Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-24 / 37-38. szám

1. Puskin Mária Gottfried bevonulása a gondari Lafayette erőd helyőrsé­géhez, azt hiszem, örök időkre fe- leithetetlen marad a szemtanúk előtt. Negyven újonccal együtt Oránban beöltöztették és útnak indították a Szaharába. Am a vasúton elveszítette a sapkáját és mivel napszúrástól tar­tott, előkereste poggyászából régi, civil fekete keménykalapját és így vonult végig szakaszával a qyanútlan örvezető mögött. Gondár főutcáján. Az emberek megálltak és nevettek. Egv úrvezető meglepetésében felfu­tott a járdára. Képzelhetik! Egy joidulatú. feltűnően hosszú arcú, negyven év körüli polgár, mé­labús szemmel, pamacsszerű, sötét­barna anqol bajusszal, talpig marco­na légionárius... és a feién fekete nemezkalap! Ezen felül egy szaruke­retes pápaszemet is visel. Az erődúudvar közepére állították az újoncokat. Igv egv arra siető, jó- induiatú káplár leütötte fejéről a ka­lapot, rálépett, felhúzta térdig és továbbment. Puskin Mária Gottfried ezen nagyon csodálkozott, de senki sem törődött vele. Az egyenlítőnél fásulttá tesz mindenkit a katona­élet Mint örök búra. állandó por- fátvol borul a város fölé. roppant forróság feszíti a levegőt és der­mesztő éjszakai lehűlések, legyek, rovarok, tomboló orkánok, továbbá Gouron őrmester teszik elviselhetet­lenné Gondárban az életet. A port, a forróságot, a dermesztő lehűlést és a tomboló vihart úgy. ahogy megszokták előbb-utóbb az emberek, de Gouron őrmester folyto­nos jelenléte a legszivósabbakat is rendkívül megviseli. Pedig így első látásra aránylag nyájas embernek tűnt. Mosolygott és biztatóan üdvö­zölte a kiképzésre érkező újoncokat: — Halló fiúk! Én vagyok Gouron atya! Itt olvan dolgotok lesz, mint otthon! — No, hála Istennek! — szólalt meg elégedetten Puskin Mária Gott­fried. — Nálunk otthon igen jó csa­ládi életet éltek. Az őrmester arca egy másodpercre elsőtétedett, mint a mező. ha gyorsan haladó felleg siet át a nap előtt, egv különben derűs nyári délutánon. De azután ismét mosolygott. — Ki szólt közbe? — kérdezte atvai érdeklődéssel. — Én — felelte mintegy dicseked­ve a tájékozatlan újonc. — Ogy? Maga volt? — mondja az őrmester örvendezve. — Hogy hív­ják? — Puskin Mária Gottfried. — A testvéreit ne említse. Csak a maga neve érdekel. A hosszú arcú újonc előre jött egy- lépést és bal kezének tenyerét nyá­jas. elnéző mosollyal az őrmester vál- lárahelyezte, azután így szólt: — Gottfried, Mária és Puskin ki­zárólag az én nevem. — Igazán? — érdeklődött elragad­tatással az altiszt. — Hát persze! — kiáltotta lelke­sen az újonc és úgy látszott, hogy nyomban összecsókolóznak. táncra- perdülnek, vagy más hasonló módon vezetik le féktelen rokonszenvüket. Ekkor azonban végétért a bohózat és következett a tragédia. Az őrmes­ter olvan rémületes férfisikollyal, mint akit találat ért, elkiáltotta ma­gát: — Vigyázz! A város tájékozatlan lakossága, amikor az őrmester először vezényelt „vigyázz“-t Gondárban, sietve fel­kereste a földalatti helyiségeket, mert mindenki azt hitte, hogv a há­romnapos légvédelmi gyakorlat kez­detét jelzik a szirénák. Az udvaron tartózkodó katonák a szörnyű üvöltésre dermedt állásba ugrottak. Viszont Puskin Mária Gott­fried összecsapta a kezét és így ki­áltott: — Szent Isten, ez rosszul lett... Vizet! Az őrmester ijesztő arccal egészen eléje lépett: — Nem hallotta, hogy vezényel­tem? — Ez vezénylés volt? — csodálko­zott vidáman a hosszú arcú újonc. — Van egv nagybátyám Thunban, az akkor csinál Így, ha rájön az aszt­ma. — Újonc! Hogy áll itt? Vigyázz! Hátra arc! — Hagyjuk ezeket — felelte ide­gesen. — Majd ha jön az ellenség, akkor egzecírozok! Gyerekek va­gyunk. kérem?... Halló, főhadnagy úr! Egy arra siető alezredesnek intett az ujjúval. Az őrmester arca piros lett, azután Ibolyaszínű, majd teljesen sötétbor- dő és a szemét könnyű fátyol homá- Ivosította el. Egy másodpercig ko­moly életveszélyben forgott. Az al­P. Howard (Rejtő Jenő) kisregénye: JÁRŐR Szaharában ezredes hökkenten megállt és oda­nézett. — Kérem főhadnagy úr, itt az al­tiszt olvan hangon beszél... — Maga az újoncokkal érkezett, mi? És nem állt kiképzés alatt? — Ez most nem fontos! Azt aka­rom mondani... — Hallgasson! Az alezredes úgv nézett rá, mint egv ötlábú boriúra. Ilyent még nem látott. Szinte szelíden mondta: — Maga nagyon szerencsétlen lesz itt ezzel az egyéniséggel. Mi volt maga civilben? — Tőzsdei megbízott egv bank szolgálatában. A hadnagy úr mi volt civilben? ! — Katona — felelte lesújtó hang­lejtéssel az alezredes. — Hogv hfv- iák? — Puskin Mária Gottfried... és most már bevallom, hogy az Iván ne­vet is viselem — tette hozzá lesü­tött szemmel, mert maga is érezte, hogv ez már túlzás. Az alezredes tanácstalanul nézett végig a hosszú arcú. pamacsbajszú, pápaszemes kispolgáron, azután vál­lat vont és az altiszthez fordult: — Őrmester! Tekintettel lesz arra, hogv ez az ember egy szokatlanul megrögzött civil és mivel kiképzés előtt áll még. büntetés helyett része­sítse szemléltető oktatásban a ka­tonás viselkedésről. Az alezredes elment. Gouron őr­mester meghúzogatta hiúz bajuszát, vastag nvaka elöregörbült és néhány másodpercig szuggesztíven nézte Puskin Mária Gottfried — sőt Iván — cipőjét. Azután így szólt: — Most maga szemléltető oktatásban részesül majd. Ez úgy történik, hogy én itt az árnyékban oktatom az újon­cokat, maga meg ott a napon áll és szemléli. Ha elmozdul, akkor vasra veretem, maga vizenyős agyú, méla­bús teve. ... Ez a kijelentés délelőtt tizen­egykor történt. Délután négy félé az ájultan heverő újoncot két legény a szobájába vitte. így indult útjára a hosszú arcú, szemüveges Puskin Má­ria katonai pályafutása. 2. ...Éppen ünnep volt, amikor a le­génység elhagyta a Lafayette erődöt, hogv megtekintse Gondart. Ilyenkor megerősített járőrök tartják fenn a rendet a takaródéig. A délutáni forróság ellenére mind­össze Borck. a matróz, Pugacsev, az ítéletvégrehaitő, Dormand, a zongo­rahumorista és André Vernin tartóz­kodott a helyiségben. Ekkor belépett Puskin Mária Gott­fried (sőt mint utóbb kiderült Iván is), kissé holtan, verejtékben füröd- ve és végigdőlt az ágyán. Gouron őrmester ezen a délutánon is har­minc kört futtatott vele az udvaron. Húszat már délelőtt rásózott. — Ügy látszik, hogy magát a long- champ-i versenyen paripa helyett akarja benevezni az őrmester — je­gyezte meg Borck, a matróz, külön­ben nem tréningeltetné ennyit. — Az ilyen megjegyzéseket mel­lőzhetné. kolléga űr — lihegte Pus­kin. — Mondhatom, érdemes volt be­lépni a légióba... — Nézze — szólt közbe Pugacsev, az ítéletvégrehajtó —. az mégsem volt egészen rendjén, hogv maga a reggeli sorakozónál talpig menetké­szen, de harisnyában jelent meg az udvaron. — Ezért legfeljebb nekem lehetne panaszom! — kiáltotta Puskin. — Ellapták a cipőmet! Este lefeküdtem, kitettem az ajtó elé, hogy tisztítsák ki, és reggel nincs sehol! A falak megrezdültek a nevetés­től. Még a különben kissé hallgatag és szomorú zongorahumorista. Dor­mand is hangosan kacagott. Csak akkor lett hirtelen csend, amikor be­lépett Tombeau káplár Puskin Má­ria Gottfried cipőiével a kezében. — Hol az a nősténynevű?... Itt / • • / ■ 0 0 öl van! Felveheti, maga mafla. Ha csak­ugyan ellopták volna, akkor megjár­ná! Maga szomorú hülye — tette még hozzá a káplár. Odavágta a lába elé az elveszett­nek hitt cipőt és távozott. — Mondja kérem — kérdezte Dor­mand —, miért lépett maga a légió­ba? — Nagy okom van rá — felelte szomorúan Puskin Mária Gottfried (sőt, mint kiderült: Iván is), — Sür­gősen meg kell kapnom a becsület- rendet. Roppanás... Borck kiejtette a ke­fét, amellyel a bakancsot tisztította. — Érdekes — mondotta mosolyog­va Dormand —. tisztára úgy hallot­tam, mintha azt mondta volna, hogy a becsületrendet akarja itt megkap­ni. — Jól hallotta. Ha két hónapon be­lül nem kapom meg a pour le me- ritét, akkor főbelőhetem magam. Ti­zenhat millió frankot hagyott hátra egv nagybácsim négy rokonára. Az örökli a vagyont, aki hivatásának ki­tűnő teljesítéséért valamilyen kitün­tetésben részesül. Ez a rokonunk ilven álszenteskedő volt. Ha egyik családtagnak sem sikerül a kitünte­tést megkapni, akkor jótékony egye­sületek öröklik a vagyont. Az egyik rokonom, aki író, az Akadémia ér­mére pályázik. A másik vagyonos ember, annak az ügyvédje szaladgál, hogy valami kitüntetést kapjon. Mit csináljak én? Pályázzak a Nobel-díj- ra? — Igen — szólt közbe Vernin —, mondja, hogy maga írta az Anye­gint, arra lehet valamiféle díjat kap­ni. — De nem én írtam. Akire maga gondol, az egv másik Puskin volt. Itt egv kis szerencsével és ráter­mettséggel könnyén előfordulhat el­lenségeskedés közben, hogy az ember kitünteti magát és becsületrendet kap. Hosszú hallgatás következett. Az emberek megérezték a komikum mö­gött lappangó, reménytelen, sivár tragikumot a -soknevű Puskin ese­téből. Borck, a matróz kezére húzott ci­pőjén meqcsillogatta az ablakon be­szűrődő fényt, aztán tűnődve bólo­gatott. Szívesen odaadnám a magamét. De nincs. Ha mi segítenénk a becsület- rend megszerzésében — kérdezte Vernin —. és igv megörökölné a ti­zenhat milliót, mennyit adna nekünk belőle? — A felét — ajánlotta mohón Pus­kin. — Nyolc milliót négyüknek. Lassanként azután a lányosarcú Vernin tréfálkozásából kialakult a részvénytársasági gondolat. Vernin, Borck, Pugacsev és Dormand szövet­keznek Puskin ügyében. Négyen egy becsületrendért. — Azt hiszem, elsősorban valami törvényes erejű okiratot kellene szerkeszteni a megállapodásról — mondotta Pugacsev, aki ítéletvégre­hajtó létére úgy érezte, hogy némi köze van a joghoz. — Úgy van — helyeselte Borck, a matróz. Elsősorban tehát fényesítsük ki alaposan a cipőinket és menjünk valahová, ahol megfelelő a környezet egv részvénytársaság megalapításá­hoz. — Azt ajánlom, ez esetben — mondta Dormand —, hogy találkoz­zunk egy óra múlva „A Négy bölcs Halottmosó“-nál. — Kitűnő! — helyeselte Borck, mint aki az említett helyen már többször alapított részvénytársasá­got. Alulírottak a „Négy Bölcs Halott­mosó“ étteremben, „Rendes Fiúk Tervkiviteli Rt.“ néven társaságot alapítottak. 1. Elnökség: Vernin. Igazgatóság: Dormand. Végrehajtóbizottság: Puga­csev. Alaptőke: Puskin úr. (Puskin úr képviseli a Tervkiviteli Rt. tar­talékalapjait is.) 2. A Rt. vagyona: Puskin úr 16 milliós ígérete. Ezek szerint a tár­saság megalapítása napján 16 mil­lió valószínű és 17 franknyi valósá­gos pénzösszeg felett rendelkezik. 3. A Rt. célja: visszajutni a ka­szárnyába takarodó előtt, az alapító ünnepségen elfogyasztott különböző mennyiségű szeszesitalok dacára. 4. Alapszabály: Ha Puskin úr két hónapon belül megkapja a becsület- rendet, ügy nevezett 16 millió fran­kot kitevő örökségből nyolc milliót szétoszt a részvénytársaság alulírott­jai között, akik maradtak kiváló tisz­telettel.“ — Hogy gondolod a kivitelt? — kérdezte Dormand, aki Verninnel szo­ros barátságot tartott fenn. — Vizsgáljuk meg alaposan ezt a fogalmat, hogy kitüntetés — fejte­gette a csinos, rókaképü Vernin, aki­ről sosem lehetett tudni, hogy ko­molyan érti-e, amit mond. vagy csak bolondítja a környezetét. Kitüntetést általában annak adnak, aki egymaga olyasmit cselekszik, hogy különben négy, öt vagy sokkal több ember szükségeltetnék a teljesítményhez, Ha tehát valamennyien elvégzünk egy feladatot és utána sikerül azt a lát­szatot kelteni, mintha egyedül Puskin Mária Gottfried Iván tette volna, akkor a legegyszerűbb ténykedésünk is a becsületrendet vonhatja maga után. Hosszú vita indult meg a részvé­nyesek között. Puskin ezalatt az egyik szomszéd asztal alatt hevert, mert először éle­tében ivott vizes pohárból pálinkát és ettől ideges lett, majd elszédült és azóta alszik. — Szerintem — ajánlotta Dormand —, adjunk 20 frankot a káplárnak, hogy legközelebb sivatagi járőrbe ötünket küldjön. Majd megokoljuk azzal, hogv ió barátok vagyunk, ezért kérünk közös beosztást. Azután az In Sallah oázis környékén elfogunk valami banditavezért, vagy néhány rablót és úgy állítjuk be a dolgot, hogy Puskin egyedül tette. — Azt hiszem ez jó — bólintott Vernin. — Most pedig menjünk haza. A teljesen berúgott részvénytár­saság jókedvűen tért vissza az erőd­be és eszméletlen alaptőkéjüket a földön húzták maguk után hazáig. 3. Az őrjárat elindult. Ahogy megbe­szélték, sikerült elintézni a káplárral, hogy egyszerre kerüljenek járőrbe. Megszabott menetirányuk Urdal falu volt, visszafelé Azumbár vasúti góc érintésével. Puskin ekkor már három hete ál­lott kiképzés alatt. Az őrjáratot Vernin vezette, aki már elérte az első rangfokozatot. Vernin két éve szolgált, igen jó minősítésű katona volt és népszerű is. A felet­tesei elismerték bátorságát, a legé­nyek szerették örökös tréfáit és va­lami titokzatos nimbusz is lebegett a személye körül, ami a légióban nem csekély előny; állítólag úr volt va­lamikor. Ezt suttogták róla. Itt a lé­gióban megbarátkozott ezzel a szo­morú Dormanddal, aki egy híres pá­rizsi mulatóban zongorahumorista volt. Sovány, előkelő alakja, finom, sá­padt arca alkalmassá tette arra, hogy mint emigrált orosz gróf szerepeljen, de Dormand fáradt és közönyös volt ehhez. Története egysoros párizsi drá­ma: agyonlőtte hűtlen szeretőjét és a börtön elől sikerült a légióba me­nekülnie. — Azt hiszem — mondta Vernin —, először induljunk egyenesen Azum- bárnak és csak visszafelé érintsük Urdalt, hogy ne legyünk túlságosan fáradtak a rablókhoz. — Elég, ha öten három gazembert elintézünk — mondta Pugacsev. — Hogy érti ezt az ötöt? — kér­dezte agresszíven Puskin. — Maga azt hiszi, hogy én is részt veszek ab­ban, hogy becsületrendet kapjak? É*n a nyolcmilliót adom és maguk sze­reznek egy becsületrendet. Ha én is résztveszek a megszerzésében, akkor a nyolcmillióból egy ötödrészt ka­pok. — Micsoda ostobaság ez? — kiál­totta Pugacsev, a hóhér, mélységes erkölcsi felháborodással. — Miért — replikázott Puskin dü­hösen. — Ha egy akasztásnál a se­gédje gyengélkedik, maga ingyen vég­zi el az ő munkáját is? Pugacsev nem felelt. Bizonytalan volt az ügyben. — Puskinnak igaza van — mond­ta Vernin. — Magunk csinálunk min­dent és ő Azumbárban marad a vál­lalkozás befejezéséig, — Kérem, nem akarom megrövidí­teni magukat, de nem dobálom ki a milliókat az ablakon. — Különösen, amíg nem hozzák be őket az ajtón — dünnyögte Borck és csámpás lábain dühösen himbá­lózott. A kis járőr tempósan menetelt a forró Szaharában. Csak Puskinnal volt állandóan sok bajuk. Pedig a ki­képzés sokat enyhített megrögzött ci­vil mivoltán. De katonát az ő korá­ban már nem faraghattak egy notó­rius kispolgárból. A puskát hol a csövénél, hol az agyánál fogta, hogy könnyebb legyen. A hátizsák a tarkó­jára csúszott és állandóan hörgött, hogy nem bírja a forróságot. Éjsza­ka állítólagos szarvasviperák miatt sikoltozott és állandóan előlegeket kért a másnapi vízadagjára, amit egy tömlővel felszerelt öszvér vitt utánuk és Vernin utasítására kellett beosz­tania. Sűrűn hangzottak el például ilyen párbeszédek: — Követelem, hogy adjanak vizet, mert jegyzőkönyvet veszek fel, és ha szomjan halok, önöket terheli a felelősség. — A részvénytársaság mint őrjárat aláveti magát a hadsereg alapszabá­lyainak — felelte Vernin.

Next

/
Thumbnails
Contents