jó beköpése. De ha hozzák a kaját, azért azt átveszem maga helyett. Ma alighanem babfőzelék lesz. Az ebédidő a legutálatosabb. Annak olyan hangja van, mint amikor valaki a körmét reszeli. A hátgerincen csikorognak a kulcsra.iáró ablakok. £s világos van, és úgy tűnik, mintha egészen biztosan élne az ember. Vacsoraidőben már valamit tompít a kulcsok nyöszörgésén a homály, lehet, hogy a sötétségtől beolajozódnak a vasak. Viszont jobban hallani az egerek cincogását és puhábbak lesznek a párnák. Este arról a kis színes üvegről eltűnik az indián. A vizsgálóbíró félrefordítja a kormányt és én kirepülök a kanyarból. Fogom a fejszét, és agyonütöm a szomszédot A vizsgálóbíró azonban mindig utánam kap. — Hohó, maga itt marad. — Nem. Nekem át kell mennem a szomszédba. A szomszéd késeket hajigái és öszszetörte a tányérokat. — Magának itt kell ülni mellettem. A kanyar után Is. A kanvar után van a temető. A koszorút elhozta? — Miféle koszorút? — Már megint elfelejtette, hogy Neliyt temetik? — Neliyt? Ki az? gén, ez jó, Csak reggelig kitartson ez a kérdés. Reggel tesz az esküvő. ElI veszem a gazdag ügyvéd lányát. Paulinák kedves kövér nyaka van. Olyan vastag, hogy nem fér a párna alá, s a tokája alatt vastag aranylánc hintázik ide-oda. Ha valaki hozzá akarna nyúlni, megszólalnak a vészcsengők. A fülében is brilliáns lámpák lógnak, azok adják a riasztó fényjeleket. Ha időben megérkezik a pap. és megszólal az orgona... Már mondja is latinul a szöveget... Most csavarják kezünk köré a stólát... Már csak a gyűrűk hiányoznak. Hol vannak a gyűrűk? Rettenetesen kell sietni... Ha ez is sikerül, akkor a szomszédot sem ismerem meg... Akkor Nelly sincs... Nelly... Csak a csapdákra kell vigyázni és a rácsokra. Reggelre úgyis minden kiderül... Lehet, hogy sikerült az esküvő.« A vizsgálóbíró nem tudta visszakapni a kormányt a kanyarban és már régen eltemették, ugyanabba a temetőbe, ahová engem akart elvinni. Lehet, hogy rácsok sincsenek. Ha nincsenek rácsok, semmi sem történt. Az indián se lőtte le a bölényt... És az az utálatos fehér egér se cincog többé, amelynek pontosan olyan nyaka van, mint az ügyvéd lányának, akit elvettem feleségül. De hiszen nem is vettem el. A pap későn érkezett a gyűrűvel. Valami közbejött. Valami... De micsoda? Hiszen ha ez sem így van, a többi miért lenne úgy? A vizsgálóbíró hazudik. Nekirepült a betonfalnak... Csend van. Csend... Nem ráspolyoznak a pléhtányérok a hátcsigolyán... Mindenki börtönben Ul, de ha az ember elindul, keresztül tud lépni a falakon. X hó tegnap megeredt egyszerre, s mord utcánk melegen tUndtíkttl, a patyolat kavargás belengte. Kint Jártunk — s szorosabb lett a kór mely kettőnket titkon Összezár — halk léptekkel, halk lélekkel lépve nyílt ajkunk nem remélt nevetésre, mint ki trlss, új világra talál. Bár ránk súlyos kérdés gondja vár, könnyűek lettUnk, mint friss lehellet, s vígak, mint hókacagtatta gyermek — szép öröm, beh kellettél te már! TÖTH BÁLINT fordítása BERTHOLD VIERTEL: HÓ
