Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-24 / 37-38. szám

10 “i

— Ha megkapom azt a becsület- rendet, én úgy itthagyom magukat a sivatagban... Becsületszavamra!...

Azumbár előtt néhány kilométerrel már percenként közölte bajtársaiva), hogy elmúlása küszöbön áll. Ezek aránylag férfias belenyugvással vették tudomásul a közelgő katasztrófát és dohányoztak.

A sivatagon túl már látszott az Atlasz-hegység nyúlványa. Ez volt az utolsó oázis a Szaharában: Azumbár. Egy állomásépület, egy kút és néhány vályogputri jelezte, bogy a helyiség vasúti góc. Minden hat hétben egy teljes fél óráig áll itt a Szahara- vasüt, de senki sem tudja, hogy miért. Zarzan, a berber házaló, aki a környékbeli helyőrségek katonáira rá -sózza rossz zsilettjeit és olcsó szip kait, most nyájas ábrázattal vigyorog az érkezők felé.

— Nagyszerű whisky van a duá romban. Azt hiszem, a rumi kato nák szeretik.

— Megvesszük tőled a whiskyt, Zarzan — mondta Vernin.

— Szükségem lesz rá, mert a „Szép Hopkins“-hoz jöttünk, ha ugyan itt van.

— Véletlenül, itt van, uram. Az esti vonattal visszaérkezik Gondárből s vasúti vendéglős, azt akarja megverni.

Megvették hát a whiskyt és felkeresték a Szép Hopkins nevezetű egyént, állandó tartózkodási helyén, két sínpár között, egy nagyon öreg kecske társaságában.

Hogy miért nevezték ezt a *l-lop kinsot Szép nek, azt senki sem tudja, Hopklnsra minden más jelző illett volna. Lapos, ragyás arca közepén tömpe, vörös orra egyenesen torz volt. Európai létére a vadember minden jellegzetességét egyesítette magában. Nomád életet élt, cserekereskedést folytatott és végül valóban vad volt, mert ha megharagították, habozás nélkül ütött, és ha ütött, az általában huzamos Ideig megmaradt nyomaiban az inzultált egyén testi és lelki világában. Foglalkozására nézve azt tartották róla, hogy kizárólag alkoholista. Az alkoholhoz Is cserekereskedelem útján jutott. Ahol ittak, ott a Szép Hopkins megjelent és az alkoholért cserébe nem vert meg senkit.

Majdnem két méter magas, egész sovány, széles szájú, albinószerűen világosszőke, vizenyősszemű és hatalmas csontozatú ember volt ez a Szép Hopkins. Szakadt ruhája egy madár- ijesztő igényét sem elégítette volna ki. Pillanatnyilag ott ült a sínek között és egész jő állapotban lévő cipőjét nézte a jobb lábán.

A másik lába csupasz volt, mert a bal cipőjét még két év előtt a gestői Cape-Townban hagyta egy liter kitűnő rízspállnka ellenében. Most türelmesen várt a sínen üldögélve, hogy megverje az esti vonattal érkező vendéglőst, akinek eladta a csendőrjárőr celofántokkal ellátott katonai térképét egy pár csirkéért. Az egyik csirke azóta kimúlt és a Szép Hopkins szerint a vendéglős megetette valami különös növényi maggal a baromfit, hogy az élénknek lássék az adásvétel pillanatában, mint bizonyos versenyparipák, amelyeket futam előtt „feldoppingoltak“. Ilyenkor a „gyepen“ úgynevezett „óvás“ történik és az eredményt a zsűri megsemmisíti. Ugyanilyen óvásra és megsemmisítésre készült a Szép Hopkins Is és e célból magával hozta egy húsdaráló fémvázát, hogy jogos felháborodásának kellő nyomatékot adjon.

Örök rejtély, hogy Vernin. aki állítólag nyugalmazott katonatiszt volt, mivel férkőzött a vadember szívéhez, amely általános felfogás szerint a szónak ebben a jelképes értelmében is létezett. Tény az, hogy a Szép Hopkins a maga módján szerette Ver- nint.

— Halló, Hopkinsl Vettünk egy üveg whiskyt. Megihatod velünk.

— Az nagyon jó lesz...

— Nálad akarok megpihenni — mondta Vernin. — Üzletről is sző lehet.

— ßn ezeket az alakokat nem ismerem — felelte és némi utálattal pézte a katonákat. — Kétes pofák.

Borck, a matróz összevonta sűrű. ősz szemöldökét.

— Ön nem valami finom ember — mondta és egy igen hosszút köpött a pipája mellől. — Az fs lehet, hogv megütöm, ha így folytatja.

A Szép Hopkins Vernlnhez fordult:

— Ez a gorillaképű. ez eljöhet hoz. zám. Elég rendes fiúnak látszik.

— Ha csak ilyesmitől függ — mond ta Pugacsev. az ítéletvégrehajtó —, tőlem Is kaphat egy két pofont...

Vernin rálépett a húsdarálóra, amit Szép Hopktns fegyverül használt és máris hozzávágott volna Pugacsev hez és közéjük állt:

— Ha ostoba vagy, Hopkins és nem elég biztosíték neked az, hogy ezek az alakok a barátaim, akkor fütyülök rád és itt hagylak.

— Hát jé — mondta a vadember szelídebben — neked se kell mind járt a hatodik emeleten lenni. Nem sértettem meg a barátaidat. Csak azt

mondtam, hogy nekem nem tetszenek. Egyiknek se vagyok a menyasz- szonya, hogy ezért dühös legyen. A „Második Osztályba“ menjünk?

— Igen. Ezek az emberek megőrzik a titkot. &n jótállók értük.

— Miféle hely ez a „Második Osztály“? — kérdezte Dormand.

— Hopkins öröklakása — felelte titokzatosan Vernin.

— Ez. hülye... — szólt Puskin Mária Gottfried, aki eddig szótlanul betegeskedett valahol a . háttérben.

— A Szép Hopkinsra azért van szükségünk — szólt Vernin —, mert nála fog elrejtőzni Puskin úr, amíg mi elintézünk néhány rablót In Sallah környékén. Ezért be kell vennünk öt a részvénytársaságba, mondjuk Feliig velőbízottságnak.

— Azt csinálnak a részükkel, amit akarnak — mindta Puskin. — Az alaptőke felemelése azonban lehetetlen, mert az én kisebbségi indítványom alapján elvetjük.

— Szerintem — mondta Borck, a matróz —, mivel Puskin Mária Gottfried az alaptőke, neki kell megtoldani a mi nyolc milliónkat a Szép Hopkins részével. Az én két millióm nem bír el semmiféle újabb terhet.

Borck, a matróz, nagyon ideges volt. Ogv látszik, a tengeren, vagy a kikötök sikátoraiban eddig még ritkán történt meg vele, hogy két millió frank nélkül kényszerült bitangolni. Közben elérték a hegyet és egy ösvényen haladtak, amely nem messze a vasúttól kígyózott, beláthatatlan messzeségbe, az Atlaszon keresztül. Itt már néhánv pálma változatosabbá tette a tájat és a vádi Mellach iránvlag széles időszaki folyója is a közelben rohant le a hegyről, sellő- ről-sellőre bukva, nagv harsogással. Ahol az ösvény egy szép ívben áthalló vasúti híd mellett szakadékhoz ért. Szép Hopkins és Jozefin, a gőgös. élemedett kecske, a sűrű növényzet között leereszkedett a völgybe. A katonák követték őket. Ahogy mind beljebb értek, egyre sűrűbb félhomály fogta körül a kis csoportot, mert a szakadék két oldalát ala- gútszerűen zárta el a buja növényzet. Lent nem messze a vasúti hídtól megpillantották a Szép Hopkins „öröklakását“. Remek! Szinte rep- kénvszerűen behálózva kúszónövényekkel egv vasúti kocsi állt a szakadék falához támaszkodva. Hatalmas tábla függött rajta:

NŐI SZAKASZ

MAROKKO—AZUM BAR BRIMIDAD

II. OSZTÁLY

— Itt vagyunk — mondta Vernin ámuló bajtársainak, a beavatott ember fölényével.

A vasúti kupé egyik oldala valami hatalmas ütés következtében kissé összetört, de különben egész jó állapotban volt. Itt lakott a Szép Hopkins és ezt a reitékhelyet csak igen kevesen ismerték. A szakadék felső peremén elfedte az egymáshoz hajló dús növényzet és a szakadék mélyén sohasem járt vándor ember.

Hogy jutottál ehhez a „női szakaszhoz“? — kérdezte Borck.

— Loptam — Felelte egykedvűen. — Furcsa eset volt. El Goleánál leszállították az utasokat és ott élelmezték őket a pályaudvaron. A vor nat üresen folytatta útját. Illetve az egyetlen utas én voltam a tetőn. Azumbár előtt, itt a vasúti hídon sokáig álltunk a szemafornál. Sötét éjszaka volt és én lekapcsoltam ezt a kocsit, mert gondoltam, jobb, ha az ember a sajátjában lakik. A vonat tovább ment és a második osztály itt maradt, a szakadék fölött. Néhánv nagy sziklát gurítottam eléje és egv ismerős mozdonyvezető húsz frankért lökött egyet rajta a loko- motívval. A fülke kisiklott a kövekről és lezuhant, ide. Azután elhívtam egv régi barátomat, aki tuarég rablóvezér és neqvven emberével feltámasztottuk a II. Osztályt. Ez az én háztulaidonom története.

Lehetséges, hogy a vasúttársaság ráakadt a lezuhant kocsi nyomára, de nem szorgalmazta, hogy horribilis költség árán ismét birtokába jusson a törött vagonnak.

A II. Osztály elég lakályos helyiség volt. Kopott bőrrel bevont ülések álltak kétoldalt, szép sorjában az ablakok mentén, éppúgy, mint valamikor. a régi jó időkben, amikor még ez a „női szakasz“ vagontársaival eqv sorban vágtatott az Atlaszon keresztül, bele a Szaharába. Most a Szép Hopkins nomád életének nyoma' állatbőrök, szerszámok és horpadt bádogedények hevertek mindenfelé Vernin előszedte a whiskyt és a Szép Hopkins is odaállított egv üveg pálinkát a maga nevében, mert 161 tudta, mi illik. Elhelyezkedtek egymással szemben az üléseken, mintha a vonat indulását várnák és kezdődött az ivás.

— Hát miről van szó? — érdeklődött a vonattulajdonos.

— Előbb igyunk — javasolta Borck.

— Pardon — szőlt most Puskin Mária —, először cseréljen helyet velem. Mert állandóan' úgy érzem, hogy mögöttem van a menetirány ßs ettől szédülök.

A matróz morgott valamit arról, hogy a menetirányt nem kel! összetéveszteni a Dalinkéval de azért helvet cserélt.

— Ide hallgass. Hopkins — mondta Vernin. — Mi elmegyünk In Sal- lahba, hogv néhánv rablót foqiunk Manzur bandájából.

— Minek nektek a rabló? Tán veszik valahol őket?

— Igen. ez az alak pénzt szerez rá — mondta Borck. — Hé. ne igyon! Most nem fogjuk hazáig cipelni, mert a Lafavette erőd több mint száz kilométer ide!

— Ahogy itt megnéz bennünket — szólt az ítéletvégrehajtó —, mi öten eqv részvénytársaságot alkotunk. Ez a katona itt tulajdonképpen Puskin Mária, aki tizenhat millió frankot ér. Hogv a pénzhez jussunk szükséges lenne őt itt hagvni magánál.

A Szép Hopkins meqértőan bólogatott:

— ßrtem. Maguk négyen elrabolták ezt az idegbeteg, öreg nőt. és katonaruhát adtak rá. Most azt akarják, hogv tartsam itt, amíg a vált- sáadíi megjön. Rendben van.

Puskin Mária Gottfried konster- náltan talpraugrott:

— Ezt egvszer és mindenkorra kikérem magamnak! Vegve tudomásul. hogv—

— Nyughasson. nagysád! — figyelmeztette a vadember Puskint.

— Csendet kérek! — kiáltotta Vernin. Puskin Mária a részvénvtársa- sáq alaptőkéje, azonfelül katona

Puskin Mária Gottfried már sűrűn csuklott. sőt olykor sírt is egy kissé. mire a házigazda végre megértette. hogv miről van sző. Rövid tétovázás után bólintott:

— A pasas- itt maradhat, de én veletek meqvek. Ha minden sikerül, én is kapok a pénzből.

— Ez esetben fel kellene emelni az alaptőkét — mondta az ítéletvégrehajtó. jogi aagálvoktől gondterhelt hangon.

— A... az alaptőke... — dünnvögte Puskin —. és vagyok... Nincs emelés... énekeljünk!

— Ha nincs emelés, akkor én majd iől fejbeütöm magát — ajánlotta a Szép Hopkins, de megelőzte tervében a whiskv. amely előbb ütötte meg Puskin Mária Gottfried koponyáját. mégpedig belülről, olyannyira, hogv az alaptőke képviselője egy szelíd hanyatlással a bőrrel bevont pádról a földre csúszott.

— Puskinnak muszáj beleegyezni! — mondta Dormand.

— A közgyűlése határoz! — hirdette harsányan Pugacsev, aki úgy érezte, hogy mint Ítéletvégrehajtó ő a legalkalmasabb ünnepélyes és hivatalos funkciókhoz. — A határozat szerint az alaptőkét felemeljük!

— Rendben van — mondta Vernin. — Most pedig helyezzük el a földről egy ülésre Puskin Mária Gottfriedet.

Ezekután a közgyűlés kezénél és lábánál fogva emelte az alaptőkét. Az alaptőke halkan hortyogott.

4.

Másnap reggel elindultak In Sallah oázis felé. Puskin Mária Gottfriedet, valamint a koros Jozefin nevezetű kecskét hátrahagyták a II. Osztályban.

Fele úton sem voltak, amikor a sivatagi kútnál egy csendőrőrmesterre bukkantak halálosan kimerült állapotban. Mellette haldokolva egy szpáhi kapitány feküdt a porban. A kapitányt fejlövés érte.

— Sergeantl — kérdezte döbbenten Vernin —, mi történt itt?

— Itt semmi... — felelte elhalőan az őrmester. — El Haburban rabió berberek garázdálkodtak... Rajtaütő!- tek egy szakasz szpáhln... Lemészárolták őket... a kapitány... nem mesz- sze az oázistól, fejlövéssel feküdt a porban... és Idáig hurcoltam... A vizünk elfogyott közben... ßn is... beteg vagyok.

— Miféle bosszúból történt ez a 'árnadás? — kérdezte Dormand.

— Manzur berberei megtámadták a Lafayette erődöt. A maroknyi lé génység véres fejjel visszaverte az ötszáz embert. Ezek bosszúból rázú- lultak E) Haburra...

Tehát, amíg ők távol voltak, azalatt támadás történt a Lafayette erőd elleni Az őrmester halálosan kimé ült és lázas volt. Az égő Szahará ban egy teljes napon át cipelte a ka pitányt. Emberfeletti volt! Most, hogy a katonák megérkeztek, végre hanyatt dőlt és elaludt.

Délután az őrmestert erősen elő vette a hidegrázás. A kapitány pedig szép csendesen meghalt. A részvény- társaság tagjai és Szép Hopkins, a

Felügvelőbizoltság, szomorúan ülte! a barátságtalan sivatagban. A mély sóiét afrikai ég ragyogó csiilagfé nyel besugározták a Szahara végte lettbe nyúló halványsárga homokhul lámáit.

— Ez most nem sikerült — szó tnorkodolt Pugacsev. — Hiába me gyünk az oázisba, mert ott níncse nek rablók, ßs ha lennének, akkoi is maradni kell a beteg arab őrmes tér és a halott kapitány miatt.

Hallgattak. Vernin csak most jött közéjük, eddig a csendőrőrmestert ápolta, akinek egy erős kininadag pillanatnyilag leverte a lázát.

— Uraim! — mondta csillogó szem mel, de különben vidám rókaszerű arca szokatlanul szomorú volt. — Megvan a becsületrend! Csak érte kel! nyúlni.

— ßn is láttam a kapitány zubbo nyán — bólintott a Szép Hopkins.

— Nem arra gondolok. Megvan a Puskin Mária Gottfried külön becsületrendje! Az őrmester most elmond ta, hogy ez a szegény kapitány, akit jean Percivalnak hívtak, El Goleába készült a szpáhikkal. Holnapután odaérkezik Darincourt altábornagy, aki az őszi nagy offenzívát irányítja a tuareg felkelők ellen. A csendőr megkért, hogy menjen egyikünk El Goleába és ielent.se az érkező Darincourt őexcellenciájának az esetet, nehogy hiába várakozzék Percival kapitányra. Mert a kapitány sürgönyö- zött Darincourtnak, hogy Goleában a vasútnál lesz. Útközben azonban megölték.

— No és? Mit csináljunk ml ebben az ügyben egy tábornokkal?

— Ellopjuk a nála lévő Írásokat. Azután megjelenik Puskin Mária Gottfried, aki ráakad az okmányokra. Ezért nemcsak becsületrendet kap, hanem talán márkinak Is kinevezik, vagy marsallnak!...

— Akkor nekünk magasabb osztalék jár... — tűnődött Borck, a matróz. — Kétmillió úgyis elég kevés.

— Ha mi elraboljuk a táskát — mondta Dormand — és véletlenül rosszul üt ki az ügy, akkor valamennyiünket kivégeznek.

— Velem szemben ez a sors leg- csúfabb iróniája lenne — szólt Pu gacsev, a titkár

— ßn aA mondom — vélte a Szép Hopkins Sqp hogy nincsen üzlet koc kázat nélkül. Ha pedig sokat keres hetünk és nem kockáztatunk többet, mint az életünket, akkor igazán nincs mit gondolkozni.

A vacsora ételszagú párái lassan szétterjedtek a sivatag éjszakai lég áramlásában és rövidesen megjelent néhány hiéna sanda lopakodással. Olykor rekedt, bántó, különösen go nősz kacagással belerikoltottak az éjszakai csendbe.

— A részleteket hajnalban megbe széljük — mondta Vernin.

— Most temessük el Percival ka pitányt és térjünk int is nyugvóra.

Éjfél után valamennyien aludtak.

5.

Másnap megjelent a kűtná! ser ^eant Gomon, aki a Latayeite • -16d tői jött egy tevés öipiiattal. A/ arab esendőt őrmester éppen láztalan volt, de még mindig képtelen volt meg mozdulni.

— Maguk itt nagy veszélyben voltak. A csirkefogók kis csapatokban portyázzák a környéket — mondta Gouron, miután apróra megvizsgált mindent. — Ez a jómadár hogy kerül ide?

A Szép Hopkins (mert ő volt a „jómadár“!, alázatosan megemelte a kalapját és elővette a húsdarálót.

— Maga ne packázzon velem, mert jól fejbeütöm — mondta csendesen.

— őrmester úr — jelentette Vernin —, a Szép Hopkins vezetett bennünket a sebesültek nyomára és kész volt arra is, hogy együtt harcoljon velünk szükség esetén.

Az őrmester dörmögött valamit, de azután mégis figyelmen kívül hagyta a roppant kézben szelíden lengő húsdarálót.

— Hol az ötödik ember? — kér-* dezte Vernint. — Hazudni nem lehetett neki. mert az arab csendőr jól látta, hogy csak négy katona, meg egy civil érkezett.

— Puskin közlegényt utóvédnek hagytuk Azumbárban, amikor értesültünk a támadásról — felelte merészen Vernin.

— Igaz — mondta Szép Hopkins. — őnagysága az én házamban maradt Jozefin nevű háziállatom társaságában.

Gouron őrmester arcán meflsztól ráncok futottak össze.

— Szóval otthagyták ezt a megrögzött, visszaeső, kóros civilt, hogy

támadás esetén Azumbár ne legyen védtelen? Ott maradt Mária, hogy mégiscsak kéznél legyen egy férfi baj esetén? ... Hm... No rendben van ... Ez szép.

Ezután meghallgatta a esendőt őrmester jelentését Darincourt altábornagy érkezéséről a halott kapitány küldetéséről és mert közben az őr- tárat meghalta az állatokat és tele- töltötte a vlztömlőket, parancsot adott, hogy induljanak, majd Vernin- hez fordult:

— Maga elmegy negyvenegy kilométernyire nyugat felé a Bu Zetjib erődbe, jelenti a kapitány halálát its kér, intézkedjenek. Darincourt altábornagy fogadásáról. Az a szőke csirkefogó (a szomorú, finom Dormand volt Gouron szótárában szőke „csirkefogó“ megjelöléssel lefordítva a lé- gtonéris nyelvre) El Goleába megy és jelenti őexcellenciájának, hogy ml történt Ez. az úri hülye ápolja az őrmesteri, amíg egy egészségügyi osztag jön.