Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-24 / 37-38. szám

1.

Puskin Mária Gottfried bevonulása a gondari Lafayette erőd helyőrségéhez, azt hiszem, örök időkre fe- leithetetlen marad a szemtanúk előtt. Negyven újonccal együtt Oránban beöltöztették és útnak indították a Szaharába. Am a vasúton elveszítette a sapkáját és mivel napszúrástól tartott, előkereste poggyászából régi, civil fekete keménykalapját és így vonult végig szakaszával a qyanútlan örvezető mögött. Gondár főutcáján.

Az emberek megálltak és nevettek. Egv úrvezető meglepetésében felfutott a járdára.

Képzelhetik!

Egy joidulatú. feltűnően hosszú arcú, negyven év körüli polgár, mélabús szemmel, pamacsszerű, sötétbarna anqol bajusszal, talpig marcona légionárius... és a feién fekete nemezkalap! Ezen felül egy szarukeretes pápaszemet is visel.

Az erődúudvar közepére állították az újoncokat. Igv egv arra siető, jó- induiatú káplár leütötte fejéről a kalapot, rálépett, felhúzta térdig és továbbment. Puskin Mária Gottfried ezen nagyon csodálkozott, de senki sem törődött vele. Az egyenlítőnél fásulttá tesz mindenkit a katonaélet Mint örök búra. állandó por- fátvol borul a város fölé. roppant forróság feszíti a levegőt és dermesztő éjszakai lehűlések, legyek, rovarok, tomboló orkánok, továbbá Gouron őrmester teszik elviselhetetlenné Gondárban az életet.

A port, a forróságot, a dermesztő lehűlést és a tomboló vihart úgy. ahogy megszokták előbb-utóbb az emberek, de Gouron őrmester folytonos jelenléte a legszivósabbakat is rendkívül megviseli. Pedig így első látásra aránylag nyájas embernek tűnt. Mosolygott és biztatóan üdvözölte a kiképzésre érkező újoncokat:

— Halló fiúk! Én vagyok Gouron atya! Itt olvan dolgotok lesz, mint otthon!

— No, hála Istennek! — szólalt meg elégedetten Puskin Mária Gottfried. — Nálunk otthon igen jó családi életet éltek. Az őrmester arca egy másodpercre elsőtétedett, mint a mező. ha gyorsan haladó felleg siet át a nap előtt, egv különben derűs nyári délutánon. De azután ismét mosolygott.

— Ki szólt közbe? — kérdezte atvai érdeklődéssel.

— Én — felelte mintegy dicsekedve a tájékozatlan újonc.

— Ogy? Maga volt? — mondja az őrmester örvendezve. — Hogy hívják?

— Puskin Mária Gottfried.

— A testvéreit ne említse. Csak a maga neve érdekel.

A hosszú arcú újonc előre jött egy- lépést és bal kezének tenyerét nyájas. elnéző mosollyal az őrmester vál- lárahelyezte, azután így szólt:

— Gottfried, Mária és Puskin kizárólag az én nevem.

— Igazán? — érdeklődött elragadtatással az altiszt.

— Hát persze! — kiáltotta lelkesen az újonc és úgy látszott, hogy nyomban összecsókolóznak. táncra- perdülnek, vagy más hasonló módon vezetik le féktelen rokonszenvüket.

Ekkor azonban végétért a bohózat és következett a tragédia. Az őrmester olvan rémületes férfisikollyal, mint akit találat ért, elkiáltotta magát:

— Vigyázz!

A város tájékozatlan lakossága, amikor az őrmester először vezényelt „vigyázz“-t Gondárban, sietve felkereste a földalatti helyiségeket, mert mindenki azt hitte, hogv a háromnapos légvédelmi gyakorlat kezdetét jelzik a szirénák.

Az udvaron tartózkodó katonák a szörnyű üvöltésre dermedt állásba ugrottak. Viszont Puskin Mária Gottfried összecsapta a kezét és így kiáltott:

— Szent Isten, ez rosszul lett... Vizet!

Az őrmester ijesztő arccal egészen eléje lépett:

— Nem hallotta, hogy vezényeltem?

— Ez vezénylés volt? — csodálkozott vidáman a hosszú arcú újonc. — Van egv nagybátyám Thunban, az akkor csinál Így, ha rájön az asztma.

— Újonc! Hogy áll itt? Vigyázz! Hátra arc!

— Hagyjuk ezeket — felelte idegesen. — Majd ha jön az ellenség, akkor egzecírozok! Gyerekek vagyunk. kérem?... Halló, főhadnagy úr!

Egy arra siető alezredesnek intett az ujjúval.

Az őrmester arca piros lett, azután Ibolyaszínű, majd teljesen sötétbor- dő és a szemét könnyű fátyol homá- Ivosította el. Egy másodpercig komoly életveszélyben forgott. Az alP. Howard (Rejtő Jenő) kisregénye:

JÁRŐR

Szaharában

ezredes hökkenten megállt és odanézett.

— Kérem főhadnagy úr, itt az altiszt olvan hangon beszél...

— Maga az újoncokkal érkezett, mi? És nem állt kiképzés alatt?

— Ez most nem fontos! Azt akarom mondani...

— Hallgasson!

Az alezredes úgv nézett rá, mint egv ötlábú boriúra. Ilyent még nem látott. Szinte szelíden mondta:

— Maga nagyon szerencsétlen lesz itt ezzel az egyéniséggel. Mi volt maga civilben?

— Tőzsdei megbízott egv bank szolgálatában. A hadnagy úr mi volt civilben? !

— Katona — felelte lesújtó hanglejtéssel az alezredes. — Hogv hfv- iák?

— Puskin Mária Gottfried... és most már bevallom, hogy az Iván nevet is viselem — tette hozzá lesütött szemmel, mert maga is érezte, hogv ez már túlzás.

Az alezredes tanácstalanul nézett végig a hosszú arcú. pamacsbajszú, pápaszemes kispolgáron, azután vállat vont és az altiszthez fordult:

— Őrmester! Tekintettel lesz arra, hogv ez az ember egy szokatlanul megrögzött civil és mivel kiképzés előtt áll még. büntetés helyett részesítse szemléltető oktatásban a katonás viselkedésről.

Az alezredes elment. Gouron őrmester meghúzogatta hiúz bajuszát, vastag nvaka elöregörbült és néhány másodpercig szuggesztíven nézte Puskin Mária Gottfried — sőt Iván — cipőjét. Azután így szólt:

— Most maga szemléltető oktatásban részesül majd. Ez úgy történik, hogy én itt az árnyékban oktatom az újoncokat, maga meg ott a napon áll és szemléli. Ha elmozdul, akkor vasra veretem, maga vizenyős agyú, mélabús teve.

... Ez a kijelentés délelőtt tizenegykor történt. Délután négy félé az ájultan heverő újoncot két legény a szobájába vitte. így indult útjára a

hosszú arcú, szemüveges Puskin Mária katonai pályafutása.

2.

...Éppen ünnep volt, amikor a legénység elhagyta a Lafayette erődöt, hogv megtekintse Gondart. Ilyenkor megerősített járőrök tartják fenn a rendet a takaródéig.

A délutáni forróság ellenére mindössze Borck. a matróz, Pugacsev, az ítéletvégrehaitő, Dormand, a zongorahumorista és André Vernin tartózkodott a helyiségben.

Ekkor belépett Puskin Mária Gottfried (sőt mint utóbb kiderült Iván is), kissé holtan, verejtékben füröd- ve és végigdőlt az ágyán. Gouron őrmester ezen a délutánon is harminc kört futtatott vele az udvaron. Húszat már délelőtt rásózott.

— Ügy látszik, hogy magát a long- champ-i versenyen paripa helyett akarja benevezni az őrmester — jegyezte meg Borck, a matróz, különben nem tréningeltetné ennyit.

— Az ilyen megjegyzéseket mellőzhetné. kolléga űr — lihegte Puskin. — Mondhatom, érdemes volt belépni a légióba...

— Nézze — szólt közbe Pugacsev, az ítéletvégrehajtó —. az mégsem volt egészen rendjén, hogv maga a reggeli sorakozónál talpig menetkészen, de harisnyában jelent meg az udvaron.

— Ezért legfeljebb nekem lehetne panaszom! — kiáltotta Puskin. — Ellapták a cipőmet! Este lefeküdtem, kitettem az ajtó elé, hogy tisztítsák ki, és reggel nincs sehol!

A falak megrezdültek a nevetéstől. Még a különben kissé hallgatag és szomorú zongorahumorista. Dormand is hangosan kacagott. Csak akkor lett hirtelen csend, amikor belépett Tombeau káplár Puskin Mária Gottfried cipőiével a kezében.

— Hol az a nősténynevű?... Itt

/ • • / ■ 0 0

öl

van! Felveheti, maga mafla. Ha csakugyan ellopták volna, akkor megjárná! Maga szomorú hülye — tette még hozzá a káplár.

Odavágta a lába elé az elveszettnek hitt cipőt és távozott.

— Mondja kérem — kérdezte Dormand —, miért lépett maga a légióba?

— Nagy okom van rá — felelte szomorúan Puskin Mária Gottfried (sőt, mint kiderült: Iván is), — Sürgősen meg kell kapnom a becsület- rendet.

Roppanás... Borck kiejtette a kefét, amellyel a bakancsot tisztította.

— Érdekes — mondotta mosolyogva Dormand —. tisztára úgy hallottam, mintha azt mondta volna, hogy a becsületrendet akarja itt megkapni.

— Jól hallotta. Ha két hónapon belül nem kapom meg a pour le me- ritét, akkor főbelőhetem magam. Tizenhat millió frankot hagyott hátra egv nagybácsim négy rokonára. Az örökli a vagyont, aki hivatásának kitűnő teljesítéséért valamilyen kitüntetésben részesül. Ez a rokonunk ilven álszenteskedő volt. Ha egyik családtagnak sem sikerül a kitüntetést megkapni, akkor jótékony egyesületek öröklik a vagyont. Az egyik rokonom, aki író, az Akadémia érmére pályázik. A másik vagyonos ember, annak az ügyvédje szaladgál, hogy valami kitüntetést kapjon. Mit csináljak én? Pályázzak a Nobel-díj- ra?

— Igen — szólt közbe Vernin —, mondja, hogy maga írta az Anyegint, arra lehet valamiféle díjat kapni.

— De nem én írtam. Akire maga gondol, az egv másik Puskin volt. Itt egv kis szerencsével és rátermettséggel könnyén előfordulhat ellenségeskedés közben, hogy az ember kitünteti magát és becsületrendet kap.

Hosszú hallgatás következett. Az emberek megérezték a komikum mögött lappangó, reménytelen, sivár tragikumot a -soknevű Puskin esetéből.

Borck, a matróz kezére húzott cipőjén meqcsillogatta az ablakon beszűrődő fényt, aztán tűnődve bólogatott.

Szívesen odaadnám a magamét. De nincs.

Ha mi segítenénk a becsület- rend megszerzésében — kérdezte Vernin —. és igv megörökölné a tizenhat milliót, mennyit adna nekünk belőle?

— A felét — ajánlotta mohón Puskin. — Nyolc milliót négyüknek.

Lassanként azután a lányosarcú Vernin tréfálkozásából kialakult a részvénytársasági gondolat. Vernin, Borck, Pugacsev és Dormand szövetkeznek Puskin ügyében. Négyen egy becsületrendért.

— Azt hiszem, elsősorban valami törvényes erejű okiratot kellene szerkeszteni a megállapodásról — mondotta Pugacsev, aki ítéletvégrehajtó létére úgy érezte, hogy némi köze van a joghoz.

— Úgy van — helyeselte Borck, a matróz. Elsősorban tehát fényesítsük ki alaposan a cipőinket és menjünk valahová, ahol megfelelő a környezet egv részvénytársaság megalapításához.

— Azt ajánlom, ez esetben — mondta Dormand —, hogy találkozzunk egy óra múlva „A Négy bölcs Halottmosó“-nál.

— Kitűnő! — helyeselte Borck, mint aki az említett helyen már többször alapított részvénytársaságot.

Alulírottak a „Négy Bölcs Halottmosó“ étteremben, „Rendes Fiúk Tervkiviteli Rt.“ néven társaságot alapítottak.

1. Elnökség: Vernin. Igazgatóság: Dormand. Végrehajtóbizottság: Pugacsev. Alaptőke: Puskin úr. (Puskin úr képviseli a Tervkiviteli Rt. tartalékalapjait is.)

2. A Rt. vagyona: Puskin úr 16 milliós ígérete. Ezek szerint a társaság megalapítása napján 16 millió valószínű és 17 franknyi valóságos pénzösszeg felett rendelkezik.

3. A Rt. célja: visszajutni a kaszárnyába takarodó előtt, az alapító ünnepségen elfogyasztott különböző mennyiségű szeszesitalok dacára.

4. Alapszabály: Ha Puskin úr két hónapon belül megkapja a becsület- rendet, ügy nevezett 16 millió frankot kitevő örökségből nyolc milliót szétoszt a részvénytársaság alulírottjai között, akik maradtak kiváló tisztelettel.“

— Hogy gondolod a kivitelt? — kérdezte Dormand, aki Verninnel szoros barátságot tartott fenn.

— Vizsgáljuk meg alaposan ezt a fogalmat, hogy kitüntetés — fejtegette a csinos, rókaképü Vernin, akiről sosem lehetett tudni, hogy komolyan érti-e, amit mond. vagy csak bolondítja a környezetét. Kitüntetést általában annak adnak, aki egymaga

olyasmit cselekszik, hogy különben négy, öt vagy sokkal több ember szükségeltetnék a teljesítményhez, Ha tehát valamennyien elvégzünk egy feladatot és utána sikerül azt a látszatot kelteni, mintha egyedül Puskin Mária Gottfried Iván tette volna, akkor a legegyszerűbb ténykedésünk is a becsületrendet vonhatja maga után.

Hosszú vita indult meg a részvényesek között.

Puskin ezalatt az egyik szomszéd asztal alatt hevert, mert először életében ivott vizes pohárból pálinkát és ettől ideges lett, majd elszédült és azóta alszik.

— Szerintem — ajánlotta Dormand —, adjunk 20 frankot a káplárnak, hogy legközelebb sivatagi járőrbe ötünket küldjön. Majd megokoljuk azzal, hogv ió barátok vagyunk, ezért kérünk közös beosztást. Azután az In Sallah oázis környékén elfogunk valami banditavezért, vagy néhány rablót és úgy állítjuk be a dolgot, hogy Puskin egyedül tette.

— Azt hiszem ez jó — bólintott Vernin. — Most pedig menjünk haza.

A teljesen berúgott részvénytársaság jókedvűen tért vissza az erődbe és eszméletlen alaptőkéjüket a földön húzták maguk után hazáig.

3.

Az őrjárat elindult. Ahogy megbeszélték, sikerült elintézni a káplárral, hogy egyszerre kerüljenek járőrbe. Megszabott menetirányuk Urdal falu volt, visszafelé Azumbár vasúti góc érintésével.

Puskin ekkor már három hete állott kiképzés alatt.

Az őrjáratot Vernin vezette, aki már elérte az első rangfokozatot. Vernin két éve szolgált, igen jó minősítésű katona volt és népszerű is. A felettesei elismerték bátorságát, a legények szerették örökös tréfáit és valami titokzatos nimbusz is lebegett a személye körül, ami a légióban nem csekély előny; állítólag úr volt valamikor. Ezt suttogták róla. Itt a légióban megbarátkozott ezzel a szomorú Dormanddal, aki egy híres párizsi mulatóban zongorahumorista volt. Sovány, előkelő alakja, finom, sápadt arca alkalmassá tette arra, hogy mint emigrált orosz gróf szerepeljen, de Dormand fáradt és közönyös volt ehhez. Története egysoros párizsi dráma: agyonlőtte hűtlen szeretőjét és a börtön elől sikerült a légióba menekülnie.

— Azt hiszem — mondta Vernin —, először induljunk egyenesen Azum- bárnak és csak visszafelé érintsük Urdalt, hogy ne legyünk túlságosan fáradtak a rablókhoz.

— Elég, ha öten három gazembert elintézünk — mondta Pugacsev.

— Hogy érti ezt az ötöt? — kérdezte agresszíven Puskin. — Maga azt hiszi, hogy én is részt veszek abban, hogy becsületrendet kapjak? É*n a nyolcmilliót adom és maguk szereznek egy becsületrendet. Ha én is résztveszek a megszerzésében, akkor a nyolcmillióból egy ötödrészt kapok.

— Micsoda ostobaság ez? — kiáltotta Pugacsev, a hóhér, mélységes erkölcsi felháborodással.

— Miért — replikázott Puskin dühösen. — Ha egy akasztásnál a segédje gyengélkedik, maga ingyen végzi el az ő munkáját is?

Pugacsev nem felelt. Bizonytalan volt az ügyben.

— Puskinnak igaza van — mondta Vernin. — Magunk csinálunk mindent és ő Azumbárban marad a vállalkozás befejezéséig,

— Kérem, nem akarom megrövidíteni magukat, de nem dobálom ki a milliókat az ablakon.

— Különösen, amíg nem hozzák be őket az ajtón — dünnyögte Borck és csámpás lábain dühösen himbálózott.

A kis járőr tempósan menetelt a forró Szaharában. Csak Puskinnal volt állandóan sok bajuk. Pedig a kiképzés sokat enyhített megrögzött civil mivoltán. De katonát az ő korában már nem faraghattak egy notórius kispolgárból. A puskát hol a csövénél, hol az agyánál fogta, hogy könnyebb legyen. A hátizsák a tarkójára csúszott és állandóan hörgött, hogy nem bírja a forróságot. Éjszaka állítólagos szarvasviperák miatt sikoltozott és állandóan előlegeket kért a másnapi vízadagjára, amit egy tömlővel felszerelt öszvér vitt utánuk és Vernin utasítására kellett beosztania. Sűrűn hangzottak el például ilyen párbeszédek:

— Követelem, hogy adjanak vizet, mert jegyzőkönyvet veszek fel, és ha szomjan halok, önöket terheli a felelősség.

— A részvénytársaság mint őrjárat aláveti magát a hadsereg alapszabályainak — felelte Vernin.